Az egész családot bűnbe sodorhatják a börtönbe kerülő apák
A börtönbe kerülő családfenntartók gyakran nagyon nehéz helyzetbe hozzák a családtagjaikat, akik alig bírják átvészelni ezt az időszakot. A gyerekeiknek nem tudnak enni adni, a fizetetlen számlák miatt lekapcsolják otthonaikban az áramot, napról napra, szinte a semmiből élnek. Állami segély nincs, a civil szervezetek pedig alig tudnak segíteni, mióta ellehetetlenítették a civil szférát.
Ha a család fenntartója börtönbe kerül, akkor a hátrahagyott családnak mindennapos küzdelem lesz, hogy valamiből meg tudjon élni. Ha a családfenntartó egy eleve szegény körülmények között élő családból esik ki, akkor a család többi tagja egy olyan lejtőn fog elindulni, amiből nem mindig van visszaút.
Mióta a civil szervezeteket kitiltották a börtönből, még nehezebb ezeken a családokon segíteni, mert a szervezetek munkatársai nem tudják, hogy melyik hátrahagyott család szorulna segítségre. A gyerekeikkel maradt anyák nem tudják egyedül fizetni a számlákat, iskoláztatni a gyerekeket, ételt, tüzifát venni. A GYES-ből, családi pótlékból vagy közmunkából befolyt kis összegből képtelenek pótolni a családfő hiányát, nap mint nap azzal szembesülnek, hogy azt kell mondaniuk a gyereküknek:
ma nincs vacsora.
Azok a nők, akik sosem dolgoztak, esetleg képzettségük sincs, a hirtelen beállt helyzetben csak nehezen tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, mert a betanított, fizikai munkákra leginkább férfiakat keresnek, a hátrahagyottak pedig többnyire nők. A civilek szerint sajnos olyan is előfordult már, hogy a nélkülözés miatt a hátrahagyott családtag is bűnre adta a fejét, lopni kezdett vagy prostituáltnak állt, hogy fenntartsa a családot. Holott már az apa sem követett volna el bűncselekményt és került volna börtönbe, ha nem lennének ilyen szegények.
Mi lesz akkor, ha újra bekerülök? Hát szegénység.
Pénteken már sötétben, este hét órakor érünk a monori cigánytelepre. A sötét, világítás és aszfalt nélküli utcán megállítunk egy fiatal srácot, hogy megkérdezzük tőle, tud-e a környéken olyan családot, ahol a családfő börtönben volt, és emiatt nehezen boldogult a család. A fiú azt feleli, hogy bár nem idevalósi, de tud, elvisz minket hozzá. Egy, a többihez képest, rendezett, lefestett falú több szobás házhoz vezet, ahonnan erős lámpafény szűrődik ki, a feljárón két autó is áll. A fiú bekiabál, mire kijön Laci, egy megtermett roma férfi, és megkérdezi, mit szeretnénk. Elmeséljük neki, hogy miért jöttünk, mire Laci szeme rögtön felcsillan. Azt mondja, hogy bár ő is épp háziőrizetben van két éve, de inkább menjünk át a szomszédjához Pupos Attilához, mert a telepen ők azok, akik a legszegényebb sorban vannak, és a legnehezebben bírták a börtön időszakát.
A Barbie-ház I Fotó: Hajdú D. András
A szomszéd házról látszik, hogy nem olyan rég épült, csupasz téglákból áll a fala, még szigetelés sincs rajta, pici ablakán gyenge fény szűrődik ki.
Laci nevetve mondja nekünk, hogy ez egy valóságos Barbie-ház, tíz négyzetméter, négyen laknak benne egy beteg kislánnyal.
Néhány hangos szólongatásra kiszalad a házból egy pucér kisfiú, mögötte pedig az apja jön a kutyákat zavargászva az útból. Alighogy felvázoljuk, hogy miért jöttünk, Pupos Attila beinvitál minket a házba: nézzük meg, milyen kis helyen, milyen körülmények között élnek ők. Az egy szobás kis lakás tényleg nem több tíz négyzetméternél, a konyha, a nappali, a hálószoba egyben van, étkező és fürdő nincs. Odabenn az ágyon egy kislány fekszik, a tévét nézi, az édesanya, Kálai Mária csak pár perccel később érkezik meg. A helyi kútról hordják a vizet, az áramot csak nem olyan rég sikerült bekötni a házba, mert lekapcsolták, amikor a férfi börtönbe került.
