hirdetés
vekerdyfokep.jpg

Vekerdy Tamás: a katasztrófa szélén az oktatásunk

A poroszos-szovjet jellegű iránytól eltérően az ideális iskola gyermekbarát és elfogadó a gyermekpszichológus szerint.
Jásper Ferenc interjúja - szmo.hu
2014. november 07.


hirdetés

– Gondolta volna a rendszerváltáskor, hogy 25 év múlva itt tart majd a magyar oktatás?

– Nem.

– Hogy jutottunk ide?

– A nyolcvanas évek elején kinevezték Gazsó Ferencet a művelődési miniszter helyettesévé, hozzá tartozott a közoktatás irányítása. Vele érkezett Kelemen Elemér és még néhány szakember, akik új, reform-látásmódot képviseltek. (Hoffmann Rózsa abban az időben is reformellenes hű pártkatona volt, csak éppen egy másik párté – az akkori állampárté.) 1985-re elkészült egy új közoktatási törvény, amely sok mindenre adott lehetőséget. A nyolcvanas évek második felében elkezdtünk tapogatózni, hogy lehetne Waldorf-iskolát létesíteni. Akkor még úgy volt, hogy csak az állam alapíthat iskolát. Gazsó azt mondta, hogy vonjuk be a helyi tanácsot (a helyi „államot”) az alapítók közé, és úgy már mehet. Így sikerült Solymáron megalapítani az első Waldorf-intézményt, ami ma már Pesthidegkúton működik. Hegyeshalomtól Vlagyivosztokig ez volt az első nem állami alapfokú (általános) iskola...

Életrajz

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született. Főiskolai tanulmányait az ELTE JTK szakán végezte 1954–1958 között. Ezután a BTK pszichológia szakát is elvégezte 1962–1967 között. Mérei Ferenc és Nemes Lívia szemináriumaira 1971–1976 között járt.

1958-tól 1960-ig házitanító volt, illetve a Nemzeti Színház statisztája. 1959–1969 között a Család és Iskola külső, majd belső munkatársa volt. 1969–1972 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológia tanára volt. 1972–1983 között a IX. és a III. kerület Nevelési Tanácsadó pszichológusa volt. 1983–tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, 1990–től tudományos tanácsadója, 1995-től 1998-ig szeniora volt. 1992–1998 között a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén docens. 1998–tól a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ alternatív továbbképzési igazgatója. 1987–1991 között Solymáron a magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében vett részt. 1991 óta a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője. 1990–től az iskolázás szabadsága Európai Fórumának közép-európai szóvivője, 1993–1997 között alelnöke volt. 1998–tól az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke. 1998–tól a Magyar Művelődési Társaság elnökségi tagja. 2001-től az Országos Köznevelési Tanács tagja. Munkásságáról itt olvashattok. Műveit pedig itt találhatjátok. A minap pedig Hazám-díjjal jutalmazták.

(Wikipedia)

– Mások is kihasználták a kiskapukat?

– Sok jó kezdeményezés indult el. Gazsóék létrehozták a KÖFA-t, vagyis a közoktatás-fejlesztési alapot, amely lehetővé tette, hogy egyes tanárok vagy tanári közösségek közvetlenül is pályázhassanak pénzre az ötleteik megvalósításához. Rengeteg alternatív kezdeményezés indult el az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumtól a különféle alternatív pedagógiákat alkalmazó csoportokig. Ekkor kapott épületet és iskolát Winkler Márta, aki gyermekbarát pedagógiát hirdetve itt már azt csinált, amit mindig is szeretett volna.

– Meddig tartott ez a kegyelmi időszak?

– Tulajdonképpen 2010-ig.

Azt lehet mondani, hogy mindegyik kormány csinált jó dolgokat és nagy marhaságokat is, de terjedhettek az alternatívák, és nagyon sok – egyre több – jó, gyerekközpontú módszer kapott helyet az önkormányzati iskolákban is.

Kooperatív tanulás, reggeli beszélgető-kör, projektmódszer, témahét… Mikor mi kell a gyerekeknek, és hogyan – mert ezt jelenti a gyerekközpontúság. És megmaradt persze, bár időnként nehezült (az adminisztratív bürokrácia követelményei miatt), a szabad intézményalapítás és működtetés, állami támogatással. (Már akkor is időnként némi diszkriminációval az egyházak javára, akikkel ezt a diszkrimináló megállapodást, ezt ne felejtsük, tulajdonképpen Horn Gyula kötötte meg.)

2010-ben aztán az egész folyamat leállt és visszafordult.

Hoffmann Rózsa nem is tagadta, az ő eszményi iskolája az, ahol ő tanult. Ő 1954 és 1966 közt járt iskolába – a kései Rákosi- és a korai Kádár-korszakban. Amikor az avíttas poroszos oktatáshoz a szovjet típusú ideológia és merevség társult…

– De hogy lehetett ezt a folyamatot ilyen könnyen visszafordítani?

– Kevés volt az idő. Amellett pedig nem szabad elhallgatni, hogy a magyar pedagógusok, akik között mindmáig zseniális és áldozatos emberek vannak, tömegükben – 150 ezer emberről van szó – háromszorosan is kontraszelektáltak. A McKinsey-jelentés 25 országban vizsgálta azt, hogy mi a titka a jó oktatásnak.

A legfontosabb tényező a tanár.

Ha a legjobbak állnak pedagógusnak, mert nagy a presztízse a pályának, jól fizetik, és elismerik őket, akkor abból jó oktatás lesz. Magyarországon ezzel szemben az a helyzet, ami Varga Júlia kutatásaiból kiderül: kevés kivételtől eltekintve a középiskolában végzők alsó harmada megy tanári pályára, a tanárként végzők alsó harmada megy el végül tanítani, és ezeknek is az alsó harmada marad tartósan a tanári pályán.

Mi a jó iskola titka?

A siker titka a McKinsey-jelentés szerint három tényezőn alapszik:

- az arra legalkalmasabb emberek váljanak tanárrá,

- eredményes tanárrá képezzék őket,

- minden gyermek a lehető legjobb szintű oktatást kapja.

Az oktatás terén olyan sikeres országok, mint Finnország esetében csak minden 10. jelentkező jut be a tanárképzésbe, nagy a verseny, így a legjobbak kerülnek be. A legjobban teljesítő iskolarendszerek minden esetben elértek két dolgot: hatékony módszereket dolgoztak ki a tanárok kiválasztására és képzésére (nagy hangsúllyal az osztálytermi gyakorlaton), és jó kezdő fizetést kínálnak. Ez a két tényező egyértelműen és kimutathatóan hat a tanári pályára lépők színvonalára.

– Milyen a jó tanár?

- Először is:

nem utálja a gyerekeket. Hála istennek, ahogy mondtam is, azért vannak olyan tanárok is, akik élvezik a tanítást, szóba tudnak állni a gyerekkel, vitatkoznak is, ha kell, nem zavarják őket a kicsik, de a kamaszok sem. Persze, a tantárgyi tudás is fontos, de nem ez a lényeg.

Amikor a bolognai rendszer bevezetés előtt állt, egy bizottságnak kellett javaslatot tennie, hogy hogyan működjön ezen belül a pedagógusképzés. A bizottság azt javasolta, hogy egy nagy kapun menjen be mindenki, aki gyerekkel akar foglalkozni, akár óvónő, akár tanító, akár tanár, akár gyógypedagógus pályák felé orientálódik és BA fokon 3 évig csak „gyereket tanuljanak”. Testi-lelki-orvosi-pszichológiai – pedagógiai – gyógypedagógiai szempontból járják körül a gyermeki jelenséget. Három év múlva kész asszisztensekként kerültek volna ki. Ezután MA fokon végezhették volna el a tantárgyi tudást adó képzést. Mint a bizottság egyik tagja mondta nekem, ezt a javaslatot az egyetemek „mozsárágyúval” szétlőtték. Amit ők eddig tanítottak öt évig, azt most kettőre húzzák össze? Hogy kevesebb ember kelljen? Egzisztenciális és egyéb szempontok játszották a fő szerepet, nem a pedagógus pálya valódi megújítása. (A három éven belül persze lassan bizonyos irányok már kialakulhattak volna.) Így most megfordult a dolog, és a BA végzettség tulajdonképpen nem ad a végző kezébe semmit, hiába tanult történelmet vagy bármi mást, ettől ő nem lesz sem történész, sem történelem tanár…

Vekerdy 012

– Milyen az ideális oktatási rendszer?

– Annak idején a finnek és a dél-koreaiak nagyon szegények voltak. Messzebbről indultak, mint mi.

Volt viszont egy dolog, amelyben a politikai erők megállapodtak: bármi történjék is, az oktatásra szánt pénzt nem csökkentik, sőt, egyre inkább növelik, ha visszaesés van, akkor is. Rendkívüli eredményeket értek el a következő évtizedekben először az oktatásban majd ezt követően a gazdaságban is.

Nálunk 2010 óta brutális összegeket vontak ki a köz- és a felsőoktatásból is, és jövőre is ez folytatódik. Ez nemzeti katasztrófához fog vezetni, efelől nincs kétségem.

Hadd említsem meg Németországot is pozitív példaként, ahol már rég nincs poroszos rendszer. Egy német kollégám kérdezte egyszer tőlem,

- Tudod-e, hogy melyik a világ leggonoszabb mondata?

– Melyik?

– Megbízni jó, ellenőrizni még jobb.

– Ki mondta?

– Lenin.

Nálunk most ez az alapelv. Persze nem működik, nem is fog működni, csak rongál. Németországban nincsenek „papíros” gyerekek, vagyis a tanító nénik nem küldik rémülten a kis elsőst is a nevelési tanácsadóba a szakemberhez, hogy adjon papírt számtanból, nyelvtanból, olvasásból stb. való „felmentéséről”, mert a tanító néni retteg, hogy a teljesíthetetlen követelményt majd rajta fogják számon kérni. Hanem: az iskola, a tanító néni maga segít neki, hogy felzárkózzon és a saját ütemében haladjon. Az asszisztens benn ül az órán, és az a feladata, hogy segítsen a lemaradóknak. Van rá pénz ugyanis, de nem csak azért, mert a németek gazdagok, hanem mert úgy döntöttek, hogy erre költenek. A német szülők összefogva az oktatási szakemberekkel a háborút követő évtizedekben átépítették az oktatásukat a poroszos rendszerről a gyermekközpontú, demokratikus szellemű iskolává.

Porosz iskola már nincs Németországban – porosz iskola csak nálunk van, meg persze más kelet-európaiaknál. Mi a különbség a kétfajta iskola között? Az egyik állampolgárokat nevel, a másik alattvalókat képez.

Az egyik iskola tudja, hogy nem a fegyelem és nem a „megtanulás” viszi előre a gyereket, hanem (mint már Széchenyi István is mondta), a diszkusszió, és az ehhez szükséges gondolkodás.

– Milyen egy frissen iskolába került kisdiák ideális napja ön szerint?

– Először is, az ideális iskola, ahova jár, gyerekközpontú. Nem kell megtanulnia karácsonyra írni, olvasni, de még első osztály végére sem, mert a gyerekek fejlődési üteme különböző. Zsófika úgy jön az iskolába, hogy ír, olvas, mert három nővére volt és mind a három tanító nénit játszott vele, Lackó esetleg csak harmadikra fog stabilan megtanulni írni, olvasni. Zsófika zseni, Lackó hülye? Esetleg pont fordítva.

"
A tehetséges gyerekek nemegyszer későn érő típusok.

Mindebből az is következik, hogy a mi mai iskoláinkban az iskolai teljesítmény nem korrelál az életben való beválással, boldogulással. Petőfitől Picassóig, Edisontól Churchillig hozhatnánk a példákat arra, hogy „bukott”, „teljesítésképtelen”, „tompa”, „képezhetetlen” gyerekek (ezeket a minősítéseket a nevek felsorolásának sorrendjében kapták meg az illetők) hogyan cáfoltak rá az iskolai diagnózisokra, jóslatokra.

Mire lesz szükség az elkövetkezendő negyven évben a munkaerő-piacra és a társadalomba való sikeres belépéshez? A vizsgálatok szerint öt dologra, készségszinten.

1. írás

2. értő olvasás

3. elemi számolás

4. komputerkezelés felhasználói szinten

5. angol nyelv

Ez nem azt jelenti, hogy ne legyenek tantárgyak. A tantárgy ideális esetben egy szép mező, ahol találkozik a tanár és a diák, hogy aztán együtt rácsodálkozzanak „az ember és a világ nyilvánvaló titkaira”, ahogy Goethe mondja.

"
Az anyagot nem befejezni kellene, ennek semmi értelme, így csak a felejtés számára tanítunk, hanem meg kellene merítkezni, ráérősen, szemlélődve egy-egy jelenségben.

És: ne kezdjük a kémiát és a fizikát molekuláris, atomi magyarázatokkal, azzal kellene kezdenünk például, hogy miért lesz világosabb a tea, ha citromot csöppentünk bele? Réges-régen természettudományt kellene tanítanunk, vagyis összevonva fizikát, kémiát, biológiát, és az egyszerű elemi jelenségeken szemléltetve őket.

– Amikor én tanítottam, a varázsszavak a tanterv, tanmenet és a haladási napló voltak, és – legalábbis a napló szerint – mindent „le kellett adni”.

- Köztudott, hogy Magyarországon az iskolák 75%-ban a felejtésnek tanítanak. Minimum ennyi megy veszendőbe a tananyagból.

A vizsgálatok már a hatvanas években úgy találták, hogy ha egy korrekt, jó tanár egy év alatt 27 költőből és íróból huszonhetet letanít, megtanít, míg kollégája a másik osztályban hármat-négyet-ötöt vesz csak az év során, „a többit nézzétek meg a tankönyvből”, viszont ez a tanár az egyes írókból, költőkből színdarabokat ír, az osztállyal együtt, elő is adják, verseket, elbeszéléseket, drámarészletecskéket írnak a tanult költők és írók műveiből az ő stílusukban – és így tovább, akkor év végén természetesen a korrekt letanításnak megfelelően a tananyag egészére nézve a mindent megtanuló gyerekek tudnak többet. De már a szünet végére az ő tudásuk csökken, felejtenek, az érzelmileg megragadott gyerekek tudása azonban nő, és ez az elkövetkező időkben így folytatódik. Magnetizálódtak a jelenségre, a költészetre, az irodalomra, magukhoz vonzanak minden erre vonatkozó információt, a két görbe egy idő után keresztezi egymást, az élményszinten, érzelmi megragadottságban, örömmel tanuló gyerekek fognak többet tudni felnőtt korukra, mint a másik csoport.

suli2

– Mit tanácsol azoknak a szülőknek, akiknek a közeljövőben megy a gyerekük iskolába?

– A gyereknek azt kell éreznie, hogy a szülei, a családja ugyanúgy mellette és mögötte áll, mint eddig, melegen öleli testileg és lelkileg, nagy érzelmi biztonságot nyújtva neki. Tudnia kell, hogy családja mindig megvédi őt a külvilággal szemben, akkor is, ha nem értenek egyet azzal, amit épp csinált, azt külön rendezik vele.

"
A szülőknek a lehetséges nevelési paradigmákból azt kellene követniük, hogy „legyél, aki vagy, én ehhez foglak hozzásegíteni”.

(Míg az iskola nagyon gyakran azt követi, hogy „legyél, akivé én akarlak tenni”, és ez rossz esetben a megtörés, megtöretés, jó esetben az örök lázadás és harcok útja.)

Gondoljuk meg, a mai iskola a nyolcféle intelligenciából csak egyre tart igényt, az értelmi intelligenciára, azt is csak félig méltányolja. A verbális, szóbeli intelligencia mellett a performációs, cselekvéses intelligenciára (ez is az értelmi intelligencia része!), a „néma tudásra” (tacitknowledge, néma tudás – Polányi) már ügyet sem vet. Pedig gyerekkorban ez az erősebb, ez viszi magával a szóbeliség kifejlődését is.

Nekünk, szülőknek azonban tudnunk kell, hogy mindennek következtében az iskolai értékelés nem tudja megmondani, hogy milyen is a mi gyerekünk.

És nem korrelál, nem egyezik meg az életben való későbbi beválással, boldogulással. Azt is tudnunk kellene, hogy az iskola a gyerek dolga! Ha azzal kezdem az első osztályt, hogy Zsoltikám, mi a lecke? Mire Zsoltika talán azt mondja, hogy semmi, mire én ráripakodok, hogy szerdán is ezt mondtad, és kiderült, hogy van lecke, Magdika tudta, azonnal hívd fel Magdikát, akkor 8-10-12 év családi poklot készítek elő. Persze segítek, ha a gyerek kér, de az iskola az ő dolga. Ezek a gyerekek a tapasztalat szerint jobb tanulók és könnyebben jobb tanulók, mint az állandóan ellenőrzött, kikérdezett, egész napos iskola után még házi feladattal és tanulással gyötört gyerekek.

Ne tévedjünk: a magyar egész napos iskola nem egész napos iskola. Egész napos iskola van, csak nagyon drága kiépíteni. Ha kiépül, a maga sportpályáival, uszodájával, éttermeivel, pihenőszobájával, könyvtárával stb., akkor persze jól működik.

De nálunk nincs szó egész napos iskoláról, nálunk a gyerek egész nap az iskolában van, ami egész más dolog, a napköziben, ahogyan ezt Rákosi Mátyás megálmodta.

Rákosi előtt is volt napközi Magyarországon, a nyomorenyhítő akció része volt, és a gyerekek kilenc ezreléke vette igénybe. De a párt azt akarta, hogy a gyerek ne otthon töltse az idejét, hanem az iskolában. Ne legyen szabadon, hanem legyen bezárva. És ’49 után hamarosan úgyszólván valamennyi iskolás napközis lett.

"
Az én ideális iskolámban persze nincs is lecke. Minek? Gyakorolni az iskolában kell. Viszont nem kellene sietni. Az elsősöknek maximum 3-4 órát kellene tanulással tölteniük.

„Anyuka! Ferikével még gyakorolni kell otthon az „m” betűt!” Én, az anya, ez esetben hazavonszolom Ferikémet egy-két TESCO-n, Auchanon keresztül, leültetem, és míg egyik kezemmel a vacsorát kavargatom, másikkal a szennyest szórom a mosógépbe, és harmadik fejemmel visszafordulok és kissé már spannolt állapotban így szólok: „Ferike! Még egy ilyen »m« betű és az egész oldalt ki fogom tépni!” És kissé utálom Ferikét. Ferike is kicsit utál engem és nagyon utálja az írást és az „m” betűt.

Vigyázat! Tudnunk kell, hogy minden szülő a saját gyerekének a legrosszabb korrepetitora!

Az első három perc: "úristen, ez a gyerek tényleg butább, mint gondoltam!" A második három perc: "a gyerekem nemcsak buta, jellemtelen is!" „– Zsófikám! Mit csinálsz, mialatt én a matematikáddal a lelkemet teszem ki? – Semmit apa, figyelek! – Figyelsz? Még hazudsz is? Hát nem a kenyérgalacsint gyurbikálod az asztal alatt, hogy majd megveszek belé?” – stb. A harmadik három perc: "ez a gyerek engem nem szeret! Ezt eddig nem vettem észre…" A tizedik percben üvöltök, a gyerek sír. Ez a normális szülői korrepetálás lefutási görbéje jó gyerek, jó szülő és jó kapcsolat esetén.

suli4

– Már az óvodában is vannak különféle tesztek, felmérések, iskolaérettségi vizsgálatok. Az iskola ennyire hat lefelé is?

– Igen, és ha kötelező lesz az óvoda, ennél még rosszabb is lehet.

A boldogabb országokban ugyanis a szülő és nem az állam joga meghatározni, hogy a gyerek járjon-e óvodába, vagy sem.

Persze a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek nagyon fontos, hogy óvodába járjanak, de például Haitiban, amelyik nálunk szegényebb, ezt nem úgy érik el, hogy megvonják a szociális segélyt attól, aki nem viszi óvodába a gyerekét, hanem úgy, hogy több pénzt kap, aki viszi. Még ennél is fontosabbak volnának a szakmailag jól felkészült „biztos kezdet”-házak, amelyek nullától hároméves korig fogadnák a gyerekeket, anyjukkal együtt, szigorúan önkéntes alapon. Becsábítanák az arra rászorulókat.

"
Ugyanis az első három évben lényegében „minden eldől”. Az óvoda már késő.

De továbblépek: kevesen tudják, hogy mint az Európai Unió többi országában, így Magyarországon sincs iskolába járási kötelezettség! Csak tankötelezettség van. A szülő döntheti el, hogy iskolába járjon-e a gyerek, vagy otthon tanuljon, amiről időnként számot ad. Tévedés, hogy az igazgató joga eldönteni, hogy lehet-e a gyerek magántanuló! Ha a gyerek nem veszélyeztetett, ha rendszeresen jár számot adni tudásáról, nem tagadhatja meg a magántanulói státust! Ha a gyerek magántanuló, esetleg a szülő összeáll más szülőkkel és felfogadnak egy tanító nénit, aki a tapasztalatok szerint egyharmadnyi idő alatt tanítja meg az iskolai tananyagot, mint ahogy ez az iskolában történik, és általában szorongás nélkül.

A „homeschooling”, az otthon tanulás egyre terjedő módszer Amerikában és a nyugati országokban, de így tanultak Magyarországon a 19. században az arisztokrata gyerekek is.

suli3

– Több helyütt mondta: mentsük ki a gyerekeket az állami iskolából. Miért?

– Mert a mai magyarországi iskola nem a gyerekekhez, nem testi és lelki szükségleteikhez, nem életkori sajátosságaikhoz szabott. Elundorítja őket a tanulástól, ahelyett, hogy rávezetné a világ és az emberi jelenség érdekességére.

Nem véletlen, hogy az utolsó három évben megugrott az érdeklődés az alapítványi és magániskolák iránt.

De a többi szülőnek is azért kellene küzdenie a pedagógusokkal és más szakemberekkel együtt, hogy a centralizált állami iskolákban elindult folyamat, a tekintélyelvű diszkrimináció, melyben nem a gyerek a fontos, hanem a rajta átpréselendő tananyag (amelyik egyébként rosszul és szakszerűtlenül jelenik meg a tanterv jelentős részében), megálljon. A gyerek érdeke és a társadalmi érdek – a jövő kimunkálása! – egybeesik.

"
Az államközpontú porosz-szovjet típusú iskola a diktatúra iskolája, a gyermekközpontú iskola a demokráciáé.

Egy ország mentális állapota is attól függ, mennyit ruházunk be szellemileg, lelkileg és anyagilag az oktatásba. Ha ezt megspóroljuk, újra mondom, abból katasztrófa lesz.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vekerdy-1.jpg

Vekerdy Tamás talán utolsó interjúja: „Ver minket az Isten, mert választott népe vagyunk”

A Szombat című lapba készült alig pár hete, és halála előtt három nappal hagyta jóvá – vagyis helyette már a felesége.
Várnai Pál cikke a Szombat című folyóiratban - szmo.hu
2019. október 10.



Az alábbi beszélgetés Vekerdy Tamással néhány hete készült, és három nappal ezelőtt – az akkor már nagyon legyengült interjúalany helyett – a felesége küldte vissza a javított változatot. Könnyen lehet, hogy a szerdán elhunyt író, pszichológus életében ez volt az utolsó interjú.

Nemrég egy étkezdében egy asszonnyal beszélgettem, és kamasz unokáját látva megemlítettem, hogy épp a napokban láttam Vekerdy Tamást a tévében. „Imádom Vekerdyt” – mondta az asszony, “annyira ért a gyerekekhez.” Honnan ért Ön annyira a gyerekekhez?

Első válaszom az, persze, hogy fogalmam sincs. A második pedig az, hogy van nálunk egy ilyen családi örökség. Nagyon sok óvónő, tanár, gyógypedagógus, gyámügyi jogász volt a családomban. Van egy olyan emlékem is, hogy Steiner Béla, zseniális gyermekorvosunk egyszer megérkezett hozzám, amikor 40 fokos lázzal, kanyaróban feküdtem.

Leült mellém, roppant elegánsan és frissen mosott kezével megfogta a pulzusom. Tüstént jobban lettem. Ebből látszott nekem, hogy ő egy varázsló. Akkor határoztam el, 4-5 éves koromban, hogy én is varázsló, én is gyerekorvos akarok lenni.

A mostani oktatásról sokszor elmondta, megírta a véleményét. Gyakran hangsúlyozza, hogy az oktatásnak védeni kell a gyerekek túlterhelésétől, a lexikális megközelítéstől, mert a tények hamar elfelejtődnek. Nagy súlyt helyez az érzelmi intelligenciára való nevelésre, a kreativitásra. Voltaképpen milyen iskolát szeretne?

A világ érdekes, az ember érdekes. Nem igaz, hogy halálosan unalmas és szorongató kell, legyen a világgal való találkozásunk. Amikor a gyerek találkozik a felnőttel, a tanítóval vagy a szülővel, annak boldog egymásra ismerésnek kéne lennie, ahol rácsodálkozunk együtt a világ nyilvánvaló titkaira, ahogyan Goethe szokta volt mondani.

Hogy hol tűnik el a világ érdekessége, ezt nagyon nehéz megragadni. Mindjárt maga a szó, kötelező, jelzi, hogy itt eltűnőben van, ami érdekes. Mert, ami kötelező olvasmány, az nem tetszhet. Érzelmi részvétel nélkül nincs hatékony tanulás, mondja ki 1996-ban az agykutatás, és hiába hívják fel erre a figyelmet kutatók, mint például Freund Tamás és mások, ezt mindmáig nem hisszük el nekik. Érdeklődés, öröm nélkül nincs hatékony tanulás. Sajnos csak a kényszerben hiszünk.

Visszatekintve az iskoláimra, egynek azért nagyon örülök, hogy rengeteg verset kellett kívülről fújnunk. „Nyelvében él a nemzet”.

Igen, a nyelv tesz bennünket valakivé, azon a helyen, ahol élünk. Ha tetszik, a nyelv tesz bennünket magyarrá, a nyelv tesz zsidóvá. A nyelvnek van egy sajátos hordozó géniusza, amely beavat minket a világnak olyan titkaiba, amelyekhez különben nem jutnánk hozzá. És ilyen értelemben a verseket inkább zenének tekinteném. Mert a vers érzelmileg megragadó, magával sodró, művészi élmény. És minden művészi élmény mélyen hat ránk.

Ön nem hisz az osztályozásban. Hogyan lehet másképpen felmérni egy tanuló felkészültségét?

Hogy miért rossz az osztályzás? Mert akkor nem az a fontos, hogy milyen az a kristály, milyen illata van a növénynek, milyen simogató az állat prémje, hanem, hogy hányasra felelsz belőle holnap. Nincs a világról, a vele való összefüggésünkről érzelemmel átjárt élményünk. Az osztályzás elterel a világtól.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
vekerdy-tamas-nekrolog.jpg

Felfoghatatlan Vekerdy Tamás halála, és az, amit veszítettünk vele

Valóságos fáklyaként világítottak a szavai olyan helyzetekben, amikor azt éreztük, hogy sötét erdőben járunk, és nem találjuk a kivezető utat.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. október 09.



Évtizedeken át olvastam a Nők Lapját, még gyermekkoromban szoktam rá, mert a nagymamám járatta a magazint.

Hosszú, hosszú éveken keresztül azzal kezdtem az olvasást, hogy odalapoztam, ahol Vekerdy Tamás rovata volt. Olvasói levelekre válaszolt minden egyes héten, és a maga utánozhatatlan stílusával adta a gyakorlatias, józan tanácsait egy-egy élethelyzetre és nevelési problémára.

Imádtam Vekerdy írásait.

Még akkor is, ha nem értettem vele mindenben egyet.

És most Vekerdy Tamás meghalt - ahogy a Facebook-oldalán írták, csendben elment...

Szerettem azt, ahogyan megközelített egy témát, azt, ahogyan a gyerekekről – és a szüleikről – beszélt, ahogyan egy-egy kérdéshez hozzáállt. Soha nem éreztem nyomasztónak, fullasztónak azt, amit megfogalmazott.

Ranschburg Jenővel együtt Vekerdy Tamás is a huszadik század forradalmára volt abban az értelemben, hogy ő is szakított azokkal az irányzatokkal, amelyek a gyermek fegyelmezésére helyezték a hangsúlyt.

Igen, forradalminak számítottak azok a gondolatok, hogy nem a tanulás mennyisége számít, nem az, hogy miből kap jelest a gyerek, hogy népszerű és kemény követelményeket támasztó, egyetemre felkészítő „versenyistállók” nem valók mindenkinek, hogy a távolabbi, jó nevű iskola helyett lehet, hogy jobb a gyereknek, ha a közelből sétálhat haza órák után, és hogy egy ember életében nem az a legnagyobb siker, ha kitűnő a bizonyítványa. Hogy ne nyomjuk el a kicsik egyéniségét és kreativitását.

És forradalminak számított ez gondolat is Vekerdytől: „Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni. Tudom, félünk, hogy nem fog "érvényesülni" az életben. De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy "érvényesülni"? Kit irigyelünk? Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni, amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha?”

De kiemelhetném azt is, amit a kamaszkorról és a fiatalokról megfogalmazott: Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen – amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességűnek is bélyegezhetik.”

Ittam Vekerdy szavait. Később, amikor egy ideig tanítottam, illetve amikor megszülettek a testvérem gyermekei, majd az én kislányom, óriási hasznát vettem annak, amit tőle tanultam. Mert Vekerdy Tamástól rengeteget tanultam, pusztán abból, hogy rendszeresen olvastam a publikációit, a vele készült interjúkat, és hallgattam az előadásait.

(Még abból is tanultam, amikor magamban vitatkoztam vele egy-egy kérdésről, például a kétnyelvűségről, pontosabban a gyerekek kétnyelvűvé, többnyelvűvé neveléséről, vagy arról, hogy ugyan miért tanácsolja az anyáknak, hogy hagyják a csudába a vasalást, miért nem a férfiak vasalnak.)

De nem csak én fordultam hozzá, az írásaihoz, a tanácsaihoz, ha úgy éreztem, sötét erdőben járok, és nem találom a kivezető utat.

Generációk nőttek fel a tanácsain.

Generációk nyúlnak az általa alkotott szakirodalomhoz, ha egy-egy helyzetben segítségre vagy biztatásra szorulnak.

Felfogjuk a maga valójában, hogy halálával kit és mit veszítettünk el?


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
foto-1000x668.jpg

„És ti mikor szaporodtok?” - Az élet szerves része lett, hogy szekálnak, mikor esek már teherbe

Ha nő vagy, és elmúltál harminc, számíthatsz rá, hogy kedélyes baráti csevegéseken, munkahelyi megbeszéléseken vagy nagy családi összejöveteleken a legintimebb dologra terelődik a szó: mégis mikor tervezel szülni? Vélemény.
Címkép: illusztráció (Unsplash) - szmo.hu
2019. október 16.



"És ti mikor szaporodtok?" – jött a kérdés az egyik rokontól egy nagy családi összejövetelen. Köpni-nyelni nem tudtam, lefagytam, miközben húszan meredtek rám kérdő és megvető tekintettel.

"Semmi közötök hozzá" – lett volna a megfelelő válasz. Ehelyett én évekkel ezelőtt annyit bírtam kinyögni, majd ha mi úgy érezzük, hogy eljött az ideje. Pedig már a kérdés is felháborító, és nem kellene magyarázkodni.

A gyermekvállalás aztán tényleg magánügy. A nőre tartozik, aki akár a partnerével, akár spermadonortól szeretne gyereket vállalni.

"Te sem leszel már fiatalabb, és nézd meg, az Ildikével is mi lett. Olyan sokáig vártak, hogy kifutottak az időből, szegénynek a héten mondta meg az orvos, hogy nem lehet gyereke" – esett nekem anyám pár hónapja egy szokásos anya-lánya este alkalmával, miközben egy kiváló étteremben vacsoráztunk. Nem mintha érveket kellene sorolnom a döntésem mellett, miszerint várni szeretnék még ezzel, de megteszem, majd a válasz arcul csap:

"Azt hiszed, nekünk könnyű volt? A gyerekvállalás nem könnyű. Rengeteg lemondással jár. A ti korosztályotok már túl kényelmes. Amikor én ilyen idős voltam, már két gyerekem volt. Mi nem utazgattunk ám apáddal, nem vettünk flancos cuccokat magunknak, de így is alig maradt pénzünk a hó végére, úgy kellett sakkozni a számlákkal. Nem tudjátok már ti, mi a fontos."

A téma pedig korántsem csak családi körben jön elő: felmerül a munkahelyen, baráti beszélgetéseken, kormányplakátokon. Az élet szerves része lett, hogy szekálnak, mikor esek már teherbe.

Közügy lett, ami korábban magánügy volt.

A KSH adatai szerint ugyanis Magyarországon a ’80-as évek óta folyamatosan fogy a magyar népesség. Egyre kevesebb gyerek születik, és a 2000-es évektől kezdve az elvándorlás is hatással van a népességszámra. A magyar kormány próbál mindent bevetni, hogy ezt a tendenciát visszafordítsa: lakástámogatások, babaváró kölcsön, adókedvezmény, autóvásárlási kedvezmény – csak hogy néhányat említsünk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
NB6.png

Egy magyar, aki a Föld legextrémebb hegyvidékein kutatja a klímaváltozás hatásait

Nagy Balázs szerint ha az emberiség túl akarja élni, arra kell felkészülni, hogy ez a krízis jóval tovább tart majd, mint egy háború. Igényeinknek, szokásainknak, a világhoz való hozzáállásunknak is meg kell változnia.
Göbölyös N. László - fotók: dr.Nagy Balázs - szmo.hu
2019. október 10.



Képes lesz-e az emberiség évtizedeken át szembeszállni az éghajlat szélsőségeivel? Hová vezet a hőmérséklet és a tengerszint folyamatos emelkedése? Ezek a fő témái Túléljük a klímakatasztrófát? című science show-nak, amelyet október 17-én tartanak a budapesti Mesterek és Módszertanok Házában. Az est egyik előadója Dr. Nagy Balázs klímakutató, a Földgömb magazin főszerkesztője. Vele beszélgettünk a klímaváltozás néhány gyakori, ellentmondásos kérdéséről.

- Az elmúlt évszázadban az emberiség folyton „túlélt” valamit: két világháborút, hidegháborút, lágereket, rendszereket. De nekem úgy tűnik, hogy ezekből a túlélésekből nem tanultunk semmit. Valamit túléltünk, aztán minden megy tovább...

- Ez egy másfajta, még ki nem próbált túlélési helyzet. Nyilvánvaló, ha az emberiség túl akarja élni, arra kell felkészülni, hogy ezúttal egy hosszabb periódusú krízisről van szó, mint például egy háború esetében. Az Ön által említett krízisek többnyire néhány éves stresszt jelentettek, a mostaniak viszont vélhetően hosszabb távúak és az is nagyon kérdéses, hogy miként tudunk hozzájuk alkalmazkodni.

Egy politikai vagy háborús katasztrófához az emberek, ha nagy nehézségek árán is, de tudtak alkalmazkodni. Kérdés, hogy miként éljük meg azokat, amelyek emberöltőkön keresztül nyomást jelentenek.

- Rengeteg megközelítése van napjaink klímaváltozásának, nem könnyű a tudományos és különböző érdekeltségű érvek, ellenérvek között eligazodni. Ön szerint mik a valós veszélyek és mik azok, amelyek inkább csak riogatások?

- A nagyon rövid távú folyamatok háttere egyáltalán nem biztos, hogy az éghajlatváltozáshoz kapcsolódik. A legjobb példa erre az árvizek kérdése. Bármikor, bárhol árvíz pusztít, azonnal rásütik, hogy a klímaváltozás miatt vannak. És ez eltakarja azt, hogy egy árvíznek lehet teljesen más oka is. Tény, hogy a klímaváltozás miatt nagyon nagy árvízszint-növekedések lehetnek, de nemcsak ezért.

Amit biztosan látunk - mert műszerekkel mért adatok állnak a rendelkezésünkre - hogy a klímaváltozás hatására változik a környezet, a Föld nagy részéről fogy a jég, emelkedik a tengerszint.

Mi elsősorban konkrét földi környezeti átalakulásokkal, például a jégmennyiség csökkenésével foglalkozunk, és látjuk, hogy ilyen változások a múltban is lezajlottak. Azt azonban jelenleg senki nem tudja megmondani, hogy a mai folyamatokban pontosan mekkora mértékű az ember szerepe.

- Ön számos klímaexpedíciónak volt tagja.

- Elsősorban az ember által nagyon kevéssé érintett helyszíneken dolgozunk. Éppen azért, hogy lássuk: emberi hatástól távol fekvő tájakon is megtörténik-e az, ami máshol. Ezeknek a folyamatoknak lehetnek teljesen természetes okai is, az emberi beavatkozásra akkor derül fény, amikor az adatokat elemezzük: vajon olyan-e a változások lefutása, mint évszázadokkal ezelőtt, vagy nem? Egy árvíz esetében például közvetlenül látjuk az ember szerepét abból, hogy milyen gátak készültek, milyen feltöltődések zajlanak. A klímaváltozásnál ez sokkal bonyolultabb.

- Merre járt legutóbb?

- Több mint tíz éve dolgozunk az Andokban, ebben az évben is több hónapot töltöttem az ottani, száraz magashegységekben. A Föld legextrémebb hegyvidékein kutatunk, amelyek hidegek, szárazak, szelesek, ráadásul a magas hegyek felszínén nincs jég, viszont vannak örökfagyott területek, amelyek elkezdtek felolvadni. Mi ezt a felolvadást mérjük. Ennek alapján lehet megállapítani, hogy milyen vízbázis-változások történtek és történnek a jövőben egy-egy területen. Az egy teljesen más kérdés, hogy az ember mennyire aknázza ki, vagy mennyire hagyja békén ezt a vizet, mi elsősorban a klímaváltozás hatására bekövetkezett folyamatok működését igyekszünk tisztázni.

- Mennyire érintik ezek a folyamatok Magyarországot? Azt érezzük, hogy felborult a megszokott négy évszak, iszonyú hőhullámokat élünk át nyáron, tucatjával jelennek meg eddig soha nem látott rovarok…

- Valóban, akkor látjuk ezeket a folyamatokat, amikor a bőrünkig hatolnak, amikor például egyre hosszabbak és gyakoribbak a hőhullámok. Azért persze az ember emlékezete erősen átalakítja a múltat. Mindenki úgy gondol a gyerekkorára, hogy mekkora hó volt, akkor még igazi telek voltak... De ha adatszerűen megnézzük, ez nem biztos, hogy igaz. A klasszikus példát Vissy Károly meteorológus adta jó pár éve, amikor végigvette a 20. század teleit és megállapította, hogy országosan összesen hét fehér karácsony volt – de tulajdonképpen mindenki többre emlékezik.

Azt viszont helyesen érezzük, hogy kiszámíthatatlanabb az időjárás, hogy a nyarak és a telek is szélsőségesebben alakulnak.

Ebből sok minden következik, például az árhullámok levonulásának gyakorisága és magassága vagy éppen az aszályok előfordulása, egy erdő összetételének átalakulása évtizedes távlatban, de az is, hogy egy kórokozó hogyan jelenik meg és meddig van itt, hogy miként terjedhetnek el bizonyos rovarfajok, szúnyogok felénk. Igen, melegszik a klímánk, de ebből nem arra kell következtetni, hogy nemsokára Szicília lesz Magyarországból, hanem sokkal inkább egy kontinentális hatásokkal, a szélsőségek növekedésével vegyes melegedésre számíthatunk.

Például a telek kiszámíthatatlanul hidegek lehetnek, de el is maradhatnak. A nyarak viharokkal szaggatottak lehetnek, de egyre több hőhullámot hoznak.

Az ilyen, szélsőségekkel teli helyzetekre kell készülni, illetve mindazokra, amik ezekkel párosulhatnak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!