Bod Péter Ákos: 2026-ban bárki is lesz kormányon, ezzel az óriási hiánnyal valamit kezdenie kell majd
Hiába reménykedett Orbán Viktor és Nagy Márton abban, hogy az árrésstop miatt legalább stagnál az infláció, májusban újra gyorsulni kezdett: a KSH friss adatai szerint 12 hónap alatt 4,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára 5,9 százalékkal nőtt. Pedig a kormány már nemcsak az alapélelmiszereknél, hanem a drogériák polcain is bevezette árrésstopot, és a gazdasági miniszter azóta is újabb és újabb szektorokkal tárgyal, hogy "önkéntes" árkorlátozást érjen el. Elemzők szerint innen nehéz lesz a visszaút, mert ha kivezetik az intézkedéseket, azonnal tovább nőhet az infláció. Ha viszont marad, akkor a kereskedők szerint boltok zárhatnak be, elbocsájtások jöhetnek.
Közben a kormány kiterjeszti a teljes SZJA-mentességet a három-, majd a kétgyermekes anyákra is, óriási lyukat ütve a következő évek költségvetésén, úgy, hogy a gazdaság alig nő, viszont az ország eladósodottsága egyre nagyobb. A gazdaság helyzetéről Bod Péter Ákos közgazdászprofesszorral, a jegybank volt elnökével beszélgettünk.
– Kijött az újabb inflációs adat, amiből az derült ki, hogy hiába az árrésstop, az infláció újra emelkedésnek indult.
– Azt lehetett volna várni, hogy az árrésre vonatkozó állami szabályozás visszafogja az élelmiszerár-növekedést, és ezzel együtt az árindexet, de ez nem következett be. Azok számára nem meglepetés, akik tisztában vannak azzal, hogy az élelmiszer csak egy kategória a fogyasztói kosáron belül, nem is a legnagyobb, a szolgáltatások teszik ki a többséget. Másrészt a néhány kiválasztott termékre vonatkozó hatósági beavatkozás csak tüneti kezelés. Az érintett vállalkozók, akik szeretnének nyereséggel működni, más termékeken akarják behozni a veszteséget, így tehát a szabályozás miatt egyéb termékek drágulnak meg. A szabályozott termék ára ugyan marad, mivel arra vonatkozik a hatósági beavatkozás, de az összkép ettől nem változik érdemben. Fontos tudni, hogy bár magyar viszonyok mellett az 5–6 százalékos infláció nem tűnik kiugrónak, az eurózónában az áremelkedési ütem ennek körülbelül a fele jelenleg.
– Miért ilyen nagy nálunk?
– A kormányzati beavatkozás is ok. Ha nem lenne, akkor jelenleg olyan piac működne, ahol szerény a kereslet, az embereknek nincs túl sok fogyasztásra költendő pénzük. A magyar gazdaság idei teljesítményéről még nincsenek végleges adatok, de biztosan nem fog nőni a hivatalosan tervezett 3,4%-kal, sőt, még a néhány hónapja módosított 2,5%-kal sem.
Tavaly körülbelül fél százalékos volt a növekedés, előtte pedig majdnem egy százalékos csökkenés. Vagyis már harmadik éve nincs érdemi gazdasági bővülés, ami önmagában is súlyos probléma. Ha egy gazdaság nem növekszik, akkor kizárható a túlfűtöttség, mint inflációs tényező. Például a román gazdaság évente 3–4 százalékkal bővül, túlfűtöttségi jeleket mutat, ennek megfelelően ott az árszint is emelkedik.
– De akkor nálunk miért ragadhatott be az infláció?
– Erre már nehezebb válaszolni, mert a szokásos gyanúsítottaknak alibijük van. Az árfolyam nem omlott össze, a forint meglepően stabil: hetek óta 402 körül van az euró. Importoldalon tehát nincs nyomás. A jövedelmek sem nőttek látványosan.
Egy vállalkozó, aki kalkulál, és azt látja, hogy bármikor a nyakába kaphat egy újabb iparági különadót vagy egyéb beavatkozást, a következő tárgyalások során már eleve magasabb áron köt szerződést, azaz előre beárazza a bizonytalanságot. Sok oka van az árszintváltozásnak, de az állam minálunk mindenképpen inflációs tényező. Az állam sajátos működésén kívül nincs nyomós ok, ami miatt ne térhetnénk vissza az évi 2% körüli inflációhoz, mint Nyugat-Európában.
– Ha jól értem, ha a kormány nem foglalkozna gazdaságpolitikával, jobb lenne a helyzet?
– Ez bizony így van. Mint amikor a szülő fölöslegesen beleszól a gyerek dolgaiba, holott lehet, ha békén hagyná, Pistike saját ütemében, egészségesebben fejlődne. Árrés-stop, kamatstop és egyéb intervenciók: ezek jórészt látszatintézkedések, ám közös bennük, hogy mind bizonytalanságot keltenek. A Balatonnál járva a lángos áránál is éreztem a drágulást. Annak sok oka lehet, de a tényből nem következik, hogy akkor legközelebb a lángos-árus árrését kellene államilag szabályozni.
Ha sok szereplő van a piacon, a közgazdaságtan régi megállapítása szerint a verseny biztosítja, hogy a legalacsonyabb, de még termelést ösztönző árszint mellett működjön a gazdaság.
– Riasztó információ, hogy az eredeti nettó 838 milliárd helyett most már 1685 milliárdra, tehát duplájára emelkedett a devizafinanszírozási terv. Ez kétszeres eladósodást jelent, amiből előbb-utóbb megint infláció lesz?
– Ha az ember a magyar árszintemelkedés okait keresi, nem kerülheti meg a tényt, hogy
A piacon fizetőképes vevőként jelenik meg, a pénze pedig hitelből van. Így a jelen vásárlásait a jövő rovására fedezi. Ez egyszerre növeli a keresletet, azaz az adott kínálat mellett az árszintet is, továbbá, mivel a bevételénél többet költ, az adósság a jövő generációját terheli majd. Az idei esztendő sajátossága, hogy megelőzte öt olyan év, amikor az államháztartás hiánya jóval meghaladta az EU által megengedett szintet. Még az is tudja, aki nem foglalkozik gazdasággal, hogy az unióban közösen elfogadott hiánymaximum a tagállami bruttó hazai termék 3 százaléka. Nálunk ez egy ideje nem 3%. 2020-ban, 2021-ben, 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben és most 2025-ben is ennél sokkal több, néha a duplája. A kormányzat sorozatos túlköltekezése tehát az infláció egyik mélyen fekvő oka. Mivel rendszeres a deficit, a kormány hitelt vesz fel forintban és devizában.
Ez pedig aggodalomra ad okot: vajon nem választás előtti költekezésről van-e szó? És ki fogja ezt megfizetni?
– 2022-ben is volt egy olyan osztogatás, ami után, talán nem kizárólag amiatt, de jelentős infláció következett. Ez kimutathatóan az akkori költekezés következménye volt?
– A 2022-es választást valóban egy sor állami intervenció és példátlan mértékű költekezés előzte meg. 2021 novemberében beavatkoztak az üzemanyagárakba, 480 forintban rögzítették a literenkénti árat. Nagyarányú fizetésemelések jöttek, „fegyverpénz” a rendvédelmi dolgozóknak. A Nemzeti Bank pedig olcsó hiteleket öntött a vállalatokra. A megnyert választás után aztán nem sokkal, megemelték a kisadózók terheit, ágazati adókat vetettek ki, kezdtek beruházásokat leállítani, például a vasúti közlekedésben, vagyis elkezdték visszaszedni a költekezés árát. Csakhogy minden adóemelés inflációt gerjeszt, tehát ezzel hozzájárultak az infláció gyorsulásához. A győztes választás árát a társadalommal fizettették meg. Ez roppant cinikus, a gazdasági racionalitást nélkülöző taktika.
– Vajon 2025 végén újra megpróbálják?
– Nem kellene. De a jelek szerint megint megpróbálkoznak vele. Talán még emlékszünk a miniszterelnök évindító beszédére, ahol elhangzott, hogy a nyugdíjasok nem fognak áfát fizetni zöldségre, vagy visszatérítést kapnak. Na, abból éppenséggel nem lett semmi a mai napig. Nem lep meg. A propaganda-szöveg előbb hangzott el, mintsem a szakapparátus kitalálta volna, hogyan lehetne megvalósítani. Holott
Ehelyett most hallottunk egy másik ígéretet: egyszeri 30 ezer forintos támogatási utalványt a nyugdíjasoknak. Gondolom, hogy ez sincs még rendesen kigondolva, de ha megvalósul, önmagában nem vágja földhöz a költségvetést. Sokkal nagyobb tétel, hogy a gyermekes nők mentesülnek az SZJA alól: először egy szűkebb csoport, majd a teljes populáció. A bevétel-kiesés a következő kormányra nehezedő teherként fog megjelenni.
– Ez kikezdi az SZJA-rendszer alapjait, és ezzel együtt az adófizetői öntudatot is, ráadásul visszafordíthatatlanul. Ki mer majd olyat mondani, hogy „vissza az egész”?
– Nagyon cinikus, és tudatosan kárt okozó lépés. Nehéz elképzelni olyan kormányt, amely, hacsak nincs pénzügyi vészhelyzet, azt merné majd mondani, hogy egy már bevezetett, komolyan vett kedvezményt megvon több millió választótól. Valószínűleg nem is fog ez bekövetkezni. De az államháztartásnak bevételre mégis szüksége lesz, így más formában, más módon fogja finanszírozni az állampolgár az államot, valószínűleg a fogyasztási adókon keresztül. Ám ha a fogyasztásra terhelik az állam működtetési költségeit, akkor azok tovább terjednek magasabb piaci árak formájában, azaz növelik az árszintet. A nagyobb infláció csökkenti a reálfogyasztást. Ha a vállalatokra pakolják az adókat? A cégek egy ideig működhetnek veszteségesen, ám nem sokáig, megpróbálják tovább hárítani a többlet terhet. Ha csődbe mennek, az új helyzetet teremt. Még ne szaladjunk ennyire előre, de
Emlékszem, hogy 1990-ben is az új kormány azzal szembesült, hogy fenntarthatatlan, csődközeli állapotot örökölt. Nem irigylem azokat, akik jövőre kormányozni fognak.