"Nézze meg, állva eszünk, mint a lovak. Egy szék sincs, ahova le tudnánk ülni" – mutatja Attila.
A férfi tavaly áprilisban szabadult a börtönből, két évet volt benn Állampusztán. Csalás miatt került be, amikor csinált egy hamis adás-vételi szerződést egy autóról.
"Ne úgy képzelje, hogy én itt állandóan loptam, csaltam. Rákényszerültem, mert a kislány beteg, állandóan műtétekre kell járnunk. A kislány miatt kellett a pénz, nem magamnak. Ezt elmondtam a bíróságon is, mégis két évet kaptam" – meséli a férfi, miközben megmutatja nekünk a hétéves kislány műtétek miatt teljesen összekaszabolt karjait és lábát.
Attila közmunkásként dolgozott, a nő otthon volt a gyerekekkel, a férfi 53 ezer forintos keresetéből pedig nem tudták fizetni a lány gyógyszereit, amiket a műtétek után meg kellett venniük, mert némelyik kenőcs nyolcezer forintba is belekerült. A nő a börtön időszaka alatt 53 ezer forintos közmunkás fizetésből, és a körülbelül ugyanennyi családi pótlékből próbálta a férje nélkül eltartani a két gyereket.
"Nagyon nehéz volt. Volt, amikor enni sem tudtam nekik adni, pedig szeretnek enni. Hogy mondod meg egy ilyen kisgyereknek, hogy nincs? Ők ezt nem értik, mégis ezt kellett mondani"
– meséli Mária.
Az áramot és az internetet két hónapig tudták fizetni, azután kikapcsolták. Nem hívhatták többé az apát telefonon, látogatni sem tudták, mert nem volt pénzük a vonatjegyre, mert a kislányt kellett rendszeresen Budapestre hordani vizsgálatokra, ami szintén belekerült havonta több tízezer forintba. A csomag, amit az apának küldtek, havonta körülbelül negyven ezer forint volt, de ahogy mondják, azt muszáj volt küldeni, mert anélkül nem bírta volna a börtönt. Sokszor azonban erre sem volt pénzük, ezért az apa javaslatára ilyenkor hitelre kérte a fát, és amikor megjött a családi pótlék, akkor abból visszafizették.
A család semmilyen segítségre nem számíthatott, amíg a férfi börtönben volt. A családtagjaik nagy része meghalt, egyedül Mária édesanyja él még, de neki levágták mindkét lábát, ráadásul vak is, ezért inkább ő szorul segítségre. Semmilyen plusz segélyt vagy támogatást nem kaptak, és még a tüzifaosztásból is kimaradtak, mert az 28 500 forint/fő alatt járt volna csak, nekik viszont 33 ezer forint/főre jött ki az egy havi jövedelmük. Egyedül a ruhaosztásnál tudtak valamiféle kis segítséghez jutni, de abból se kaptak eleget.
A család akkor még nem ebben a házban lakott, hanem egy valamivel nagyobban, de abba sem volt bevezetve az áram. Amíg Attilát nem csukták le, ő rendezgette önerőből a házat, megcsinálta a szigetelést, megerősítette a ház falait, egyedül a tető javítására nem volt pénzük. Miközben a férfi börtönben ült, a ház összedőlt, de a család szerint szándékosan dózerolták le, mert nem létezik, hogy egy nemrég megerősített ház magától összeessen. Akkor költöztek ebbe az egyszobás házba, ami 400 ezret ér, és 10 ezer forintjával a nőnek vissza kellet fizetnie, miközben a férfi börtönben volt, de mivel ételre se futotta, még most is 20 ezrével törlesztik.
Amióta a férfi itthon van, már nem kell éhezniük, a gáztűzhelyen is éppen egy tepsinyi sült csirkecomb pihen, az áramot is vissza tudta vezettetni a férfi. Most kukásként dolgozik, a kettejük keresete 200 ezer forint körül van, de ebből még hitelt fizetnek és a ház árát. A kályha mellett most is feldarabolt bútordarabok várják, hogy begyújtsanak velük, amit a férfi a kukás autóból szedett ki.
Attila hamarosan sajnos ismét börtönbe kell menjen egy régi ügye miatt, most tárgyalják másodfokon. Az anya és apa rettegnek attól, hogy mi lesz, ha ismét lecsukják, mert a kislányra további műtétek várnak.
"Mi lesz akkor, ha újra bekerülök? Hát szegénység, ami eddig. Én nem szégyellem, hogy szegény vagyok, és nem vágyok nagy dolgokra, nekem nem kell palota. Csak szeretnék még egy szobát meg egy fürdőszobát" – mondja.
A szomszéd Laci is csalás miatt ült börtönben, ugyanakkor, mint Attila, de ő hat évet kapott, amiből kettőt éppen háziőrizetben tölt, februárban fog szabadulni. Az ő házuk négy szobából áll, van rendes étkezőjük, konyhájuk, hálószobáik, a falak le vannak festve, szépen be van bútorozva. Laci büszkén meséli, hogy ezt mind ő csinálta önerőből, pedig nekik sem volt könnyű az elmúlt időszak.
Feleségével – aki látogatásunkkor éppen dolgozott – négy gyerekük van, de szerencsére már nagyok, az idősebbik gyereke már nem is élt otthon, amikor börtönbe ment. Ennek ellenére is hatan laktak abban az időszakban a házban, mert a lányának akkor már megszületett az első gyereke. A felesége most a reptéren takarít, és mivel a hónap szinte minden napján dolgozik, elég jól is keres, de ez a börtön időszaka alatt nem volt így. Közmunkából és családi pótlékból próbálta eltartani a családot, a nagyobb gyerekek elmentek napszámba dolgozni. Nem tudtak mit enni, az áramot is kikötötték, miután két millió forintnyi tartozást halmoztak fel. Még most is a szomszédtól hozzák át az áramot. Amikor nagyon megszorultak, testvérektől kértek kölcsön, hogy az akkor még 2-3 éves unokának enni tudjanak adni.
A család szerencsére most már a talpára tudott állni, bár Laci még nem dolgozhat, de már az összes gyereke vállal valamilyen munkát. Most éppen a férfi segít Attilának a kis háza köré kerítést építeni, de azt mondják, hogy ha valaki a telepen olyan helyzetbe kerül, mint ők a börtön miatt, nem igazán lehet mások segítségére számítani.
A civileknek meg van kötve a kezük
"Ezek a szegény családok összeomlanak. Ha egy ilyen esemény történik az életükben, akkor ott vége, nincs kiút" – mondja egy mélyszegénységgel foglalkozó civil aktivista.
Úgy látja, hogy korábban, amíg még a civil szervezeteknek nagyobb mozgástere volt, tudtak segíteni ezeknek a családoknak is. Például a Budapesti Szociális Forrásközpontnál, ahol olyan szakértőket képeztek ki, akik a börtönből kikerültekkel foglalkoztak, rájöttek arra, hogy ha segítni akarják a börtönből szabadulókat, akkor addig segíteniük kell a család többi tagját, hogy legyen hova hazatérni. Egyértelmű volt, hogy a mélyszegénységben élők nem boldogulnak a családfő nélkül. Közös főzéseket szerveztek, ételt osztottak, rendszeresen vitték a családokat a börtönökbe, hogy szeretteiket meglátogathassák, ha nekik nem lett volna a buszjegyre pénzük. Az aktivista szerint már azelőtt elkezdődött ezeknek a civileknek az ellehetetlenítése, hogy kitiltották volna őket a börtönökből. Ő 2009 óta érezte, hogy a kormány kezdi elzárni a csapokat, már nem akar úgy együttműködni a civilekkel, ahogy korábban, az önkormányzatokkal való addigi szoros együttműködés is megszűnt. Ezt leginkább abból lehetett érzékelni, hogy nem írtak ki pályázatokat, amikből a civil szervezetek fenn tudták volna magukat tartani, ha pedig mégis születtek pályázatok, azok "mondvacsináltak" voltak, például rajzpályázatok.
Az, hogy a civil szervezeteket a börtönökből is kitiltották, csak tovább rontotta a hátrahagyott családok helyzetét. Mivel a civilek nincsenek jelen a börtönökben, nem tudják, hogy melyek azok a családok, amelyek segítségre szorulnak, ezért csak akkor tudnak kapcsolatba lépni velük, hogy ha maga a család keresi meg őket.
Az anyák a GYES-ből vagy a munkájukból kapott jövedelemből nem tudják fenntartani a családot, iskoláztatni a gyerekeket, fizetni a számlákat. A családoknak az is nagyon fontos, hogy a börtönbe csomagot, élelmiszert és tisztálkodási szereket juttassanak a szerettüknek, ez szintén nagy összegkiesést jelent számukra.
"Benn a börtönben akkor lehet túlélni, ha a fogvatartott kap kintről csomagot. Ezt a családok erejükön felül próbálják megteremteni, inkább nem fizetik a rezsit se" – magyarázza.
Az aktivista a mélyszegénységben élők között többször tapasztalta, hogy a nélkülözés a családtagokat is arra sarkallta, hogy maguk is bűnözővé váljanak, például lopjanak vagy más módon jussanak pénzhez. Kapcsolatban van egy olyan családdal, ahol az anya és lánya is prostituáltnak állt, miután az apa börtönbe került. Egy másik családban pedig az egyik nagyobb lány állt ki az út szélére, mert félő volt, hogy a tetőt is hamarosan elveszik a fejük felől.
"Nagyon sokan kerülnek olyan miatt börtönbe, amik egyáltalán nem súlyosak, például falopásért. Pedig ők nem lennének bűnözők, ha nem lennének ilyen szegények"
– mondja az aktivista.
Egy Sajókazán élő férfinak nem volt buszjegyre pénze, ezért a tüdődaganatos feleségét gyerekeivel együtt biciklivel látogatta. A rendőrök rendszeresen megállították és megbüntették, amiért a bicikli nem volt jól felszerelve és nem megfelelően szállította rajta a gyerekeket. A sok büntetés végül addig-addig gyűlt, hogy a férfit lecsukták másfél évre, a gyerekek pedig gyermekotthonba kerültek.
A nyilatkozó aktivista, aki most egy gyermekotthonban dolgozik, azt mondja, hogy az ő csoportjában a gyerekek körülbelül 30 százaléka olyan, akiket azért emeltek ki, mert valamelyik szülőjük börtönbe került. Tapasztalatai szerint a mélyszegénységben élő gyerekek 80 százaléka állami gondozásba jut, ha valamelyik szülőt lecsukják.
Azok a mélyszegénységben élő anyák, akik nem dolgoztak, amíg a férjük mellettük volt, még nehezebb helyzetbe kerülnek. Kovács Krisztina, a Bagázs Közhasznú Egyesület munkatársa úgy látja, hogy az a probléma, hogy alacsony iskolai végzettség mellett a nyílt munkaerőpiacon a betanított, nehéz fizikai munkákra elsősorban férfiakat keresnek, a börtön miatt magukra hagyott családtagok pedig jellemzően nők. Ilyenkor az anyák közmunkát vállalnak, vagy megpróbálják a segélyekből fenntartani a családot, de cserébe le kell mondaniuk a vízről és az áramról, mert a rezsit nem tudnák ebből fizetni.
Mivel külön segély nincs ezeknek a családoknak, azok fognak külső segítséghez jutni, akiknek a lakhelyén működik valamilyen civil szervezet, ami vagy tárgyi adományokkal vagy programjaikkal tudja őket például munkához segíteni.
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője elmondta, hogy az ő kapcsolatrendszerükben is több olyan család van, ahol a családfenntartó börtönben ül. Az alapítvány egyik alapszabálya, hogy azoknak nyújthat csak segítséget, akik nem kerültek összetűzésbe a törvénnyel, például nem lopnak, rabolnak. Ha viszont valakinek a családja épp az ilyen cselekedetek miatt kerül krízishelyzetbe, akkor ezzel dilemma elé állítja az alapítványt, aminek az lenne a feladata, hogy jogkövető magatartásra neveljen.
"Az ilyen családokban lévő gyerekek nem tehetnek a kialakult helyzetről, ezért ilyenkor bevesszük őket a kríziskezelésbe, ruhára, élelmiszerre, tüzelőre, gyerekgyógyszerre számíthatnak tőlünk, más segélyt nem kaphatnak. Ezen időszak alatt mentoráljuk is a családot, remélve, hogy a börtön után más irányt vesz az életük. Ám sajnos a tapasztalatunk az, hogy ahol állandó jelleggel van jelen a bűnözés, ott visszatérő a történet és átörökítődik a gyerekekre is. Ez az egyik legkudarcosabb területe a munkánknak" – mondja L. Ritók.
