Bod Péter Ákos a költségvetésről: „Egyszerűen nem akarják az adófizető orrára kötni, mire költik a pénzt”

Fischer Gábor - szmo.hu
2023. február 28.

Az éves infláció januárban a KSH szerint 25,7 százalék volt, az élelmiszerinfláció ennél jócskán magasabb szinten áll.

Raskó György agrárközgazdász rendszeresen járja az élelmiszerboltokat, a termelői kisboltoktól egészen a nagy áruházláncokig. Facebook-bejegyzéseiből megtudhatjuk, hol érdemes vásárolni, és azt is, hol szálltak el az árak. Vele beszélgettem.

– Legutoljára olyan 45 százalék élelmiszer-inflációnál maradtam le. Ennyi?

– Februárban a növekedési ütem nagyon lelassult. A 12 havi, az valóban 45% körül van, azonban az egyhavit nézve gyakorlatilag megállt.

tehát a keresleti oldal motiválja az élelmiszerárak növekedési ütemének lelassulását, illetve megállását. Szerintem már csak egy termékkörben lesz még komolyabb fogyasztói árnövekedés: a baromfihús, a juhhús és a sertéshús esetében. A marhahúsnál már nem nagyon látom, mert nincsen akkora kereslet Magyarországon, azonban a sertéshús biztos, hogy drágulni fog.

– És miért?

– Azért, mert a sertés jegyzése a számunkra meghatározó német piacokon, Észak-Rajna Vesztfáliában most 2 euró 20 centre drágult, ami elképesztő mértékű növekedés az egy évvel ezelőttihez képest, legalább 40 százalékos. Emiatt a vágóhidak hazai beszerzése is megdrágul, és ez majd előbb-utóbb a húsban, a húskészítményekben jelentkezni fog.

– Nagyon jó dolog, hogy lelassult az élelmiszerinfláció, de ugye hiú ábránd marad, hogy valaha is visszatérnek az árak arra a szintre, ahol egy évvel ezelőtt voltak?

– Kizárt. És ennek nyomós okai vannak, hiszen a termelők számára három nagy tétel igen megdrágult. Az egyik a táp és takarmány. Ezek ára egy év alatt 60%-kal nőtt, itt elsősorban az abraktakarmányra kell gondolni. Ez ugye a gabonaár emelkedésnek a következménye, valamint a szójadaráé. A másik nagy tétel az energia. Mind a termelésben, mind a feldolgozásban az energiaköltségek elég jelentősek, ott sokszor 6-7-szeres növekedés történt, és az sem fog csökkenni a közeljövőben. A munkabér is drágult 15-18 százalékkal, az is fontos tényező, tehát ha ezeket így összeadjuk, akkor a visszarendeződés nominál értékben abszolút kizárt, még akkor is, ha ez a tendencia folytatódik, habár a mezőgazdasági nyersanyagok árszintje május óta visszafelé csorog. Mára azonban megállt a visszarendeződés, és szerintem nem is lehet számítani arra, hogy további csökkenés történjen. Már az is nagy eredmény, hogy a visszarendeződés az ilyen mértékű volt. Valószínűleg most egy stagnáló állapot következik, ami aztán a forint árfolyamváltozásának függvényében hat majd a belföldi átadási árakra, illetve a kiskereskedelmi fogyasztói árakra is.

– A forint erősödése milyen szerepet játszhat?

– Az az elképesztő veszteség, ami egy kiló liszten, cukron vagy éppen sertéshúson volt tavaly november-decemberben, az mára enyhült. Most is veszteség van rajta, de már nagyjából elviselhető mértékű,

mert különben a kiskereskedelem 100 százalékban importtal is ki tudja váltani a termékeiket.

– Találtam egy érdekes képet a Facebookon, nem tudom, hogy ön látta-e. Egy fotó a párkányi Lidlből, február 18-án, azt írja, hogy a tej 261 forint, a tojás 50 forint/darab. Miért van ez?

– Egyrészt azért, mert a magyar áfa a világbajnoki szinten van. A szlovákhoz vagy az osztrákhoz viszonyítva is, de a lengyelhez, végképp. A feldolgozatlan hús- és gabonaféléken 5 százalékos áfa van csak, de amint feldolgozott termék készül belőle, 27 százalék az áfa + 4 százalék büntetőadó, ami miután forgalomarányos, ezért áfának tekinthető. Vagyis ezeken az élelmiszereken 31 százalék az áfa! Ausztriában csak 10 százalék. Emiatt van az, hogy Ausztriában szinte minden tejtermék olcsóbb, mint Magyarországon.

– Tartható ez az állapot?

– Ez azt fogja eredményezni, hogy a határ menti lakosság átjár majd Szlovákiába, Szlovéniába, Horvátországba, Romániába élelmiszert vásárolni. Ezt bizonyos hatótávolságon belül éri meg, az 50-100 kilométerre lakók nem fognak átjárni Párkányba vagy éppen Burgenlandba,

– Emlékszem a '80-as évekre, amikor az akkori bölcs gazdasági vezetés rövidlátásának köszönhetően az emberek Ausztriából hozták be a Gorenje hűtőszekrényt, emiatt hihetetlen mennyiségű valuta áramlott ki az országból. Talán ez nem lesz, de az az adóbevétel, ami Szlovákiába megy, az nem ide megy. Tehát ez az adópolitika, ami a kereskedelmet így bünteti, tartható? Miért van az, hogy nálunk az áfán keresztül akarják beszedni az összes adót?

– Azért, mert az Orbán Viktor személyesen is, de a kormánya is meg van győződve arról, hogy az áfa legkönnyebben behajtható adó, és az áfát mesterséges inflációnöveléssel szépen lehet tovább pörgetni. Minden infláció az államnak kedvez. A világ minden országában, nem csak Magyarországon. És ahol ilyen adópolitika van, ott egyértelmű, hogy a kormány nem fog lemondani az inflációról, mert az neki kényelmes és előnyös. Az áfán keresztül vesz el akkora tömegű költségvetési bevételt, amit utána már ő tud osztani, osztogatni. Tehát ez hatalomtechnikai megoldás is. Ahogy sikerült tavaly visszaszereznie a választások előtt szétosztogatott pénzeket az áfán keresztül, most az uniós pénzek elmaradását jelentős mértékben tudja pótolni az inflációs áfával. Ez történik.

Orbán azt szokta mondani, hogy itt legalább szabad választása van a polgárnak, ha kevesebbet vásárol vagy nem vásárol, akkor őt nem sújtja ez a magas áfa, de aki továbbra is költekezik, annak örülnek, attól beszedik az áfát. Az SZJA csak 15 százalék, az úgynevezett osztalékadó, meg társasági adó is hihetetlen alacsony szinten van Magyarországon. A kormány az adópolitikáján keresztül arra törekszik, hogy az emberek motiváltak legyenek a munkára. Láthatóan azok is, ezért van az, hogy munkanélküliség gyakorlatilag szinte nincs is az országban, hiszen szinte csak azok nem dolgoznak, akik egyébként nem is akarnak dolgozni. Amúgy szerintem ez nem rossz politika. Az ilyen magas szintű áfát abszolút helyesnek tartom közgazdászként, kivéve a zöldség-gyümölcsét, azt le kellene 5 százalékra vinni, de az összes többi árucikk magas áfája engem nem zavar. A munkára való ösztönzésre ez az SZJA és osztalékadó politika nagyon-nagyon kedvező és jó. Az, ami a kormánynál elmarad, hogy nincsen megfelelő szociálpolitikája, és ebből lesz majd komoly társadalmi feszültség.

– Láthatóan ez a kormánynak nem okoz gondot, mert az áfa révén megvan az a költségvetési bevétele, amiből a hatalmi pozícióját megszilárdíthatja. Ezek az úgynevezett „én adom neked” intézkedések. Mint ahogy most éppen Orbán Viktor minden nyugdíjasnak, így nekem is küldött levelet, amiben felhívta a figyelmemet arra, hogy adott nekem egy 13. havi nyugdíjat. Az már nincs odaírva, hogy közben nyugdíjasok átlagban rendesen elszegényedtek más társadalmi rétegekhez viszonyítva. Érzi ezt a levél szerzője is, mert megjegyzi: „Bezzeg Gyurcsány Ferenc annak idején elvette tőletek a 13. havi nyugdíjat”.

– Nekem ez úgy tűnik, hogy ez bűvészkedés a számokkal. Tehát rendben van, nem fizetünk magas SZJA-t, cserébe fizetünk magas áfát. Viszont egy jó gazdaságpolitikához nem elég csak a számokkal bűvészkedni, oda valami más vízió is kellene, mert itt csak ugyanazt a kevés pénzt osztogatják jobbra meg balra, és a végeredményben ettől még nem lesz egy valódi, bővülő, fenntartható, dinamikus, modern, XXI. századi gazdaságunk.

– Abszolút nem vitatkozom önnel, csupán azt magyarázom, miért ragaszkodik a magas inflációhoz, és miért ragaszkodik a magas áfához a kormány. Azért, mert hihetetlen kényelmes helyzetbe hozza ez az adópolitika, és a többi pedig már kormánypropaganda, amiben meg elképesztően hatékony.

Vagyis, ha valamihez, hát a propagandához hihetetlen módon jól értenek, és Orbánt pedig semmi más nem érdekli csak a hatalom. Hogy itt a magyar gazdasággal mi van, vagy milyen a külpolitikai viszonyulásunk a szomszédokhoz, azok harmadlagos kérdések. Csak az számít, hogy a hatalma stabil legyen. Az Idea közvélemény-kutatása igazolja, hogy hihetetlen hatékony ez a politika, mert az ellenzék egy árva százalékkal nem tudta javítani a pozícióját. Most sem, amikor történelmi mértékű az életszínvonal-esés. Vagyis Orbán ebből azt a következtetést vonja le, amit mondott az országértékelőjén, hogy mindent megfontoltam, mindent meggondoltam, és győztesen fogunk kikerülni a mostani válságból is. Decemberre már egyszámjegyű lesz az infláció – mondja magabiztosan a miniszterelnök. Halkan teszem hozzá, hogy az EU többi tagállamában már most tavasszal egyszámjegyű lesz.

– Az ember úgy érzi, hogy Orbánék valamilyen csodaszert találtak fel. Bármi történik, azt a saját javukra tudják fordítani.

– Hihetetlen profi hatalomtechnikai eszközeik vannak, és jól is használják azokat. Ezt valóban tanítani lehet, sőt biztos, hogy tanítani is fogják politológus hallgatóknak.

– Amit Fidel Castronak sikerült Kubában megvalósítani, az történik itt is? Ott hihetetlen szegénységbe csúszott az ország, de a Commandante hatalma rendíthetetlen volt.

– Meg a népszerűsége is.

– Ezek szerint ennek igazából nincsen vége, szépen lassan belefut a végtelenbe anélkül, hogy bármi változás lenne?

– Nem vagyok jós, én csak közgazdászként látom a dolgokat. Szerintem a tavaly év végi életszínvonal-csökkenés 2023-ban folytatódik, és egy nagyon jelentős rétegnél fog olyan gondot okozni, hogy nem fogja tudni a rezsit fizetni, és állandósul ez a problémája. Akkor lehet, hogy más lesz a helyzet, de egyelőre ennek még nagyon a kezdetén vagyunk.

A DK szavazóinak döntő hányada ugyanolyan elvakult szavazó, mint Orbán keménymagja, csak éppen Gyurcsány irányába. Ez a kettő összeadódik és befagyasztja a magyar belpolitikát. Mások számára láthatóan nincsen mozgástér. Mindkét fél jelentős, olyan egyoldalúan elfogult táborral rendelkezik, ami a társadalmi belső politikai mozgásteret szinte a lehetetlenségig leszűkíti, ezért van az, hogy az ellenzéki pártok egyike sem tud megerősödni, pedig nyilvánvalóan van közöttük különbség, van, aki azért ötletes, jó dolgokkal áll elő. Ez a kemény tábor mindkét oldalon úgy konzerválja a magyar belpolitikai viszonyokat, hogy a következő választásokon is már most biztosított a kétharmad. Ha véletlenül nem lenne meg, hanem csak a sima 50 százalék lenne a Fidesznek, akkor a Mi Hazánk be fog segíteni, és majd hozzáteszi a saját 10 százalékát, és a kettő együtt már biztos, hogy újra hozza a kétharmadot.

– Az a kormányzati prognózis vajon reális, hogy az év végére egyszámjegyűvé váljon újra az infláció?

– Azért nem, mert az Orbán-kormányt nem fűzi hozzá semmi érdek. Majd kitalálnak újabb ellenséget, miért nem sikerült 10 százalék alá menni, és persze elterelik majd a figyelmet. Akkor foglalkozna ezzel a kérdéssel komolyan a kormány, ha látná, hogy az Unió átutalja azokat a pénzeket, amik elvileg Magyarországnak járnak.

Van persze más opció is, például hitelfelvétel Kínától. Ez persze nagyon drága játék, és politikailag sem igazán jó, de ha nincs más választás?

– Másodszor mondja azt, hogy Orbánéknak nem érdeke az infláció letörése, nekik ez most így jó, mert magasabb áfabevételt hoz. Azt akarja sejtetni, hogy a kormány az inflációt tudatosan gerjeszti? Hogyan lehet tudatosan inflációt gerjeszteni?

– Például a kiskereskedelemre kivetett 4 százalékpontos büntetőadóval (2022-ben még „csak” 2,7% volt), az ársapkával, valamint a forint szándékos gyengítésével tavaly ősszel. Nyilvánvaló, hogy nem véletlen volt 420-430 forint az euró árfolyam. De gerjesztették a tavaly februári jóléti intézkedésekkel is: SZJA visszatérítés, 13. havi nyugdíj. Miután ez a pénz kiment/ott maradt a lakosságnál óriási plusz keresletet teremtett. Meg is lódult az infláció szépen és ezzel párhuzamosan az áfabevétel is. Mára már 100 százalékban vissza tudták szedni ezt a pénzt az áfán keresztül. Ez volt a tavalyi motiváció, ehhez idén hozzájött az is, hogy miután már tudja a kormány, hogy az Uniótól ebben az évben nem fog pénzt kapni, ránézett a költségvetésre, honnan lehet pénzt szerezni, és ugyanarra a következtetésre jutottak: a magas áfa bevételekkel.

– Miért nem a globális minimumadót vezetik be? Ott például sok százmilliárdos bevételre tehetnének szert.

– Az adóemelés lenne Magyarországon. És nekik fontosabb az, hogy ide jöjjenek kínaiak, dél-koreaiak és más befektetők. Ma Magyarország gyakorlatilag egy adóparadicsom, ráadásul a külföldi tőke még jelentős állami támogatásban is részesül, a debreceni akkugyár esetében ez éppen 320 milliárd Ft. A külföldi befektetések nagyon kellenek a kormánynak, hogy gazdasági növekedést tudjon felmutatni.

Azt a néhány tucat hozzáértő közgazdászt, akik ezzel foglalkoznak. A lakosságot viszont egyáltalán nem érdekli, leszámítva néhány ezer környezetvédőt, akik ágálnak ellene. Magyarország globális világban való hosszú távú életképessége századrangú szempont az Orbán-kormánynak.

Fischer Gábor, fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2023. február 25.

Putyin gyilkos háborúja egy éve folyik Ukrajna, egy független európai ország ellen, amely nem mellékesen keleti szomszédunk. Bár az első hetek kiemelt figyelme az átlagpolgár részéről már megszűnt, a menekültek továbbra is érkeznek a háború sújtotta övezetekből. A pályaudvarokon az első időkben megszerveződő spontán segítségnek hála, a menekülők nem maradtak ellátás nélkül már akkor sem, amikor a hivatalos Magyarország még vonakodott a kérdéssel foglalkozni. Ma már működik az állami menekültellátás is, de például a Migration Aid átmeneti menekültszállói nélkül nem biztos, hogy a hazai ellátás mindenkinek helyet tudna biztosítani.

Fotós kollégámmal a szervezet Madridi úti szállóját látogattuk meg, hogy lássuk, egy évvel az orosz támadás megindulása után milyen ellátást kapnak a menekülők.

Menekültszálló a Madridi úton

A Madridi út környékén mintha a nyolcvanas évek óta megállt volna az idő. Kopott, földszintes házak, barátságtalan utcák. Előbb értem oda, vagy húsz perccel, gondoltam keresek egy boltot, hogy valamit egyek, de bolt sehol. Van időm sétálgatni. A városanyák/atyák, ki tudja mikor, úgy gondolták, hogy pont ezen a lehangoló környéken kell európai fővárosok neveiből utcanévbokrot kialakítani. Van itt Párizsi utca, Berlini utca, és Brüsszeli utca is. Kereshettek volna kozmopolitább környéket is ezeknek a neveknek, bár manapság talán kifejezetten díjazza a kormányoldal, hogy ilyen csúf közterületnek jutott Budapesten Brüsszel neve.

Ezen morfondírozom, amikor megérkezik a fotós, idő is van, bemegyünk. Meglepetésemre amilyen nyamvadt a környék, annyira kellemes kialakítású a szálló. Tágas, minőségi anyagokkal burkolt előtérbe érkezünk, megtudjuk, éppen lakógyűlés volt, ilyeneket rendszeresen tartanak. Mindenhol ukrán nyelvű, cirillbetűs táblák. Egyiken megköszönik az ottlakóknak, ha segítenek a szálló körüli munkákban. Megtehetik, a többségük még nem dolgozik, akik már pénzt tudnak keresni, általában találnak végleges szállást, albérletet.

Siewert András, a Migration Aid elnöke fogad minket, tőle kérdezem, mit kell tudni a szállóról, a munkájukról.

András

– Mióta működik ez a hely?

– Március 12-én lesz egy éve.

– Megvolt ez az épület?

– Üresen állt akkor, munkásszállónak készült, de a tulajdonos még nem indította el az engedélyezési folyamatot. Mi akkor már a pályaudvarokon a szállásközvetítésre voltunk specializálódva, alapvetően magánszállásokat közvetítettünk ki a menekülteknek, vagy szállodák által felajánlott üres szobákat. Viszont láttuk azt, hogy szükség lenne egy nagyobb tranzitszállóra. Akkor tudomásunkra jutott ez a lehetőség, kijöttem, beszéltem a tulajdonossal, aztán úgy döntöttünk, hogy birtokba vesszük.

– Rendes piaci bért fizettek?

– Nem teljes egészében, de közel piaci árat fizetünk.

– Hogy tudják kigazdálkodni?

– A támogatásokból.

– Állami támogatás?

– Állami támogatás nincs.

– Ez ugye egy átmeneti szálló. Tehát itt csak korlátozott ideig maradhatnak a menekültek?

– Ebből van kevés, ingyenes tranzitszállásból. Viszont tágan értelmezzük, mi az a tranzit. Ez azt jelenti, hogy aki mondjuk angol vagy kanadai vízumra vár, akár hónapokig is maradhat. Időközben annyi változott, hogy most már sokkal többen akarnak Magyarországon maradni.

Mára tehát a tranzit azt is jelenti, hogy olyanok is itt vannak, akik maradni akarnak Magyarországon, és munkára, albérletre várnak. Egyre több olyan lakónk van, aki innen jár már dolgozni. A gyerekek innen járnak iskolába, óvodába. Ez nem volt cél, de vannak olyanok, akik egyszerűen beragadtak. Lehetetlen élethelyzetben vannak, hogy se előre, se hátra.

– Hány családot tudtok egyszerre fogadni?

– Potenciálisan 300 férőhelyes a szálló, kettőtől nyolc ágyasig vannak a szobák, de nem szoktunk, ha egy mód van rá, idegeneket összerakni. Volt persze egy-két olyan krízis szituáció, amikor ők maguk ajánlották fel, mert nagyon sokan jöttek, hogy költözzenek be valahova üres ágyakra. Sajnos most nekünk is elszálltak a költségeink, mint mindenkinek, és muszáj volt spórolnunk. Úgyhogy most visszaadtunk két emeletet a háromból. Ezzel csökkent ez a szám, így most százötven főig tudunk befogadni.

Siewert András, Migration Aid

– Milyen hullámokban érkeznek a menekülők? Vannak olyan harci cselekmények, melyek után érezhetően többen érkeznek?

– Az első időben ezt jobban lehetett érzékelni. Időközben az ukránok megtanultak együtt élni a háborúval.

Lehet hallani a napi statisztikát a rendőrségtől, hogy még mindig vannak napi nyolc és tizenötezer között az ukrajna, illetve a román határ felől belépők, de ők mind tranzitosok. Ez azt jelenti, hogy ők jellemzően olyanok, akik itt vannak már Magyarországon, vagy más nyugat-európai országokban, és csak hazautaznak látogatóba, és utána jönnek vissza.

Azt gondolom, hogy menekültek körülbelül heti néhány százas létszámban érkezhetnek már csak.

– Találnak munkát?

– Ősszel a nagy multinacionális cégek felfedezték a lehetőséget, hogy bizony munkaerő jelent meg az országban.

Nem is jelentkeznek be a rendszerbe menedékesként, hanem munkavállalói, tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

– A beiskolázás hogy történik?

– Az a hivatalos állami ukáz, hogy a területileg illetékes iskolába kell minden gyereket járatni. De ez az elmélet. Gyakorlatban azért sem működik, mert

Ukrajnában különben is online oktatás van.

Nagyon szépen köszönjük – ukrán nyelven. Magyarország másik arca.

Tehát ez a lehetőség ez fennáll, igaz nem hivatalos, de igazából ezzel nem tud mit csinálni az állam. Igyekszünk napköziellátást szervezni, főképp a dolgozó menekültek gyermekeinek. Ott vannak ukrán anyanyelvű pedagógusok, akik foglalkoznak velük. Onnan lehet online is tanulni, akár.

– A menedékesekkel és a sima munkavállalókkal együtt, mekkora létszám lehet itt Magyarországon?

– Nincsenek pontos statisztikai adatok, a határon semmiféle tájékoztatást nem kapnak arról, hogy mi a procedúra, ezért aztán nagyon sokan biometrikus útlevéllel jönnek át, ami kilenc hónapos tartózkodási engedélyt tesz lehetővé, így tulajdonképpen turistaként vannak itt.

de ebbe nincsenek beleszámítva a kettős állampolgárok.

– Velük mi a helyzet?

– Ők majdnem a legrosszabb helyzetbe kerültek, mert sem a magyar állam nem ismeri el őket, sem az UNHCR, tehát az ENSZ menekültügyi főbiztossága nem tartja őket számon. Hiába menekültek ők is, jogilag uniós állampolgárok, tehát kiesnek minden rendszerből.

– Most leginkább milyen ukrán területekről érkeznek friss menekültek?

– Mindenhonnan. Teljesen új problémákkal is szembesülünk. Például a legrégebbi lakóink orosz állampolgárok, húsz éve éltek Kiivben, de orosz állampolgárként senki sem akarja őket befogadni. Miután csak tartózkodási engedélyük volt, ezért ők nem számítanak ukrán menekültnek. Viszont Nyugat-Európa eléggé bekeményített az orosz állampolgárokkal kapcsolatosan.

És most ilyen bonyolult történetek vannak, hogy csak úgy tudnak Európába jutni, hogy Oroszországon keresztülmennek, és a balti államokban lépnek az Európai Unió területére.

– Nem tartották meg a régi okmányaikat, hogy igazolják, ők valójában ukránok?

– Nem merik magukkal vinni, mert a megszállt területekről csak Oroszországon keresztül lehet menekülni. Ha egy ilyen okmányt megtalálnak az orosz hatóságok náluk, könnyen bajba kerülhetnek. Viszont ott állnak az orosz útleveleikkel Európa határán, és nehéz bizonyítaniuk, hogy ők valójában ukránok.

– Fel vagytok arra készülve, hogy akár még évekig is működtetni kell az átmeneti szállókat?

– Pont most itt, a lakógyűlésen mondtam néhány mondatot arról, hogy egy évvel ezelőtt feltehetően egyikünk sem úgy tervezte az életét, nem csak ők, hanem mi sem, ahogy alakult.

Nyilvánvalóan ez emberi és anyagi erőforrás kérdése. A Migration Aid a mai napig önkéntesek által működtetett szervezet. Február 24-e óta több mint 3 ezer önkéntes fordult meg nálunk. Hosszabb-rövidebb ideig vannak itt általában, de olyanok is dolgoznak, például a tolmácsunk, aki március óta itt van folyamatosan.

– Te ezt mióta csinálod?

– Hét éve.

Itt mindenki önkéntes

– Emellett valamiből másból keresel pénzt?

– Igen.

– Szabadidőd van?

– Tavaly február 24. óta nem voltam szabadságon.

Irina

A beszélgetés végére az étkezdében is befejeződik az ebéd. Az ebédlő ajtajában mosolygós idősebb nő fogad. Ő Irina, régóta Magyarországon él, ide házasodott. Róla beszélt András, az első napok óta önkénteskedik, tolmács. Nem ukrán, orosz, szentpétervári. Szót ért mindenkivel, sosem érte semmi attrocitás amiatt, mert orosz. Amikor megkérdezem, oroszként lelkileg hogy tudja feldolgozni a történteket, elkomolyodik.

Minden lakót ismer, segít nekem, hogy kiválasszuk azokat, akikkel beszélgetni tudunk. Bemutat egy fiatal édesanyát két iskolás fiúcskával, akik igent mondanak kérésemre.

Az interjú helye egy közösségi tér lesz. Ennek is megvan az oka. András szerint az ide érkező menekültek mindenüket elvesztették, és kiszolgáltatott helyzetben vannak. Ilyenkor az ember olyan dolgokat is megtesz kérésre, amit máskülönben nem tenne meg. Nem lehetünk tehát biztosak abban, hogy, ha megkérnénk valakit, fotózhatunk-e a szobájában, nemcsak a (vélt) kiszolgáltatottsága miatt mond igent. Ezért kőbe vésett szabály a szállón, hogy a lakók szobája, személyes élettere szent.

Nagymosás. Közfeladat, állami támogatás nélkül.

Megértjük és elfogadjuk a szabályt, leülünk egy közös nappaliban.

Anja

Anja és a két fiúcska, David és Jegor olyan közel ülnek egymás mellett a széles kanapén, mintha ez az egymásnak dőlés, összekuporodás adna nekik biztonságot. Egész testbeszédük védekezés, sündisznó pozíció. Ugyanakkor barátságosak, kedvesen válaszolnak a kérdéseimre.

Anja és fiai. Szorosan egymás mellett.

– Krivij Rihből érkeztünk, amikor már ott is elkezdődtek a berepülések, légiriadók. Eddig nagyon nem volt ott semmi, de az utóbbi időben egyre inkább elviselhetetlenné vált a helyzet. Nem volt áram, nem volt semmi. Egy nap, ha szerencsénk volt, négy óra hosszára kapcsolták be az áramot. Nem tudtuk, mire számítsunk. Ezért jöttünk el.

– A férje otthon maradt?

– Nem jöhetett el. A család azonban úgy döntött, hogy legalább én a gyerekekkel jöjjek el, hogy legalább mi legyünk biztonságban.

– Szülei?

– Idősek. Hallani sem akartak róla. Maradni akartak.

– Hogyan tudtak kiutazni?

– Vonattal. De négy napon keresztül jöttünk, fárasztó volt nagyon.

– A határon sem segítettek semmi hivatalos információval?

– Nem. Végül sikerült találkozni egy önkéntessel, aki segített idejutni.

– Amióta itt vannak, tudnak beszélni az otthoniakkal?

– Igen, tudunk.

– Változott valami azóta?

– Csak minden rosszabb lett. Nincs villany, nincs gáz. Bombáznak.

– Mivel foglalkozott otthon?

– Eladó voltam egy boltban.

– És itt?

– Még semmi.Talán ismerőseink tudnak Németországban szerezni valamit. De ha nem, akkor nekiállok és itt keresek munkát.

– Ha véget érne a háború, hazamennének?

Itt megakad a beszélgetés. Anja elérzékenyül, hangja elcsuklik, szeme kivörösödik.

Tapintatosan félrenézünk, Anja összeszedi magát, mosolyog. Sok erőt kívánok nekik, s ők kimennek a folyosóra. Nehéz most megszólalni.

Irina javasol nekünk egy idős hölgyet, Vera nénit. Kicsi, hófehér bőrű idős asszony, nagy narancssárga kendővel. Mutatja nekünk a csuklóját, nemrég elesett, és zúzódásai voltak. Nem könnyű neki már naponta többször felmenni a meredek lépcsőn, az emeletre. Irinától megtudom, nincs egyedül, de a menye, akivel kijött, éppen dolgozik, így hát napközben csak maga van.

Vera néni

A tágas előtérben ülünk le. Kemény tekintetű nő, aki a szovjet történelem legvéresebb időszakait élte át Ukrajnában.

– Honnan érkezett?

– Kremencsukból.

– Maradtak otthon rokonok?

– Három nővérem van.

– Velük mi van?

– Nem akarnak jönni.

Az oroszok a rakétákkal ilyen házakat lőnek.

– Valaki vigyáz az otthonára?

– A szomszéd ránéz időnként. Egyelőre megvan.

– Itt mit tud csinálni?

– Sétálgatok. Járkálok, beszélgetek. Csak eltelik az idő valahogy. Itt mindenki jó hozzám, segítenek. Mindenben segítenek. Csak egy dolog zavar nagyon.

– Mi az?

Vera néni nyolcvankét éves. Túlélte a náci német megszállást, a szovjet uralmat, most az orosz rakéták elől menekült Budapestre. Messze még a háború vége. Hosszú életet kívánok neki.

Fotó: Wikimedia Commons - szmo.hu
2023. február 23.

Az Amerikai Tudósok Szövetségének adatai szerint a világ nukleáris arzenálja jelenleg nagyjából 12.700 robbanófejből áll. Igaz, hogy ez jóval kevesebb, mint a hidegháború végi 70 ezer, hála a különböző fegyverzetkorlátozási egyezményeknek, de egy atomháború veszélye soha nem múlt el, sőt, az új START megállapodás felmondásával ez a kockázat még nőtt is.

Putyin a keddi évértékelő beszédében jelentette be, hogy felfüggesztik a nukleáris robbanófejek és hordozórakéták ellenőrzése terén folytatott együttműködést.

Azt rögzítette, hogy a két országnak nem lehet 1550-nél több nukleáris robbanófeje, 800-nál több rakétaindító berendezése, és 700-nál több interkontinentális vagy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétája, valamint nehézbombázója.

Emellett a megállapodás lehetővé tette, hogy az amerikaiak és az oroszok egymás országaiban, a helyszínen ellenőrizzék, a másik fél betartja-e a szabályokat. Az új START szerződés 2010-es megkötése óta összesen 328 ilyen helyszíni ellenőrzést végeztek el. Ezentúl egyetlen egyet sem fognak.

Bár Oroszország azt ígéri, a felfüggesztésről szóló döntés után is betartják a fegyverek számára vonatkozó korlátokat, elemzők attól tartanak, hogy kiújulhat a hidegháborús fegyverkezési verseny.

Dimitris Drikakis, a nicosiai egyetem kutatója szerint ebben a helyzetben a béke kulcsa az lehet, ha a világ megérti, mivel is járna egy atomcsapás. Csapatával modellezték, mekkorák lennének a túlélési esélyeink, ha 3 kilométerrel egy nagyváros felett felrobbanna egy interkontinentális ballisztikus rakéta 750 kilotonnás robbanófeje.

„Az emberek elfelejtették, hogy egy nukleáris háborúnak milyen pusztító hatásai lehetnek. Most, hogy vita folyik egy ukrajnai potenciális atomháborúról, egy ilyen tanulmány szélesebb körben felhívja a figyelmet arra, hogy a nukleáris robbanások nem tréfadolgok” – nyilatkozta Drikakis a WIRED-nek.

A Physics of Fluids című szaklapban publikált tanulmány számítógépes szimulációkból indult ki.

Akik 3 és 10 km között, az úgynevezett „mérsékelt károk zónájában” tartózkodnának, elvileg életben maradhatnának, de csak akkor, ha villámgyorsan eljutnának egy megfelelő óvóhelyre. Ilyen helyek lehetnek az az erős, kevés nyílással rendelkező betonstruktúrák, például a bankok és az aluljárók. De még ezeken a helyeken sem mindegy, hogy épp ki hol lenne a detonáció bekövetkezésekor. Az első villanástól számítva nagyjából 5-10 másodpercünk lenne arra, hogy elérjünk egy ablaktalan hátsó helyiséget, vagy esetleg egy zárt pincét.

A lakóépületek többségét nem úgy építették, hogy kiálljanak egy atomcsapást. Dylan Spaulding geológus, a Union of Concerced Scientists nukleáris szakértője szerint a hagyományos, fából, vagy téglából készült házak biztosan összedőlnének. A földrengésbiztos vasbetonszerkezetek ugyan kibírnák a 1,5-2,5 kg-os nyomást négyzethüvelyenként (kb 7 cm2-nyi felületen), tehát ezek az épületek nem hullanának darabokra, de ez még kevés lenne a túléléshez.

Aki szembekerül vele, az könnyen a falhoz csapódhat. Különösen nagy veszélyben lennének azok, akik egy ajtó vagy egy ablak mellett, egy folyosón vagy egy nyitott szobában lennének, mert a lökéshullám tölcsérszerű hatást kifejtve száguldana át ezeken a tereken, és mindent szétszórna, ami az útjába kerül.

Egy bank dolgozóinak a trezorban kellene elrejtőzniük, míg egy aluljáróban a legjobban azok járnának, akik eljutnak egy mélyállomásra. Persze kevesen élnek vagy dolgoznak ablaktalan, megerősített betonból készült épületekben, vagy egy betonbunker közelében.

Drikakis szerint meg lehet próbálni azt is, amit Indiana Jones csinált a Kristálykoponya Királyságában. Ott a régész-kalandor egy nukleáris robbanás elől egy fagyasztószekrénybe ugrott be. De ha a lökéshullám túlságosan erős, akkor a fridzsidert is felkaphatja, a benne rejtőzködővel együtt.

És akkor még nem esett szó a kibocsátott ionizációs sugárzásról és a hőségről, amelyeknek számos végzetes egészségügyi hatása lehet az égési sérülésektől a belső szervek károsodásán át a rákbetegségekig. A sugárzás az epicentrumtól több tucat kilométerre is kiterjedhet, és aki a robbanást túlélte, később áldozatul eshet neki.

A ciprusi kutatók az interkontinentális ballisztikus rakétákra telepített stratégiai atomfegyverek hatásait vizsgálták, de léteznek olyan taktikai atomfegyverek is, amelyeket egy repülőgépről dobnak le egy harctér felett, és amelyek a földön robbanhatnak fel. Ezek a robbanások másképp működnek, de ugyanolyan halálosak és pusztítóak lehetnek, és potenciálisan még több embert tesznek ki a sugárzásnak.

Oroszország és az Egyesült Államok rendelkezik „alacsony hatásfokú”, 5-10 kilotonnás atomtöltetekkel is, amelyek alig kisebbek, mint a Hirosima felett felrobbantott 15 kilotonnás bomba. Ezeknek is óriási a pusztító ereje, bevetésük pedig a nukleáris konfliktus eszkalációját vonhatja maga után.

Spaulding emlékeztet arra, hogy ez a két atomtámadás, valamint az azt megelőző nevadai kísérletek szolgálhatnak bizonyítékul ma is arra vonatkozólag, hogy mit is jelentene egy nukleáris háború.

Fischer Gábor cikke, Címlapkép: Szigetváry Zsolt, MTI - szmo.hu
2023. március 06.

Az akkumulátorgyárakról szóló vita az egyik legforróbb téma lett 2023 elejére. Győrffy Dóra ebben a tárgyban írt tanulmánya március közepén jelenik meg a Társadalmi Szemlében. A Harvardon és a CEU-n végzett, és jelenleg a Corvinus Egyetemen tanító közgazdászt és politológust arról kérdeztük, melyek a legfontosabb megállapításai a tanulmányának, és mi lehet a tágabb oka annak, hogy a kormány akkumulátorgyártó-nagyhatalomként képzeli el Magyarországot.

– Azt veszem észre, hogy világnézeti kérdéssé vált megint egy szakmai kérdés. Főként azok ellenzik az akkumulátorgyárakat, akik a kormánnyal szemben állnak, a kormánypártiak meg védik a beruházást.

– Igazából nem tudjuk, hogy ki áll az akkumulátorgyártás mellett. A közvéleménykutatások alapján azért jóval kevesebben állnak a program mellett, mint a kormány mellett. Például Debrecenben látható, hogy még a Fidesz saját szavazói sem támogatják. Nyilván a parlamenti vitákban ez így tükröződik, de én is azt gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy erről szakmai alapon beszéljünk, mert ennél kevés fontosabb ügy van ma Magyarországon, hiszen ez meghatározó módon befolyásolja a gazdaságszerkezet alakulását és a környezeti feltételeket, illetve Magyarország energiaszükségleteit.

– Most akkor szeressük vagy ne szeressük?

– Márciusban jelenik meg egy átfogó tanulmányom a Közgazdasági Szemlében. Tavaly júniusban kezdtem el ezt a témát alaposan kutatni, arra a következtetésre jutottam, hogy ez zsákutca Magyarország számára.

Ez a tevékenység nem magyar technológiára épül, és a gyártáshoz szükséges feltételek nem állnak rendelkezésre Magyarországon: kevés az energia, a víz, és az alacsonyan képzett munkaerő. Ennek ellenére hatalmas állami forrásokat szánnak rá, egyrészt a közvetlen támogatások révén, másrészt pedig az infrastruktúra, különösen az energiahálózat fejlesztése kapcsán, tehát ez egy közpénztemető. A gyárak megkapják a szubvenciót azért, hogy munkahelyeket teremtsenek külföldi vendégmunkásoknak, utána fel kell építeni számukra az erőműveket, több ezer milliárdból, majd újabb több száz milliárdot kell költeni a hálózat kiépítésére, és igazából mindezért a haszon erősen kérdéses. Ugyanis a haszon soha nem a gyártásban van, hanem a kutatás-fejlesztésben, illetve a felhasználásban és az értékesítésben, ezt hívják mosolygörbének.

Magában a gyártásban van a legkisebb hozzáadott érték. Annak érdekében terelik el a közcéloktól az állami forrásokat, a magyar adófizetők pénzét, hogy itt német, illetve kínai multinacionális vállalatoknak termeljenek profitot. Az ő számukra ez nyilván nagyon megéri, nem kérdés, hogy a német autógyárak nagyon örülnek, hogy közel lesznek az akkumulátorok, és a kínai akkumulátorgyárak pedig nagyon örülnek, hogy az EU-n belül egy ilyen kiváló hídfőállást tudnak teremteni.

Tavaly december 23-án a gyógyszeriparra vetettek ki különadót, ami különösen a Richtert érintette. Magyar, magas hozzáadott értéket előállító, magyar tulajdonú, magyar fejlesztésen alapuló, sikeres multinacionális cég adóiból fizetik ázsiai gyáraknak ezeket a szubvenciókat. Ennek alapján azt gondolom, hogy gazdaságstratégiailag és gazdaságszerkezetileg ez egy teljes tévút.

– Ez nem most kezdődött el, évek óta így történik.

– Valóban már régóta működnek Magyarországon koreai akkumulátorgyárak, de a CATL debreceni tervei nagyságrendi különbséget jelentenek. Egyébként az autógyártás az ennél magasabb hozzáadott értéket jelent, nagyon jó, hogy itt van a Suzuki, meg az Audi, meg a Mercedes, nem ez a probléma, hanem az,

Ugyancsak nagyon károsnak tartanám, ha gumigyártó nagyhatalom szeretnénk lenni, de az akkumulátorgyártás is hasonló helyzetet teremt. 2021-ben és 2022-ben a külföldi működőtőke-beáramlás 60-70 százaléka a járműgyártásba és az akkumulátoriparba történt, ennek a nagyobb része az akkumulátorgyártás.

pedig a szolgáltatásokban sokkal magasabb hozzáadott értékű tevékenységek folynak, mint a gyártásban.

– Ugyanakkor sok oktatási szakértők szerint az oktatáspolitika sem épp abba az irányba megy el, hogy itt magas hozzáadott értéket teremtsünk.

– Pontosan ez a kritika lényege, és ez nem politikai, hanem közgazdasági kritika. Például a CATL támogatását is beleszámolva, a már megítélt közvetlen és infrastrukturális támogatás körülbelül 700 milliárdos nagyságrend. Az akkumulátoripar megteremtése érdekében! Miközben az oktatásra nincs pénz, pedig a gazdaság hosszú távú fejlődése szempontjából egyszerűen nem lehet kérdés, hogy az oktatásra kell fordítani a forrásainkat. Ráadásul csak az akkumulátoripar miatt 50 százalékkal növekszik Magyarország energiaszükséglete. Magyarország energiaszegény ország, tehát több ezer milliárd kell ahhoz, hogy ezt az igényt kielégítse.

Nem igaz az az érv, hogy majd ez biztosítja a munkahelyeket, hiszen a munkahelyek többsége a szolgáltató szektorban van most is, és ott is marad. A GDP 70 százalékát a szolgáltató szektor állítja elő, az ipar az ott mozog 20-25 százalékon, és ez nem változott. De a magas hozzáadott értékű szolgáltató szektorhoz az oktatást kellene fejleszteni, onnan viszont elvesznek forrásokat.

– Egyre többet hallani azt a kifejezést, hogy az ország újraiparosítása, Orbán Viktor is újraiparosításról beszélt a parlamentben. Mi lehet emögött? Milyen megfontolás?

– 2010 után volt egy olyan elképzelés, hogy a piacokat vegyük magyar kézbe. Ezek nagyon-nagyon régi elképzelések. Ezek régi, avítt elképzelések arról, hogy érték csak az lehet, ami fizikailag fogható. Egy marxista elképzelés, nem tudom máshogy megfogalmazni, egy nagyon materialista felfogása a világnak, hogy érték csak az, ami fizikai, tehát a szellemi tevékenységnek nincs értéke. Nem tekintik értéknek az olyanokat, hogy imázs, trend, szoftver, melyek szellemi termékek, vagy a magas hozzáadott értékű szolgáltatásokat, mint a pénzügyek vagy az üzleti tanácsadás.

Az igaz persze, hogy a nyugati piac kiszolgáltatottá vált kínai gyártásnak, és ez nem teljesen normális. Például az, hogy Covid idején nem volt maszk, mert Európában már nem gyártanak maszkot. Ha emiatt egyfajta újraiparosítási program megjelenik nyugaton, azt inkább ipari reneszánsznak hívjuk, és nem újraiparosításnak. És inkább annak a felismerése, hogy vannak bizonyos termékek, melyeket nem lehet kiszervezni, mondjuk Kínának, nem lehet kiszervezni diktatúráknak, mert éppen az orosz-ukrán háború, illetve a Covid mutatja azt, hogy az ilyen típusú függőségekkel visszaélhetnek az autoriter rezsimek.

– Mi a különbség az ipari reneszánsz és az újraiparosítás között?

– Miközben Magyarországon erőltetik a feldolgozóipart, Európában bizonyos stratégiai területeken megpróbálnak autonóm ellátási láncokat kiépíteni. Valóban ide tartoznak az akkumulátorok, de ez azt jelenti, hogy igyekeznek megteremteni az európai értékláncot európai kutatás-fejlesztéssel. A most megjelenő akkumulátor-cikkem zárása a svéd akkumulátoripar leírása. Teljesen más szemlélettel működik a svéd akkumulátoripar, mint a magyar. Ők is stratégiai ágazatnak tekintik, de ott egy sokkal szélesebb körű összefogásra,

Ráadásul elsősorban magánfinanszírozásból, minimális állami forrásból. Ugyanis az egy dolog, hogy szeretnénk egy ipart, az egy másik kérdés, hogy miből szeretnék. A különbség, ami az európai ipari reneszánsz és a hazai újraiparosítás között van az is, hogy itt az állam úgy érzi, hogy az ő feladata az, hogy ezt elvégezze. Hogy ő találja meg azokat a szektorokat, ahova be kell fektetni. A Közgazdasági Szemlében megjelenő cikkemben is ezt vezetem le, hogy ez a voluntarista szemlélet a klasszikus szocialista iparosítás politikájára emlékeztet.

Van együttműködés, van nyersanyag, van egy olyan gyártási telephely, ahol 100 százalékban rendelkezésre áll a megújuló energia, és kevés víz kell a hűtéshez, mert a sarkkörön van a gyár, és egyébként nagyon nagy tapasztalatuk van az újrahasznosításban is. Ez egy teljesen más stratégia.

– Ha ön szerint nincsenek meg hozzá a megfelelő adottságaink, miért erőltetheti a politika nálunk épp azokat a beruházásokat, amelyek alacsonyabb hozzáadott értéket képviselnek?

– A politikai elem annyi, hogy a magasan képzett emberek kevésbé hajlamosak a kormánypártra szavazni, mint az alacsonyabban képzettek, a tavalyi választások során ez volt a legmeghatározóbb determinánsa annak, hogy ki hova szavaz. A képzettségi szint. Minden más demográfiai szempontot felülírt ez a tényező. A másik pedig az, hogy ebben a politikai rendszerben az állam szeret mindent kontrollálni, és valamilyen módon olyan befektetéseket vonzani, melyek politikailag nem veszélyesek.

Nyugati befektetések ilyen környezetben nem nagyon érkeznek. Nem azért jönnek ide keleti befektetések, mert annyira jó lenne a magyar befektetési környezet, hanem annyira előnyös megállapodást köt a kiválasztott befektetővel a kormányzat. Egy másik világban, másik típusú rendszerben nem az állam határozza meg azt, hogy milyen szektorokat kell fejleszteni, az állam csupán biztosítja azt az intézményi környezetet, és hozzájárul a minőségi munkaerő létrehozásához, fenntartásához. Ez minőségi oktatást és egészségügyet jelent, és a piaci szereplők találják meg azokat a réseket, amiben ők versenyezni tudnak. Ezek a sikeres vállalkozások napjainkban, a kelet-közép-európai térség többi országában is, az informatikában nőnek ki, és itt van még a gyógyszeripar, egészségipar, melyek mind magasan képzett munkavállalókat igényelnek.

– Azért azt nehéz elképzelni, hogy felelős, komoly emberek leülnek egy szobában, és megbeszélik, hogy figyeljetek, nekünk nem kell fejlettnek lenni, az a lényeg, hogy hatalmon maradjunk, ezért sorvasszuk el a magas képzettséget igénylő gazdasági szektorokat.

– Ezek zsigeri reflexek is lehetnek. Hiszen nem valami új tudományos eredmény, hogy magas hozzáadott értéket kell előállítani, de egyszerűen nincs személyes igényük, gyanakvóak a tudással szemben, és még a választói preferenciák is erre tolják a politikusokat. Nem is kell feltétlenül kimondani, ezt érzik. És akkor az oktatást ennyire páriaként kezelik, ahogy történik. Egyszerűen tényleg ledöbbentő nézni, ahogy a tanárokkal bánnak. Nyilván a tudásalapú gazdaság kifejlesztése egy hosszú távú elkötelezettséget igényel, és azoktól nagyon nehéz azt várni, akiknek hirtelen azonnali eredmények kellenek. Folyamatosan a következő időszak problémáját akarták megoldani, ezért aztán prioritásból mindig hátrébb sorolódott ez a terület. 2010-ben a foglalkoztatottságot akarták azonnal emelni, erre volt válasz a közmunka.

Ami szerintem kimondásra kerül, az a rövidtáv és a gazdasági kényszer. Ott van a Covid, a háború, satöbbi, így összeáll a kép anélkül, hogy egy nagyon cinikus, gonosz beszélgetést elképzelnénk.

– Déjà vu érzésem volt, amikor arról beszélt, hogy egy ideális helyzetben az államnak nem az lenne a feladata, hogy konkrétan megszabja, hogy ezt, meg azt fogunk termelni, hanem a környezetet kell megteremtenie... Mintha ‘88-’89-ben, a rendszerváltás előtti időszakban ugyanerről lett volna szó.

– A vas és acél országáról szól a Közgazdasági Szemle-cikkem, és ez nem egy túlzás! Ha Berend T. Iván ‘64-ben írt könyvét megnézem (Gazdaságpolitika az első ötéves terv megindításakor), vagy Kornai Jánosnak az Erőltetett vagy Harmonikus növekedését 1972-ből, ezek egy az egyben alkalmazhatóak. Én sem vagyok feldobva miatta.

– Az a rész ebből nekem egész kellemes, hogy mintha a fiatalságom jött volna vissza...

– Mások is mondták nekem, hogy visszatért a fiatalságuk...

– Azt mondja, hogy ez az erőltetett akkumulátor-iparosítás egy közepes fejlettségbe zárja be az országot, ráadásul ezekkel a nagy szubvenciókkal adófizetői pénzt vonunk el fontosabb állami feladatoktól. Hova lehetne eljutni, ha nem ezt a politikát folytatnák? Egyáltalán, lenne erre lehetőség?

– Igen, egy teljesen más stratégia is abszolút nyitva áll az ország előtt, csak nyilván nem azt fogja választani a kormány. Már arról beszélnek, hogy a GDP 5 százalékát akarják vállalati támogatásokra fordítani. Semmi keresnivalója nincsen a kormányzatnak ezeken a területeken.

Az Európai Unióban a magyar költségvetés vállalati támogatásokra fordított aránya az egyik legnagyobb. Ezt a sok százmilliárdot, és a még ehhez szükséges energiafejlesztéseket, a sok ezer milliárdot az állam hagyományos feladataira kellene fordítani. Az oktatás, egészségügy, szociális ellátás, és ami az egészet keretbe rendezi, egy olyan intézményrendszerre, ami kiszámítható és hiteles, mert ez biztosítja a biztonságos környezetet a vállalkozók számára. És akkor ez az egész stratégia lehorgonyozható az európai és a nyugati integrációban, ami azt jelenti, hogy ki kell tűzni az euró bevezetését, és csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez, ami még erősebben a kiszámíthatóságot biztosítja.

A hitelességet vissza kellene szerezni, és az Európai Unió jogállamisági feltételeinek meg kellene felelni, nemcsak azért, mert ezt akarja az Európai Unió. Ez ugyanis rögtön egy kamatszint-csökkenést eredményezhet. Jelenleg minden negatív folyamat, például az, hogy a Huxit lehetőségéről kell beszélni, nagy mértékben rontja a várakozásokat, növeli a szakadékot a szövetségesekkel, aminek komoly pénzügyi költsége van. És az is komoly pénzügyi költség, hogy nem érkeznek meg az európai uniós források. Tehát egyáltalán nem igaz, hogy itt bármi is determinálva lenne. Az igaz, hogy a kormányzat nem hajlandó abba az irányba menni, amit a józan ész, és az ország érdeke diktál.

– Nem lehet, hogy busásan megtérülnek az iparra fordított támogatások?

– Végeztem megtérülési számításokat. A legjóindulatúbb számítások is körülbelül tíz évre hozzák ki, amíg nullára jön a költségvetés. Nem többletbe, csak nullára. Ebbe csak a szubvenciókat és a közvetlen infrastrukturális támogatásokat vettem bele, az erőművek és a kapcsolódó hálózat költségei nincsenek is benne. Persze lehet, hogy nem tökéletesek a számítások, mert alig van információ. Eddig semmilyen számítást nem láttunk erről. A Nemzeti Akkumulátor Stratégia, pénzügyi dolgokkal nem is foglalkozik. Nem is reflektálnak, hogy ez mennyibe kerül, és ennek milyen haszna lesz. Teljesen általános módon kijelenti, hogy sok akkumulátor kell, úgyhogy gyártsunk akkumulátort. Az, hogy ehhez rendelkezésre állnak-e a feltételek, vagy sem, azzal keveset foglalkozik, bár az akkumulátor stratégia is elismeri, hogy nincs kutatás-fejlesztés, nem állnak rendelkezésre a nyersanyagok, kevés az energia, a víz. És egyébként pedig a magyar beszállítók ebbe nem is tudnak bekapcsolódni.

– Mire lenne elegendő ez a pénz, ha nem az akkumulátoriparra fordítaná az állam?

– Abból a sok százmilliárdból, amit ezekre az akkumulátorgyárakra fordítanak, és abból a sok százmilliárdból, amit az erőművek építésére fordítanak, a gyárak szükségének kielégítésére, többszörösen rendbe lehetne tenni az oktatást. Például 400 milliárdra becsülik a tanárok béremelését. Nyugodtan lehetne itt kezdeni. Gondoljunk bele: itt van már a mesterséges intelligencia. De jelenleg egy lepusztult oktatási rendszerben a gyerekeink jövőjét ölik meg azzal, hogy erre nincs forrás, miközben soha meg nem térülő a beruházásba forgatják a pénzt.

– Lehet-e ebből egy Bős-Nagymaros?

– Sok kutatás-módszertani órát tanítok az egyetemen, és alapszabály nálam, hogy nem jósolunk, társadalomtudományi kérdés kapcsán ez általában nagyon rossz ötlet. Azt viszont gondolom, hogy nagyon-nagyon sok feszültség gyülemlett fel az országban, infláció van, a kormányzat nagyon szűk pénzügyi keretek között mozog. Mivel nem jönnek az EU-s források, brutálisan drága a külföldi hitelfelvétel.

melyek egyébként versenyeznek a lakosság infrastruktúra igényeivel. A víziközműveket a gyáraknak kiépítik, miközben a magyar víziközművek borzalmas állapotban vannak. Ha ezt belátja a lakosság, akkor azt gondolom, hogy az elégedetlenség növekedni fog, és amikor a saját bőrükön tapasztalják az emberek egyrészt az inflációt, másrészt pedig azt, hogy bármikor, bárhova bejelenthetnek egy újabb akkumulátorgyárat, hiszen a kormányzat olyan vonzó feltételeket teremtett ezeknek a gyáraknak a gigantikus szubvenciókkal, hogy nagyjából minden település akkumulátorgyár-veszélyben van, akkor ez így együtt eredményezhet egy olyan veszélyt, amit talán nem olyan könnyen győz le a propagandagépezet.