„Az összes beiskolázási költségünk egy lakat volt a lányom iskolai szekrényére” – Etelkáék Svédországig vitték a gyerekeiket

A 38 fejlett országot, köztük Magyarországot tömörítő OECD friss, az oktatás helyzetét bemutató jelentése szerint a svéd tanárok kezdő fizetése évi 45.000 dollár (jelenlegi árfolyamon 16,6 millió forint) körül mozog.

Ebbe beletartozik az önkéntes munkában való részvétel, bizonyos termékek bojkottálása és a sokszínű politikai véleménynyilvánítás is. Mindkét listán Magyarország az utolsó helyen áll. Új sorozatunkban most azt néztük meg, hogy milyen belülről ez a bizonyos svéd oktatási rendszer.

Etelkáék három gyerekkel költöztek el az országból, mert egy jobb jövő reményét szerették volna nyújtani a magyar kilátástalanság helyett.

– Mikor költöztetek ki?

– Augusztusban kezdtük meg a harmadik évet.

– Három gyerekkel indultatok neki, óvodás, általános iskolás és középiskolás is van köztük. Otthon tehát kipróbáltátok már mind a háromféle oktatási típust.

– Öt gyermekem van, úgyhogy bőségesen ismerem a magyar oktatási rendszert. Jó ideje számítani lehetett rá, hogy ez a jelenlegi összeomlás bekövetkezik. Nagyon sokáig elhúzódott, mire valódi társadalmi figyelmet kapott az oktatás tarthatatlan helyzete. Ez az egész nagyon nem most kezdődött. És végül ez volt az, ami elindított minket Magyarországról.

– Mi adta a végső lökést?

– Inkább egy folyamat volt. Jártunk kis, falusi iskolába Borsod megyében, ott a gyereket arra kérte a tanár, hogy árulja be, hogy melyik gyerek mit csinál délután, aztán majd azt a tanóra keretében a diákok orra alá dörgölné. Innen átmenekítettük őt egy alapítványi iskolába, amiért fizettünk is nagyon rendesen. Ott sem az iskola pedagógiai módszerével volt gond, hanem a felkészületlen tanárokkal.

Ehhez még hozzátett a politikai közeg, amit láttunk, amit tapasztaltunk otthon magunk körül, és nem akartuk, hogy a gyerekeink ebbe nőjenek bele, ez legyen a norma, mert sajnos úgy látom, hogy sokaknak, akik otthon maradnak, ez lesz a norma. Sokan szemet hunynak minden felett, működik a kéz kezet mos elve. És ami kicsiben, az nagyban. Azt mondtuk, ne ebben nőjenek fel a gyerekeink. Pedig ami azóta történt, arra nem is számítottunk. Úgy láttuk, hogy nincs más út, mint külföldre menni velük.

– Miért pont Svédországot választottátok?

– A férjem jól beszél angolul, én inkább németül. De ő nem szerette azt a nyelvet, így az a közösség kiesett. Angliát kilőttem én, viszont a férjem élt Finnországban egy fél évet az Erasmus program keretében, és nagyon tetszett neki Skandinávia. Alaposan utána olvastunk az iskolarendszereknek, és maradt Finnország és Svédország. A férjem több helyre is pályázott, Svédországból reagáltak a leggyorsabban. A pályázat beadásától a szerződéskötésig két hónap se nagyon telt el. Szinte még fel sem fogtuk, el is dőlt a dolog és már költözünk is.

– Akkor az ő szakmája nagyon kapós...

– Programozó.

– A tanévet már kint kezdtétek. Segített valaki megtalálni az új oktatási intézményeket, vagy egyedül jutottatok be a megfelelő óvodába, iskolába?

– Ez különös dolog, mert a férjem épp egy olyan céghez került, amely az iskolai adminisztrációs rendszereken dolgozik, így aztán nagyon gyorsan volt belső információnk arról, hogy mit hogyan kell csinálni. De a rendszer egyébként nagyon egyszerű, az önkormányzatnál kell jelentkezni, vagy ahogy mi csináltuk, beballagtunk a legközelebbi iskolába, és jeleztük, hogy szeretnénk, ha felvennék a gyerekeket – és felvették a gyerekeket.

„Nem gondoltam, hogy itt leszek 46 évesen, és arra fognak bíztatni, hogy tanuljak tovább” - meséli Etelka.

Iskolába kötelező járni, sőt azt sem várták meg, hogy legyen személyi számunk, ami egyébként itt nagyon-nagyon fontos, mert anélkül semmit sem tudsz jóformán elintézni. Az óvoda más kicsit. Ott meg kellett várnunk a regisztrációs számot, de aztán szerencsénk volt, nem kerültünk várólistára, azonnal felvették és nagyon jó helyre került a fiam.

– Akkor egyszerre kezdtetek óvodában, általános- és középiskolában?

– Nem egészen. Hiába volt otthon gimnazista a lányunk, itt, ha valaki külföldiként iratkozik be, egy évfolyammal visszaléptetik. Mivel nem beszélt svédül, csak angolul, ezért ő angolul kapta a tananyagot, úgy vizsgázott, és semmilyen problémája nem volt a nyelvismeret hiánya miatt.

Így aztán az első tanév végén megkapta a jegyeit, és bekerült egy nyelvi képző osztályba a gimnáziumban, ahol a svéd a kiemelt nyelv, hogy megtanulja annyira, hogy tudjon majd haladni a többiekkel a középiskolában.

– Az első évét végigcsinálta az általános iskolában angolul?

– Igen. És mindezt úgy, hogy kapott egy magyar nyelvi mentort. Svédország egy befogadó ország, vallják és tartják, hogy mindenkinek joga van a saját anyanyelvén támogatást kapni. Ez azt jelenti, hogy ha kéred, a saját anyanyelveden kap támogatást az iskolás gyereked. Illetve,

Tanulhatnak a magyar gyerekek magyar tanártól magyarul.

– Ezt igénybe vettétek?

– Igen, de aztán a nagylányomat zavarta, hogy azt magyarázzák el neki, amit már itthon egyszer megtanult. Nem volt rá szüksége.

– Nagy városban éltek egyébként? Azért ennyire jó színvonalú és jól ellátott az iskola?

– Ez egy kis, feltörekvő egyetemi város, ezért talán nem átlagos, ami itt elérhető. De vannak ismerőseim kis falvakban, és ott ugyanúgy megkapják a nyelvi mentort, a támogatást a gyerekek, legfeljebb egy kicsit többet kell várni, amíg odaszervezik az anyanyelvi tanárt.

– Amikor a gyerekek elkezdték az iskolát, meséltek-e otthon olyat, amin nagyon meglepődtek mert annyira más volt, mint amit Magyarországon megszoktak?

– A tanár-diák kapcsolaton tényleg meglepődtek. Itt nincs tekintélyelvűség. A nagylányom először teljesen össze volt zavarodva, hogy ennyire figyelnek rá. A folyamatos dicséretek miatt még azt is megkérdőjelezte, hogy biztosan megdicsérték-e, vagy csak szólamokat hall, de most már érti a működést. Azt mondja, vissza nem menne a magyar iskolába.

Ez látványos különbség.

A félévi értékelés is személyesen zajlik, a tanár minden szülővel és diákkal leül és a gyerekektől is kérnek véleményt. A kisebbik lányom most másodikos, neki az értékelést színezve kellett elvégeznie. Virágokat képzelj el, amiket ki lehet színezni. Például ha a testneveléssel elégedett, akkor zölddel húzta be, ha az énekórával kevésbé, akkor sárgával színezte a növényeket, ha az étkezéssel elégedetlen, akkor a megfelelő részt pirossal színezte be. A végén kaptunk egy gyönyörű rajzot, amiről egyből látni lehetett, hogy mit gondol a gyerek az iskoláról. A találkozón ez alapján beszélgettünk. Mindig a gyerek volt a központban.

– Ezt a hatéves gyerekkel milyen nyelven beszélték ezt meg?

– Svédül.

– Ő egy év alatt ennyire megtanulta a nyelvet?

– Költözés miatt iskolát váltottunk, és amikor az első találkozókor az új helyen mondtam, hogy nemrég jöttünk ki, akkor a tanára csodálkozott, mert szerinte a gyerek olyan tisztán beszéli a svédet, mintha itt született volna. Persze az első félév nem volt egyszerű, de nagyon sokat segítettek a tanítók.

Fél év után elkezdett svédül beszélni, és mire az évet befejezte, már mindent értett. Bátor is, szívesen beszél. Engem már ő tanít, hogy ezt nem így mondjuk…

– Mennyire érezte magányosnak magát az új közegben?

– A tanárok kifejezetten figyeltek arra, hogy ne maradjon egyedül. Mindig küldtek oda hozzá valakit, hogy próbáljon kapcsolódni hozzá, de

Nagyon odafigyelnek a gyerekekre.

– Hány tanár van a gyerekekkel napközben?

– A nulladik osztályban ketten vannak, az első osztálytól kezdve van egy tanító, és vannak a készségtárgyakhoz tanárok, külön tesi tanár, énektanár és lesz egy külön angoltanár is.

– És mi a helyzet az óvodával?

– A miénkben maximum öt gyerek jutott egy óvónőre. Volt egy dadus is, aki mindenben segített, és nagyon szuper volt az óvoda elrendezése. 25-en voltak egy csoportban. A 25 gyerekre jutott legalább 5 foglalkoztató szoba, az egyikben játszhattak, akik autózni akartak, a másikban az építőkockás-legós játékok voltak, volt kettő, ami a kézműveskedés terepe volt, és voltak az egyéni foglalkozások, kicsi tanulások. Mindez nem kötelező jelleggel, akit érdekelt, az ment és csinálta, akit nem, az mással foglalkozott, Nem volt nyomás, és erőltetés. És volt még az étkező rész.

– Megpróbálom elképzelni: van az óvoda, ahol minden csoportnak van egy ötszobás lakása, amerikai konyhás nappalival, és ez megismétlődik az épületen belül annyiszor, ahány csoport van az oviban…

– Igen. Nálunk így nézett ki. De ahogy tudom, itt nincs különbség a magán- és az állami szolgáltatások közt sem az egészségügyben, sem az oktatásban. Talán a kisebb ovikban nincs mindenhol ekkora tér.

– A legkisebb gyereketek kezdte a kinti életet ebben az oviban. Hogy segítettek neki beilleszkedni?

– Nem volt külön nyelvi mentorálás, de sokat játszottak vele. Ami viszont meglepő volt, hogy

Ez utóbbi is meghökkentő volt. Képzelj el olyan bicikliket, mint a régi fagylaltos kerékpárok, amiken elöl nagy konténer van, itt abban a konténerben a gyerekek ülnek, láthatósági mellényben, bukósisakban, és az óvónénik felpattannak a nyeregbe és viszik őket a játszótérre, vagy messzebb, a parkba, uzsonnázni. Kiemelt hangsúly van itt a környezetismereten, a természetvédelmen, és ezeken a kirándulásokon ezt tanulják meg.

„Svédországban nincs olyan, hogy lezárom a tópartot, mert az az enyém, és ott nem tartózkodhat senki, mert magánterület” - mesélte Etelka.

Svédországban alapvető jog, hogy mindenkinek el kell érnie a tavakat, az erdőket.

Nincs olyan, hogy lezárom, mert az az enyém, és ott nem tartózkodhat senki, mert magánterület. Bárhol lehet vadkempingezni is, ahol nincs kifejezetten tiltva. Egyetlen szabály, hogy ne árts és ne rongálj. Ezt kell betartani.

– És ezt már az óvodában tanítják a gyerekeknek.

– Az óvodától kezdik a környezetre odafigyelést. Néha olyan, mintha nem lennének sikeresek ebben, mert az óvoda- és iskolaudvaron is előfordul szemetelés, széthagyott dolgok, de valahogy mégis átmegy, mert az utcák már tiszták, a svédek nem dobálnak el szemetet. A kisfiam is, amikor egyik nap jöttünk haza, meglátott egy papírfecnit a földön, és már szedte is fel. Mondta, hogy anya, hát most szedtünk szemetet, ez nem maradhat ott.

– Hogy épül fel az oktatási rendszer? Hány éves az általános iskola, hogy követi a középiskola?

– Hatéves korban kerülnek óvodából iskolába a kicsik, de nem elsősök lesznek, hanem a nulladik osztályt kezdik meg. Iskola előkészítő ez valójában. A kisfiam most ilyenbe jár, és amikor kiköltöztünk, a kisebbik lányom is ilyenben kezdett. Itt azt tanulják meg, hogy néznek ki a betűk, a számok, sorrendbe teszik őket, mindezt nagyon játékos formában. Inkább játszanak.

– Jelentősen eltér mindez a magyar első osztálytól?

– Nagyon. Ez valóban nulladik, itt tényleg csak előkészülnek a későbbi tanulásra. Cserébe kilencedikben fejeződik be az általános iskola. Viszont a gimnázium csak 3 éves. Utána lehet menni egyetemre.

– Mi a legnagyobb különbség, amit szülőként tapasztaltál a magyar és a svéd iskola között?

– Az ingyenes oktatás. A valóság sokkoló volt. Olvastuk ugyan, de én felkészültem a magyar ingyenes oktatásra. Aztán kiderült, hogy az összes beiskolázási költségünk egy lakat volt a lányom iskolai szekrényére.

Megkapták a füzeteket, ceruzákat, radírt. Az általános iskolában a könyveket, füzeteket, tolltartót, benne az eszközökkel, jegyzetlapokat, mappákat, mindent. Az egyedüli dolog, amit állnod kell, az az, hogy legyen ruhája a gyereknek.

– Különleges ruha kell?

– Nem, de kell kinti és benti. Mert nagyon sokat vannak kint, ha havazik, ha napsütés van, fontos, hogy legyen megfelelő ruhája.

„A két kisebb is annyira jól érzi magát, hogy tavaly reklamáltak, amiért nem mentünk oviba és iskolába, és nehezen értették meg, hogy most épp hétvége van”

– Ezek szerint iskolatáskát sem kellett vennetek.

– Hát nem lenne mit vinni benne. Semmit nem cipelnek a gyerekek, viszik a tízóraijukat, és kész.

– Nincs az iskolában tízórai?

– Ez nagyon másként megy, mint otthon. A törzsidő az az első tanórától az utolsó tanóráig tart. Viszont már reggel hattól be lehet vinni a gyereket, akkor kap reggelit is, ebédet is, és ha sokáig bent van, uzsonnát.

– Mennyibe kerül mindez?

– Semennyibe. De ha az oktatási időn kívül van bent az óvodában vagy az iskolában, akkor a felügyeletért fizetni kell. Hogy mennyit, azt a fizetéshez mérik.

– Hogy zajlanak a számonkérések?

– Észre sem veszik. Nem is tudod összehasonlítani a magyarral. A felmérők központiak, nem a tanító állít össze feladatokat. Ezek dátumát pedig előre tudják a gyerekek.

– Mennyire stresszelnek rá?

– Akinek fontos a tanulás, az ugyanúgy stresszel az ilyesmin, mint otthon, pedig buktatás szinte nincs. Egyéni fejlesztési tervek vannak.

A másik meghökkentő élményünk az volt, ahogy az iskolai bántalmazásokat kezelik. Ha valami atrocitás történik, akkor belép a képbe az iskolapszichológus, beszél a szülővel, a gyerekekkel külön, és elszeparálják a két érintett felet. Odafigyelnek, hogy ne is kerüljenek egy légtérbe, hogy oldani tudják a feszültséget. Amikor ez sikerül, akkor megy tovább az élet. De addig folyamatosan figyelnek rájuk.

– Ti belefutottatok ilyen helyzetbe?

– Mi csúfolkodásba futottunk bele. A kislányomat a kicsit korábban érő lányok csúfolták, és szóltam a tanítónak, hogy valami gond van. A tanító beszélgetett az osztállyal, néztek egy rajzfilmet, amiben valami ilyesmi történt, és a kislányom nagy örömmel jött haza, hogy megszűnt ez a probléma. A tanárok felkészültek, tanfolyamokat végeznek, vannak továbbképzéseik, hogy tudják ezeket a helyzeteket kezelni. Mosolyognak, kedvesek, készségesek. Ez nagyon nagy felüdülés.

– Tartod a kapcsolatot az otthoniakkal? Mit mesélnek?

– A régi tanáraimmal szoktam beszélni és ők elkeseredettek. Mert pontosan látják, hogy olyan rendszerbe csúsznak vissza, amiből egyszer már kimásztak. A velem egykorúak, akik a hazai tanári kar zömét adják, kiégtek, tönkrementek ebben a küzdelemben. Ha most varázsütésre lenne politikai akarat és egy új tanári generáció valamilyen csoda folytán lehetőséget kapna arra, hogy jobbító szándékkal változtasson, szerintem vagy 30 év kellene legalább, amíg otthon helyreállnának a dolgok.