SZEMPONT
A Rovatból

Elhagyott családi házakkal áll a szegényei mellé Hajdúdorog önkormányzata

Neuberger Eszter írása az Abcúgon, fotók: Végh László - szmo.hu
2019. április 08.



Pont jött egy program

Az otthonteremtési program ötletét az hívta életre, hogy a településvezetés úgy látta: több olyan család él a városban, akik – Csilláékhoz hasonlóan – az albérletpiacon sodródnak ide-oda. Nincs meg a tőkéjük ahhoz, hogy saját ingatlant vásárolhassanak – magyarázza Hajdúdorog polgármestere, Csige Tamás.

Ezek a családok megjelennek a város szociális bérlakásaira pályázók között is, és az, hogy mi lesz azzal a lakásonként 15-20 pályázóval, akinek a jelentkezését el kell utasítaniuk, Csige szerint óriási dilemma. Pont a túljelentkezés miatt szabtak 2+2 éves korlátot a szociális bérlakások használatára, csakhogy időről időre azzal szembesültek, hogy a kiköltöző bérlőknek nem tudnak már semmit kínálni.

Amikor aztán 2015-ben egy telek értékesítéséből több tízmilliós bevétele keletkezett az önkormányzatnak, a polgármester és a képviselő-testület abban egyeztek meg, hogy a befolyt pénzt évi tízmillió forintos részletekben lakásvásárlásra költik, a megvásárolt, korábban üresen álló családi házakat pedig odaadják használatra rászoruló családoknak.

A program idén lép a harmadik évébe, és jelenleg négy család van benne, akiket a pályázatuk alapján az önkormányzat Szociális Bizottsága választott ki a jelentkezők közül. Ők a lakáshasználatért havi tízezer forintot fizetnek, ezen felül pedig öt éves időtartamra, havi húszezer forintot tesznek lakástakarékba. Öt év elteltével a házakat használók pedig megvehetik az ingatlant, amihez lesz már lakástakarékból 1,5 millió forintjuk, és a rendszeresen fizetett tízezres használati díjat is beszámítja a vételárba az önkormányzat, ami összesen 2,1 millió forint alapot jelent.

Ehhez már csak néhány százezer forintot kell hozzáraknia a családoknak ahhoz, hogy kifizethessék a ház árát, ami az az összeg, amiért az önkormányzat hozzájutott az ingatlanhoz. Megemelve a jegybanki alapkamattal, hogy – ahogy Csige fogalmazott – “a köznek is visszajöjjön egy szimbolikus összeg, amiért valaki 5 éven keresztül használta a vagyonát”.

A lakások, amiket az elmúlt két évben vásárolt az önkormányzat, 2,5 és 4 millió forint közötti értékűek voltak, és szinte mindegyik elhunyt időseké volt, az örökösök árulták. “A városban álló 3200 körüli lakóháznak sajnos a 10 százaléka lakatlan, eladó” – mondja Csige Tamás, majd hozzáteszi: az üres, elhagyott épületeket legtöbbször csak a gaz eszi, ami nem csak a településképet rontja, hanem a szomszédságnak is probléma.

“A környéken időről időre felbukkanó tolvajok sokszor ilyen házakból indulnak lopni, vagy halmozzák fel a szajrét.”

“Két év múlva szeretném megvenni”

A ház, amibe Csilláék költöztek, már két éve üresen állt, amikor a család beköltözött, és Csige Tamás szerint hasonló volt a helyzet a többi ingatlannal is. A költözhetőséghez szükséges alapmunkálatokat a város végezte el, de a használatba vételtől kezdve a lakók is fejleszthetik az ingatlant. A fedett teraszt, amit a riport elején említettünk, például Csilláék építették már a házhoz.

“Két év múlva mindenképp szeretném megvenni ezt a házat” – mondja Csilla, mikor a terveiről kérdezzük. A kertes házas élet az igazán megfelelő a nagy család számára, ahol a háztájinak is jut hely. Csilláék egyik legnagyobb kiadása az élelmiszerre való lenne, ha nem lennének disznóik, tyúkjaik és kecskéjük. “Így azt a harminc tojást, ami ahhoz kell, hogy mindenki jóllakjon a bundás kenyérrel, nem a boltban veszem, és húsunk is mindig van így, hogy évente kétszer disznót tudunk vágni” – magyarázza a családanya. “Arról nem beszélve, hogy a gyerekek is szeretik a jószágot.”

Tervek

Ugyan a gyerekek védelembe vétele időközben megszűnt, a család folyamatos kapcsolatban van a város Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatával, a családgondozójuk rendszeresen látogatja Csilláékat. Csige Tamás elmondja, igyekeznek szociális munkát is tenni az otthonteremtési programba, mert úgy látják, a lakásokat használó családoknak szüksége van erre. Csige életvezetési és gazdálkodási tanácsadást említ, és egy a partnerrel közösen kidolgozott, egyéni fejlődési tervet.

“Az egyik legfontosabb dolog, hogy megoldjam valahogy, hogy újra dolgozhassak”

– mondja Csilla. Jelenleg ugyanis ápolási díjon van legkisebb fiával, a 8 éves Misikével, aki autista, és csak délig van iskolában a szomszédos Hajdúböszörményben. Emiatt a nő nem tud munkát vállalni, ami a ház megvásárlásakor is gond lehet. De ennek a kérdésnek a megoldására is vannak tervei.

Csilla, aki lánykorában a 8. osztály után otthagyta az iskolát, a városban működő “dolgozók gimnáziumában” három év alatt elvégezte a középiskola 9-12. osztályát, májusban érettségizik. A terve az, hogy ha ez sikerül, főiskolára megy. “Gyógypedagógus szeretnék lenni, és az autizmusra szakosodni, mivel a legkisebb fiam is autista” – közli a tervét. Hajdúböszörményben ki is nézte magának a Debreceni Egyetem kihelyezett gyógypedagógus képzését, amit levelezőn végezne, az utolsó két évet pedig az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán járná, ott lehet ugyanis az autizmusra szakosodni.

Csilla azt reméli, ezzel a szakmával helyben is el tud majd helyezkedni, és ha Misikével egy intézményben dolgozhatna, az megoldaná a munkaszervezési problémákat is. “Ha ez a része nem jön össze, akkor majd megoldom valahogy. Most már itt az ideje, hogy az én karrieremet is építsem kicsit.”

Kisvárosi alternatíva a szociális bérlakásra

Csige Tamás elégedett az otthonteremtési program első két évével. Azt mondja, sikerült olyan partnereket kiválasztaniuk, akik nem maradnak el a használati díj, a rezsi és a lakástakarék fizetésével, ráadásul mivel majdnem mindegyik háznál gyerekek vannak, életet visznek a szomszédságokba.

A program fogadtatását is kifejezetten jónak látja a polgármester. Mikor átadták a partnereknek a lakásokat, még adományozási hullám is indult a hírről szóló Facebook-bejegyzés nyomán, amire Csilla is emlékszik. Egyszer csak megjelentek a háznál helyiek ruha, élelmiszer vagy bútoradománnyal, miután látták az interneten, a helyi tévében vagy az újságban, hogy Csilláék beköltöztek.

A társadalom itt helyben egyre inkább egyetért velünk abban, hogy egy önkormányzatnak szükséges gondoskodnia a városlakókról, és ennek nem abban kell kiteljesednie, hogy nyakra-főre osztjuk a segélyt meg a tűzifát

– vélekedik Csige Tamás.

Az otthonteremtési programot teljes konszenzussal hozta létre az önkormányzat, a kormánypárti képviselők is támogatták az ellenzéki polgármester javaslatát, így Csige reméli, ha ősztől esetleg nem ő lenne Hajdúdorog polgármestere, a program akkor is tovább működne.

Már fenntarthatósági tervei is vannak. Azt mondja, “ha minden évben ezt a tízmillió forintot rászánjuk a lakásvásárlásra, az ötödik évben megkapja az önkormányzat az első év lakásainak az árát. A költségvetésből már nem kell tízmillió forintot elkülönítenünk az új ingatlanok vásárlására, mert az, amit az első évben erre fordítottunk, már megint rendelkezésre áll.”

A program Csige szerint hosszú távon a szociális bérlakásokat is kiválthatná. Szerinte előbb-utóbb elfogyna a kisvárosban az igény a társasházi jellegű szociális bérlakásokra, ha lenne elég kertes családi ház, ami néhány év takarékoskodás után saját tulajdon lehetne.

“Nem egyoldalú, gondolkodás nélküli pénzköltésről van szó, hanem egy tudatos, partnerségre épülő együttműködésről, ami úgy látom, hogy működik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk