SZEMPONT
A Rovatból

Egy hét kutatómunkával sem tudtuk kideríteni, hol van a titokzatos népszavazási kampánystáb

Arra sincsen válasz, miért nem kapunk naponta adatokat az aláírások számáról. Pedig még egy sajtótájékoztatón is jártunk.


Ahogy elindult az év, úgy vált egyre furcsábbá az, hogy az ellenzéki népszavazási kezdeményezésről nagyon nem tudunk semmi konkrétumot. Az kikutatható, hol és mikor van lehetősége aláírni annak, aki akarja, de semmi információt nem kapunk napi szinten a számokról, hogy éppen hogy áll az aláírásgyűjtés.

Ez eléggé aggályos. Hiszen az ellenzék célja elvileg az, hogy a kérdéseit ugyanúgy, az országgyűlési választásokkal egy időben a választók elé vigye, mint a Fidesz „gyermekvédelmi” népszavazásának kérdéseit. Ehhez pedig január közepére minimum kétszázezer aláírást össze kellene gyűjteni. Ehhez képest az adatok csak néha csordogálnak.

Kutatni kezdtem, először a pártok honlapjain és Facebook-oldalain. Itt sem lettem okosabb, végül kérdéssel fordultam az összes párthoz. Csak kettő válaszolt: a DK a január ötödikei közös ellenzéki sajtótájékoztatóra hívott el, hogy ott megtudhatok mindent. Ezen az eseményen végül is Karácsony Gergellyel tudtam röviden beszélni. Utána egy nappal az LMP lehetőséget adott, hogy Csárdi Antallal, a párt újrázó országgyűlési képviselőjelöltjével beszéljek a témáról. Vele hetedikén készítettem interjút.

Karácsony Gergely

– Hogy állunk a számokkal, hány aláírás van?

– Jól állunk, százezer aláírás van. Igazából most indult be a dolog, hiszen a karácsonyi szünetben nyilván nagyon nehéz volt. De most, hogy már újraindult az élet a városban, nyilván sokan tudják gyűjteni az aláírásokat, úgyhogy jól állunk.

– Az előválasztásnál könnyű dolgunk volt, mert azt összefogta az AHang, és naponta áramlottak az információk számokról, mindenről. Én megpróbáltam felderíteni, hogy is áll ezt az egész, és végül is, ennek nincsen gazdája. Tehát egyik pártnak a honlapján sincsen semmi...

– Van egy központi oldal, ahol összegyűjtjük az összes információt, de ez nem a pártok ügye, ez már az ellenzék közös ügye, a menjunktovabb.hu oldalon vannak fent az információk...

– A menjunktovabb.hu oldalon csak az van fent, hogy hol lehet aláírni, de aktuális számokról nincsen semmi információ.

– Ezek naponta változnak. Azt tudom önnek mondani, hogy a mai állás szerint körülbelül százezer aláírásnál tartunk, és most robbant be az egész folyamat.

– Várható az, hogy most már naponta kapunk számokat?

– Igen, természetesen, rendszeresen beszámolunk mindenről.

Csárdi Antal

– Az aláírásgyűjtést választókerületi alapon szervezte meg az ellenzék. Ennek eredményeképpen mi egy központi kampánycsapatnak adjuk le a naponta összegyűjtött adatokat. Van egy honlap, a menjunktovabb.hu, ahol minden népszavazással kapcsolatos információ fent van.

– Ott azok a helyek vannak feltüntetve, ahol alá lehet írni az íveket. De semmilyen információ nincsen az aktuális számokról, továbbá a központi kampánycsapat elérhetősége sem szerepel rajta.

– Az én információim szerint most már nyolcvanezer aláírás fölött vagyunk, sőt, most már lehet, hogy közel a százhoz, de a nyolcvanezer az biztosnak tűnik...

– Mi lehet annak az oka, hogy ellentétben az előválasztással, nagyon döcög az információáramlás?

– Sok feladat terheli az ellenzéki rendszert. Egyrészt a kampányt el kellett, meg el kell indítani, sok energia elmegy a kampányszervezésre és a kampánytervezésre. Én azt gondolom, hogy az lehet ennek az oka, hogy nagyon széles spektrumon próbáljuk ezt a kampányt megszervezni, és a kampány alatt az országgyűlési kampányra is gondolok. És amikor a népszavazásról beszélek, akkor én azt is a választási kampány részének tekintem.

– Nem ártott volna egy csapatot csak ezzel a kampánnyal megbízni, mert ha ez most rosszul sül el, az nagyon csúnyán hathat a képviselőválasztásra. Nincs jelen az a népszavazás sem a médiában, sem a köztudatban. Ellentétben az előválasztással, ami nagyon ott volt.

– Én azt tapasztalom - és minden nap kint vagyok az utcán és személyesen is gyűjtöm az aláírásokat -, hogy az emberek tudják, hogy ez van, és konkrétan keresik ezeket a helyszíneket, ahol alá lehet írni. A választókerületekben jelen lévő kitelepülési pontokon, és itt gondolok az irodákra, a közterületen kialakított aláíróhelyekre, a tapasztalatok szerint sokan, nagy kedvvel írnak alá. De értelemszerűen pontos információt csak a saját választókerületemről tudok mondani.

– Karácsony Gergely szerdán azt mondta, hogy megvan a százezer aláírás. Ön most, pénteken azt mondja, hogy megvan a nyolcvanezer. Bárhogy is számolom...

– Az én számaim nem pontosak. Hétfőn hallottam egy hetvenötezres számot, és én mindig az óvatos értékelés elvét követem...

– Rendben van. Tegyük fel, megvan százezer. Akkor már csak százezer hiányzik, plusz még valamennyi, hogy az esetleges diszkvalifikált aláírásokat lehessen pótolni. Ha ezt január közepére szeretné összegyűjteni az egységes ellenzék, bárhogy is számolom, tíz napnál nincsen több idő. Ez naponta legalább tízezer aláírást jelentene. Halad-e ilyen ütemben az aláírásgyűjtés? Meglehet naponta tízezer aláírás?

– Nem tartom kizártnak, hogy meglegyen ez a szám, de hangsúlyozom, hogy az összesített pontos számokat én sem ismerem.

– Akkor már csak azt szeretném megtudni, hogy hol van ez a stáb, kik ezek az emberek, és hogyan lehet elérni őket? Majd azt tőlük megkérdezem, hogy miért nincsenek ezek a számok naponta kint. De nagyon érdekelne, hogy végül is kiket kell megkeresni, mert semmilyen honlapon, semmilyen hozzáférhető információforrásból nem tudtam rájönni erre - de lehet, hogy ügyetlen vagyok.

– Biztos, hogy nem ön az ügyetlen, olyannyira, hogy ha megengedi, egy visszahívással válaszolnék.

Az interjú itt meg is hallgatható:

Csárdi Antal péntek estig még nem tudta kideríteni, honnan tudhatjuk meg.

Megpróbáltuk Márki-Zay Péter kampánystábjától megtudni a pontos számokat, de ők sem tudtak konkrétumokkal szolgálni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk