Néhány hete jelent meg Dezső András harmadik könyve. A magyar maffiózók és a kokain hazai története után most a titkosszolgálatok világába nyújt betekintést Fedősztori című kötetében.

– Ez a könyv tényleg olyan, mint egy kémnovella-gyűjtemény, annyira olvasmányos, fordulatos a stílusod, még a korábbi könyveidhez képest is. Ez szándékos, vagy így jött ki?

– Az biztos, hogy próbálok elmenni abba az irányba, hogy minél izgalmasabb és olvasmányosabb legyen. De a sztorik jellegéből is adódik, hogy vannak benne fordulatok.

– Van benned késztetés, hogy megpróbálkozz valamikor fiktív történetekkel?

– Nem vagyok szerintem olyan jó író. Arra viszont törekszem, hogy a dokumentumok, vádiratok, interjúk alapján élvezetesen írjam meg a sztorikat.

De az én könyveimet a hitelesség miatt szeretik. Talán nem annyira fordulatos, mint egy skandináv krimi, de megtörtént. A fikció viszont nem ilyen.

– Ha titkosszolgálatról, kémekről beszélünk, nekem elsőként a James Bond-filmek világa ugrik be. Annak, amit ott látunk, van bármi valóságalapja?

– Vannak a valóságnak olyan elemei, amelyek akár még túl is szárnyalják a James Bond-filmeket.

Már a hidegháború alatt is voltak például mindenféle technikai vívmányok.

Ilyen szempontból tehát James Bond világa nem fikció. És küldetések is vannak, főleg a nagyobb, külföldi titkosszolgálatoknál. Például a CIA 2001. szeptember 11 után küldött ki ügynököket nem klasszikus titkosszolgálati, hanem inkább katonai feladatokkal.

Magyarországon is volt ilyen. Benne is van a könyvben, amikor a 90-es évek második felében Csecsenföldön elraboltak két magyart. A titkosszolgálatok tárgyalásba kezdtek a túszejtőkkel, és a végén filmbe illő jelenetek között szabadították ki őket.

– A magyar titkosszolgálatok a világmezőnyben mennyire jók?

– Szerintem egyáltalán nincsenek benne az élmezőnyben. Pedig egy kis ország szolgálatai is lehetnek nagyon jók, de a mieink sajnos évek óta nem azok.

Ha csak az elhárítást nézzük, voltak vezetőváltások, nagy a fluktuáció, és sok terület elkerült onnan.

– És ez nem csak a források közti különbség miatt van így? A szerényebb lehetőségeinken belül is lehetnénk még jobbak?

– Így van. Például egy szövetségi rendszeren belül megtehetnénk, hogy ráállunk egy területre. Ez lehet a kibervédelem, vagy az oroszok, a kínaiak. Ebben az esetben nem lenne gond a forráshiány, mert a külföldi partner szolgálatok pénzt, paripát, fegyvert adnának, hogy közös műveleteket hajtsunk végre.

De ez mostanság nem igazán működik. Elég megnézni, hányszor értesül arról a közvélemény, hogy elfogtak egy kémet. A balti államokban viszonylag sokszor van ilyen, még a cseheknél, németeknél is. Magyarországon nem nagyon hallunk ilyeneket.

– Tehát ha jól értem, azt mondod, nem azért nem hallunk ezekről, mert a titkosszolgálataink ügyesen titokban tartják, hanem mert nincsenek ilyenek.

– Így van.

– Apropó oroszok és kínaiak. Az orosz bank és a Fudan egyetem kapcsán is felmerült az a vád, hogy ezek kémközpontok lesznek.

– Azt nem gondolom, hogy ezek az intézmények kémközpontok lennének. Magyarországon amúgy is simán jönnek-mennek az orosz és kínai kémek anélkül, hogy bármi bántódásuk esne.

Ez nem azt jelenti, hogy itt hajtanák végre az akcióikat, inkább csak logisztikai központként használják az országot. Arról nem beszélve, hogy ha ide jönnek, már az EU-ban vannak. Innen mennek egy harmadik országba különféle missziókra.

De ne legyünk igazságtalanok, például a németek is jó viszonyt ápolnak a kínaiakkal, tehát ez nem magyar sajátosság. Csak nem mindegy, hogyan engeded be ezeket az embereket az országba. A német titkosszolgálat sokkal erősebb a miénknél.

– Ha titkosszolgálatról és kémekről beszélünk – valószínűleg ez is a James Bond filmek hatására –, akkor tulajdonképpen egyfajta hidegháborús hadviselésre gondolunk. Ha egy ország kémeket küld valahova, akkor rosszat akar annak az országnak.

Ezek a tevékenységek tényleg mindig ellenséges szándékot takarnak, vagy lehet más célja is?

– A titkosszolgálatoknak két fő iránya van. Leegyszerűsítve az egyik az elhárítás, a másik a hírszerzés. Az elhárítás célja, hogy megakadályozza az országra nézve kártékony tevékenységet.

A kémelhárítás nemcsak arról szól tehát, hogy „elhárítják” a kémeket, hanem úgy intézik a dolgokat, hogy a titkok eleve biztonságban legyenek. Olyan ez, mint hogy a lakásodban elrejted az értékeidet, hogyha jön egy betörő, akkor ne találja meg.

Aztán van a hírszerzés, amikor van egy információigény, ami az állam szempontjából fontos, és ezt ki kell deríteni. Ez nem feltétlenül gonosz tevékenységet jelent, hanem a szolgálatnak vannak nagyon jó elemzői, akik nyilvános adatokból, információkból, újságcikkekből, közleményekből tudják ezeket szállítani.

És vannak azok a tevékenységek, amikor beszerveznek külföldön ügynököket. Ezzel már ártanak az adott országnak.

– A titkosszolgálatokat milliónyi összeesküvéselmélet veszi körül. A CIA-ról szokták mondani, hogy állam az államban, van, aki szerint a Kennedy-gyilkosság mögött is ők álltak. Lehetséges, hogy egy titkosszolgálat elinduljon a saját feje után?

– Előfordulhat, voltak rá példák a történelem során, hogyha nem volt megfelelő kontroll a titkosszolgálat felett, akkor például túlzottan egy adott politikus befolyása alá kerültek.

Elég példának Szlovákia, ahol a 90-es években, a Meciar-kormány idején voltak a titkosszolgálatban olyanok, akik egyfajta „Meciar kommandóként” működtek.

Nyilván a CIA történetében is volt olyan a kezdetekben, amikor kicsit kicsúszott a felügyelet alól.

De alapjában véve ezek hivatalok, ha csinálnak is olyan akciókat, amelyek során civil szemszögből nézve bűncselekményeket követnek el, azt akkor is az állam érdekében, annak jóváhagyásával teszik. Elég csak arra gondolni, amikor terroristákat likvidálnak drónokkal.

Nem is életszerű, hogy önálló életre keljenek, mert ezekre a hivatalokra az a jellemző, hogy mindent dokumentálnak.

Az más kérdés, hogy földi halandók nem láthatják ezeket a titkos dokumentumokat, csak nagyon hosszú idő után, amikor feloldják a titkosítást.

De mindent dokumentálnak, pontosan a saját maguk védelme miatt. Hogy ha van egy ügy, és később felmerül a felelősség kérdése, akkor lehessen látni, ki adott utasítást, ki milyen döntést hozott.

Viszont ha van egy gonosz politikai erő – teljesen mindegy, hogy a világban hol –, és valami sunyiságot akar csinálni, sokkal jobban jár, ha úgymond „mezítlábasokkal” oldja meg, tehát olyan emberekkel, akik magánúton intézik el ezt.

Nem véletlen, hogy az utóbbi idők titkosszolgálati botrányai is magáncégeknél robbantak ki. Gondoljunk csak az izraeli kémszoftver-gyártó NSO-ra a Pegasus ügyből, vagy a Black Cube-ra, ami szintén izraeli cég, és civileket figyelt meg.

– A könyvedben több történet is olvasható olyan civilekről, akiket beszervezett valamelyik titkosszolgálat. Tulajdonképpen nagyon hasonlóan működnek ezek az emberek, mint a terrorista szervezetek sejtjei.

– Itt is ott is a konspiráció a lényeg. De nem csak ott, a profi bűnözői körökben is ezt alkalmazzák a saját védelmük érdekében.

Érdekes, hogy a bűnözők is általában akkor tudnak nagyon jól működni, ha ezt megtanulják olyan profiktól, akiket annak idején kiképeztek a konspirációra.

Az arab terroristák is sok esetben egykori titkosszolgáktól tanulják ezeket a módszereket. Amikor például Irakot lerohanták, és Szaddam Husszeint kivégezték, akkor az iraki titkosszolgálattól sokan átmentek olyan csoportokhoz, akik az ellenállást segítették. Az Isisnél is jelentek meg ilyen figurák, Afganisztánban is.

– Magyarországon gyakran felmerül vádként, hogy a mindenkori kormány nem annyira az ország, hanem a saját belpolitikai céljaira használja fel a titkosszolgálatokat. Volt például annak idején a Dunagate-ügy, vagy amikor fideszes politikusokat figyeltek meg. Kicsit hasonló a Te történeted is, amikor az amerikai kitiltási ügy kapcsán megkörnyékeztek.

– Ez nagyon vékony jég, és nagyon kevés információnk van nekünk, újságíróknak arról, hogy ez miként működik. Abból tudunk kiindulni, hogy azok, akik otthagyták a titkosszolgálatokat, miket mesélnek.

Az biztos, hogy a rendszerrel vissza lehet élni. A kérdés, hogy visszaélnek-e vele. Ha engem kérdezel, szerintem nagyon, és az elmúlt években ez látványosan romlott.

A parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága nem tud kontrollt gyakorolni a titkosszolgálatok felett. Amíg ez így van, addig nincs is értelme arról beszélni, milyen visszaélések vannak, mert nem lehet tudni.

Azt nem gondolom, hogy politikai rendőrségként használnák a titkosszolgálatokat, inkább azt mondom, hogy vannak olyan „okosságok”, amikkel bizonyos esetekben ki lehet kerülni a jogszerű utat úgy, hogy egyébként jogszerűnek tűnjön az adott művelet.

– A magyarországi titkosszolgálatok profi hatóságok, amik az épp regnáló kormány által kitűzött célok alapján végzik a munkájukat, vagy ott is pártkatonák váltják egymást?

– Mondok egy nagyon egyszerű hasonlatot. Ha megnézzük, hogy általában az állami szerveknél mit tapasztalunk… Milyen például a közmédia és ott hogyan gondolkoznak az újságírásról vagy a televíziózásról… Vagy milyen konfliktusokat kellett elviselnie mondjuk az Országos Atomenergia Hivatal vezetésének Paks ügyében, ahol volt ugye egyfajta politikai sürgetés, hogy az engedélyeket adja ki…

– Nagyon sok izgalmas belpolitikai téma előjön a könyvedben. Nem akarok nagyon spoilerezni, mindenki olvassa el, de azért pár dologra rákérdeznék. Például itt van Medgyessy Péter és a D209-es ügy, amiről elég sokat írsz. Ő annak idején arra hivatkozott, hogy amikor ő ügynök volt, Magyarország szeretett volna csatlakozni a Világbankhoz, amit a szovjetek igyekeztek megakadályozni, és ő pont a szovjetek ellen dolgozott. Ez mennyire reális magyarázat?

– Szerintem ez nem jó magyarázat. A szovjetek álltak a csúcson, kizárt, hogy a KGB-vel szemben dolgozhatott volna.

Ami igazán érdekes kérdés ebben a Medgyessy-sztoriban az az, hogy mi a baj vele. Lehet azt mondani, hogy ha a titkosszolgálatnál volt SZT tiszt, akkor le kellett volna mondania a miniszterelnökségről.

Mert hogy ők támadták emiatt Medgyessyt. Ott van például Czukor József, aki később nagykövet is lett, és Orbán Viktor tanácsadója volt, ő a 3/1-nél dolgozott, a kommunista hírszerzésnél.

Tasnádi László, aki szintén államtitkár volt, a 3/2-nél, mint Medgyessy Péter. Tovább megyek: ha Medgyessy és a többiek, akik a kommunista hatalommal kollaboráltak, rossz emberek, akkor miért nem rehabilitálták azokat, akik a másik oldalnak, például a CIA-nak dolgoztak?

– Van egy olyan legenda, hogy egyik ismert, ma már idős, visszavonult vezető politikusunk birtokában van egy csomó ügynökakta (többek között a sajátja), és ezzel zsarol embereket. Ez mennyire életszerű?

– Ma már talán kevésbé, de az biztos, hogy a 90-es években nem lett rendezve ez a kérdés. Ügynöklisták nincsenek, de eleve az, hogy létezik ilyen fogalom, sokat elárul erről a káoszról.

Az biztos, hogy sokan visszaéltek ezzel, mert az tény, hogy a rendszerváltás környékén sorban tűntek el az akták. De elsősorban nem úgy éltek vissza velük, hogy megzsaroltak volna embereket, hanem a kommunista titkosszolgálat emberei közvetlenül a rendszerváltás előtt megsemmisítették az aktákat.

Azzal ideologizálták meg, hogy ők a szakma szabályai szerint jártak el, védték az ügynökeiket.

Az, hogy ezt a kérdést nem rendezték, lehetővé tette valóban, hogy ezekkel az információkkal sakkban tartsanak embereket. Viszont konkrétan ilyen ügyekről nem tudunk. De a sajtóban értek támadások embereket mindenféle dokumentumok alapján. Sokukat alaptalanul, de sokukat jogosan, akik aztán pereltek és megnyerték, annak ellenére, hogy teljesen egyértelműen ügynökök voltak.

– Ugyancsak elterjedt elmélet, hogy a 2006-os zavargások mögött az akkori titkosszolgálatok állnak. Erről tudsz valamit?

– Én kicsit másképp látom. A titkosszolgálatok keze nem volt benne. Válasszuk ketté. Vannak a politikai tüntetések, amelyekhez a titkosszolgálatoknak az égvilágon semmi köze nincs, és nem is kell, hogy legyen. Aztán voltak a zavargások, illetve a zavargáson túlmutató akciók, amikor már-már terrorista cselekmények történtek, amik már nem tekinthetőek egyszerűen véleménynyilvánításnak.

Gondolok itt például a Magyarok Nyilaira, akik politikusokat vagy bírókat támadtak meg. Vagy a tévészékház szétverése. Ez már olyan terület, ami a titkosszolgálatra tartozik, hogy megelőzze a hasonló rendbontásokat.

A titkosszolgálat akkoriban valóban nagyon sokat dolgozott azon, hogy ezeket megakadályozza. Hogy a politikában ez hogyan jelenik meg?

Ezt is leírom a könyvben, hogyan történt. Egyébként korábban a titkosszolgálat tette elérhetővé ezeket a dokumentumokat. De olyan nem volt, hogy a titkosszolgálat szervezett volna zavargásokat.

– Te hogy látod az ügynökkérdést Magyarországon? Fel kéne tárni, nyilvánosságra hozni a neveket, vagy inkább el kéne engedni?

– Először azt kellene tisztázni, hogy mit akarunk feltárni. Sokat kutattam a Történeti Levéltárban. Azt látom, hogy egy-egy személy esete mögött nagyon bonyolult történetek húzódnak meg.

Az egyik megoldás a teljes aktanyilvánosság. Alapvetően azt propagálnám. Csak nagyon fontos tudnia az embereknek, hogy sok minden nincsen bent. Nagyon sok minden eltűnt, át se került a Történeti Levéltárba.

Más szempontból viszont, most már nagyon sok minden nyilvánosságra került. Hány embert érdekelt? Hányan mentek be a levéltárba és kérték ki az aktáikat? Hányan vannak képben, hogy ez az egész egyáltalán hogyan működik? Mit tudnának kezdeni az emberek ezzel a nagy adathalmazzal?

Nem lenne olyan, mint a filmekben, hogy jönne a nagy leleplezés, ott lennének a nevek, és mindenki mondhatná, hogy „fú, végre kiderült az igazság”.

Itt nagyon sok iratról és adatról van szó, amik önmagukban sokszor semmit nem jelentenek.

– Ha az ember végigolvassa a könyvedet, hajlamos paranoiássá válni. Hiszen a békés szomszédról bármikor kiderülhet, hogy orosz kém, a civilszervezet, amit támogatni szoktam lehet, hogy titkosszolgálati fedőszerv.

Milyen mélységben vannak a szolgálatok jelen az életükben, és kell-e ettől tartanunk? Vagy engedjük el, mert úgy sincs rá befolyásunk?

– Szerintem van rá befolyásunk. Fontos tudni, hogy a titkosszolgálatok ma már nagyon sok helyen ott hagyják a nyomukat. Például a médiában, amikor híreket olvasunk, nem tudhatjuk, nem egy dezinformációs kampányt látunk-e esetleg.

Járjunk nyitott szemmel, védjük az adatainkat, gondoljunk rájuk úgy, mint amikor a lakásban hagyjuk az értékeinket. Ezt a könyvemben így nem fejtem ki, mert önálló kötetet lehetne írni róla, de újfajta kihívást jelentek a kiberbiztonsági dolgok.

Keveset tudunk róla, pedig nap mint nap találkozhatunk vele, például amikor a kedvenc oldalunkat terheléses támadás éri, akkor felmerül a kérdés, hogy nem egy titkosszolgálati akcióba csöppentünk-e.

De semmiképp ne legyünk paranoiásak, vegyük tudomásul, hogy kémek mindig is voltak és lesznek, alighanem ez a második legősibb szakma.

„A helyzet kilátástalan az egészségügyi dolgozók és a kórházak számára” - fogalmaz Dr. Craig Spencer, egy New York-i kórház sürgősségi osztályának orvosa a New York Times véleményrovatában.

Az orvos, aki ma is az első vonalban küzd a betegekért, azt írja, hálás azért, hogy az oltásoknak és a potenciálisan kevésbé halálos omikronnak köszönhetően jelenleg kevesebb páciense szorul életmentő ellátásra, mint a járvány kezdetekor.

Emlékszik rá, 2020 márciusában szinte megállás nélkül rohangáltak a betegek között, hol az egyik, hol a másik állapotát kellett stabilizálni, a legsúlyosabbak lélegeztetőgépre kerültek, ahonnan sokan nem tértek vissza élve. Az intenzív osztályok megteltek, miközben egyre csak jöttek az újabb betegek.

„Szerencsére ez a hullám nem ilyen. Eddig egyetlen Covid-19-beteget sem kellett lélegeztetőgépre tennem. És a betegek többségének nincs szüksége kiegészítő oxigénre sem” -írja.

Abban is más a helyzet, hogy rendelkeznek olyan olcsó, széles körben hozzáférhető gyógyszerekkel, mint a szteroidok, amelyek életmentőnek bizonyultak a Covid-betegek számára. Megtanulták továbbá, hogy az oxigén orron keresztüli magas áramlású adagolása is jelentősen javítja a betegek állapotát. Ugyancsak hatékonyak bizonyos orron át adható vírus elleni gyógyszerek, de természetesen elsősorban az oltások azok, amelyek révén sokan megússzák a kórházba kerülést.

Csak New York-ban az elmúlt hetekben megháromszorozódott a kórházi felvételek száma, és Egyesült Államok-szerte hasonló tendencia figyelhető meg.

Dr. Spencer kórházában is számos súlyos eset van, valamennyien oltatlanok. „Láttam olyan idősebb pácienseket, akiket a Covid annyira legyengített, hogy nem tudnak felkelni az ágyukból. Kezeltem cukorbetegségben szenvedőket, akiknél a vírus életveszélyes komplikációkat okozott. És bár szinte valamennyiüknél enyhébb lefolyású a betegség, mint 2020 márciusában, ugyanannyi helyet foglalnak el a kórházban” – hangsúlyozza az orvos.

A koronavírus-járvány kitörése óta ezekben a hetekben érte le a legmagasabb szintet a dolgozók fertőzöttsége az Egyesült Államokban. Van olyan intézmény, amely személyzetének 15%-át, vagy annál is nagyobb hányadát veszítette el így időlegesen.

Az amerikai közegészségügyi hatóság legújabb rendelkezése szerint 10 napról 7-re csökkentették a pozitív tesztet produkáló egészségügyi dolgozók izolációját, hogy előbb visszatérhessenek, de vannak olyan államok, mint Rhode Island és Kalifornia, ahol

Dr. Spencer szerint ez ugyan ellentétes a gyógyítás „soha ne árts” alapelvével, de a másik alternatíva, hogy a pácienseknek még hosszabb ideig kell várakozniuk az ellátásra, vagy egyáltalán nem jut el hozzájuk orvos.

Ha kevesebb az egészségügyi dolgozó, kevesebb lesz az ágy is, mert csak annyi beteget vesznek fel, amennyit el is tudnak látni. Lassabb lesz a kezelés, és az emberek minél több időt töltenek el a sürgősségi osztályon, annál hosszabb lesz a többiek számára a várakozás. Ez a dominó-hatás pedig érinteni fogja az egész egészségügyi rendszert a gondozóhiányban szenvedő idősotthonoktól a túlterhelt mentőkig.

Dr. Craig Spencer összegzésül megállapítja: érthető, hogy az emberek belefáradtak a Covidba, akárcsak az egészségügyi dolgozók, de egy olyan erősen fertőző variáns, mint az omicron, még akkor is, ha enyhébb megbetegedéseket okoz, összeomlaszthatja az egészségügyi rendszert.

Hétfőn írtuk meg, hogy rátámadt egy házaspár az ügyeletes orvosra Fóton, miután azt kifogásolták, hogy Dr. Lestár Ferenc nem akarta beállítani a feleség vérnyomását, mivel szerinte ügyeleti ellátás keretében erre nincs lehetőség.

Nem sokkal később megszólalt Lestár egyik volt kolléganője is, aki azt állítja, hogy az orvos korábban bántalmazta, amiért 2018-ban jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

"2014 pünkösd hétfőjén velem került konfliktusba. Amikor együtt dolgoztunk a dunakeszi orvosi ügyeletben, nem voltam hajlandó neki lepecsételt receptet adni, amit annyira zokon vett, hogy székestől nekinyomott a radiátornak és fojtogatott. A sofőr meghallotta a kiabálásomat, és levette rólam őt" - fogalmazott doktornő, aki azt mondja, ha nem sietnek a segítségére, meg is halhatott volna.

Dr. Novák Hunor gyermekorvos pedig arról posztolt kedden délután, hogy tudomása van feljelentésről a fóti orvos ellen az orvosi kamaránál és a rendőrségen is. Állítása szerint még az ügy kipattanása előtt, múlt szombaton kapott egy kétségbeesett üzenetet Facebookon egy szülőtől.

Ebben az állt, hogy a fóti ügyeleten egy férfi orvos óriási traumát okozott az illető gyermekének, aki utána bekakilt, illetve rémálmai is voltak. A szülő elmondása szerint őt többszörösen megalázta, megszégyenítette, gyalázta vizsgálat közben az orvos.

Miután hétfőn kiderült a másik ügy, Novák Hunor megkérdezte, vajon ugyanarról az orvosról van-e szó, a szülő pedig megerősítette ezt, hozzátéve: az orvosi kamaránál és a rendőrségen is feljelentést tett.

Az egyik hozzászóló, aki hozzájárult története közléséhez, egy két évvel ezelőtti esetet idézett fel. Hangsúlyozta, hogy mint az ennyi idő távlatában lenni szokott, az ember nem arra emlékszik, pontosan mit mondott neki az illető, hanem arra, hogyan mondta, és legfőképpen, hogyan érezte magát. Tehát konkrétan már nem tudná visszaidézni Lestár szavait, csak a megdöbbentő arroganciája, lekezelő és őket sértő stílusa maradt meg benne.

„Első gyermekes, tapasztalatlan szülők voltunk, akiknek belázasodott a kisbabája, meg voltunk ijedve és kiszolgáltatottak voltunk.”

„Tényszerűen semmi mást nem tudok elmondani ennyi idő távlatában. Legközelebb a világ végére is inkább vinném a gyerekünket, mert biztos vagyok benne, hogy a mostani életkorában (2 és fél év) már traumatizálná egy ilyen bánásmód” – fogalmazott a névtelenséget kérő páciens.

Egy másik kommentelő azt mesélte megkeresésünkre, hogy pár évvel ezelőtt találkozott a fóti ügyeletes orvossal, amikor egy háztartási baleset következtében szétvágta a kezét. Rögtön hívta a helyi ügyeletet, ahol Lestár Ferenc vette fel a telefont, de valamilyen indokkal – amire már nem emlékszik – azt akarta elérni, hogy inkább Vácra menjen a panaszával.

„A telefonban nagyon lekezelő, bunkó stílusban beszélt. Aztán a váci ügyelet is lepattintott, hogy Fótra kell mennem, így kénytelen volt foglalkozni velem. De nem is ez a lényeg, a stílus mai napig él bennem, és az élmény is. Mikor látta a kezemet, mondta, hogy be kell varrni. Aztán idegesen jött-ment, csapkodott... Elég furcsa és ijesztő volt, de örültem, hogy ellát” – idézte fel interjúalanyunk, aki szintén azt kérte, ne írjuk le a nevét.

„Én kérdeztem rá, hogy nem baj, ha ide folyik az asztalra? A doktor úr közben zavartalanul gépelt a számítógépen, felvette az adataimat. Ezután összevarrta a sebet, és eljöttem. Bevallom őszintén, féltem tőle.”

A beteg több ismerősének is elmesélte, mi történt vele, és azt mondja, mindenki rögtön tudta, kiről van szó – anélkül, hogy nevet említett volna. "Elmondásuk szerint még szerencsésen megúsztam, mert ez az orvos nagyon bunkó mindenkivel, több helyről kirúgták, nem mindenki ússza meg az ellátást ilyen szelíden" – teszi hozzá.

Azt is állítja, hogy a háziorvosnál járva többször is látta Lestárt a folyosón káromkodva jönni-menni, "volt, mikor telefonon szidott valakit, nem érdekelte, ki van körülötte." Emiatt őt egyáltalán nem lepte meg a mostani eset, bár a másik felet nem ismeri.

„Nem értek egyet azzal, hogy menjünk neki az orvosnak, mindig próbálok higgadt maradni még akkor is, ha látom, hogy ennek az ellátásnak nem így kellene történnie. De nem gondolom, hogy egy orvosnak dicsekednie kéne azzal, hogyan bokszolt a páciensekkel, vagy kinek hányszor verte a fejét az autóhoz. A lényeg pedig, hogy nagyon sok van már a rovásán, ez az egész már rég nem erről szól, és felháborító, hogy még mindig praktizálhat, nulla szociális érzékkel” – fogalmaz forrásunk, hozzátéve: nem tudja elfogadni azt, hogy Lestár azért van ott, mert nincs helyette más.

„Miért védi ennyire a fóti rendelő? Ki ez az ember, hogy senki nem tehet ellene semmit?” – teszi fel végezetül a költői kérdést.

Az üggyel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Magyar Orvosi Kamarának, akik azt válaszolták, hogy az etikai szerveik által folytatott konkrét etikai eljárásokkal kapcsolatban nem adhatnak tájékoztatást. A konkrét üggyel kapcsolatban pedig közlésük szerint csak a sajtóban megjelent információkkal rendelkeznek, ezért nem kívánják kommentálni.

„A Magyar Orvosi Kamara kiáll az etikai szabályokat betartó orvosok mellett és elítéli azokat a tagjait, akik megsértik az Etikai Kódexben lefektetett szabályokat” – tették hozzá végezetül.

Ahogy elindult az év, úgy vált egyre furcsábbá az, hogy az ellenzéki népszavazási kezdeményezésről nagyon nem tudunk semmi konkrétumot. Az kikutatható, hol és mikor van lehetősége aláírni annak, aki akarja, de semmi információt nem kapunk napi szinten a számokról, hogy éppen hogy áll az aláírásgyűjtés.

Kutatni kezdtem, először a pártok honlapjain és Facebook-oldalain. Itt sem lettem okosabb, végül kérdéssel fordultam az összes párthoz. Csak kettő válaszolt: a DK a január ötödikei közös ellenzéki sajtótájékoztatóra hívott el, hogy ott megtudhatok mindent. Ezen az eseményen végül is Karácsony Gergellyel tudtam röviden beszélni. Utána egy nappal az LMP lehetőséget adott, hogy Csárdi Antallal, a párt újrázó országgyűlési képviselőjelöltjével beszéljek a témáról. Vele hetedikén készítettem interjút.

– Hogy állunk a számokkal, hány aláírás van?

– Jól állunk, százezer aláírás van. Igazából most indult be a dolog, hiszen a karácsonyi szünetben nyilván nagyon nehéz volt. De most, hogy már újraindult az élet a városban, nyilván sokan tudják gyűjteni az aláírásokat, úgyhogy jól állunk.

– Az előválasztásnál könnyű dolgunk volt, mert azt összefogta az AHang, és naponta áramlottak az információk számokról, mindenről. Én megpróbáltam felderíteni, hogy is áll ezt az egész, és végül is, ennek nincsen gazdája. Tehát egyik pártnak a honlapján sincsen semmi...

– Van egy központi oldal, ahol összegyűjtjük az összes információt, de ez nem a pártok ügye, ez már az ellenzék közös ügye, a menjunktovabb.hu oldalon vannak fent az információk...

– A menjunktovabb.hu oldalon csak az van fent, hogy hol lehet aláírni, de aktuális számokról nincsen semmi információ.

– Ezek naponta változnak. Azt tudom önnek mondani, hogy a mai állás szerint körülbelül százezer aláírásnál tartunk, és most robbant be az egész folyamat.

– Várható az, hogy most már naponta kapunk számokat?

– Igen, természetesen, rendszeresen beszámolunk mindenről.

– Az aláírásgyűjtést választókerületi alapon szervezte meg az ellenzék. Ennek eredményeképpen mi egy központi kampánycsapatnak adjuk le a naponta összegyűjtött adatokat. Van egy honlap, a menjunktovabb.hu, ahol minden népszavazással kapcsolatos információ fent van.

– Ott azok a helyek vannak feltüntetve, ahol alá lehet írni az íveket. De semmilyen információ nincsen az aktuális számokról, továbbá a központi kampánycsapat elérhetősége sem szerepel rajta.

– Az én információim szerint most már nyolcvanezer aláírás fölött vagyunk, sőt, most már lehet, hogy közel a százhoz, de a nyolcvanezer az biztosnak tűnik...

– Mi lehet annak az oka, hogy ellentétben az előválasztással, nagyon döcög az információáramlás?

– Sok feladat terheli az ellenzéki rendszert. Egyrészt a kampányt el kellett, meg el kell indítani, sok energia elmegy a kampányszervezésre és a kampánytervezésre. Én azt gondolom, hogy az lehet ennek az oka, hogy nagyon széles spektrumon próbáljuk ezt a kampányt megszervezni, és a kampány alatt az országgyűlési kampányra is gondolok. És amikor a népszavazásról beszélek, akkor én azt is a választási kampány részének tekintem.

– Nem ártott volna egy csapatot csak ezzel a kampánnyal megbízni, mert ha ez most rosszul sül el, az nagyon csúnyán hathat a képviselőválasztásra. Nincs jelen az a népszavazás sem a médiában, sem a köztudatban. Ellentétben az előválasztással, ami nagyon ott volt.

– Én azt tapasztalom - és minden nap kint vagyok az utcán és személyesen is gyűjtöm az aláírásokat -, hogy az emberek tudják, hogy ez van, és konkrétan keresik ezeket a helyszíneket, ahol alá lehet írni. A választókerületekben jelen lévő kitelepülési pontokon, és itt gondolok az irodákra, a közterületen kialakított aláíróhelyekre, a tapasztalatok szerint sokan, nagy kedvvel írnak alá. De értelemszerűen pontos információt csak a saját választókerületemről tudok mondani.

– Karácsony Gergely szerdán azt mondta, hogy megvan a százezer aláírás. Ön most, pénteken azt mondja, hogy megvan a nyolcvanezer. Bárhogy is számolom...

– Az én számaim nem pontosak. Hétfőn hallottam egy hetvenötezres számot, és én mindig az óvatos értékelés elvét követem...

– Rendben van. Tegyük fel, megvan százezer. Akkor már csak százezer hiányzik, plusz még valamennyi, hogy az esetleges diszkvalifikált aláírásokat lehessen pótolni. Ha ezt január közepére szeretné összegyűjteni az egységes ellenzék, bárhogy is számolom, tíz napnál nincsen több idő. Ez naponta legalább tízezer aláírást jelentene. Halad-e ilyen ütemben az aláírásgyűjtés? Meglehet naponta tízezer aláírás?

– Nem tartom kizártnak, hogy meglegyen ez a szám, de hangsúlyozom, hogy az összesített pontos számokat én sem ismerem.

– Akkor már csak azt szeretném megtudni, hogy hol van ez a stáb, kik ezek az emberek, és hogyan lehet elérni őket? Majd azt tőlük megkérdezem, hogy miért nincsenek ezek a számok naponta kint. De nagyon érdekelne, hogy végül is kiket kell megkeresni, mert semmilyen honlapon, semmilyen hozzáférhető információforrásból nem tudtam rájönni erre - de lehet, hogy ügyetlen vagyok.

– Biztos, hogy nem ön az ügyetlen, olyannyira, hogy ha megengedi, egy visszahívással válaszolnék.

Az interjú itt meg is hallgatható:

Csárdi Antal péntek estig még nem tudta kideríteni, honnan tudhatjuk meg.

Megpróbáltuk Márki-Zay Péter kampánystábjától megtudni a pontos számokat, de ők sem tudtak konkrétumokkal szolgálni.

Mint azt mi is megírtuk, Orbán Viktor szerda este közölte, hogy a kormány élelmiszerárstopot vezet be, ami azt jelenti, hogy február elsejétől több alapvető élelmiszert a tavaly októberi áron vásárolhatunk majd meg minden boltban. A kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, a csirkefarhát és a 2,8 %-os tej árát fagyasztják be.

A kormány döntéséről megkérdeztük Bod Péter Ákos közgazdászt is.

- kezdte a közgazdász, aki szerint ebben a helyzetben sok mindent lehetett volna csinálni.

- mondja Bod Péter Ákos.

A közgazdász szerint így nem lehet megállítani az inflációs hullámot.

Bod Péter Ákos szerint a kormány gyorsan dönthetett, az intézkedés pedig nem hosszútávra, hanem a választásig szól.

- fogalmazott a közgazdász, aki hozzátette: “a 80-as években az Országos Anyag- és Árhivatal is úgy próbálta megfogni az inflációt, hogy megszabták, mennyi legyen a fehér kenyér ára, vagy más termékeké. És akkor vagy annyi lett, vagy, ha a kereskedők és a gyártók nem tudtak beleférni, akkor rosszabb lett a minőség”.

Bod Péter Ákos azt is elmondta, ezzel az intézkedéssel a fogyasztók közül is csak azok járhatnak jól, akik pont ezeket a termékeket vásárolják meg. “A fogyasztó, aki pontosan ezeket a termékeket veszi, örömmel fogadja majd, hogy néhány forinttal olcsóbban kapja meg. De ha nem, akkor rá már mindjárt nem is érvényes is ez az egész” - mondta.

Arra a kérdésre, hogy mit lehetett volna csinálni ebben a helyzetben, a közgazdász azt mondta, a lengyel kormány például azt választotta, hogy levitte az élelmiszer áfáját, de a németek is így döntöttek.

- fogalmazott.

A csütörtöki Kormányinfón egyébként Gulyás Gergelynek is feltették azt a kérdést, hogy a kormány miért nem az áfát csökkentette. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt válaszolta: azért, mert az áfacsökkentésnél érdemi kereskedelmiár-csökkenés általában nem következik be, az legtöbbször a kereskedő hasznát növeli.