HÍREK
Egy főnyomócső tört el délelőtt fél 12 körül, emiatt vált folyóvá az utca. A vízügyeseknek már sikerült elzárni a csövet, a tűzoltók most végigjárják a házakat, hogy megnézzék, hol van szükség szivattyúzásra.
HÍREK
A fiúk unalmukban ragadtak fegyvert, és egy közlekedési tábla után már emberekre céloztak. Most akár börtön is várhat rájuk. Az egyikük azt mondja, megbánta tettét, és jóvátenné a történteket.
HÍREK
A mentők a fiút azonnal traumatológiára vitték, egy másik fiatalt is eltaláltak. A lövöldözőkre akár négy és fél év börtönbüntetést is kiszabhatnak.
HÍREK
Egymásnak adták a kilincset a vásárlók, akiknek a kereskedő az alsónadrágjából vette elő a drogot. Miután lekapcsolták, nővére vette át az üzletet, de két nap múlva őt is elkapták a rendőrök.
HÍREK
A pesterzsébeti piacon Gulyás Gergellyel jelent meg, ahol több mint százan várták a kormányfőt, de kinn voltak az ellenzéki pártok is a híveikkel együtt.
HÍREK
A 19 éves késelőt június óta keresték, másfél hete fogták el Soroksáron. A BRFK nyolc személy ellen folytat nyomozást az ügyben.
HÍREK
A sofőr később bement a rendőrségre, ahol feladta magát. Az esetet látva egy környékbeli azt feltételezte, hogy a sofőrt a szemből vakító nap zavarhatta meg, ezért nem vette észre a gyalogátkelőhelyen áthaladó nőt és kisfiát.
HÍREK
A férfi hat társát már korábban őrizetbe vették. Az egyik áldozatot egy bajonettel szúrták meg a gyorsétterem parkolójában.
HÍREK
A fülhallgató nélküli gyalogos észlelte a mentőt, a másik viszont simán ment tovább a zebrán. Nem sokon múlt, hogy tragédia történjen.
HÍREK
A szülők nem értik, hogy a teherautónak miért pont a legforgalmasabb reggeli időszakban kellett kihajtania az iskola udvaráról.
HÍREK
Szerencsére mindkét kisgyermek épségben előkerült. A kerület polgármestere rendkívüli testületi ülést hívott össze az eset miatt.
HÍREK
Dohányozni mentek ki a folyosóra, tragédia lett belőle. Mindkettőjüket kórházba szállították, a nőnek a gerince sérült meg.
HÍREK
A kockás inges és fekete ruhás tüntetők két forgalmi sávot foglaltak el. Sokan dudáltak, integettek nekik.
HÍREK
A rendőrség csoportos garázdaság gyanújával hallgatta ki. Az is kiderült, hogy miért provokálták a tanárt.
Népszerű
Ajánljuk