KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Egy akkor még kísérleti gyógyszer mentette meg a végstádiumú halálos betegségben szenvedő amerikai férfi életét

Ahelyett, hogy meghalt volna, a cisztás fibrózissal küzdő Gunnar Esiason ma már teljes életet él, és családi alapítványán keresztül segít másoknak.


„Ritka halálos betegségben élő kisfiúként reményemmel és kitartásommal inspiráltam másokat. Fiatal felnőttként, frissen végezve az egyetemen szembesültem a zord valósággal: csoda nélkül nem érhetem meg a harmincat" – vall magáról Gunnar Esiason a Love That Matters oldalán.

"Talán tudod, ki vagyok. Cisztás fibrózisban (CF) szenvedek, és amikor 1993-ban diagnosztizálták ezt az undok kórt, – sűrű, ragacsos nyálka tölti ki az ember tüdejét –, apámmal, Boomer Esiasonnal szerepeltem a Sports Illustrated címlapján. Akkoriban NFL-karrierje csúcsán járt. „A hátvéd keresztes hadjárata” állt a Sports Illustrated címlapsztoriján, bemutatva apám küzdelmét, hogy gyógymódot találjon a halálos kórra, mely fiát készül elragadni.

A Sports Illustrated cikkében szereplő remény és optimizmus alig két évtizeddel később elhalványult. 2013-ban, közvetlenül azután, hogy végeztem a Boston College egyetemen, betegségem a végstádiumába ért.

A cisztás fibrózis alattomos gyilkos, mivel az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok elterjednek a tüdőnkben. A gyógyszerrezisztens baktériumok beszivárognak a tüdőnkbe, és megtelepednek a légutak vastag, ragacsos nyálkájában. Nem voltam immunis a betegséggel szemben, amely oly sok cisztás fibrózisban szenvedő ember életét vette el. Ahogy telt az idő, az antibiotikumok hatástalanná váltak, mivel a tüdőmet megtámadó baktériumok egyre makacsabbak lettek.

A gyógyszerrezisztens légúti fertőzés lázzal, fokozott köhögéssel, fájásokkal, fáradtsággal, légszomjjal, esetenként vérzésssal és légmellel, és összeesett tüdővel jár. Idővel a fertőzés a tüdőfunkció folyamatos elvesztéséhez vezet. Ezek mind azok a fejlemények, amelyekre a CF-vel való együttélés óta készültem.

22 éves voltam, és napról napra magányosabbnak éreztem magam, mivel a betegségem gyorsabban fejlődött, mint azt valaha is elképzeltem. Otthon ragadtam, kénytelen voltam feladni a teljes munkaidős munkát, miközben a barátaim elkezdték karrierjüket és kapcsolataikat építeni. A kórházba ki és a műtőbe be, ennyi volt az életem, miközben a világ továbbra is forgott nélkülem. A fáradtságom ellenére alig aludtam. Gyakran felébredtem az éjszaka közepén, az állandó, nyákos köhögésnek köszönhetően. Ezek a köhögési rohamok néha olyan erőteljesek és kibírhatatlanok voltak, hogy ilyankor kirohantam a mosdóba és hánytam.

Egy napon különösen összetörtem. Részmunkaidős középiskolai futballedzőként dolgoztam Long Islanden. Éppen futballedzésre készültem, amikor nem tudtam elindítani az autót, mert hirtelen megrohantak az érzéseim. Szembesültem a jövő nélküli életemmel: végstádiumú betegség, rokkantsági jövedelem, ennyi. A küzdelmem legvége felé tartottam. Csak sírtam és sírtam. Anyám a konyhaablakon keresztül meglátott, és hozzám rohant a felhajtón. Megölelt, majd a szemembe nézett. A szeme mindent elmondott nekem, amit mondani akart: „Nem hagylak meghalni, Gunnar”. Még mindig arra az ölelésre gondolok. Visszaadta a reményt.

A főiskolai diplomámat követő öt évben csaknem két tucat orvosi eljáráson mentem keresztül, miközben több mint egy évet töltöttem intravénás antibiotikum terápiával. Mindent megtettünk, hogy stabilizáljuk az egészségemet, és esélyt adjunk az életre.

Mikor már alig egy hajszálon lógott az életem, alaptudományok és a biogyógyszerészeti innováció lassan utolért. Aztán végre megtörtént az áttörés, 2018-ban minden megváltozott. Lehetőségem nyílt arra, hogy aktív szerepet játsszak a tudományban, amikor felajánlottak egy helyet egy kulcsfontosságú, III. fázisú klinikai vizsgálatban egy olyan gyógyszerrel, amelyet különféle összetevői miatt „hármas kombónak” neveztünk. Az életem néhány nap alatt teljesen megváltozott.

Az amerikai gyógyszerészeti hatóság (FDA) 2019 októberében, körülbelül másfél évvel azután hagyta jóvá a ma Trikaftának nevezett hármas kombinációt. A Trikafta nem gyógyír a cisztás fibrózisra, de többnyire jól működik, lehetővé teszi, hogy átaludjam az éjszakát, mély levegőt vegyek, amikor felébredek, tartós köhögés nélkül éljem át a napjaimat, és végre a jövőmre tudjak koncentrálni Darcy barátnőmmel és Blink kutyámmal.

Több mint egy évtized óta a Trikafta helyreállította a tüdőfunkciómat.

A CF-ben élők halálozási csúcsa a 20-as éveik végén és a 30-as éveik elején következik be, a betegek átlagos halálozási életkora körülbelül 31 év. Miközben ezeket az éveimet élem, az egészségem olyan gyorsan javul, hogy újra kell terveznem a jövőmet.

Ahelyett, hogy a végstádiumú betegségemmel és a rokkantsági nyugdíjammal foglalkoztam volna, kiköltöztem családi otthonomból, véget vetettem az orvosi eljárások és kórházi kezelések végtelen körének, és elkezdtem dolgozni végre.

A Trikafta néhány hét alatt egy végzetes, ritka betegséget alakított át. Jóváhagyása óta a cisztás fibrózisban szenvedő emberek az Egyesült Államokban kaptak egy második esélyt az életre. Az ebben a betegségben szenvedők mintegy kilencven százaléka számára megfelelő gyógyszer az elmúlt évtized egyik legfigyelemreméltóbb orvosi eredménye.

Miközben most megélem azt a csodát, amelyre egy életen át vártam, szántam időt arra, hogy átgondoljam a kritikus betegségek tanulságait.

Először is, láttam, hogy az antibiotikum-rezisztencia korunk egyik legnagyobb fenyegetésévé válik az emberiség számára. Abban nőttünk fel, hogy hiszünk a gyógyszerarzenálunkban, az orvosokban és a rendszerben, hogy nekünk működni fog. Elkeserítő volt látni, ahogy az egyik antibiotikum a másik után kudarcot vall, hogy kezelje a súlyosbodó tüneteimet. A visszatérő mondatot a beszélgetésekben, hogy „kifogytunk a lehetőségekből” nehéz volt elviselni, és attól tartok, egy antibiotikum utáni korszak szakadékának szélén vagyunk, ahol a makacs baktériumok - például a tüdőmben élők - képesek arra, hogy aláássák a jövőbeli orvosi áttörések erejét.

Ha az életem megtanított valamire, akkor az az, hogy képesek vagyunk legyőzni az antibiotikum-rezisztenciát, ahogyan a cisztás fibrózis lefolyását is örökre megfordítottuk. Évtizedekig vártam a csodát kutatóinktól és a biogyógyszeripartól. Itt az ideje egy hasonló áttörésnek, hogy megfékezzék a növekvő antibiotikum-rezisztencia-válságot. Bízom benne, hogy döntéshozóink, kutatóink és iparági vezetőink összefognak ennek érdekében.

Másodszor, rájöttem, hogy a krónikus betegséggel való együttélés óriási kiaknázatlan értéket tart fenn. Lehetőségem van a Boomer Esiason Alapítvány igazgatótanácsának tagja lenni, családom non-profit szervezetében, amely 1993-as megalakulása óta közel 150 millió dollárt gyűjtött össze a cisztás fibrózis elleni küzdelemhez.

A páciens élménye pedig mérvadó. Múlt májusban abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a St. Louis Egyetem Orvostudományi Karának évnyitó ünnepségén beszélhettem. A végzős osztálynak elmondtam, hogy a legfontosabb, amit orvosként tehetnek, hogy meghallgatják betegeiket.

Ez az érzés az egész egészségügyi szektorra kiterjed. Mi vagyunk a végfelhasználók az egészségügyi ágazatban, de megtagadják tőlünk a lehetőséget, hogy irányítsuk az életünket végső soron befolyásoló politikákat. A tágabb egészségügyi ágazaton belül lehetőséget kell biztosítanunk a betegeknek, hogy megszólaljanak, alakítsák az egészségpolitikát. Kollektív túlélésünk egy olyan messzemenő készség, amely nagy hasznot hoz mások számára, akik kritikus betegséggel küzdenek. Fel kell szólalnunk, és meg kell hallgattassunk.

Gyakran gondolok azokra a cisztás fibrózisban szenvedőkre, akik előttem éltek és belehaltak ebbe a betegségbe, az emberek generációira, akiknek soha nem volt lehetőségük megtapasztalni azt a lehetőséget, ami ma van.

Nagyrészt nekik köszönhető, és az általuk átélt fájdalomnak és szenvedésnek, hogy mi, akik most túléljük a cisztás fibrózist, lehetőséget kaptunk arra, hogy hosszú, teljes életet élhessünk.

Ahogy a naptár új évek, új évtizedek felé mutat, újra átélem a szüleim 1993-ban irántam érzett reményeit, amikor mosolygós kisfiú voltam a Sports Illustrated címlapján, és ez az a remény, amit ma érzek” – fejezi be Gunnar Esiason.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Már több mint százan jelentkeztek önkéntes babasimogatónak a kistarcsai kórházban maradt csecsemők szeretgetésére
A Flór Ferenc Kórházban hivatalos önkéntes program indul a kórházban maradt csecsemők megsegítésére. Olyan emberek jelentkezését várják, akik időt töltenek a babákkal, ringatják, szeretgetik, megnyugtatják őket és játszanak velük, hogy a kicsik az alapellátáson túl a szükséges szeretetet és törődést is megkaphassák.


Szervezett keretek között, önkéntes szerződéssel és kötelező oktatással babasimogató programot indít a kistarcsai Flór Ferenc Kórház. Az ötletgazda, Balogh Tamás egy Facebook-posztban jelentette be a kezdeményezést, amelynek célja egy országos modell kidolgozása. Azt írta, „a Flór Ferenc kórház lesz a minta kórházunk”.

Múlt héten nagy sajtóvisszhangot kapott a hír, miszerint a kistarcsai kórház csecsemő- és gyermekosztálya öt újszülött kisfiúról gondoskodik, akiket nem vittek haza a születésük után. A kórház közzétette, milyen adományokat – például egyes tápszert, pelenkát és légzésfigyelőt – fogadnak szívesen a babák ellátásához. Az ott dolgozók elmondása szerint azonban a kórházban hagyott babáknak leginkább szeretetre, törődésre, érintésre van szükségük, ehhez kellenének önkéntesek.

„Olyan emberek, akik időt töltenek olyan újszülöttekkel és csecsemőkkel, akik hosszabb ideig kórházban maradnak, mert a szüleik nem tudják vagy nem akarják hazavinni őket. Ölbe venni és ringatni a babát, megnyugtatni sírás esetén, beszélni hozzá vagy játszani velük, bőrkontaktust biztosítani, és úgy általában jelen lenni”

– foglalta össze Balogh Tamás a feladatokat egy ápoló elmondása alapján.

Az ötletgazda közölte, hogy a napokban hosszas és eredményes megbeszélést folytatott a kórház csecsemő- és gyermekosztályának főnővérével, valamint a főorvos jóváhagyásával kötöttek megállapodást. Ennek keretében bemutatják, hogyan is képzelik el a babasimogatást szervezetten, a szabályok betartásával, a megfelelő oktatások elvégzésével. Cél, hogy a program „legfőképpen a babákra nézve biztonságos keretek között legyen megszervezve”.

A jelentkezés feltételeihez tartozik, hogy az önkénteseknek szerződést kell kötniük a kórházzal. A szerződés semmire nem kötelez, viszont kizárólag a szerződés meglétével, és az alábbi pontok teljesítésével lehet csak belépni a babákhoz.

Az önkéntesek a papírok megléte után hivatalos babasimogatók lesznek. Ehhez részt kell venniük egy másfél órás képzésen, amely tűz- és munkavédelmi, adatvédelmi, minőségirányítási, valamint kórházhigiéniai oktatást foglal magában. Emellett szükségük lesz egészségügyi alkalmassági igazolásra is,

amihez EKG-, labor- és mellkasröntgen-vizsgálatokat kell elvégezni. Balogh szerint ezt a kórház soron kívül és azonnal elvégez az önkénteseken.

A babasimogatók a feladatukat fehér köpenyben, hivatalos kitűzővel fogják végezni, és szigorú szabály, hogy a babákról kép, videó és hanganyag rögzítése szigorúan tilos.

Az önkéntesektől heti minimum egy, de lehetőség szerint két óra jelenlétet kérnek, és csak olyanok jelentkezését várják, akik a rendszeres utazást Kistarcsára meg tudják oldani. Az ötletgazda hangsúlyozza: „Egyszeri babasimogatók ne jelentkezzenek. Ez nem turista látványosság”.
Így jelentkezhetsz babasimogatónak:

Írj egy e-mailt Ágoston Ibolya főnővérnek az alábbi címre: agoston.ibolya@florhosp.hu. Az ötletgazda azt kéri, hogy senki ne keresse fel személyesen a kórházat a jelentkezés céljából, ez csak e-mail küldésével lehetséges.

Balogh Tamás nem sokkal a felhívás megosztása után arról tájékoztatott a Facebookon, hogy

alig pár óra alatt már több mint százan jelentkeztek babasimogatónak.

A távlati cél egy olyan egységes rendszer kidolgozása, amelynek a végén, az ország összes kórházban maradt babája mellett ott lesz legalább egy, de remélhetőleg 4-5 babasimogató.

Azt is közölte, hogy már felvette a kapcsolatot a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikaval, de tervben van a Bethesda Gyermekkórház is, és sorban jön majd az ország összes többi kórháza is. A rendszert lassan, de stabilan építenék fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Elvitte a mentő a sofőrt! Ne büntesd meg!” – egy idegen cetlije mentette meg a bírságtól a rosszulléttel küzdő autóst Pécsen
Egy pécsi áruház parkolójában lett rosszul egy férfi, akit kórházba szállítottak, az autója azonban a parkolóban maradt, ahol egy óra várakozás után fizetni kell. Egy szemtanú nemcsak üzenetet hagyott a szélvédőn, de a parkolóőrrel is egyeztetett a méltányosságról.
DKA – Fotó: - szmo.hu
2026. július 06.



„Elvitte a mentő a sofőrt! Ne büntesd meg! Köszi” – ez az üzenet állt azon a kis papírcetlin, ami néhány nap alatt bejárta a magyar internetet. Múlt hét szerdán Pécsen, kora reggel egy áruház parkolójában egy autós rosszul lett, mentő vitte kórházba. Később, amikor visszatérhetett a kocsijához, egy kézzel írt üzenetet talált a szélvédőjén. A cetlit lefotózta és megosztotta a Facebookon, hogy köszönetet az írójának.

„Szeretném szívből megköszönni annak a kedves, ismeretlen embernek, aki ezt a szélvédőmre tette. Ez a figyelmes és önzetlen gesztus igazán megmelengette a szívemet, és mosolyt csalt az arcomra. Jó érzés tudni, hogy vannak még ilyen kedves emberek. Kívánom, hogy az élet sokszorosan adja vissza ezt a jóságot Önnek. Legyen csodálatos napja, és köszönöm még egyszer ezt a szép gesztust!”

– üzente a sofőr a megmentőjének.

A kedves történetről az Országos Mentőszolgálat is beszámolt a Facebookon, a poszt alatt pedig megszólalt a cetli írója, Solymosi-Kisfalvi Anita is. Azt írta kommentben, hogy ott csak az járt a fejében, hogy meg fogják büntetni az autó tulajdonosát, ezért nem sokat mérleget, tette, amit jónak látott. A Blikknek részletesebben is elmesélte, mi történt. Mint mondta, az egyre hangosodó szirénára lett figyelmes a parkolóban.

„Közelebb mentem, és akkor láttam, hogy egy ott parkoló autóhoz érkeztek, ahol egy úr állt, aki a mellkasát szorította. Még be tudta zárni az autóját, aztán betették a mentőbe, én pedig vártam, hogy elviszik-e, vagy sem”

– idézte fel a történteket.

Mivel az áruház parkolójában egy óra várakozás után fizetni kell vagy komoly büntetést kockáztat az ember, Anita cselekedett, miután a mentő elhajtott a beteggel. Először megírta a cédulát, amit a szélvédőre tett, majd felkereste a parkolóőrt is.

„Ismerem Tamást, aki a parkoló autókra figyel, és mondtam neki, hogy egy kórházi kivizsgálás nem csak egy órán át tart, így ne büntesse meg a tulajt. Részemről ez volt a legkevesebb, amit tehettem. Nem azért csináltam, mert viszonzást várnék, egyszerűen így éreztem helyesnek”

– mondta a nő.

A parkolóőr egyetértett vele abban, hogy egy ilyen esetben el lehet tekinteni a büntetéstől.

Az autó sofőrje, Csaba később írásban köszönte meg a segítséget, és elárulta, mi történt vele. „Szívinfarktusra utaló tünetek miatt hívtam magamhoz a mentőt. Munkába menet, vezetés közben lettem rosszul.”

„Abban a pillanatban nem az járt a fejemben, hogy szabálytalan helyen parkolok-e, vagy hogy ezért esetleg büntetést kapok.”

A férfi hozzátette, csak az volt a fontos, hogy minél hamarabb segítséget kapjon. Külön megköszönte Anita kedvességét és emberségét, ami sokat jelentett számára a nehéz pillanatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egész falu énekelve virrasztott a partra sodort 18 éves lány holtteste mellett
A Djaul-sziget lakói a közösség hagyománya szerint nem hagyták magára a partra sodort lányt, akinek édesanyját is ugyanott találták meg. A két holttest több mint 200 kilométerre került elő attól a helytől, ahol a két csónak felborult.


A Djaul-sziget egyik falujának lakói egész éjjel énekelve virrasztottak egy 18 éves lány holtteste mellett, akit a tenger sodort partra. A lány annak a múlt szombati pápua új-guineai hajószerencsétlenségnek az egyik áldozata, amelyben két, családokat szállító csónak borult fel. Péntek reggelig kilenc áldozatot találtak meg. A hatóságok ekkorra hivatalosan is az áldozatok felkutatására összpontosító szakaszba léptették a keresést – írja az ausztrál ABC News.

Michael Rangrang helyi tanító szerint a közösség számára természetes volt, hogy nem hagyják magára a lányt.

„Ez a kultúránk része. Ha valaki meghal, tennünk kell valamit” – mondta.

A lány és édesanyja holttestét három nappal a baleset után találták meg, több mint 200 kilométerre a tragédia helyszínétől. A keresésben több mint húsz hajó vesz részt, de a viharos idő és az erős áramlatok nagyon megnehezítik a munkát.

Byron Chan, Új-Írország tartomány kormányzója is beszélt a nehéz körülményekről.

„A holttestek elsodródnak az emberek és a szigetek mellett. Különösen a fiatalabb áldozatoké, mert könnyebbek, így messzire sodorja őket a víz” – mondta.

A kormányzó közölte, hogy nagyobb hajók bevetéséhez a pápua új-guineai haditengerészet segítségét kérte. Rebecca Marigu helyi újságíró arról számolt be, hogy szerdán három holttestet is láttak. Mire azonban a hajó vissza tudott térni értük, a magas hullámok miatt már nem találták őket. A rendőrség cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint kalóztámadás történt. Az egyik azonosított áldozat a helyi egészségügyi hatóság munkatársa volt. Kollégái díszsorfallal búcsúztak tőle.

A tragédia múlt szombat délután történt a Bismarck-tengeren. A két csónak fedélzetén 27 ember, köztük több kisgyerek utazott. A családok a Pangpang Beach Resortban tartott születésnapi ünnepségről tartottak hazafelé, amikor a csónakok felborultak. Csak a két hajóvezető élte túl a balesetet. Hat órán át sodródtak a vízen, mire partot értek.

Ez volt az ország egyik legsúlyosabb tengeri szerencsétlensége a Rabaul Queen 2012-es kompkatasztrófája óta, amelyben több mint 140 ember halt meg.

A tragédia ismét felhívta a figyelmet a tengeri közlekedés biztonsági hiányosságaira egy olyan országban, ahol a szigetek közötti utazás a mindennapok része. A hatóságok szerint szigorúbban kellene ellenőrizni a kötelező GPS-jeladók és mentőmellények használatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját vizéből itatott meg egy szomjas gólyát a közutas a 40 fokos hőségben
Nagy Árpád a Tiszakécske melletti kánikulában segített a madáron, miután észrevette, hogy az a bokrok leveleit csipkedi. A férfi a Facebookon osztotta meg a történetet, ahol azt írta, az eset jól mutatja, mennyire megviseli az állatokat is a rekkenő hőség.


A 38-40 fokos hőségben egy szomjazó gólyával találkoztak a Magyar Közút dolgozói Tiszakécske határában, miközben hidegkátyúzást végeztek. Egyikük, Nagy Árpád a saját védőitalából itatta meg a madarat. Az esetről kedden posztolt a Facebookon „Szavak nélkül” címmel, a történet pedig gyorsan terjedni kezdett az interneten.

A közutasok az út menti árokban figyeltek fel a madárra, ami a bokrok leveleit csipkedte, láthatóan megviselte a kánikula – írta a Sokszínű Vidék. Nagy Árpád a bejegyzésében leírta a váratlan találkozást és a madár reakcióját.

„A reggel kapott hideg vizünkből – amit védőitalként kaptunk – megpróbáltam odacsalogatni. Meglepő módon a gólya átsétált az árkon, odajött hozzánk, és ivott a vízből. Egy apró pillanat volt a mai munkanapból, de jól megmutatta, mire képes a szomjúság, és mennyire megviseli az állatokat is ez a 38–39–40 fokos hőség” – részletezte a férfi. A posztjában arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagy melegben nemcsak egymásra, hanem az állatokra is vigyázni kell. „Mi, közutasok nap mint nap az utakon dolgozunk, és ilyenkor nemcsak egymásra kell figyelnünk, hanem a körülöttünk élő állatokra is.

Egy tál víz, egy kis odafigyelés, egy perc törődés akár életet is menthet” – fogalmazott Nagy Árpád.

Nem ez az első eset, hogy a Magyar Közút munkatársai állatok segítségére sietnek. Korábban országszerte híre ment, amikor dolgozóik egy nehezen világra jövő kisborjú születésénél segédkeztek, egy másik alkalommal pedig egy útszélén talált, elhagyott kiskutyát fogadtak örökbe a veszprémi mérnökségen. Ezek az esetek azt mutatják, hogy a cég munkatársai a terepen végzett feladataik mellett gyakran kerülnek olyan helyzetbe, ahol gyors reagálással és lélekjelenléttel tudnak segíteni a bajba jutott állatokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk