Célhoz ért a 13 aggregátor Ukrajnában – Bojár Iván András mesél élményeiről
Bojár Iván András november 21-én hirdette meg először, hogy gyűjtést kezdeményez Ukrajna számára, és a befolyó pénzből áramfejlesztő berendezéseket szállítana. Létszükséglet ez most ott, hiszen a putyini terror napi szinten rombolja az ország energetikai berendezéseit, mára az áramszünet mindennapos lett, ami nemcsak sötétséget, hanem hideget is jelent a legtöbb helyen, hiszen még a gázkazánok működtetéséhez is elektromos áramra van szükség.
December 17-én, szombaton indultak 13 ilyen készülékkel, és 22-én reggel, azaz egy hónappal és egy nappal az ötlet megszületése után már a sikeres expedícióból tért haza Iván és segítője.
– Mi volt az első benyomásod az országról?
– Külföldivel alig találkoztunk. Egyszer láttunk két brit kocsit, ami talán katonai rendeltetésű volt, terepjárók lehettek, illetve Kijevben találkoztam egy újságíró párocskával, akik abba a szállodába jöttek, ahol mi is voltunk. És talán egyszer amerikaiak beszélgettek egy étteremben. Fura, hogy csak helyiek vannak. És Kijevnek például saját lakossága is alig maradt, szinte kiürült.
– Ez azt jelenti, hogy nem működnek vállalkozások, gyárak, áruházak? Zárva van minden?
– Az a kettősség van, hogy működik minden, akarják, hogy működjön. Egyébként ez a leghátborzongatóbb.
És időnként megszólal a légiriadó szirénája, és akkor mennek le a légópincékbe, meg a metróba. Meg az, hogy tudod, otthon ülnek a nappaliban, Andrei bácsi, Olga néni, és aztán jön egy drón, és szétveri mondjuk a hetedik-nyolcadik emeletet a panelházban. Hogy miért pont azt, azt nem lehet tudni, pont azt és kész.
– Ez olyan kiszámíthatatlan, mint nyáron a villámcsapás?
– Igen.
– Főleg a fővárosban és az agglomerációban voltatok, ha jól tudom. Bucsán kívül Irpin is ott van valahol Kijev környékén, ugye?
– És még Borodjanka.
– Ez már az a zóna, amit az oroszok rendszeresen lőnek be, ugye?
– Amikor az oroszok kitalálták, hogy úgymond nácitlanítják Ukrajnát, elteszik a hatalomból Zelenszkijt, és majd valami bábfigurát betesznek a helyére, ez volt a fő csapásaik iránya. Belaruszból is jöttek, és elindult az a 60 kilométeres hadoszlop, ami beleragadt a sárba. Ez az a bizonyos halálövezet, vagy halálkör, ami védte Kijevet kívülről. Képzeld el úgy, mintha mondjuk Budakeszi-Budaörs-Érd vonalon lenne egy terület.
Itt elúszott a győzelmi esélye Putyinnak, meg a 60 kilométeres hadoszlopával a sárban.
Visszatérve a Budakeszi-Budaörsi-Érd hasonlathoz. Képzeld azt, hogy mondjuk a Hűvösvölgyi úton mész kifelé, és azt látod, hogy már vannak kiégett házak, odaérsz a Shop Stophoz, vagy mondjuk, hogy a hűvösvölgyi végállomásokhoz, ott szintén van bevásárlóközpont, de az teljesen ki van égve, oldalai bedőlve. Konszolidált kertvárosi környezetben borzalmas harci cselekményeknek a nyomai. Az út mentén, kereszteződésekben is.
Azért próbálom így érzékeltetni, mert nagyjából az életforma, az ugyanaz, mint nálunk. Tehát ugyanúgy élnek ott. Lehet, hogy talán GDP-ben alatta maradnak általánosabban budapestinek, de összességében az életmód ugyanaz. És akkor ezek miénkhez nagyon hasonló környezetek, vagy közegek lettek szétégetve. Például nem értem, hogy miért kellett egy óvodát szétlőni.
Az ember azt gondolja, hogy a háborúban minden lángol, és mindenhol front van. De igazából nem. Az az érdekes, hogy van a mindennapi élet, és mellette egyébként zajlanak a harci cselekmények, amelyek betörnek a mindennapjaikba.
– A sajtóban, egész világon, kialakult egy kép az ukránokról, az ukrán emberekről egy eléggé heroizáló kép. Te ott voltál, el tudod mondani, hogy mi a valóság, mi a valóságos morál, vagy mi a valóságos hangulat, ahogy ők ott élnek?
– A heroizmus nagy formái nélkül, de ezek az emberek végtelenül konokok, ezeket nem fogják legyőzni.
Nem lesz belőle semmi. Hiú ábránd. Nem nagyon van család, amelynek ne lenne a történetében legalább egyvalaki, aki, aki ne veszett volna oda a 2014 óta zajló háborúban. És az, ami most van, az egy szintugrás ezen a dolgon belül.
– Tehát ez egy létállapot.
– Igen. És ennek a nyelvezete, szimbolikus rendszere, a pátosz-mintái kialakultak már.
– Ti viszont Magyarországról jöttetek, aminek azért finoman szólva is vegyes a megítélése. Hogy tudtátok átugrani ezt a falat?
– Nézd, nekünk egyszerű volt, mi vittünk ajándékot.
– Na jó, de beszélgettetek emberekkel, akik ezt nem tudták, hogy visztek, például a benzinkutas, vagy a kávéházban a pultos, satöbbi.
– Amikor már jöttünk vissza, 10 óra autókázás után befutottunk a beregsurányi határállomásra, ott történt ilyesmi. Még az ukrán oldalon álltunk sorban, ott kialakult egy vita, hogy ki van előrébb, ki van hátrébb. Vitába keveredtünk ukránokkal, és bennük erősen éreztem a magyarellenességet. „Itt ez a mi országunk”, mi meg menjünk oda, ahova. Azt, hogy szerintük mi nem vagyunk jó fejek, nagyon lehetett érezni. A többi helyen nem volt ilyen, volt bennük nagyvonalúság. Nem dörgölték az orrunk alá, de amikor én szóba hoztam, hogy
Volt olyan tisztségviselő is, aki elmondta, hogy szerinte teljesen ostoba politikát folytat Magyarország, mert Ukrajna meg fogja nyerni ezt a háborút, Ukrajna be fog lépni az Európai Unióba, egy óriási nagy erő lesz. És Magyarország be fog szorulni Európa és Ukrajna közé egy ilyen kis undok valamiként, mert amikor lehetett volna helyzetben lenni, akkor elszalasztotta a lehetőséget.
Én meg most hazajövök karácsonyra, és tulajdonképpen Ceausescu '80-as évekbeli atmoszféráját élem meg azzal, hogy mondja nekem az ismerősöm, hogy tegnap visszarakattak vele három szem krumplit, mert csak nem tudom hány kilót lehetett venni, meg a tejfölt is vissza kellett tennie. Ilyen nincs Ukrajnában. Ott nincs ellátási probléma. Ott nincs olyan, hogy nincs benzin. Mindenhol van minden. Ott tényleg 500 méterenként van a sztráda mellett benzinkút, 15 féle benzintársaság, és mindenhol van minden. Bemész a boltba, és olyan jól ellátott, mint egy osztrák.
– És mi a helyzet a propagandával? Nálunk nincs háború, de a kereskedelmi plakáthelyek jelentős része jó ideje kormánypropaganda. Ukrajna háborúban áll, tehát még érthető is lenne, ha ott is tolnák az óriásplakátokat.
– Olyan van, hogy mondjuk félóránként benyomják ugyanazt a felhívást a tévében, ami az elektromos hálózattal kapcsolatos. Ami részben az, hogy toboroznak olyan embereket, akik értenek az elektromos szereléshez. Ők most ugyanis a hősök, akik a szétbombázott rendszereket egy éjszaka alatt újracsinálják, hogy legyen a városnak közvilágítása, villamosenergia-ellátása. Tehát ez a fajta közszolgálati jelleg van. Az utcai óriásplakátoknál az van, hogy meglepő módon kint vannak a kereskedelmi óriásplakátok, mint hogyha zajlana az élet tovább. És akkor mellette vannak katonai toborzó plakátok, amik katonákat mutatnak,
Fiúk, lányok egyébként. Az is nagyon érdekes, hogy Kijev központjában van egy nagy tér, ahol a székesegyház van, az ukrán ortodox székesegyház, és annak a falán emlékképek vannak. A ‘14 óta zajló háború áldozatainak a sora. Rengeteg. És rengeteg tök helyes csaj van közöttük, huszonéves csinos lányok, akik ott maradtak meg a háborúban. Tehát, hogy kicsit ilyen Izrael feeling.
– Van egy ismerősöm, akinek Bucsában van lakása, Kárpátalján is él, kettős ukrán-magyar identitású egyébként, és ő mesélte, hogy Ukrajnára most az jellemző, hogy olyan, mintha egy méhraj zümmögne egyfolytában, a sok aggregátor miatt. Hogy az utcáknak van egy ilyen dörmögő, zümmögő hangulata.
– Ez van, tehát mész, és egyrészt mindent beleng a dízelolaj szaga. Az is nagyon érdekes, amikor beülsz egy étterembe, ahol nincs áram, és rendelsz kaját.
Ez a Bulgakov-ház mellett volt egyébként. Azért volt különösen jól átélhető, mert ez egy öreg ház volt.
– Volt-e olyan helyzet, ami azért melegebb volt annál, mint amikor a határon összevesztetek az ukránokkal? Tehát, hogy amikor megcsapott titeket valahogy az útnak a veszélyessége.
– Konkrét harci helyzetben mi nem voltunk, és a közelében se voltunk. Az igazi harci események 600 kilométerre keletre zajlanak Kijevtől. De volt éjszaka légiriadó, és bombázták Kijevet. Hát ez mondjuk volt. De nem hozzánk csapódott be, hanem két kerülettel odébb.
– És amikor légiriadó van, akkor lemennek óvóhelyre? Vagy most már azt se? Mert azt is hallottam, hogy most már azt mondják, hogy a francba, nem megyünk mi sehova.
– Nem, nem, unják az emberek egyrészt, másrészt meg kell neked mondjam, hogy szégyen-gyalázat, de én átaludtam a légiriadót. Aztán nekem reggel mondta Józsi, hogy ő fél 3-tól fél 6-ig ült az ágyában, mert légiriadó volt. Én meg aludtam az igazak álmát.
