SZEMPONT
A Rovatból

Az első hó áramszünettel, gyertyafénnyel, és egy beszélő porszívóval – szubjektív napló az agglomerációból

Az áramszünet menetrendszerűen érkezik az első havas napon. A vonat és a busz pedig nem. Nálunk még az iskolában is hószünetet rendeltek el. A táj pedig mesebelivé változott.


Egy ideje a havazás ritkaságszámba megy mifelénk, viszont amióta az eszemet tudom, főleg az első hó általában feje tetejére állítja az országot. Ezen az sem változtat, hogy a meteorológia jó egy hete jelzi, hogy ez a havazás bizony jön. Igaz, először egy nappal korábbra jósolták, de jó pár napja már a péntek hajnalt írja minden előrejelzés.

A gyermekeim nagy lelkesedéssel várták, ők tehát készültek.

Íme az első idei havazás szigorúan szubjektív naplója Pilisvörösvárról.

Hajnali három óra. Pittyenésre ébredek. Egy elektromos eszköz hangja, ami ezt a hangot akkor adja ki, ha az áramra csatlakoztatjuk. A nagyszoba felől a robotporszívó ugyanekkor hangosan közli, hogy „I’m charging”. Hoppá! Tehát áramszünet volt. Ha már felébredtem, kimegyek a konyháig, megnézem, mi a helyzet, esik-e a hó (olyankor könnyebben kelnek a gyerekek). Esett, méghozzá rengeteg.

Azonban áram nincsen. Egyáltalán, sehogy.

Ezek szerint az ébredésemet okozó géphangok csak egy visszakapcsolási kísérletet jelentettek. Az a jó ilyenkor, hogy mivel a fűtés is elektromos, innentől kezdve egyáltalán nincsen. Egyelőre baj sincs, van hőszigetelés, hosszú idő, amíg igazán megéreznénk, hogy hűl a ház. Visszafekszem tehát.

Hajnali hat óra. Szól az ébresztő. Kelni kell, ébreszteni a hetedikest. Persze első szóra felkel. Szerencsére maradt két adagnyi lefőzött kávé (a kávéfőző is elektromos), a telefonok és gyertyák fénye mellett megmelegítjük a gáztűzhelyen. Bár hazafiasságból (és környezettudatosságból) régóta tervben van, hogy a gázt is kiköttetjük, most jól jön, hogy van.

A kávé melegítése után a tűzhely égve marad. Most ezzel fűtünk, zabálja az oxigént, de nincs más megoldás. Szén-monoxid jelzőnk az van, nem félünk tehát.

Kifejezetten hangulatos az áramszünet. A gyertyafény szűk körében ücsörgünk, beszélgetünk. Például egy régi áramszünetről.

Még én voltam kisiskolás, december ötödike volt, és a Mikulás áramszünetet hozott. Ez mondjuk Budapesten volt, de máig megmaradt az emlék, ahogy a késő délutáni sötétben összegyűltünk a szobában az asztal körül, és gyertyafénynél narancsot ettünk.

Már pirkad, de a konyhában még sötét van

Az ablakunk alatti úton szokott elmenni félóránként a busz. Amivel elvileg suliba kellene menni a gyermeknek. Busz nem jön. Ránézek az online térképre: késik.

Az az érdekes, hogy mindig annyi perccel több a késés, ahány perc még eltelik. Nem kell fizikusnak lenni, hogy ebből arra következtessek, hogy ez a busz nem mozog. Áll valahol.

A vonatok is jócskán késnek. Ami szórakoztató, mert a félóránként járó vonat, ha félórát késik mindegyik járat, az olyan, mintha pontos lenne. Majdnem.

Ütemes késés

El kellene menni a boltba. De ha nincs áram, bolt sincs, az biztos. És nem tudjuk, hogy ahol a bolt van, van-e áram. Így hát nem indulunk el.

Válságtanácskozás. Eleve egy hete köhögős a gyerekem, csak nem lehet meggyőzni arról, hogy maradjon itthon. Mindig be akar menni a suliba, mert érdekes órái lesznek. Nem viccelek, így van bekötve. Én rimánkodom neki, hogy egy napot maradjon otthon, ő meg menni akar, és ha menni akar, megy is. Kamaszlány.

De most komolyabb a helyzet. Nincs busz, azaz nem biztos, hogy mikor jön. Továbbá köhög, fáj a torka. Megmondom neki, hogy ne menjen. Márpedig menni akar. Végül megérti, hogy ez most tényleg kockázatos, de lelkiismeretfurdalása lesz, megnyugtatom, senki sem fogja azt gondolni, hogy nem akart suliba menni.

Eközben még mindig sötét van. Feleségemmel megbeszéljük, hogy a két éve, a nagy rezsipánik idején vett kicsi kandallót be kellene köttetnünk, mert az ilyenkor jól jönne. Azóta is a dobozában van a lépcső alatt, bár befektetésnek nem volt rossz, mert ma kétszeres áron lehet hasonlót kapni. Valószínűleg a gázt is akkor tudjuk kiköttetni, ha ez a menekülési útvonal már működik.

Eközben érkezik a hír, hogy a suliban ma hószünet van. A lányom láthatóan megkönnyebbül, a komorság eltűnik az arcáról, minden rendben. Kivéve azt, hogy hét óra is elmúlt, de az áram még mindig nem jött meg.

A Facebookot böngészem, a környékbeli csoportokat.

Kiderül, a környékünk nagy részén nincs áram, sőt a város több más részén sincs. Az is kiderül, hogy több környező településen is ez a helyzet.

Eszembe jut, hogy majd’ egy éve, tavaly december elején, az akkori első hó hasonló helyzetet hozott: áramkimaradást. Akkor valamikor délelőtt jött vissza az áram. Amíg az áramot légvezetékek szállítják, ez előfordulhat: a nedves hó megtapad a vezetéken és a súlya leszakíthatja. Esetleg ugyanilyen módon, a hó súlyát el nem bíró fa, vagy akár csak faág is leszakíthatja a vezetéket.

Persze a légvezetékek olcsóbbak, de sajnos az olcsóság ezzel jár.

És még azt sem mondhatom, hogy milyen elmaradott dolog: Európa fejlettebb részén is előfordulnak kisebb településeken.

Megnézem a város Facebook oldalát. Az áramszünet mellett arról tájékoztatnak, hogy a város kezelésében levő hókotróval a belső részeken az utakat már eltakarították. Remélem hamarosan ide is kiérnek, a kertvárosba.

A hókotró hajnali négy óta dolgozik

Kicsit később, olyan fél nyolc után visszajön az áram. A porszívó újból bejelenti, hogy töltődik.

Körbejárom a környéket: aki előtt van járda (de jó, hogy a mi utcánkban még nem építettek ilyet), ott a háztulajdonosok lapátolják a havat.

Só helyett, ésszel a járdán – mert a hó is csak egy évszak

Böngészés közben találtam a településünk oldalán ezeket a gondolatokat. Fontosak, hát megosztom: Magyarországon papíron tilos útszóró sóval behinteni a járdákat, hogy megkíméljük a fasorokat. A gyakorlat viszont más: a rendeletet ritkán tartják be, sőt, egyre vadabb teóriák keringenek a só és klór háztáji alkalmazásáról. Olyan ötletek, amelyektől a növények és a talaj egyaránt rosszul vannak – és nem csak képletesen.

A háztartási vagy útszóró só nátrium- és klórionokra bomlik. A nátrium szikesíti a talajt: nyáron betonkemény lesz, télen csúszós és áthatolhatatlan réteg képződik. A klór pedig nem válogat: a jó és a rossz baktériumokat, gombákat egyaránt kiirtja, megzavarva a növények és a talaj természetes kapcsolatát. Ez a hó elleni harc olyan, mintha ágyúval lőnénk a hópehelyre.

A megoldás? Élvezzük a havat! Nem kell minden négyzetcentiről eltüntetni. Ahol viszont muszáj, ott a lapáté a főszerep – szívbarát mozgás és talajbarát megoldás egyben. Ha ráfagy, válasszunk okosan: az NPK-műtrágya nemcsak jégolvasztó, de növénytápláló is, a Zeokál mikroelemeket is ad a talajnak. Fakéreg, fűrészpor, homok szintén jó alternatívák, bár tápanyagot nem adnak, legalább nem rontanak a helyzeten.

Viszont a hamu és salak tabu: nehézfémekkel és lúggal pusztítanak. Szóval só helyett válasszunk tudatos megoldásokat, és élvezzük a telet – amíg még megadatik.

Időközben a hókotró ide is eljutott, egy nyomvonalon járható az út. El is száguld mellettem a sárga volán busz, úgy tűnik vége a haváriának.

Körbenézek. Mesebeli minden. Takaros házak, távolban domboldal, hócsipkézett fenyőerdővel. A fénykép pocsék lett, amit készítettem róla: az előtér tele van légvezetékkel.

Nem hagyott nyugodni a kíváncsiságom, megkerestem Fetter Ádámot, Pilisvörösvár polgármesterét. Utoljára a tavalyi első hó napján beszélgettünk, akkor is az áramszünetről. A polgármester elmondta, nem tudja ő sem, mi okozta az áramszünetet, a szolgáltató csak annyit közölt, hogy üzemzavar. Amikor szóba hoztam, hogy lehet-e légvezeték-szakadás, annyit mondott, hogy akár az is lehet, de maga a hálózat is korszerűtlen, elöregedett. Ezen szerinte egy új elosztó segítene, ami már régóta tervben van, az utolsó engedélyeket a napokban szerzik be hozzá. A telek is megvan, a város határán kívül épül majd meg, lakott területtől távol. Egyetlen gond van csupán: az erre fordítható összeget az MVM már másra fordította, azaz új forrást kell találni.

Epilógus: szerettem volna megkérdezni a szolgáltatót, mi okozta az áramszünetet. Nem értem el őket. De ha jobban meggondoljuk, teljesen mindegy. Az első hónál az áramszünet az, ami a vonatok helyett menetrendszerűen megérkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bruti ByeAlex drogügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is felhívta az énekes figyelmét, hogy „Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert!”.


Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála.

Az ügy nagy port kavart, és azóta a téma felmerült Sebestyén Balázsék rádióműsorában is, illetve az RTL is reagált már rá, miután ByeAlex az egyik zsűritagja a csatornán futó Csillag születik című műsornak.

Most pedig Bruti is elmondta a véleményét. „Bár nem követem a zenéit, azért a korai dolgai, pl. a Csókolom kifejezetten tetszett. Na, most ez a srác is el- vagy felszív valamit időnként...hát paff...kemény, de legalább nem közpénzen csinálja...Persze nem bántóan okos dolog, reméljük, majd kinövi, ha nem hülye, de én nem ítélkezem! Mi is kipróbáltuk rockzenészként, milyen elszívni néhány spanglit, ja, meg ittunk is. Sör, boroskóla, pálinka, Éva vermut, Dianna sósborszesz, meg amihez éppen hozzájutottunk. Aztán se drogosok, se alkeszek nem lettünk” - fogalmazott posztjában a humorista, hozzátéve, hogy szerinte annak, aki a rendszert kritizálja, makulátlannak kell lennie, különben könnyű célponttá válik.

„Viszont egy valamit tudjál már, Alex! Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert! Ha rá akarsz pirítani Orbánra, amiért percenként hazudik, ha unod, hogy röhögve, gőgösen lopják ki a szemünket, vagy bármilyen kritikát fogalmazol meg nagy elérésű, hatású eladóként, akkor előtte bizony tessék kifricskázni a spanglit a turnébusz ablakán és lehúzni a budin a két csík akármit. Különben valaki a rend éber őreit majd ki fogja vezényelni hozzátok. Mind a százat!”

- írta Bruti, aki ezután azt is kifejtette, hogy az ilyen ügyek egyébként elveszik a rendőrség idejét és energiáját a valódi bűnügyektől.

„És az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után! A kurva fajtád miatt tart tíz éve a Szőlő utcai nyomozás, Schadlok korrumpálhatnak Völnereket, és Tiborczok sunnyoghatnak a radar alatt! Mert te nem bírsz magaddal, bazmeg! Na, majd ebből tanulsz!”

– fakadt ki a humorista, aki szerint ő pont azért nem drogozik, mert „felemészteném a nyomozói erőforrásokat!”.

„Én nem tudnék együttélni a gondolattal, hogy amíg az ügyemben nyomoznak, addig nem haladnak egy-egy nagyobb korrupciós ügyben!”

- jegyezte meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk