hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Boldogabb világban élnénk, ha mindenütt szabad lenne a bevándorlás - derül ki a magyarul is megjelent ismeretterjesztő képregényből

A fordítóval, Ürögdi Barbarával beszélgettünk a bevándorlásról és arról, mennyiben változtathatja meg Bryan Caplan képregénye a hazai diskurzust.

Link másolása

hirdetés

Rendhagyó, képregényes formában jelent meg az idén magyarul is Bryan Caplan “Szabad a pálya - Vajon mit mond a tudomány a bevándorlásról?” című könyve. Az amerikai közgazdász közérthető módon cáfol rá a migrációval kapcsolatos előítéletekre: adatokkal, statisztikákkal támasztja alá, hogy az emberek áramlása globális szinten jótékony hatással bír. De vajon van-e helye ilyen véleménynek a hazai diskurzusban? Hogyan látják a magyarok a bevándorlás kérdését, és mi ezzel szemben a valóság? Ürögdi Barbarával, a könyv egyik fordítójával, a Helpers alapítójával beszélgettünk.

Hogy jött a könyv lefordításának ötlete?

16 éve bevándorlási céget vezetek, de az eredeti végzettségem elméleti nyelvész, műfordító. Tavaly, a korlátozások alatt akadt a kezembe ez a könyv angolul. Akkor még nagyon friss volt, elolvastam, megtetszett. Úgy döntöttünk, hogy itthon is kiadjuk: hárman fordítottuk, én a grafikus részeket, de a többi fordító is a Helpers munkatársa.

Célotok volt szembeszállni a kormányzati propagandával, vagy csak általánosabb képet szerettetek volna nyújtani a magyar olvasóknak?

Inkább a bevándorlással kapcsolatos kommunikáció és diskurzus, amivel szembemegyünk. Ez itthon elsősorban a menekültkérdésre korlátozódik: az átlagemberek nagy része nincs tisztában a bevándorlás típusaival, például, hogy mi számít legális, illetve illegális bevándorlásnak. Jelenleg kevés szó esik a migráció előnyeiről, arról annál több, hogy mi legyen a kerítésnél sorakozó menekültekkel.

hirdetés

A könyvet egy radikális bevándorláspárti közgazdász írta, de számunkra nem csak ez a lényeg.

Caplan nagyon sok szempontot körbejár, amelyek a hazai diskurzusban nem jelennek meg, ráadásul tudományos, objektív számokra és tényekre alapoz. Ezt akarjuk eljuttatni az emberekhez, nem egy adott véleményt. Döntsék el, mit gondolnak a bevándorlásról, de legalább legyenek vele tisztában, mi is az!
   

Milyennek látod a hazai migrációszabályzást? Összhangban van azzal, amit a kormányzati kommunikáció sugall?

Ami a migránskérdést illeti, azt Európának közösen kell kezelnie, de Magyarország szuverén joga kialakítani a saját bevándorláspolitikáját. Ez sokakat meglephet, de a hazai szabályzás elég megengedő - sőt, az egyik legmegengedőbb Európában, igaz, nem feltétlenül a menekültekkel szemben. A bevándorlási kérdések jelentős része ugyanis nem róluk szól, hanem teljesen bevett formák szerint történik. Ilyen a családegyesítés, a munkavállalási engedély, az üzleti célú bevándorlás, az állampolgárság megszerzése.

A kormányzati kommunikáció azt az érzést kelti, hogy az ország bevándorlóellenes, ami pedig tényszerűen nem igaz. Éppen ezért a mi célunk nem a meglévő szabályzás módosítása, hanem a közvélemény tájékoztatása. Mi a bevándorlás? Kik azok a bevándorlók, és miért jó őket beengedni? Milyen szempontok merülnek fel egyáltalán, ha erről vitatkozunk? Ezekre a kérdésekre ad választ a “Szabad a pálya”.

Azt mondod, Caplan radikálisan pozitív képet fest a bevándorlásról. Ti ezzel mennyire tudtok azonosulni?

A radikális álláspontok mindig lelkesítőek, aztán persze elkezded árnyalni, gondolkozni rajta. Persze, Caplan felvetései provokatívak, de ő sem gondolja, hogy egyik napról a másikra teljes mértékben meg lehet változtatni a közvéleményt. Azt is leírja, miért jó, ha megjelennek extrém elképzelések a diskurzusban: ha a politikában felbukkan egy-egy Bernie Sanders, vagy hazai példával élve például a Kétfarkú Kutya Párt, ha meg nem is választják őket. Az extrém álláspontok szélesítik az amúgy sokszor beszűkült diskurzust.

Én nem vagyok közgazdász, de lelkesítőnek tartom, hogy ilyen művek is megjelennek. Caplan ráadásul nem csupán naiv módon moralizál, figyelmen kívül hagyva a gazdaság kérdéseit: ehelyett kutatásokra alapoz.

Könyveket azért írnak emberek, hogy vitákat indítsanak, gondolatokat ébresszenek, nem azért, hogy egyetértsenek velük. Ezt a célt a “Szabad a pálya” el is érte. Fontos, hogy az ilyen művek az egyetemista, gimnazista korosztályhoz is eljussanak Magyarországon, akik remélhetőleg nyitottabbak arra, hogy az ilyen kérdéseket továbbgondolják.

Jól fogy a könyv? Tényleg megvan nálunk a maga közönsége?

Amennyire tudom, elég jól fogy, de pontos infóim nincsenek a terjesztőtől, mert még friss a kiadvány.

Elég sok sajtótermékben írtak rólunk cikkeket, elsősorban támogató hangnemben. Ráadásul a jövő héten, október 19-én, egy nyilvános vitára is sor kerül majd, amelyen Bryan Caplan mellett Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Kováts András migrációkutató, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója vesz részt. Nagyon ritka, hogy a kormány képviselője ilyen szereplőkkel, független moderátorral vállaljon vitát, ráadásul teljesen nyilvánosan – az esemény élőben követhető lesz Fb Live-on is. Ez még tudományosabb irányba terelheti a diskurzust a könyvvel kapcsolatban: szeretnénk, ha nem aktuálpolitikai dobálózás, hanem építő vita alakulna ki.

Véleményed szerint nálunk honnan ered a bevándorlóellenesség?

Itthon és Amerikában is elmondható, hogy az úgy nevezett bevándorlóellenesség sokszor inkább a rasszizmusból fakad. Gondolj csak bele: senkinek az égvilágon semmi baja sincs az idetelepülő amerikai cégvezetőkkel, francia séfekkel, svéd diákokkal. Minél látványosabban máshogy néz ki az illető, mint mi, annál alacsonyabb helyre rangsoroljuk.

A kormányzati politika érdeke, hogy ezt a kettőt - mármint a bevándorlóellenességet és a rasszizmust - összemossa. Amikor kiírják plakátra, hogy “Magyarország nem kér a migrációból”, valójában arra utalnak: nem kérjük a színesbőrűeket, azokat, akik nagyon mások, mint mi.

Persze, Európában ilyet nem lehet leírni. Ezért inkább úgy tesznek, mintha a bevándorlók mind kerítés alatt bemászó arab vagy fekete migránsok lennének. Eközben megfeledkezünk a békésen itt élő 200 ezer külföldiről, akik jelentős része fehér bőrű. Ez a szám amúgy elég alacsony; Nyugat-Európában a bevándorlók inkább a lakosság 10+ százalékát teszik ki.

Az ide bevándorló amerikaiak nem is tekintik magukat bevándorlónak, csak úgynevezett expatnak, tehát más a szóhasználat is: a velük foglalkozó cégeket is előszeretettel hívják relokációs cégnek. Ezáltal is bebetonozódik a társadalomban az elképzelés, hogy a bevándorló a kisebbségi, aki ide akar jönni. Beszédes adat egyébként, hogy a világ menekültjeinek 84 százalékát a származási országnál szegényebb és nem gazdagabb ország fogadja be.

Hogy tapasztalod, csökkent a külföldiek bevándorlási hajlandósága a kormánypropaganda miatt?

Nem csökkent, de tudni kell, hogy sok ügyfelünk jön diktatúrákból, ezért tisztában vannak vele, hogy a politikai üzenet nem minden esetben képezi le a hétköznapi realitást. Ők éppen azért döntenek a távozás mellett, mert nem értenek egyet azzal, ami a hazájukban zajlik. Igaz, néha megkérdezik, mennyire lesznek itt biztonságban, mennyire utálja a magyar közvélemény a bevándorlókat.

A propaganda a vállalatok hozzáállását viszont befolyásolja, akik kétszer is meggondolják, hogy ilyen országba hozzák-e a munkavállalóikat. Magyarország inkább a nagytőkére hajt, de egy egészséges gazdaságban nagy szerepet kapna a KKV szektor is, és egy pártucat vagy 100-200 főt foglalkoztató, agilis külföldi vállalat simán dönt úgy, hogy nem jön ide az idegenellenes kommunikáció miatt. Nálunk ez a szektor nem prioritás, kormányzati szinten sem a hazait, sem a külföldit nem támogatják eléggé.

Elmondható ugyanakkor az is, hogy sok amerikai konzervatív rajong Orbánért és a magyar kormányért. Ők saját elmondásuk szerint szeretnének olyan országban élni, ahol ilyen fontos a határvédelem. Szerintem meg elég abszurd, ha külföldiek számára szimpatikus, hogy védjük a határainkat a külföldiektől.

Számos frázist puffogtatnak a migránsokról, vannak egymásnak ellentmondó állítások. Klasszikus példa: “Idejönnek, elveszik a munkánkat, és még csak nem is dolgoznak!” Kitér a könyv a hasonló sztereotípiákra is?

A könyv végigveszi az olyan közhelyeket, mint hogy a migránsok anyagi terhet jelentenek, elveszik a munkánkat, vagy épp nem akarnak beilleszkedni. Nagyon sok adattal támasztja alá, hogy ezek az előítéletek nem állják meg a helyüket, sőt, gyakran az ellenkezőjük igaz. A Magyarországon munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldiek például ugyanannyi adót és járulékot fizetnek, mint a magyarok. Ezzel szemben sok szolgáltatást igénybe sem vesznek: sokan nem itt töltik a nyugdíjaséveiket, nincsen gyerekük, vagy ha van is, nem a hazai közoktatásban, hanem privát iskolában tanul. Emellett minimum 8 évig szavazati joguk sincsen.

Caplan legfőbb érve azonban, hogy a bevándorlástámogatás nem karitatív dolog. Aki idejön dolgozni, adófizető polgár, ahogyan az ide jövő cég is adót fizet. Ha sikeresen működik, értéket teremt az ország számára. Nem a magyar gazdaság támogatása áll tehát szemben a humanitárius nézőponttal. Nem az a kérdés, jófejek vagyunk-e, odaadjuk-e az utolsó szelet kenyerünk felét. Caplan szerint az egész emberiség fejlődéséhez hozzájárul, ha nincsenek az emberek röghöz kötve, hanem hagyjuk őket arra áramolni, ahol a számukra legértékesebb életet tudják élni.

A statisztikák jórészt Amerikából származnak. Nem lehet, hogy Magyarországon kevésbé lehet belőlük érvényes következtetéseket levonni?

Caplan főleg Amerikára vonatkozó kutatásokra alapoz, de globálisan alkalmazhatónak tartja a gondolatait. Amerikában valóban speciálisabb a helyzet, hiszen nem egy nemzetállamról van szó, mások a gazdasági feltételek. Ezzel együtt - mint a fenti példából is látszik - sokan hangoztatnak Orbánéhoz hasonló álláspontot, épp csak valamivel árnyaltabban.

Ugyanakkor Magyarország sem volt mindig ilyen egyszínű, mint ma: nagyon sok a történelmi nemzetiség. A világ nagyrésze sokszínű, vándorol. Caplan épp az Európai Uniót hozza fel pozitív példaként. Az EU a kívülről jövő migrációra változó mértékben nyitott, de a határok belső megnyitása (szerinte legalábbis) óriási sikersztori. Ha belegondolunk, néhány generációval korábban ezen országok lakossága még világháborúkban ölte egymást. Ma pedig működik a piac, áramlik a munkaerő, van igény és nyitottság szabadabban élni.

Caplan a magyarokat is kritizálta, mondván: álszent dolog, hogy egyesek bevándorlásellenesek, miközben ők maguk is munkát vállalnak Nyugat-Európában.

Ez is hasonló ahhoz, ahogyan az amerikai bevándorlók képzelik a saját helyzetüket. Mintha ránk nem vonatkoznának azok a dolgok, amiket a világról állítunk. Ismerek olyat, akinek tíz éve kinn dolgozik a gyereke Írországban, mégis bevándorlásellenesnek tartja magát.

Nem értjük meg, hogy a szabadságjogok korlátozása mindenkire vonatkozik: ha ezt támogatjuk, az előbb-utóbb ránk is hatással lesz. Mi nem a kerítésnél várakozó elesettek, és nem is az angolszász állampolgárok szintjén gondolunk magunkra, hanem valahol a kettő között, mondván: ha Angliában is vagyok kamionsofőr, legalább akkor sem vagyok afgán.

Mennyiben befolyásolhatja a Covid, illetve a poszt-Covid helyzet a nagy néptömegek mozgását?

Caplan két nagy kritikát kapott: az egyik, hogy a klímaválság kérdését nem járja körül a könyvben, ahogyan azt sem, milyen hatásai lehetnek, ha a migráció következtében növekszik a globális termelés. A másik kritika épp ez, tehát a vírushelyzet globális kezelése, hiszen a migráció elviekben tovább ronthatja a helyzetet. A szerző többek közt a magyar Élet és Irodalomban is reagált ezekre a bírálatokra. Elismerte, hogy ezekre a jelenségekre valóban ki kellett volna térnie, igaz, a könyv 2019-ben, tehát még a Covid-járvány előtt jelent meg.

Ami biztos, hogy a régiónként meghozott utazási korlátozások megelőztek minden oltási kampányt. Jelenleg is csak oltással és teszttel lehet utazni, a mi ügyfeleink is 100 százalékban be vannak oltva és rendszeresen vannak tesztelve, mert éppen az utazás kényszeríti őket erre. Hatékony nemzetközi standardok alakultak ki a karantént, teszteket, maszkhordást illetően. Ez önmagában jó példa, hiszen a hatóságok világszinten gyorsan reagáltak a járványra, hogy a nemzetközi mozgás ne járjon nagyobb kockázattal, mint például egy adott közösségben összejárni.

A Helpers egyik alapítójaként a migráció is szakterületed. Mivel foglalkozik ez a cég?

2004-5 telén indultunk, az eredeti profilunk személyi asszisztencia, segítségnyújtás volt az itt élő külföldiek részére. Ma már több lábon állunk: a vállalkozásindításban segítünk a külföldieknek a KKV szektorban. Körülbelül egyharmaduk ide is települne, ők tartózkodási engedélyt kérnek a maguk és családjuk számára, így a bevándorlási csapatunk üzleti célú bevándorlással, és emellett állampolgársági kérelmekkel, munkavállalási engedélyekkel is foglalkozik. A harmadik láb a könyvelés a külföldi tulajdonú kis- és középvállalatok részére, így összefoglalóan a Helpers profilja “Business and immigration services”. Szinte a világon minden nációval dolgoztunk már: 152 országból volt ügyfelünk, míg az ENSZ nyilvántartásában 193 állam szerepel - már nem sokkal maradunk el ettől a számtól.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Megalázó, amikor azt mondják, hogy bocs, akkor inkább menj el" – egy HIV pozitív tanárnő története

Éva gyógyszert szed, nem fertőz. Mégsem állhat ki nyilvánosan elmesélni a történetét, mert fél, hogy a gyerekeit kiközösítenék. Még a szülőszobán is neki kellett bizonygatnia, nem veszélyes.

Link másolása

hirdetés

Egy több diplomás, népszerű tanárnővel, egy mosolygós fiatal anyával ülök le beszélgetni. Mások is beszélgetnek vele, de nem arról, amiről mi. Arról nem lehet. Nem mutathatja meg az arcát.

12 éve fertőződhetett meg HIV-vel, de csak 5 éve derült ki. Évekig bőrproblémái voltak: övsömör, ekcéma, gombás fertőzések, herpeszek a száján. Az orvosok nem találták, mi a baj. Agyvelőgyulladással került kórházba 2016-ban. A diagnózis az volt, amit senki nem akar hallani: AIDS.

„Költői kérdésként tettem fel, akkor én most meg fogok halni, doktor úr? Nem sírtam, nem omlottam össze, nem éreztem semmit. Később tudtam meg, hogy ezek a poszttraumás stressz jelei.”

A HIV-vírus annyira legyengítette az immunrendszerét, hogy az utolsó pillanatban kezdhették kezelni.

„HIV-szűrést korábban senki nem kért. Talán azt gondolták, kizárt a fertőződés, mert nem élek kicsapongó életet és heteroszexuális vagyok. Hülyeség erre gondolni, a HIV nem válogat jó és rossz emberek, meleg, nem meleg, férfi és nő között, mindenki elkaphatja, sajnos gyerek is.”

„Nem bűnösöket keres, hanem gazdatestet”

- mondja Éva.

hirdetés

Akkortól számít AIDS-esnek a beteg, ha a CD4 száma 200 alatt van, neki csak 78 volt. Gyógyszerekkel erősítették az immunrendszerét a szervezetét romboló vírusokkal szemben. Sikerrel.

„Nulla a vírusszámom, ami azt jelenti, hogy a HIV a nyirokrendszerben húzza meg magát. Minden nap beszedem a gyógyszereimet, és így nem tud bekerülni a vérkeringésbe, tehát ha akarnék, se tudnék fertőzni. Erre a legnagyobb bizonyíték, hogy most szültem egy egészséges gyereket.”

Sőt kettőt is, az egyiket még jóval azelőtt, hogy fény derült volna a fertőzésére. Amikor meglett a diagnózis, az akkor 5 és fél éves kisfiút azonnal elvitték szűrésre. Negatív volt.

"Arra emlékszem, hogy amikor a fiam vizsgálata rendben volt, akkor hálát éreztem nagyon sokáig. Aztán nem tudtam aludni, generalizált szorongás alakult ki nálam, állandóan pisilni jártam, összerezzentem mindent zajra. Állandóan az járt a fejemben, hogy

nem halhatok meg, mert a fiamnak csak én vagyok.”

A futó kalandból született gyermek apját sejtette a HIV-vírus mögött. Nem is számolgatott. Két év múlva azonban egy régi barátjánál meglátta a gyógyszereket. Őt 2013-ban szűrték ki, hogy AIDS-es. A vizsgálatok szerint Éva 2009 körül fertőződhetett meg, szóval biztos volt benne, hogy tőle kaphatta meg a betegséget.

„Furcsa, de nem haragszom. Talán még hárítok. Esetleg majd később, a feldolgozás alatt megjön a düh is. Magamra sem haragszom. Csalódás van bennem, hogy bekerült a szervezetembe ez a vírus."

A családja is azt hitte, hogy feldolgozta, semmi érzelmet nem mutatott, ha a fertőzésről beszélt, de ő maga gyanította, hogy valami nem stimmel. Két éve elkezdett heti rendszerességgel pszichológushoz járni.

A közvetlen családján kívül alig tudja valaki, hogy HIV-vel él.

„Megkaptam, gyógyszert szedek, kész. Nem is volt igényem beszélgetni. Elpakoltam, elfojtottam magamban.”

Aztán az iskolában úgy érezte, mintha minden kolléga úgy nézne rá, mintha tudnák. Elmondta az igazgatónak. Ő pedig csak megölelte. Ez a támogatás megnyugtatta, nem látta már a furcsa tekinteteket, amelyek nem is voltak.

Még a kórházban az őt kezelő orvos figyelmeztette először, hogy jobb, ha az állapotáról nem beszél.

„Azt mondta, hogy ha ez magáról kiderül, akkor többet nem taníthat, a gyereke pedig nem mehet közösségbe. Nem tehetem ki a fiam annak, hogy megbélyegezzék, azt mondják, HIV-pozitív.”

Éva igyekezett azokat is védeni, akikkel kapcsolatban volt a betegség felfedezése előtti években. Pszichológusa segítségével írtak figyelmeztető emailt a volt partnereknek, hogy menjenek HIV-szűrésre. A kórházban egyébként nincs kontaktkutatás.

Éva úgy tudja, nem fertőzött meg senkit. Azt mondja, a nőkről férfiakra egyébként nehezebben megy át a betegség.

Első szüléskor nem féltek tőle

11 évvel ezelőtt úgy jött világra a fia, hogy senkinek nem fordult meg a fejében, hogy ő HIV-fertőzött lenne.

„Természetes szülés volt. Őt két és fél évig szoptattam is, és mégsem kapta el a vírust. Akkor harminc százalék volt az esély, hogy a terhesség alatt vagy a szüléskor, esetleg szoptatáskor megfertőzzem.”

Az ő gyerekének szerencséje volt, de akadnak, akik szüléskor vagy szoptatáskor fertőződnek meg. Ez viszont elkerülhető lenne egy gyógyszerrel, illetve ha lenne HIV-szűrés a szülések előtt.

Éva első gyermeke születésekor nem szólhatott senkinek, hogy beteg, hiszen ő sem tudta.

A diagnózis után úgy döntött, szigorúan tartja a titkot. Amikor megismerte mostani társát, egy hónapig kínozta magát, mert félt, hogy ha megmondja, akkor elhagyják.

„Úgy gondoltam, biztonságban van mellettem, mert gyógyszert szedek. De egyszercsak nem tudtam megölelni.

Éreztem, hogy el kell mondanom. És azt is, hogy azzal vége lesz. Féltem meglátni az arcán az undort. Van, aki így szakított élete nagy szerelmével, inkább azt mondta, nem szereti, minthogy bevallja, HIV-vel él.”

Kocsiban ültek, amikor kimondta. Arra számított, azonnal megállnak és elküldi őt.

„Ez a nagyon értelmes pasi bután nézett. Nem szólt, teljes tanácstalanság volt az arcán. Aztán megszólalt, hogy ő most még jobban csodál.”

Eltelt fél év, mire meg merte kérdezni Évát, hogy korábban fog-e meghalni. Addigra ő már tudta, hogy nem lesz rövidebb az élete.

„Annak idején nekem is két év volt, amíg fel mertem tenni a kérdést az orvosomnak. Azt mondta,

akkor fogok meghalni, mintha nem kaptam volna el, mert most már olyan jók a gyógyszerek. Sőt azzal, hogy félünk minden bajtól, sokkal egészségesebben is élünk. Én sem mernék rágyújtani többet.”

A HIV-vel élőkért alapított Retropajzs nevű egyesületnél már azon viccelődtek, hogy HIV a hosszú élet titka. Nem lesz ez a szlogenjük, mert nagyon sokan nem tudják még humorral kezelni ezt a helyzetet. Rengetegen depressziósak, magányosak, többen öngyilkosok lettek.

„Én sem tudtam volna pszichológus nélkül összerakni magamat. A méltóságvesztés, a kiszolgáltatottság meggyötört.

Kell a terápia és sokat beszélek a sorstársakkal. Végre a 11 éves fiam is tud mindent. Ez nagy megkönnyebbülés volt.”

Második szülés több korláttal

A diagnózis után az őt kezelő orvos azt ígérte, hogy a gyógyszerektől három-négy hónap múlva olyan lesz, mint ő, és akár gyermeke is születhet. Éva ezt nem felejtette el, és el is jött az idő, amikor társával gyereket akartak.

„2016-ban nyolc gyógyszerrel kezdtem, aztán napi egyre csökkentették. Most napi három tablettát szedek, azt mondják, ez a 120 százalékos védelem egy ideig.”

Azt remélte, ugyanúgy fogják kezelni, mint egy átlag kismamát, hiszen nem működnek a vírusok benne.

„Most tudom, hogy fertőzött vagyok, de nem fertőző és mégis úgy viselkedtek velem az elején az orvosok, nővérek, mintha veszélyes lennék."

A vártnál picit hamarabb elfolyt a magzatvize, be akarták vinni a kórházba, de amikor kiderült, hogy HIV-vel él, azt mondták, nem mehet, csak a Szent Lászlóba. A nőgyógyász unokatestvéreként végül fogadták.

„Nulla vírusszámom van, mégis elkülönítettek, így sem ülhettem le a közös társalgóban a szülésnél, csak ha viszek egy kis gumipelenkát, és még így is kaptam külön szemetest. Sőt, vajúdás közben bejött a gyerekorvos és közölte, hogy kizárt, hogy én hüvelyi úton szüljek. Fájdalmak közt sziszegtem, hogy keresek egy telefonszámot, de nem bírtam előkeríteni az orvosom elérhetőségét. Ekkor a doktornő kiment utánanézni, majd meglepődve jött vissza, hogy tényleg szülhetek természetesen.”

Éva megérti a bizonytalanságot, azt mondja, ha nem fertőződött volna meg, ő sem tudna többet és ő sem merne leülni egy asztalhoz egy HIV-vel élővel.

„Jöttek a nővérkék és mindenki kérdezett, a végére kialakult egy kapcsolat. Megértettek és az is megbocsájtott, aki azt hitte, felelőtlenül megfertőzöm a gyerekem” - mondja.

„Először ki voltak borulva, hogy én szoptatok. A zárójelentésen már rajta van, hogy javasolják az anyatejes táplálást.”

„Azt tanultam, hogy ne hazudjak, de mit tehetünk, ha az egészségügyi ellátásban megtagadhatják az ellátásom.”

Egy sorstársának épp most mondták, hogy nem húzzák ki a bölcsességfogát. Korábban ugyan közölték, hogy ki kell húzni, de amikor kiderült, hogy HIV-vel él, azt mondták, mégsem fontos.

„Sírva hívott fel a lány. Megalázó, amikor azt mondják, hogy bocs, akkor inkább menj el. Emlékszem, milyen felemelő, amikor egy orvos azt mondja, hogy semmi gond Éva, ez egy nagyon jól kezelhető betegség, foglaljon helyet. Felszabadító így beülni egy fogorvoshoz.”

A Retropajzs Egyesülettel elkezdenek egy párbeszédet orvosokkal. Próbálják segíteni az átállást, hogy ha megjelenik egy HIV-vel élő beteg náluk, ne 30 évvel ezelőtti protokoll szerint kezeljék, hanem módosítsanak a jelenlegi helyzetre.

„Ahol én szültem, ott már túl vannak a változáson. Elég volt az én esetem.”

”Szívesen kiállnék, hogy elmondjam, megmutassam, nem kell félni tőlünk. Nem tudok előjönni, mert akkora a megbélyegzés. A nővérek, orvosok megértették, hogy nem akartam megfertőzni a gyerekem. Én tudtam is, hogy a gyógyszerek mellett ez lehetetlen, csak ez még kevesekhez jutott el.”

”Ott már biztos megértéssel fogadják majd a következő HIV-vel élő nőt.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT

„Unott arcú hivatalnokok” – Várkonyi Andrea, a magyar Marie Antoinette

Esküszöm, az összes NER-menyasszonnyal aláíratnék egy házassági szerződési záradékot, hogy a frigy után öt évre eltűnnek az országból. Várkonyi Andreának is jobbat tenne, ha nem hergelné itt a népet a Gucci-intellektusával.
hf - szmo.hu
2021. november 23.


Link másolása

hirdetés

Amikor berobbant a magyar közéletbe a hír, hogy a csilliárd diplomás, orvosi végzettségű, tévés hírolvasóként ismertté vált Várkonyi Andrea feleségül megy a dollármilliárdos, felcsúti gázszerelőhöz, Mészáros Lőrinchez, pár másodpercig ízlelgettem ezt a kis csemegét (lássuk be, van neki egy kis Monty Python-os bukéja), aztán elintéztem annyival: “ő dolga.”

Mert hogy az is. Negyvenes, egyedülálló anya, az országos tévéceleb-karrierből kikopott (nem az ő hibája, jönnek a fiatalabbak, ügyesebbek, fontos fark(as)okkal táncolók, ilyen ez a popszakma), Andrea pedig egy perifériás kábeltévénél landolt. Bevallom, én évek óta azt se tudtam, hogy a világon van, igaz, alig nézek tévét.

Egyáltalán nem hibáztatom vagy ítélem el, hogy a saját és a gyereke jövőjének biztosításáért hozott egy döntést, megragadott egy soha vissza nem térő lehetőséget, vagy egyszerűen csak tényleg elsöpörte a szerelem, és hozzáment az ország leggazdagabb emberéhez.

Akinél az ugyan kétséges, hogy tud-e írni-olvasni (már a saját nevén kívül, az azért sok-sok szerződéshez kellett), ám olyan nyugodtan lehet szenderegni kidolgozott, férfias felsőtestén, mint egy kisbaba.

Szóval ez Andrea dolga. Amit ő eladott, azt évezredek óta bocsátják áruba a nők. Ki olcsóbban, ki méregdrágán, ki koszlott motelszobák nyikorgó rugójú kanapéin, ki szabályos házasságlevéllel, nyolccsillagos dubaji szállodák selyemszatén függönyeinek jótékony homályában.

A problémám nem ezzel van. A problémám azzal van, hogy Andrea – jó néhány sorstársához hasonlóan – mintha egyfajta tudathasadást szenvedett volna el abban a pillanatban, amikor a lábát először bújtatta bele egy átlag magyar tanári fizetés két-háromszorosába kóstáló Jimmy Choo cipőbe. Mintha kikapcsolták volna az agyában azt a területet, amely a valóság-érzékelésért, a józan paraszti észért, és az önismeretért felelős.

hirdetés
Andreának hirtelen küldetéstudata lett. A Gucci-napszemüvegek árnyékában, a Louis Vuitton táskák bőrkantárjainak bársonyos érintésével a vállán ráébredt, hogy őt eddig nem az érdemei szerint becsülték.

Hogy az ő tehetsége, sokoldalúsága, művészi és üzleti géniusza nem volt elismerve. Pedig ő ennek a nemzetnek egy elásott gyémántja, aki csak azért nem tudott oly szemkápráztatóan csillogni, mint az ujján díszelgő, húszmilliós brill, mert ezek a buta magyarok képtelenek voltak fel- és elismerni őt.

És ezt épp Andreától, egy több diplomás, értelmes nőtől nem vártam. Nem vártam, hogy átváltozik magyar Marie Antoinette-é (aki ugye arról híresült el, hogy amikor azt mondták neki, hogy a nép éhezik, nincs kenyerük, meglepetten így válaszolt: “Akkor egyenek kalácsot.”) Bár az anekdota állítólag nem hiteles, az most mindegy is, a lényeg az, hogy Andrea, aki doktori titulusát jó nagy betűkkel fitogtatva, pszichológusi minőségében most megjelentetett egy önismereti-életvezetési sikerkönyvet, abban azt mondja az “unott arcú hivatalnokokról” kérdező kislányának, hogy azért ilyen elgyötörtek, mert nem tanultak eleget.

Mert ugye, ha az ember sokat tanul, akkor majd jobb napokat látott műsorvezető lesz belőle egy kábeltévénél. Jaj, bocsánat, dehogyis: hiperszonikus sebességgel kilő a karrierje, Cannes-i díjnyertes reklámfilmeket gyártó, százmilliós médiacég tulajdonosnője lesz, meg igazgatótanácsi tag az ország egyik legnagyobb kereskedelmi tévéjében, meg önismereti bestseller-író.

Irigyelt és körberajongott marketing-zseni, PR-guru, Dosztojevszkij-i magaslatú tollforgató, meg persze divatikon és szépségideál, így egyszerre. És természetesen ennek KIZÁRÓLAG ahhoz van köze, hogy sokat tanult, ahhoz még csak véletlenül se, hogy hozzáment egy suk-sükölő oligarchához, akié a fél ország.

Na ezzel van bajom. Hogy Várkonyi Andreából többet néztem ki. Marie Antoinette-nek legalább van annyi mentsége, hogy egész életében királyi pompában élt, fogalma sem volt arról, hogy él egy közember. De Andreának van, nagyon is. Pontosan tudja, mire lehet jutni ebben az országban azzal, ha az ember “csak” tanult és szorgalmas. És mégis el akarja hitetni velünk – urambocsá még ő maga is elhiszi – hogy a fergeteges sikereit tényleg a saját képességeinek köszönheti.

Kedves Andrea. Nem vagyok szakértő, de ez nekem bizony színtiszta nárcizmusnak tűnik. Cinikus, álszent magamutogatásnak az újonnan szerzett férjed pénzéből.

Mert ugye vannak a szerényebb luxusfeleségek. Bezsákolják az országosan ismert, kőgazdag palit, aztán a népharag elől gyorsan elhúznak külföldre. Hawaii-n vagy Bora Borán élvezik a jachtos, magánrepülős, brilliánsokkal meg Dior-nagyestélyikkel kipárnázott életüket, minden nap áldják a szerencséjüket, és szépen csendben maradnak. Ez még akár szimpatikus hozzáállásnak is tekinthető.

A nárcisztikus luxusfeleségek viszont azt csinálják, amit te. Fürdenek a palijuk milliárdjain vásárolt, országos népszerűségben, meg írnak egy “sikerkönyvet”, amelyben belerúgnak az “unott arcú hivatalnokokba”.

A Jimmy Choo cipőjükkel.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Csókay András elárulta, mi vezetett szerinte a bangladesi sziámi ikrek szétválasztása utáni botrányokhoz

Az idegsebész szerint „egészen megdöbbentő volt” az, hogy „gyerekbántalmazást kimerítő levelet írt az alapítvány Szász János gyerekének”.

Link másolása

hirdetés

2019-ben választotta szét a Csókay András idegsebész vezette orvoscsapat a bangladesi sziámi ikreket, most Veiszer Alindának adott interjút - amit itt lehet megtekinteni előfizetésért cserébe - a műtétről és a pereskedésbe fajult botrányokról.

Az interjúban, amit a Telex szemlézett, Csókay elmondja, hogy szerinte több szakmai hiba is történt a műtétet megelőzően. Csókay műanyag koponyákon mutatta meg a műsorban, hogyan kellett volna felépíteni a koponyát, és ehhez képes mennyivel lett alacsonyabb a csont, mennyivel kevésbé nyújtott védelmet az agynak. Az egyik lány agya be is vérzett, majdnem meghalt, azóta képtelen az önálló életvitelre - mondta a professzor.

Ennek az oka Csókay szerint, hogy a háta mögött az alapítvány kilobbizta, hogy ne a sok éve vele dolgozó, anatómiához értő képzőművész, Muhari-Papp Sándor Balázs építse fel puzzle-szerűen a kifűrészelt, feleslegessé vált koponyacsontokból az új koponyák hátsó részét.

A vita valójában Csókay és Pataki Gergely plasztikai sebész között húzódik, akik több mint tíz évig vitték közösen a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt. Csókay azonban egyetlen egyszer sem mondja ki a nevét az interjúban, minden esetben alapítványként hivatkozik a másik oldalra.

Az idegsebész az interjúban elmondta, ha nem a háta mögött hoznak meg a műtétről alapvető döntéseket, akkor odament volna, és azt mondja, hogy "fiúk, akkor most innen takarodó van".

hirdetés

Mindezeket a vitákat ráadásul felvette a műtétről dokumentumfilmet készítő Szász János, akinél aztán házkutatást tartott a rendőrség egy ismeretlen feljelentő miatt, a nyersanyagokat keresve. Csókay szerint azért, mert az alapítvány nem szeretné, hogy a konfliktusok nyilvánosságra kerüljenek.

Csókay úgy fogalmazott, "gyerekbántalmazást kimerítő levelet írt az alapítvány Szász János gyerekének, az valami egészen megdöbbentő volt. Elmond egy csomó hazugságot róla, és leírja, hogy meg kell tudni Szász János gyerekének, hogy az apja mit csinált".

Elmondta azt is:

"Én jónak tartom a magyar rendőrséget, védi például a tüntetőket. De az, hogy 11 rendőr lerohanjon egy kovidos családot egy nyolc és egy tizenhat éves gyerekkel... Hát olyan megfélemlítő ereje volt ennek. (…) itt valami borzasztó félrevezetés történt. Félre lehet vezetni a legjobb rendőrséget is."

Támogatás

Veiszer Alinda műsora szponzorok nélkül, kizárólag a nézők adományaiból készül. Ha szeretnéd, hogy még sok hasonló beszélgetés szülessen, a Patreon oldalukon támogathatod a produkciót.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Két hét leforgása alatt mondták le a karácsonyi céges bulik 90 százalékát a járvány miatt

Olyan dátumok iránt sem érdeklődik senki, amelyeket korábban már nyáron le kellett foglalni, különben esélytelen volt helyszínt találni. Eközben a dolgozók akár 30 százaléka is elhagyhatta a rendezvényszakmát.

Link másolása

hirdetés

Magyarországon is egyre súlyosabb esetszámokat produkál a koronavírus-járvány negyedik hulláma, ami minden bizonnyal a közelgő ünnepi időszakra is rányomja majd a bélyegét. Ennek egyik első jele, hogy november közepén szinte varázsütésre elkezdték lemondani a hagyományos évzáró céges bulikat.

A tavalyi évhez képest jelentős különbség, hogy míg akkor általános tilalom volt érvényben, most hivatalosan lehetne ilyen rendezvényeket tartani, mégis majdnem mindenhol úgy döntöttek, hogy inkább nem kockáztatnak.

Erről, illetve az iparág általános kilátásairól beszélgettünk szakmabeliekkel.

A last minute lett az új hívószó

A céges rendezvénypiac erős hónapokon van túl, a tervezhetőséget viszont jóval nehezebbé tette, hogy a szabadidős turizmushoz hasonlóan ebben a szektorban is kifejezetten a last minute foglalásokra álltak át – tudtuk meg Tatár Györgytől, az egyik legnagyobb hazai céges rendezvényszervező vállalkozás (cegeshelyszinek.hu, rendezvenyhelyszinek.hu) ügyvezetőjétől.

Elmondása szerint az egész őszi időszakra jellemző volt, hogy míg korábban 3-4 hónapra előre is lekötöttek egy rendezvényt, ez az időablak most átlagosan 2-3 hétre csökkent, de extrém esetben az is előfordult, hogy csütörtökön rendeltek meg egy 120 fős rendezvényt a rákövetkező hétfőre. Bár végül ezt is sikerült megvalósítani, az ilyen igények óriási kihívás elé állították nemcsak a szervező céget, de a szolgáltatókat is.

A karácsonyi céges rendezvényeket ugyan viszonylag hamar lekötötték, azonban november közepe óta ezeket is sorra mondják le: a foglalások 90 százaléka néhány hét leforgása alatt teljesen eltűnt a piacról. Ezek között olyan „gyémánt” dátumok is szerepelnek, mint például a december 15-16-17-e, amelyek korábban jóformán kihalásos alapon működtek: akár már nyáron le kellett csapni rájuk, különben lehetetlen volt helyszínhez jutni. Ehhez képest most senkinek nem kellenek.

„Már azzal hívogatnak bennünket a partnereink, hogy a karácsony előtti utolsó hétvégéjük is üres, ha tudunk rá bárki érdeklődőt, állnak rendelkezésre. Ez korábban, normál piaci viszonyok között teljesen elképzelhetetlen volt.”

hirdetés

Némi reménysugarat szerinte itt is az utolsó pillanatos foglalások jelenthetnek: elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek olyan cégek, akik akár a karácsony előtti hét hétfőjén döntenek majd úgy, hogy csütörtökön vagy pénteken mégis megtartják a rendezvényüket. Akik pedig eddig nem mondták le a foglalást, sokszor az összes résztvevő helyszíni tesztelésével igyekeznek biztonságos körülményeket teremteni.

Tatár György a balatonfüredi Boutique Hotel Annuska üzemeltetőjeként is hasonló tendenciáról tud beszámolni: ott be se jöttek az évnek ebben a szakában szokásos előfoglalások, mindenki a végsőkig kivár a döntéssel.

„A szeptember és az október még nagyon erős volt, novemberben viszont már érezni lehetett a negyedik hullám hatását. Egyelőre a szilveszter is erősen kérdőjeles, idén valószínűleg az is legfeljebb last minute fog elmenni, amire szintén soha nem volt még példa.”

A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MARESZ) részéről szintén azt nyilatkozták megkeresésünkre, hogy nyár végén kezdett igazán újraindulni a rendezvényszervező szektor, melyet erős őszi hónapok követtek.

Mindenki egyszerre akart bepótolni mindent, illetve sok év végére tervezett eseményt is előre hoztak. Megélénkült a konferenciaturizmus, ami elősorban a belföldi, kisebb eseményekre volt jellemző, a nemzetközi rendezvények piaca a bizonytalan utazási korlátozások miatt még nem állt helyre.

A MARESZ is úgy tapasztalta, hogy az őszi fellendülés után az utóbbi hetek romló járványügyi adatainak következtében sorra mondják le az év végi rendezvényeket: az ágazatban drasztikusan esik vissza az üzleti rendezvényekre szóló rendelésállomány.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy november 14-én megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának utasítása, amely megtiltja az egészségügyi ágazatban a személyes jelenléttel történő szakmai rendezvényeket. A piacot nagymértékben visszaveti ez a korlátozás, hiszen az egészségügyi témájú szakmai rendezvények, továbbképzések az egyik legfontosabb húzóágazatot jelentik az üzleti rendezvények piacán, az események majdnem 50 százalékát ez a kör teszi ki.

A miniszteri utasítás következtében drámai lemondáshullám indult el ebben a szegmensben, mely nemcsak a budapesti szállodákat, és rendezvényhelyszíneket, de a vidéki vendéglátóhelyeket is nagymértékben érinti.

"Azt tapasztaljuk, hogy a megrendelők bizonytalanok, kivárnak, viszont a sokszor 2-3 hétre lerövidült megrendelési határidő komoly tervezési nehézségek elé állítja a szervezőket és szolgáltatókat. Sokszor okoz problémát elegendő embert találni a rendezvények kiszolgálásához" – erősítette meg a szövetség a Tatár György által elmondottakat.

Mindezek ellenére a MARESZ bizakodva tekint a jövő konferenciái felé, hiszen – mint fogalmaznak – „a szinte bármilyen méretű nemzetközi kongresszust és konferenciát befogadni képes, idén átadott kongresszusi központ új lendületet adhat Magyarországnak abban, hogy előkelőbb pozíciót érjen el a konferenciadesztinációk között, és minél több nemzetközi nagy rendezvényt tudjunk ezáltal is hazánkba csábítani.”

A dolgozók 30 százaléka is elhagyhatta a rendezvényszektort

„Szeptember-októberben még bizakodás volt és mindenki rendezvényeket tervezett, azonban ahogy jelentősen elkezdtek emelkedni az esetszámok, majd a kormány is szigorításokat jelentett be, ez a trend megfordult” – nyilatkozta a Szeretlek Magyarországnak Botond Szabolcs, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) társelnöke.

Ő is hasonló trendeket említett, mint cikkünk másik két alanya: november elejétől elkezdtek aggódni az ügyfelek, azóta egyre több a visszamondás, ami ráadásul nem is kötődik semmilyen jogszabályi korlátozáshoz.

Inkább önszántukból visszakoznak, attól tartva, hogy az ő rendezvényükön fertőződik meg valaki, vagy addig megváltozik a szabályozás úgy, hogy végül egyébként se tarthatnák meg, esetleg attól, hogy el se jönnek elegen ahhoz, hogy ne veszteséggel zárjanak. Multinacionális cégeknél az is előfordul, hogy egy közös nemzetközi policy mentén döntenek központilag az eseményeik törlése mellett.

Ebben változást csak az esetszámok csökkenése hozhat Botond Szabolcs szerint, akkor is inkább last minute jelleggel: ha épp kedvezőbbnek tűnik a helyzet, néhányan dönthetnek úgy, hogy mégis megszerveznek egy-egy rendezvényt, de jó előre biztosan nem fog így dönteni senki.

Az év végi időszakban további nehezítést jelent, hogy ilyenkor tipikusan olyan rendezvényekről van szó, ahol nehéz kordában tartani az embereket: mindenki ölelget mindenkit, kevésbé figyelnek a járvány elleni védekezésre, mint például egy konferencián, ahol fegyelmezetten, székeken ülnek a résztvevők.

Az MTPA abban bízik, hogy explicit rendezvénytiltásra már nem lesz szükség, de szerintük ez inkább politikai döntés kérdése a kormány részéről. Mindazonáltal úgy látják, a hatályos jogszabályok, vagyis a kötelező védettségi igazolvány és a megfelelő higiéniás körülmények elég biztonságot nyújtanak ahhoz, hogy ne kelljen tovább szigorítani.

Komoly probléma az elvándorlás okozta munkaerőhiány is. A szervezetnek konkrét adata egyelőre nincs ennek mértékéről, de viszonylagos konszenzus van abban, hogy akár az iparágban dolgozók 30 százaléka is elhagyhatta a szektort.

Az újabb és újabb hullámok pedig tovább erősíthetik ezt a trendet, ami öngerjesztő folyamatként az újraindulásra is negatív hatással lehet. Ezért is tartják fontosnak, hogy oktatással és utánpótlás-neveléssel erősítsék a szegmenst.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: