hirdetés
vekerdyfokep.jpg

Vekerdy Tamás: a katasztrófa szélén az oktatásunk

A poroszos-szovjet jellegű iránytól eltérően az ideális iskola gyermekbarát és elfogadó a gyermekpszichológus szerint.
Jásper Ferenc interjúja - szmo.hu
2014. november 07.


hirdetés

– Gondolta volna a rendszerváltáskor, hogy 25 év múlva itt tart majd a magyar oktatás?

– Nem.

– Hogy jutottunk ide?

hirdetés

– A nyolcvanas évek elején kinevezték Gazsó Ferencet a művelődési miniszter helyettesévé, hozzá tartozott a közoktatás irányítása. Vele érkezett Kelemen Elemér és még néhány szakember, akik új, reform-látásmódot képviseltek. (Hoffmann Rózsa abban az időben is reformellenes hű pártkatona volt, csak éppen egy másik párté – az akkori állampárté.) 1985-re elkészült egy új közoktatási törvény, amely sok mindenre adott lehetőséget. A nyolcvanas évek második felében elkezdtünk tapogatózni, hogy lehetne Waldorf-iskolát létesíteni. Akkor még úgy volt, hogy csak az állam alapíthat iskolát. Gazsó azt mondta, hogy vonjuk be a helyi tanácsot (a helyi „államot”) az alapítók közé, és úgy már mehet. Így sikerült Solymáron megalapítani az első Waldorf-intézményt, ami ma már Pesthidegkúton működik. Hegyeshalomtól Vlagyivosztokig ez volt az első nem állami alapfokú (általános) iskola...

Életrajz

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született. Főiskolai tanulmányait az ELTE JTK szakán végezte 1954–1958 között. Ezután a BTK pszichológia szakát is elvégezte 1962–1967 között. Mérei Ferenc és Nemes Lívia szemináriumaira 1971–1976 között járt.

1958-tól 1960-ig házitanító volt, illetve a Nemzeti Színház statisztája. 1959–1969 között a Család és Iskola külső, majd belső munkatársa volt. 1969–1972 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológia tanára volt. 1972–1983 között a IX. és a III. kerület Nevelési Tanácsadó pszichológusa volt. 1983–tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, 1990–től tudományos tanácsadója, 1995-től 1998-ig szeniora volt. 1992–1998 között a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén docens. 1998–tól a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ alternatív továbbképzési igazgatója. 1987–1991 között Solymáron a magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében vett részt. 1991 óta a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője. 1990–től az iskolázás szabadsága Európai Fórumának közép-európai szóvivője, 1993–1997 között alelnöke volt. 1998–tól az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke. 1998–tól a Magyar Művelődési Társaság elnökségi tagja. 2001-től az Országos Köznevelési Tanács tagja. Munkásságáról itt olvashattok. Műveit pedig itt találhatjátok. A minap pedig Hazám-díjjal jutalmazták.

(Wikipedia)

– Mások is kihasználták a kiskapukat?

– Sok jó kezdeményezés indult el. Gazsóék létrehozták a KÖFA-t, vagyis a közoktatás-fejlesztési alapot, amely lehetővé tette, hogy egyes tanárok vagy tanári közösségek közvetlenül is pályázhassanak pénzre az ötleteik megvalósításához. Rengeteg alternatív kezdeményezés indult el az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumtól a különféle alternatív pedagógiákat alkalmazó csoportokig. Ekkor kapott épületet és iskolát Winkler Márta, aki gyermekbarát pedagógiát hirdetve itt már azt csinált, amit mindig is szeretett volna.

– Meddig tartott ez a kegyelmi időszak?

– Tulajdonképpen 2010-ig.

Azt lehet mondani, hogy mindegyik kormány csinált jó dolgokat és nagy marhaságokat is, de terjedhettek az alternatívák, és nagyon sok – egyre több – jó, gyerekközpontú módszer kapott helyet az önkormányzati iskolákban is.

Kooperatív tanulás, reggeli beszélgető-kör, projektmódszer, témahét… Mikor mi kell a gyerekeknek, és hogyan – mert ezt jelenti a gyerekközpontúság. És megmaradt persze, bár időnként nehezült (az adminisztratív bürokrácia követelményei miatt), a szabad intézményalapítás és működtetés, állami támogatással. (Már akkor is időnként némi diszkriminációval az egyházak javára, akikkel ezt a diszkrimináló megállapodást, ezt ne felejtsük, tulajdonképpen Horn Gyula kötötte meg.)

2010-ben aztán az egész folyamat leállt és visszafordult.

Hoffmann Rózsa nem is tagadta, az ő eszményi iskolája az, ahol ő tanult. Ő 1954 és 1966 közt járt iskolába – a kései Rákosi- és a korai Kádár-korszakban. Amikor az avíttas poroszos oktatáshoz a szovjet típusú ideológia és merevség társult…

– De hogy lehetett ezt a folyamatot ilyen könnyen visszafordítani?

– Kevés volt az idő. Amellett pedig nem szabad elhallgatni, hogy a magyar pedagógusok, akik között mindmáig zseniális és áldozatos emberek vannak, tömegükben – 150 ezer emberről van szó – háromszorosan is kontraszelektáltak. A McKinsey-jelentés 25 országban vizsgálta azt, hogy mi a titka a jó oktatásnak.

A legfontosabb tényező a tanár.

Ha a legjobbak állnak pedagógusnak, mert nagy a presztízse a pályának, jól fizetik, és elismerik őket, akkor abból jó oktatás lesz. Magyarországon ezzel szemben az a helyzet, ami Varga Júlia kutatásaiból kiderül: kevés kivételtől eltekintve a középiskolában végzők alsó harmada megy tanári pályára, a tanárként végzők alsó harmada megy el végül tanítani, és ezeknek is az alsó harmada marad tartósan a tanári pályán.

Mi a jó iskola titka?

A siker titka a McKinsey-jelentés szerint három tényezőn alapszik:

- az arra legalkalmasabb emberek váljanak tanárrá,

- eredményes tanárrá képezzék őket,

- minden gyermek a lehető legjobb szintű oktatást kapja.

Az oktatás terén olyan sikeres országok, mint Finnország esetében csak minden 10. jelentkező jut be a tanárképzésbe, nagy a verseny, így a legjobbak kerülnek be. A legjobban teljesítő iskolarendszerek minden esetben elértek két dolgot: hatékony módszereket dolgoztak ki a tanárok kiválasztására és képzésére (nagy hangsúllyal az osztálytermi gyakorlaton), és jó kezdő fizetést kínálnak. Ez a két tényező egyértelműen és kimutathatóan hat a tanári pályára lépők színvonalára.

– Milyen a jó tanár?

- Először is:

nem utálja a gyerekeket. Hála istennek, ahogy mondtam is, azért vannak olyan tanárok is, akik élvezik a tanítást, szóba tudnak állni a gyerekkel, vitatkoznak is, ha kell, nem zavarják őket a kicsik, de a kamaszok sem. Persze, a tantárgyi tudás is fontos, de nem ez a lényeg.

Amikor a bolognai rendszer bevezetés előtt állt, egy bizottságnak kellett javaslatot tennie, hogy hogyan működjön ezen belül a pedagógusképzés. A bizottság azt javasolta, hogy egy nagy kapun menjen be mindenki, aki gyerekkel akar foglalkozni, akár óvónő, akár tanító, akár tanár, akár gyógypedagógus pályák felé orientálódik és BA fokon 3 évig csak „gyereket tanuljanak”. Testi-lelki-orvosi-pszichológiai – pedagógiai – gyógypedagógiai szempontból járják körül a gyermeki jelenséget. Három év múlva kész asszisztensekként kerültek volna ki. Ezután MA fokon végezhették volna el a tantárgyi tudást adó képzést. Mint a bizottság egyik tagja mondta nekem, ezt a javaslatot az egyetemek „mozsárágyúval” szétlőtték. Amit ők eddig tanítottak öt évig, azt most kettőre húzzák össze? Hogy kevesebb ember kelljen? Egzisztenciális és egyéb szempontok játszották a fő szerepet, nem a pedagógus pálya valódi megújítása. (A három éven belül persze lassan bizonyos irányok már kialakulhattak volna.) Így most megfordult a dolog, és a BA végzettség tulajdonképpen nem ad a végző kezébe semmit, hiába tanult történelmet vagy bármi mást, ettől ő nem lesz sem történész, sem történelem tanár…

Vekerdy 012

– Milyen az ideális oktatási rendszer?

– Annak idején a finnek és a dél-koreaiak nagyon szegények voltak. Messzebbről indultak, mint mi.

Volt viszont egy dolog, amelyben a politikai erők megállapodtak: bármi történjék is, az oktatásra szánt pénzt nem csökkentik, sőt, egyre inkább növelik, ha visszaesés van, akkor is. Rendkívüli eredményeket értek el a következő évtizedekben először az oktatásban majd ezt követően a gazdaságban is.

Nálunk 2010 óta brutális összegeket vontak ki a köz- és a felsőoktatásból is, és jövőre is ez folytatódik. Ez nemzeti katasztrófához fog vezetni, efelől nincs kétségem.

Hadd említsem meg Németországot is pozitív példaként, ahol már rég nincs poroszos rendszer. Egy német kollégám kérdezte egyszer tőlem,

- Tudod-e, hogy melyik a világ leggonoszabb mondata?

– Melyik?

– Megbízni jó, ellenőrizni még jobb.

– Ki mondta?

– Lenin.

Nálunk most ez az alapelv. Persze nem működik, nem is fog működni, csak rongál. Németországban nincsenek „papíros” gyerekek, vagyis a tanító nénik nem küldik rémülten a kis elsőst is a nevelési tanácsadóba a szakemberhez, hogy adjon papírt számtanból, nyelvtanból, olvasásból stb. való „felmentéséről”, mert a tanító néni retteg, hogy a teljesíthetetlen követelményt majd rajta fogják számon kérni. Hanem: az iskola, a tanító néni maga segít neki, hogy felzárkózzon és a saját ütemében haladjon. Az asszisztens benn ül az órán, és az a feladata, hogy segítsen a lemaradóknak. Van rá pénz ugyanis, de nem csak azért, mert a németek gazdagok, hanem mert úgy döntöttek, hogy erre költenek. A német szülők összefogva az oktatási szakemberekkel a háborút követő évtizedekben átépítették az oktatásukat a poroszos rendszerről a gyermekközpontú, demokratikus szellemű iskolává.

Porosz iskola már nincs Németországban – porosz iskola csak nálunk van, meg persze más kelet-európaiaknál. Mi a különbség a kétfajta iskola között? Az egyik állampolgárokat nevel, a másik alattvalókat képez.

Az egyik iskola tudja, hogy nem a fegyelem és nem a „megtanulás” viszi előre a gyereket, hanem (mint már Széchenyi István is mondta), a diszkusszió, és az ehhez szükséges gondolkodás.

– Milyen egy frissen iskolába került kisdiák ideális napja ön szerint?

– Először is, az ideális iskola, ahova jár, gyerekközpontú. Nem kell megtanulnia karácsonyra írni, olvasni, de még első osztály végére sem, mert a gyerekek fejlődési üteme különböző. Zsófika úgy jön az iskolába, hogy ír, olvas, mert három nővére volt és mind a három tanító nénit játszott vele, Lackó esetleg csak harmadikra fog stabilan megtanulni írni, olvasni. Zsófika zseni, Lackó hülye? Esetleg pont fordítva.

"
A tehetséges gyerekek nemegyszer későn érő típusok.

Mindebből az is következik, hogy a mi mai iskoláinkban az iskolai teljesítmény nem korrelál az életben való beválással, boldogulással. Petőfitől Picassóig, Edisontól Churchillig hozhatnánk a példákat arra, hogy „bukott”, „teljesítésképtelen”, „tompa”, „képezhetetlen” gyerekek (ezeket a minősítéseket a nevek felsorolásának sorrendjében kapták meg az illetők) hogyan cáfoltak rá az iskolai diagnózisokra, jóslatokra.

Mire lesz szükség az elkövetkezendő negyven évben a munkaerő-piacra és a társadalomba való sikeres belépéshez? A vizsgálatok szerint öt dologra, készségszinten.

1. írás

2. értő olvasás

3. elemi számolás

4. komputerkezelés felhasználói szinten

5. angol nyelv

Ez nem azt jelenti, hogy ne legyenek tantárgyak. A tantárgy ideális esetben egy szép mező, ahol találkozik a tanár és a diák, hogy aztán együtt rácsodálkozzanak „az ember és a világ nyilvánvaló titkaira”, ahogy Goethe mondja.

"
Az anyagot nem befejezni kellene, ennek semmi értelme, így csak a felejtés számára tanítunk, hanem meg kellene merítkezni, ráérősen, szemlélődve egy-egy jelenségben.

És: ne kezdjük a kémiát és a fizikát molekuláris, atomi magyarázatokkal, azzal kellene kezdenünk például, hogy miért lesz világosabb a tea, ha citromot csöppentünk bele? Réges-régen természettudományt kellene tanítanunk, vagyis összevonva fizikát, kémiát, biológiát, és az egyszerű elemi jelenségeken szemléltetve őket.

– Amikor én tanítottam, a varázsszavak a tanterv, tanmenet és a haladási napló voltak, és – legalábbis a napló szerint – mindent „le kellett adni”.

- Köztudott, hogy Magyarországon az iskolák 75%-ban a felejtésnek tanítanak. Minimum ennyi megy veszendőbe a tananyagból.

A vizsgálatok már a hatvanas években úgy találták, hogy ha egy korrekt, jó tanár egy év alatt 27 költőből és íróból huszonhetet letanít, megtanít, míg kollégája a másik osztályban hármat-négyet-ötöt vesz csak az év során, „a többit nézzétek meg a tankönyvből”, viszont ez a tanár az egyes írókból, költőkből színdarabokat ír, az osztállyal együtt, elő is adják, verseket, elbeszéléseket, drámarészletecskéket írnak a tanult költők és írók műveiből az ő stílusukban – és így tovább, akkor év végén természetesen a korrekt letanításnak megfelelően a tananyag egészére nézve a mindent megtanuló gyerekek tudnak többet. De már a szünet végére az ő tudásuk csökken, felejtenek, az érzelmileg megragadott gyerekek tudása azonban nő, és ez az elkövetkező időkben így folytatódik. Magnetizálódtak a jelenségre, a költészetre, az irodalomra, magukhoz vonzanak minden erre vonatkozó információt, a két görbe egy idő után keresztezi egymást, az élményszinten, érzelmi megragadottságban, örömmel tanuló gyerekek fognak többet tudni felnőtt korukra, mint a másik csoport.

suli2

– Mit tanácsol azoknak a szülőknek, akiknek a közeljövőben megy a gyerekük iskolába?

– A gyereknek azt kell éreznie, hogy a szülei, a családja ugyanúgy mellette és mögötte áll, mint eddig, melegen öleli testileg és lelkileg, nagy érzelmi biztonságot nyújtva neki. Tudnia kell, hogy családja mindig megvédi őt a külvilággal szemben, akkor is, ha nem értenek egyet azzal, amit épp csinált, azt külön rendezik vele.

"
A szülőknek a lehetséges nevelési paradigmákból azt kellene követniük, hogy „legyél, aki vagy, én ehhez foglak hozzásegíteni”.

(Míg az iskola nagyon gyakran azt követi, hogy „legyél, akivé én akarlak tenni”, és ez rossz esetben a megtörés, megtöretés, jó esetben az örök lázadás és harcok útja.)

Gondoljuk meg, a mai iskola a nyolcféle intelligenciából csak egyre tart igényt, az értelmi intelligenciára, azt is csak félig méltányolja. A verbális, szóbeli intelligencia mellett a performációs, cselekvéses intelligenciára (ez is az értelmi intelligencia része!), a „néma tudásra” (tacitknowledge, néma tudás – Polányi) már ügyet sem vet. Pedig gyerekkorban ez az erősebb, ez viszi magával a szóbeliség kifejlődését is.

Nekünk, szülőknek azonban tudnunk kell, hogy mindennek következtében az iskolai értékelés nem tudja megmondani, hogy milyen is a mi gyerekünk.

És nem korrelál, nem egyezik meg az életben való későbbi beválással, boldogulással. Azt is tudnunk kellene, hogy az iskola a gyerek dolga! Ha azzal kezdem az első osztályt, hogy Zsoltikám, mi a lecke? Mire Zsoltika talán azt mondja, hogy semmi, mire én ráripakodok, hogy szerdán is ezt mondtad, és kiderült, hogy van lecke, Magdika tudta, azonnal hívd fel Magdikát, akkor 8-10-12 év családi poklot készítek elő. Persze segítek, ha a gyerek kér, de az iskola az ő dolga. Ezek a gyerekek a tapasztalat szerint jobb tanulók és könnyebben jobb tanulók, mint az állandóan ellenőrzött, kikérdezett, egész napos iskola után még házi feladattal és tanulással gyötört gyerekek.

Ne tévedjünk: a magyar egész napos iskola nem egész napos iskola. Egész napos iskola van, csak nagyon drága kiépíteni. Ha kiépül, a maga sportpályáival, uszodájával, éttermeivel, pihenőszobájával, könyvtárával stb., akkor persze jól működik.

De nálunk nincs szó egész napos iskoláról, nálunk a gyerek egész nap az iskolában van, ami egész más dolog, a napköziben, ahogyan ezt Rákosi Mátyás megálmodta.

Rákosi előtt is volt napközi Magyarországon, a nyomorenyhítő akció része volt, és a gyerekek kilenc ezreléke vette igénybe. De a párt azt akarta, hogy a gyerek ne otthon töltse az idejét, hanem az iskolában. Ne legyen szabadon, hanem legyen bezárva. És ’49 után hamarosan úgyszólván valamennyi iskolás napközis lett.

"
Az én ideális iskolámban persze nincs is lecke. Minek? Gyakorolni az iskolában kell. Viszont nem kellene sietni. Az elsősöknek maximum 3-4 órát kellene tanulással tölteniük.

„Anyuka! Ferikével még gyakorolni kell otthon az „m” betűt!” Én, az anya, ez esetben hazavonszolom Ferikémet egy-két TESCO-n, Auchanon keresztül, leültetem, és míg egyik kezemmel a vacsorát kavargatom, másikkal a szennyest szórom a mosógépbe, és harmadik fejemmel visszafordulok és kissé már spannolt állapotban így szólok: „Ferike! Még egy ilyen »m« betű és az egész oldalt ki fogom tépni!” És kissé utálom Ferikét. Ferike is kicsit utál engem és nagyon utálja az írást és az „m” betűt.

Vigyázat! Tudnunk kell, hogy minden szülő a saját gyerekének a legrosszabb korrepetitora!

Az első három perc: "úristen, ez a gyerek tényleg butább, mint gondoltam!" A második három perc: "a gyerekem nemcsak buta, jellemtelen is!" „– Zsófikám! Mit csinálsz, mialatt én a matematikáddal a lelkemet teszem ki? – Semmit apa, figyelek! – Figyelsz? Még hazudsz is? Hát nem a kenyérgalacsint gyurbikálod az asztal alatt, hogy majd megveszek belé?” – stb. A harmadik három perc: "ez a gyerek engem nem szeret! Ezt eddig nem vettem észre…" A tizedik percben üvöltök, a gyerek sír. Ez a normális szülői korrepetálás lefutási görbéje jó gyerek, jó szülő és jó kapcsolat esetén.

suli4

– Már az óvodában is vannak különféle tesztek, felmérések, iskolaérettségi vizsgálatok. Az iskola ennyire hat lefelé is?

– Igen, és ha kötelező lesz az óvoda, ennél még rosszabb is lehet.

A boldogabb országokban ugyanis a szülő és nem az állam joga meghatározni, hogy a gyerek járjon-e óvodába, vagy sem.

Persze a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek nagyon fontos, hogy óvodába járjanak, de például Haitiban, amelyik nálunk szegényebb, ezt nem úgy érik el, hogy megvonják a szociális segélyt attól, aki nem viszi óvodába a gyerekét, hanem úgy, hogy több pénzt kap, aki viszi. Még ennél is fontosabbak volnának a szakmailag jól felkészült „biztos kezdet”-házak, amelyek nullától hároméves korig fogadnák a gyerekeket, anyjukkal együtt, szigorúan önkéntes alapon. Becsábítanák az arra rászorulókat.

"
Ugyanis az első három évben lényegében „minden eldől”. Az óvoda már késő.

De továbblépek: kevesen tudják, hogy mint az Európai Unió többi országában, így Magyarországon sincs iskolába járási kötelezettség! Csak tankötelezettség van. A szülő döntheti el, hogy iskolába járjon-e a gyerek, vagy otthon tanuljon, amiről időnként számot ad. Tévedés, hogy az igazgató joga eldönteni, hogy lehet-e a gyerek magántanuló! Ha a gyerek nem veszélyeztetett, ha rendszeresen jár számot adni tudásáról, nem tagadhatja meg a magántanulói státust! Ha a gyerek magántanuló, esetleg a szülő összeáll más szülőkkel és felfogadnak egy tanító nénit, aki a tapasztalatok szerint egyharmadnyi idő alatt tanítja meg az iskolai tananyagot, mint ahogy ez az iskolában történik, és általában szorongás nélkül.

A „homeschooling”, az otthon tanulás egyre terjedő módszer Amerikában és a nyugati országokban, de így tanultak Magyarországon a 19. században az arisztokrata gyerekek is.

suli3

– Több helyütt mondta: mentsük ki a gyerekeket az állami iskolából. Miért?

– Mert a mai magyarországi iskola nem a gyerekekhez, nem testi és lelki szükségleteikhez, nem életkori sajátosságaikhoz szabott. Elundorítja őket a tanulástól, ahelyett, hogy rávezetné a világ és az emberi jelenség érdekességére.

Nem véletlen, hogy az utolsó három évben megugrott az érdeklődés az alapítványi és magániskolák iránt.

De a többi szülőnek is azért kellene küzdenie a pedagógusokkal és más szakemberekkel együtt, hogy a centralizált állami iskolákban elindult folyamat, a tekintélyelvű diszkrimináció, melyben nem a gyerek a fontos, hanem a rajta átpréselendő tananyag (amelyik egyébként rosszul és szakszerűtlenül jelenik meg a tanterv jelentős részében), megálljon. A gyerek érdeke és a társadalmi érdek – a jövő kimunkálása! – egybeesik.

"
Az államközpontú porosz-szovjet típusú iskola a diktatúra iskolája, a gyermekközpontú iskola a demokráciáé.

Egy ország mentális állapota is attól függ, mennyit ruházunk be szellemileg, lelkileg és anyagilag az oktatásba. Ha ezt megspóroljuk, újra mondom, abból katasztrófa lesz.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
elrontott-generacio-1000x666.jpg

„Felneveltünk egy életképtelen generációt – hol rontottuk el?”

Az idézet egy cikkből származik, amit egy barátom osztott meg, és eddig majdnem 200 ezer lájkja van, tehát nagyon sokan értenek egyet vele. Nos, én sokat foglalkozom gyerekekkel – elmondom, szerintem hol rontottuk el. 
jh. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Az említett cikk, vagy inkább blogbejegyzés egyértelműen felrobbantotta a netet. Teljes terjedelmében itt olvasható, a lényege az, hogy "hagytunk felnőni egy elrontott generációt", amely "nem terhelhető, képtelen elviselni a tetteinek a következményeit, összeroppan a felelősségtől, lusta, nem örül semminek, nulla munkáért követeli a pénzt, kiveszett belőle a tisztelet, a hit, nem látja a másik embert, csak a kütyüjébe mélyed" stb. stb. stb. És persze többször is felteszi a kérdést (szinte látom, ahogy a szerző kétségbeesett szemekkel az égre néz): hol rontottuk el? 

Napi szinten foglalkozom gyerekekkel. Kora tizenévesekkel, olykor kisebbekkel, olykor nagyobbakkal is. Egy jó nevű intézményben, többnyire kifejezetten jól szituált családok gyerekeivel, klassz cuccokban, világítós sportcipőkben (az, amelyiknek a talpa villog), menő uzsonnás dobozokkal, felnőtt mércével mérve is drága okostelefonokkal, netbookokkal, fülhallgatókkal.

hirdetés

Amikor az időm engedi, egyenként is elbeszélgetek velük. Arra mindig nyitottak, sőt, éheznek a kommunikációra. És mesélnek. Aztán beszélgetek a baráti köröm gyerekeivel is, ha úgy adódik. Itt most a negyven körüli szülők (plusz-mínusz pár év) csemetéire gondolok. Mára elég sok, mellbevágó megfigyelést tettem. Elmondom, én mit gondolok arról, hogy "hol rontjuk el" a gyerekeink generációját. Természetesen minden alábbi állításra érvényes, hogy tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge, ne vegye magára. 

Először is: ott rontjuk el, hogy nem beszélgetünk a gyerekeinkkel. És itt most nem arra gondolok, hogy a suliból hazafelé megkérdezzük, mi volt az ebéd, sok-e a lecke, vagy otthon odabökjük, hogy mit kér vacsorára. Nem.

Meggyőződésem, hogy a mai szülők túlnyomó része napi fél órát egyfolytában szinte soha nem beszélget a gyerekével. Bármiről.

Arról, hogy mi bántja, mi érdekli, kit szeret az osztályból, milyennek tartja a sárguló őszi leveleket az ablak előtt, szeret-e kosarazni, mi jut eszébe a hóesésről (ha egyáltalán látott már olyat), kivel csetel, hogyan illik egy beszélgetésben megszólítani egy lányt/fiút, mi számít bántásnak vagy sértésnek (mert sokszor azzal sincsenek tisztában).

Az a tapasztalatom, hogy ha leülök egy gyerek mellé, és tíz – csak tíz – percet teljes egészében rá koncentrálok, kérdezgetem, és meghallgatom a válaszait, utána tűzbe menne értem. És a leckéjét is azonnal megcsinálja. Nem, nem lesz egy csapásra kisangyal, de érezhetően kialakul benne egyfajta kötődés és tisztelet. Ha viszont ezt nem kapja meg, legfőképpen otthon, napi szinten, egészen nagykoráig, akkor ő miért is adná meg ezt a kötődést és tiszteletet másoknak? Hiszen azt se tudja, hogy kell. 

Másodszor: ott rontjuk el, hogy nem ritkán már hat-hét éves korukban a kezükbe adjuk a kütyüt, és mi magunk is éjjel-nappal kütyüzünk mellettük. Igen, persze, egyszerűbb, és kevésbé fárasztó rászabadítani őket az okostelóra, a netre meg a videójátékokra, akkor tényleg elvannak órákig, le van a gond róluk. Csak éppen beszippantja őket egy pszeudo-világ, ahol szűrés és válogatás nélkül ömlik rájuk egy halom személyiségromboló, totálisan kifordított értékrendű információ.

Ömlik rájuk az, hogy csak akkor vagy ember, ha mindekit halomra lelőve győzöl. Csak akkor vagy ember, ha szétretusálva, pucsítva, kigyúrva, önmagadból agyonfotosoppolt műanyag-babát kreálva vadászol a lájkokra a közösségi oldalakon.

Sőt, ezzel még milliomos is lehetsz, meg őrült Youtuberként is, elég, ha több százezer követőt behülyítesz, és máris dől a lé, minek ide munka.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
cimlap3.png

Lassanként a foglyok lélektelen testekké változtak - egy kínai átnevelőtábort megjárt nő vallomása

Sayragül Sauytbay megerőszakolt asszonyokról, körömtépésről, kötelező bűnbánatról, éjjel-nappal sulykolt propganadáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 02.


hirdetés

Sayragül Sauytbay fejére 2017. novemberének egyik éjszakáján csuklyát húztak a kínai rendőrök. Nem mondták meg neki, hová viszik. A 43 éves kazah származású, muszlim óvónő ekkor már több éjszakai kihallgatáson is túl volt, miután egy évvel korábban férje és gyerekei Kazahsztánba menekültek Kínából. Ő nem tudott utánuk menni, mert neki, akárcsak a többi közalkalmazottnak, 2014-ben elvették az útlevelét. A kihallgatáson arra utasították, kérje meg a férjét, hogy jöjjön haza. Ő azonban inkább minden kapcsolatát megszakította a családjával, annyira félt, hogy bajuk esik.

Ezen a novemberi éjszakán nem kihallgatni vitték. Egy órányi autózás után egy úgynevezett átnevelő táborba került. Közölték vele, az lesz a dolga, hogy kínai nyelvet tanítson a táborlakóknak.

“Alá kellett írnom egy papírt, amiben le voltak írva a feladataim és a tábor szabályai. Azt mondták, ha nem engedelmeskedem, halálbüntetést kapok."

A szabályok szerint tilos volt a többi fogollyal beszélnie, nevetnie, sírnia, válaszolnia mások kérdéseire. "Aláírtam, mert nem volt más választásom. Kaptam egy egyenruhát, egy kis szobába vittek, amelyben egy cementágy volt egy vékony műanyag matraccal. Öt kamera figyelt” – idézte fel első napját Sauytbay az izraeli Háárec tudósítójának.

hirdetés

Sauytbay egy olyan táborba került, mint amilyenekbe ujgurok százezreit zárták be az északnyugat-kínai Hszincsiang tartományban. A hivatalos kínai álláspont szerint a terrorizmus, a szeparatizmus és a szélsőséges nézetek ellen harcolnak ezeken a helyeken.

Sauytbay becslése szerint az ő táborában 2500-an lehettek, a legidősebb fogoly 83, a legfiatalabb mindössze 13 éves volt.

Azokkal, akiket nem tanárként vittek oda, az asszony elmondása szerint még rosszabbul bántak. Egy 16 négyzetméteres teremben zsúfoltak össze csaknem húsz embert.

Minden ilyen teremben egy darab műanyagvödör szolgált WC-ként, és mindenki napi két percet kapott, hogy használhassa. A vödröt naponta egyszer ürítették. Ha megtelt, a foglyoknak várniuk kellett másnapig.

A foglyok rabruhát kaptak, és a fejüket leborotválták. A kezük és a lábuk egész nap bilincsben volt, amit csak akkor vettek le, ha írniuk kellett. Éjszakára is rajtuk hagyták, és szigorúan előírták, hogy csak a jobb oldalukra fordulva alhatnak. Aki másképp aludt, azt megbüntették.

VIDEÓ: titokban készített felvételek az egyik táborról

Az ujgur és kazah anyanyelvű raboknak Sauytbay egész nap kínai propaganda-dalokat tanított. Reggel hatkor keltek, kaptak valami reggelit, majd óránként változott, melyik propaganda-dalt vagy pártot dicsőítő jelszót kellett magolniuk. Olyanokat, mint a "Szeretem Kínát", "Hálás vagyok a kommunista pártnak", "Kínai vagyok" és "Szeretem Kína elnökét." Délután négytől hatig minden nap meg kellett vallani a bűneiket: vallási tanokat követnek, nem beszélnek kínaiul, erkölcstelen életet folytatnak... Aki nem tudott elég súlyos bűnöket kitalálni magának, azt megbüntették.

Aztán vacsora következett, majd felemelt kézzel a fal felé fordulva folytatódott a bűnbánat. Este 10 és éjfél között le is kellett írniuk, milyen bűnöket követtek el. Éjféltől reggel hatig alhattak.

Naponta háromszor ehettek. Híg rizs – vagy zöldségleves és egy szelet kenyér volt a napi fejadagjuk. Húst csak péntekenként kaptak, de kizárólag a muszlimok számára tiltott disznóhúst, és kényszerítették őket, hogy ezt megegyék.

„Soha nem tudtuk kialudni magunkat, a higiéniai körülmények iszonyatosak voltak. Lassanként a foglyok lélektelen testekké változtak”

– mondta Sauytbay, aki a beszélgetés során nagyrészt megőrizte higgadtságát, de néhány borzalmas részlet felidézésekor már nem tudta visszatartani könnyeit.

hirdetés

Aki nem tartotta be a szabályokat, nem tanult elég gyorsan kínaiul, nem megfelelő átéléssel énekelte a propaganda-dalokat, az könnyen a rettegett "fekete szobában" találhatta magát.

Itt szögeket vertek beléjük, kitépték a körmeiket, elektromos árammal sokkolták őket. Sauytbay szerint egy idős asszonyt azért büntették meg, mert azzal vádolták, hogy külföldre telefonált, és ő ezt nem volt hajlandó bevallani. Azt sem tudta, hogy működik a telefon.

Elvitték, és vérző testtel, felszaggatott bőrrel, körmök nélkül tért vissza.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
leszbi.jpeg

Ja, persze, két anyám van, és? – így nevel gyerekeket egy leszbikus pár egy magyar kisvárosban

Két, harmincas évei végén járó édesanyával beszélgettünk arról, milyen ma nőként közös családban élni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 19.


hirdetés

Anna és Eszter (nevüket kérésükre megváltoztattuk) nagyjából 10 éve vannak együtt, 6-7 éve egy családban. Három gyerekük van, egy 18 éves nagyfiuk Anna előző, heteroszexuális kapcsolatából (egy 10 éves házasságból), egy 5 éves kislányuk, akit egy meleg férfival vállaltak együtt társszülőként, és egy pár hónapos pici fiuk, akit egy önkéntes donor segítségével hoztak a világra. Egy Budapest környéki kisvárosban élik a nyugodt, kisgyermekes nagycsaládok életét.

Ha homoszexuális emberekről beszélünk, mindenki azonnal meleg férfiakra gondol. Könnyebb leszbikus nőként gyereket vállalni és családot alapítani, kevésbé vagytok célkeresztben?

Eszter: A férfiakat veszik elő mindig. Két férfi szerelmére mindig undorítóként hivatkoznak. Nőként könnyebb megoldani, hogy az embernek gyereke legyen. A fiúknak csak az örökbefogadás marad, vagy esetleg a társszülőség.

hirdetés

Anna: Ha férfiként hordasz egy gyereket bölcsibe, sokkal hamarabb felmerül a kérdés, hogy hol az anyja? Ki az anyja? Ha nőként hordod, hát mindig az anyja hozza, kész. Nem is keresik, hol az apja.

Hogy döntöttétek el, ki fog szülni?

Anna: Én megszültem a nagyfiam 18 évvel ezelőtt, és akkor azt gondoltam, hogy én ezt ezennel befejeztem. Bárkivel nagyon szívesen szülök, középiskolás barátnőmmel, veled is, bárkivel, de hogy én még egyszer, azt már nem!”

Kislányotokat társszülőként, „felesben” nevelitek egy férfivel. Ez hogy működik?

Eszter: Az, hogy kéthetente hétvégén találkoznak, az nem apaszerep. Az egy kis haverkodás, és ennyi. Úgy gondoltuk, hogy jobb lenne, ha sokkal több időt töltene az édesapjával, ezért egy hetet nála van, egyet pedig nálunk. Csak abba nem gondoltunk bele, hogy ez azért fáj.

Ő tudja, hogy a ti családotok más, mint a többi? Hogy viszonyul ehhez?

Anna: Neki az természetes, hogy mi puszilkodunk.

Eszter: Erről nem lehet nem beszélni, főleg az óvodában. A gyerekek látják, és mindenre rákérdeznek. Mi nem akarjuk, hogy azt érezze, ez szégyellni való. Mert ha ő szégyelli, és ezt a többiek megérzik, akkor csúfolni fogják miatta. De ha azt mondja, hogy ja, persze, két anyám van, és?! Akkor kész, nem csúfolják, és téma lezárva.

Anna: Elmondtuk neki, hogy általában a gyerekeknek egy anyukája és egy apukája van. De milyen szerencsés, hogy neki két anyuka jutott, mert van olyan, akinek sajnos egy sincs.

Mi a helyzet a nagyfiatokkal?

Anna: A mai tinédzserek ezen elég hamar túllépnek. Az osztályában is van olyan, aki melegnek vallja magát. Mi többet izgulunk ezen, mint ő. Sokszor jönnek ide bandázni, senkit nem zavar a dolog.

Nemrég olvastam azt az érvet az azonos neműek örökbefogadása ellen, hogy a homoszexuális emberek gyakrabban váltogatják a partnereiket, ezért egy ilyen családban a gyermek folyamatos bizonytalanságnak lesz kitéve.

hirdetés

Anna: A gyerekvállalás sokkal nagyobb kihívás, mint egy heteroszexuális embernek. Nincs olyan, hogy ’hupsz, becsúszik’. Akik így vállalnak gyereket, végtelen sok belső őrlődésen mennek keresztül, hogy megtehetik-e egyáltalán. És ha ezen túljut egy pár, akkor meg ott van, hogy milyen módon legyen gyerekük.

Eszter: Maga a procedúra évekig tart, mire megkapják a gyereket. Örökbefogadásnál kell mindenféle teszt, tanfolyam, pszichológusi vizsgálat és környezettanulmányt is csinálnak náluk. Elméletileg az a természetes, hogy egy férfinak és egy nőnek lehet gyereke, biológiailag ők alkalmasak rá. De az természetesebb, hogy egy bántalmazó kapcsolatban nevelkedik egy gyerek, mint szeretetben?

A kicsiket Eszter szülte. Jogilag van Anna és köztük bármilyen kapcsolat?

Anna: Az idősebbel semmilyen, neki van apukája. A nevelőszülőjének számítok, de ha Eszterrel valami történne, menne az apjához. A legkisebbnél más a helyzet, neki nincs fiktív apja sem, végrendeletben rendelkezett róla Eszter, de ugyanúgy örökbefogadási eljáráson kéne keresztülmennem. Jogilag kábé nincs semmi kapocs, és ez nagyon rossz.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
abcug-ovoda-cim.jpg

Mélyszegénységben élő óvodásoknak már egy tubus fogkrém is hatalmas segítség

Tíz hónap alatt országos mozgalommá nőtte ki magát az Örökbe fogadok egy ovit! kezdeményezés, amely során már 219 hátrányos helyzetű óvoda talált örökbefogadóra.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalomban az örökbefogadók az írószerek és tisztítószerek mellett a gyermekük kiselejtezett, de még jó minőségű ruháit, játékait, könyveit juttatják el azokba az óvodákba, ahova főleg mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak.

A projekt olyannyira jó ötletnek bizonyult, hogy tíz hónap alatt ezer ember 219 hátrányos helyzetű óvodát fogadott örökbe. A projekt az óvónőkre épít, hiszen ők egy olyan szociális figyelőrendszert alkotnak, ami még az úgynevezett három hás, vagyis halmozottan hátrányos helyzetű családok életébe is belelát.

Óvoda egy gyönyörű, de eléggé hátrányos helyzetű volt bányásztelepülésen

hirdetés

A legtöbb család anyagilag rettenetes helyzetben van, mindegyik szülő arra törekszik, hogy a gyereküknek meglegyen a legfontosabb. Azonban amikor látom, hogy kicsi a gyerekre a cipő, akkor az adományokat tároló szekrényből adok egyet a kispajtásnak, ha akad megfelelő méretű, vagy egy kicsivel nagyobb

– mondja Ráki Sándorné, a Rudolftelepi Huncutkák Óvodája intézményvezetője.

Ráki Sándorné, a Rudolftelepi Huncutkák Óvodája intézményvezetője az egyik adománycsomaggal | Fotó: Magócsi Márton

Rudolftelep egykori bányásztelepülés Borsod-Abaúj Zemplén megyében, Kazincbarcikától néhány kilométerre. A festői völgyben elhelyezkedő faluban a szebb napokat látott régi kolóniaházak emlékeztetnek arra, hogy a falu virágkorában több ezer bányász számára biztosított megélhetést.

A lakók az ország különböző területeiről érkeztek, azonban az állami bányabezárásokat Rudolftelep sem úszta meg, a magánkézbe került bánya pedig 2000 márciusában végleg bezárt. Mindez munkanélküliséget hozott magával, a lakosság száma pedig évről-évre csökken. Manapság a zsáktelepülésről a miskolci és kazincbarcikai üzemekbe járnak a lakosok dolgozni, vagy pedig közfoglalkoztatottak, esetleg munkanélküliek.

A hétszáz fős falu központjában találjuk a Rudolftelepi Huncutkák Óvodáját, ahová 24, többségében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek jár. Az intézmény vezetője Ráki Sándorné öt évvel ezelőtt költözött a településre, azóta az élete szorosan összekapcsolódik a telep életével.

Az intézményvezető körbevezet minket az udvaron, ahol saját maguk festették le a padokat, ahol a mókuskerékből hiányzik a kerék, és ahol a kerítés igencsak felújításra szorul. Ráki Sándorné (a gyerekeknek csak Kati néni) elmeséli, hogy mekkora álma egy mászóvár a “kispajtásoknak”, és hogy mekkora fájdalma, hogy a szülők anyagi helyzete miatt, nagyon nehéz bármilyen kirándulást vagy fizetős bábszínházi programot, esetleg gyermekkoncertet megszervezni a gyerekeknek.

Nem lehet leírni a gyerekek örömét, amikor kibontjuk a csomagot

Az egycsoportos óvodába többségében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, roma és nem roma származású gyerek jár, ezért az intézményvezető minél több helyről igyekszik támogatásokat szerezni. Az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalommal egy európai uniós pályázaton keresztül került kapcsolatba, az óvoda az elsők között került be a programba idén tavasszal.

“Amikor meghallottam, hogy kiválasztottak, nagyon boldog lettem, eddig kétszer érkezett adomány az örökbefogadótól, olyan fontos dolgokat kapunk, amiket igazán tudunk használni. A kismotornak nagyon örültek a kisebbek. Gyerekruhára is nagy szükség van, lábbeliből, felsőruházatból, kabátból, dzsekiből is mindent szét tudunk osztani.”

Eddig Kelemen Zsófia volt az egyedüli örökbefogadója az óvodának, de nemrég egy budapesti magánóvoda is bejelentkezett. Miközben a gyerekek alszanak, az intézményvezető az irodában kipakolja az asztalra a legutóbbi csomagot.

hirdetés

"Zsófi az internetre feltöltött “nincs listáról” tett be dolgokat, és telefonon is felhívott, hogy mire van szükségünk, mindig kitesz magáért, most is szép mennyiséget küldött. Dekorgumikat és dekorfilceket kértünk, a varrható anyagból ujjbábokat készítünk, és a téli játszóház alkalmával különféle dekorációkat a gyerekszobákba, ablakokba. Ezeket majd hazavihetik a gyerekek, hogy a testvérükkel is játszhassanak, és hangulatosabb legyen a gyerekszoba, örömtelibb az ünnep.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!