SZEMPONT
A Rovatból

„Egy ideális oktatási rendszerben nincs bukás, mert nincs rá szükség” – végigkísérheti a kudarcélmény a diákokat az iskolán

Azonban a mai oktatási rendszer távol van az ideálistól. Tanítókat, oktatási szakértőket kérdeztünk a sok bukás okáról.


>

Mai hír, hogy az első általános iskolát végzett iskolások között minden eddiginél nagyobb arányban voltak évismétlők idén. Az eredmény lesújtó, de az okok korántsem annyira kézenfekvőek, mint ahogy gyorsan megtalálni vélték azokat az első híradásokban.

A Népszava már a hírt közlő cikk címében is a hatéves korban történő (majdnem) kötelező beiskoláztatást jelöli meg okként.

A valóság persze ennél árnyaltabb. Nahalka István oktatáskutatóval, egy Budapest környéki iskolaigazgatóval és két gyakorló alsó tagozatos pedagógussal néztem utána a dolognak.

Mindenekelőtt azonban felhívtam néhány pedagógiai szakszolgálatot, azt az intézményt, ahova a szülőknek adott esetben iskolaérettségi vizsgálatra kell vinni csemetéjüket, például akkor is, ha szeretnék még egy évet marasztani az óvodában. Ott számomra az derült ki, hogy

a munkatársak gyakorlatilag az összes kérelmet támogatták, amit a szülők beadtak.

Felvetésemre, miszerint lehetséges-e, hogy a kevésbé informált, képzett szülők kimaradhatnak ebből a lehetőségből, az egyik munkatárs elmondta, hogy tapasztalatai szerint nincs ilyen probléma, a szülőket az óvodák megfelelően útbaigazítják. Természetesen a mini kutatásom nem tekinthető reprezentatívnak, de talán valamit jelentenek az egybehangzó információk.

Az általam megkérdezett iskolaigazgató (manapság sajnos érthető okból) névtelenül nyilatkozott. Ami kiderült, hogy első osztályban évet ismételni két okból lehet. Az egyik, amikor a gyermek teljesíti a követelményeket, de a szülő úgy ítéli meg, hogy jobb lenne, ha gyermeke mégis évet ismételne. Ilyen ismétlésre egy alkalommal lehetőség van, ezt a Köznevelési Törvény (2011 évi CXC. törvény) 57-es paragrafusa ad lehetőséget.

Más eset, ha a kisdiák nem teljesíti a követelményeket, ekkor is lehetőség van a buktatásra. De ez nem egyértelmű következmény. Ugyanis a szöveges értékelésbe jelenleg négy kategória kerül: kiválóan, jól megfelelt, megfelelt és felzárkóztatásra szorul. A felzárkóztatásra szorul, nem feltétlenül a bukást jelenti. Ekkor ugyanis megbeszélik a szülővel,

„hogy akkor ő kérje azt, maradjon vissza a gyerek. Igazából konkrétan a buktatást 'ki szoktuk játszani', hogy ne nálunk legyen, mert ebből viszont panasz lehet, ha a szülő később meggondolná magát. Ilyenkor esetleg egy jogi hercehurca után elmarasztalhatják az iskolát.”

Arra viszont törekszenek, hogy sem a szülő, sem a diák ne kudarcként élje meg az évismétlést. Az elsős gyerek évismétlés esetén az első évről nem kemény fedeles bizonyítványt kap, csupán egy tanúsítványt, ami igazolja, hogy a gyerek a köznevelési folyamatban részt vett, így az az év előkészítő évnek minősül.

Arra a kérdésemre, hogy mi lehet a kiemelkedően sok évismétlésnek az oka, az igazgatónő a Covidot jelölte meg. Szerinte az, hogy az óvodások hosszú ideig nem járhattak óvodába, egyértelműen meglátszik a gyengébb képességeiken, ami mind szociális téren, de például a téri orientáció alulfejlettségében is tetten érhető. Persze, hogy valóban a Covid áll-e a jelenség mögött, egy-két év múlva meglátjuk, akkor érkezik az iskolákba az első karanténmentes generáció.

„A tanító célja nyilvánvalóan az, hogy akiket elsőben felvesz, azokat negyedikig végigvigye. Felzárkóztassuk, közösségbe illesszük.”

Ezt egy gyakorló pedagógus mondta el nekem, aki két évtizede tanít alsó tagozatban. Arra voltam kíváncsi, milyen tapasztalatai vannak a buktatással kapcsolatban, mikor nem lehet elkerülni azt.

Mesélt nekem egy szorongó kislányról, aki az első osztályban három betűig jutott csak el, hiába próbált differenciáltan, külön neki szóló feladatokat adni.

„Először hezitáltunk, mert a szülő megkérdezett gyógypedagógust és fejlesztőpedagógust. Az egyik azt mondta, hogy mindenképpen ismételjen évet. A másik azt mondta, semmi esetre sem, a közösség miatt. Én mind a kettőt bevállaltam volna. Nagyon együttműködő volt a kislány is, meg a szülő is, de aztán a szülő is belátta azt, hogy már maga a kislány érezte rosszul magát, pontosan amiatt, hogy nem tudott haladni az osztállyal.„

Végül szülők kérésre évet ismételt, jelenleg már negyedikes, jól teljesít, kudarc helyett sikerélmény lett az iskola.

A tanító azt is elmondta, hogy az iskolában nem használják a „bukás” szót,

„Azt mondjuk, hogy hozzánk kerül, és amikor hozzánk kerül valaki, akkor azt mondjuk, hogy nehezen ment neki, most nálunk itt újra átvesszük ezt a tananyagot, és akkor jó lesz neki. Teljesen elfogadják ezt a gyerekek.„

Egy másik tanító azt mondta, szerinte egyértelműen a 6 évesek iskolába kényszerítése az oka a sok bukásnak. Sokkal több olyan gyerek érkezik hozzá is, akik nem kapnak engedélyt arra, hogy egy évvel később kerüljenek be az iskolapadba, és emiatt sok kudarc és frusztráció éri őket. A bukás is okozhat kudarcélményt, de az is, ha végigmegy, de mindig le van maradva. Szerinte másfél évnyi különbség is lehet a gyerekek közt egy osztályon belül, és ez nagyon nehezen kezelhető mindenki számára.

Sok gyerek nyolc (vagy több) éven keresztül hordozza a lemaradástól való félelmet, azt, hogy mindig hátul kullog a többiek mögött, és ha utoléri is őket, a következő évben megint lemaradhat. Alapvető gond a tanító szerint, hogy a magyar iskolarendszer évtizedek óta nincs felkészítve arra, hogy zökkenőmentes legyen az óvodából az iskolába való átmenet. Az alsó tagozatban korábban nem volt osztályzás, a Fidesz visszavezette, de a megkérdezett tanár szerint szükségtelen például a készségtárgyakból (testnevelés, rajz, technika, ének) bármikor is osztályozni, nemcsak alsó tagozaton, hisz lehetetlen objektíven mérni, nem tudásról, hanem képességekről van szó.

Nahalka István oktatáskutató szerint nem az a kérdés, hogy a gyermek iskolaérett-e, hanem az, hogy az iskola gyerekérett-e. Szerinte egy normálisan működő iskolarendszernek az lenne a dolga, hogy a hatéves korra kialakuló, vagy akkor még meglévő különbségeket az intézmények tudják buktatás nélkül kezelni. Mivel erre nem képes, ezért a gyermekeknél szűrnek, ezt nevezik iskolaérettségnek.

Szerinte buktatni csak a legvégső esetben kellene.

Azonban ehhez megfelelő alapok kellenének. Amikor 2006-ban olyan döntés született, hogy megszüntették a buktatást alsó tagozatban, akkor egy szakmailag megalapozott döntés született, aminek azonban nem voltak meg az oktatáspolitikai alapjai, azaz az adott intézmények sem módszerekben, sem szemléletben nem álltak arra készen, hogy a buktatásmentesség az valóban azt is jelentse, hogy a gyermekek megfelelően felzárkóznak az alsó tagozat négy éve alatt.

Jelenleg távol vagyunk ettől. Nahalka szerint ma

„az évismétlés az esetek nagy részében, elsősorban az iskola kudarca, csak ezt az iskola nem hajlandó beismerni, általában mindig kívülre helyezi az okokat. Elsősorban a szülői házban, a családi háttérben találja meg ezt az okot, mert hátrányos helyzetűek, nem foglalkoznak rendesen a gyerekkel, nem nevelik rendesen azt a gyereket, nincs motiválás otthon, rosszak a körülmények, anyuka, apuka állandóan veszekszenek, elváltak, és így tovább, és így tovább. Tehát olyan problémákat hoz fel, amelyeknek nem feltétlenül kellene olyan hatással lenniük a gyerekek tanulására, mint amilyenekkel vannak. Mivel az iskola nem tudja megoldani ezt a problémát, nem készült fel arra, hogy ezeket a társadalmi különbségeket kezelni tudja, azzal magyarázza a kudarcát, hogy külső okok vannak.„

Arra a kérdésemre, hogy milyen lenne az ideális iskola, ahol valóban szükségtelen lenne az évismétlés, az oktatáskutató azt válaszolta, hogy annak differenciált, a személyre szabott, minden gyerek számára optimális fejlesztést iskolának kellene lennie. Ennek ismerik a „technológiáját”, módszereit, csak nehéz megoldani, elsősorban szemléletbeli okok miatt.

„Nehéz egy hagyományos pedagógiai gondolkodásmódból kibillenteni az egész rendszert, nemcsak a pedagógusokat egyenként, hanem az egész rendszert nehéz ebből kibillenteni és valami újat megtanulni. Lassú folyamat lesz, ez máshol is lassú volt, szóval még a finneknél is, akikre annyit szoktunk hivatkozni, hogy náluk sem egyik napról a másikra következett be.”

Azonban van remény, egyre inkább léteznek elsősorban alulról jövő kezdeményezések, melyek már ilyen szemlélettel igyekeznek oktatni-nevelni, de mindezt erős ellenszélben kénytelenek tenni, mivel

„2010-ben, valljuk be, az oktatáspolitika egy határozott 180 fokos fordulatot vett, és elkezdett a múltba visszalépkedni, tehát onnan nem várható semmi ilyen.”

Viszont az iskolákban már megvannak azok a pedagógusok, kevesen még, persze, akik tudják, mit kellene csinálni, és amennyire a körülmények engedik, gyakorolják is ezeket a módszereket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Thuróczy Szabolcs: Ha 2026-ban is ebben a száraz szarban tapicskolunk, elhagyom az országot
A színész az Ördögkatlanon beszélt arról, mennyire felháborítja a luxus és a politikai közöny. Szerinte Rogán Barbaráék pénzéből akár tanárok béremelését is fedezni lehetne.


Thuróczy Szabolcs az Ördögkatlan fesztiválon ült le beszélgetni Veiszer Alindával. A színész elmondta, hogy Moszkva mellett van egy falu, ahol Aszadtól Janukovicsig mindenki megtalálható. Úgy fogalmazott, Orbán is elmehetne oda a több százmillióval együtt, és „mi meg boldogabban élnénk”.

A Telex által szemlézett beszélgetés elején Rogán Barbara luxustárgyairól beszélt. Szerinte a propagandaminiszter feleségének egyetlen karkötőjéből szinte az egész Ördögkatlan fesztivál kijönne. A Hermès táska ára 23 millió forint, amibe csak zsebkendőt és szájfényt lehet tenni. Azt mondta: „Amikor azt gondolod, hogy az elmebetegségnek nincs már határa! És megy be a Chanel boltba, hogy vesz még egy táskát.”

