Az anyuka azt kérte, ne kezeljék a leukémiás babáját, aztán ez történt
Pia de Jong egy tehetséges holland írónő, akinek a frissen megszületett babájánál váratlanul leukémiát diagnosztizáltak. "Az egyetlen, amit javasolhatunk, az a kemoterápia" - mondták az orvosok a kétségbeesett édesanyának, a nő azonban mégis kategorikusan mondott nemet a veszélyes kezelésekre. Hogy mit tett az édesanya a kislány gyógyulása érdekében? Sokszor suttogta például a baba fülébe a következő mondatot:
Először akkor kezdett igazán reménykedni, mikor a neten olvasott egy amerikai kisfiúról, akinek spontán mód eltűnt szervezetéből a Charlotte-nál is diagnosztizált leukémia. És akármennyire is hihetetlen, a gyermek állapota azonban végül mégiscsak javulni kezdett: a kiterjedt folt a hátán - amely a betegség egyik szövődménye volt - szinte teljesen eltűnt.
Végül a tumorok is zsugorodni kezdtek a szervezetében, majd nyom nélkül felszívódtak. Az orvosok nem voltak abban biztosak, hogy 5 évet túlél kislánya, aki azonban megcáfolta őket: Charlotta ma már 17 éves. A betegség nem tért vissza azóta sem – ő maga pedig talán nem is emlékszik már a kórházban eltöltött időkre. Pia de Jong hosszú évekkel a történtek után foglalta könyvbe mindazt, amit átélt, és elmondása szerint bizonyos értelemben ma sem tudja, mitől gyógyult meg a lánya.
via DailyMail