SZEMPONT
A Rovatból

Döbbenetes: több mint 5 órán át tartott a 120 kilométeres utazás Piliscsabától Csótig

Szerzőnk csak szerette volna meglátogatni a szüleit...


Közép-Európa, Magyarország, az Úr 2018. esztendeje. Kis hazánkban 1846. július 15-én adták át az első vasútvonalat.

Azóta – akárhogy is számoljuk – eltelt bő 170 év.

Egy ló átlagsebessége erős vágtában 30-50 km/óra. Nézzünk egy jó kis közepes, se nem hosszú, se nem rövid távolságot. Legyen 120 kilométer. A ló se a leggyorsabb. Vágtázzon 40 km/órás iramban. Ez a paripa a 120 kilométeres távot 3 óra alatt teszi meg. A lassabb gebének, amelyik 30 kilométer/órával vánszorog, 4 óra is kell hozzá.

Hogy miért is untatom a kedves olvasókat száraz számadatokkal? Elárulom: néhány napja keményen tömegközlekedtem. Kis családom társaságában ellátogattam a szüleimhez.

Az utazás egészen pontosan röpke 5 óra 15 percre sikeredett. Visszafelé 5 perccel kevesebb. Ja, azt elfelejtettem említeni, hogy a nagyiék nem Szlovákiában laknak. Nem is Erdélyben. Sőt, még csak nem is a horvát tengerparton. Hanem piliscsabai házunk kapujától pontosan 120 kilométerre.

Miután pillanatnyilag nem rendelkezünk személyautóval, odafelé a Volánbusz Zrt., visszafelé a Magyar Államvasutak, illetve az előbb említett személyszállító társaság színvonalas szolgáltatását vettük igénybe.

Piliscsabai otthonunkból 11:25 perckor tettük ki a lábunkat, és a Veszprém megyei Csót községben lakó szüleim kapujában 16:40 perckor csöngettünk

– a festői kis bakonyaljai település Veszprém megye második legnépesebb városától, Pápától 11 kilométerre fekszik, tehát nem például Bázakerettyéről vagy éppen Kercaszomorról beszélünk.

Az említett házak közti távolság autóúton 120 kilométer. Amit 5 óra 15 perc alatt sikerült megtennünk.

Utaztunk kétféle busszal, végül gyalogoltunk is kicsit. Visszafelé 11:20 perckor csuktuk be a kaput, és 16:30-kor léptünk be saját házunk ajtaján. Győrig buszon zötykölődtünk másfél órát (45 km), Győrtől Kelenföldig vonatkoztunk egy óra tíz percet, onnan átmetróztunk a Nyugati pályaudvarra, ahonnan visszaküldtek minket a metróba, mert műszaki okok miatt a Budapest-Esztergom vonalon csak Angyalföldtől közlekedtek a vonatok. Tehát ismét egy kis metrózás, rövidke metrópótlózással fűszerezve, és máris felszállhattunk a 15 perces késéssel érkező személyvonatra, amin beindult a heti rendszerességgel megszokott heringparty. Egy kocsi, két vonatra való emberhez. Itt már csendes beletörődéssel helyezkedtem el a vonatlépcsőre leterített zacskón.

Azt már nem is említem, hogy a Budapest-Piliscsaba közti 27 kilométeres utat szinte fénysebességgel, mindössze egy óra alatt teszi meg a vonat.

Alapvetően sok érdekes tapasztalattal gazdagodtunk eme kétszer 5 órás időintervallum alatt. Odafelé bejártuk az összes bakonyi települést, villámlátogatást tehettünk Kisbér útmenti kiskocsmájában, mivel a közel négy órás út alatt az utasok folyó ügyeiket csakis saját felelősségükre intézhetik. Ahol éppen rájuk tör a kényszer. Merthogy olyan helyen nem időzik hosszasan az autóbusz, ahol a közelben kulturált illemhely is található.

A buszos körutazás során a magyar népesség etnikai összetételét is megszemlélhettük, és a különböző kultúrák találkozásának is tanúi lehettünk ("Mari néni, mé nem gyütt át a Julis?! A rák egye ki a szivét!"), illetve szagmintát vehettünk a Vértes-hegység, a Bakony és a Kisalföld többféle jellegzetes, fűszeres ételkülönlegességéből.

Visszafelé sem unatkoztunk, hiszen a Győrig tartó – Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye szívét keresztül-kasul szaggató – körút során volt időnk megfigyelni a Veszprém megyei kistelepülések, a győri plázába igyekvő ifjúság sajátságos szlengjét, értesülhettünk a környező községek hetven feletti lakosságának mindennapi ténykedéseiről ("Átgyüvök, Ilikém, a fijamékhó’ Győrbe"), és nem utolsó sorban megcsodálhattuk a texasi láncfűrészest és családját, akik Tét község környékén szálltak fel a Volánbusz Zrt. közkedvelt járatára.

Az útmenti illemhely kérdése itt sem volt tisztázott, így a kevésbé strapabíró kiskorú utasok a nagyobb buszmegállók takarásába menekülve könnyíthettek a belső nyomáson.

A kaland nem ért véget Győrben.

Kelenföldig meggyőződhettünk arról, hogy a MÁV mennyire újszerűen képes megoldani a helyhiány problematikáját: két helyjegyet ad ki egy helyre.

Ez ugyan az egyik utasnak valamivel kellemetlenebb szituációt eredményezett, hiszen két választása maradt: vagy átköltözik három bőröndjével egy másik fülkébe, vagy felvállalja, hogy egy súly tekintetében kihívásokkal küzdő hölgy az ölében helyezkedik el...

A MÁV egyébiránt folyamatosan képes meglepni az embert. Hiszen a korábban említett heringparty mellett – ami az Esztergom-Budapest nyugati vonalon ingázók számára gyakorlatilag elengedhetetlen luxusszolgáltatás – mindig valamivel feldobja az ember napját. Hol egy elromlott ajtóelektronikával (olyankor nem mehet tovább az adott szerelvény), hol egy leszakadt felsővezetékkel, hol egy elromlott váltóval, hol egy nem nevesített műszaki hibával – az ezen a vonalon utazók ennek köszönhetően sajátos nyelvezetet alakítottak ki egymás közt. Ha valaki a csoport közösségi oldalára feldobja a misztikus hangzású bizber szót, azonnal tudjuk, hogy aznap sehova nem érünk oda időben, egy elromlott biztosító berendezés jóvoltából. Tehát utazásunk napján sem hazudtolta meg önmagát a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság.

Az utazás további haszonnal is járt: a fiam kifejezetten megizmosodott az 5 és fél órás úton! Szinte biztos, hogy megdöntötte „az egy nap alatt a világ legtöbb lépcsőjére húszkilós bőrönddel történő feljutás” világrekordját.

A végére hagytam még egy kis számolási gyakorlatot: mivel az én „kiccsaládom” valójában nagycsalád, a buszos luxusutazás Piliscsaba-Dorog-Csót viszonylatban négy főre 1.120 forint volt. Ha valaki csak úgy, merő passzióból a párjával kettesben, plusz két gyermekkel kívánná ugyanezt a távot megtenni – ami két teljesárú és két 50%-os diákjegyet jelent – összesen 8.490 ropogós magyar forintot fizetne a színvonalas szolgáltatásért, amit a Volánbusz Zrt. nyújt a magyar lakosság számára, az öt órán át tartó monstre zötykölődés során.

Visszafelé ugyebár a busz-vonat-metró-vonat kombót választottuk. Mi négyen, nagycsaládosként, háztól házig 6.440 forintot pengettünk ki, hiszen a pót- és helyjegyekre, illetve a metrójegyekre nem jár kedvezmény. Ez a kis kaland az előbbi kétgyermekes átlagcsaládnak mindösszesen 17.610 forintjába fájna.

Ja, kérem! Ha színvonalas szolgáltatást szeretnénk, azt meg kell fizetni! Na, de hol van itt a színvonal? Elhagytuk valahol a bokor mögött, ahova útközben elbújhatnak a gyerekek pisilni? Vagy a kocsma összevizelt vécéjében, ahol a felnőtt utasok könnyíthetnek magukon? Netán Mari néni zsebre tette, amikor leszállt Gyömörén? Ha a Volánbusz Zrt., illetőleg a MÁV Zrt felsővezetőin kívül ezt a tortúrát, ami csak egy a sok közül, valaki színvonalas szolgáltatásnak tudja érezni, azt innentől fogva egész életében utaztatni fogom Piliscsaba-Csót viszonylatban.

Erősen gondolkodom, hogy a legközelebbi rokonlátogatáshoz bérelek négy erős arab telivért. Vagy addig lobbizom, míg a felcsúti kisvasutat meg nem hosszabbítják Pápáig…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk