Eljutottunk Mikolajivbe, ahol rakétatámadás érte kedden a helyi kormányzat épületét
Hat napja vagyok Odesszában. A moldáv és a román határhoz közeli déli városban egymillióan élnek. Most alig látni embert az utcán. Azt mondják, a lakók 20 százaléka menekült el, de úgy tűnik, ennél jóval többen, vagy egyszerűen nem mernek előjönni.
A szirénák többször megszólalnak, robbanások zaját is hallani néha. A 23. emeleten furcsa volt az első riasztást átélni. Le kell menni vagy maradhatunk? A magasban nem biztonságos, de nem láttunk mozgást, maradtunk.
Egyik este láttunk egy lövöldözést, aztán egy másik este drónokat lőttek le, és a tüzet is látni lehetett.
Itt egy szabadtéri gyorstréningen néztünk körül. Azt tanulták az önkéntesek, hogy hogyan futhatnak, guggolhatnak fegyverrel, hogyan támaszthatnak és fedezhetik magukat. Akik ezen a gyorstréningen úgy döntenek, hogy beállnának az önkéntes csapatba, egy kicsit hosszabb kiképzést kapnak, meg fegyvert, a többiek csak a legvégső esetben fognak majd Kalasnyikovot, hogy megvédjék az otthonukat.
A város központját tankcsapdákkal rakták teli. A város értékes szobrait, díszeit igyekeznek homokzsákokkal védeni. Ezeket önkéntesek töltik a tengerparton.
Amikor megérkeztünk, kiderült, hogy a február 24. előtt kért – hat hétig várt - frontvonalbeli engedély már nem jó a háborúban, új engedélyt kell kérni, erre várok még mindig. A szabályok szerint nem fotózhatunk például ellenőrző pontot, katonát beleegyezés nélkül, és lebombázott épületet sem, csak 12 óra elteltével.
Kérnem kellett egy regionális engedélyt is, amivel Mikolajivbe is átmehettünk. Kedden reggel utaztunk oda. A két órás út alatt 10 ellenőrzőponton kellett átjutnunk. A városhoz közeledve egyre több volt a tank, az egyik helyen pedig négy vasúti kocsi állt a síneken. Ha tankokkal jönnének az oroszok, eléjük tolnák a vagonokat.
Egy óriási lyuk keletkezett a közepén. Amíg ott voltunk, 7 halottról tudtak, ma már 12-re nőtt a halálos áldozatok száma, és legalább 22-en sérültek meg.
Rengeteg volt a katona és a rendőr, és itt is megtiltották a fotózást, mert egy új rendelet szerint csak fél nappal a támadás után lehet megtámadott helyszíneket bemutatni. Így ezt a helyszínt az Ukrán Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata által kiadott fotókon tudjuk megmutatni:
Megszólaltak a szirénák is, mert újabb rakétákra számítottak. Volt, hogy a helyiek húzták be az újságírókat a pincébe.
Elmentünk egy hotelhez, amit bő egy hete lőttek szét. Ott nem volt halálos áldozat, mert már korábban bezárt a szálloda. Az alsó ablakokat próbálták védeni, de ahol a rakéta becsapódott, mindent tönkretett. A városban rengeteg nyomot hagyott a háború.
Egy rakétára, ami az útba fúródott, piros-fehér szalaggal figyelmeztettek, amit két autógumi közé feszítettek ki. Mellette pedig szabadon jártak a kocsik.
A félmilliós város középső része a kornak megfelelő, de kifelé menet úgy érzi az ember, mintha visszautazott volna a 80-as évekbe, majd a 70-es évekbeli lakótelepen jár, a város legszélén pedig falusi környezetbe találjuk magunkat, majdnem száz évvel ezelőtt.
Errefelé egyébként az egykori orosz tudásom maradványa nem okoz stresszt a helyiekben, Lvivben a „nyepányimájú” (nem értem) hallatán is összerezzentek. Persze, itt ahol az ágyú hangja gyakran hallható, mindegy milyen nyelven szólal meg az ember.
Itt egy idős ember volt túlbuzgó, azonnal hívta a hatóságokat, hiába mondták a helyi segítőink, hogy kik vagyunk. A bácsi háromszor hívta a rendőröket, de mivel ők lekérdezték az adatainkat a minisztériumtól, harmadszorra a bácsit küldték el és kérték, hogy hagyjanak minket dolgozni. De ez egyre nehezebb, mert az ukránok szeretnék az oroszok elől eltitkolni, pontosan milyen károkat okozott nekik egy-egy csapás.
Fel akartunk keresni falvakat, ahonnan kiűzték az oroszokat, de figyelmeztettek, hogy nem szabad azonnal odamenni, egy bejelentés után három nappal vehető biztosra, hogy nem fordulnak vissza az oroszok. Három nap alatt pedig rendszerint a harci járműveket is elmozdítják.
Most visszatérek Lvivbe, majd Kijevbe indulok. Biztosra nem mehetünk, itt minden terv legalább háromszor változik.
