SZEMPONT
A Rovatból

Boldogabb világban élnénk, ha mindenütt szabad lenne a bevándorlás - derül ki a magyarul is megjelent ismeretterjesztő képregényből

A fordítóval, Ürögdi Barbarával beszélgettünk a bevándorlásról és arról, mennyiben változtathatja meg Bryan Caplan képregénye a hazai diskurzust.


Rendhagyó, képregényes formában jelent meg az idén magyarul is Bryan Caplan “Szabad a pálya - Vajon mit mond a tudomány a bevándorlásról?” című könyve. Az amerikai közgazdász közérthető módon cáfol rá a migrációval kapcsolatos előítéletekre: adatokkal, statisztikákkal támasztja alá, hogy az emberek áramlása globális szinten jótékony hatással bír. De vajon van-e helye ilyen véleménynek a hazai diskurzusban? Hogyan látják a magyarok a bevándorlás kérdését, és mi ezzel szemben a valóság? Ürögdi Barbarával, a könyv egyik fordítójával, a Helpers alapítójával beszélgettünk.

Hogy jött a könyv lefordításának ötlete?

16 éve bevándorlási céget vezetek, de az eredeti végzettségem elméleti nyelvész, műfordító. Tavaly, a korlátozások alatt akadt a kezembe ez a könyv angolul. Akkor még nagyon friss volt, elolvastam, megtetszett. Úgy döntöttünk, hogy itthon is kiadjuk: hárman fordítottuk, én a grafikus részeket, de a többi fordító is a Helpers munkatársa.

Célotok volt szembeszállni a kormányzati propagandával, vagy csak általánosabb képet szerettetek volna nyújtani a magyar olvasóknak?

Inkább a bevándorlással kapcsolatos kommunikáció és diskurzus, amivel szembemegyünk. Ez itthon elsősorban a menekültkérdésre korlátozódik: az átlagemberek nagy része nincs tisztában a bevándorlás típusaival, például, hogy mi számít legális, illetve illegális bevándorlásnak. Jelenleg kevés szó esik a migráció előnyeiről, arról annál több, hogy mi legyen a kerítésnél sorakozó menekültekkel.

A könyvet egy radikális bevándorláspárti közgazdász írta, de számunkra nem csak ez a lényeg.

Caplan nagyon sok szempontot körbejár, amelyek a hazai diskurzusban nem jelennek meg, ráadásul tudományos, objektív számokra és tényekre alapoz. Ezt akarjuk eljuttatni az emberekhez, nem egy adott véleményt. Döntsék el, mit gondolnak a bevándorlásról, de legalább legyenek vele tisztában, mi is az!
   

Milyennek látod a hazai migrációszabályzást? Összhangban van azzal, amit a kormányzati kommunikáció sugall?

Ami a migránskérdést illeti, azt Európának közösen kell kezelnie, de Magyarország szuverén joga kialakítani a saját bevándorláspolitikáját. Ez sokakat meglephet, de a hazai szabályzás elég megengedő - sőt, az egyik legmegengedőbb Európában, igaz, nem feltétlenül a menekültekkel szemben. A bevándorlási kérdések jelentős része ugyanis nem róluk szól, hanem teljesen bevett formák szerint történik. Ilyen a családegyesítés, a munkavállalási engedély, az üzleti célú bevándorlás, az állampolgárság megszerzése.

A kormányzati kommunikáció azt az érzést kelti, hogy az ország bevándorlóellenes, ami pedig tényszerűen nem igaz. Éppen ezért a mi célunk nem a meglévő szabályzás módosítása, hanem a közvélemény tájékoztatása. Mi a bevándorlás? Kik azok a bevándorlók, és miért jó őket beengedni? Milyen szempontok merülnek fel egyáltalán, ha erről vitatkozunk? Ezekre a kérdésekre ad választ a “Szabad a pálya”.

Azt mondod, Caplan radikálisan pozitív képet fest a bevándorlásról. Ti ezzel mennyire tudtok azonosulni?

A radikális álláspontok mindig lelkesítőek, aztán persze elkezded árnyalni, gondolkozni rajta. Persze, Caplan felvetései provokatívak, de ő sem gondolja, hogy egyik napról a másikra teljes mértékben meg lehet változtatni a közvéleményt. Azt is leírja, miért jó, ha megjelennek extrém elképzelések a diskurzusban: ha a politikában felbukkan egy-egy Bernie Sanders, vagy hazai példával élve például a Kétfarkú Kutya Párt, ha meg nem is választják őket. Az extrém álláspontok szélesítik az amúgy sokszor beszűkült diskurzust.

Én nem vagyok közgazdász, de lelkesítőnek tartom, hogy ilyen művek is megjelennek. Caplan ráadásul nem csupán naiv módon moralizál, figyelmen kívül hagyva a gazdaság kérdéseit: ehelyett kutatásokra alapoz.

Könyveket azért írnak emberek, hogy vitákat indítsanak, gondolatokat ébresszenek, nem azért, hogy egyetértsenek velük. Ezt a célt a “Szabad a pálya” el is érte. Fontos, hogy az ilyen művek az egyetemista, gimnazista korosztályhoz is eljussanak Magyarországon, akik remélhetőleg nyitottabbak arra, hogy az ilyen kérdéseket továbbgondolják.

Jól fogy a könyv? Tényleg megvan nálunk a maga közönsége?

Amennyire tudom, elég jól fogy, de pontos infóim nincsenek a terjesztőtől, mert még friss a kiadvány.

Elég sok sajtótermékben írtak rólunk cikkeket, elsősorban támogató hangnemben. Ráadásul a jövő héten, október 19-én, egy nyilvános vitára is sor kerül majd, amelyen Bryan Caplan mellett Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Kováts András migrációkutató, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója vesz részt. Nagyon ritka, hogy a kormány képviselője ilyen szereplőkkel, független moderátorral vállaljon vitát, ráadásul teljesen nyilvánosan – az esemény élőben követhető lesz Fb Live-on is. Ez még tudományosabb irányba terelheti a diskurzust a könyvvel kapcsolatban: szeretnénk, ha nem aktuálpolitikai dobálózás, hanem építő vita alakulna ki.

Véleményed szerint nálunk honnan ered a bevándorlóellenesség?

Itthon és Amerikában is elmondható, hogy az úgy nevezett bevándorlóellenesség sokszor inkább a rasszizmusból fakad. Gondolj csak bele: senkinek az égvilágon semmi baja sincs az idetelepülő amerikai cégvezetőkkel, francia séfekkel, svéd diákokkal. Minél látványosabban máshogy néz ki az illető, mint mi, annál alacsonyabb helyre rangsoroljuk.

A kormányzati politika érdeke, hogy ezt a kettőt - mármint a bevándorlóellenességet és a rasszizmust - összemossa. Amikor kiírják plakátra, hogy “Magyarország nem kér a migrációból”, valójában arra utalnak: nem kérjük a színesbőrűeket, azokat, akik nagyon mások, mint mi.

Persze, Európában ilyet nem lehet leírni. Ezért inkább úgy tesznek, mintha a bevándorlók mind kerítés alatt bemászó arab vagy fekete migránsok lennének. Eközben megfeledkezünk a békésen itt élő 200 ezer külföldiről, akik jelentős része fehér bőrű. Ez a szám amúgy elég alacsony; Nyugat-Európában a bevándorlók inkább a lakosság 10+ százalékát teszik ki.

Az ide bevándorló amerikaiak nem is tekintik magukat bevándorlónak, csak úgynevezett expatnak, tehát más a szóhasználat is: a velük foglalkozó cégeket is előszeretettel hívják relokációs cégnek. Ezáltal is bebetonozódik a társadalomban az elképzelés, hogy a bevándorló a kisebbségi, aki ide akar jönni. Beszédes adat egyébként, hogy a világ menekültjeinek 84 százalékát a származási országnál szegényebb és nem gazdagabb ország fogadja be.

Hogy tapasztalod, csökkent a külföldiek bevándorlási hajlandósága a kormánypropaganda miatt?

Nem csökkent, de tudni kell, hogy sok ügyfelünk jön diktatúrákból, ezért tisztában vannak vele, hogy a politikai üzenet nem minden esetben képezi le a hétköznapi realitást. Ők éppen azért döntenek a távozás mellett, mert nem értenek egyet azzal, ami a hazájukban zajlik. Igaz, néha megkérdezik, mennyire lesznek itt biztonságban, mennyire utálja a magyar közvélemény a bevándorlókat.

A propaganda a vállalatok hozzáállását viszont befolyásolja, akik kétszer is meggondolják, hogy ilyen országba hozzák-e a munkavállalóikat. Magyarország inkább a nagytőkére hajt, de egy egészséges gazdaságban nagy szerepet kapna a KKV szektor is, és egy pártucat vagy 100-200 főt foglalkoztató, agilis külföldi vállalat simán dönt úgy, hogy nem jön ide az idegenellenes kommunikáció miatt. Nálunk ez a szektor nem prioritás, kormányzati szinten sem a hazait, sem a külföldit nem támogatják eléggé.

Elmondható ugyanakkor az is, hogy sok amerikai konzervatív rajong Orbánért és a magyar kormányért. Ők saját elmondásuk szerint szeretnének olyan országban élni, ahol ilyen fontos a határvédelem. Szerintem meg elég abszurd, ha külföldiek számára szimpatikus, hogy védjük a határainkat a külföldiektől.

Számos frázist puffogtatnak a migránsokról, vannak egymásnak ellentmondó állítások. Klasszikus példa: “Idejönnek, elveszik a munkánkat, és még csak nem is dolgoznak!” Kitér a könyv a hasonló sztereotípiákra is?

A könyv végigveszi az olyan közhelyeket, mint hogy a migránsok anyagi terhet jelentenek, elveszik a munkánkat, vagy épp nem akarnak beilleszkedni. Nagyon sok adattal támasztja alá, hogy ezek az előítéletek nem állják meg a helyüket, sőt, gyakran az ellenkezőjük igaz. A Magyarországon munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldiek például ugyanannyi adót és járulékot fizetnek, mint a magyarok. Ezzel szemben sok szolgáltatást igénybe sem vesznek: sokan nem itt töltik a nyugdíjaséveiket, nincsen gyerekük, vagy ha van is, nem a hazai közoktatásban, hanem privát iskolában tanul. Emellett minimum 8 évig szavazati joguk sincsen.

Caplan legfőbb érve azonban, hogy a bevándorlástámogatás nem karitatív dolog. Aki idejön dolgozni, adófizető polgár, ahogyan az ide jövő cég is adót fizet. Ha sikeresen működik, értéket teremt az ország számára. Nem a magyar gazdaság támogatása áll tehát szemben a humanitárius nézőponttal. Nem az a kérdés, jófejek vagyunk-e, odaadjuk-e az utolsó szelet kenyerünk felét. Caplan szerint az egész emberiség fejlődéséhez hozzájárul, ha nincsenek az emberek röghöz kötve, hanem hagyjuk őket arra áramolni, ahol a számukra legértékesebb életet tudják élni.

A statisztikák jórészt Amerikából származnak. Nem lehet, hogy Magyarországon kevésbé lehet belőlük érvényes következtetéseket levonni?

Caplan főleg Amerikára vonatkozó kutatásokra alapoz, de globálisan alkalmazhatónak tartja a gondolatait. Amerikában valóban speciálisabb a helyzet, hiszen nem egy nemzetállamról van szó, mások a gazdasági feltételek. Ezzel együtt - mint a fenti példából is látszik - sokan hangoztatnak Orbánéhoz hasonló álláspontot, épp csak valamivel árnyaltabban.

Ugyanakkor Magyarország sem volt mindig ilyen egyszínű, mint ma: nagyon sok a történelmi nemzetiség. A világ nagyrésze sokszínű, vándorol. Caplan épp az Európai Uniót hozza fel pozitív példaként. Az EU a kívülről jövő migrációra változó mértékben nyitott, de a határok belső megnyitása (szerinte legalábbis) óriási sikersztori. Ha belegondolunk, néhány generációval korábban ezen országok lakossága még világháborúkban ölte egymást. Ma pedig működik a piac, áramlik a munkaerő, van igény és nyitottság szabadabban élni.

Caplan a magyarokat is kritizálta, mondván: álszent dolog, hogy egyesek bevándorlásellenesek, miközben ők maguk is munkát vállalnak Nyugat-Európában.

Ez is hasonló ahhoz, ahogyan az amerikai bevándorlók képzelik a saját helyzetüket. Mintha ránk nem vonatkoznának azok a dolgok, amiket a világról állítunk. Ismerek olyat, akinek tíz éve kinn dolgozik a gyereke Írországban, mégis bevándorlásellenesnek tartja magát.

Nem értjük meg, hogy a szabadságjogok korlátozása mindenkire vonatkozik: ha ezt támogatjuk, az előbb-utóbb ránk is hatással lesz. Mi nem a kerítésnél várakozó elesettek, és nem is az angolszász állampolgárok szintjén gondolunk magunkra, hanem valahol a kettő között, mondván: ha Angliában is vagyok kamionsofőr, legalább akkor sem vagyok afgán.

Mennyiben befolyásolhatja a Covid, illetve a poszt-Covid helyzet a nagy néptömegek mozgását?

Caplan két nagy kritikát kapott: az egyik, hogy a klímaválság kérdését nem járja körül a könyvben, ahogyan azt sem, milyen hatásai lehetnek, ha a migráció következtében növekszik a globális termelés. A másik kritika épp ez, tehát a vírushelyzet globális kezelése, hiszen a migráció elviekben tovább ronthatja a helyzetet. A szerző többek közt a magyar Élet és Irodalomban is reagált ezekre a bírálatokra. Elismerte, hogy ezekre a jelenségekre valóban ki kellett volna térnie, igaz, a könyv 2019-ben, tehát még a Covid-járvány előtt jelent meg.

Ami biztos, hogy a régiónként meghozott utazási korlátozások megelőztek minden oltási kampányt. Jelenleg is csak oltással és teszttel lehet utazni, a mi ügyfeleink is 100 százalékban be vannak oltva és rendszeresen vannak tesztelve, mert éppen az utazás kényszeríti őket erre. Hatékony nemzetközi standardok alakultak ki a karantént, teszteket, maszkhordást illetően. Ez önmagában jó példa, hiszen a hatóságok világszinten gyorsan reagáltak a járványra, hogy a nemzetközi mozgás ne járjon nagyobb kockázattal, mint például egy adott közösségben összejárni.

A Helpers egyik alapítójaként a migráció is szakterületed. Mivel foglalkozik ez a cég?

2004-5 telén indultunk, az eredeti profilunk személyi asszisztencia, segítségnyújtás volt az itt élő külföldiek részére. Ma már több lábon állunk: a vállalkozásindításban segítünk a külföldieknek a KKV szektorban. Körülbelül egyharmaduk ide is települne, ők tartózkodási engedélyt kérnek a maguk és családjuk számára, így a bevándorlási csapatunk üzleti célú bevándorlással, és emellett állampolgársági kérelmekkel, munkavállalási engedélyekkel is foglalkozik. A harmadik láb a könyvelés a külföldi tulajdonú kis- és középvállalatok részére, így összefoglalóan a Helpers profilja “Business and immigration services”. Szinte a világon minden nációval dolgoztunk már: 152 országból volt ügyfelünk, míg az ENSZ nyilvántartásában 193 állam szerepel - már nem sokkal maradunk el ettől a számtól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Mehringer Marci: Van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg
Mehringer Marci rengeteg támadást kapott kormánykritikus dalszövege miatt, de szerinte generációjának többsége hozzá hasonló dühöt érez. A 23 éves énekesbe Nagy Feró is beleállt, akiről azt mondja, csak egy megvezetett idős ember.


Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

A propagandát leszámítva összességében inkább pozitívak a visszajelzések.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

nemcsak én, de a legtöbb barátom is ugyanazt éli át: nincs hol laknia, nagyon drága az albi, rossz az oktatás, szar az egészségügy... Igazából ez a dal kigurult belőlem, szóval nem kellett sokat gondolkoznom rajta, könnyen jöttek a szavak.

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Én nem pénzt akarok ezen keresni. A zene számomra a művészetről szól, meg arról, hogy elmondjam, amit érzek, és nem arról, hogy felüljek erre a hype-vonatra.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Nem akarom megbántani sem őt, sem a korosztályát, de ő végső soron egy idős ember, akinek a korát szépen kihasználják. Kicsit olyan, mint egy báb, és rossz ezt látni.

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

az a legrosszabb az egészben, hogy ő olyan ember, aki egy időben szép dolgokért és nemes célokért lázadt, és most egy nagyon hasonló rendszernek a katonája.

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

Szerintem Magyarországon egy kicsit el vannak csúszva a dolgok, mert azt gondolják az emberek, hogy a politikusok a mi főnökeink. Holott ez pont fordítva van, mert a politikusokat az emberek választják meg, tehát ők vannak értünk, és az volna a feladatuk, hogy azokat a dolgokat, amiket a társadalom szeretne, vagy ami a társadalom számára jó, megtegyék.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

mi fiatalok talán sokkal inkább abba az irányba húzunk, hogy valamiféle kollektív egyetértésben tudjunk majd együtt létezni. Szerintem sokkal kevésbé vagyunk önzőek már, kevesebb az egyén, és sokkal több a kollektíva a fiataloknak a fejében.

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mostanra magyar ember lett, magyar embernek farkasa, ez így nem járja.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: