A Családok a családokért jótékonysági akciót Horgas Péter, a neves díszlet-és-látványtervező, illetve Koskovics Éva coach indították el. Civil kezdeményezésük médiaarca Hevér Gábor, színész. Közös bennük, hogy mindannyian Nagykovácsiban laknak, s az is, hogy úgy gondolják: ha a gazdagabb családok támogatják a szegényebbeket, azzal saját gyermekeik jövőjét is boldogabbá tehetik.

– Tavasszal, a covid első hulláma alatt indították el a Családok a családokért civil kezdeményezésüket. Holott önök sem voltak könnyű helyzetben.

– Koskovics Éva: Naponta hallhattunk híreket arról, hányan veszítették el a munkájukat. Én is hasonló helyzetbe kerültem: coach-ként, trénerként az ügyfeleim sorra mondták vissza a megbízásokat, a folyamatban lévő munkáim is leálltak. De én a szerencsések közé tartozom, a férjem a korlátozások idején is dolgozott, kapta a fizetését. Tudtam, hogy nem fogunk éhen halni. Ugyanakkor nem hagyott nyugodni, mi lesz azokkal, akik nálam is sokkal rosszabb helyzetben vannak. Az eredeti végzettségem közgazdász, ezért mindig is foglalkoztattak a gazdasági szabályzók, az adórendszer. Értem én, hogy a családi pótlék alanyi jogon mindenkinek jár, de mindig zavart, hogy a milliárdosoknak ugyanúgy, mint a nincsteleneknek, akiknek, ha nincs munkájuk, egyéb bevételük, akkor lehet, hogy ebből kell megélniük és gondoskodniuk a gyerekeikről.

– Ráadásul a családi pótlékot 2008 óta nem emelték, az összege tizenkét évvel ezelőtt és ma is gyermekenként átlagosan 15 ezer forint.

– KÉ: Mi Nagykovácsiban lakunk, itt elég sok a jómódú ember. Az jutott eszembe, mi lenne, ha megkérdeznénk a tehetősebb családokat: hajlandóak lennének-e lemondani a családi pótlékukról a szegényebb családok javára. A férjem arra bíztatott, vágjak bele és keressem meg Horgas Pétert, akit jól ismerünk, szintén itt lakik a településen, és már korábban is sokat tett a gyermekéhezés ellen, és más hasonló civil akcióikat is vezetetett.

– Horgas Péter: Amikor Éva megkeresett, rögtön igent mondtam neki.

Sokan mondják, hogy az állam a családi pótlék emelésével tudna a leggyorsabban segíteni a legszegényebb szülőknek és gyerekeiknek. Ha viszont a kormány nem hajlandó erre, akkor nekünk, civileknek kell valamit tenni.

Nem hagyhatjuk cserben a járványhelyzet miatt bajba jutott honfitársainkat. Nekem is van több olyan ismerősöm, akiknek ez a 15 ezer forint nem tétel az otthoni költségvetésben. A hiányát észre sem veszik. Leginkább az ő jóindulatukra és empátiájukra számítottunk.

– A jótékonysági akcióknál az egyik legkényesebb kérdés az átláthatóság. Aki támogatni szeretné az önök kezdeményezést, honnan tudhatja, hogy a pénze el is jut a rászorulókhoz?

– HP: Hamar beláttuk Évával, hogy mivel nem vagyunk ott a szegénytelepeken, innen, Nagykovácsiból nem tudjuk megítélni, kiket is kellene leginkább támogatni, és nem tudunk eljutni hozzájuk. Ezért felkértünk tíz olyan civil szerveztet együttműködésre, akiknek nagy tapasztalatuk van a hátrányos helyzetűek gondozásában. Persze ők is ingyen vesznek részt ebben az országos programban. A mi feladatunk Évával a pénzgyűjtés. A gyermekéhezés ellen küzdő, és általam vezetett Nemzeti Minimum Alapítvány erre a célra nyitott alszámlájára lehet utalni. Amikor összejön 150 ezer forint, szétosztjuk egyenlően a tíz szervezet között, és ők választanak ki egy-egy családot, akiknek a családi pótlék összegét átadják. De előfordul az is, hogy a 15 ezer forintot is megosztják, mert annyian vannak nehéz helyzetben. Az egyiknek gyógyszerre, a másiknak élelemre, áramszámlára kell a pénz.

– KÉ: Abban is megállapodtunk a civil szervezetekkel, hogy pontosan dokumentálják, és rövid történetekben, név nélkül megírják, kikhez jutott el a támogatás, és a beszámolóikat a Facebookon létrehozott Családok a családokért oldalunkon közzé tesszük. így bárki nyomon követheti, hogy a felajánlásaival kiknek segített. A támogatások főleg a Nagykovácsi környékén lévő települések szegényekhez jutottak el. Sokan azért nem tudnak dolgozni, mert beteg gyereket nevelnek, vagy mert ők maguk betegek, és egyedül maradtak. Találkoztunk olyan esetekkel is, amikor idős nagyszülő neveli az unokáit. Fennáll a veszélye annak, hogy ha ezek az emberek nem kapnak segítséget, a gyámügy elveszi tőlük a gyerekeket.

– Könnyű ilyen időszakban pénzt gyűjteni a szegények javára?

– HP: Ha azt nézzük, hogy tavasz óta már százötven családnak tudtunk támogatást nyújtani, akkor ez fantasztikus eredmény, jóval több, mint amire számítottunk. Kaptunk cégektől is nagyobb összegeket, de az adakozók egy része maga is szegény, ő is inkább segítségre szorulna. Az embernek sokszor elszorul ettől a szíve.

– KÉ: Például az egyik idős bácsi azt mondta, neki nagyon kevés a nyugdíja, de ha elfogadunk tőle kétezer forintot, szívesen adja.

Azt látjuk, hogy akik nélkülöznek, sokkal inkább átérzik a náluk is szegényebbek sorsát. A gazdagság és a vagyon pedig – tisztelet a kivételnek – inkább önzővé tesz.

Akinek az életében túl nagy szerepet játszik a pénz, az mintha kevésbé lenne fogékony mások szenvedéseire. És gyakran épp azok a legközönyösebbek, akiknek hatalmuk is lenne a cselekvésre. Megkerestük a környékbeli önkormányzatokat is, hogy álljanak a kezdeményezésünk mellé. Nem pénzt kértünk tőlük, csupán annyit, hogy népszerűsítsék ezt a jótékonysági ügyet, adjanak hírt róla. De a polgármesterek nem is reagáltak, kivéve Budaörsöt, ahol Wittinghoff Tamás azonnal megjelentette a felhívásunkat a helyi internetes oldalakon.

– HP: A polgármesterek többsége a saját kerületük vagy településük lakóit is alig ismerik, de arról, hogy tőlük ötven kilóméterre milyen nyomorban élnek emberek, fogalmuk sincs. És mintha nem is nagyon érdekelné őket. Pedig nem 150 család szorulna segítségre ebben az országban, hanem több százezer. A lakosságnak minimum a fele egzisztenciálisan nagyon nagy bajban van.