A Momentum szerint is örvendetes, hogy ennyi embert sikerült beoltani, ugyanakkor szerintük aggasztó, hogy a halálozási adatokat tekintve is Magyarország az első.
Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor hétfőn azt közölte, hogy ezen a napon elérhetjük a kétmilliós oltottságot Magyarországon. Beszámolt arról, hogy az elmúlt hétvégén is "állták a sarat" az orvosok és az ápolók, az egészségügy bírta a terhelést, a kormány pedig hálás a dolgozók hétvégi erőfeszítéseiért is.
Lakosságarányosan Magyarországon oltották be a legtöbb embert az Európai Unióban
- vette észre a Portfolio az uniós adatbázisban. Nálunk a felnőtt lakosság 21,6 százaléka kapta meg már az első oltást. Az Európai Unió átlaga 12,3 százalék.
Az oltásokban ezzel hazánk Európában listavezető lett, megelőzve Máltát. A Fidesz szerint nem lenne ilyen jó a magyar adat, ha a kormány nem vásárol keleti vakcinákat. Jelenleg már a katonai oltóbuszok is segítik a munkát.
A Momentum szerint is örvendetes, hogy ennyi embert sikerült beoltani, ugyanakkor szerintük aggasztó, hogy a halálozási adatokat tekintve is Magyarország az első.
A Reuters számításai szerint a második negyedévben több mint 8 millió nyugati vakcina érkezik hozzánk. Ezen kívül még 3,5 millió orosz és kínai oltóanyag is jön és a magyar kormány tárgyal egy indiai és egy másik kínai vakcináról is.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója
Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor hétfőn azt közölte, hogy ezen a napon elérhetjük a kétmilliós oltottságot Magyarországon. Beszámolt arról, hogy az elmúlt hétvégén is "állták a sarat" az orvosok és az ápolók, az egészségügy bírta a terhelést, a kormány pedig hálás a dolgozók hétvégi erőfeszítéseiért is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: „Lapáttal verem szét a pofádat, te undorító féreg” - Németh Balázs szóváltásba keveredett Rákospalotán
A fideszes képviselőjelöltet egy ismeretlen férfi fenyegette meg egy budapesti aláírásgyűjtésen. A politikus videón rögzítette a történteket, ami nem az első atrocitás volt ellene.
Éles szóváltásba torkollott egy aláírásgyűjtés szerdán Budapest XV. kerületében, ahol a Fidesz képviselőjelöltje, Németh Balázs gyűjtötte az ajánlásokat. A nap végén, pakolás közben lépett oda egy ismeretlen férfi a Fidesz pultjához, ami mellett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái is gyűjtöttek. Az esetről Németh Balázs töltött fel videót a közösségi oldalára.
A felvétel tanúsága szerint a férfi először a Kétfarkú Kutya Párt egyik aktivistáját vonta kérdőre, aki láthatóan nem akart belemenni a provokációba, majd ezután fordult Németh Balázshoz.
„Nem baj,
Palotán ha látnám, állnék a kis lapátommal és szétverném a pofáját, az lenne a legjobb.
Mehetsz másik kerületbe, mert véged van, Balázs” – mondta a férfi a képviselőjelöltnek, aki visszakérdezett: „De miért?”. Erre a válasz az volt: „Egy undorító féreg vagy.” A politikus a videón így kommentálta a fenyegetést: „Azt hiszem, az úr nem szeret. Lapáttal akarja szétverni a pofámat, mert itt vagyok ebben a kerületben.”
Az elmúlt időszakban több kellemetlen incidens is érte a kormánypárti jelöltet. Korábban kutyaürüléket dobtak egy közparkban kihelyezett postaládájába, később pedig a nyilvánosan elérhető e-mail-címeit regisztrálták be ismeretlenek több ezer online felületre, köztük felnőtt- és fogadási oldalakra.
Éles szóváltásba torkollott egy aláírásgyűjtés szerdán Budapest XV. kerületében, ahol a Fidesz képviselőjelöltje, Németh Balázs gyűjtötte az ajánlásokat. A nap végén, pakolás közben lépett oda egy ismeretlen férfi a Fidesz pultjához, ami mellett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái is gyűjtöttek. Az esetről Németh Balázs töltött fel videót a közösségi oldalára.
A felvétel tanúsága szerint a férfi először a Kétfarkú Kutya Párt egyik aktivistáját vonta kérdőre, aki láthatóan nem akart belemenni a provokációba, majd ezután fordult Németh Balázshoz.
„Nem baj,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rogán Antal: Arra kértem a titkosszolgálatokat, mérjék fel, Ukrajna szabotálja-e a magyar energiarendszert és a választásokat
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Mandiner rendezvényén beszélt az orosz-ukrán háborúról. Szerinte az új világrendet a gazdasági erő dönti el.
Rogán Antal szerint nyílt titokként kezelik, hogy 2029-re fel kell készülni egy általános európai háborúra Európa és Oroszország között. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter a Mandinernek adott interjúban beszélt erről, amelyet közönség előtt, a Batthyány Lajos Alapítvány székházában vettek fel. A beszélgetést az orosz–ukrán háború februári, negyedik évfordulójára időzítették.
A miniszter ugyanakkor hozzátette: ő
semmilyen adatot nem lát arra, hogy Oroszország Európa megtámadására készülne.
Ehhez érdemes hozzátenni, hogy napokkal azelőtt, hogy Oroszország lerohanta volna Ukrajnát, a miniszterelnök maga beszélt arról, hogy Putyin azt mondta neki, nem lesz háború.
Rogán azt is elmondta, hogy határozottan arra kérte a titkosszolgálatokat, mérjék fel, mekkora esélye van annak, hogy Ukrajna szabotálja a magyar energiarendszert vagy beavatkozik a közelgő választásokba.
Szerinte az új világrendben a gazdasági erő a döntő, nem a katonai.
„Ha az új világrendnek van egy fontos eleme, akkor az nem katonaságról, nem erőről, hanem gazdasági erőről szól,
az a döntő. (…) Mindenki gazdasági erőben gondolkodik, egyedül Európa olyan, mintha erről elfeledkezett volna” – mondta a miniszter. Úgy véli, Magyarország azért szenved, mert a gazdaság nagyban függ a némettől, és az exportpiacaink nem versenyképesek, de az ország mégis jól áll, mert amíg máshol kapacitásokat építenek le, addig nálunk új gyárak épülnek.
A közelgő választásokkal kapcsolatban Rogán azt mondta, a közvélemény-kutatásokkal mindig óvatosan kell bánni, de a „jobboldali, reális kutatók” mérései alapján a kormánypárt erősebb, és minden esélyük megvan a győzelemre.
„Ezt alapvetően mi tudjuk elrontani. Elrontani úgy tudnánk igazán, ha nem tennénk az emberek számára nyilvánvalóvá a választás tétjét”
– fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz elfogadná-e a vereséget, így válaszolt:
„Ezt minden választáson eljátszották, kivétel nélkül. De annál szabadabb, tisztább és átláthatóbb választás, mint ami Magyarországon zajlik, hát nem nagyon van.”
Szerinte a sok választási megfigyelő miatt nem lehet elcsalni a választást.
Hozzátette, Brüsszelnek nem fog tetszeni az eredmény, ha a magyarok újra nemzeti kormányt választanak, de végül ugyanúgy el fogják fogadni, mint az elmúlt években. A Tisza Párt népszerűségével kapcsolatban a miniszter annyit mondott, az emberek nagy része véleménybuborékban él.
Rogán Antal szerint nyílt titokként kezelik, hogy 2029-re fel kell készülni egy általános európai háborúra Európa és Oroszország között. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter a Mandinernek adott interjúban beszélt erről, amelyet közönség előtt, a Batthyány Lajos Alapítvány székházában vettek fel. A beszélgetést az orosz–ukrán háború februári, negyedik évfordulójára időzítették.
A miniszter ugyanakkor hozzátette: ő
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nehogy véletlenül berepüljön egy drón, nehogy véletlenül legyen egy önmerénylet” - Magyar Péter szerint a kormány lelki terrort alkalmaz
A Tisza Párt elnöke Balassagyarmaton bírálta a Védelmi Tanács döntését, amely katonákat küld az erőművekhez. Szerinte ezzel a kormány háborús pszichózist kelt a népben.
„Nehogy véletlenül berepüljön egy drón, nehogy véletlenül legyen egy önmerénylet a nagy rettegésben” – figyelmeztette a kormányt Magyar Péter szerdán, Balassagyarmaton.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány egyfajta lelki terrort gyakorol a saját népe ellen, és háborús pszichózist kelt.
„Én azt kérem öntől, miniszterelnök úr, hogy hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását, a fenyegetést, a magyar magyar ellen való uszítását, és ne gondolkodjon az orosz szolgálatokhoz köthető megoldásokban” – tette hozzá.
Magyar Péter azután beszélt erről, hogy Orbán Viktor az „ukrán blokádra” hivatkozva összehívta a Védelmi Tanácsot. Az ülésen a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítéséről döntöttek, és katonákat vezényeltek a kiemelt létesítményekhez.
A Barátság kőolajvezetéken január vége óta nem érkezik orosz kőolaj Magyarországra, miután a vezetéket ukrán területen orosz rakétatámadás érte. A kormány szerint a leállásnak nem műszaki, hanem politikai okai vannak. Orbán Viktor egy videóban úgy fogalmazott: „az ukrán kormány az olajblokáddal gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára”, hozzátéve, hogy „Magyarországot nem lehet zsarolni”. Válaszul Budapest és Pozsony felfüggesztette a dízel exportját Ukrajnába, Magyarország pedig kilátásba helyezte egy új, Oroszország elleni szankciós csomag és egy 90 milliárd eurós uniós hitelcsomag blokkolását is, amíg a kőolajszállítás nem indul újra.
A Tisza Párt elnöke a február 25-i fórumon a közelgő választásra is kitért, amelyet népszavazásnak nevezett.
„Aki 2026. április 12-én egyéniben és listán nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktorra szavaz, ez ilyen egyszerű” – mondta. Szerinte
azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik most háttérbe húzódnak, hogy a Tiszát segítsék, „még lesz esélyük egy újraalakuló plurális demokráciában akár 2030-ban, akár 2034-ben megmutatni, hogy mit tudnak”.
Magyar szerint a választók nemcsak a Fideszt, hanem az „óellenzéki pártokat, a szatellitellenzéki pártokat” is le akarják váltani. Úgy látja, ezek a pártok az elmúlt években nem csináltak semmit, most viszont aktivizálták magukat. „Most hirtelen kaptak 500 millió forintot, egymilliárd forintot” – tette hozzá. Példaként említette Hiller Istvánt, az MSZP volt elnökét, akit állítása szerint „a fideszes kerületi lap címlapján reklámoznak”. Felhozta a Mi Hazánkot is, amelynek elnöke, Toroczkai László szerinte bejár a propagandasajtóba, miközben arról panaszkodik, hogy mindenhonnan letiltották. Magyar hozzátette, őt magát ezekre a helyekre másfél-két éve soha nem hívták be.
„Nehogy véletlenül berepüljön egy drón, nehogy véletlenül legyen egy önmerénylet a nagy rettegésben” – figyelmeztette a kormányt Magyar Péter szerdán, Balassagyarmaton.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány egyfajta lelki terrort gyakorol a saját népe ellen, és háborús pszichózist kelt.
„Én azt kérem öntől, miniszterelnök úr, hogy hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását, a fenyegetést, a magyar magyar ellen való uszítását, és ne gondolkodjon az orosz szolgálatokhoz köthető megoldásokban” – tette hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró Facebook-posztban írt arról, hogy egyetlen uniós ország tartózkodott az ukrajnai békére felszólító ENSZ-határozatnál. A poszt szerint
az ENSZ Közgyűlése kedden fogadott el egy határozattervezetet, amely átfogó, igazságos és tartós békét sürget Ukrajnában, és a szavazásnál Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, amelyik tartózkodott.
Panyi azt is hozzáteszi, hogy szintén tartózkodott az USA, Oroszország pedig nemmel szavazott, de a határozatot ennek ellenére 107–12 arányban, 51 tartózkodás mellett elfogadták.
A bejegyzésből kiderül, hogy a határozat rávilágított a háború regionális és globális következményeire.
„Az Ukrajna által előterjesztett és 46 ország által társszponzorált határozat rávilágított a háború regionális és globális következményeire, és »mély aggodalmát« fejezte ki amiatt, hogy Oroszország folytatja a »civil személyek, polgári létesítmények és kritikus energetikai infrastruktúra« elleni támadásait, amelyek tovább súlyosbítják a humanitárius helyzetet.
A dokumentum megerősítette a Közgyűlés erős elkötelezettségét Ukrajna szuverenitása, függetlensége, egysége és területi integritása mellett.
A határozat »azonnali, teljes és feltétel nélküli tűzszünetet« követelt, és sürgette »a hadifoglyok teljes cseréjét, a jogellenesen fogva tartott személyek szabadon bocsátását, valamint az erőszakkal áttelepített vagy deportált civilek – köztük gyermekek – hazatérését, mint a bizalomépítés kulcslépését«” – idézi a dokumentumot Panyi.
A poszt írója szerint
nem ez az első eset, hogy Magyarország egyedül megy szembe a teljes EU-val Ukrajna ügyében.
Állítása szerint tavaly decemberben a Csernobilt ért orosz dróntámadás után az ENSZ Közgyűlésében az Orbán-kormány ugyanígy nem támogatott egy, Csernobil ügyében közös védekezésről és nemzetközi együttműködésről szóló határozatot.
A szavazást, amelyet az ukrajnai háború negyedik évfordulóján, 2026. február 24-én tartottak, intenzív eljárási vita előzte meg.
Az amerikai küldöttség megpróbálta elérni, hogy kivegyék a területi integritásra és az „igazságos, tartós békére” utaló részeket a szövegből, de ezt a Közgyűlés 69 nem szavazattal, 11 támogató mellett elutasította.
A Közgyűlés döntései jogilag nem kötelező érvényűek.