HÍREK
A Rovatból

Bayer Zsolt: Örüljön a Törley, a Puzsér, a Bedő meg az Orosz, hogy nem lettek pofán vágva

A lovagkereszttel rendelkező újságíró szerint azonban ha megtörténne, akkor utána „ne picsogjanak a következményeken, hanem kussoljanak”.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bede Zsolt jobboldali troll letépte a momentumos Bedő Dávid kokárdáját és le is köpte a képviselőt a nemzeti ünnepen. Erre a kormánypárti újságírók Jobboldali Sajtóklub elnevezésű rendezvényén került sor nem sokkal a miniszterelnök ünnepi beszéde után, március 15-én, pénteken.

Korábban az ünnepségen Törley Katalint, a Tanítanék Mozgalom alapítóját és Puzsér Róbert publicistát, a Sétáló Budapest aktivistáját is vegzálták Orbán Viktor hívei.

A Jobboldali Sajtóklub egyik résztvevője, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje elismeréssel kitüntetett Bayer Zsolt most blogján üzent az ellenzéki akciózóknak. A Fidesz-tag Bayer azt írja Bedő Dávidról és párttársáról, Orosz Annáról:

„A két »szabadságharcos« bejött a helyre, megállt sunyin a falnál, bújkált, ott ácsingóztak már vagy húsz perce, miközben úgy ötször mentem el mellettük, kérdezhettek volna, a hülye, becstelen pólójukat is odaadhatták volna, de nem tették. Aztán [Bede] Zsolt észrevette őket, és kitört a balhé. S még egy apróság: mi, a nap fellépői azt mondtuk, maradjanak, ha akarnak, és megkérdeztük a közönséget, az ott lévő kb. kétszáz embert, hogy szerintünk maradjanak, ők mit gondolnak. Mire a tömeg elkezdte skandálni, hogy »takarodjatok, takarodjatok!«”

A publicista szerint a tömeg igénye jogos volt: „De ami a lényeg: mégis, mire számítanak ezek az ócska gazemberek? Odamennek a másik oldal tömegrendezvényeire provokálni, és majd az »istenadta nép« pogácsával és ásványvízzel fogja kínálni őket?

És miért is mennek oda? Csak azért, hogy ez legyen. Nem az általuk gyűlölt politikust fogják zavarni, hiszen az észre sem veszi őket, a közelébe sem jutnak. Kizárólag a politikai oldal másik oldalán álló polgártársaikat fogják zavarni és idegesíteni. S hogy lekurvázták őket, meg lökdösték? Kérdezem ezredszer, mégis, mire számítottak? Puszira és mosolyokra? Vagy kérdezhetem úgy is, vajon mi történne, ha valamelyikünk odamenne egy hardcore Gyurcsány-bulira egy »Gyurcsány takarodj!« táblával, na akkor vajon mi történne? Ja, tudjuk. A Gulyás Márton egyszer megpróbálta. Meg is verték...”

Nem lenne persze Bayer Zsolt-bejegyzés, ha nem lenne benne egy jó kis – utólagos – fenyegetés:

„Szóval, örüljön a Törley, a Puzsér, a Bedő meg az Orosz, hogy nem lettek pofán vágva. És ne szemétkedjenek legközelebb, ne húzogassák az oroszlán bajszát - vagy ha mégis, akkor utána ne picsogjanak a következményeken, hanem kussoljanak. Világos?”

– zárja saját sorait a „lelki Békemenet” szervezője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

„Azért a víz az úr” - írta a politikus a felvétel mellé egy magyar zászló kíséretében, majd egy kommentben Orbán Viktornak is üzent.

„Egy honfitársunk lőtte a Ryanair Frankfurtról Budapestre tartó járatán. Látja ezt, miniszterelnök úr? Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”

A repülőgép ablakából lőtt fotót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter beszéde alatt, fotót is mellékelt
Beindult a számháború: a politikai elemző szerint 35 ezren voltak Magyar beszéde alatt a Hősök terén. Ezt rövid posztjában háromszor is leszögezte.


„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.

„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”

- szögezte le a kormánypárti influenszer.

Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:

Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.

Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?” - Záporoznak a kommentek Orbán Viktor tömegszámolós fotója alá
Szétszedik a hozzászólók a miniszterelnököt a Facebookon. Orbán korábban két fotóval próbálta bizonygatni, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék Nemzeti Menetén.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.

Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:

„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?”

- írta a hozzászóló. Másvalaki Rákay Philip elhíresült kétmilliós megjegyzésére utalva azt írta:

„Sztem 7 millió körül lehetett, és ez csak az eleje volt.”

„Képet nem lehet feltölteni a hozzászólásban, már értem hogy miért...” - tette hozzá egy nevetős emoji kíséretében egy harmadik kommentelő, akinek a hozzászólása már majdnem négyezer lájknál jár.

„Akiknek egy kis esze van, a Fideszre szavaz. Akinek több, az nem”

- fogalmazta meg gondolatait a miniszterelnöki posztot látva egy hozzászóló.

„Ezt úgy számoljátok, mint az átlagkeresetet, mi?” - kérdezte egy kommentelő.

„Ennyi embert sikerült megvásárolni. A délutáni meneten mindenki önszántából volt, van jelen. Óriási különbség” - tette hozzá másvalaki.

A miniszterelnök tömegszámolós posztjáról itt írtunk korábban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lakner Zoltán: Orbán Viktor emlékezetpolitikai vereséget szenvedett
A politikai elemző a Partizánnak értékelte az október 23-i eseményeket. Szerinte Orbán Viktor élő adásban szenvedett súlyos vereséget.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.

„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”

- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.

A beszélgetésben később arról is beszélt, hogy melyik párt nyerhette a mozgósítást.

„Ilyen látványos, élő adásban közvetített vereség utoljára a Gyurcsány-Orbán vitában érte szerintem Orbán Viktort” - mondta Lakner, aki szerint „ezt saját magának csinálta” a miniszterelnök. Úgy véli, hogy hiba volt „felsrófolni” a várakozásokat például a később lemondott Trump-Putyin budapesti békecsúccsal kapcsolatban, de szerinte a két párthoz kötődők érzelmi állapota is jelentősen eltér jelenleg.

„Hozzánk már kopogott be olyan Fidesz-aktivista a tavalyi EP-választás előtt, aki azzal kezdte szinte, hogy bocsánatot kért, hogy ő a Fidesznek gyűjt aláírást” - hozta fel példaként a vele történteket Lakner.

Lakner szerint a tavasz folyamán gondolkozhattak a Fideszben arról, hogy valahogyan megakadályozzák a Tisza indulását a jövő évi választáson, de a Pride-on és a mai Nemzeti Meneten megjelent tömeg után erről letehettek.

„Én azt gondolom, hogy erről a vonatról lemaradt a Fidesz”

- mondta a politikai elemző.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: