HÍREK
A Rovatból

„Csak egy tűzgolyót láttam, ami aztán eltűnt” – kiderült, miről beszéltek a légi irányítók a washingtoni tragédia előtti másodpercekben

A gyakorlórepülést végző helikoptert határozottan figyelmeztették, hogy az utasszállító felé tart.
Ferencz Péter - szmo.hu
2025. január 30.



Ahogy már hírt adtunk róla, összeütközött a levegőben és a Potomac-folyóba zuhant egy Bombardier CRJ700-as utasszállító repülőgép és egy Black Hawk katonai helikopter Washington fölött. A leszálláshoz készülő gép fedélzetén 64, a gyakorlórepülést végző helikopterén három ember tartózkodott.

Sajtóértesülések szerint mostanáig 19 testet emeltek ki a vízből és a hírek szerint  A CNN a művelet részleteit ismerőktől azt az információt kapta, hogy a munkálatokat most már nem mentésként kezelik, sokkal inkább az áldozatok maradványainak megtalálása a cél.

A LiveATC.net nyilvánosságra hozta a PAT25 hívójelű helikopter legénysége és a légi irányítás között közvetlenül az ütközés előtt lezajlott beszélgetést. Ebből az derül ki, hogy

a gyakorlórepülést végző helikoptert határozottan figyelmeztették, hogy az utasszállító gép felé tart.

„PAT25, látja a CRJ-t? PAT25, haladjon el a CRJ mögött” – közölték a helikopteren utazó katonákkal helyi idő szerint este 8 óra 47 perckor. Néhány másodperccel később egy másik légi jármű vette fel a kapcsolatot a légi irányítással: „Torony, látták ezt?” – hangzott el a kérdés, az ütközésre utalva. „Ütközés, ütközés, ütközés, ez egy hármas figyelmeztetés” – hallható egy másik irányító hangja „Nem tudom, hogy észrevette-e, de ütközés történt a 33-as megközelítése során. Határozatlan időre leállítjuk a műveleteket, ha vissza akarna térni a kapuhoz. Erősen javaslom, hogy egyeztessenek a társasággal. Jelezze, hogy mit szeretnének tenni.”

„Valószínűleg kinn, a folyó közepén történhetett. Csak egy tűzgolyót láttam, ami aztán eltűnt. Nem látok semmit, amióta belecsapódtak a vízbe. De ez a CRJ volt és egy helikopter, ami eltalálta” – mondta egy másik légi irányító.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pécs Pride: Videón mutatjuk, mekkora volt a tömeg a rendőrség által betiltott rendezvényen
Annak ellenére, hogy a rendőrség hónapokkal ezelőtt betiltotta a rendezvény megszervezését, számos résztvevője akadt a vidéki szívárványos megmozdulásnak.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, Magyarország egyetlen vidéki szívárványos megmozdulását. Korábban beszámoltunk arról, hogy a szervezők egyeztettek a hatóságokkal a rendezvényről, ám a rendőrség végül tiltó határoztatot hozott az esemény megszervezésére. A döntést követően a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy a rendezvényt az eredeti időpontban megtartják, ám az útvonalon végül az utolsó pillanatokban módosítottak.

A Pride-dal egyidőben ugyanakkor több ellentüntetést is szerveztek, mint például a CitizenGo. A szervezet a normalitásért vonult utcára, és hogy kiálljanak a rendőrség mellett. Bár a kétféle demonstráción résztvevők keresztezték egymás útját, a rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.

Itt pedig megnézhetitek, mennyien is lehetteka Pécs Pride soraiban:

@szeretlekmagyarorszag.hu #pride #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Beat Automotivo Tan Tan Tan Viral - WZ Beat


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Újra megszólalt Az ördög ügyvédje, hosszú kihagyás után a Facebookon üzent
Máris rengetegen kommenteltek a szűk szavú bejegyzésére, sokan várnak bizonyítékokat, tényeket tőle.


Hosszú hallgatás, négy év után újra megjelent a közösségi odalán Az ördög ügyvédje. A profilképét megváltoztatva annyit írt ki:

"Neveket akartok hallani!"

Pár óra alatt rengeteg lájk és komment érkezett a szűkszavú üzenethez:

"A neveket már tudjuk! Jöhetnek a tények! Borítsd rájuk az asztalt!"

"Most akkor ne csak duma legyen, ne csak nevek .. bizonyítékot is tegyél mellé!! Különben komolytalan az egész .. a legutóbbi videóból sem lett semmi."

"Azt hittem kinyírtak... jó, hogy tévedtem, szia"

"Mi a manó... szóval a 2026-os választásra gondolt... Azért remélem nem valami ruszki hackernek tetszik lenni"

Az ördög ügyvédjének ezt megelőző utolsó posztja 2021. decemberében íródott, akkor Varga Juditnak üzente, hogy: "Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben". Varga Judit később beperelte, arra hivatkozva, hogy a Facebook-bejegyzéseiben „nőként és családanyaként” is valótlan állításokkal próbálják nyilvánosan megalázni - emlékeztet a hvg.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: Juhász Péterék legkésőbb holnap 14 óráig hozzák nyilvánosságra az összes bizonyítékot
A politikus nagybetűs Facebook-posztban üzent, és azt kérdezi, miért nem tettek feljelentést. Vasárnap Juhász mellett tüntetést tartanak, ahol Látó János is felszólal.


Puzsér Róbert vasárnapra tüntetést szervez Juhász Péter mellett. Az eseményen felszólal Látó János is, aki először használta a Zsolti bácsi kifejezést.

Az esemény előtt Kocsis Máté üzent Juhászéknak Facebook-posztjában .

„Juhász Péterék holnap megtartják az álhírgyártók és uszítók országos találkozóját. Ott azonban válaszolniuk kell végre a nagy kérdésre ország-világ előtt: ha valóban van bizonyítékuk és volt informátoruk egy pedofil bűncselekményről, akkor miért nem tettek feljelentést? Sem Látó János nem tett, amikor az állítólagos érintettek elmesélték neki a történteket, sem Juhász Péter, amikor tudomására jutott. Miért? Elég a süketelésből és vádaskodásból! Elég a gyűlöletkeltő tüntetésekből!

Elég az uszításból! Juhász Péterék legkésőbb holnap 14 óráig hozzák nyilvánosságra az összes bizonyítékot. Ha nem teszik, azzal maguk válnak pedofilmentegetővé”

– írta Kocsis.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Pécs Pride: ellentüntetők jelentek meg Pécs utcáin, az európai parlamenti képviselők sajtótájékoztatóját is szélsőjobbosok zavarták meg
Magyarországon továbbra is Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a melegjogi felvonulást. A rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.


Ma tartják az ötödik Pride-ot Pécsen, a nap során ugyanakkor több ellentüntetést is bejelentettek. Az első menet a CitizenGo szervezésében indult a vasútállomástól, nagyjából száz résztvevővel. A Political Capital szerint a CitizenGo egy ultrakonzervatív, oroszbarát dezinformációs portál és nemzetközi szervezet, amely főként a „hagyományos családmodell” népszerűsítésén keresztül támogat szélsőjobboldali és euroszkeptikus ügyeket, és szoros kapcsolatokat ápol orosz politikai-gazdasági szereplőkkel is.

A pécsi ellentüntetést Teleki Béla, a CitizenGo magyarországi kampánykoordinátora vezette és beszédet mondott. Azt mondta, a normalitásért vonulnak, és kiállnak a rendőrség mellett. Hozzátette, hogy

lovas felvonulást és néptáncosokat is hívtak, de szerinte a közreműködők félelemből visszamondták a szereplést. A rövid sajtótájékoztatón nem válaszolt arra, milyen fenyegetésről lehet szó, az általános közhangulatra hivatkozott.

A menet áthaladt a belvároson. A Mi Hazánk szimpatizánsai mellett fideszesek is csatlakoztak, köztük Őri László, a Fidesz választókerületi elnöke. A Széchenyi téren találkoztak a Pride-ra érkezőkkel, a rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.

Nem sokkal később Terry Reintke európai parlamenti képviselő felszólította az Európai Bizottságot, hogy tegyen meg mindent a magyarországi jogállamisági problémák orvoslásáért. Nicu Ștefănuță, az Európai Parlament alelnöke magyarul kezdte a beszédét, melyben hangsúlyozta, hogy

ez Európa, és senki sem érezheti magát veszélyben.

Fontosnak nevezte a szabadságjogokat, és azt mondta, ezt garantálni kell. Kiemelte, hogy a budapesti Pride-on felemelő volt megélni a szolidaritást, és szerinte a különböző kisebbségeknek ki kell állniuk egymásért.

A politikusok sajtótájékoztatóját Gaudi Nagy Tamás megzavarta, és számonkérte a képviselőket, miért vétenek a hatályos törvények ellen. Nicu Ștefănuță erre azt mondta, hogy a szeretetet nem lehet betiltani. Ezt követően Gaudi Nagy és több mi hazánkos Tordai Bence parlamenti képviselővel került szóváltásba.

Magyarországon továbbra is Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a melegjogi felvonulást. Az elmúlt években kevesebben vettek részt rajta, az ellentüntetők száma is csökkent. Az idei felvonulás a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivál záróeseménye, időpontja október 4., szombat.

A rendőrség az idei Pécs Pride-ot a gyülekezési törvényre és az alaptörvény 15. módosítására hivatkozva betiltotta.

A szervezők fellebbeztek, de a Kúria fenntartotta a határozatot. A szervező Diverse Youth Network jelezte, hogy ennek ellenére idén is megtartják a rendezvényt. A tiltás miatt a résztvevők ellen szabálysértési eljárás indulhat.

Kérdéses, hogyan biztosítják a 14 órakor kezdődő Pride-ot. A szervezők szerint korábban jó volt az együttműködés, de a betiltás óta nem egyeztettek a rendőrséggel. Pénteken bejelentették a gyülekező helyszínét: nem a korábban meghirdetett uránvárosi tér, hanem a belvárosi Kossuth tér.

A gyülekezési pont egybeesik egy másik demonstrációéval. Heindl Péter jogász, emberjogi aktivista a Pride napjára 500 fős felvonulást jelentett be „A vadállatoknak a közlekedés biztonságát veszélyeztető túlszaporítása elleni demonstráció” címmel. A demonstráció szervezője a Telexnek azt mondta, hogy a rendőrségi egyeztetés érintette a Pride-ot is. Közölte, hogy bárki csatlakozhat az ő rendezvényéhez, aki egyetért a céljaival, akár a Pride-ra igyekvők is, az ő rendezvényét a rendőrség biztosítani fogja.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: