HÍREK
A Rovatból

Betiltották Alföldi Róbert darabját, nem kerülhet színpadra Győrben az Őrült nők ketrece

A társulat szerint miután az Audi Aréna vezetése megtudta, hogy melyik előadásról van szó, az addig szabad időpont hirtelen nem lett szabad.


Kitiltották Győrből a Kultúrbrigád Őrült Nők Ketrece című előadását - számolt be róla a társulat a Facebook-oldalán. A döntés őket is meglepte, az érdeklődőknek azt javasolták, hogy a veszprémi előadásukra vegyenek jegyet.

Az Őrült Nők Ketrece egy melegbárban játszódó, szókimondó előadás, amit több mint 10 éve mutattak be Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András és Hevér Gábor főszereplésével.

„Kedves győriek, eredetileg nálatok, az Audi Arénában is szerettünk volna fellépni, meg is volt az időpont, de

az Audi Aréna vezetése, amint megtudta, melyik előadásról van szó, hirtelen közölte, hogy egyeztetnie kell a feletteseivel, majd hirtelen az addig szabad időpont nem lett szabad”

- írta a társulat.

Pintér Bence, Győr ellenzéki polgármestere később azt írta a Facebook-oldalán:

„Hivatalos levélben kérek magyarázatot Szombati-Serfőző Esztertől, a Győr Projekt Kft. Fidesz által egyoldalúan kinevezett ügyvezetőjétől, hogy az idei, győri Médiabálon díjazott Stohl András főszereplésével játszott Őrült Nők Ketrece előadás miért nem kapott helyet a Győr Projekt kezelésében lévő Győri Audi Arénában.”

A városvezető azt is hozzátette: a Polgármesteri Hivatal nem szólt bele abba, hogy a Győr Projekt milyen célra adhatja ki az általa üzemeltetett Audi Arénát.

„Úgy gondolom, hogy a győri önkormányzat és önkormányzati cégek által kezelt rendezvényhelyiségekbe mindenki azt szervez, amit szeretne, amíg betartja a város rendeleteit és az ország törvényeit, ezért a fentiekkel kapcsolatban várom a Győr Projekt Kft. ügyvezetőjének mielőbbi indoklását” - írta Pintér Bence.

A bejegyzését megosztotta a Kultúrbrigád Facebook-bejegyzése alatt is, amire a társulat is reagált, és megköszönték a polgármester segítségét.

„Ha lehet, tájékoztasson bennünket, illetve a győri nyilvánosságot az okokról. Mi magunk is csupán ennyire lennénk kíváncsiak: mi a valódi ok.

Minden okunk megvan bízni abban, hogy ügyvezető asszony kimerítő és alapos indoklást fog adni, ugyanis levelében »hosszas mérlegelésre«, illetve »egyéb kötelezettségeikre« hivatkozott.

Igaz, amikor arról érdeklődtünk, hogy az eredetileg tervezett helyett mely más időpontban lenne megvalósítható a produkció, amely nem akadályoz egyéb kötelezettséget, arra már az elmúlt több hét során nem válaszolt. Valószínűleg nagyon hosszan mérlegel éppen” - írta a Kultúrbrigád.

via ugytudjuk.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Brutális videón, ahogy lekapja a debreceni Spar tetejét az orkánerejű szél
Elképesztő pusztítást okozott a vihar az országban, de ilyet akkor is ritkán látni. A szél szinte egészben kapta le az épület tetejét.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



Kedd reggelig majdnem 3000 helyre riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben.

Utóbbi régióban akkora szélvihar tombolt, hogy egy debreceni Spar tetejét szinte egyben emelte meg, majd dobta odébb a vihar.

A döbbenetes pillanatokat egy közelben lakó Facebook-felhasználó, Kozma Krisztián rögzítette:

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltóegyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta – sorolta közleményben az OKF.

Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatók zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Felhőszakadásra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

„Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

- írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

„A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

- tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

„A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

„A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

„Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Van, ahol hetekig is eltarthat, mire helyreállítják a vasúti közlekedést a hétfői vihar után
Kedd hajnalban a vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom a MÁV közlése szerint. Lázár János ugyanakkor elmondta: hatalmas károkat szenvedtek.


A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd hajnalban - közölte a Mávinform az MTI-vel.

Azt írták, hogy a HÉV vonalakon megindult a menetrend szerinti közlekedés.

A veresegyházi vonalon a vonatok Rákospalota-Újpest-Veresegyház között kedden üzemkezdettől már közlekednek, a Veresegyház-Vác szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat, itt hosszabb eljutási időre lehet számítani.

Hozzátették, hogy

a szobi vonalon Göd és Vác között csak egy vágányon haladnak a vonatok, emiatt 15-30, esetenként 30-50 perccel nőtt a menetidő.

Közölték azt is, hogy kedden reggel az észak-balatoni és a biharkeresztesi, a helyreállítás függvényében a veresegyházi és az esztergomi vonalon lehet a megszokottól eltérő közlekedésre számítani.

Lázár János kedden reggel egy videóban számolt be a legfrissebb helyzetről.

„Páratlanul nehéz éjszakán van túl a MÁV-Volán csoport, ahol egész éjszaka zajlott a tegnapi viharkár elhárítása. Elsősorban a fővonalak felszabadításán dolgoztak a kollégák” - fogalmazott a miniszter, aki kiemelte: sok vonalon fakidőlés, és a villamoshálózatot tartó oszlopok kidőlése nehezíti az újraindulást.

„Nem ígérhetjük, hogy ma minden vonalon újraindul a közlekedés. A villamosított pályákon lehet, hogy napokra és lesz, ahol hetekre lesz szükség ahhoz, hogy helyreálljon a közlekedés, például a balatonfüredi vonalon és irányban óriási problémákkal és kihívásokkal küszködünk”

- mondta Lázár, hozzátéve, hogy „szerencsére a Volán rendelkezik annyi autóbusz kapacitással, hogy több száz busz egészíti ki a hiányos és nehezen közlekedő vonathálózatot”.

A miniszter közlése szerint hétfőn 1500 vonatot és 800 ezer utast érintett minimálisan a vihar, ugyanakkor szerencsére emberi életben, egészségben nem esett baj.

Lázárt azt is elmondta, hogy mivel ma újabb viharok várhatóak, ezért mindent kollégát és szakértőt berendeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: