HÍREK
A Rovatból

Az autizmus tényleg a férfiagy "extrém verziója" lenne?

Megdöbbentő megállapításra jutottak az agy nemek szerinti különbözőségeit tanulmányozó kutatók.


Azt már korábban is feltételezték, hogy a férfiak általában kevésbé érzelmi alapon közelítik meg a dolgokat, és inkább a dolgok menetére, működésére kíváncsiak, míg a nők jobban figyelnek az emberekre és az érzelmekre. A mostani kutatás azonban az autizmust a férfi személyiségi jegyekkel hozta összefüggésbe, és szembetűnő hasonlóságokat fedezett fel - írta a Daily Mail .

Eszerint a nőkhöz képest a férfiak kevésbé boldogulnak a közösségi életben, kevésbé van szociális érzékenységük, és gyakran nem értik, hogy miért bántóak egyes cselekedeteik.

A cambridge-i egyetem tudósai, akik több mint félmillió férfi és nő személyiségi tesztjeit elemezték, úgy találták, hogy a férfiak és az autisták inkább „szisztematikusak”, mint „empatikusak”. A nőknél éppen ennek ellenkezőjét állapították meg: a felmért nők 40%-nál magas volt az empátiás készség, szemben a férfiak 24 és az autisták 13%-ánál. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy azoknak, akiknél autizmust diagnosztizálnak, vélhetően „extrém férfiagyuk” van, akiknek könnyebb megjegyezniük egy vasúti menetrendet, mint megérteni egyik másik ember érzéseit.

A „férfiagy” legtöbbször olyan férfiaknál működik, akik tudományos-technológiai területen dolgoznak, vagy munkájuk matematikán alapul, és ez magyarázatot adhat arra, hogy miért háromszor akkora a valószínűsége annak, hogy egy férfi autista legyen, mint egy nő.

Simon Baron-Cohen professzor, a cambridge-i autizmuskutató központ igazgatója, már két évtizeddel ezelőtt előterjesztette az „extrém férfiagy” elméletét, azt sugallva, hogy a férfiak jobbak a rendszerezésben, míg a nők a beleélésben.

A professzor, aki a kutatásról készült tanulmány egyik szerzője, hangsúlyozta, hogy ezeket az eredmények átlagosan a férfiakra és nőkre alkalmazhatóak, egyénekre nem. Ugyanakkor kifejtette, hogy e különbségeknek evolúciós okaik vannak: a férfiaknak – túlélési szempontból – jobban kellett rendszerezni az agyukat, például azzal, hogy megtanuljanak különböző vadászati módszereket. Ezzel szemben a nőknél az empátia a gyermeknevelés miatt erősödött így meg évmilliók alatt.

A tanulmányban 671 606 ember vett részt, a Channel 4 Autista vagy? (Are You Autistic?) című programja honlapjára feltett tesztet kellett kitölteniük.

Közöttük 14 354-en voltak olyanok, akiknél autizmust diagnosztizáltak. Ezekből az derült ki, hogy a férfiak 44%-a szisztematikus vagy rendkívül szisztematikus típus, míg a nőknél ez az arány csak 27% volt. A tesztek kitöltő autistáknak több mint a fele tartozott e csoporthoz.

A tanulmány, amely a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) tudományos folyóiratban jelent meg, mindazonáltal hangsúlyozza: az autisták is rendelkeznek empátiás készségekkel, és figyelnek másokra. A kognitív empátiás nehézségeik miatt azonban általában kerülik a társadalmi konfliktusokat, minthogy erőszakos cselekményekre ragadtassák magukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Feljelentették a gyermekvédelmi szakembert, aki arról beszélt egy interjúban, hogy magas rangú pedofil politikusok védhették a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság határozottan visszautasította Kuslits Gábor „valótlan és rágalmazó állításait”. Közölték, hogy „rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt” feljelentést tettek.


Feljelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) a gyermekvédelmi rendszerről tett állítólagos hazug állítások miatt, miután a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) korábbi igazgatója interjút adott a Válasz Online-nak.

Kuslits Gábor, aki jelenleg egy budapesti intézményben dolgozik, az interjúban többek között arról beszélt, hogy a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatóját, J. Pétert két nagyon magas rangú politikus védhette eddig. „Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat. Úgy tudjuk, hogy J. Péter igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek” - fogalmazott a gyermekvédelmi szakember az interjúban.

Az SZGYF közölte: határozottan visszautasítják Kuslits „valótlan és rágalmazó állításait”, és „a közöltek miatt rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon”.

„Ha a Főigazgatóság volt dolgozójának valóban tudomása volt bűncselekmény elkövetéséről, akkor gyermekvédelmi szakemberként, különösen vezetőként, törvényi kötelessége lett volna azt jelezni a Főigazgatóság és a hatóságok irányába. Ezt nem tette meg, helyette azt a gyermekvédelmi rendszert vádolja, amelynek korábban vezetője volt”

- fogalmaztak a közleményben hozzátéve, hogy az akkor eltussolt ügyekkel kapcsolatban most is tesznek feljelentéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orosz drón csapódott egy családi házba Lengyelországban
Személyi sérülés szerencsére nem történt, a ház teteje és az udvaron álló autó viszont megrongálódott.


Orosz drón csapódott egy lakóházba a Lublin vajdasági Wyryki településen – értesült a Polsat News. A ház teteje és az udvaron álló autó is megrongálódott.

„Szerencsére senkinek sem esett baja”

- közölte a lap megkeresésére Andrzej Fijołek rendőr alezredes, a lublini vajdasági rendőr-főkapitányság munkatársa.

Mariusz Zanko, a wlodawai járás vezetője is megerősítette, hogy egy lakóház károsodott, az viszont egyelőre nem világos, hogy maga a drón csapódott-e be, vagy annak darabjai.

„A helyiek robbanást hallottak, észleltek lengyel vadászgépeket is. A hangulat feszült, az emberek körében komoly aggodalom tapasztalható”

– fogalmazott.

Az önkormányzati vezető is megerősítette, hogy senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. A helyszínen tartózkodnak a hivatal munkatársai, akik a károk felmérését végzik.

Egy másik lelőtt drónt is megtaláltak a hatóságok a Belarusz határtól nagyjából negyven kilométernyire található Czosnówka falunál.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, kiknek üzente, hogy semmi sem lesz elfelejtve
A miniszterelnök a kötcsei beszédében úgy fogalmazott: „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”.


Orbán Viktor ismét az ÖT stúdiójában járt, és amikor a műsor felvételéről kijött, a Balzac Újság elkapta néhány kérdésre.

A miniszterelnököt többek között arról kérdezték, kiknek szólt az üzenete Kötcsén, amikor azt mondta: „Mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud. Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”

„A következő hét hónapban mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek. Azoknak szólt, akik ezt nem akarták”

- válaszolta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kötcsei pikniken mondott beszédét most először közvetítették élőben. A fenti mondatot pedig sokan figyelmeztetésként, vagy egyfajta fenyegetésként értelmezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Egy drón lehet véletlen, több drón már nem az” – mondta a Lengyelországban lelőtt drónokról a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes
„Nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell” - fogalmazott a BBC-nek adott interjújában Jim Townsend.


Nehéz elképzelni, hogy az orosz drónok legutóbbi lengyel légtérbe való behatolása véletlen lett volna – mondta Jim Townsend, az Egyesült Államok korábbi védelmi miniszterhelyettese a BBC Newsday című műsorában.

„Egy drón lehet véletlen, de több drón már nem az”

– fogalmazott Townsend.

„Több időre van szükség, hogy Lengyelország meg tudja vizsgálni, mit is találtak pontosan, és hogy lássuk, hogyan vélekednek erről. De nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell”

– tette hozzá.

Townsend szerint jó hír, hogy Lengyelország és a NATO uralni tudta a helyzetet. „A drónokat észlelte a lengyel radar, és a NATO gépei azonnal felszálltak” - mondta.

„Most a NATO politikai oldala van nyomás alatt, hogy az erre adott válasz megfelelő legyen az egész szövetség részéről”

- jegyezte meg a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalban orosz drónok hatoltak be a lengyel légtérbe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A BBC szerint a NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: