SZEMPONT
A Rovatból

Deliága Éva: A magyar iskola nem gyermekbarát

190 ezren kattintottak az egyik írására, 10 ezer lájkot, 13 ezer megosztást kapott. Megkérdeztük a gyermekpszichológust, hogy miért és hogyan betegíti meg a magyar gyerekeket az iskola.


Miért írta meg azt a Facebook-posztot?

A pszichológiai ismeretterjesztés mindig is fontos volt nekem, már az egyetemen is aktív voltam, és máig azt gondolom, hogy sok olyan ismeret gyűlt össze tudományos ismeretek, amelyeket érdemes lenne szélesebb körben is megosztani. A politika távol áll tőlem, de a családokon keresztül begyűrűzik hozzám is, most például az iskola, az oktatás ügye. Ezt a témát jóval korábban meg akartam írni, de egy időre félretettem. Korábban voltam iskolapszichológus is, most pedig a magánrendelésemre egészen különböző családok érkeznek a gyerekeikkel, egészen hasonló problémákkal. A cikk végül félóra alatt született meg, egy reggel rohanva írtam.

De nem gondolta volna, hogy ilyen népszerű lesz…

Dehogyis, egymillió ember láthatta a posztot, 190 ezren kattintottak rá, tízezer lájk, 13 ezer megosztás. Eddig a legnépszerűbb posztom a relatíve kicsi, 4 ezres oldalamon 131 lájkot kapott, és én annak is nagyon örültem. Ráadásul, ennek a posztnak a népszerűségét a kommentek is bizonyítják, rengeteg olyan példát hoztak, olyan történetekkel gazdagodtam, amelyek nagyon hasznosak voltak, és sajnos alátámasztják azt, amit írtam.

Vekerdy Tamás hosszú ideje mondja, hogy az iskola betegít. Mióta ilyen a magyar iskola?

Én amióta emlékszem, mindig volt baj vele, az utóbbi években talán jobban a felszínre kerültek a problémák. A mai iskola ugyanaz, mint 30 évvel ezelőtt. Ugyanabban a rendszerben, ugyanazzal a szemlélettel szocializálódott pedagógusok tanítanak most is. Nem varrnám az elmúlt hat év nyakába a dolgot, a problémák évtizedekkel ezelőtt kezdődtek, az persze nyilvánvaló, hogy a legutóbbi a változások nem a jó irányba mutatnak, és nem oldják meg a magyar iskola problémáit.

Érettségi - Matematika írásbeli

A mostani pedagógus-demonstrációk valami újat hoztak be ebbe a történetbe: kimondták, hogy az iskola nem a gyerekek érdekében működik. Hogy látja ezt?

"
Az iskola túlterheli, szorongóvá teszi a gyerekeket, feleslegesen hozza őket versenyhelyzetbe, megfelelési kényszert okoz náluk. A magyar iskola nem gyermekbarát.
Névjegy

"2004 óta, okleveles pszichológus diplomám megszerzése óta foglalkozom gyermekekkel és családjaikkal. Szakmai munkám során dolgoztam állami gondoskodásban élő hátrányos helyzetű, deviáns kamaszokkal, nehéz élethelyzetben lévő családok kiskorú gyermekeivel. Több, mint 9 évig dolgoztam óvodában, preventív célú szűréseket, képességfelméréseket végezve. Számtalan alkalommal működtem együtt családsegítő, pedagógus, gyermekpszichiáter, neurológus, logopédus, fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus kollégákkal. Szemléletem családközpontú, a szülőkkel folytatott hatékony együttműködés a kulcsa a gyermek pszichés egészségének helyreállításához. 2009 óta magánrendelés keretei között fogadom a hozzám fordulókat. Több száz sikeresen lezárt együttműködés tapasztalatával segítek továbbra is a hozzám fordulóknak. Életkori sajátosságból fakadó nevelési nehézségek kezelése, csakúgy, mint zavaró viselkedéses tünetek gyökerének felfedése és kezelése, mind a munkám részét képezik. Legfontosabb szempontom mindig a gyermek érdekének figyelembe vétele, az ő támogatása, pszichológiai eszközökkel való segítése.

Konfliktusokat helyez a családba is?

Igen, nagyon belefolyik az iskola a családok életébe. Hozzám többnyire jól szituált, motivált szülők hozzák a gyermekeiket, akik szeretnének megoldást találni. Mind azt mondja, hogy tönkrevágja a házi feladat a hétvégéjüket. Fél nap könyörgés a lecke miatt, amelyet aztán félóra alatt megír a gyerek, de ezzel már tönkrement a nap, sírás, nyígás, nyúzás. És ezek még nem is azok a szülők, akiket a kommentelők is írtak, akik plusz terheket rónak a gyerekre, még jobban erősítve a megfelelési kényszert bennük. Az iskolából úgy jön haza a gyerek, hogy van lecke.

A szülők is tudnak azért plusz terhet róni a gyerekükre…

Én kívülállóként próbálok erre ránézni, és látom azt, hogy vannak jó és rossz pedagógusok, és emellett pedig ott van a szülő-gyerek kapcsolat. Nemcsak a szegény pedagógus van, aki szenved a rendszertől, vannak olyan tanárok is, akik nem könnyítik meg a gyerek dolgát, egyszerűen emberileg nem alkalmasak rá, terhesnek érzik a pedagógiai munkát, fárasztják őket a gyerekek. A szülő más kérdés: ha a szülő helyesen méri fel a gyerek képességeit, akkor egy hármast is a helyén tud kezelni, a gyerek mindent megtett, ez reális jegy. Más kérdés, hogy ebben a környezetben a gyerek nem tudja kihozni magából a maximumot. Mert nem olyan a rendszer.

Class of schoolchildren

Vekerdy professzor úr szerint a szülőnek mindig a gyerek érdekeit kell képviselnie akár az iskolával szemben is…

Én ezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy

"
a szülő ne az iskola értékrendjét vegye át a gyerekkel kapcsolatban. Lássa a gyerek értékeit az iskolán kívül is.

Ha az iskola rárak egy címkét a gyerekre, rossznak, szeleburdinak, rendetlenkedőnek látja, ennek ezer oka lehet. A családi környezetben lehet, hogy szuperül vigyáz a kistestvérére, megszereli a biciklit, elmegy pecázni a nagypapával, és fogott már halat. Tehát ne az egyetlen látásmód legyen az iskoláé, amellyel értékeljük a gyereket. Azt is látnunk kell, hogy ha jószívű, empatikus, ügyes valamiben, könnyen lehet, hogy sokkal nagyobb szerepe van az életben való beválás terén, mint az iskolai teljesítménynek, a jegyeknek. Az alsós éveknek nagyon nagy szerepük van a későbbi iskolai karrier során. Ami elsőben történik vele, meghatározza a tanuláshoz való viszonyát. Ha kíváncsian, érdeklődően, nagy mozgásigénnyel megáldva megy az iskolába, és ehhez képest a sok szabály, a magatartás jegy és fekete pont meg strigula és persze a frontális oktatás elveszi a kedvét, megszűnik a motiváció és frusztrált lesz, saját magát elkönyveli butának és tehetségtelennek. Ez aztán végigvonul a nyolc-tizenkét éven, rákerül egy útra, és ez az út lefelé vezet.

Sokan azt mondják, hogy ez a folyamat már az óvodában elkezdődik… Ezt ön is tapasztalja?

Ez érdekes. Az óvodában még nem érzem ennyire intenzívnek ezt. Sokszor iskolaéretlenül kerül be az iskolába. Az óvónők nem hívják fel a szülők figyelmét már ötéves korban, hogy fejlesztésre lehetne hordani a gyereket. Például pocsékul rajzol, fejletlen a kézközépcsont, ha a kis pálcikaembert is görcsösen rajzolja meg. Bekerül az iskolába, ahol elvárják, hogy precízen, intenzíven, gyorsan haladva betűket írjon két vonal közé. Én az óvoda és az iskola közti ugrást érzem túl nagynak.

d2

Erre szokták mondani, hogy nem a gyerek éretlen az iskolára, hanem az iskola a gyerekre…

Ez nagyon találó megfogalmazás. Semmi baj nem lenne azzal, hogy hatévesen menjenek iskolába, csak akkor az első osztályt hatéves gyerekre kell szabni. Most az van, hogy 6, 7, 7 és fél évesek vannak egy osztályban, másfél éves különbségek is vannak köztük, és ez még sokat számít ebben a korban. Lehetne egyfajta előkészítőt létrehozni, mint a free school Angliában, ahová ötévesen mehetnek a gyerekek, és amely nagyon jól megvalósítja az átmenetet az iskolába. Én látom, hogy azok a gyerekek, akik még maradnak egy évet az óvodában, nagyon unják, kinövik az óvodát, már kicsik a székek, kicsi a hely, nincsenek olyan ingerek, nem tudják őket lekötni. De sajnos az alternatíva,

"
az átlagos iskola nagyon szabályozza őket, túl nagy a fegyelem, kockásítani akarják őket, megbetegíti őket a rendszer, mert nem tud még végigülni 45 percet ebben a korban.

Mekkora lenne az ideális osztálylétszám?

Ó, hát ezt kommentekben is megkapom, hogy bezzeg a mi időnkben is ilyen sokan voltunk, igen, valóban, 35-38-an is akár, de ez nem volt jó. Persze, túléltük, de ez nem ideális. Annak idején nem éreztük ezt, de a mai eszemmel azt mondom, hogy a kisebb osztálylétszám felé, a differenciált oktatás felé kellene elmozdulni, 15-16 fővel ezt meg lehet valósítani, 30 fő fölött lehetetlen.

Kutatás

Deliága Éva az óvodás gyermekek és a mese kapcsolata témájú, pszichológiai kutatásához kér segítséget egy kérdőívvel. A kitöltésével (kb. 20 percet igényel) bárki segítheti a munkáját, a részvétel önkéntes, díjazásmentes és anonim. A határidő: 2016. május 31.

A kérdőív ezen a linken érhető el.

Én magukat az iskolaépületeket is többnyire lerobbant, kockaépületeknek látom, amelyek sötétek és nyomasztóak. Ez mennyire befolyásolja a gyerekeket?

Az iskola hangulata nagyon meghatározó. Ez rengeteget számít. Én sokszor látom azt, hogy régi épületekben is lehet jó hangulat, és viszonylag újakban is. Sokkal inkább a személyes kapcsolatokban, kötődésekben látom azt, hogy jó-e iskolába járni vagy sem. Ha a gyerek érzelmileg pozitívan kötődik a pedagógushoz, akkor sokkal jobban teljesít, mert egyszerűen jobban érzi magát az iskolában. Én itt látom a hiányt elsősorban. És ezt megint nehezebb 36 fős osztályban kialakítani.

Akkor az helytálló mondás, hogy ha a tanító néni jó, akkor minden jó?

Tulajdonképpen igen. Én minden gyereknek azt kívánnám, hogy ilyen tyúkanyó típusú tanító nénit kapjon, egy csomó szempont másodlagossá válik, ha a tanító néni megérti azt, hogy szeptemberben kis ovisokat kap, és nem iskolásokat, és egyfajta meghosszabbított gyermekkorrá alakítja az első osztályt. A külföldi példákból is azt látjuk, hogy az alsó tagozat végére kell írni, olvasni, számolni, és nem az első osztály végére, különösen nem karácsonyra. A feszített tempójú oktatás, leckékkel értelmetlen.

Mennyire érzi problémának a digitális képzettség szempontjából létrejött generációs szakadékot? A gyerekek, akik boszorkányos ügyességgel bánnak a kütyükkel, és a tanárok, szülők között, akik nem is nagyon értenek hozzájuk, és az a jobb eset, ha nem tiltják…

Látom, hogy a gyerekek el vannak árasztva vizuális ingerekkel, és ennek a becsatornázása az oktatásba nagyon gyerekcipőben jár. Már az ötlet csírája megvan, de nagyon kevés gyereket érint. Arra kellene törekedni, hogy a mai gyerekhez legyenek igazítva az eszközök. Ha nem szépek, esztétikusak a rajzok a könyvben, a gyereknek nem fog tetszeni, nem fogja érdekelni, hiszen a vizuális világa ennél ingergazdagabb, minden színes-szagos dolgot megkap máshonnan.

HMI Report

Mennyire igazodik a magyar iskola a valósághoz?

Külföldi példákat látunk arra, hogy a szemléletmód mennyire más, mennyivel pozitívabb. Felkelti a gyerek kíváncsiságát, épít az érdeklődésre, a kreativitására, és azt sugallja, hogy te jó vagy, meg tudod csinálni. A magyar iskolának nem ez a szemléletmódja…

"
Azt nézi, hogy mit nem tud a gyerek, hol hibázik. Nagyon kevéssé tudja felhasználni azt, amit már tud a gyerek, és rengeteg felesleges dolgot tanít, a lexikális tudás túlhangsúlyos, holott ma már elszaladt emellett a világ.

Azt kellene tanítani, hogy hol tudom megkeresni az információt, ez hasznosabb, mint arra törekedni, hogy mindent megtanuljunk. Ez ugyanis lehetetlen, frusztráló és kontraproduktív.

Tanítani és tanulni is meg kéne újra tanulnunk?

Igen. Sok diáknak nincs módszere arra, hogy miképp tanuljon. Ennek a következménye az, hogy a szülők vért izzadva tanulnak a gyerekkel, ráadásul sokszor még a szülők is érthetetlennek tartanak egy szöveges matekpéldát, mert úgy van megfogalmazva. Nagyon sokan mesélik ezt nekem. És persze ekkor van az, hogy ötödikben sem tud magától tanulni a gyerek, mert nincs rá módszere, és innentől hamar kezelhetetlenné válik az egész. Gyakorlatilag nem hatékony, időpazarló módon próbálnak bemagolni szövegeket, jobb híján, és ez kíséri végig őket az iskolán. És az anyag mennyisége csak egyre növekszik, tehát a ráfordított idő és energia is. Arról nem is beszélve, hogy önálló gondolkodást, egyéni látásmódot nem vár el az iskola, nem érdekli a gyerek véleménye, a divergens gondolkodás ismeretlen.

Túl vannak terhelve?

Rettenetesen, 4-5 dolgozat, felelés egy nap, amelyek ráadásul csak közelítőleg vagy annyira sem tudják felmérni a gyerek tudását. A gyerekek ráadásul nem a tudásért, hanem a vizsgára tanulnak. Hatékonyan, célirányosan tanulnak, csak azt, ami feltétlen szükséges, és a legkönnyebben megússzák vele a számonkérést. Azt, amit az életben produkálni kell, egy önéletrajzot megírni, állásinterjún részt venni, előadni magam, azt az önbizalmat, rutint nem adja meg az iskola, bár felelés van bőven, de az egészen más célt szolgál. Annak, hogy valaki kettes, hármas az iskolában, megpecsételheti a sorsát, aztán egyszer csak kiderülhet, hogy kiváló vállalkozó lesz, beválik egy olyan területen, amelyre senki nem is gondolt.

Milyen ön szerint az ideális iskola, ahová ön is szívesen járatná a gyermekét?

Én csak reménykedem, hogy lesznek ilyen iskolák. Nagyon fontos legyen, hogy meghatározzák a szakemberek, hogy milyen az az iskola, amely megfelelő egy hatéves számára, mi az, amire képes a gyermek, ehhez mérjük az elvárásokat.

Nem kell megtanulni fél év alatt olvasni, ráadásul sok más módon is ki tudja fejezni magát a gyermek, tánccal, mozgással, rajzzal, énekkel. Legyen differenciált oktatás. Legyen segítsége a pedagógusnak, legyenek pedagógiai asszisztensek, több figyelem jusson egy gyerekre. Legyen kisebb az osztálylétszám.

"
Én azt szeretném, ha nem sérülne az iskolában a gyermekem, legyen olyan mozgékony, érdeklődő és kíváncsi, mint most. Azt is szeretném, ha lenne sikerélménye, kapjon reális visszajelzést, ha valamiben nem olyan jó, hogy tudna ebben fejlődni.

Támogatnám, ha nem lenne címkézés, ne legyenek átléphetetlen kategóriák, legyen mindenféle értéknek helye, ha valamiben eleve ügyes, azt értékeljék. Ha valaki gondoskodó, ha jól mászik kötélre, ha valaki gyorsan tanul verset, az mind legyen érték. Legyen az iskolának nagy udvara, mozogjanak sokat. Eldönthesse a szülő, hogy mikor viszi haza a gyereket, figyeljenek oda rá, amikor ott van, tolerálják a különbözőségeket, például a menzán, ha ételallergiája van. És persze mindez legyen ingyenes, hogy ne zárjunk ki ebből olyanokat, akik nem tudnak havi 100 ezer forintot kifizetni ezért. Legyenek képzett, motivált pedagógusok, akik meg vannak becsülve, szeressék a gyerekeket, a munkájukat, legyenek eszközeik, felejtsék el a frontális oktatást, ne büntessék a gyereket, mert mozgékony, mert csacsog. Szóval legyen gyermekközpontú az iskola.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk