SZEMPONT
A Rovatból

„Az biztos, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok ebben nem fog részt venni” – tíz éve indult el a kínai Egy övezet - egy út kezdeményezés

Kína szempontjából már az is siker, hogy beszélnek róla, de a nemzetközi rend alapjait nem sikerült újraírni - mondja Eszterhal Viktor Kína-szakértő. Aki szerint érezni kell, hogy meddig lehet csinálni azt a balanszírozó politikát, amit a magyar kormány folytat.


Tíz éve hirdette meg Kína, Egy övezet-Egy út stratégiát, amellyel alternatívát akart kínálni a nyugati gazdasági hegemóniával szemben. Új Selyemútnak is nevezték, sokat beszéltek róla egy időben, de jó ideje úgy tűnik, a program megtorpant.

Eszterhai Viktorral, a Magyar Külügyi Intézet kutatási igazgatójával beszélgettünk Kína gazdasági és külpolitikai céljairól, és arról, mi lehet a magyar politika szerepe a nagyok játszmájában.

– Mi is ez az Egy övezet – Egy út program? Tíz éve hallottam róla először, de nagyon sokat azóta sem.

– A kínai elnök nem véletlenül Kazahsztánban jelentette be, hogy egy grandiózus programmal fogják újraírni Ázsia, Európa és Afrika kapcsolatrendszerét. Ez kezdetben egy nagyon vázlatos vízió volt, és nem teljesen lehetett tudni, hogy valójában mi is ez. Ahogy teltek az évek, egyre inkább átalakult egy nagy kínai stratégiává, amely alapvetően a kínai állam külpolitikai cselekvésének jó részét akarja becsatornázni, és az a lényege, hogy új kapcsolatokat hozzon létre, vagy a meglévő kapcsolatokat alakítsa újra. Egész konkrétan meg is nevezték, hogy mit értenek ez alatt. A politikáknak a harmonizációja, például a politikák egységesítését Afrikában, Európában, Ázsiában. Ide tartozik a pénzügyi együttműködés, a kereskedelmi kapcsolatok elmélyítése, az ehhez szükséges mechanizmusok kidolgozása, új infrastruktúra építése és a humán kapcsolatok elmélyítése. Ez lényegében azt jelenti, hogy

Kína egy olyan elképzeléssel állt elő, amely a nemzetközi rendet akarja újraírni.

És nem meglepő módon úgy akarja átírni, hogy az eddigi évszázadokkal ellentétben, amikor a Nyugat volt a nemzetközi rend epicentruma, a mostani elképzelés szerint ez Kína lesz. Ennek a nagy víziónak két nagy eleme van, az övezet a szárazföldi kapcsolatokra épít. A tengeri kapcsolatokat XXI. századi tengeri selyemútnak nevezik a történelmi analógia miatt. És persze, hogy teltek-múltak az évek, ez egyfajta nagy stratégiává vált, és minden, ami kínai projekt volt ezekben a régiókban, megkapta ezt a szlogent, hogy az az egy út-egy övezet kezdeményezéseként épül.

– Hogy jön a képbe Magyarország?

– Magyarországon pont a vízió jellege volt az izgalmas, hiszen azt ígérte, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak az alapját írja át, és új kapcsolatok jönnek létre, és Magyarország, amely a Nyugat perifériája földrajzi és gazdasági értelemben is, abban bízott, hogy majd ebben az átalakuló viszonyrendszerben egyfajta híd lehet a különböző régiók között. Ezért volt Magyarországon ezzel kapcsolatban elég nagy figyelem, de elsősorban a politikai elit figyelmét értem ez alatt. A hétköznapi emberek nem ezzel keltek és feküdtek.

– A magyar külpolitikában, vagy gazdaságpolitikában megfogalmazódott a keleti nyitás. Ez a kínai törekvés nagyjából ugyanekkor jelenik meg ez. Ez egyfajta rezonálás volt a kínai törekvésekre, vagy itt két különálló szándék találkozott egy ponton?

– Két különálló szándék találkozott, de mindegyiknek ugyanaz az eredője, a 2008-as pénzügyi válság. Egészen addig a magyar elit számára a nyugati, atlanti centrikus gondolkodásnak semmilyen alternatívája nem volt a rendszerváltás után. Az EU-tagság, a NATO-hoz való csatlakozás volt az a prioritás, amely szinte minden politikai erőnek célja volt, és nem is lehetett ezen kívül gondolkozni. Ez adta meg azt az irányt, amerre az állam fejlődik, hogy milyen politikai rendszerünk van. Alapvetően a nyugati univerzumhoz tartoztunk. A 2008-as válság egy nyugati pénzügyi válság volt, alapvetően a nyugati társadalmakat, országokat érintette negatívan, és azok voltak kivételek, amelyek Ázsiával üzleteltek, pont azért, mert Ázsiát elkerülte nagyrészt ez a válság. Így a diverzifikált gazdasági kapcsolat képes volt alternatívát nyújtani. Az illúzióvesztés másik oka az volt, hogy a Nyugat nem nagyon tudta, mit kellene csinálni. Ráadásul volt egy pillanat, amikor az amerikai kormány is Kínához fordult.

Ez az itthoni elit egy része számára egyfajta törést jelentett, azt gondolták, hogy itt a nyugati hegemónia a vége,

diverzifikálni kell a kapcsolatokat, észre kell venni, hogy vannak új feltörekvő államok.

– Látjuk, hogy a gazdasági törekvések mellett a kulturális expanzió is megindult. Konfuciusz intézetek jelentek meg, és ezeket elég nagy összegekkel támogatják Kínából.

– Ezt alapvetően természetes folyamatnak látom. Van egy olyan állam, amely minden tekintetben felemelkedő nagyhatalom, gazdasági súlya, ha simán a GDP-t nézzük, nagyobb, mint az Európai Unióé. Naivitás lenne azt gondolni, hogy egy ilyen felemelkedő állam ne próbálna más szférában is nemzetközi befolyást építeni a gazdaságon túl. Nyilvánvalóan kulturálisan is megjelenik a nemzetközi térben.

– Nyugati szemmel furcsa a mikéntje. Az amerikai gazdasági és politikai hegemónia nem úgy teremtődött meg, hogy mondjuk az Egyesült Államok Walt Disney-intézeteket nyitott volna az országokban...

– Ha belegondolunk, hogy Európa egy része számára az Egyesült Államok a második világháborúban ellenség volt, akkor a Marshall-terv volt az, ami alapvetően megváltoztatta az attitűdöt az Egyesült Államokkal szemben. A Marshall-terv pedig egy központi állami program volt. Én nem gondolom, hogy a Marshall-terv és az Egy övezet–egy út között ne lennének hasonlóságok. Persze most több évtized távlatából visszanézve azt mondhatjuk, hogy a központi elem ma már nem olyan fontos, és nem kellettek Walt Disney-intézetek, de hát maga Marshall-terv, ugyanúgy kollektivitást épített. Ipari kapacitásokat, ami az Egyesült Államokban fölösleges volt, próbált kiexportálni.

Eszterhai Viktor PhD fokozatát 2018-ban szerezte az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történelem Doktori Programjában. 2014-2015 között a Balassi Intézet és a Chinese Government Scholarship Council közös államközi ösztöndíjprogramja keretében a pekingi Tsinghua Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének szenior vendégkutatója volt. 2017-ben a Fudan Development Institute ösztöndíjprogramja keretében egy hónapot töltött a sanghaji Fudan Egyetemen vendégkutatóként.

2015 júliusa és 2021 januárja között a Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet szenior kutatója volt. 2019 szeptembere és 2021 januárja között a Budapesti Corvinus Egyetem Földrajzi, Geoökonómiai és Fenntartható Fejlődési tanszékének az adjunktusa volt. 2021 januárja óta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. 2023-tól a Magyar Külügyi Intézet (MKI) kutatási igazgatója. Fő kutatási területei a kínai külpolitika kulturális jellemzői, Kína és Európa kapcsolata, valamint a nemzetközi kapcsolatok nem nyugati iskolái.

(forrás: Külügyi Intézet)

Nem akarom megkerülni, hogy Kínában a külpolitikai törekvések centralizáltak. Azt gondolom, hogy egyébként ez a kínai hatékonyságot sokszor nagyban rontja. Tehát ha a Konfuciusz intézetekről beszélhetünk, szerintem a kultúrának ez a központosítása nem vonzó.

Az európai kultúra számára az állam által szentesített kultúra az sokkal kevésbé vonzó, mintha az egyén választhat a különböző kulturális javak között.

Természetesen vannak egyéb kulturális javak is, amelyek megjelennek, de nyilvánvalóan az állam kitüntetett módon kiemel egy-egy kulcsszereplőt. Ez Európától idegen.

– Van-e ebben a programban még mindig akkora potenciál, mint amikor Kína meghirdette?

– Egy feladat a sikerességnek két ismérve lehet. Egyik az, hogy minden sikerül és szeretjük. A másik pedig az, ha beszélnek róla. A második világháború óta talán az el nem kötelezett országok mozgalma volt, ami hasonló nemzetközi figyelmet kapott, mint ez a kínai kezdeményezés. Alapvetően

abban a világban éltünk, ahol a Nyugat találja ki a dolgokat, a Nyugat adja meg az alapnarratíváját a globális ügyeknek. Ezzel szemben ért el sikert Kína, amikor kitalált egy olyan dolgot, amire az egész világ reagált.

Ha ezt nézzük, akkor ez siker. De ha azt nézzük, hogy ezzel sikerült-e újraírni a nemzetközi rendnek az alapjait, akkor nyilvánvalóan az a válasz, hogy nem, persze erre tíz éve nem is lehetett volna elég. Voltak olyan régiók, ahol Kína sikeresebb volt, első sorban közvetlen környezetében. Közép-Ázsia, Oroszország, Belső-Ázsia országai, ahol ezek a projektek sokkal sikeresebbek voltak. Van egy csomó olyan régió, ahol inkább sikertelen volt, ahol igazán negatívan ítéljük meg, az nem meglepő módon pont a Nyugat. De ez sem meglepő, hiszen

Kína egy olyan nemzetközi rendet akart kialakítani, ami nem a nyugat dominanciájáról szól,

hanem magát is egy meghatározó pólussá kívánta emelni. Persze az, hogy sok projekt esetében alapvető hiányosságok voltak, rossz volt a tervezés, nem ismerték a helyi viszonyokat, a szabályozott környezetet, környezetvédelmi előírásokat, ezek mind segítették a nyugati ellen-narratívát.

– Ez rendben is van, de a Marshall-tervvel összevetve ezt a projektet, azért azt látjuk, hogy a Marshall-terv 10-11-12 év eltelte után már látványos eredményeket produkált egy egész kontinensen.

– De nem akarta átírni a nemzetközi erőviszonyokat, hanem csak Európának, és annak is csupán a nyugati részét próbálta helyreállítani.

Tehát a fenti kudarc részben abból fakad, hogy teljesen mások a földrajzi léptékei az Egy út-Egy övezet programnak.

Ha azt néznénk meg, hogy Közép-Ázsia infrastrukturális hálózatát át tudta-e alakítani Kína, vagy jelentősen átformálta-e, akkor például arra azt mondhatjuk, hogy igen. De egyébként ez egy teljesen jogos kérdés. Nem gondolkoztam eddig azon, hogy a Marshall-terv sikeressége mennyire vethető össze ezzel. Nyilván ez egy nagyon bonyolult kérdés, és az is tény, hogy egy lerombolt gazdaság újjáépítése általában sikeres szokott lenni. Még a magyar gazdasági újjáépítés is sikeres volt, a Marshall-terv nélkül is, még mi is hatalmas GDP-növekedésről tudtunk számot adni.

– A volt kínai nagykövet, Kusai Sándor azt mondta, hogy ez a kezdeményezés mára már csak Kína közvetlen környezetére redukálódott. Ön szerint helytálló a volt nagykövet megállapítása, vagy árnyalni kell ezt a képet?

– Mindenképpen helytálló, mert alapvetően minden kollektivitási stratégia csak addig érvényes, amíg létezik a globalizáció. Az egyik legnagyobb szakmai vita ebben a körben, hogy a globalizáció most milyen fázisba lép, azaz továbbra is fenntartható-e a globalizáció, vagy inkább egy deglobalizációs folyamat van.

A deglobalizáció elsősorban a nagyhatalmi vetélkedés miatt indult be.

Próbál egy-két állam leválni Kínáról, Kína is megpróbálja a saját belső erőforrásait erősíteni, az Egyesült Államok is egy újraiparosítási folyamaton próbál keresztülmenni. Az Európai Unió ezt szintén próbálja lekövetni. Mindenki a biztonság szemüvegén keresztül közelíti meg a dolgokat. Azaz tényleg vannak olyan tendenciák, amelyek deglobalizációs folyamatot vetítenek előre. Sándorral annyiban viszont nem értek egyet, hogy szerintem ez a folyamat még nem ment végbe. Valóban, az egy reális kimenete a következő éveknek, hogy a nagyhatalmak elkezdenek saját befolyási zónákat építeni. Ebben az esetben az elkezdhet redukálódni, és egyre inkább globális délre koncentrálni, illetve azokra a régiókra, ahol Kína ezt a domináns szerepét ki tudja alakítani. Tehát ebben az esetben az Egy övezet-egy út kezdeményezés végül egy befolyási zónává redukálódna le. De azt most még nem tudjuk, hogy ez biztosan így lesz-e.

Az biztos, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok ebben nem fog részt venni. Ez teljesen lekerült a napirendről, sőt Kínát egyre inkább stratégiai versenytársként nézik az Európai Uniós társadalmak és az Európai Uniós országok többsége.

A magyar kormány ebben a tekintetben kivételt jelent, de csak a szavak szintjén csupán.

– A Budapest–Belgrád vasútvonal építése is félbemaradt, mintha itt is valami megtört volna.

– Bevallom, hogy nem tudom, hogy a vasútvonallal most mi van. Annyi médiahír van ezzel kapcsolatban, hogy itt az igazságot kihámozni ebből nagyon nehéz, egyelőre nem tudom megítélni a mostani helyzetet. De az biztos, hogy Kína vasutat tud építeni.

– Amikor elindult ez a dolog, akkor sokat beszéltek arról, hogy Kína sajátosan, az úgynevezett soft power módszerével láncolja magához a világ nagy részét, tesz szert befolyásra, tehát így építi fel a gazdasági együttműködést. Most viszont, ez megbicsaklani látszik, úgy tűnik egyre inkább agresszívebbé is válik a kínai külpolitika, Tajvan kérdésében elsősorban. Alapvető törvényszerűség, hogy amikor egy nagyhatalom belső válságba kerül, vagy megbicsaklanak a törekvései, akkor előtérbe kerülnek a katonai megoldások. Ezt az oroszoknál is láttuk az elmúlt években. Itt mennyire lehet összefüggésben a kínai külpolitikának az áthangolódása azzal kapcsolatban, hogy az Egy övezet törekvés visszaszorulóban van?

– Ez egy nagyon nehéz tétel, mert abból vezeti le, hogy ha belső válság van, akkor biztosan agresszívebbek lesznek az országok. De például az Európai Unióban is számtalan válság van, nem tudom, hogy az Európai Unió agresszívabb lett-e az elmúlt években...

– Elsősorban az autoriter rendszerekre gondoltam, a demokratikus rendszerek máshogy működnek.

– Nem tudom, van-e olyan egységes kategória, hogy autoriter rendszer. Ez óriási vita a szakmai körökben, hogy a politikai rendszerek alapvetően meghatározzák-e a különböző államoknak a viselkedését. Én ebben nem vagyok ennyire bátor, hogy ilyen következtetéseket vonjak le. Azt viszont nagyon szívesen hangsúlyozom, hogy Oroszország és Kína is azt gondolja most, hogy a fennálló nemzetközi rendszer átalakulóban van, most egy átmeneti időszakban vagyunk. Korábban az amerikai hegemónia érvényesült, ami azt jelentette, hogy bizonyos dolgokat csak az Egyesült Államok tehetett meg. Például azt, hogy nemzetközi felhatalmazás nélkül háborút indított. Egyedül az Egyesült Államoknak volt erre lehetősége. Most azt látjuk, hogy más szereplők is bátran használnak katonai eszközöket, Oroszország is pont ezt csinálja. Függetlenül attól, hogy az ENSZ BT mit mond, vagy mit mondanak az ENSZ tagállamok, semmilyen nemzetközi felhatalmazás nélkül megtámad egy másik államot. Azt gondolom, hogy

ez lehet ugyanúgy agresszív, de inkább a szimptómája annak, hogy maga a nemzetközi rendszer van válságban.

És akkor így jutunk el oda, hogy Kína agresszívebbé válik-e vagy sem. Szerintem az itt a kérdés, hogy egy olyan ország, aminek nagyobb a gazdasági ereje, mint az Európai Uniónak, alapvetően csak az Egyesült Államokhoz mérhető olyan külpolitikát vigyen-e, ami teljes mértékben elfogadja a nyugati szabályokat, vagy sem? Ezek a nemzetközi szabályok eléggé korlátozzák a kínaiak mozgásterét. Ez nem feltétlenül elfogadható Peking számára, ezért a szabályok egy részét újra akarja írni. És így érkezünk el Tajvan akérdéséhez, hogy ott agresszívebb-e Kína? Látszólag könnyű a válasz, katonai eszközöket használ, fenyeget, persze, hogy agresszívabb.

Valójában megint ugyanaz a nagyon érdekes helyzet állt elő, hogy itt van Kína, ami most már majdnem szuperhatalom, és ezt a szuperhatalmat folyamatosan piszkálják távolról. Erre természetesen egy kormánynak valami választ kell adni. Egy szuperhatalom nem mondhatja azt, hogy persze csináljátok azt, amit akartok, amikor a kínai külpolitika alapvető fundamentuma az, hogy Tajvan Kína része. Ez a vörös vonal, amit nem lehet büntetlenül átlépni Kínával szemben. Tehát

elképesztő naivitás azt gondolni, hogy ha ezeket a szabályokat valaki megkérdőjelezi, arra Kína ne reagáljon úgy, mint egy nagyhatalom.

Az Egyesült Államok meg természetesen provokálja Kínát, hiszen ez a nagyhatalmi vetélkedés része. Nyugati szemüveggel nézve egyszerűnek tűnik, persze, hát Kína ugye a vadászrepülőket küld a szorosba, tehát agresszív. De valójában, ha a rendszer perspektívájából nézzük, szerintem ez teljesen érthető. Ezzel nem mentegetni akarom, de el kell fogadni, hogy a nagyhatalmi vetélkedésnek ezek az attribútumai. Azaz ezt a kérdést le lehet választani az egy övezet problémájáról. A kettő nem függ egymással össze.

– Itt van Magyarország a maga speciális helyzetével, ami most már több mint tíz éve kicsikét olyan politikát folytat, mint annak idején Ceaușescu Romániája a Varsói Szerződésben, hogy kint is van, meg bent is van, holott szorosan hozzátartozik a szövetséghez. Meddig tartható fenn ez a nagyon sajátos magyar pozíció egy olyan esetben, ha beszűkülnek az átjárások a tömbök között?

– Minden kicsi államnak el kell dönteni az érdekei szerint, hogy milyen politikát visz. Magyarország nem teljesen egyedül van ebben a dologban, csak Magyarország ezt látványosan képviseli, valószínűleg azért is, mert kicsi szereplő, tehát neki valahogy magára kell vonnia a figyelmet.

Az a dilemma, hogy meddig lehet ezt lehet vinni, vagy be kell sorolódni az egyik blokkba egy ponton, amikor a blokkosodási folyamat felgyorsul. Ebben a folyamatban benne vagyunk, de ez még nem ment végbe. Továbbra sincs egy Amerika vezette nyugati blokk egyértelműen, még van átjárhatóság.

Ha csak annyit mondok, hogy Németország legfontosabb kereskedelmi partnere Kína, és nem az Egyesült Államok, akkor látszik, hogy ez azért elég nagy probléma. És van a biztonsági érdek, hogy legyen egy katonai védelem. Másik probléma viszont, hogy úgynevezett mézesmadzagot vagy javakat kell juttatni a kicsi országoknak. Ebben a kérdésben sokkal nagyobb a probléma. Jelenleg egyik nagy erőközpont sincs olyan anyagi helyzetben, hogy nagy javakat tudna átadni a kicsi országoknak, és itt jön elő a dilemma, hogy akkor megpróbálok ebből a blokkból, ameddig lehet kimaradni, vagy a blokkok szélén táncolni, és abból élni, hogy a különböző blokkok között egyfajta közvetítő szerepet töltök be. Azt gondolom, hogy amit a magyar külpolitika csinál, hogy Kínával fenntartja a kapcsolatokat, az pénzben mérhető. Van, akinek tetszik, van, akinek nem tetszik az akkumulátorgyárak megjelenése. Ezek

az akkumulátorgyárak azért vannak itt, mert Magyarország a német értékláncokon belül egy fontos pozíciót tölt be.

Ezek az akkumulátorok pedig szükségesek ahhoz, hogy a német autóipar a következő évtizedekben is versenyképes legyen. Amit a magyar kormány képvisel, pont ez a balanszírozó politika, amit hívhatunk akár pávatáncnak is, hogy benne vagyok a blokkban, de annak azért a legszélén vagyok, úgyhogy kapcsolatokat tudjak a többivel is fenntartani. De azzal abszolút egyetértek, hogy

ez a politika sokszor véges, tehát érezni kell, hogy meddig lehet csinálni, és mikor már nem. Nagy dilemma, hogy erre Magyarországnak megvan-e a kapacitása, hogy megfelelően értékelje a helyzetet, hogy időben tudjon lépni, bizonyos dolgokban engedni.

Ez ez egy folyamatos manőverezést, egyensúlyozó képességet igényel. Teljes mértékben egyetértek, hogy nyilván ez az út a kockázatosabb, de általában a kifizetések is nagyobbak a kockázatosabb út esetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Otthon Start: Legalább nettó 500 ezer forintos jövedelem kell majd az 50 milliós lakáshitelhez
A szülői segítség jól jön majd az önerőhöz, de egy 8-10 éves gyerek nevére nem vehet majd lakást a 3%-os kedvezményes hitellel a szülő, mert a tanulói jogviszony nem minősül járulékfizetésnek - mondja a szakértő. Így kiesnek az egyetemisták is.


A kormány új lakástámogatási programot indít szeptembertől Otthon Start néven. 50 millió forintig lehet felvenni államilag támogatott, végig fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelt, mindössze 10 százalékos önrésszel. Se házasság, se gyerekvállalás nem feltétel, elég, legalább két év magyarországi TB-jogviszony, és az, hogy az első saját ingatlan vásárlására kerüljön sor, illetve ha van  is tulajdonrésze a jelentkezőnek, az nem érheti el az 50 százalékot. A támogatás 100 millió forint alatti lakásokra használható fel, ahol a négyzetméterár nem haladja meg az 1,5 millió forintot.

Fülöp Norbertet, a BiztosDöntés.hu vezető elemzőjét kérdeztük, kinek és hogyan érdemes élni az új lehetőséggel.

– Amikor Gulyás Gergely ismertette az Otthon Start programot, azt mondta, hogy az egyetlen feltétele a 3%-os hitel felvételének a két év TB-jogviszony. Tényleg csak ennyi?

– Valójában a bank minden esetben hitelképességi vizsgálatot végez, és az ő felelőssége eldönteni, hogy hitelez-e valakinek. Tehát

attól, hogy valaki megfelel a meghirdetett személyi feltételeknek, még egyáltalán nem biztos, hogy meg is kapja a kölcsönt. Ez mindig a bank döntése.

Mondok egy példát: lehet, hogy valaki az első ingatlanját vásárolná, van két év TB-jogviszonya, az önerő is rendelkezésre áll, de a bankszámláján látszik, hogy rendszeresen szerencsejátékozik. Ilyen esetben a bank akár el is utasíthatja a kérelmét.

– Azaz csak a kormány részéről egyetlen feltétel a két év TB jogviszony, ez nem jelenti azt, hogy a bank ne támaszthatna további elvárásokat.

– Pontosan. A bank dönti el, hogy kinek hitelez, csak a bank adhat végül zöld utat. Senki más nem kötelezheti arra, hogy hitelt helyezzen ki. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy ha valakinek megvan a jövedelme, a TB-jogviszonya, és nem követ el olyan hibákat, amelyek hitelképtelenné teszik, például ha nincs KHR-listán, akkor jó eséllyel megkapja a hitelt. A bank számára biztosítékot jelent, hogy 10% önerőt be kell fizetni. Ha minden kötél szakad, és felmondják a hitelszerződést, akkor az ingatlant értékesítik, a bank kártalanítja magát, és a fennmaradó összeget az adós megkapja. Ebben nincs különbség a többi lakáshitelhez képest.

– Milyen jövedelem mellett reális egy ilyen kölcsön felvétele? Egy 50 milliós hitelhez mennyi a minimális jövedelem, amit igazolni kell?

– Ha 3%-os kamattal számolunk, 50 millió forintos hitel és 25 éves futamidő esetén a havi törlesztőrészlet körülbelül 237 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy

legalább nettó 500 ezer forintos jövedelemmel kell rendelkeznie az igénylőnek, de inkább egy kicsit többel, ha a maximális hitelt szeretné felvenni.

Ez egyébként országos szinten még viszonylag reális. Más kérdés, hogy egy fiatal, aki az első ingatlanját szeretné megvásárolni, rendelkezik-e ekkora jövedelemmel. De azt gondolom, nem kötelező az 50 millió forintot felvenni. Lakáshitelből akár 100 milliót is fel lehet venni piaci alapon, mégsem élnek ezzel tömegesen. Itt is így van: az 50 millió forint egy felső korlát.

– Ha valakinek van 5 millió Ft önrésze, és felveszi a maximális hitelt, 55 millióért kereshet lakást. A fővárosban még ez sem könnyű feladat, tehát most is azok járhatnak jobban, akik számíthatnak még családi támogatásra is.

– Ha például egy szülő tudja támogatni a gyermekét valamennyi összeggel, ami sok esetben nem is irreális, akkor a fiatal kedvezőbb feltételekkel juthat hitelhez. Mivel a támogatott hitel kamata jóval alacsonyabb a piacinál, kevesebb jövedelem is elegendő lehet. Ebben az esetben tehát valóban komoly segítség ez a program.

De ha nincs önerő, akkor hiába az olcsó a hitel, az illető nem fogja tudni felvenni.

Tehát ez a konstrukció azoknak jelent segítséget, akik amúgy is tervezték az ingatlanvásárlást, van is némi önerőjük, és most szeretnék elindítani ezt a folyamatot. Nekik ezáltal alacsonyabb lesz a havi törlesztőrészletük, és kisebb jövedelemmel is elérhető a hitel.

– Megtehetem-e azt, hogy az 8-10 éves gyerekem nevére veszek lakást, és ehhez elintézem neki az 50 milliós hitelt? Hiszen a gyereknek elvileg megvan a TB-jogviszonya, igaz, keresete nincs.

- Nem, ha a gyerek tanuló, akkor hiába van egészégbiztosítása, az nem minősül járulékfizetésnek.

– Akkor kiesnek az egyetemisták is. Mi a helyzet azzal a házaspárral, ahol eddig csak az egyikük volt a tulajdonos?

- Amennyiben van egy házaspár, és az egyik fél nevén van egy ingatlan, ő a tulajdonos, és a másiknak semmi köze az az ingatlanhoz, akkor ő maga vásárolhat, és igénybe veheti a kedvezményes kölcsönt.

- És ha a másik részben tulajdonos?

– 50%-ot elérő lakástulajdonnal már nem lehet igénybe venni a támogatást.

– Az 50% tehát már nem fér bele, de a 49,9 százalék igen? Eszerint ha egy házaspárbák az egyik félnek 51%-a, a másiknak 49%-a van a közös ingatlanban, akkor utóbbi élhet a lehetőséggel, és vehet új lakást?

– Érdekes szituáció, de elméletileg igen. A bank viszont sokszor automatikusan adóstársnak vonja be a házastársat is. Ez már problémát okozhat, mert akkor a másik félnek is meg kellene felelnie a feltételeknek.

Ezt el lehet kerülni, ha vagyonjogi szerződésben rögzítik, hogy a másik félnek nincs köze az új ingatlanhoz, ezt a bank el szokta fogadni.

De nem biztos, hogy minden házaspár számára kívánatos ilyen megállapodás, amiben jogilag rögzítik, hogy az új ingatlan nem számít közös vagyonnak.

– Ha egy fiatal megveszi az első, kisebb lakását, akkor feltételezhető, hogy nem marad ott 25 évig. Később családot alapíthat, amihez nagyobb lakás kell. Ilyenkor mi történik a 3 százalékos hitellel, átviheti az új ingatlanra?

– Ezt jelenleg még nem tudjuk. Később fog kiderülni, hogy lesz-e például lakhatási kötelezettség, mint a CSOK esetében, ahol tíz éven belül csak akkor lehet eladni az ingatlant, ha a támogatást másik megfelelő lakásra viszik át. Ezek a szabályok várhatóan szeptember környékén lesznek ismertek.

– Amit viszont tudni lehet, hogy itt nem kötik meg a vásárló kezét: nem kell új építésű lakást venni.

– Igen, ez óriási engedmény, ahogy az is, hogy nincs gyermekvállalási kötelezettség, és nem szükséges házasnak sem lenni. Ez egy kedvező árú lakáshitel azok számára, akik az első ingatlanjukat vásárolják. Így kell felfogni.

– Hosszú futamidőről van szó. Ma már nem azt a világot éljük, hogy valaki egy munkahelyen dolgozik nyugdíjig. Léteznek ugyan biztosítások a rövid távú munkanélküliségre, ám ezek sokszor nem nyújtanak elegendő védelmet. Ezt is mérlegelnie kell annak, aki hitelt vesz fel, nem?

– Minden hitelfelvétel előtt ezeket a szempontokat mérlegelni kell. Úgy kell bevállalni a havi törlesztőrészleteket, hogy az ember képes legyen kezelni váratlan helyzeteket is.

Az lenne az ideális, ha a törlesztők mellett fél évnyi tartalék is rendelkezésre állna. Azaz, ha valaki elveszíti az állását vagy keresőképtelenné válik, akkor fél évig képes legyen fenntartani magát.

Nem érdemes az összes pénzt önerőként felhasználni. Érdemes inkább egy kicsivel több hitelt felvenni, és a megmaradt tartalékot megőrizni, például állampapírban vagy más gyorsan likvidálható eszközben. Így biztosítható az esetleges keresetkiesés finanszírozása. A hitelfedezeti biztosítások is hasznosak lehetnek, főleg baleset vagy betegség esetén, de munkanélküliségre általában csak rövid ideig nyújtanak fedezetet. Persze a pár hónap törlesztőrészlet kifizetése is komoly segítséget jelenthet.

– Az Otthon Start összevonható a CSOK-kal és más kedvezményekkel. Ha valaki komplexebb megoldásban gondolkodik, érdemes-e szakemberhez fordulni, aki a jövedelmi viszonyok ismeretében segít kiválasztani az optimális kombinációt?

– Igen, mindenképpen érdemes egy független tanácsadóhoz vagy a banki ügyintézőhöz fordulni. Ma már teljesen megszokott, hogy a támogatott hiteleket és más konstrukciókat kombinálják. Például egy pár babaváró hitelt vesz fel, és ezt használja önerőként. Vagy a támogatott hitel nem elegendő, ezért piaci hitelt is felvesznek mellé. Sok bank kedvezményt ad a lakáshitel kamatából, ha a babaváró hitelt is náluk vették fel. Az árazás tehát egyre bonyolultabb, ezért

egy szakember nagyon sokat tud segíteni, és sok esetben ez nem is kerül pénzbe.

– A jelenlegi gazdasági környezet mennyiben befolyásolja a hitelfelvételi hajlandóságot? Ez az új konstrukció beindíthatja a hitelpiacot?

– A gazdasági környezet természetesen hatással van az ingatlanpiacra. Az év elején volt egy nagy fellendülés, amikor sokan kivonták a pénzüket az állampapírokból, és inkább ingatlanba fektettek, főleg a befektetők. Emiatt az ingatlanárak jelentősen emelkedtek, különösen azokban a régiókban, ahol a befektetők megjelentek. Most, hogy ez lecsengett, ez az új konstrukció, várhatóan növeli majd az első lakásvásárlók arányát. Az azonban kérdés, hogy ez ellensúlyozni tudja-e a befektetők visszafogottabb aktivitását. Összességében tehát várható némi élénkülés, de nem számítok piacrobbanásra a közeljövőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Pankotai Lili szerint annyira jók lettek a pontjai, hogy „csak isten közbenjárásával” nem fogják felvenni a Közszolgálati Egyetemre
A diáklány úgy látja: ma Magyarországon a szavazatleadásnál nem a hitelesség számít, hanem az, hogy leváltják-e Orbán Viktort.
F. O. - szmo.hu
2025. július 04.



Pankotai Lilit ismét feljelentették, ezúttal egy magánszemély tett bejelentést a rendőrségen amiatt, hogy részt vett a budapesti Pride-on. A fiatal aktivista azt mondja, nem érte meglepetésként az ügy: „A kormány előzetes kommunikációja alapján számítottam valami hasonlóra. Arra kifejezetten büszke vagyok, hogy ezt elsőként sikerült behúznom. Nem ijedtem meg” - mondta a wmn.hu-nak adott interjúban.

Elmondása szerint az elmúlt hónapokban több hasonló eset is történt, amikor feljelentették, volt rá példa, hogy civil állampolgár, máskor képviselő kezdeményezte az eljárást. „Sajnos van már ebben gyakorlatom” – fogalmazott. Úgy látja,

társadalmi szinten is aggasztó, ha az emberek megfigyelik egymást, és feljelentik a másikat a hatóságoknál. „Bizony szarban a haza, ha itt tartunk”

– mondta.

A korábbi felszólalása, amely a 2022. október 23-i tanártüntetésen hangzott el, országosan ismertté tette őt, azóta azonban több támadás is érte. Bár az utóbbi egy évben jobban viseli a nyilvánosságot, még mindig nehezen dolgozza fel az eseményeket. Legfőképp az érintette meg, hogy az iskoláját is el kellett hagynia. „A perekkel kapcsolatban érzem, ahogy újra és újra végighallgatom a történteket, hogy én ezt a mai napig nem dolgoztam fel.”

Különösen nagy élményt jelentett számára, amikor a budapesti Pride-on több százezer ember között élhette meg a közösség szolidaritását.

Úgy fogalmazott: „Az is csodálatos volt. Semmi nem tudja azt felülmúlni, ami ott volt.” Fontosnak tartja, hogy ez az összetartás az online térben is érezhető maradt. Bár szívesen megköszönné mindenkinek egyenként a támogatást, ezt nem tudja személyesen megtenni.

A közéleti szerepvállalása miatt gyakran kapja meg azt a kritikát, hogy diákként ne politizáljon. Ezzel kapcsolatban azt mondta: „Ha egy csettintésre eltűnne az összes politikus, aktivista, akik fiatal korukban kiálltak ügyekért, akkor nagyon kevés politikai személy maradna a történelmünkben vagy a jelenünkben.” Szerinte már középiskolásként is fontos lehet, hogy valaki közügyekkel foglalkozzon.

A jelenlegi politikai közbeszédről úgy nyilatkozott, hogy

ma már kevésbé mernek durvább eszközökhöz nyúlni, ő pedig nem fél, és nem is tudná magát cenzúrázni.

„Ez egy szabálysértési ügy, amiből nekem ez a negyedik vagy az ötödik” – tette hozzá.

Pankotai szerint a korosztályán belül többféle hozzáállás létezik a közélethez. Vannak, akik már külföldre költöztek, mások a mindennapi életükkel foglalkoznak, és kevésbé figyelnek a politikára. De van egy harmadik csoport is, amely pontosan tisztában van a jelenlegi helyzettel. „Ők nem feltétlenül olvasnak sok hírt, nem így informálódnak, nem ezek alapján foglalnak állást. (…) Viszont annyira képben vannak, hogy tudják, annak, ami jelenleg Magyarországon a politikában folyik, sürgősen véget kell vetni.”

Az érettségi után kihagyott egy évet, nyelvet tanult, dolgozott és utazott.

Mostanra megérkeztek a pontszámai, és úgy érzi, nagy eséllyel bekerül az általa megjelölt képzésre: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karára.

A jövőjével kapcsolatban egyelőre nem tervez konkrétan. „Mindig azon a területen szeretnék dolgozni, ahol a leghatékonyabban lehet az emberek érdekét érvényesíteni” – mondta.

A jelenlegi politikai környezetben azonban nem látja hatékonynak a pártpolitikát, és nem is tudná magát populistaként meghatározni. Szerinte ma Magyarországon a szavazatleadásnál nem a hitelesség számít, hanem az, hogy leváltják-e Orbán Viktort.

Úgy gondolja, most a véleménynyilvánítás és a tartalomgyártás lehet a legjobb eszköz. Ha a jövőben változik a politikai kultúra, el tudja képzelni, hogy politikusként dolgozzon, de ha nem történik szemléletváltás, akkor nem akar részt venni a pártpolitikai működésben. „Ebben a színházban, ami jelenleg nemcsak Magyarországon, de az egész világon a politikát jellemzi, nem vagyok hajlandó beszállni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
,,Egy hónapig voltam a börtönben, mire hazatoloncoltak Amerikából, és én még szerencsés voltam!”
Alexandra és a párja egy magyar munkaközvetítőn keresztül jutottak ki az Egyesült Államokba, állításuk szerint azt hitték, legálisan dolgoznak. Aztán lecsaptak rájuk a bevándorlásiak, és elkezdődött a rémálom.


Sokakat fenyeget kitoloncolás Amerikában. Riportalanyunk, aki kérte, hogy még a keresztnevét is változtassuk meg, részletesen elmeséli, mi várhat azokra, akik illegálisan dolgoznak kint, és fennakadnak a razziákon.

Alexandráék néhány évvel ezelőtt kerültek bajba. Azt mondja, másfél év után kapták el őket a hatóságok, és amit azután kellett átélniük, az embert próbáló volt, erről nem sokan mesélnek. Reménytelen anyagi helyzetük miatt mentek ki, és még reménytelenebb helyzetben kerültek onnan vissza.

- Miért akartatok külföldre költözni?

- Új életet akartunk kezdeni, mert itthon teljesen megrogytunk anyagilag, igaz nekem nagyon jó állásom volt, de a párom már 9 hónapja semmit nem talált. Vidéken éltünk egy keresetből, egyszerűen nem tudtuk magunkat fenntartani, beletekeredtünk az adósságspirálba. Elkezdtem böngészni a hirdetéseket, így jött szembe velem egy ausztriai munka, ami nagyon jó lehetőségnek tűnt.

Gondoltuk, na ebbe belevágunk, és elkezdtük elintézni a dolgokat, eladtuk a házunkat, kifizettük a hiteleket, felszámoltunk mindent, és felutaztunk Pestre.

Ott derült ki, hogy kamu az egész, nincs semmilyen munka, csak pénzlehúzás volt. Azt sem tudtuk, hogyan tovább, a kocsinkkal és két börönddel Pesten ragadtunk, nem ismertünk senkit, és nem volt hova mennünk, így egy motelban szálltunk meg: három hónapon keresztül éltünk ott, én már elkezdtem nekik takarítani, csak hogy dolgozzak valamit. Közben rengeteg helyre küldtem az önéletrajzomat, de semmi, és a pénzünk egyre csak fogyott, reménytelen volt a helyzetünk.

- Hogyan jött a mentőötlet?

- Sürgősen megoldást kellett találnunk, ezért újra elkezdtem böngészni a hirdetéseket, és egyszer csak megint találtam valamit, ezúttal egy amerikai munkát. Azonnal jelentkeztem és felvettem velük a kapcsolatot, sőt személyesen is találkoztunk. Ennek a munkának és a kiutazásnak is természetesen megvolt az ára, hiszen mindent ők intéztek el nekünk, a repülőjegyet, a vízumot, a szállásunkat és a transzferdíjat is. Ezt ki is fizettem nekik két főre.

Semmi gond nem is volt, minden úgy történt, ahogyan megbeszéltük,

kiutaztunk Amerikába, megkaptuk a beígért munkát, és mindent, amiben megállapodtunk.

- Ismerted az amerikai munkavállalás feltételeit?

- Egyáltalán nem, azelőtt még életemben nem jártam külföldön sem. Igaz, nem is néztem utána, mit jelentenek a vízumfogalmak, mert valójában mindent megcsináltak helyettem, teljesen nyugodt voltam, hogy ez hivatalos. Amit kellett, azt kifizettem érte, és nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez sikerült. Hozzá kell tennem, hogy akkor még sem én, sem a párom egyáltalán semmit nem beszéltünk angolul, így vágtunk ebbe bele. Felcsillant bennünk az új élet reménye, bár nem Amerika volt a cél, de ott már nagyon örültem ennek a lehetőségnek.

- Hamar belezökkentetek az amerikai életbe?

- Nagyon hamar, és azt kell mondjam, hogy nagyon hamar gyarapodtunk is, mert négy hónap után már saját autót tudtunk venni. Rengeteget spóroltunk, fizettünk mellette mindent, de nagyon sokat dolgoztunk. Egy szállodába voltam beosztva, ahol egyedül intéztem az összes mosást, szárítást, vasalást, napi 12-16 órákat dolgoztam, egy szabadnappal a héten. A párom takarított, mellette besegített, mint sofőr, és fuvarozott is, szóval mind a ketten hajtottuk magunkat. Szépen elkezdtük az ottani életünket, mindenünk megvolt, és nyugodtan tervezgettük a jövőnket. Addig, míg nem volt kocsink, azért is kellett fizetnünk, hogy kocsival elvigyenek minket a munkahelyünkre vagy a közértbe bevásárolni.

A saját autó megkönnyítette a helyzetünket, és a megvásárlása sem ütközött semmilyen problémába.

Megismertük a közösséget, akik szintén magyarok voltak, együtt dolgoztunk, és egy nagy lakóparki közösségben éltünk egymás közelében. A kinti menedzserünk tényleg mindenben segített, ő intézett mindent, amire szükségünk volt. Még bankszámlát is nyithattunk útlevéllel, arra utalták a fizetésünket, csak annyit kérdeztek, hogy hol lakunk. Mondhatom, minden flottul ment, nem tűnt fel semmi, hogy valami nem stimmel, mert semmilyen akadály nem volt még a hivatalosabb ügyintézéseknél sem, mint a telefon, vagy az internet. Több, mint egy évig mintha egy szép álomban lettünk volna. Nem voltak anyagi gondjaink, tervezgettünk, gyarapodtunk.

Egy év sem telt el, és kivettünk egy saját apartmant ugyanott a lakóparkban,

mert addig egy szobát béreltünk csak. Lett két kutyánk is, mert a későbbiekben tenyésztéssel is akartunk foglalkozni. Szóval tényleg boldogok voltunk, jól éreztük magunkat.

- Mivel kezdődtek a gyanús jelek?

- Gyanakodhattam volna sok mindenre, mert írott munkaszerződésem se volt, vagy amikor kiderült, hogy csak fizetés nélküli szabadságot kaphattam volna, mikor egy év után rákérdeztem. Már ez is nonszensz, de nem gondoltam bele. Volt egy fiatal lány a csapatban, aki nagyon okos volt, mert ő minden három hónap után hazament, majd két hét múlva újra visszajött. Kérdeztem is tőle, hogy ezt miért csinálja. Akkor elmagyarázta nekem, hogy ezt így kell, a vízuma miatt, de nem értettem meg azt, amit mondott. Nem szégyen, buta voltam, nem tudtam, miről beszél, tényleg azt hittem, velünk minden rendben. Ekkortájt egy másik magyar nő is emlegetni kezdte, hogy valószínűleg már lejártak a kinttartózkodásunkhoz szükséges papírjaink. Kérdeztem tőle, hol lehetne meghosszabíttatni, meg hogy fizetünk mi egyáltalán adót? A válaszaiból minden megvalósíthatónak tűnt, egészen addig, amíg egyszer el nem kezdett mesélni arról, hogy voltak, akiket elkaptak, mert lejárt a papírjuk.

Azt kérdezte tőlem, hogy én gondoltam-e már valakire, ha esetleg velem is ez történne,

és ha elkapnának, ki az, aki majd intézi a cuccaimat, meg ilyesmi. Én csak néztem ki a fejemből, hogy mi van, ez miről beszél? Még akkor sem esett le... Többször voltam a hónap dolgozója, a képem kint volt a falon, nem voltam elrejtve a szem elől. Egy év után mondtam is a főnöknőmnek, aki amerikai volt, és engem nagyon szeretett, hogy kevés a pénzem, emelhetne igazán. Akkor derült ki, hogy ő mennyit utalt, és én abból mennyit kaptam meg. Akkor megdöbbentem, és ez már a vég kezdete volt.

- Senki nem adott tanácsokat, hogy milyen óvintézkedéseket tegyetek?

- Nem, egyáltalán nem volt semmi óvintézkedés, akár egy igazoltatásnál, vagy bármilyen más esetben. Nem mondott senki semmit, hogy mire vigyázzak, vagy mit mondjak, a párom is a magyar jogosítványát használta végig. A kocsinkkal egyszer egy közeli nagyvárosba mentünk pár napra, és nem gondoltunk bele, hogy ez veszélyes is lehet, ez meg sem fordult bennünk. Mai fejemmel már nem merném ezt megtenni.

- Mire figyeltetek fel mégis?

- A házban ahol laktunk már vagy hat hónapja, kialakultak a szokásaink, észrevettük, hogy a felső szomszédunknál mindig volt jövés-menés, sokféle kocsi parkolt le a ház elé, de

feltűnt egy fekete dzsip, ami már napok óta nem mozdult.

Bárki behajthatott ebbe az utcába, de ez nem tartozott a többi szomszédhoz sem, senki nem tudta, kié. Nem lehetett belelátni, sötétített fekete ablaküvegei voltak, elég baljósnak tűnt. Semmi mozgás nem volt körülötte, de elhesegettük ezt a gondolatot, hogy ugyan miért jelentene ez valami rosszat?

- Aztán lecsaptak rátok...

- Aznap reggel is dolgozni mentünk, fél nyolc felé kicsit kapkodva készülődtünk, a párom még kérte is, hogy siessünk, mert neki aznap sok dolga van. Beültünk a saját kocsinkba és amikor elhajtottunk a főbérlő háza előtt, aki kint állt a menedzserünkkel az utcán, elég furcsa volt, mert felénk integetettek. Azelőtt soha nem állt kint, és főleg nem integetett egyszer sem. Kikanyarodtunk a sarkon lévő benzinkútra, és egy pillanat sem telt el, már a hátunk mögött volt egy rendőrautó, ami jelezte, hogy álljunk félre. Még mondta is a párom, hogy pont most, mikor sietni kéne.

Minden úgy történt, mint a filmekben, érkezett még két rendőrautó, így három autó közé kerültünk.

Mondták a páromnak, hogy állítsa le a kocsit, vegye ki a kulcsot, és szálljon ki. Azonnal hátrafogták a kezeit, és rácsapták a bilincset. Mindenkitől kérték az útleveleket a kocsiban, én próbáltam húzni az időt, de a fiam, aki szintén velünk volt, azt mondta ,anya ne csináld már, itt a vége”. Nem sejtettük, hogy aznap reggel már többeket elkaptak, és hogy mi is ebbe a csapdába kerültünk.

Akkor ott sokkot kaptam, egy világ omlott össze bennem.

Sejtettem, hogy bajban vagyunk, mert amikor kiszálltam és hátranéztem az utcánkra, akkor láttam, hogy a többi munkába indulót is sorra lekapcsolták, már bilincsben voltak. Ez egy komplett rajtaütés volt, ekkor tudtam, hogy tényleg nincs tovább...

- Gondoltad, mi lesz veletek?

- Engem csak rázott a sírás, a hatóságiak elmondták, hogy ide félreállítják a kocsinkat, és harminc nap alatt kell elintézünk, hogy mi legyen vele.

Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy úristen, a két kiskutyám bent van a lakásba, mi lesz velük, akkor megint nagyon rám jött a sírás,

de mondta a tiszt, hogy majd elintézik, ne izguljak. A csomagtartóból még gyorsan kivehettem a férjem övtáskáját, iratokkal kártyákkal együtt, de a telefonja bent maradt a kocsiba, így ő telefon nélkül maradt. Olyan volt minden körülöttem, mintha egy filmben lettem volna, beültettek minket megbilincselve nagy fekete autókba, amibe már a többiek is voltak. Néma csend volt, nem tudtuk felfogni, csak aggódva néztünk egymásra. Huszonnégyünket kapták el aznap.

- Észrevehetted volna a baj közeledtét?

- Mielőtt ez megtörtént, az volt a furcsa, hogy pár magyar hirtelen hazaköltözött, akik lehet megsejtették, hogy baj közeleg. Mint utólag kiderült, valaki feljelenthetett minket, emiatt kellett kivizsgálnia az amerikai bevándorlási hivatalnak, az ICE-nak az ügyet. Nem tudjuk, miért tette ezt az illető, de mindenkinek keresztbe tett, és ami ezután következett, azt senkinek nem kívánom. Az egyik nyomozó azt mondta nekem, amikor lekapcsolt, hogy ilyet még ő sem látott, hogy egyszerre ennyien kerüljenek bajba. Mindent tudtak rólunk, a munkahelyünket, az időbeosztásunkat, a lakóhelyeket, mindent.

Megvárták, amíg mindenki kijött reggel az utcára, amikor indultunk a munkába.

Volt, aki emiatt úszta meg azt a napot, mert valaki figyelmeztette, hogy ki se lépjen a házból.

- Hova vittek titeket?

- A rendőrségi fogdára. Ott csak mi voltunk, a falnál ültünk sorban hátrabilincselt kézzel, papírokat töltöttek ki velünk reggel 8-tól este 6-ig, étlen-szomjan, mert semmit nem adtak. Emlékszem erre, mert vécére kellett mennem, és kértem az őrt, hogy vegye már le a bilincset, mert ezt mégis hogyan oldjam meg így?

Mindenki úgy, ahogy volt, ahogyan reggel kilépett az utcára, ült ott ledermedve.

Rajtam is csak egy póló, meg leggings volt, és az övtáskám, amiben benne volt az útlevelem és a pénztárcám, mert nekem az összes magyar iratom bent maradt a lakásban. Mindenkit külön-külön is kihallgattak, és megengedték, hogy egyvalakit felhívhassunk, amire kaptunk három percet. Azt javasolták, jegyezzünk meg egy telefonszámot, mert onnantól majd csak azzal a személlyel tudunk bármit elintéztetni a külvilágban. Ezért én megjegyeztem egy ottani magyar ismerősöm számát, akiről azt gondoltam, ő majd segíteni fog nekem. Azt nem tudtam, a párom mit csinál majd, mert az ő telefonja bent maradt a kocsiban, tehát nekem kellett egyedül gyorsan erről döntenem. Erre az ismerősömre voltam kénytelen vakon rábízni magam, akit igazából alig ismertem, szóval igazi lutri volt.

- Ezt hogy élted meg?

- Szörnyű volt, végigbőgtem az egészet, a fiam és a párom néha odajöttek, mert itt még együtt voltunk, de nem ülhettünk egymás mellé sem. Mindenünket elvették, ami nálunk volt, átnézték a holminkat alaposan, és amit úgy gondoltak, azt kidobták, a többit elzárták megőrzésre.

- Mi történt ezután?

- Este hat körül újra kocsikba tettek minket, külön a férfiakat és a nőket, elvittek bennünket egy másik fogdaszerű helyre.

Ott anyaszült meztelenre kellett vetkőzni, és testüregvizsgálatot is tartottak, ez nagyon megalázó volt,

ezt mindannyiunknak át kellett élni. Adtak valami vacak ruhát, ami hatszor nagyobb volt, mint én, és bezártak minket egy másik fogdába. Ott kaptam először enni, de nem tudom, mi volt az, olyan éhes voltam, hogy megettem, pedig nagyon rossz volt az íze. Ez egy ablaktalan helyiség volt, ahol annyira kevés volt a hely, hogy volt, aki a földön ült. Közben egy drogos fekve hányt, egy másik ember épp a vécén végezte a dolgát, azt is mindenki látta, mert semmi nem választotta el. Mi pedig mindeközben ettünk. Így várakoztunk ott, és éjfél körül vittek át minket egy másik, iszonyatosan nagy terembe, ahol vaságyak voltak, amik úgy néztek ki, mint a koporsók, annak is hívtuk egyébként.

10 napig voltunk ebben a gyűjtőben, mindenféle bűnözőkkel voltunk összezárva, életemben nem láttam még ilyet, ez lesokkolt mindannyiunkat.

Innen kerültünk át abba a zárkába, ahol aztán végig voltunk, amíg a kitoloncolási időt vártuk.

- Mennyi időt töltöttél a börtönben?

- Még szerencsésnek mondhatom magam, mert csak harminc napot töltöttem el ebben a környezetben. A kitoloncolás pedig úgy zajlik, hogy ha visszamondanak helyeket a repülőn, arra teszik be azt, akinek mennie kell, de az eltart egy darabig, mert lehet, hogy nincs üres szék a járaton. A párommal egy időben, egy gépen akartam hazautazni mindenképpen, ezt négyszer kellett kérvényeznem. Nagyon féltem, hogy mi lesz, az egész életünk odalett, és bent nem tudtunk egymásról semmit. Egyszer az egyik magyar mondta, hogy látta a páromat egy tolókocsiban, nagyon megijedtem, utána mondta az egyik börtönőr, hogy ne sírjak, csak annyi történt, hogy teljes depresszióba esett. Ilyen folyosói pletykák alapján tájékozódhattunk egymásról eleinte.

- Hogy bírtad ki ezt a helyzetet?

- Nem tudtam semmit a fiamról, sem a páromról, akik szintén bent voltak. Abban a helyiségben, ahová betettek, az emeletes ágy felső részére kerültem, pedig már akkor is 53 éves voltam, alig bírtam felmászni. A fejem felett volt a légkondicionáló, ami folyamatosan fújta rám a hideget. Nem volt meleg ruha, csak egy vékony takaróm, majdnem megfagytam a vaságyon. Minden kőből volt, a székek, az asztalok. Hatvanan voltunk ebbe a hosszú teremben, három zuhanyzó és hat vécé volt, meg hat csap összesen.

Mindenki láthatta, hogy ki mit csinál, nem volt semmi magánszféra, nekem ettől teljesen leállt a gyomorműködésem,

felpuffadtam, akkora lett a hasam mint egy 7 hónapos terhesnek. Az egyik cellatársam jelentette az őrnek, hogy velem valami gond van, mert sokat vagyok a vécén, meg akartak büntetni először. Amikor kiderült, hogy rosszul vagyok, akkor megnézték a hasam és azonnal orvoshoz vittek, nehogy bélcsavarodásom legyen. A stressz miatt nem tudtam aludni, csak három órákat egy nap, kikészültem és csak ültem az ágyban naphosszat. Egyszer a hideg miatt rettenetesen megfáztam, annyira köhögtem, hogy éjjel nem tudtak tőlem aludni a többiek. Napokig hagytak szenvedni, nem zavarta az őröket, akkor vittek megint az orvoshoz, amikor az egyik cellatársam már nem bírta tovább, és szólt nekik, hogy csináljanak már valamit. A röntgen kimutatta, hogy kétoldali mellhártya- és tüdőgyulladásom volt, akkor adtak gyógyszereket tíz napon keresztül. Egyébként amikor bekerültünk, és átvizsgáltak a legelején, vért is vettek tőlünk, és akkor beadtak valami vénás injekciót is mindenkinek.

Nem mondhattuk, hogy nem engedjük, mert ez kötelező volt, hagynunk kellett, hogy befecskendezzék.

Annyit tudtam meg, hogy valami fertőzés ellen adhattak be állítólag valamit, de a mai napig nem tudom mi volt az.

- Mit tudtatok egész nap csinálni?

- Óránként jöttek az őrök ellenőrizni minket, és beolvasták a karunkon lévő azonosító karkötőn a kódot, ilyenkor az ágyak elé kellett állni. Akár beteg voltam akár nem, emiatt le-fel kellett másznom az emeleteságyról, nem tudom, mit hittek, onnan hova tűnhet el valaki. Egyetlen dolgot tudtam csak csinálni, angolul tanulgattam, mert az egyik magyar lánynak volt bent egy szótára. Kértem az őröktől papírt és ceruzát, hogy irkálhassak. Gyakoroltam a szavakat, főleg az utazáshoz. Sorba ment közöttünk ez a szótár, minden magyar ezt használta, nem volt sok könyvünk. Ebből a 60 személyes teremből nyílt egy másik terem, ahol csak egy kosárlabdaháló volt meg két kosárlabda, és két hullahop karika, oda kiengedtek. Mindennap négy órát volt nyitva, itt mozoghattunk, kicsit tornázhattunk együtt a lányokkal. Azon a termen volt egy fémrácsos hálóval lezárt ablak, amin friss levegő jött be, ott álldogálhattunk előtte,

mert minket nőket nem vittek ki az udvarra sétálni, csak a férfiakat.

Sokára tudtuk meg, hogy ki lehet kéredzkedni a kápolnába, vagy a könyvtárba, csak hogy már ne legyünk bent ebbe a hálóba, ki is jártunk ezután. Eleinte nem voltunk képben, nem értettünk semmit, mit lehet vagy mit nem. Nem tudhatta senki mennyi ideig kell ezt kibírni, teljes bizonytalanságban voltunk, hogy mikor juthatunk haza, mikor lesz hely egy gépen.

- Hogyan bírtad ki, azt hogy mindig figyeltek?

- Nehezen. Soha nem lehettünk magunkban. Ott tanultam meg, hogy ne legyek szégyenlős se, mert azelőtt, még a nők előtt sem öltöztem át. A börtönben meg kellett szoknom, hogy mások előtt kell intéznem a dolgaimat.

A zuhanyzóra is rálátott a kamera, szerintem azon is ellenőrizhettek minket, amikor éppen fürdés volt.

A fiataloknak ez sokkoló volt. Volt aki egyáltalán nem tudta ezt megszokni, mindig pólóba meg bugyiba zuhanyozott. Sőt, volt egy olyan nő is, aki nem ment el fürdeni, már szó szerint büdös volt, amikor az őrök ráparancsoltak hogy zuhanyozzon le.

- Milyen esetek miatt ültek a többiek?

- A legtöbben illegális túltartózkodás miatt voltak ott, a többiek meg kisebb ügyek miatt ültek. Az egyik fiatal lányt egy elcsattant pofon miatt hozták be. Volt olyan szintén illegális, aki már egy éve bent volt, és várt, őt még babakorában hozták Amerikába a szülei, és már neki is volt gyereke, aki ott született. Mégis ezek ellenére, így, hogy a saját hazáját sem ismerte, visszadeportálták oda, ahol született. Több ilyen eset is volt, amikor csak az anyukát küldték vissza, de a gyerekek maradhattak, mert Amerikában születtek.

- Hogyan jellemeznéd a börtönkörülményedet?

- Embertelen és megalázó volt az egész. Összezárva mindenkivel, elzárva, lekorlátozva, rettenetes körülmények között.

A párommal csak később tudtam kommunikálni, erre csak hetente egyszer volt lehetőség,

hogy cetliken üzenhessünk egymásnak. Volt ott mindenféle gond, nagyon megdöbbentő volt az egész, amit csak túlélő üzemmódban lehetett átvészelni. Előfordult olyan is, hogy néhányan időnként egymásnak estek, ilyenkor elvitték őket bezárni az úgynevezett lyukba, ezzel fenyegettek minket a rossz magaviseletért.

- Hogyan tudtátok a kinti dolgaitokat lerendezni?

- Akit kint megkértem és megbíztam ezzel, csak vele tudtam telefonon tartani a kapcsolatot, egyszer meg is látogatott emiatt bent. Nem voltunk szoros ismerősök, de neki kellett megadnom az összes banki adatomat, ő kezelte a számláimat. Így tudott küldeni nekem a börtönbe pénzt, amin tudtam ezt-azt vásárolni, mert erre volt lehetőség. Neki kellett az autónkat eladnia, és ő mehetett be a lakásunkba összepakolni a cuccainkat. A kutyáinkat is eladta, a bútorokat, mindent, ami mozdítható volt. Rá kellett bíznom egy vadidegenre az eladásokat, és hálásnak kellett lennem, hogy egyáltalán segített, de sajnos tudtam, hogy itt is be lettem csapva.

Mindenem áron alul odalett, állítólag nem értek semmit a cuccaink, ki voltam szolgáltatva.

A többiek is ebben a helyzetben voltak, volt akinek szintén mindene oda lett, szó szerint mindenük eltűnt a szobájukból. Volt olyan, akinek így veszett el az útlevele, újat kellett csináltatnia ahhoz, hogy hazautazhasson, és mivel ez hosszadalmas, neki több mint fél évig a börtönben kellett várakoznia emiatt. Sokat sírtunk, mert személyes értékeink vesztek el. Én is reménykedtem egy darabig, de aztán fel kellett ébredtem ebből az illúzióból is. Megkértem a segítőmet, hogy legyen kedves behozni a magyar irataimat és egy váltás ruhát egy sporttáskában. Minden fontosat elmagyaráztam neki, be is hozta, le is adta a nevemre a börtön raktárába. Amikor szabadultam, bemehettem ebbe a helységbe a cuccomért, nyitogattam ezt is azt is, de az én iratom nem voltak ott. Még az őrök emlékeztek is rá, de valahogyan még onnan is eltűnt a cuccom. Készpénzem is volt, de aznap azt sem tudták odaadni,

amikor mehettem a reptérre, mert zárva volt a pénztár, mondták, hogy várjak még 10 napot

és addigra minden meg lesz. Ránéztem az őrre, és mondtam neki, hogy ennyi szenvedésen átmentem, már felvettem a munkásruhámat, amiben behoztak, ezt nem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen nappal is tovább maradok itt. Átöltözve vártam már a szabadulást, az övtáskámban volt a bankkártyám, az útlevelem, és ennyi, inkább mindent hátrahagytam. Szóval még a börtönpénztárban is ott maradt összesen 400 dollárunk, még ezt is megszívtuk.

- Hogy zajlott a deportálás?

- Előző nap este tudtuk meg, hogy másnap reggel indulunk. Mindent szétosztogattam a többiek között, reggel elkészültem, és két őr jött értem. Átvehettem a ruhámat, amibe jöttem, mert a többi raktárban tárolt cuccom addigra már eltűnt, ahogy mondtam. A párommal együtt vittek ki minket egy kommandós autóval a reptérre, ott már levették rólunk a bilincset. Amikor megláttam őt, sírtam, mindketten össze voltunk zuhanva. Meg voltunk öregedve, lestrapálva, de nem voltunk lefogyva, mert naponta 2000 kalóriás ételeket adtak, én 10 kilót híztam pillanatok alatt. Amikor kiértünk a reptérre, hat ember jött be velünk az induláshoz, négy rendőr meg két ICE officer, az utasok között kellett nekünk is velük együtt várnunk. A járat persze késett, ők addig ott voltak velünk, mindenki látta ezt, nem volt titok. A gép Lengyelország felé tartott, mi szálltunk fel utoljára, a legutolsó sorba.

Végig kellett mennünk az összes utas között, miközben a rendőrök a helyünkre kísértek, ez borzasztóan megalázó volt szintén.

A légi utaskísérőkre bíztak minket, ők feleltek értünk, nekik adták oda az útleveleinket. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz a párommal, annyira ki voltunk már fáradva, végigaludtuk az utat. Lengyelországban is utoljára szállhattunk ki a gépből, de ott katonák vártak ránk. Ők kisértek minket a budapesti csatlakozáshoz. Amikor odaadták az útleveleinket, azt mondták, hogy innen már odamehetünk, amerre akarunk, elég normálisak és kedvesek voltak. Magyarországon landoltunk, és itt is vártak minket természetesen a rendőrök, akik leszedtek bennünket az utasok közül a buszból fotó alapján, ők vittek be rendőrautóval minket az épületbe, egy vizsgálóba.

Gúnyosan megkérdezte az egyik, hogy remélem ebből jót tanultak, nincs már kedvük Amerikába menni.

Olyan megalázó volt, de én ránéztem, és azt mondtam neki: tudja mit, ha megtehetném, most azonnal visszafordulnék. Nagyon rosszul esett, mert durva beszólás volt, itthon erre már tényleg nem volt semmi szükség. A reptérről aztán tényleg mehettünk, amerre láttunk, annyit mondtak búcsúzóul, hogy ez nem fog megjelenni sehol, hogy deportálás miatt börtönben ültünk. Elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, és a párom testvére jött oda értünk. Útközben kellett egy pár tiszta ruhát, fehérneműt vennünk, mert semmi nem volt nálunk. Másnap visszamentünk abban kicsi motelbe, ahonnan indultunk.

Két hét múlva kaptuk az újabb munkaajánlatot, így kerültünk ki újra külföldre és azóta is külföldön vagyunk, beilleszkedtünk.

Ezt csak azért mondom el, mert biztos mindenkit érdekel, vajon mi lett az ügy vége, hát ez. Maradtunk volna Magyarországon, de így pénz nélkül nem tudtuk újrakezdeni. A külföldi életünket egy hónap alatt beindítottuk, azonnal munkába álltunk, volt fedél a fejünk felett. Lassan kihevertük ezt az egészet.

- Mit gondolsz utólag?

- Azzal, hogy hazaértünk, még nem lett vége ennek az ügynek. Azt is hallottam, hogy valaki, aki utánam jött vissza 10 nappal később, még látta a cuccaimat abban a raktárban. Emiatt millió telefont megeresztettem,

hogy valaki segítsem, küldjék már utánam, mert benne vannak a magyar irataim, de senki füle botját se mozdította,

csak hitegettek, majd végül közölték, már eltűnt, nincs mit tenni. Most ennyi év után visszagondolva, lehet, hogy kaphattunk volna esetleg valami jogi segítséget még ott Amerikában, de senki nem érdeklődött utánunk, mi sem tudtunk kapcsolatba lépni senkivel, hogy segítsen. Okosabbnak kellett volna lennem, egy életre megtanultuk, hogy az ESTA nem munkavízum. Ez hiba volt, amiért ki vagyunk tiltva Amerikából, és a deportálási folyamat rettenetes lecke volt, szívesen kihagynám az életemből, és elfelejteném. Itthon elbuktunk mindent, Amerikában is elbuktunk mindent, remélem ezzel vége, és most nem lesz három a magyar igazság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Timothy Garton Ash: Orbán Viktor Milosevics sorsára juthat jövőre
Egyre világosabb, hogy a nagyhatalmak saját céljaik mentén próbálják befolyásolni az uniós országokat. Ash szerint Európa sorsa a következő években dőlhet el.


Timothy Garton Ash oxfordi professzor szerint ma Európában valóságos eszmei harc zajlik: a liberális és antiliberális, valamint az internacionalista és nacionalista nézőpontok csapnak össze. A világhírű történész szerint az Ukrajna elleni orosz invázió új korszakot nyitott a kontinensen – egy olyan időszakot, amelynek tétje Európa jövője, írja a HVG.

A professzor a Financial Times-ban megjelent véleménycikkében arról ír, hogy a földrész vezetői csak három komoly világpolitikai sokk után ismerték fel a rájuk leselkedő veszélyeket. Ezeket Vlagyimir Putyin orosz, Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök lépései idézték elő. Timothy Garton Ash szerint különösen érdekes, hogy az antiliberális erőket egyszerre támogatja Moszkva és Washington.

A történész kiemeli: Oroszország revansista törekvéseket folytat, vagyis annyi területet akar visszaszerezni a hajdani birodalomból, amennyit csak tud. Ebben jelenleg is hibrid háború eszközeit használja – ilyen például a szabotázs, a gyújtogatás, a digitális támadások és a dezinformáció. Putyin egyik fő szövetségese Kína, de India, Dél-Afrika és Brazília is egyre fontosabb szereplője ennek az új világrendnek.

Ash szerint az Egyesült Államok három szinten jelent kihívást a liberális Európa számára: geopolitikailag Ukrajna és a biztonsági garanciák miatt, gazdaságilag a vámok és a nacionalista piacvédelem révén, ideológiailag pedig azért, mert nyíltan az antiliberális európai pártok mellé állt.

A populista mozgalmakat főként a vidéki, szegényebb, kevésbé iskolázott rétegek támogatják – sokan közülük a migráció miatt érzik magukat kiszolgáltatottnak. A fiatalok ezzel szemben attól félnek, hogy rosszabb körülmények között élnek majd, mint a szüleik, ezért egyre többen állnak be az elitellenes pártok mögé.

A középpártiság hívei gyakran követik el azt a hibát, hogy bevándorlás témájában a szélsőjobboldali retorikát veszik át – véli Ash. Szerinte ugyanakkor fontos lenne, hogy egyszerre lépjenek fel hatékonyan az illegális határátlépések ellen, és közben elmagyarázzák, miért van szükség külső munkaerőre.

A professzor úgy látja, szükség van erős, hiteles politikai vezetőkre, mert például Orbán Viktor a legsikeresebb demagóg Európában – de most kihívója akadt Magyar Péter személyében.

A jövő évi választás szerinte nem lesz sem szabad, sem tisztességes, mégis „meg lehet vívni a kellőképpen népszerűtlen hatalom ellen” – ahogy azt Szlobodan Milosevics is megtapasztalta 2000-ben.

Lengyelországban egyre több fiatalnak van elege abból, hogy két idős politikus, Jaroslaw Kaczynski és Donald Tusk folyamatosan civakodik. Franciaországban pedig az lesz a meghatározó, hogy ki száll szembe Marine Le Pennel vagy Jordan Bardellával az elnökválasztáson.

Ash szerint ha a liberális Európa sikerrel jár a nemzeti küzdelmekben, támogatja Ukrajnát, és az USA-ban négy év múlva a transzatlanti együttműködés hívei kerülnek fölénybe, akkor „egy ragyogó új korszak kezdete lehet a földrészen”. Hozzáteszi: „Nem valószínű, de elképzelhető.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: