Balogh József 2024-ről: Ömlik ki az energia a lakásból az ablakon, az ajtón, a falakon keresztül

A magyar energiapolitika 2024-ben sem szűkölködött fordulatokban és ellentmondásokban. A geopolitikai feszültségek, a gyengülő forint és az energiaárak vad kilengései minden szereplőt próbára tettek. Elég-e nekünk abban bízni, hogy majd a Déli Áramlat szállítja az orosz gázt? Mi lesz Paks II-vel? Kijöhetünk-e még jól az akkugyárakra épülő stratégiából? Hol vannak a magyar energetikai rendszer tartalékai?

Új sorozatot indítunk, amiben neves szakértők értékelik 2024-et és mondják el, mit várnak 2025-től. Balogh József energetikai szakértővel így nemcsak az idei évről, de arról is beszélgettünk, milyen döntésekre lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország energiapolitikai helyzete ne csak rövid távon, de hosszabb távon is fenntarthatóbb és kiszámíthatóbb legyen.

– Azért csináljuk ma ezt az interjút, mert azt mondta, hogy az energiapiac és világ annyira mozgásban van, hogy minél később beszélünk, annál aktuálisabb lesz a beszélgetés. Bejött, érdemes volt várni?

– Szerintem igen. Ahogy közeledett a december 20. (utolsó teljes munkanap), egyre érdekesebb hírek kerültek elő. Például az amerikai pénzügyminisztérium átértelmezte a saját, a Gazprom Bankra kiadott szankcióit. Mint kiderült, az európai vevők továbbra is tudnak fizetni az orosz gázért. Nagyon érdekes az is, hogy most már az oroszok és az ukránok is azt mondják, nem akarnak gáztranzitot Ukrajnán keresztül, ettől függetlenül ez a tranzit még mindig beindulhat valamikor januárban, valamilyen új formában. Továbbá december közepén volt Szófiában egy nagy megbeszélés, ami arról szólt, hogy a Déli Áramlaton hogyan lehet biztosítani, hogy orosz gáz érkezzen Bulgárián és Szerbián keresztül Magyarországra. Emellett mára a kőkemény magyar valuta átütötte az 500 forint per angol font szintet, amire eddig még nem volt példa. Amikor ez a kormány átvette az országot, körülbelül 300 forint volt egy font, most járunk 502-nél. Az eurónál még nem annyira drasztikus a szint, mert „csak” 415 forintos szinten van, de ez volt már 421 is 2022-ben, pont az energiaválság közepén. A magyar energiakereskedelemben nagyon fontos, hogy nem forintban fizetünk a gázért vagy áramért, hanem euróban vagy dollárban, ezért kell állandóan az FX-t is figyelni.

– Na, de ezek a hírek most derűvel töltenek el bennünket vagy aggodalommal?

– A romló forint nyilván aggodalomra ad okot. Az viszont megnyugtató, hogy ha nincs is keletről tranzit, de délről megoldható a gázszállítás.

– Paks II-vel kapcsolatban milyen fejlemény van? Egyelőre az történt, hogy ástak egy nagy gödröt.

– Mint fent említettem, az Egyesült Államok mentességet adott a Gazprombankkal szembeni szankciók alól a gázfizetések tekintetében, azonban Paks II esetében a szankciókat fenntartotta. Mi állandóan Paksra várunk azzal a mantrával hogy Paks II majd mindent megold az egész magyar energiapolitikában.

Sajnos Magyarországon 2011 óta nem adtak át hagyományos erőművet. Véleményem szerint azt kellett volna csinálni, hogy amikor 2014-ben, pont tíz éve aláírták a Paks II megállapodást, akkor ott valakinek fel kellett volna állni, és azt mondani, hogy figyeljetek, mit fogunk csinálni, ha ebből az orosz atomerőműből nem lesz semmi? Tudom, hogy ez annak idején nem lett volna egy divatos beszólás. De akkor kellett volna arra gondolni, hogy mit csinálunk, ha az orosz atomerőmű 2030-ban nem indul be. Ez mára már valószínű. Ráadásul ameddig

Ennek biztosan van valami oka, ami nem nyilvános, én nem tudom, mi lehet ez. Helyette van a pavlovi reflex: ha új magyar atomerőmű, akkor az csak orosz lehet. Hiányzik az alternatív gondolkodás.

– Miközben az elmúlt évben teljes gőzzel épültek tovább az akkugyárak, kiderült, hogy az autóipar gyengélkedése miatt egyelőre nincs akkora kereslet, hogy ezek a gyárak teljes kapacitással üzemeljenek. Ha csak arra gondolunk, hogy már így is jócskán energiaimportra szorulunk, akár örülhetünk is ennek, hogy így alakult, hiszen kis haladékot kaptunk?

– Erre nagyon nehéz hideg fejjel reagálni. Már eleve lutri volt ebbe az akkugyár irányba elindulni. Az olajnak a 90 százalékát importáljuk, a földgáz 80 százalékát, az áramnak körülbelül a 30 százalékát. Erre a 19-re lapot húzni felelőtlenség volt a következő generációval szemben. Azt a képet próbáljuk festeni a világ felé, hogy gyertek Magyarországra, olcsó az energia, olcsó a munkaerő, kaptok adókedvezményt, minden nagyon jó lesz, csak hozzátok ide az akkugyárakat. Ez egy alternatív valóság: mert nem olcsó a munkaerő, illetve nem lenne szabad olcsó munkaerőt csinálni a magyar, jól képzett munkaerőből. Nem olcsó a magyar energia, mert a magyar energiarendszer már most import-függő. Most pedig úgy romlik a magyar gazdaság összteljesítménye, ahogy az elektromos autóiparág válságba került. A kormány sajnos erre az elektromos autóiparra tett fel mindent, mint a piros hetesre a rulettben, de ez nem jött be: a nemzetközi elektromos autópiac most se nem piros, se nem hetes.

– Beszéljünk még a naperőművekről.

– Valami miatt a magyar kormány úgy gondolta, hogy a megújuló energiatermelés az egyenlő a napelemmel. Ez a gondolkodás azért veszélyes, mert Magyarország nem mediterrán ország, évente 2000 felett van kicsivel a napsütéses órák száma, tehát az emberek hiába rakják ki a paneleket, az az időnek csak egy töredékében fog termelni. Amikor viszont elkezd termelni, akkor az egész ország termel és a fülünkön jön ki az elektromos áram. Ekkor jelenik meg a mínusz 72 eurós negatív áramár az áramtőzsdén.

Ez pedig 2025-ben nemhogy enyhülni fog, de várhatóan egyre rosszabb lesz, ugyanis az elektromos áramnak a gazdaságilag kiszámítható és értékelhető tárolása a mai napig nincs megoldva. A magyar energiapolitika megint a 19-re húzta az új lapot azzal, hogy meghírdette a Napenergia Plusz pályázatot. Még több napelem jön a rendszerre úgy, hogy nincs hozzá tárolókapacitás. Mert, bár adnak hozzá akkumulátort, de ez nyáron is csak töredékét tárolja el a megtermelt energiának, a többi továbbra is kimegy a hálózatra. A politikusoknak észre kellett volna venni, hogy este lemegy a nap, és reggel valamikor feljön. Július 14-én 434 euró/MWh volt az áram ára, amint lement a nap. Tehát, ahogy kiesik a naperőmű termelés (este, vagy borús idő), nincs, ami átvegye a helyét. Ilyenkor Magyarország elkezd importálni.

Nem biztos, hogy jó ötlet volt a Napenergia Plusz programot meghirdetni. Talán azt kellett volna megnézni, hogy milyen alternatívák vannak a megújuló termelésben. Ilyen a a szélenergia, geotermikus energia, és ilyen lehetne a biomassza, ami nem függ az időjárástól.

– 2025-re látunk-e olyan jeleket, hogy egyfajta korrekció megindulna?

– Semmit sem látni, és nem is láthatunk ameddig az energiapolitika fel nem ismeri azt, hogy besétáltak egy zsákutcába, amit úgy hívnak, hogy napelem-túlfejlesztés. Amikor az EU Újjáépítési és Ellenállóképességi Alapjához (RRF) a kormány beadta az energiamellékletet, abban megígérték, hogy egyszerűsíteni fogják Magyarországon a szeles erőművek engedélyezését. Ezen kívül,

Ennyit tudtunk csinálni, nagyon jó, szuperek voltunk. Mi a következő? Mit tudunk ahhoz csinálni, hogy a magyar megújuló kapacitás belső struktúrája elkezdjen hasonlítani az EU átlaghoz? Most Magyarországon az első a napelem, a második a napelem, a harmadik is a napelem, utána jön egy kis szél, meg egy kis bioenergia, geotermikus, egyebek. Az EU-ban máshol ez nem így van, mert ott az első a hydro-termelés, második a szél, és csak harmadik a nap. Magyarországon valahogy ezt is sikerült teljesen felborítani. Persze az érthető, hogy Magyarországon a víz nem olyan egyszerű, mert vizes erőműből kevés van, de ettől függetlenül el kellett volna kezdeni aktívan gondolkodni arról, hogy tudunk-e valami helyi csodát csinálni. Például Szegeden és Hódmezővásárhelyen a távhőnél már használnak geotermikus energiát a fűtésre. Ennyivel is kevesebb importált orosz gázt kell elégetni ahhoz hogy meleg legyen a lakásokban. Ez az alternatív megújuló irány nagyon-nagyon kellene, és abban bízom, hátha 2025-ben ez beindul.

– A szeles erőműveknél már módosult a szabály, és csak 700 méteres védőzónát állapítottak meg a lakott területek határától, viszont van egy olyan kitétel is, hogy a honvédségi radarállomások 40 kilométeres körzetében nem lehet szélerőművet telepíteni. Kíváncsi vagyok, más országokban is van-e ilyen megkötés, mert ha ezeket a 40 kilométeres körzeteket berajzoljuk, akkor már megint bajban vagyunk.

– Ott van Lengyelország vagy Románia, mind a kettő nagyobb, mint Magyarország, és mind a két országban sokkal több szeles erőmű van, mint itt (9000 MW lengyel, 3000 MW román, míg a magyar kb 300 MW). Tehát erre is kell lennie valami megoldásnak, amit egyszerűen csak át kellene másolni, megbeszélni, hogy mások hogy oldották meg, majd átgondolni, és azt mondani, hogy oké, akkor ezt a megoldást mi is át tudjuk venni. Azt nem gondolom, hogy Lengyelországban vagy Romániában kevesebb lenne a radarállomás, mint Magyarországon, különösen a szörnyű ukrán háború miatt. Tehát erre a honvédségi problémára is biztosan van megoldás. A klasszikus magyar mondás szerint, nem akarásnak nyögés a vége. Ha a döntéshozók nem akarják (mert nem szép, nem jó és zavarja a tájképet), akkor nem lesz szeles erőmű.

– Az év vége felé kijött rendelkezésről, hogy kötelező adatszolgáltatást vezetnek be már a háztartási naperőműveknél is egy bizonyos feltételek mellett, tudunk már többet?

– Maga a törvényhozói akarat helyes. Annyira sok lett a háztartási méretű kiserőmű, hogy ez az egész magyar elektromos rendszert jobbra-balra tudja rángatni. Hangsúlyozom, hogy ez csak azért van, mert rossz a magyar megújuló áramtermelés belső szerkezete, de erről már fent beszéltünk.

Amit nem értek, vagy nem tudok még egészen jól értelmezni, ki fogja megfizetni azt, hogy ezek az online rendszerek az adatokat 15 percenként küldik egy központi szerverre? Aki pedig ráláthat a rengeteg adatra, az tudni fogja, hogy az egész magyar lakosság összes háztartási naperőműve mikor és mennyit termel, mikor nem, és ez a piacon egy komoly érték. Érdemes lesz odafigyelni, hogy hogyan fogják ezt az árampiaci szempontból értékes és érzékeny adatot kezelni.

– Ezzel párhuzamosan bevezetik bizonyos fogyasztóknál a sávos árképzést, ami nyilvánvalóan afelé terelné az embereket, hogy akkor használják az áramot, amikor olcsóbb.

– Ez egy jó ötlet, nagyon érdekes dolog. De vannak praktikus problémák. Ha a Covid előtti világot nézzük, és veszünk egy értelmiségi családot, ahol például az anya bíró, az apa meg tanár, akkor ők mit csináltak? Reggel elmentek otthonról, és este hazamentek, mondjuk hat óra körül. Nekik hiába mondod, hogy figyelj, délután 14 órakor mínusz 72 euró az áram ára, tehát délután 2-kor kapcsolj be minden elektromos háztartási gépet, amit találsz. Nem fogja megtenni, mert nincs otthon. Tehát neki valami olyan távkapcsoló kell amivel az okostelefonján keresztül be tudja kapcsolni a... pontosan micsodát? A hűtőt nem akarja kikapcsolni, mert leolvad, minden tönkremegy. Be tudja kapcsolni a mosógépet, meg a mosogatógépet, nagyon jó, de az elektromos autóját megint nem tudja töltőre rakni otthon, mert bement vele a bíróságra a hölgy, a férj pedig az iskolába. Tehát át kell gondolni ezt, mert itt vannak gyakorlati korlátok. Nyilvánvalóan a Covid óta más a helyzet, mert ugye feltehetőleg a bírónő sok esetben otthonról dolgozik, míg a tanár úr reméljük, bemegy az iskolába. De a mi példánkban legalább a bírónő fel tudja rakni az elektromos autót otthon a töltőre délután 2-kor, amikor mínusz 72 euró az áram ára.

Viszont a rezsicsökkentéshez ez a kormány már nem tud hozzányúlni, mert ezzel nyertek választásokat. Közgazdasági szemlélet felől közelítve, valamint igenis csinálni kell ezzel a torz rendszerrel, mert a rezsicsökkentésnél az áram és gázár az átlagfogyasztásig túl olcsó, felette viszont túl drága. 2013 óta, amióta létezik a rezsicsökkentés, eltorzult a magyar lakossági energia-fogyasztók világnézete. Ezen egyszer majd változtatni kell azzal, hogy a lakosságot közelebb kell vinni a piaci energia-árakhoz, és akkor fogják érezni, miért fontos az, hogy a fent már említett mosógép délután 14 órakor kapcsol be (HUPX tőzsdei ár minusz 72 euro), vagy este 21 órakor (HUPX tőzsdei ár 340 euro/MWh). De a rezsicsökkentés reformja a 2026-os választás előtt szinte kizárt.

– Mi várható a 2025-ös évben energiaárak terén? Az oroszoktól az olaj meg a földgáz biztos nem fog olcsóbban jönni. De meddig tud egyáltalán onnan jönni, és ha nem, akkor mennyiért tudunk kapni máshonnan?

– Az energiaipar ettől fantasztikus, hogy itt semmi sem látszik, aztán utána bármi megtörténhet. Az 1990-es évek elején, amikor én kezdtem ebben az iparágban,

Vegyük sorjában az összes energiahordozót. Kezdjük az olajjal. Az olajnál a magyar energiapolitika folyamatosan, mint egy mantra azt ismétli, hogy a Barátság vezetéken továbbra is érkezni fog az orosz olaj. Ez a legolcsóbb, ennek nincs alternatívája. Ez nagyon jól hangzik, mint mantra, de valójában réges-rég be kellett volna indulnia annak az alternatív gondolkodásnak, hogy oké, és mit csinálunk, ha egyszer egy közepesen szalonspicces orosz vagy ukrán katona ezt a vezetéket véletlenül felrobbantja. Ha valaki kívülről, és nagyon magasról ránéz Magyarországra, azt mondja, hogy kérem szépen, ez egy tökéletesen ellátott ország, hisz van olajvezeték keletről, közvetlenül jön be Ukrajnán keresztül. Van egy, ami Szlovákián keresztül jön be, a Barátságnak egyik leágazása, és van egy harmadik, a Janaf, ami jön Horvátország felől, ennél szebb nem is lehetne.

Külső szemlélők számára nagyon érdekes, hogy valami miatt a magyarok azt gondolják, hogy ők erős tárgyalási pozícióban vannak. Valójában a földben lévő csövek azt mutatják, hogy a magyarok itt nem tudnak diktálni, hisz vagy a horvátokkal kell megegyezni, ami az INA–MOL évtizedes perpatvar árnyékában nehézkes, vagy az ukrán vonallal, különben nem biztos, hogy a kőolaj milyen feltételekkel fog bejönni Magyarországra 2025-ben és később. Az olajnál a csővezetékes szállításon kívül van egy második potenciális probléma, ez pedig a finomítás. Magyarországon egyetlen finomító működik, ami azért veszélyes, mert ha ott bármi történik, akkor ki és hol fog a nyersolajból dízelt, benzint, kerozint csinálni? Ugyanilyen „egy-finomítós” helyzetben van Szlovákia és Horvátország is. Ez a kép már eddig is komplikált, de a magyar kormány ezt még megfejelte mindenféle külön adókkal.

A földgáz az a szektor, ahol én abszolút nem aggódnék. Ameddig a Déli Áramlat vezeték működik, addig Magyarország ellátása biztosított. Én úgy gondolom, hogy a decemberi bolgár és román villámlátogatás nem volt véletlen a magyar kormány részéről. Ők ott szépen megegyeztek abban, hogy mindenkinek jó az, ha ez a gáz érkezik, aztán majd utána elszámolunk: például, Ti kaptok schengeni teljes tagságot, mi meg biztosítékot arra hogy a gáz dél felől Magyarországra jönni fog. Klasszikus KGST bartel (schengeni tagság, gázszállításért), de úgy tűnik jól működik. Az is nagyon fontos, hogy Magyarország tárolói nagyhatalom. Ha néhány hétig egy köbméter gáz sem érkezik az országba, az ellátás akkor is biztosított. Tehát itt olyan nagy problémát én nem látok, főleg akkor, amikor ilyen meleg tél van, mint most.

Kommentátorok már egy ideje mondják hogy talán néhány közép-európai és balkán ország túl meggondolatlanul rohant előre ezen a vonalon. A piacok összekapcsolásának az a lényege, hogy a határkeresztező kapacitásokat nem a kereskedők ajánlatai alapján osztják el, hanem egy komplex logaritmus dönti el honnan és hová megy az áram. Ez azért nagyon fontos, mert ha Németországban baj van, akkor az egész régióból kiszívják az összes áramot. Ezt láttuk a napokban, amikor Németországban szélcsend és hideg volt, nem sütött a nap, akkor a németek már mindenhonnan importáltak, beleértve Magyarországot is. Talán túlbuzgóak voltak a magyar döntéshozók ezzel a piacösszekapcsolással. Most, amikor látjuk, hogy 400 euró körül van az esti áram ára és mínusz 72 a napközbeni, akkor úgy tűnik mégsem volt akkora jó ötlet a piacösszekapcsolás erőltetése. December 19-re a magyar zsinór áram 100%-kal volt drágább, mint a német. Huszadikára pedig a magyar másnapi tőzsdei csúcs-áram ár 108 euró/MWh volt, miközben a német 28 euró/MWh! Négyszeres különbség! Tehát akkor valakinek megint fel kellene tenni azt a kérdést,

Röviden, egy egyre gyengülő forintból egyre többet kell adnia a magyar vállalkozónak ugyanazért a megawattóráért, amit az ő német versenytársa euróban kevesebb mint féláron vesz meg. Hát hogy van ez? Nagyon jó rábeszélő képesség kell ahhoz hogy valaki el tudja magyarázni a magyar KKV-nak, miért is volt jó az elektromos piacok összekapcsolása.

– Van-e egyáltalán olyan terület, ahol tenni is lehet valami, hogy ne folyjon ki a pénz számolatlanul az energiára?

– Itt van még a távhő. Magyarországon a távhő a szocializmusból megörökölt „teher”. Ez a rendszer a saját lábán egy pillanatig sem tudna megállni. Körülbelül 650 ezer távfűtéses lakás van Magyarországon, ami választási matekban, alaphangon számolva 1 millió szavazat úgy, hogy a Fidesznek összesen volt 3 millió szavazata 2022-ben. Ha vélelmezzük, hogy minden távfűtéses fogyasztó „haza-szavazott”, akkor minden harmadik Fidesz-szavazó feltehetőleg távfűtéses lakásban lakik. Ők az azóta híres kifejezéssel élve, a „lakótelepek népe”. Ehhez a rendszerhez a jelenlegi kormány 2025-ben szintén nem tud hozzányúlni, mert 2026-ban jön a választás és politikai kommentátorok szerint pontosan a „lakótelepek népe” szavazatokból lehet a mérleg nyelve a jelenlegi kormány és az ellenzék között. Közben a távhő rengeteg veszteséget termel, amit valakinek valahol meg kell fizetni. Ez pedig nem más, mint a magyar költségvetés.

Közben a fogyasztó is tudja, meg a szolgáltatója is, hogy ez a 10 ezer forint csak egy kis névleges hozzájárulás, mert annak a lakásnak az ellátása valójában 30-40-50 ezer forintba kerül. Csak ezt a jelenlegi magyar kormány nem tudja kiszámlázni, mert akkor ez a fent említett egymillió szavazat potenciálisan elindulna egy másik irányba.

– Hogyan lehet ezt korrigálni 2025-ben, ha nem emelhetik meg a távhő díját?

– Nagyon egyszerű lett volna. Volt egyszer egy Panelprogram. Miről szólt? Leszigetelni a panelépületeket, kicserélni az ablakokat, ajtókat, szabályozható radiátorszelepeket beszerelni, hőmennyiségmérőt beszerelni. Ezt a kormány leállította, valamikor 2011-ben. Ez valami gyermeki durcás reflex volt, hiszen ezt a a szocik találták ki, tehát ez jó nem lehetett. Ugorjunk előre a történetünkben tizenhárom évet és most ott járunk hogy

Valaki annak idején a szociknál ezt nagyon jól vette észre, hogy emberek, nem jó a mérleg. Nem szabad hagyni, hogy a lakosság legyen a legnagyobb energiafelhasználó. Ömlik ki az energia a lakásból az ablakon, az ajtón, a falakon keresztül. A panelprogramot nem lett volna szabad leállítani. Kíváncsi vagyok, hogy újraindítják-e? Szerintem 2025-ben ez valószínű. Csak ugye ide megint jó lett volna, ha megérkezik a brüsszeli pénz, az a bizonyos fent már említett RRF. Lehetett volna egy külön RRF tétel a meglévő házak (kádár-kockák) újraburkolása, ablakok, nyílászárók cseréje, távmérők beszerelése, stb. Ez lett volna a jó irány, nem pedig az hogy a rezsicsökkentett áron „odadobni” a lakosságnak azt, amiből sajnos már most sincs elég, ezért importáljuk, a forinttal szemben folyamatosan erősödő euróban és dollárban: ez pedig a háztartási energia. Itt mintha néhány döntéshozó elfeledkezett volna az alapszabályról, amit minden élelmiszerbolti gyakornok az első héten megtanul: amiből nincs elég, azt nem szabad „leakciózni”.