A Panama-csatorna már volt amerikai fennhatóság alatt, Kanadáért kétszáz éve háborúztak egy picit, Grönlandra pedig már párszor szemet vetettek. De akkoriban még a birodalmi politizálásnak volt a divatja.
Donald Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerzik vissza a Panama csatornát, Grönlandot pedig feltett szándéka megvásárolni, hiába közölte Dánia, hogy nem eladó. A következő amerikai elnök Kanadát is az Egyesült Államokhoz csatolná, „51. államként”.
Mennyi mindennek a realitása, miért kellhet Trumpnak a Panama-csatorna, és miért van még mindig Grönland a fejében? Az ilyen nyilatkozatok történelmi hátteréről és veszélyeiről kérdeztük Pintér Károlyt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézetének vezetőjét.
– Panama-csatorna, Kanada, Grönland, mi lesz itt még? De azért vegyük ezt sorra. A Panama-csatornát az amerikaiak építették, és bizonyos ideig nekik volt joguk üzemeltetni. Ez hogy is volt?
– Panama a létét is az Egyesült Államoknak köszönheti, már ha ezt köszöni. Ugyanis Panama, mint független ország a csatorna megépítése előtt nem létezett.
A jelenlegi Panama nevű ország Kolumbiának volt a legnyugatibb tartománya.
A terület azon a földszoroson fekszik, ami összeköti Észak- és Dél-Amerikát. És az a véletlen emeli ki a jelentéktelenségből, hogy ott a legkeskenyebb ez a bizonyos földszoros, tehát földrajzi szempontból ott volt a legnagyobb esély arra, hogy meg lehet építeni egy csatornát az Atlanti- és a Csendes-óceán között. Ezt legelőször a nagy csatornaépítő franciák ismerték fel, ugyanaz a Ferdinand de Lesseps, aki a Szuezi-csatorna építését is kezdeményezte. Az ő gondolata volt legelőször, hogy Panamában csatornát kellene építeni. Létre is hozott erre egy társaságot, és az 1880-as években neki is láttak az építkezésnek, de a hatalmas költségek és a részvényesek pénzének részleges elsikkasztása miatt ez a társaság 1889-ben csődbe ment Ez a 19. század egyik legnagyobb politikai és pénzügyi botránya volt, egy csomó befektetőt, meg céget magával rántott, és egyes politikusokat el is ítéltek korrupciós vádakkal, innen ered a magyar nyelvben az a szó, hogy valaki panamázik. Ezután az 1900-es években újra előjött ezzel a tervvel Theodore Roosevelt, az akkori amerikai elnök, aki agresszíven imperialista külpolitikát követett, különösen Latin-Amerikával szemben engedett meg igen sokat magának. Roosevelt elhatározta, hogy márpedig az Egyesült Államoknak stratégiai érdeke, hogy az amerikai tengerészetnek ne kelljen megkerülnie az egész dél-amerikai kontinenst, ha át akar menni Amerika egyik oldaláról a másikra. Tehát Amerikának evidens érdeke volt kereskedelmileg és haditengerészeti szempontból is, hogy megépüljön a Panama-csatorna.
Miután a kolumbiai törvényhozás nem volt hajlandó bérbeadni az USA-nak a csatornához szükséges területet, amerikai sugallatra egy kis szeparatista csoport 1903-ban kikiáltotta Panama függetlenségét.
A független Panama első dolga az volt, hogy azonnal kötött egy szerződést az Egyesült Államokkal arról, hogy az úgynevezett csatornaövezetet, tehát azt a földcsíkot, ahol meg akarták építeni a csatornát, az Egyesült Államoknak adta kezelésbe, meghatározatlan időre. Innentől kezdve az amerikaiak nagy erőkkel nekiálltak építeni a csatornát, és 1914-re fejezték be. Onnantól kezdve a Panama-csatorna a közfelfogás szerint egy amerikai territórium volt. Olyannyira, hogy a 2008-as elnökválasztás republikánus jelöltje, John McCain például a panamai övezetben született, mivel az apja tiszt volt a haditengerészetnél, és fia születésekor éppen Panamánál állomásozott. Tehát ennyire amerikai volt Panama. Viszont a második világháború után azért apránként mégiscsak kezdett megváltozni a közhangulat. Ez a nyíltan imperialista hozzáállás egyre kevésbé volt elfogadható, és voltak olyan hangok, hogy Panamának az lenne a legfontosabb bevételi forrása, ha ő szedhetné a Panama-csatorna díját.
Ekkor jött Jimmy Carter elnök, akinek amúgy haditengerészeti tiszt volt az eredeti végzettsége, és 1977-ben úgy döntött, hogy visszaadja Panama fennhatóságát a csatorna fölött egy 20 esztendős közös átmeneti felügyeletet követően.
Végül is Panama 1999-ben kapta meg a kizárólagos ellenőrzést a csatorna fölött. De ez még Carter idején sem volt egy konszenzusos döntés. Például Ronald Reagan, a következő elnök éles szavakkal ítélte ezt el, mondván, hogy a mi pénzünkből építettük, és ezért örök időkre amerikai terület kellene, hogy legyen. Tehát ilyen értelemben a Republikánus Pártnak a Panama-csatorna azóta is egy kicsit be van csípődve, hogy miért adta vissza Jimmy Carter; sokkal jobb lenne az amerikai fennhatóság alatt.
– De Trump most miért mondja azt, hogy vissza kell oda menni, a becsípődésen kívül?
– Szerintem semmi különös aktualitása nincs ennek a dolognak. Talán Trump hallotta ezt valahol valakitől, és megtetszett neki a dolog. Trump ilyen megnyilvánulásaiban ritkán látok olyasfajta stratégiát, ami egy átgondoltabb vagy tudatosabb elnök esetében feltételezhető lenne. Trump köztudottan nagyon felszínesen tájékozódik.
Ebben az egészben benne van Trump jellegzetes tudatlansága, és egy évszázaddal korábbi, a késő XIX. századra vagy a kora XX. századra jellemző leplezetlen amerikai imperializmus, hogy mi vagyunk az erősebb ország, nekünk ez kell és kész.
Grönlanddal kapcsolatos megnyilvánulása körülbelül ugyanennek az attitűdnek egy másik szép megnyilatkozása. Ez a terület nekünk fontos lenne nemzetbiztonsági szempontból, úgyhogy a dánok azonnal adják oda, mert különben elfoglaljuk. Elképesztő, hogy egy amerikai elnök ilyet megenged magának, de hát Trump, mint tudjuk, megengedi magának. Ő nem zavartatja magát olyan dolgok miatt, mint nemzetközi jog vagy diplomáciai stílus.
– Ez egészen addig nagyon humorosan hangzik, amíg az illető nem amerikai elnök, és csak beszél ilyeneket. De Dánia és Kanada esetében ráadásul NATO-szövetségesekről van szó. Azon kívül, hogy vannak amerikaiak, akiknek ettől megdobban a hazafias szívük, van értelme?
– Az első tippem az lenne, hogy igazából tényleg csak elsült a szája, amint az annyiszor előfordult az előző elnöksége alatt is. Bár hozzáteszem, Grönland neki be van csípődve, mert rémlett, hogy ezt Trump felhozta az első elnöksége alatt is, és valóban: 2019-ből is találtam egy olyan hírt, amikor az amerikai sajtó ugyanezzel foglalkozott, hogy Trump szerint meg kéne vásárolni Dániától a szigetet. Legalább egy fokkal decensebb volt akkor, mert nem beszélt megszállásról. A Time Magazinnak van egy nagyon érdekes cikke ezzel kapcsolatban 2019-ből, miszerint
az 1990-es évek elején kiderült, hogy Amerika 1947-ben, tehát a hidegháború hajnalán egyszer már megpróbálta Grönlandot megvenni Dániától, csak akkor ez fű alatt történt, és nem hozták nyilvánosságra.
Csak a dániai irattárakból került ki 1991-ben az ezzel kapcsolatos levelezés. Szóval az amerikaiaknak Grönland esetében is van egy régi, kitapintható törekvésük. Ezen túlmenően egyébként van egy még régebbi sztori ezzel kapcsolatban. Az Északi-sarkot először elérő amerikai felfedező, Robert Peary az 1890-es években többször is járt Észak-Grönlandon, mert azt akarta kideríteni, hogy egyáltalán sziget-e. És mivel Robert Peary jutott el először Grönland északi részére, erre hivatkozva az amerikaiak akkor is megpróbáltak valamifajta területi igényt benyújtani Grönlandra, vagy legalábbis Grönlandnak egy részére, a klasszikus imperialista logika szerint, miszerint mi voltunk ott először. Ahogy azt az angolok meg a franciák játszották el Afrikában és más helyeken.
– Amit az amerikaiak mindig nagyon el szoktak ítélni...
– Igen, persze. Amit más nagyhatalmak csinálnak, az nagyon csúnya dolog. De aztán 1917-ben megvásárolták Dániától a mai Virgin-szigeteket a Csendes-óceánon, és ennek fejében lemondtak Grönlandról. A második világháború alatt viszont, amikor Dánia német megszállás alá került, az amerikaiak elfoglalták Grönlandnak a déli partjait, mint haditengerészeti támaszpontot. Merthogy Grönlandnak ekkor stratégiai jelentősége lett a transzatlanti hajózás biztosítása szempontjából. Az amerikaiak több haditengerészeti bázist is építettek ezekben az években Grönlandon. Tehát volt egy időszakos amerikai katonai jelenlét Grönlandon, és valószínűleg innen jött az ötlet 1947-ben, hogy Grönland viszonylag közel van a Szovjetunió északi partvidékéhez. Ilyen szempontból nem jött volna rosszul, ha atomfegyverekkel felszerelt nehézbombázókat vagy később nukleáris rakétákat telepíthettek volna oda.
– Ezt egy egyszerű szerződéssel is meg lehet tenni, pláne egy NATO-szövetséges esetében, ettől még elfoglalni nem kellene az egész szigetet.
– Itt jön be Trumpnak egyrészt a butasága, és az a stílusa, amit Theodore Roosevelt a múlt század elején képviselt. De hát az még a leplezetlen imperializmus kora volt, a 20. század eleje.
– Nézzük, mi van Kanadával?
– Az életben nem hallottam még olyat felelős amerikai politikustól, hogy Kanadára igényt tartott volna az Egyesült Államok, leszámítva talán az 1812-14 közötti brit–amerikai háborút. Akkor az amerikaiaknak volt olyan ambíciójuk, hogy megpróbálják elfoglalni Kanadát, és komoly ütközetek zajlottak a Nagy-tavak környékén és a Szt. Lőrinc-folyó mentén, de azt a háborút végül is az amerikaiak inkább elvesztették, mint megnyerték. Felégették még Washingtont is a britek, tehát ilyen szempontból nem jöttek ki jól a sztoriból. De azóta nem emlékszem arra, hogy bármelyik amerikai elnök komolyan, nyilvánosság előtt azt mondta volna, hogy Kanada csatlakozzon hozzájuk.
Arról már nem beszélve, hogy Trump abszolút földrajzi analfabétizmusát mutatja, hogy Kanadát mint 51. államot képzeli el. Kanada ugyanis nagyobb területű, mint az USA.
– Ráadásul, ha jól tudom, Kanada is szövetségi állam.
– Természetesen,de nem államokból, hanem úgynevezett tartományokból áll, amelyeknek azonban az USA államaihoz hasonlóan széleskörű önkormányzata van.
– Ráadásul Kanada még mindig a Brit Nemzetközösség része.
– Nyilván Kanada teljesen szuverén állam, de pro forma a brit uralkodó valóban még mindig Kanada államfője. Ez egy nagyon lassú, évszázados távolodási folyamat eredménye. 1867-ben lett Kanada hivatalosan domínium, onnantól kezdve önkormányzattal rendelkezik. Aztán a Westminsteri statútum 1931-ben kimondta, hogy egyes területek, köztük Kanada gyakorlatilag teljes önállósággal kormányozhatják magukat, de továbbra is a brit birodalom részei, ezért lehetett az, hogy kanadai katonák is harcoltak a britek mellett a II. világháborúban. De egy alkotmányozási folyamat után, 1982-ben megszületett az Egyesült Királyságból „hazahozott” kanadai alkotmány és a jogok és szabadságok kanadai chartája. Onnantól kezdve hivatalosan már semmilyen tényleges rendelkezési joggal vagy joghatósággal sem a korona, sem a brit kormány nem rendelkezik Kanada fölött. Hivatalosan úgy néz ki, hogy Kanadában van egy főkormányzó, aki a királyi jogokat gyakorolja, tehát ő Kanada államfője. De körülbelül annyi hatalma van, mint a magyar köztársasági elnöknek, azaz inkább ceremoniális. Ténylegesen Kanadát egy kétkamarás parlament irányítja, és a parlament által megszavazott miniszterelnök a kormányfő, tehát Kanada teljes mértékben független. Van egy inkább csak jelképesnek nevezhető kapcsolat, amit nagyjából az uralkodó személye fejez ki, de ez jogilag semmit nem jelent már. Tehát Kanada ilyen értelemben akár lehetne persze az Egyesült Államok része is, de elég köztudott dolog, hogy a kanadaiak annyira azért nem kedvelik az amerikaiakat.
– Ráadásul a kanadaiak és az amerikaiak között van egy speciális macska-egér barátság, hogy valahogy össze is tartoznak, meg valahogy nem is.
– Azt hiszem, hogy a kanadaiak számára az Egyesült Államok mindig egy kicsit nyomasztó, kicsit fenyegető nagy testvér volt. Mindig sokkal többen voltak az amerikaiak, erősebbek voltak gazdaságilag. Főleg a 20. században nagy volt a kulturális befolyásuk Kanadára, mivel nyelvi különbség nincsen, ugyanazokat a filmeket, ugyanazokat a tévéshow-kat nézik, és ugyanazokat a gyorséttermi hálózatokat látogatják. Ilyen értelemben Kanadát bizonyos értelemben gazdaságilag, kulturálisan erősen kolonizálta az Egyesült Államok, de pont ezért a kanadaiak nagyon kényesek arra, hogy „azért mi nem vagyunk amerikaiak”. Náluk miniszterelnök van, náluk ingyenes egészségügyi ellátás van, amire büszkék. Szeretnek is azzal visszavágni az amerikaiaknak, hogy
„bezzeg nálunk nem halnak meg az emberek olyan betegségekben, amit ki lehet kezelni, csak nem fedezi a biztosításuk!”
Nem beszélve a francia kisebbségről: ott van Québec tartomány, amelynek a francia a hivatalos nyelve. Minden szövetségi tisztviselőnek muszáj tudnia franciául is, ezért olyan gyakori, hogy franciák vagy francia származásúak a miniszterelnökök, mint a Trudeau család, mert az elvárás, hogy a miniszterelnök valamilyen szinten beszéljen franciául is. És ami még nagyon érdekes, hogy a kanadai kultúra, mármint a kanadai közbeszéd és nyilvános modor, pont az amerikai ellentéte. A kanadaiak köztudottan nagyon udvariasak, nagyon kooperatívak. Erről számtalan vicc is született.
– Mindenesetre azért örülhetünk, hogy Kanada esetében a hadsereg bevetését nem helyezte kilátásba Trump, azt csak Panamának és Grönlandnak tartogatta.
– Én azt gondolom, ha Panama lennék, akkor lehet, hogy kicsit nyugtalanabb lennék.
Talán Panamának lenne a legtöbb oka aggódni Trump megjegyzései miatt,
mert egy olyan kicsi és nyilván katonailag és gazdaságilag is gyenge ország esetén, mint Panama, ha Trump ezt komolyan gondolja, akkor lennének eszközei a nyomásgyakorlásra.
– Ám abban a pillanatban az összes érvkészletét elvesztené egy olyan imperialista hatalommal szemben, mint Oroszország.
– Ez pontosan így van. Ennek az egész retorikának valóban az a szörnyűsége, és
itt jön ki Trump elképesztő vaksága, hogy nem veszi észre, hogy amit ő most csinál, azzal Putyinnak szekundál.
Amikor az orosz elnök azt mondja, hogy ez az Ukrajna nevű ország nem is létezik, és Ukrajnának Oroszországhoz kellene tartoznia, akkor ugyanúgy beszél, mint Trump. Azaz Trump mindezzel Putyin kijelentéseit legitimálja. Tehát a kettő között szerintem érdemben semmi különbség nincsen, és ez a tragikus, hogy ennyire süket arra a leendő amerikai elnök, amit beszél.
