„Az Oktogonon van olyan ház, ahol már csak csak egyetlenegy lakásban van valódi lakó” - Soproni Tamás az Airbnb-betiltásáról tartott konzultációról

Egy hónapja, hogy a Volán bizonyos járatain bevezették a helyjegyet. A Volán szerint a lehetőség közkedvelt lett az utasok körében, azonban sok kommentben inkább panaszokat olvasni. Például arról, hogy sokan nem tudtak helyjegyet venni az applikációban vagy a vidéki pénztárakban. Az is sokakban nyugtalanságot keltett, hogy öt csoportra osztják szét a felszállni kívánó utasokat. Legelőször a helyjegyesek szállhatnak fel, legutoljára a díjmentesen utazók, például a nyugdíjasok.

Valóban ördögtől való lenne a buszos helyjegy ötlete? Dorner Lajossal, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökével beszélgettünk.

– Önöknek mi a tapasztalata a helyjegyfoglalási rendszerrel kapcsolatban?

– Sokan keresnek minket ezzel, de meg lehet nézni, hogy ez a fajta helyjegyfoglalási megoldás máshol is létezik. Ha valaki mondjuk a Flixbust használja, és például Bécsbe megy busszal, ott ugyanez a rendszer működik. Lehet helyet foglalni külön pénzért. Ha nem, akkor oda ül az utas, ahova tud. A vonatokon is pontosan így van. Vannak olyan járatok, ahol kötelező a helybiztosítás, és van, ahol ez ajánlott. Például Ausztriában ajánlott helyfoglalás van, de ebből is adódnak problémák. Amikor a határ átlépése után jön a magyar utas, akinek kötelező helybiztosítása van, megveszi a helyjegyét, és akkor előfordul, hogy valaki más ül a helyén. Az illetőnek fel kell állnia. Egyébként magára a helyfoglalásra van utasigény, tehát ezt így kell kezelni.

Továbbá a pénztárakban sem mindenhol lehet venni helyjegyet. Például Szekszárdon nem tudnak az utasok vásárolni, és ha a pénztár bezár, mert nincs nonstop nyitvatartás, akkor ez megint nem működik. Talán helyesebb lett volna úgy bevezetni, hogy egyes járatok esetében mindenhol, ahol az a járat elérhető, biztosítják a helyfoglalást, és járatonként terjesztik ki. Ehelyett a Budapestről induló távolsági járatokon vezették be, miközben vidéken nem lehet a pénztárban helyjegyet venni. Ez így nem jó, és ebből is rengeteg probléma adódik.

– Mit gondol arról a gyakorlatról, hogy öt csoportban szállhatnak fel az utasok, legutoljára azok, akik ingyen utaznak, például a nyugdíjasok, nagycsaládosok, kismamák, mozgáskorlátozottak? Nem érheti őket az a hátrány, hogy lemaradhatnak a járatokról, mert mindenki más előttük már felszállhatott? Korábban pontosan ők voltak azok, akiket előre engedtek felszállni.

– Ezt a kérdést a Lázár János miniszternek is feltették egy sajtótájékoztatón, és tisztázta, hogy

Önmagában viszont az, hogy öt kategóriába sorolják az utasokat, nem új dolog. Biztosan sokan utaztak már diszkont légitársasággal, ahol például a priority sorban lehet várakozni annak, aki egy kicsivel többet fizetett a szolgáltatásért, és előbb szállhat fel a repülőre, vagy előbb foglalhatja el a helyét. Ez nem jár nagy előnnyel, de hát van ilyen is. Ott ketté bontják az utasokat. Az, hogy ötfelé, és ezt a szerencsétlen járművezetőnek kell elrendeznie, nyilván nem működőképes, nem lehet elvárni a járművezetőtől, hogy az utasokkal való konfliktust ő vállalja fel mindig.

Egyébként például a Flixbusnál is úgy működik, hogy ha valaki helyfoglalós, tehát fizetett a helyért, vagy olyan helyekre ül, amelyek kiemeltebbek, akkor ő az első ajtón szállhat fel, a többiek pedig mehetnek a hátsó ajtóhoz. Én ezt megéltem többször is, és ott a sofőrnek be kell tartatnia. Van ilyen, hogy megkülönböztetik az utasokat priorizálás alapján, és ez elsősorban, sőt kizárólag azon múlik, hogy valaki valamilyen feláras szolgáltatást vásárolt-e meg, vagy sem.

– Történt olyan is, hogy valakit azért nem engedett fel a sofőr, mert azt mondta, hogy a helyek már el vannak adva, azaz ez a busz már tele van, miközben még sok üres hely volt.

– Ha le volt foglalva, akkor igen, tele volt. Ha valaki megvette oda a helyjegyét, akkor azzal az ülőhellyel valóban nem lehet már számolni.

– Ez például az ingázók esetében jelenthet-e problémát, késést?

– Az ingázóknál biztosan nem, mert

Tehát ahol állóhely is van, ott biztosan nem adhatnak el helyjegyet. Ez csak és kizárólag azokon a járatokon képzelhető el, ahol tilos az álló utasok szállítása. Azaz a járaton fix számú férőhely van, általában ez 49-50 ülés. Ha ezek elfogytak, akkor megtelt a járat. Ilyenkor szoktak második, vagy akár harmadik kocsit is indítani, például ha csoport utazik. Ilyen esetekben megjelenik a helyfoglaló rendszerben, hogy van második kocsi, és a sofőr is jelzi, hogy jön mögötte a kolléga a második járművel, mondjuk, tíz perc múlva, tessék azzal jönni.

– Tehát akkor attól sem kell tartani, hogy akinek a cége megvette a vármegyebérletet, annak zsebből kell hozzávennie 300 forintért a helyjegyet, mert ezek szerint a környéki, elővárosi, agglomerációs járatokon ilyen fajta helyjegyre nem kell számítani.

– Biztosan nem, mert ez nem erre való. Helyjegyek a távolsági járatokon, mondjuk úgy, hogy Intercity jellegű autóbuszokon fordulhatnak elő. Például a Pécs-Szeged járaton. Nincs közvetlen vasúti összeköttetés a két város között, mert ahol van vasút, ott a szabályozás is próbálja vasútra terelni az embereket. Ezeken az Intercity autóbuszokon nagyon minimális lehet azoknak a száma, akik ezeket a járatokat ingázásra használják.

– Ezek szerint ez az aggodalom is információhiányból fakadhat?

– Az előkészítés hiánya miatt nem magyarázzák el az embereknek, hogy mire számítsanak. Kicsit kapkodva van bevezetve, nem teljeskörűen, és rengeteg kérdés nincsen tisztázva.

Így csak annak az egy vonalnak az utazóközönségét „boldogítják” a próbaidőszak alatt.

– Azaz nem lenne balga lépés a Volántól, hogy ideiglenesen visszavonja, és műszakilag, informatikailag alaposabban előkészíti az egész rendszert?

– Igen, és aztán teljeskörűen be lehet vonni az utazóközönséget, ne adj Isten, az ezzel foglalkozó civil szervezeteket, hogy teszteljék a megoldást, derüljön ki, hol vannak megoldandó problémák. Ne gondolja senki, hogy azonnal minden tökéletes lesz, a legjobb szándék ellenére sem.

Az egyértelműen látszik, hogy nincs kész ez a dolog, idő előtt lett bevezetve, és ebből adódnak a gondok.

– Valaki azt írja, azt gyanítja, hogy a vármegye- és országbérletek alacsony ára miatt „tonnányi pénz hiányzik a kasszából”, és ezzel kívánják pótolni azt. Ez egy rosszmájú komment, vagy lehet-e mögötte valami?

– Szerintem hozzá nem értő komment, és valószínűleg az alapfokú matematikai ismeretek hiányát tükrözi.

Ez valójában inkább egy utasigényt kielégítő, emelt szintű szolgáltatást kínáló rendszer szeretne lenni, egy fejlesztés, aminek a bevezetése nem sikerült igazán jól.

Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész és műfordító, az orosz irodalom egyik legismertebb hazai szakértője, aki mögött 45 évnyi kutatói és oktatói tevékenység áll. A nyugdíjkorhatárt elérve, tudományos munkássága alapján 2023 őszén az ELTE-n napirendre került a professzor emeritus cím megítélése számára. Ám teljesen váratlanul ez nem történt meg, mert az erről dönteni hivatott fórumon, az ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézetének tanácsülésén

A kifogásolt írások és publikációk az ukrajnai menekültek megsegítésével, a háborúval foglalkoztak, és egyértelműen kiderült belőlük, hogy Hetényi Zsuzsa elítéli az Ukrajna elleni orosz agressziót. Írt például arról, hogy önkéntes tolmácsként hogyan segítette a menekülteket a budapesti pályaudvarokon, ugyanakkor kiállt az orosz kultúra és háborúellenes értelmiség mellett. A Magyar Narancsnak adott interjújában pedig arról beszélt, milyen nehéz ebben a helyzetben kutatni és tanítani. „Odaállok a hallgatók elé, és a szemükbe nézve azt kérdezem magamtól, hogy mit fognak kezdeni ezzel a tudással, amit kapnak. Ha propagálni fogja, azért nem tanítom szívesen, ha meg elvégzi, kinyílik a szeme, más pályára kényszerül, és hiába telt el három vagy öt éve, akkor meg azért” - mondta a lapnak.

A HÖK-ös panasza után az ügyet visszautalták a tanszékre, amelynek vezetője e-mailben kért a nyilatkozatokkal kapcsolatban magyarázatot. Ezután kitűzött egy meghallgatást, de az Covid fertőzés miatt elmaradt, és végül meghallgatás nélkül elutasították a cím odaítélését. Hetényi Zsuzsa panaszt tett az egyetem etikai fórumain diszkrimináció gyanújával és leszavazásának okait tudakolva. Melyek megállapították ugyan, hogy történtek megkérdőjelezhető dolgok, de megoldást nem javasoltak. Hetényi Zsuzsát kérdeztük.

– Mit is jelent ez a professzor emeritusi cím?

– Professzor emeritus akkor lesz valaki, amikor az életkora miatt nyugdíjba megy, viszont az egyetem továbbra is számít a munkájára valamilyen formában. Ez fizetéssel jelenleg nem jár, ingyen dolgozhat, oktathat, doktori képzést vezethet.. A professor emeritus cím az egyetemek működési szabályzata szerint annak járhat, akinek kiemelkedő a tudományos és oktatói teljesítménye, sokat publikál jó helyeken, konferenciázik, tudományszervezési munkát és országos szintű közéleti tevékenységet végez. Az emeritusnak megmarad az egyetemhez kötődése, idegen szóval affiliációja, a konferenciákon meg a publikációiban szerepel az egyeteme neve. És az ilyen ingyen professzor jó pont az egyetemnek a minősítésekor.

– Ez mennyire automatikus? Egy professzor, aki az életét az egyetemen eltöltötte, és ezeknek a kritériumoknak megfelel, automatikusan megkaphatja ezt a címet?

– Ez nem automatikus. Ha valaki már professzor, akkor az intézete dönt arról, hogy meg szeretné-e tartani. Arról, hogy a saját intézete leszavaz valakit, még nem hallottam, pedig vannak konfliktusos tanszékek és intézetek, képzelheti. Heller Ágnest emlékeim szerint leszavazták, de már a Kari Tanácsban.

Ezt megerősítette számos kollégám más intézetekből.

– Az ön esetében mi történt?

– Fölterjesztett a tanszék, egy darabig úgy tűnt, hogy ez egy formaság, mert nem volt ezzel szemben semmi ellenvélemény. Majd az ülésen a hallgatói önkormányzat jelezte, hogy számukra az én nézeteim „aggályosak”.

– Ők mivel indokolták ezt?

– Ennek a folyamatnak éppen az indoklás az egyik nagyon gyenge pontja, jogilag is problémás. Ennél az egy mondatnál többet én sem láttam, tudományos és egyéb tevékenységemet nem említették a jegyzőkönyvben se 2023 novemberében, ezen az ülésen, se később.

Semmi mást nem közöltek, ráadásul ezt egy intézeti körlevélben küldték szét, amit velem együtt még vagy harminc ember megkapott. Szóval nem is nekem írták meg, csak másokkal együtt innen értesülhettem, hogy „aggályos” vagyok és ezért visszadobják a tanszéknek újratárgyalásra. Rögtön visszakérdeztem, naivan, és meglepetten, hogy ez mit fed. A tanszékvezető válaszolt, ismét nyilvános kör-e-mailben,

és arról, hogy a szakmánk teljesen felfordult a háború miatt, és milyen lehetetlen helyzeteket élünk át. Konkrétan ezekre hivatkoztak, de még kérték, hogy küldjem el egyéb írásaimat is. Én elküldtem egy csomó linket, és jeleztem, hogy például a rektori hivatal engem delegált Bécsbe, az ELTE nevében, a háború évében, 2022 júliusában, elküldtem a bécsi interjút, ahol én képviseltem az ELTE-t a külügyi rektorhelyettessel együtt. Utána nemzetközi tanácskozásokon vettem részt ezzel kapcsolatban, például egy nagy prágai konferencián, amelyet a cseh külügyminisztérium támogatott. Hozzátenném, hogy

Ezekben a beszámolókban ott szerepeltek az „aggályosnak” minősített publikációk, és azokat bizony jóváhagyta a kari Tudományos Tanács, és jóváhagyta a Bölcsészkar vezetése.

– Akkor mégis, mi történhetett?

– Eleinte úgy tűnt, hogy itt nem az ELTE-ről van szó. Bennem nagyon erős volt, naivan erős az ELTE iránti lojalitás, sőt büszkeség, és sokáig biztos voltam benne, hogy maga az ELTE megvéd ez ellen a jogtalan lokális döntés ellen. Kari vagy rektori szinten többször kaptam olyan visszajelzést, hogy becsülik a tudományos munkásságomat. Tudhatták, miket írok, mert a nagy nemzetközi kiadóknál vagy elismert folyóiratokban megjelent úgynevezett Q1-es publikációkra rektori és kari különdíjakat lehetett megpályázni, és ilyet kétszer is kaptam. Azt hittem, elismerést jelent az említett bécsi felkérés is.

Csakhogy a bölcsészkar Etikai Bizottsága nemcsak nem igazolta ezt a reményemet, de nem is mutatott rá a szabálytalanságokra, és maga is tévesen döntött, el is marasztalt etikai vétségért. Így mentem nyugdíjba áprilisban, egy szó köszönet nélkül, és ezzel megbélyegezve.

– És mi volt szabálytalan?

– Szabálytalannál is több, szimplán jogsértő. A diszkrimináció elleni törvény szerint, amelyet az Országgyűlés elfogadott 2003-ban és 2006-ban még módosított is,

Egyébként is furcsa egy interjúból kiragadott mondatra alapozni egy indoklást. Másrészt, mint láttuk, fogalmam sem volt arról, mi zajlik, mi a valódi indok, vagyis a folyamat nem volt átlátható. Az intézeti tanács részéről mindkettő etikai vétség az etikai kódex szerint. Fontos lenne, hogy ne kelljen találgatni. Ez volt az egyik pont a nyolc közül, amit márciusban megvizsgálásra benyújtottam az Etikai Bizottságnak, hogy vajon lehet-e ilyen nem átlátszó módon működnie bármilyen intézetnek. Az átláthatóságot az etikai bizottság is kifogásolta. De hogy jogsértés történt, azt nem, ami elég kínos.

– Én is megpróbáltam utánanézni, hogy mi lehetett az az aggályos kitétel, amire hivatkozhattak. Azonban semmi olyan szélsőséges nézetre nem leltem, ami esetleg indokolhatna egy ilyesféle aggályt.

– Két dolgot szeretnék mondani. Az egyik az, hogy jó lenne, ha nem nekünk kellene találgatnunk, ugye?

– Igen, pontosan.

– Másik az, hogy ezek a publikációk hónapokkal korábban megjelentek. Bármi aggálya lett volna a HÖK-nek, bármikor megszólíthattak volna. Bejártam, dolgoztam, ott voltam közöttük, az doktorandusz képviselővel pont szemben lévő termekben tartottunk órát.

Tudniuk kellett, hogy a véleményem nem egyedi. Nyugat-Európában az egyetemek egyöntetűen megszakították az oroszországi hivatalos együttműködéseket. Miközben vérzik a szívünk a kollégákért, akiket szeretünk, ismerünk. Intéztem külföldi meghívást és kapcsolatot nem is egy háborúellenes beállítottságú orosz kollégának, hogy levegőhöz jusson. Interjúban deklaráltam, hogy „Nem szabad magára hagynunk a háborúellenes orosz értelmiséget”, ez is lett a címe. Megírtam, hogy a rezsim és az emberek nem ugyanaz. Könyvemben megírtam a kételyeimet. Amikor bekérték a cikkeimet, elkezdtem összegyűjteni, amit a háborúval kapcsolatban két éve alatt írtam, és magam is elcsodálkoztam, mert több mint negyven cím szerepelt a listán. És akkor arra gondoltam, tényleg,

– Hogyan zajlott a megismételt szavazás? Én azt látom, hogy volt február 22-én egy szavazás, amiből kilencből kettő igennel szemben hét nem szavazat született. Tehát a Hallgatói Önkormányzatnak nincsen többsége, az egy szavazatot adhat le.

– Hármat. Minden tag egyet, és három hallgató tag volt ott.

– Hármat? Történt valami nyílt vita, vagy simán csak egy szavazás történt vita nélkül?

– Én nem tudok semmit. A szavazások titkosak, nem nevesíthetőek. De sok dolgot ki lehet következtetni. Például töprengjünk el azon, miért nem mondták az „aggályaikat” felvető hallgatóknak ott rögtön a tanácsban azt a kollégák, a tanszékvezető vagy intézetvezető, aki egyben elnököl ott, hogy az indoklásuk diszkriminatív? Miért nem mutatott rá erre a mulasztásra az etikai bizottság?

Nehéz elhinnem, hogy minden tanszéki kollégám helyesli ezt a döntést, hogy távozzak. De a Facebook bejegyzésem utáni folyamatokban sem boldogultak volna egyedül a hallgatók.

– Mert a döntés után a Facebookon lehozta a történetet.

– Csak azt tettem közzé, amit én is tudok, illetve a neveket persze nem tettem ki, hogy kik voltak, akik vettek részt az üléseken, meg ki írta nekem a számonkérő e-mailt. Tehát van négy dokumentum. Az első az, hogy 2023 októberében száz százalékban támogatta a tanszékem a felterjesztésemet. Második dokumentum a novemberi intézeti jegyzőkönyvrészlet, hogy visszautalják a kérdést a tanszéknek. A harmadik a cikkeimet számon kérő másnapi tanszékvezetői email, és végül a negyedik a 2024 február végi kurta-furcsa, indoklás nélküli hét-kettes leszavazás jegyzőkönyve, hogy az intézet elutasított. Ezeket tettem ki. Megjegyzem, nem értem, mi változott október és február között, amitől a tanszék véleménye megváltozott. Én nem szegtem törvényt, az biztos.

- Amikor az interjút elkezdtük, Ön márciusban letiltotta a szöveget, mondván, hogy még folyamatban van az ügy. Mi történt a továbbiakban?

– Márciusban a HÖK beadott ellenem egy etikai panaszt, mert a posztomhoz elég tarka Facebook kommentek érkeztek, és az indoklás szerint meg kellett volna védenem a HÖK-öt, mert ez az ELTE jó hírnevét sértette.

Mégis mit kellett volna tennem, a sarokban sírdogálnom egymagamban? Sírdogálásra egyébként lett volna jó okom, mert a HÖK-ösök Facebook-kifogásoló panaszának másik részében harminc évre visszamenőleg összegyűjtöttek negatív hallgatói véleményeket. Ezekből ha háromnak volt valami valóságalapja, de azt is torzítva adták elő, és persze névtelenül. Még a beadvány szerzőinek nevét sem közölték velem, a panaszt sem kaptam meg, csak „betekinthettem”, ami egy „belső szabály”. Itt egy második gyanú lopakodik az ember fejébe:

Vak is látja, hogy azért kellett gyorsan bebizonyítani, hogy nem voltam jó oktató, mert különben az indoklásuk diszkriminatív, ezt a panaszomat akkor már ismerték. Szóval nem is a nézeteim aggályosak, hanem ezt meg azt mondtam az órákon és csúnyán néztem. Ezeket a panaszokat egyébként az Etikai Bizottság elhárította, mert a szabályok szerint panaszkodni akkor kell, amikor a dolgok történnek, legfeljebb fél év telhet el, azt hiszem. Ezért nem is hallgattak meg sajnos olyan hallgatókat, hiába kérelmeztem, akik más véleményt el tudtak volna mesélni.

- És mit szóltak ehhez a kollégái, nem kereste senki?

Nem. Mintha kiközösítettek volna.

Gondoljon bele, szavaz, utána az intézetvezetés visszautalja újra szavazásra a kérdést. Akkor rosszul szavaztunk, gondolja, nyilván mást vár el tőlünk a vezetés, akkor most másképpen szavazok. Vagyis félelmet keltettek. Félelmüket bizonyítja, hogy

Az „összes oktató nevében”, írja a levél, de ez nem igaz, ahogy az sem, hogy engem sorozatosan hívtak beszélgetésekre. Egyre hívtak, decemberben, akkor Covidos lettem. Utána kizártak az intézeti kommunikációból. A beígért tanszéki értekezletre nem hívtak, ha volt is.

Most tudtam csak meg Krusovszky Dénes esetemről szóló cikkéből a Magyar Narancsban, hogy a tanszék „nem kívánja döntését indokolni”... Egyrészt. legalább is tudtommal, nem a tanszék döntött, másrészt egy tanszék vagy intézet arctalan hatalomként kénye-kedve szerint dönthet?

– Az első és a második szavazás között semmilyen nyilvános tisztázó beszélgetés, semmi olyan dolog nem történt, ami bármilyen módon nyilvánvalóvá tette volna, hogy igazából mi a baj? Mi „aggályos”?

– Hát nem történt semmi, és nem tudom, mi aggályos. A valódi baj az, hogy... ilyen az uralkodó retorika, amit nap mint nap tapasztalunk, pontosan erre megy ki, hogy homályosan elejtenek célzásokat, aztán majd valaki ráugrik, és megpróbálja kitalálni, hogy az mit fed. Én nem szeretnék ebbe az utcába besétálni. A Magyar Narancsban volt egy elég kemény interjúm tavaly, ahol megfogalmaztam a kételyeimet.

A múlt héten beszéltem egy nagy tekintélyű német, jelenleg Ausztriában élő és dolgozó idős professzorral, aki azt mondta, hogy ez az utolsó féléve, hogy ő nem tanít többé orosz irodalmat, mert egyszerűen nem hajlandó tovább csinálni. Nem azért, mert nem szereti, vagy nem értékeli, csak valahogy vállalhatatlan lett az, hogy a háttérben mindig ott van a kettős gondolkodás, hogy mit képviselek most, vagy mit tudok erről, meg mit szabad mondani egy tanteremben. Ezeket a kételyeket fogalmaztam meg én is. Én azt gondolom,

Másrészt azt gondolom, hogy ilyen helyzetben az értelmiség feladata, hogy ezt kimondja.

- Nyugdíjba ment észrevétlenül, és etikai vétségben elmarasztalták. Akkor mi tartott ennyi ideig?

- Fellebbezést adtam be mindkét etikai határozat ellen, és mint nemrég megtudtam, beadott egyet az intézetvezető is, mert ő egy kis figyelmeztetést kapott a jegyzőkönyv nem eléggé átlátható megfogalmazása miatt. A másodfokot az Egyetemi Etikai Testület jelenti, ahol, ahogy elnéztem, az érintett karról nem is volt senki jelen. Itt már nem volt meghallgatás, csak három határozat. Az intézetvezetőt érintő döntést helyben hagyták. Az én etikai vétségemet hatályon kívül helyezték egy gordiuszi indoklással: már nyugdíjban voltam a határozat idején, nem voltam ELTE polgár. És végül az augusztus 2-án érkezett határozat kifejezi sajnálatát, hogy egy sikeres pálya így ért véget, és felveti, hogy bizony

- És most hogyan tovább?

- Ezt én is megkérdeztem a dékántól, várom a válaszát. Nem lehet annyiban hagyni, mert kis hazánkban már másutt is történt hasonló eset, más egyetemen, iskolában, egyházközöségben, hivatalban, ahol valakinek a közéleti szereplése miatt gondolták úgy, hogy kellemetlen. Változatlanul, és immár függetlenül mondogatom a közéletben, amit gondolok. Kételyeket vetek fel, és az ukrajnai szempontot védve ahhoz tartom magam, hogy

A tanítás hiányozni fog, de előadásra kapok néha meghívásokat, az elég lesz. Írni fogok.

Emeritusként visszatérni oda, ahonnan kitettek, elképzelhetetlen. A pofonok is lehetnek hasznosak, felébredtem, és visszatekintve jobban látom, milyen is volt ez a negyven év az ELTE-n. A korszakok változását és a kicsinyes játszmákat érdemes dokumentálni. Élek hát a szabadságommal.

Az üggyel kapcsolatban kerestük az ELTE Bölcsészkar dékánját, és a Hallgatói Önkormányzatot is, egyelőre megkeresésünkre nem kaprunk választ.

14 év stagnálás után idén megmozdult a magyar politika Tölgyessy Péter szerint.

A politikai elemző a Partizán vendége volt, ahol az idei év eddigi közéleti történeseit vette górcső alá. A júniusi EP-választásról Tölgyessy azt mondta, hogy bár a Fidesz a legtöbb európai kormányhoz képest jól szerepelt, 2022-höz képest mégis tíz százalékot veszítettek. Ő úgy számolt, hogy Magyar Péter szavazóinak ötöde a Fidesz-táborból érkezett, ez pedig sok.

Szerinte ezen a választáson fontos változás történt a hazai közéletben, ugyanis megmozdult a magyar politika 14 stagnálás után.

Ez azt jelenti, hogy újra valóságos tét van a magyar politikában, és most először került a Fidesz olyan helyzetbe, hogy veszíthet is. Később azt is kifejtette, hogy

Hogy miért mozdult meg a magyar politika, arra Tölgyessy három okot is mondott: a növekedés beesése, az elitek elfordulása, és az ellenzék teljes megsemmisülése.

Mint mondta: a Fideszre jelenleg nem elsősorban politikai veszély leselkedik, hanem gazdasági. Lassan ugyanis ötödik éve nincs növekedés Magyarországon, márpedig szerinte ez „a rendszer 4-5 százalékos növekedéssel működik jól”. Politikailag pedig komoly veszélyt jelent a kormánypártnak, hogy miközben elveszíti az eliteket, elvesztik Budát, úgy szorulnak vissza az alacsony státuszú, idős, nem városi szavazók felé.

„Ha ezt a folyamatot nem tudja a kormány elreteszelni növekedéssel, akkor meginoghat” - vélekedett az elemző.

Magyar Péter kapcsán Tölgyessy azt mondta, hogy ő képes reményt adni a választóknak, a régi ellenzéki pártok pedig nem képesek erre.

- fejtette ki az elemző. Ugyanakkor szerinte Magyar „hisztérikus, hihetetlen túlzásokat mond”, és ezeken az alapokon lehetetlen egy országot irányítani.

Tölgyessy azonban úgy látja, hogy ez egyelőre nem számít, mert az ellenzéki szavazóknak mindegy, „milyen színű a macska, ha megfogja az egeret”.

„Az ellenzéki szavazóknak megváltóra van szüksége, aki kézrátétellel gyógyít” - mondta az elemző.

A teljes szezonnyitó beszélgetést ITT tudod megnézni.

via 24.hu

A múlt szerdán tudták meg a diákok, szülők, de a tanárok is, hogy az Iványi Gábor egyháza által működtetett iskolákat és óvodát Sára Botond főispán a „gyermekek biztonságos és megfelelő színvonalú nevelésének érdekében” bezáratta. Az érintett családoknak két munkanap állt rendelkezésükre tanévkezdésig, hogy másik iskolát találjanak. Elmentünk megnézni, most mi folyik a bezáratott iskolában.

Délelőtt tíz óra. A Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium épületében, ellentétben az ország szinte összes többi iskolájával, ma nem volt tanévnyitó. Az épület majdnem üres, egy-két tanár, segítő, illetve tanácstalan szülő van bent. A hangulat most nyugodt. Kármentés folyik, vagy ahogy Gazdig Róbert igazgató mondja: romeltakarítás.

Az egyik teremben folyamatos konzultáció folyik a segítséget kérő szülőkkel, mert ahogy várható volt, két munkanap alatt sok diáknak nem sikerült helyet találni az iskolák között. Kedvesen fogadnak, még szendviccsel, kávéval is kínálnának, de mindenekelőtt körbenézünk az iskolában. Az épületet a főváros öt évre adta az iskolának idén, ez lett volna az első évük itt. Nyár eleje óta hozták rendbe az Ifjúmunkás utcai panelépületet, ilyen típusúval az országban szinte mindenhol találkozhatunk. Kívülről. Belül a tágas folyosó két oldalán berendezett osztályok találhatóak. Az elsősöknek sok vidám szín, játék, a második osztályban kicsi bábszínház árválkodik. És így tovább, felszerelt, kifestett termek egészen tizenkettedikig.

Egy teremben a földön kikészítve a tankönyvcsomagok, ahogy máshol is ilyenkor év elején. Vannak szülők és diákok, akik csak a könyvekért jöttek. Megköszönik, elviszik.

Az igazgatót egy szülő úgy jellemezte még a múlt héten, hogy ő minden diákot név szerint ismer. Meg is kérdeztem tőle, hogyan lehetséges ez? Gazdig Róbert szerint nem is voltak sokan, hiszen a sajátos nevelési igényű gyerekek esetében fontos, hogy olyan létszámban oktassanak, hogy minden diákra megfelelő figyelem juthasson. Ahogy ő fogalmaz: családias légkör jellemezte az intézményt, igyekeztek megnyugtató légkört teremteni.

ezért általánosnak tekinthető az a történet, hogy sok diák több intézményt megjárva került a Wesleybe, ahol viszont ott is maradt. A múlt szerdai hír sokként érte az iskola dolgozóit is, hiszen egyik pillanatról a másikra lettek állástalanok.

A legkiszolgáltatottabban azonban a gyerekek maradtak. Az igazgató így beszél erről:

„Voltak olyan gyerekek, a szülők elmondása alapján, akik sírógörcsöt kaptak, sőt én is hallottam, mert mikor beszéltem a szülővel, hallottam, hogy zokog és őrjöng a háttérben a gyermek, hogy bezárt az iskola, és hadd ne mondjam, milyen szavakkal illette a hatóságot, vagy a hatóság embereit.”

„Gimnazista tanulók, már fiatal felnőttek, akik idejöttek, és egyszerűen

És kérdezgetik, hogy mikor nyit az iskola, és nem akarják egyszerűen elfogadni, hogy ez történt velünk.”

Az iskola azonnali jogvédelmet kért, a Társaság a Szabadságjogokért is próbál segíteni nekik. Egyelőre azonban nem tudják, mi lesz a helyzet velük. A szülőktől is folyamatosan kapják a jelzéseket, hogy ha mégis indulhatna az iskola, azonnal visszahozzák a diákokat.

Nyílik egy terem ajtaja: mégis folyik oktatás az iskolában. Simkó Edit pedagógus tart magyarórát, vegyes csoportnak, akiknek még nincs helye máshol. Most egy kis uzsonnaszünet következik. Arra a kérdésre, hogy melyik gyerek beszélgetne szívesen velem, meglepően sokan jelentkeznek. Egy aprócska, másodikos kislány nyitja a sort. Neki a Wesley volt az első iskolája, itt kezdett tavaly. Szabatos, kerek mondatokban mondja el, hogy a tanára írta meg nekik a hírt múlt héten.

Hogy hova fog iskolába járni, még nem tudja.

Egy hetedikes fiú, aki negyedikes kora óta jár ide, elmondja, hogy ő egy 35 fős osztályból jött, ahol kiközösítették. De a Wesley-ben jól érzi magát, megtalálta a helyét. Hozzájuk szerda este nyolckor hozta ki a levelet két férfi egy autóval. Jelenleg még ő sem tudja, hova jár majd, mert a gyáli körzetes iskola, ahova kötelező lenne, hogy felvegyék, azt válaszolta, hogy mivel eddig a Wesley-be járt, ezért

Mindezt olyan természetességgel mondja el a gyerek, mintha arról beszélne, hogy a párolgás hőt von el. A nyolcadik után szakácsiskolába szeretne menni, esetleg a sport érdekelné még, például a foci.

Osztálytársa, egy lány, mielőtt idekerült, két alkalommal volt kénytelen iskolát váltani. Amikor értesült róla, hogy a főispán úr bezáratta az iskolát, sírt. Meglepően éretten azonban hozzáteszi: el kellett fogadni, mert nem tud ellene mit tenni. De azért a holnapi felvonuláson ott lesz. Ő a szerencsés a mai alkalmi csapatban, ő már tudja, hol folytathatja. Körzetes, sporttagozatos iskolában.

Simkó Edit azt mondja, nem először próbál segíteni Iványi Gábor intézményeinek. Most sem volt kérdés, hogy jön-e.

Különösen azért bűn, mert a legvédtelenebbek ellen követik el. Ráadásul, ha most a családok nem tudják iskolába járatni a gyerekeiket, akkor jöhetnek a büntetések, megvonhatják akár a családi pótlékot is, ami persze nem nagy összeg, de vannak olyan családok, ahol ez is nagyon számít.

Erre az órára, mivel nem tudta, milyen korosztály jön be, készült Petőfivel, József Attilával, Arannyal, de aztán látta, hogy mindenekelőtt itt most beszélgetni kell. „Könnyű kis önismereti játékon keresztül beszélgettünk, majd utána komolyan is, pár szóban arról, hogy hol vannak, merre vezet az útjuk, mit jó csinálni egy embernek, ha egy új közösségbe kerül.”

Ahogy Edit fogalmaz:

A kicsi lány nyit be, és kérdezi, mikor folytatódik az óra. „Amikor összeszeditek a többieket” – válaszolja Simkó Edit, aki ma délig vállalt itt tanítást, aztán készül a délutáni Belügyminisztérium előtti tüntetésre.

Kint a folyosón folyamatosan jönnek a szülők. Egy édesanya a fiával. A fiú egyáltalán nem kicsi már, én elsőre fiatal tanárnak néztem, szakállas, magas termetű. Kezében a könyvek.

Őt nyolcadik után szakgimnáziumba vették fel, de onnan hamar távozni kellett, mert bár a nyelv kiválóan ment neki, matematikából és magyarból megbukott. A Wesley-be viszont már harmadik éve jár. Ahogy az édesanya elmondta, itt a kisebb létszámú osztályban mindig jutott elég figyelem a fiára.

„Ha egy picit le volt maradva, akkor a tanárok partnerek voltak ebben, segítséget adtak. Nem az volt, hogy agyon voltak nyomva a tanórákkal, plusz szakmai órákkal. Ha kellett, akkor itt maradtak a gyerekekkel, korrepetálták őket, és ez nagyon nagy segítség volt.”

Ők egyébként mind a mai napig nem kaptak hivatalos értesítést, az ő házuk előtt nem állt meg az autó, ők csak simán így jártak. Mivel a fiú elmúlt 16 éves, ezért nem tanköteles, de szerencsére így is sikerült egy másik gimnáziumba átíratni. Abban azonban csak reménykedni tudnak, hogy megkapja azt az odafigyelést, ami ahhoz kell neki, hogy eredménnyel jusson el az érettségiig. Garancia nincsen.

Pákozdi Andrea névvel vállalja a történetét. Gyermeke nyolcadikos, autizmus spektrumzavaros. Az ő esetükben ez azt jelenti, hogy nagyon gyenge szociális készségekkel bír. Ez volt a negyedik iskolájuk, és ide be tudott illeszkedni. Ugyanis itt figyeltek rá folyamatosan, minden nap tanítási időben rendelkezésükre állt fejlesztőpedagógus és pszichológus is szükség esetére.

„Mi jártunk olyan iskolába, ahol volt papíron iskolapszichológus, de ha a gyerek bement és igénybe vettük, az óránként tízezer forintomba került. Itt nem. Itt valóságosan ott volt, elérhető volt teljesen ingyenesen a gyerekek számára. Sőt, időnként a szülők számára is, mert hogyha nekünk volt nehézségünk, problémánk, akkor szántak ránk időt, bejöhettünk, és átbeszéltük az otthoni problémákat is a gyerekekkel kapcsolatosan.”

Ebben az iskolában történt meg, hogy az autista gyermek olyan bizalmas kapcsolatot tudott kiépíteni két tanárával is, hogy nekik még azt is megengedte, hogy megöleljék őt.

Amikor valahonnan megtudták, hogy nincs többé ez az iskola, a gyerek összetört. Kérdésemre, hogy jobban van-e azóta, az édesanya csak ennyit mond: