Egy koronavírusos naplója: az első tünetektől a pozitív koronavírustesztig
4836. Ennyi magyarról derült ki péntekről szombatra, hogy elkapta a koronavírust. Az egyik közülük én vagyok. Halvány sejtéseim vannak arról, mikor és hol kaphattam el a fertőzést, de erről majd később - írja kezdi történetét egy fehérvári koronavírusos férfi fmc.hu oldalán.
Elöljáróban ami a legfontosabb: jól vagyok, az enyhénél is enyhébb tüneteim vannak épp egy hete. Ettől függetlenül úgy döntöttem, leírom, hogy mi történt velem az elmúlt hét napban, hátha tudok még újat, de legfőképpen hasznosat mondani azoknak, akik a jövőben jutnak hasonló sorsa.
Felvezetés
Múlt szombat este értem Budapestről Fehérvárra, vasárnapra nagymama-látogatással egybekötött családi délután volt a terv. Ekkor még semmilyen jele nem volt a pár óra múlva elkezdődő kálváriának. Egy kis beszélgetés, egy kis tévénézés az egyébként hajszál híján veszélyeztetett célcsoportba tartozó anyukámmal, majd alvás.
Amikor másnap reggel felkeltem, azonnal éreztem, hogy baj van. Nem is kicsi.
Elsősorban nem attól ijedtem meg, hogy érzésre a koronavírus tüneteit produkálom, hanem hogy ne fertőzzem meg a rajtam kívül a lakásban tartózkodó édesanyámat. Tisztában voltam vele ugyanis, hogy hiába csak most jelentkeztek az első tünetek, valójában már napok óta fertőző lehetek.
Az állapotom ugyanakkor nem volt vészes: 37,4 körüli hőemelkedéssel indult a nap, időnként némi köhögéssel, a szemeim pedig majd beestek a fejembe, és úgy általában végig tudtam volna aludni a napot. Hiába voltam tisztában vele azonnal, hogy mi ez, a család azért csak meg akart győzni, hogy ez egy mezei felfázás lesz, vagy valami ahhoz hasonló.
Amint össze tudtam magam szedni gondolatban az ébredés után, azonnal maszkot húztam a lakásban. Ekkor még - bár valójában pontosan tudtam, hogy mi van - kicsit dolgozott bennem a család által erőltetett megfázás verzió. A családi délutánnak persze azonnal lőttek, hétfőn pedig visszakocsikáztam a saját lakásomba, kínosan ügyelve természetesen arra, hogy még véletlenül se fussak össze senkivel útközben. Azóta pedig szigorú karantén.
Az első három nap
Épp ma egy hete tudom, hogy együtt élek a vírussal, és eddig azon szerencsések közé tartozom, akiknek tényleg enyhék a tünetei. Vasárnap és hétfőn 37 és 37,6 közötti hőemelkedésem volt, óránként egy-két köhögéssel, általános fáradtsággal. Kedden dőlt el végleg, hogy covidos vagyok.
Délután elhatároztam, hogy főzök magamnak egy zöld teát. A thai lemon ízű szálas teának nagyon erős és amúgy elképesztően finom íze van, tényleg csak ajánlani tudom. A szokásos eljárás (teafű, szűrő, ázás stb.) végén azonban csak egy korty forró víz lett a végeredmény. Először azt hittem, hogy kevés füvet tettem a vízbe. Pillanatokkal később beugrott, hogy ez a járvány talán legtipikusabb tünete lesz, azaz a szaglás és ízérzékelés elvesztése.
A frissen mosott kezemen halványan éreztem csak a szappan illatát, majd egy darab csokival próbáltam ki, hogy mennyire vannak még meg az erősebb ízek. Utóbbi még hellyel, közzel rendben volt, de nagyjából két óra múlva - és egyébként azóta is - teljesen elszálltak az illatok, szagok és ízek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy tényleg semminek nincs íze, szaga vagy illata, állagokat érzek és hőmérsékleteket. Talán a legjobban az érzékelteti a tünetet, hogy a fogmosás után semmilyen ízt nem érzek a számban, a szájvíz után pedig csak egy kis kellemes hűvöset.
Sót és borsot csak megszokásból használok a reggeli rántottához, ahogy mézet is csak ezért teszek a tejeskávéba. Egyébként semmi jelentősége nincs a fűszereknek, édesítőszereknek, mert tökéletesen neutrális minden.