„A szekrényben lévő táskáiból egy teljes pedagógusi béremelés kijönne.”

Thuróczy szerint szeretne távol maradni a közélettől, de nem tud, mert a politika folyamatosan adja a témát, és ez nagyon feszült hangulatot teremt. „Félreállok az autóval, felordítok az égbe, nem marad bennem, nem leszek rákos. Kiordítom magamból” – mondta. Ha nem így vezeti le a feszültséget, akkor Bödőcs Tiborral sms-ezik. Szerinte a nagyjából 10 ezer üzenetükből akár 400-500 percnyi anyag is lehetne, ha egyszer kiadnák.

A rendszerváltás idején még a Fideszre szavazott, mert vidéki fiatalként nem érzett más pártot magához közel. Úgy látta, az SZDSZ túl budapesti volt, az MDF pedig kevésbé szólt a fiatalokhoz. Most úgy fogalmazott: „Az MDF már egy jó minőségű tokaji bor ehhez a koccintókultúrához képest, amit ma politikának nevezünk”. Torgyán József, Kuncze Gábor szerinte szórakoztató emberek voltak, Kupa Mihály pedig összetett mondatokban beszélt. Úgy érzi, a politika teljesen megváltozott, de „ennek egyszer vége lesz, mert csak a pénz érdekli őket, és csak erről tudnak beszélni”.

„Ma egy kurvajó országban Sára Sándor, Ungváry Krisztián meg Jankovics Marcell lenne a jobboldal” – mondta, hozzátéve, hogy ma ezt Bede Zsolt és Menczer Tamás képviseli.

A jövőjéről úgy nyilatkozott, nyugodtabb életet szeretne, „hogy kicsit felszabaduljon a társadalom, és fasza, fontos dolgokra lehessen koncentrálni”. A 2026-os parlamenti választásra és a lehetséges változásra is utalt: „Ha nem így lesz, akkor én biztosan elhagyom az országot, elmegyek Rijekába.”

Szerinte „ha jövőre megint ebben a száraz szarban fogunk tapicskolni, akkor végünk van”.

Szóba került Magyar Péter is, akiről Thuróczy azt mondta, „hihetetlen, amit kap” a Fidesztől és a holdudvarától, és „másfél év alatt meg is őszült a csávó”.

Színészként felháborítja, hogy a kormány milyen kulturális produkciókat támogat. „A tündöklő középszer dorbézol, égetik a pénzt, mintha nem lenne holnap” – mondta. A legtöbb kiemelt alkotást megnézi, így a Hunyadit is, de elaludt rajta. Szerinte „rengeteg ember van benne, akit szeretek, de ha én játszottam volna benne, röhögőgörcsöt kaptam volna magamon ebben a jelmezben”. A Tenkes kapitányáról viszont azt mondta, hogy jól volt megcsinálva, remek színészi játékkal. A Hunyadival kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Itt meg nyammogás van, nincs igazán brutál erejű, jó színészet. Szarok a szövegek, pedig lehetett volna ezt igazi, valós, jó párbeszédekkel csinálni.”

A beszélgetésben még szóba került a Pintér Bélához fűződő viszonya, nehezen induló pályája és az alkoholizmus is. Elmondta, hogy nagyon szereti az olyan feltörekvő előadókat, mint Beton.Hofi, Pogány Induló vagy Carson Coma. Úgy érzi, a hatalom „MSZMP KB, munkásőrhangulatban” áll hozzá a művészekhez, és „Azahriah számait elemzi a Mandiner”. Majka Csurran, cseppen című száma azért tetszett neki, mert sok emberhez eljutott. Szerinte a kormány felháborodása Majka főbelövős performanszán öngól, hiszen fél éve még azt mondták, a számhoz nincs közük, most viszont felvállalják, hogy róluk szól. „De ez már ebben az évben vagy a tizedik vagy huszadik öngól” – tette hozzá.

A teljes beszélgetést Veiszer Alinda csatornáján lehet megnézni és meghallgatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: