Bod Péter Ákos Trump vámháborújáról: Itt nem a közgazdasági logika működik, hanem valami más, egy fontos állást betöltő személy egoja
Kitört a globális vámháború, életbe lépett Donald Trump rendelete, ami alapján 10%-os vámot vetnek ki a Kínából Amerikába érkező 400 milliárd dollárnyi árura. Válaszul Kína bejelentette, vámot vetett ki az Amerikából érkező kőolajra, a mezőgazdasági gépekre, a nagyobb kocsikra és a kisteherautókra, valamint monopóliumellenes vizsgálatot rendelt el a Google ellen.
miután ígéretet kapott, hogy a két ország fokozza a határellenőrzést. Trump állítása szerint szomszédaitól azt várja, hogy csökkenjen az Amerikába áramló fentanil mennyisége és a migránsok száma.
A piacok azonnal reagáltak: a tőzsdék meginogtak, bár az amerikai részvénypiac később korrigált. Az európai vezetők közben arra készülnek, hogy Trump valóra váltja következő fenyegetését, és az Európai Unióból érkező termékekre is vámokat vet ki. Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárral próbáltuk meg értelmezni, mi történik az Egyesült Államokban.
– Most úgy tűnik, hogy mégis blöff volt ez az egész vámokkal való fenyegetőzés. De mi az értelme? Mit nyert ezzel Trump?
– Nyilván semmit nemzetgazdasági értelemben. Racionális alapon minden elemző tulajdonképpen azt gondolta, hogy a büntető vámokról való szónoklás a választási kampányban elmondottaknak a lecsengése, aztán majd fölállnak a szakminisztériumok, elkezdenek működni, addig az elnök szimbolikus döntésekkel foglalkozik, mondjuk a dokumentumok nélküliek tömeges deportálását népszerűsíti, de a gazdaságpolitikát nem rúgja fel. Most abban a furcsa állapotban vagyunk, hogy a kijelölt pénzügyminiszter és külügyminiszter már átment a kongresszusi meghallgatáson, de több más szereplőt még nem fogadtak el. Ebben az átmeneti időszakban, amikor nem szoktak érdemi döntéseket hozni, Trump a leendő kormánya feje fölött átnyúlva elkezdett kormányozni.
Gyorsabb a döntéshozatal, és gyakran hibás. Most egy ilyen esetet látunk. Azt egyébként lehetett tudni, hogy a bejelentések része blöff, mert Kína minden termékére 60 százalék vámot harangozott be néhány hete, ami irgalmatlan blöff volt: az piaci zavarral jár, megdobná az amerikai inflációt. A szomszédos országokra pedig nem gazdasági okok miatt, hanem a határvédelem gyengeségére hivatkozva jelentett be büntetővámokat, ami az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodásnak nyilvánvaló felrúgása. Erről is azt gondolták eleinte az elemzők, hogy blöff. Ezért is volt viszonylag kicsi a reagálás a bejelentéskor, bár az a „viszonylag kicsi” is megrázta a tőzsdéket, az árfolyamokat, és így már bekövetkezett bizonyos gazdasági veszteség. Ezek az első körös veszteségek. A beszélgetésünk pillanatában az a helyzet, hogy elvileg amerikai idő szerint déli 12-kor életbe lép a kínai 10 százalék többletvám. De az ember most már mindent úgy mond, hogy hozzáteszi, melyik percben folyik a beszélgetés.
– A korábbi ciklusában elsősorban Kínát jelölte meg Trump, mint fő riválist, amellyel szemben akár vámpolitikával is, de fel kell venni a kesztyűt.
– Éveken keresztül a trumpi szöveg az volt, hogy Amerikának a feltörekvő Kínával szemben kell megvédenie magát, mert a kínaiak veszedelmesek, mert trükköznek, és ezért indokolt gazdasági alapon is a velük szembeni vámvédelem. Ebben van is valami. Az Európai Unió is, magyar ellenszavazattal ugyan, de tavaly nyáron a Kínában gyártott elektromos autókra kiegyenlítő vámot vetett ki, éppen azért, mert az ottani belső árképzés átláthatatlan, és valószínűleg tiltott szubvenciót tartalmaz. De talán Elon Musknak például lehet rejtett oka, hogy Kínával is kesztyűs kézzel bánjanak. A most még érvényben lévő 10 százalékos vám jóval kevesebb, mint a felfüggesztett 25 százalékos tételek a két szomszédos országgal szemben.
tehát el tudom képzelni, hogy ebben az ügyben személyes befolyást fejtett ki.
– És mi van Európával? Minket is fenyegetett Trump vámokkal.
– Európát nem lehet azzal vádolni, hogy titkolt állami támogatások lennének, mert e vonatkozásban az Európai Unió szabályozása szigorú, nálunk nem lehet illegális állami támogatást nyújtani. Némelyik tagállam kormánya persze szeretne ilyet, lehet tippelni, hogy melyik, de kemény szabályok vetnek ennek gátat. Tehát itt végképp nincs gazdasági megalapozottsága a védővámoknak, büntető vámoknak, azon túl, hogy Európának kiviteli többlete van Amerikával szemben. Csakhogy Amerikának az egész világgal szemben behozatali többlete, kiviteli deficitje van. Egyszerűen azért, mert az amerikaiak többet költenek, mint amit megtakarítanak. Tehát van egy makrogazdasági szituáció, ami kikerülhetetlenül előáll, ha egy ország túlfogyaszt. Akkor bizony túlimportál. Ami úgy jelenik meg a statisztikában, hogy a rajta kívül álló világgal szemben deficitje van. Ezen úgy nem lehet segíteni, ahogy az elnök gondolja. És itt megáll az ember, mert azt kell kimondani, hogy
Ez az egész eddigi vámügy meglehetősen amatőr. De hát ez jellemzi az elnök egész habitusát és jellemét.
– A mostani fejlemények ismeretében ez inkább a kiskakas meséjének kezd tűnni. Ezt a fenyegetést ezek után egyáltalán lehet komolyan venni?
– Ha közgazdászt vagy üzleti elemzőt kérdez, az ilyen döntés előtti öt percig azt mondja, hogy miután ennek nincs értelme, ilyen nem lesz. Aztán öt perc múlva kiderül, hogy lett döntés. Akkor az elemző nem tehet más, kiszámolja, hogy abból mi következik. Az Egyesült Államok legnagyobb külkereskedelmi partnere nem Kína, hanem Európa. És szövetséges. Vámháborúnak tehát nincsen gazdasági racionalitása.
És van most káosz, improvizáció. Kár már történt. Az ember csak reménykedik, hogy ebből nem lesz rendszer.
– Egyáltalán, mi az értelme ennek a vámpolitikának egy olyan világgazdasági szerkezetben, mint amilyenben élünk?
– Ez a fajta vámvédelem és a hazai ipar támogatása a XVII. század gazdaságpolitikája, amiről a klasszikusok, Adam Smith óta kimutatták, hogy hosszú távon károsak. Ennek ellenére a merkantilizmus létezik mind a mai napig, modernebb formájában a kínai állam is alkalmazta, amikor védelmet vont a saját gazdasága köré. Az viszont meglepő, hogy egy fejlett ország vezetője gondolja úgy, hogy ezzel lehet ismét naggyá tenni Amerikát. A közgazdaságtudomány már régen túlhaladt ezen. Ami a mostani vámfenyegetést illeti, úgy tűnik, hogy ez inkább egy alkufolyamatban elfoglalt pozíció, egy nagyotmondás volt.
– Ha szembeállítjuk a drágulással és a várható termelésvisszaeséssel a vámbevételeket, milyen egyenlegben reménykedhet az amerikai kormányzat?
– Közgazdasági nonszensz, hogy a vámbevételek fedezzék Trump jövedelemadó-leszállítási tervét, ahogy ígérte. Egy sor gazdasági elemző – egyébként magamat is ide sorolom, hiszen írtam erről – elmondja, hogy a vámbevételek a modern államok életében ugyan nem csekélyek, de az összes bevételnek egy-két százalékát teszik ki, ha mégis nagyon megemelik, akkor lehet 5 százalék. A személyi jövedelemadó és a vállalati nyereségadó azonban ennek az ötszöröse. Tehát aki azt gondolja, hogy jól megvámolja a külföldieket, és majd abból finanszírozza az adók megfelezését, az teljes félreérti a közgazdaság alapösszefüggéseit. Továbbá a vámokat alapvetően a fogyasztó fizeti meg, az amerikai fogyasztó. A vámtarifa megemelésből származó állami bevétel messze nem elégséges Trump nagy adócsökkentési programjának a végrehajtásához.
– Ez lesz az amerikai politika a jövőben? Hogy előbb ütünk, aztán tárgyalunk? Ugye itt van Ukrajna is, amellyel szemben, mint egy kereskedő, azt mondja Trump, hogy ha ritkaföldfémeket adnak Amerikának, akkor továbbra is támogatják őket. Elképzelhető az, hogy a politikától és a diplomáciától idegen törvényszerűségek mentén fog folyni az egész ciklus?
– Igen, az a nagyobb félelmem.
Ezzel nem lehet tervezni, mert ez folyamatos visszaélést jelentene a gazdasági logikával, hiszen nem-gazdasági ügyeket kever bele a nemzetközi szabályrendszerbe. A szabályrendszer eddig jól-rosszul működött, de ezután nem nagyon fog tudni jól működni. És akkor persze ehhez a szabálynélküliséghez is igazodni fog majd a világ, csakhogy a hosszú távú kiszámíthatóság eltűnik, ami megnehezíti a dolgát az összes szereplőnek. Elvileg azt is lehetne gondolni, hogy a checks and balances, az ellensúlyok rendje visszaáll Amerikában, amikor az ilyen működés visszásságai nyilvánvalóvá válnak. Talán az amerikai rendszer alapintézményei megint elkezdenek működni. De ezt most nem tudjuk. Két év múlva lesz az időszaki választás, amelyen lehet, hogy a belső erőviszonyok megváltoznak. Amit a szakapparátus moderáló szerepéről mondtam, az sajnos csak egy akadémiai álláspont, mondván, hogy ha van pénzügyminiszter, az majd ilyen oktalanságokat nem követ el.
Viszont az, hogy ilyen gyorsan visszakozott mindkét szomszéd ország esetében az elnök, elfogadva nem tudjuk pontosan milyen ígéreteket, abban lehet, hogy benne volt már a szakapparátus. Ezt innen nem lehet látni. Tegnap megnéztem az amerikai kommentárokat éjszaka. Volt, aki a fejét fogta, hogy ilyet még nem látott. Volt, aki azt mondta, hogy az illetőről tudjuk, hogy ilyen. A szakapparátus ügye nem jött szóba, az most zajló belső folyamat: most veszik át a minisztériumokat, viszik be a saját embereiket, cserélik le azokat, akiket nem szeretnek. Ilyenkor el tudom képzelni, hogy vannak olyan minisztériumok, amelyek leálltak, vagy akár intézmények is. Az USAID-nél például mindenkit szabadságra küldtek, ez az óriási szervezet fel van felfüggesztve. A kormányátadási átmenet mindig kicsit zavaros, de most különösen, és ma ennek a kaotikus 2-3 hétnek az eseményeiről beszélünk. Az igazán nagy kérdés az, hogy ebből működési mód lesz-e.
