„Csak segíteni vagyunk ott” – Oroszországban élő apja elmagyarázta Misának, mi is a helyzet náluk, Ukrajnában
Az orosz instagram több millió követővel rendelkező sztárjai sorra búcsúzkodnak, miután kiderült, március 14-én a Facebook és a YouTube utám az instagramot is lekapcsolja Oroszország. Putyin szinte csak Észak-Koreához hasonltíható mértékben vágja el saját népét a világtól, főleg azért, hogy ne értesüljenek az orosz-ukrán háború valóságáról.
A propaganda egyelőre működik, legalábbis erre utal, hogy Oroszországban még mindig magas a háború támogatottsága, már ha hinni lehet az ilyen körülmények között készített felméréseknek. A New York Times pedig arról ír, hogy hiába van 11 millió ukránnak Oroszországban élő rokona, sok orosz még saját, Ukrajnában élő hozzátartozóinak sem hiszi el, mi történik valójában.
Bemutatnak például egy Lvivben élő vendéglőst, Misa Kacsurint, akinek apja Oroszországban, Nyizsnyij Novgorodban lakik. A férfi elmesélte, hogy nem értette, négy nappal az orosz támadás megkezdése után apjától miért nem kap még csak egy aggódó telefont sem. Ezért végül ő maga hívta fel apját, és elmondta neki, hogy a helyzet rémisztő, és menekülni készül feleségével és gyermekeivel.
Végig kellett hallgatnia a teljes orosz propagandát arról, hogy az ukrán vezetők nácik, és hogy az orosz katonák kizárólag azért vannak ott, hogy segítsék az embereket.
Kacsurin esete az amerikai lap szerint nem egyedi. Sok orosz el sem tudja képzelni, hogy orosz katonák bombázhatnak ártatlan civileket, sőt vannak, akik azt sem hiszik el, hogy egyáltalán háború van.
Hasonlóképpen járt a kijevi Valentyina Kremir, aki megírta Oroszországban élő testvéreinek, hogy fia napokig egy külvárosi óvóhelyen rejtőzött a harcok miatt. Neki sem hittek, mert úgy tudták, hogy Kijevben nyugalom van, az orosz csak katonai infrastruktúrákat támadnak. Nővére Permből azt írta neki, hogy inkább féljen a náciktól, akik ellen már az apjuk is harcolt, és gondolkozzon el azon, hogy kit is választottak meg az ukránok elnöküknek.
Valentyina hiába küldött fivérének megbízható hírportálokról fotókat kilőtt tankokról és lerombolt épületekről, azt a választ kapta, hogy ezek álhírek, és hogy a károkat az ukrán hadsereg okozza. „Lehetetlen őket meggyőzni” – mondja az asszony saját testvéreiről.
A Kreml odahaza minden erővel azt terjeszti, hogy az orosz hadsereg nem háborúzik, csak „korlátozott különleges katonai hadműveletet” hajt végre, hogy „nácitalanítsa” Ukrajnát. A fő ellenség pedig a Putyin által csak „drogfüggő nácinak” nevezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Ezzel párhuzamosan pedig igyekeznek elfojtani minden független hírforrást.
Ehelyett az orosz katonai sikerekről számolnak be, elhallgatva az emberveszteségeket. Számos tv-riporter Ukrajna keleti részéből küldi tudósításait, és nem a harcok sújtotta városokból.
A Cserkasziban élő 60 éves Szvetlanának nővére Fehéroroszországból, valamint unokatestvérei az oroszországi Tomszkból azt a meglepő tanácsot adták, hogy az ukránok ne törődjenek azzal, ami történik, majd a vezető politikusok megoldják.
„Azt mondtam nekik, emberek vagyunk mi is, és mindez érint bennünket. Kértem, hogy ne dugják homokba a fejüket, kértem az anyákat, hogy fontolják meg: elküldik-e fiaikat a hadseregbe. A válaszuk az volt, hogy a politikus okolhatók mindenért.”
Unokatestvérével váltott WhatsApp-üzeneteiből kiderült, hogy rokonai teljesen elhitte az orosz állami tv állításait: a Nyugat szította a háborút, hogy jelentős hasznot húzzon két „testvérnemzet” harcából. Szvetlana hiába küldi szeretteinek minden nap az újabb információkat, nem tudja őket meggyőzni.
Kacsurin először arra gondolt, hogy megszakítja a kapcsolatát hitetlenkedő apjával, de aztán rájött, hogy nem ez a megoldás.
Elindított egy weboldalt, papapover.com címmel, ami magyarul annyit tesz: „Papa, higgy.”. Ezen tanácsokat ad honfitársainak, hogy miképp beszéljenek családtagjaikkal a háborúról.