SZEMPONT
A Rovatból

Decemberben lejáró teszteket kaptak a háziorvosi rendelőkben, és aggódnak a lejáró oltások miatt is

100-200 tesztet kellene novemberben felhasználni egy-egy rendelőben, de erre nem sok esélyt látnak. A Pfizer viszont közölte, 6 helyett 9 hónapig tárolható a vakcinájuk, megfelelő hőmérsékleten.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. október 30.



Körülbelül két hete nagy port vert fel az a levél, amelyből az derült ki, a háziorvosoknak ezentúl gyorstesztet kell végezniük a covid-gyanús betegeken. A rendelőkben eddig is előfordult, hogy használtak gyorstesztet, de alapvetően az orvosok inkább tesztelőpontokra küldték a gyanús eseteket, vagy szükség esetén a mentők mentek házhoz.

Dr. Kunetz Zsombor Facebook oldalán jelent meg először

A háziorvosok attól tartottak, a tömeges tesztelést a házirovosi rendelőkben nem tudják biztonságosan megoldani. Tiltakozó levelet írtak az Operatív Törzsnek. Arra hivatkoztak, hogy

  • képtelenség a rendelőben elkülöníteni a fertőzőt a nem fertőzőtől
  • egy pozitív beteg után a teljes rendelőt fertőtleníteni kellene,
  • az arcvédő pajzs nem elég védőfelszerelés.

Végül nem lett kötelező a teszt.

„Amennyiben a rendelőben nincsenek meg azok az infrastrukturális feltételek, amelyek mellett a teszt biztonsággal elvégezhető, akkor az orvos az eddig ismert módokon külső helyszínre szervezi le a páciens szűrését. Egyébként bizonyos járási hivatalok kis mennyiségben eddig is biztosítottak teszteket a praxisoknak, a különbség most annyi, hogy ezentúl nagyobb számban kapnak” – mondta el az Indexnek Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója.

A rendelők csakugyan kaptak teszteket,

melyek azonban decemberig használhatók fel.

„Megkaptunk 110 db tesztet, ami december elsején lejár. Nem akartam átvenni, de azt mondták, nekik ki kell adni" - mesélte a Szeretlek Magyarországnak egy háziorvosi asszisztens.

Ő azt feltételezi, azért osztották ki a teszteket, mert nemsokára lejárnak. „Gondolták, jól ránk sózzák, aztán meg letolnak bennünket, hogy nem lett elhasználva.”

Védőfelszerelés ugyanakkor alig érkezett.

„100 db teszthez 5 db FFP2-s maszkot, és néhány pár gumikesztyűt kaptunk. Ilyen feltételek mellett ki vállalná be a tesztelést?”

Egy másik nővér 200 decemberben lejáró tesztet kapott, ő sem látja, hogyan tudnák ezeket biztonságosan elhasználni.

Egy gyerekorvosi rendelőben azt is felhozták, hogy a tömeges tesztelés rengeteg adminisztrációval járna.

"Ha beesik egy köhögős beteg, azt teszteljük, de ha negatív, akkor is rögzíteni kell az OSZIR-ban és a felhőben, ezért minél kevesebbet kell vállalnunk.”

Voltak, akik egyszerűen visszautasították a szállítmányt. „Mi nem kértünk e-mailben, ahogy írták. Ennek ellenére kihozták. Mivel közeli lejárat, nem vettük át. Ha későbbi lenne, átvettük volna.”

Más az influenza elleni oltásokat vette át, amikor adni akartak hozzá covid-teszteket is, de mondta, hogy felesleges, nem tudják biztonságosan megcsinálni. „Ugyan a nővér, orvos be van oltva, de a tapasztalatok szerint oltottak is megkapják a betegséget, és ha ők is megfertőződnek, akkor ellátás nélkül marad a körzet, jöhet helyettesíteni valaki, akinek most is rengeteg a dolga.”

A nekünk nyilatkozó asszisztensek azt sem tudják, mihez kezdjenek a nemsokára lejáró oltásokkal. A Sinopharm és az egydózisú Janssen két évig eláll. A Moderna szavatossága ugyanakkor a gyártástól számított hét hónap, a Szputnyiké, a Pfizeré és az Astrazenecáé pedig csak fél év. Vagyis az áprilisban, vagy azelőtt érkezett szállítmányok szavatossága napokon belül lejár.

„Túl sok a decemberig használható teszt, túl sok az októberben lejáró Pfizer. Ez most megy a kukába. A mi pénzünket dobják ki” – mondta az egyik asszisztens.

A Pfizer megkeresésünkre azt közölte, hogy az Európai Unióban szeptember 10-én hat hónapról kilenc hónapra növelték az ultra alacsony hőmérsékleten tárolt oltóanyaguk felhasználhatóságát, és ez már a korábban beérkezett szállítmányokra is érvényes.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megerősítette, hogy minden európai országban meghosszabbította a lejárati határidőt a Pfizer.

Az új termékleírásban az áll, hogy a vakcinák –90 °C és –60 °C között 9 hónapig tárolhatóak bontatlan üvegben, maximum két hétre tehetők –25 °C és –15 °C közé a szállítás idejére, a kiolvasztott vakcina hűtőben pedig +2 °C és +8 °C között 1 hónapig tárolható. Vagyis a februárban érkezett, szabályosan tárolt szállítmányok még november végéig felhasználhatóak, az eredetileg októberben lejárók pedig januárban.

Kérdeztük az Operatív Törzset és a Nemzeti Népegészségügyi Központot, mi lesz a többi lejáró oltóanyaggal, és a decemberig felhasználható tesztekkel. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az eddig felhalmozott készletekből összesen mennyi az, amelynek a közeli jövőben lejár a szavatossága, de kérdéseinkre nem kaptunk választ.

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk