Bod Péter Ákos: A rezsicsökkentés borzasztóan káros, itt van a történelmi pillanat az árak és a tarifák újraszabályozására
Napok óta a teljes leállás szélén táncol a Paksi Atomerőmű, ahol a hűtéshez használt víz hiánya, a Duna példátlanul alacsony vízszintje miatt a teljesítmény nagy része már kiesett. Az energiaválságban a kormány a lakosság és a cégek segítségét kérte: önkéntes fogyasztáscsökkentést vár el a legkritikusabb órákban, délután 5 és este 10 óra között, de egy rendelettel azt is előkészítette, hogy szükség esetén az állam kötelezhesse a legnagyobb fogyasztókat a termelésük korlátozására. Erre egyelőre nem volt szükség, de jelenleg senki sem tudja megmondani, meddig tarthat a mostani vészhelyzet, mikor mérséklődik az aszály és emelkedik meg tartósan a vízszint.
Mennyibe kerülhet az országnak a mostani energiaválság? Milyen következményekre kell felkészülni rövid- és hosszabb távon? Akadályozza-e a rezsicsökkentés, hogy a lakosság alkalmazkodjon a klímaváltozás következményeihez? Milyen alternatívák merülhetnek fel? Erről beszélgettünk Bod Péter Ákos közgadásszal, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökével.
— Hogyan hat ki az energiaválság a gazdaság növekedésére?
— Érdemes különválasztani a rövid távú hatásokat és a hosszú távú, stratégiai ügyeket. Az ötven milliárd forintos eddigi kárra vonatkozó kormányzati becslések a rövid távra szólnak, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a mostani helyzet átmeneti. A gazdasági veszteségek felbecslésénél támaszkodhatunk korábbi súlyos aszályos esetekre, mint amilyen 2022-ben előállt. A vízhiányt tekintve 2018-ban is volt már hasonló helyzet, ami akkor majdnem az atomerőmű leállításához vezetett. A korábbi tapasztalatok alapján tehát készíthető becslés. A gazdasági hatások mellett fellépnek egyéb, súlyos bajok, így ilyenkor megnő a halálozás. Maradva a gazdasági hatásoknál: most az a rendkívüli, hogy kieshet a magyar energiamixből az, amit mindenki évtizedeken át adottságnak vett: az atomerőmű áramtermelése. Az atomenergiát sokan nem szeretik, de vannak előnyei a szén vagy olaj elégetésével szemben, és viszonylag gazdaságos, valamint előnyének mondtuk, hogy a működése az időjárástól nem függ. Ez utóbbi alaptétel már évekkel ezelőtt megbukott. A most kialakult drámai helyzet aztán átvezet a hosszabb távú kérdésekhez.
— Ha először a rövidtávra koncentrálunk, mennyibe kerülhet az a költségvetésnek és a cégeknek az, ami most történik?
— Egy nagyon fontos erőmű termelésének a kiesése megnöveli az importigényt. Hogy az majd mennyibe kerül, nehéz megmondani, mivel az áram piaci termék, az ára piaci hatásokra ingadozik.
A másik oldalon ott vannak a felhasználói oldalt érintő hatások, a kényszerű alkalmazkodás költségei. A nagy energiafogyasztók azzal szembesülnek, hogy vagy önkéntesen fogják vissza a termelésükkel, működésükkel járó energiafelhasználást, vagy kiteszik magukat annak, hogy az állam kényszerből korlátozást vezet be. A kisebb áram-felhasználás az iparban, szolgáltató szektorokban termelési, szolgáltatási kiesést eredményez. Ehhez társul az aszály, a hőség. Hogy mind ez majd miként jelenik meg a nemzetgazdasági teljesítménymutatókban, a foglalkoztatásban, az államháztartás állapotában, annak mértéke nagyon függ az időjárás további alakulásától. Ám felveti azt a kérdést, amit már régen fel kellett volna tennie a társadalomnak, a kormánynak: ha van klímaváltozás – amit letagadni bűn, még ha volt is ilyen politikai törekvés –, akkor hogyan tudunk, akarunk ahhoz ésszerűen alkalmazkodni.
— Most tűzoltás folyik, a cégek sorra vezetik be az önkorlátozásokat, hogy ne omoljon össze az áramellátás. Mennyire sikeres ez?
— Egy példa, a Sparban, ahol tegnap reggel vásároltam Balatonfüreden, már leállították a hűtőfelület egy részét, az árucikkeket éppen átcsoportosították, kevesebb pultot hűtenek. Ez így helyes, mindenhez lehet valamiképp alkalmazkodni, ez esetben úgy, hogy a szolgáltató átcsoportosít és összevonja a hűtőfelületet. Az üzemekben le lehet állítani az áramfogyasztás csúcsidőszakára eső műszakokat, átütemezve azokat más időszakra. Esetleg akár későbbi hetekre tolhatók át az energiaigényes munkák.
A mértékét nehéz megbecsülni, de volt nemrég olyan súlyosan aszályos év, amikor a GDP növekedéséből egyedül a mezőgazdaság több mint 1%-ot vitt el. Nemrég egy rendezvényen találkoztam Bóna miniszter úrral, az általa elmondottak is megerősítették, hogy a magyar mezőgazdaság jelenlegi állapotában a főbb kultúrákban idén nagy lesz a veszteség. Ez pedig átvisz minket arra a kérdésre, hogy miért pont ezek a főbb terménykultúráink? Miért ennyire energia- és vízigényes az iparszerkezet? Az életmódunk? Miért nem ösztönöz ésszerű takarékosságra a fogyasztói árak, rezsitarifák rendszere?
— Egy új kormányrendelet alapján, ha tovább romlik a helyzet, a cégeket rá is kényszeríthetik a termelésük visszafogására, és ezért a vállalkozások még kártérítést sem kérhetnek. Érteni vélem a logikát, de vajon ez indokolt beavatkozás lehet?
— Igen, és ez mindig is így volt. Gyerekkoromból emlékszem, hogy volt szénszünet. Amikor fizikai hiány lép fel egy országban stratégiai termékből, a kormányzatnak kötelessége ahhoz igazítani a felhasználást. Hozzáteszem, a hozzáigazításnak van hatósági és ár-eszközökkel történő módja is.
Ha abban a sávban háromszoros lenne az lakossági ár, akkor akár szereti valaki a kormányt, akár nem, a saját érdeke alapján igazodna a helyzethez.
— De van joga a kormányzatnak ilyen típusú beavatkozásra?
— Természetesen van. A másik opció ugyanis az, hogy a túlzott fogyasztás miatt egy merev rendszerben a kínálat gyengesége, kiesése vagy bizonytalansága vészhelyzetet állít elő, ami óriási társadalmi, gazdasági és egyéb költségeket okozhat. Ezt meg kell előzni. Erre a kormánynak van felhatalmazása, sőt ez a kötelezettsége.
Ilyenkor ugyanis el kell dönteni, kiket kell leginkább megvédeni, és kiket nem lehet. Ahol nagy áramfogyasztású termelés folyik, ott lehet a legtöbbet megtakarítani, és a termelés kényszerű visszafogásával lehet megóvni a lakosságot. A háztartások nyilván nincsenek kellően felkészülve a kiesésekre. Bár zárójelben jegyzem meg, a polgárnak is fel kellene készülni arra, hogy az alapvető infrastruktúrában lehetnek kiesések, zavarok. Az ötvenes éveket említettem, és nem túlzó az összehasonlítás: akkor inkább kapacitáshiány indokolta a hatósági beavatkozásra, most pedig részben a kapacitáskiesés, részben a keresleti oldal elfutása. Elektromosság mindenhez kell, a folyóvizet mindenki adottságnak veszi. Pedig előállhat kényszerhelyzet, és akkor a hatóság feladata a sorrendiség kijelölése.
— Nem most jött el a lélektani pillanat, amikor el lehetne engedni a rezsicsökkentést? Hiszen egyre egyértelműbb, hogy észszerűtlen és akadályozza a kilábalást.
— Valóban, a mostani helyzet is rámutat, hogy a rezsicsökkentésnek nevezett szerencsétlen hatósági árrendszer választási termék volt, nem pedig értelmes gazdaságpolitikai vagy szociális szabályozás. Nyertes választási szlogen, amely nyomán sajnálatos módon a felhasználók, a családok milliói nem váltak anyagilag érdekeltté az ésszerű viselkedésben.
Ehelyett az elmúlt évtizedben az Orbán-kormány ráerősített arra a társadalmi elvárásra, hogy valakik a változásoktól védjék meg őket. Miközben itt arról van szó, hogy ésszerűen kellene gazdálkodni a természeti javakkal, az energiával, vízzel. Ráadásul, mivel a választópolgár számára kedvezőnek látszó rezsitarifák rögzítése nyomán a szolgáltató cégek egy része veszteségessé vált, bizonytalan állami támogatásból tartotta fenn magát, nem maradt vállalati jövedelem a szükséges beruházásokra. Évek alatt óriási elhalasztott fejlesztések tornyosultak fel mindmára. Ez a mostani pillanat változásért kiált. Az egész magyar infrastruktúra-fejlesztést végig kell gondolni, mert új helyzet van, ideértve az új klimatikus viszonyokat és másfelől szerencsére az új technológiai megoldásokat.
— Mivel lenne most könnyebb, ha az Orbán-kormány annak idején másképp áll a kérdéshez?
— Ha a mérőórák és a számlázási rendszer már a 21. század tízes éveinek színvonalát elérte volna mostanra, akkor nem ennyire drámai lenne a helyzet. Rugalmas árazási rendszer esetén, a modern folyamatszabályozási technológia alapján jönne egy elektronikus jel, hogy melyik idősávban lesz kisebb a villanyszámla, mikor érdemes a mosógépet bekapcsolni. Európa sok országában a „smart metering” már elterjedt, máshol még csak most válik tömegessé. Az uniós helyreállítási alap (RRF) fő támogatási projektjei között szerepelt az energiatakarékosság és a digitalizáció összekapcsolása. Az előző kormány politikai vagy személyes okokból hagyta volna elszalasztani a lehetőséget. Felelőtlen és érthetetlen magatartást tanúsított ebben is az Orbán-kormány.
— Akkor a Tisza miért nem vezeti ki most a rezsicsökkentést?
— Itt van a pillanat. Én is azt gondolom, hogy
Feltételezem, hogy ezen dolgoznak, és az intézkedéseket hamarosan meghozzák.
— Az Európai Unió régóta az elektrifikáció felé tart a fosszilis energia visszaszorítása érdekében. Hol tartunk ebben?
— Nagyot lépett előre Európa az elmúlt években. A társadalmi és gazdasági célok között persze mindig van ütközés. Ahol háborús veszély van, ott a környezetvédelem háttérbe szorul, mert az életben maradás az elsődleges, a biztonságpolitikai szempontok versenyre kelnek a zöld vonatkozásokkal. Az elektromos átállási célok rövid távon keményen ütközhetnek foglalkoztatási, gazdaságossági, geopolitikai megfontolásokkal. De a komoly fejlődési trendek folytatódni fognak.
. Végül pedig a fogyasztásról, és rólunk, fogyasztókról: ezek a krízisek talán segítenek tudatosítani a laikusokban is, hogy ésszerűen kell gazdálkodni. Az üzleti élet is most teherpróba alá kerül. A jól vezetett cégeknél mindig van üzemfolytonossági, fenntarthatósági terv. Látom is, hogy a felelős vállalatok nem kormányzati felszólításra, hanem saját önérdekből azonnal átállítják a termelést: áttérnek a home office-ra, vagy félreteszik azokat a termékcsoportokat, amelyeknek nagyon nagy az erőforrásigénye.
— Ugyanakkor most dízelbuszokat állít be a főváros a trolik helyett. Hiába ösztönözzük az elektromos autókat és hőszivattyúkat, ha egy ilyen helyzetben az a válasz, hogy nincs elég áram.
— Itt a rövid és a hosszú táv ütközése történik. Ha az energiamixből kiesik egy jelentős egység a környezeti kényszerhelyzet miatt, akkor átmenetileg vissza kell nyúlni egyéb technológiákhoz. Ez kicsit olyan, mint amikor áramszünet esetén belép az aggregátor: pótmegoldás, de amint helyreáll az energiaellátás, leállítják. A stratégiai irány világos, de taktikai okokból néha vissza kell lépni. A mostani kényszerhelyzet nem változtat azon a tendencián, hogy a fosszilis energiahordozók helyett a megújulók felé halad Európa, benne hazánk. Azt azonban hozzáteszem, hogy amíg a megújulók ciklikusságát – nevezetesen, hogy a nap- és szélerőművek csak akkor termelnek, ha süt a nap vagy fúj a szél – nem oldjuk meg tárolókkal és egyéb műszaki megoldásokkal, addig megeshet, hogy sajnos vissza kell nyúlni korábbi technológiákhoz.
A tomboló nyárban talán könnyebb megértetni: itt a klímaváltozás, amit alapvetően az emberiség eddigi életmódja idézett elő. A fennmaradásunkat szolgáló stratégiai célokat Magyarországnak is követnie kell.