SZEMPONT
A Rovatból

„Akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni” – Hogyan lehetne felpörgetni az átoltottságot?

Németh Erzsébet pszichológus szerint 80 százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. „Nem mind futóbolond, aki nem akarja az oltást, csak meg kell találni hozzájuk a megfelelő hangot” – mondja Sík Endre szociológus.


Elakadt az oltási program. Sokszor és sokan mondták már ezt. A védekezés hatékonyságát persze nem ez az egy szám méri. Átoltottság tekintetében a jelenlegi 66 százalékunkkal csupán öt százalékkal maradunk le Ausztriától. Csak ez az egy adat nem is annyira tragikus. Más színben tűnik fel a dolog, ha azt is összehasonlítjuk, hogy a sokkal jobb egészségügyi rendszerrel rendelkező nyugati szomszédunknál az egymillió lakosra jutó eddigi halálos áldozatok száma csupán 1258 fő, míg nálunk 3098. Így nézve, ha a túlélés esélyeit a leamortizált kórházaink csaknem harmadára csökkentik, akkor egy reményünk marad mégis: a megelőzés, azaz az oltás. Ebben a korai felfutás után mégiscsak rosszul állunk.

A megtorpanás szociológiai hátteréről Sík Endre szociológust, a pszichológiai, szociálpszichológiai problémákról pedig Németh Erzsébet pszichológust kérdeztem.

Sík Endre

– Itt állunk a negyedik hullám előtt, az oltakozás meg megrekedt. A lakosság egyharmada nem oltatta be magát. Köztük vannak nyilván azok, akik sosem fogják, de sokan lehetnek olyanok, akik elérhetőek lennének. Mi az oka a megtorpanásnak?

– Jelenleg nagyon bizonytalan mindaz a tudás, amivel nemcsak az orvosi, a genetikai, de a szociológiai is, amivel a témában rendelkezünk. De példamutató volt a tudósok gyors reagálása és az a nemzetközi együttműködés, amivel a járványra reagált a világ. Ha ez lesz a járvány egyetlen pozitív hozadéka, azt ne becsüljük le.

Amit látni lehet, az annyi, hogy miközben mi is küzdöttünk a járvány ellen, a magunk módján, s egy darabig erősek is voltak a pozícióink, küzdöttek mások is. Kicsit más eszközökkel. De ha a lemaradásunk okait keressük, annyi történt csupán, hogy a helyünkre kerültünk.

A hatvanas években volt divatos felosztani az országokat központi, félperifériás és perifériás államokra. Nem történt más, mint megérkeztünk a félperifériára. Ebben nincsen semmi különleges. A kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Meg lehet-e ezt változtatni. Természetesen bizonyos konkrét esetekben meg lehet, mint például az átoltottság aránya, igen, meg lehetne. Úgy is, hogy előreszaladunk, sokáig győzünk, aztán szép lassan a helyünkre kerülünk, de úgy is, hogy ezt jobban csináljuk, mint az úgynevezett fejlett országok. Az nem szükségképpen van úgy, hogy mindent jobban csinálnak, ezt például lehet jobban csinálni, de nem csináltuk jobban, csak másképp.

A be nem oltottak sokasága egy nagyon összetett csoport. Abban egyetértünk, hogy a bolondokkal nincs mit csinálni. És ebben nem is Magyarország a durva példa, hanem mondjuk az Egyesült Államok, ahol erre intézményesen ráépül a politika. Ez nálunk nincsen meg. Azonban a tudatlanság nagyon is jelen van nálunk. Az iskolázatlanság, a tájékozottság alacsonyabb mértéke. Ezzel együtt a társadalom iránti felelősségvállalás is alacsony szintű. Miközben az a durva individualista mondat, ami Németországban, Franciaországban nagyon erős, és sokakat visszatart az oltakozástól, hogy az én testem, és rendelkezem felette, nálunk nem jellemző, viszont inkább az van, hogy nem törődnek vele. Nekem jó így, kit érdekel, hogy mi lesz. A közérdek semmibevétele. Az bizony Magyarországon, a magyar kultúrában eléggé elterjedt, más vonatkozásban is.

És a harmadik csoport, nemcsak az öregek, de az ország elmaradott, lepusztult részein élő roma és nem roma emberek, akiknek ezermillió egyéb baja van. Rettegni ők is rettegnek, de nincsen intézményes elérésükre mód, nem folyik felvilágosítás, nem fontos senkinek sem, hogy rábeszélje őket, akkor bizony kimaradnak.

– Hogyan érhetnék el őket?

– Sehogy. Nincs meg az az intézményi tudás, az az áttekintés, ami segítségével elérhetik őket, ha bármi baj van. Nemcsak a mostani járvány. Hanem bármi baj. Ha indul a háború, akkor ők nem fogják megtudni, hogy már háború van, csak amikor már ott van az ellenség. Ők sajnos kívül vannak a társadalmon. Alul és kívül. Persze, hogy nem lehet őket elérni. De hát komoly kísérletek nincsenek is erre, hogy elérjék őket. Bár nem vagyok ennek a szakértője, de amennyire ismerem a magyar gazdaság- és társadalompolitikát, az nem a legszegényebbeknek a gyors és hatékony felemelésén dolgozik.

– Mi lehet ennek az oka? Biztos van emögött valami számítás, vagy hagyomány. Vagy ez a félperiféria sajátossága?

– Jó kérdés. Szerintem egyértelműen a félperiféria jellemzője. A periférián egyértelműen nem törődnek vele, pénzük sincs, nem is érdekli őket. Itt azért vannak kísérletek. Ha lassabban is, nem olyan hatékonyan, de azért jutnak olyan javak a közösségi újraelosztásból, melyek valamilyen védelmet biztosítanak a leszakadók számára. Nemcsak járványügyben, egyéb ügyben is. Itt azért ez megtörténik, csak elég esetlegesen, kiszámíthatatlanul. Jó példa erre a sokat vitatott közmunka. Ez biztosan nem egy hatékony dolog, gazdasági értelemben. De másfelől, a semmivel szemben egy minimális megélhetésre mégis jó megoldás, átmenetileg. De ha ez intézményesen kiépül és ez lesz a fő megélhetési mód, ráadásul helyben ennek a gazdasági, sőt politikai hasznát a helyi hatalmasságok kihasználják, akkor ezzel több negatív dolog jár. Ezek igazi félperifériás torzulások. Megvannak a lehetőségek, de azok valahogy elhalnak és torzan működnek.

– Német és angol tudományos körök azt pedzegetik, hogy, amennyiben az átoltottság jól alakul, akkor jövő tavaszra már csak rossz emlék lesz a járvány – náluk. De nálunk, vagy máshol, ahol elakadt az oltási ütem, mi lesz? Lehetséges, hogy a világ kettéválik, egy tiszta, és egy járvánnyal folyamatosan sújtott részre?

– Nem. Ez elképzelhetetlen. Kezdettől fogva azt gondolom, hogy nem lehet “legyőzni” ezt a járványt. Biztos voltam benne, hogy velünk fog maradni, megtanulunk vele együtt élni, ez nem az emberiség vége. Ez morális pánik: “a járvány után már sosem lesz ugyanolyan a világ” – mondják. Hát naná! És akkor mi van?

Egyrészt sosem olyan a világ, mint annak előtte. Egy széleskörű kataklizma után pláne. De azért fog tovább menni az élet. Na ez következik most apránként be. Együtt fogunk élni vele, olyan lesz, mint egy influenza, mindig kapjuk majd az emlékeztető oltásokat, ami fenntartja a védettséget, persze lesznek, akik megtagadják, mert a zsidók csinálják, meg a Bill Gates, és persze lesznek olyan szerencsétlenek is, akik nem jutnak hozzá, mert nem ér el odáig az intézményrendszer.

– Visszatérve a futóbolondokra. Ez sem egy homogén társaság. Vannak a menthetetlenek, a chipekkel, és egyéb hajmeresztő ötletekkel, de vannak olyanok, akik ugyan hajlamosak az összeesküvés-elméletekre, de ezeket a nyilvánvaló sületlenségeket azért nem osztják.

– Ez nagyon így van. Például a New York Timesban egy publicisztikában is szóvá tették, hogy igenis másként kell beszélni azokkal, akik nem oltatják be magukat, de nem is tartoznak az elkötelezett oltásellenes-táborba. Mert az emberekhez sok esetben sem a tudósok, sem a politikusok nem találják meg a megfelelő hangot. Mögöttes érdekeket sejtenek sok esetben az ilyen-olyan magatartások mögött, pedig az egyáltalán nincsen. Nagyon nagy feladat az “átlagemberrel” (ami természetesen nincsen) úgy beszélni, hogy érzékelje, hogy ez az ő problémája, ez róla szól elsősorban. Hogy elhiggye, hogy rá most tényleg figyelnek, tényleg az ő érdeke a fontos az adott politikusnak, tudósnak, és hogy jó lesz ez. Ez nehéz szakma. A kommunikációnak az a könnyű része, amelyik az összeesküvés-elméleteket gyártja. A közösségi média jeleskedik is ebben. De jól beszélni a sokféle “átlagemberhez”, az egy nagyon nehéz feladat.

– Ha lett volna Facebook és internet az ötvenes években, még mindig lenne gyermekbénulás.

– Mondjuk az UFO-hit az internet előtt is szépen elterjedt. De alapvetően igaza van. Lehetett tudni, bár egy ideig nem erről szólt a diskurzus, hogy egy ilyen alapvetően új, a kommunikációt új alapokra helyező technológia kapcsán, hogy annak azért negatív hatásai is vannak. Először mindenki azt ünnepelte, hogy ez demokratizálni fogja a médiát. Hát demokratizálta is. Na de ki mondta, hogy a demokráciát azt csak okos emberek, értelmes dolgokra használják? De a hagyományos médiában is lehet tudni, hogy a nyereségorientált média, az hírt akar. A hír nagyobb eséllyel negatív, mint pozitív. Akkor negatív hírek fognak dominálni a médiában és a média fog maga rossz híreket gyártani. Ezek szükségképpen így vannak. Viszont a példában említett gyermekbénulással kapcsolatban az is igaz, hogy a második világháború után az volt az az időszak világszerte, amikor nagyon megerősödött az állam szerepe,nemcsak a szocialista világban.

Ilyen téren most Kínára érdemes figyelni. Ott ilyen veszély nincsen. Lekapcsolják, megszüntetik ezeket a kommunikációs fórumokat. Vagy ha kell, akkor az embereket zárják be, elhallgattatják esetleg eltüntetik őket.

Arra viszont figyeljünk, hogy ezeket a nagyon negatív dolgokat, amiben egyetértünk, ne próbáljuk úgy orvosolni, hogy az intézkedések okozta károk végül a demokrácia rovására menjenek. Mert lehet, hogy akkor járvány nélkül élnénk de abban a társadalomban, ahol a járványt ilyen módon akadályozzák meg, nem biztos, hogy baromi jó lesz az élet.

Németh Erzsébet

– A szociálpszichológusokat is meglepte ez a dolog. A társadalomnak vannak olyan tagjai, akik ellenségesen viszonyulnak az intézményekhez, a vezetéshez. Alacsony a bizalom az intézményekben. Egy szűkebb csoportnál paranoid jelenségeket is megfigyelhetünk. Ez végképp ritka, voltaképpen ez már kórkép. Tehát, amikor az ember azt gondolja, hogy chipezik, vagy mérgezik, lehallgatják, és még sorolhatnám.

Ami meglepő, hogy egy világjárvány olyan szakaszában, amikor naponta találkoztunk megbetegedésekkel, súlyos esetekkel, sőt halálozással is, és alig vártuk, hogy végre legyen valami védőoltás, majd lett, de az elején még csak szűken állt rendelkezésünkre. És ekkor, ebben a helyzetben kiderült, hogy tömegek nem akarják beoltani magukat.

Azt gondolom, hogy az, amit a szociálpszichológia vizsgált ezzel kapcsolatban, azt újra meg kell vizsgálni, hiszen annyira tömeges ez a jelenség. Mi lehet ennek az oka? Ez a társadalom mentális egészségét mutatja, hogy ez a bizalom akár egymás,akár magunk iránt, a felelősségtudat meggyengült. Miért, és miért vált ennyire tömegessé?

– De azt nyilván nem feltételezhetjük, hogy ilyen nagy arányban vannak komoly pszichológiai problémákkal rendelkező emberek?

– Ezt az egyharmadot, amelyik nem oltatta be magát, most már megrögzött ellenzőnek kell tekintenünk. Sőt, azt kell mondanom, hogy az ezzel kapcsolatos meggyőző kommunikációra immunissá váltak. Ha kaptak volna oltást, a fertőzésre lennének immunisak. Mivel sok rábeszélés, meggyőzés, könyörgés stb. történt a saját környezetükben az orvosok, vagy a kormányzat részéről, olyan erővel álltak ellent mindennek, hogy mára azt kell mondani, ez a rész homogén.

Persze nem mondhatjuk ilyen tömeges jelenség esetén, hogy minden egyén pszichológiai, vagy pszichiátriai betegséggel küzd. Ez nincs így. Finoman fogalmazva, ez a társadalom mentális egészségének a szintjét mutatja. Az, hogy ilyen tömeges, ennek talán azok az okai, hogy az egész nyugati társadalomban a közös értékek vallása, az intézményekben való bizalom csökkent, illetve a kommunikációs csatornákon tömegesen tudnak terjedni olyan nézetek, amelyek a félelmet, bizalmatlanságot növelik, vagy akár összeesküvés elméleteket terjesztenek.

Az emberek az attitűdjüknek megfelelően gyűjtik az információkat, sőt az algoritmusok is a megfigyelt attitűdnek megfelelően szelektálják az egyes egyéneknek. Mindenesetre ez az egyharmad nagyon sok, ez társadalmi szempontból nem egészséges.

– Ha lett volna közösségi média a gyermekbénulás idején, még mindig létezne a betegség?

– Ha megfelelő mennyiségű oltás lett volna, és kötelezővé teszik az oltást, ugyanúgy, mint a gyermekbénulásnál, akkor nem alakult volna ki ez a fajta rendkívüli és immunis ellenállás. Akkor kialakult volna a meg nem változtathatóság pszichológiája. Ha egy ember lehetőséget kap arra, hogy válasszon, hajlamos a félelmei és a bizonytalansága szerint választani. Viszont, hogy ha időben kötelezővé tesszük az oltást, akkor ezt a magatartását kezdi igazolni, a saját önképének a fenntartása érdekében. Ezért van az, hogy a Sabin-cseppekkel utólag is egyetértenek. Hiszen megkapták, a gyerekeik is megkapták. Közben nem is veszik észre, hogy ez kötelező volt. A harmadik hullám letörésének időszaka tette megrögzötté az ellenállást.

– Az oltást ellenzőknél megfigyelhető egy vakság a saját érvrendszerükkel szemben, sokszor egymásnak ellentmondó érveket is képesek hangoztatni, holott valószínűleg más esetben észrevennék az inkoherenciát.

– Az érvek egy része érzelmi indíttatású, ezek állnak szemben a tudományosan alátámasztott kemény tényekkel. Tudni kell, hogy az emberek a lelküket, szívüket, érzelmeiket megmozgató történésekre sokkal inkább reagálnak, illetve a félelem az emberek viselkedését jobban mozgatja, mint a pozitív hír. Például, ha egy híres ember azt mondja: “megkaptam mind a két oltást, most mégis milyen beteg vagyok”, akkor sokkal jobban terjed, mint egy olyan hír, ami arról szól, hogy statisztikailag milyen elhanyagolható az oltás után megbetegedők aránya. Sőt még inkább elenyésző a komolyabban megbetegedők aránya. Ott van ugyanis egy hús-vér ember, akivel azonosulni tudnak. Ezért érzelmi érvelést kellene használni (most már immunis a társaság, persze).

– Ha azt mondom, amióta felvettem az oltást, sokkal nyugodtabban élem az életem, nem elég erős érzelmi érv?

– Az, hogy nyugodtabb vagyok, nem olyan erős érzelmi töltés, mint az, hogy akár egyetlenegy ember meghalt az oltás ellenére. Ráadás, ha mindezt képekkel is illusztrálják. Viszont be lehetne mutatni olyan eseteket, mint például, amit ma hallottam: egy orvost eljárás alá vontak, mert lebeszélt egy kismamát, hogy beoltassa magát, és a kismama a gyermekével együtt meghalt. Itt bizony be lehetne mutatni a síró rokonokat, nagymamát, férjet, árva testvéreket, hogy milyen szörnyű mindez. Amikor a chip beültetéstől rettegnek, nem elég érv az, hogy én megnyugodtam az oltástól. Ráadásul nem biztos, hogy van még tér és idő a nyomásgyakorlásra. Eldönthetjük azt, hogy különböző csoportoknak fokozatosan kötelezővé tesszük az oltást, bár ennyi idő után a kötelezővé tétel is furcsán hangzik.

De működnek a finom célzások is. Én például megkérdeztem a hallgatóimat az egyetemen, hogy ki az, aki nem oltatta be magát. Szégyenlősen kettő-hárman feltették a kezüket, mire én annyit mondtam: azért vagyok most nagyon zavarban, mert ők azok, akiket meg kell védenünk. Ők veszélyhelyzetben vannak. Hogyan tudjuk megvédeni őket? Négy órát leszünk együtt egy kis teremben. És ha csak egyetlen vírushordozó van, akkor azt ők el fogják kapni. Mit csináljunk? Üljenek egymástól távol. Kinyitjuk az ablakot. Nagy zaj van, de elviseljük a zajt, az ő érdekükben. Mit tehetünk még, hogy megvédjük őket, hiszen magunkat mi már megvédtük. Ezen elgondolkodtak, elcsöndesedtek. Erre nem tudtak mit mondani.

Tehát, csak azt kell mondani, “de mit tehetünk az érdeketekben?” Végül annyit mondtam, sokat nem tudunk tenni, de nagyon megnyugtatna minket és őket is, ha mégis beoltatnák magukat, s a következő órán újra meg fogom kérdezni.

– És történt valami változás?

– Persze. Beoltatták magukat.

– Jó történet.

– Az az érdekes, hogy ha nem akarja az ember szidni, bántani őket, hanem csak annyi történik, hogy felteszi néhány ember a kezét, hihetetlen csönd van, mindenki rájuk néz. De senki egy rossz szót nem mondott. Azért hatott, mert nagyon-nagyon más volt, mint amivel korábban próbálkoztam, szintén sikeresen.

Akkor azt mondtam, hogy ez bizony egy potyautas magatartás. Amikor valaki azt mondta, hogy megvárja, hogy azokkal, akik már beoltatták magukat, lesz-e valami. Erre mondtam, hogy potyautas. Hogy én beállok kísérleti nyúlnak, védeni őt is, és én annyira nem örülök ennek a kísérleti nyúl szerepnek.

Illetve később lehetett volna kemény érveket is mondani, hogy most már pár milliárdan beálltunk kísérleti nyúlnak, most már elég. Számított az is, amikor a lezárásoknál volt különbség azok között, akik be voltak oltva, illetve akik nem. Persze ez már nem meggyőzés. Ez már kényszerítő erő.

Furcsa nekem az, hogy a harmadik hullám idején volt kijárási tilalom, bezárták a boltokat, szolgáltatókat, színházakat. Mindenütt kellett maszk. És az államhatalom intézkedései egészen mélyen érintették a mindennapokat, sőt, sokszor a megélhetést is. Ehhez képest az államok tartózkodnak attól, hogy az oltást kötelezővé tegyék. Furcsa dolog ez.

És ahogy múlik az idő, egyre nehezebb azt mondani, hogy “figyelj,van elég oltás, tessék beoltani magadat, mert nem akarom miattad tovább fenntartani a védelmi intézkedéseket. Nem akarom, hogy a fodrászok éhen haljanak. Nem akarom, hogy a gyerekek, akiknek még nincs lehetőségük az oltásra, megfertőződjenek".

Ezt meg lehetett volna csinálni, de ezt nem csinálták meg. Ez is egy betegségtünet, hogy ezt nem merték meglépni. Számos korlátozást bevezetnek, de az igazán hatékony védekezést nem merik meglépni.

– Mi ennek a kifutása?

- Jóslást kér tőlem, szívesen jósolok. Újabb lezárások nem lesznek. Nem is indokolt, hiszen van elegendő oltóanyag, bárki bármikor beoltathatja magát. Az egész társadalmat egy újabb korlátozással sújtani talán nem szükséges. Kivétel, ha az egészségügyi kapacitások az összeomlás felé közelednek, akkor persze be kell avatkozni.

De olyan lehet, hogy újra megkülönböztetjük a védetteket a nem védettektől. Az még bejöhet. Illetve, fel lehet hatalmazni a munkáltatókat, hogy kötelezzék a munkavállalókat, akik munkájuk során emberekkel érintkeznek arra, hogy felvegyék az oltást. Ilyenek elég sokan vannak. Például ne legyen olyan, hogy egy hatalmas gyárcsarnokban olyan emberek vannak, nem is tudjuk hányan, akik nem oltatták be magukat. Nem beszélve a szolgáltatásokban és a kereskedelemben dolgozókról. Ezek az intézkedések, korlátozások, differenciált korlátozások még növelhetik az átoltottságot.

– Akinek meggyőződése, hogy a beoltottak pár éven belül meg fognak halni, ő ennek ellenére sem fogja felvenni az oltást.

– Így van. Mégsem hiszem azt, hogy általánosan kötelezővé teszik. Egyre nehezebb lesz az oltatlan élete. Egyre kevésbé kap munkát. Egyre kevésbé tudja a különböző szolgáltatásokat igénybe venni, nem mehet színházba, moziba. Sok minden miatt el fog gondolkodni ezen, persze nem azok, akik megrögzöttek.

De ők már annyira rettegnek az oltástól, hogy már emiatt sem szabad ennél erősebb kényszert alkalmazni. A saját identitását védi már az oltás elutasításával. Ő az, aki nem. Egy fél évvel ezelőtt még nem így volt.

– Vannak azért “átállók”, akik egy családi, vagy ismeretségi körben történő tragédia hatására meggondolják magukat, de akkor ez csak elszigetelt jelenség marad?

– Nem. Amiket az előbb elmondtam, azok be fognak következni, és

akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni. Egy nyolcvan százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. Ezt igenis el lehet érni azzal, ha nem dolgozhatsz fodrászként, ha nem dolgozhatsz az üzemcsarnokban, nem lehetsz tanár, nem lehetsz újságíró, és így tovább. Ennek hatására szépen fokozatosan át fognak állni.

Most is vannak első oltást felvevők, napi pár ezer körül. Szerintem ezt fel lehet tornászni, ha kicsit összevonjuk a szemöldökünket, akár munkaadóként. Vagy az összes közalkalmazottnál meg lehet tenni. Az nagyon sok ember. De nem is lehet másként: például egy ügyfélszolgálatosnál. Nem lehet, hogy miközben elintézem az igazolványod megújítását, közben veszélyeztetem az életedet. Lehet terhes például az ügyfél. Erre sok jó érvem lenne, hogy elmondjam, érzelmileg, hogy “nem tudod, hogy egy terhes kismama áll előtted, nem tudod, hogy annak az embernek van-e esetleg valamilyen rosszindulatú daganata, életeket veszélyeztetsz, miközben elintézed mondjuk a jogosítványát”. Tehát érzelmekre kell hatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt" - mondja az Irán-szakértő
Sárközy Miklós szerint ha talpon marad az iráni rezsim, kénytelen lesz újragondolni az 1979-es alapokat. Az Izrael-ellenességet például fel kellene adniuk. Ugyanakkor az ellenzék gyenge, és a hatalom összeomlása könnyen polgárháborúhoz vezethez.


Izrael már nemcsak katonai és nukleáris létesítményeket vesz célba Iránban, bombázott már kőolajfinomítót és üzemanyagtartályokat, hétfőn pedig az állami televízió egyik épületét rombolta le Teherán központjában, miután felszólította a helyieket, hogy hagyják el a kerületet. Az irániak tömegesen menekülnek, az autóikkal szinte eltorlaszolták a fővárosból kivezető autópályákat, aminek az egyik oka, hogy sokan úgy érzik, semmiféle segítséget, tanácsot nem kapnak a kormánytól, hol és hogyan vészelhetnék át az izraeli támadásokat.

Netanjahu már az iráni rezsim lehetséges bukásáról beszél, Trump pedig hezitál aközött, hogy tárgyalóasztalnál kényszerítse az irániakat az atomprogramjuk feladására, vagy Izrael rendelkezésére bocsássa azt a bunkerromoló bombát, ami egyedül képes lehet elpusztítani Irán legfontosabb és legvédettebb nukleáris létesítményét Fordóban. Mit gondolnak az irániak az egyre hevesebb izraeli támadásról, és arról, hogy az iráni rezsim láthatóan képtelen a hatékony védezekésre? Repedezhet-e az ottani rendszer? Erről beszélgettünk Sárközy Miklós iranistával, a Károli Gáspár Református Egyetem docensével.

– Masih Alinejad, az évek óta az FBI védelme alatt élő iráni aktivista üdvözölte Izrael akcióját, legalábbis a katonai és titkosszolgálati vezetők likvidálását. Ő, és más ellenzékiek abban bíznak, hogy eljött az Iszlám Köztársaság végórája. A kérdés csak az, hogy megvan-e ehhez a társadalmi bázis?

– Egy háború közepén vagyunk, amely csak három-négy napja kezdődött, de már most rendkívül drámai. Jelenleg még nem tudjuk, mi lesz a kimenetele. Tény, hogy izraeli oldalról több személy ellen irányuló, drámai likvidálás történt, de ez önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy kijelentsük: rendszerváltás lesz.

Az otthon élő irániak, főként a teheráni nagyvárosi lakosság most elsősorban az életéért aggódik, és nem a rendszerváltáson töri a fejét. Sokan éppen menekülnek a városból.

Ha a rendszerváltás kérdését vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy inkább az emigrációban élő, főként jómódú irániak között jelenik meg ez a gondolat, akik nyugatiasabb, kevésbé vallásos életre vágynak. Otthon is sokan elégedetlenek, anyagi vagy ideológiai okokból, de paradox módon az elmúlt napokban, a rájuk mért támadások hatására, amelyeket sokan nem a rendszer, hanem az országuk elleni támadásként értelmeznek, mégis összezártak a rezsimmel. Amikor városi célpontokat, például olajtározókat, gáztartályokat, vízvezetékeket bombáznak, azt már inkább a lakosság megfélemlítésének, terrorizálásának élik meg. Ez pedig szolidaritást vált ki.

Sokan nem a rezsimet, hanem Iráni nemzeti identitásukat érzik megtámadva.

Emiatt is korainak érzem, hogy rendszerváltásról beszéljünk.

– Az ottani nők azért biztosan nem hívei az Iszlám Köztársaságnak...

– Ezt így ebben a formában nem merném kijelenteni, szerintem ez túl sommás megközelítés. A városi, fiatal, értelmiségi nőkre ez nyilván igaz lehet, de Iránban nagyon sokféle társadalmi réteg él: város és vidék, vallásos és kevésbé vallásos, különböző etnikai csoportok. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági szankciók és a teokratikus szabályok sokaknak nem tetszenek. De ma reggel például láttam egy videót, amelyben egy csador és fejkendő nélküli fiatal nő, valószínűleg vidékről, követeli, hogy bombázzák Izraelt. Paradox helyzet:

egy emancipált nő, aki nem szereti a kendőt, most mégis a rendszer mellett áll, mert úgy érzi, hazáját támadják.

Ez mutatja a helyzet bonyolultságát.

– A számunkra anakronisztikusnak tűnő teokratikus rendszernek vannak még Iránban tartalékai?

– Irán egy nagyon sokszínű társadalom, sok etnikumból tevődik össze, és ugyanakkor egy nagyon modern társadalom is. Tehát egy olyan autoriter, teokratikus rendszerről van szó, amely legalább annyira sok lehetőséget is biztosít a lakosságnak. A Közel-Kelet egyik legmodernizáltabb, informatikailag legfejlettebb országáról van szó.

– Szabad az információáramlás?

– Nem egy nyugati liberális demokráciáról beszélünk, tehát nyilván vannak korlátozások. De az emberek többsége, különösen a fiatalok, technikailag meg tudják kerülni ezeket. VPN programok használatával pillanatok alatt bejutnak a letiltott oldalakra. Még a politikusok is jelen vannak az elvileg tiltott Facebookon. Irán ebben sem hasonlítható Észak-Koreához vagy Szomáliához.

Az országban hatalmas egyetemi rendszer működik. A diákok 60 százaléka nő, az egyetemi oktatók 40 százaléka nő.

Az elnyomás vagy a nők jogainak a korlátozása az inkább abban érhető tetten, hogy a városokban élő, tanult lányok, vagy diplomás nők inkább egy nyugati típusú életmód után álmodoznak. Ahhoz képest azonban, ahonnan jöttek, nagyon sok minden változott. 1979-ben a lakosságnak még 70%-a volt vidéki, falusi, és csak 30 százaléka volt városlakó, most fordított az arány. A 15 milliós Teherán nagyobb város lett mára, mint New York. A problémák is ebből adódnak, hogy a drámai társadalmi változások nyomán már nem lehet az 1979-ben megfogalmazott archaikus, teokratikus módszerekkel kordában tartani a társadalmat. Az történt, hogy az addig egyetemi oktatáshoz nem jutó falusi, mélyen vallásos, archaikus közösségek felbomlottak, mert a gyerekek elkezdtek egyetemre járni.

– Tehát az Iszlám Köztársaság ezzel a modernizációval a saját hatalmát ásta alá.

– Nem modellezték ezt le szerintem. Volt egy nagy lelkesedés, hogy mindenki járjon egyetemre, és felépítettek egy olyan rendszert, amiben szinte mindenkinek van esélye diplomát szerezni.

– Az ország legfőbb vezetői érzik ezt a problémát? Tettek kísérletet valamilyen reformra annak érdekében, hogy fenntartható maradjon az Iszlám Köztársaság?

– A probléma az, hogy az iráni elit még mindig nagyrészt azokból áll, akik 1979-ben kerültek hatalomra.

Nem volt generációváltás Iránban. A vezető posztokon még mindig olyan emberek vannak, akik 1979-ben is már érett férfiként vettek részt a forradalomban, akkor sem voltak alacsony rangú káderek.

Ráadásul Iránnak eléggé összetett és bonyolult a politikai rendszere, amelyben egy papi rend van fölül a legfelsőbb vezetővel, meg a szakértők gyűlésével, és az Őrök tanácsával, majd annak van alárendelve az elnök, a kormány, meg a parlament. Ez egy bonyolult, sakktáblaszerű döntéshozatali rendszer, ahol egy-egy változást csak brutális erővel lehetne végigvinni.

Az elit idős, és mindenki kénytelen elfogadni a 1979-es forradalom narratíváját. De ez az elit nem homogén. Vannak radikálisan nyugatellenesek, mérsékelt reformerek, és pragmatikus politikai körök is.

Az elit egy része liberálisabb értelmezést képvisel, ilyen volt Hatami vagy Rouhani, mások viszont ultrakonzervatívak, például Ahmadinezsád vagy Raiszi. És ne felejtsük el a papságot sem, amelynek élén Ali Hamenei áll, aki 86 éves, és gyakorlatilag teljhatalmú vezető. Emellett ott van a Forradalmi Gárda is, amiely állam az államban, saját hadsereggel. Ha Iránban tárgyal valaki, tudnia kell, hogy a kormány, a Forradalmi Gárda vagy valamelyik vallási alapítvány embereivel van-e dolga. Három külön hatalmi központ van egy országon belül.

– Ha a háborús csapások a társadalmat pszichológiai értelemben össze is rántották valamelyest, a legfőbb parancsnokok és atomtudósok megölése morálisan és politikailag is komoly csapás lehet. Vezethet ez bizalmi válsághoz?

– Erről még nem tudok biztosat mondani, hiszen csak három-négy napja tartanak az események. Egyetértek abban, hogy valamilyen változást kikényszerítenek a történések. Az izraeliek erősen megráncigálták az iráni kormányrudat, kérdés, meddig akarják ezt.

A rendszer, ha talpon marad, kénytelen lesz újragondolni az 1979-es alapokat. Az Izrael-ellenességet például fel kellene adniuk,

mert amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt.

– De vajon képes ekkora váltásra az 1979-es garnitúra?

– Egyelőre nem látni alternatívát.

– Az iráni sah fia, Reza Pahlavi felszólította az irániakat, hogy szakítsanak az Iszlám Köztársasággal. Ennek lehet bármi jelentősége?

– A sah fia 1978-ban járt utoljára Iránban, akkor 17 éves volt. Azóta, vagyis közel 50 éve az Egyesült Államokban él, jómódban. Emigráns monarchista mozgalmat vezetett, de nem fedi le az iráni emigráns ellenzéket. Egyáltalán nem biztos, hogy iráni ellenzék a sah visszatérését akarja. Ő leginkább egy protestfigura. Vannak, akik csak azért állnak mellé, mert a rendszerrel szembeni dühüket így fejezik ki, akár úgy, hogy a mobiltelefonjukon Reza Pahlavi a háttér. Hogy a trónörökös adott esetben kikre támaszkodna, milyen kormányzati előképzettséggel, az már kérdés. Az izraeli média maximálisan mögötte áll, hiszen a sah idejében Irán és Izrael szoros szövetségesek voltak.

De ha valaki izraeli vagy amerikai katonai háttérrel tér vissza Iránba, az az iráni történelem ismeretében inkább riasztó, mint vonzó az irániak számára.

Az gondolom, ezt még korai elemezni. Lehet, hogy egy-két hét múlva már mást mondanék, de most úgy látom, hogy ha valami elmozdul, az akár egy véres polgárháborút is jelenthet.

– Mi a helyzet az iráni ellenzék többi részével?

– Az iráni ellenzék nagyon töredezett, egymással is vitában álló csoportokból áll. Nem látok nagy ellenzéki megmozdulásokat. Nyilván elhangzanak ilyen vágyálmok, de napi szinten, óránként figyelem az iráni sajtót, és egyelőre nem látni ilyet. És minél véresebb ez az egész, annál nehezebb lesz valakit külföldről visszahívni vezetőnek. És mivel nincs erős egységes ellenzék, félő, hogy amennyiben mégis összeomlana a rendszer, újabb frakcióharcok és esetleg polgárháború következne.

– Tehát, ha jól értem, Iránban van egy főként fiatalokból álló, városi, angolul jól beszélő, nyugati orientációjú értelmiség, de ezek szerint ők nem elégségesek egy változáshoz?

– Az iráni városi fiatalok hangja nyilvánvalóan erős volt az elmúlt 3-4 évben a Mahsza Amini gyilkosság utáni tiltakozások idején. De nem felejthetjük el, hogy van egy réteg, amely a jelenlegi rendszernek köszönheti, hogy gyermeke iskolába vagy egyetemre járhat, van lakása, ingyenes orvosi ellátása, sőt, élelmiszerhez is támogatással jut. A lakosság minimum felét gyakorlatilag az állam eteti. A kenyér, a rizs, a tojás, a paradicsom, a csirkehús óriási dotációval kapható, és ezt a rendszerhez lojális, egyszerűbb emberek tömegeinek a túlélését adja.

Ha a rezsim azt mondja, hogy veszélyben van a ti havi ingyen kenyeretek, vizetek, vagy csirkehúsotok, akkor földindulás lesz.

Ez nagyon is valós fenyegetés számukra. Ugyanakkor ez a réteg csendes, nem beszél angolul, nem szerepel a nyugati médiában, viszont fontos bázisa a rendszernek. Tehát a helyzet összetett, nem lehet kizárólag a jól látható, hangos ellenzéki hangok alapján megítélni.

– Izrael azzal indokolta a támadását, hogy Irán a 24. órában van ahhoz, hogy működő atomfegyvert állítson elő. Van rá esély, hogy a csapásokkal leállítsák az iráni atomprogramot?

– Az iráni atomprogram már az 1950-es évektől létezik, még a sah idején kezdték el. 1973-ban indult a busehri atomerőmű építése. Ha most szét is bombáznak valamit, egy-két év alatt újjá lehet építeni. A szakértői konszenzus az, hogy az iráni atomprogramot teljesen felszámolni nem lehet. Ráadásul mai hír, hogy Irán fontolgatja kilépését az atomsorompó-egyezményből. Ha ez megtörténik, Irán teljes szabadságot kap az atomfegyver előállításához. Az izraeliek valószínűleg azt remélik, hogy a háborús nyomás alatt létrejön egy demokratikus, nyugatbarát iráni rezsim.

De elképzelhető egy olyan forgatókönyv is, amelyben egy még radikálisabb, ultrakonzervatív, nyugatellenes rendszer kerül hatalomra, amely azonnal atomfegyver-kísérletbe kezd. Ez az egész helyzet egy orosz rulett, és rendkívül veszélyes.

Jelenleg Iránban vallási tilalom van érvényben az atomfegyver előállítására, de az is szóba került már, hogy ezt a fatvát hatályon kívül helyezik. Sokak szerint az iráni rendszer jövőjét egyedül az atomhatalmi státusz biztosíthatná.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: 2026-ban bárki is lesz kormányon, ezzel az óriási hiánnyal valamit kezdenie kell majd
Nagyon cinikus, és tudatosan kárt okozó lépés a teljes SZJA-mentesség kiterjesztése egy olyan helyzetben, amikor a gazdaság alig nő, a költségvetési hiány egyre nagyobb, és az inflációt sem tudja megfékezni a kormány - mondja a jegybank volt elnöke.


Hiába reménykedett Orbán Viktor és Nagy Márton abban, hogy az árrésstop miatt legalább stagnál az infláció, májusban újra gyorsulni kezdett: a KSH friss adatai szerint 12 hónap alatt 4,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára 5,9 százalékkal nőtt. Pedig a kormány már nemcsak az alapélelmiszereknél, hanem a drogériák polcain is bevezette árrésstopot, és a gazdasági miniszter azóta is újabb és újabb szektorokkal tárgyal, hogy "önkéntes" árkorlátozást érjen el. Elemzők szerint innen nehéz lesz a visszaút, mert ha kivezetik az intézkedéseket, azonnal tovább nőhet az infláció. Ha viszont marad, akkor a kereskedők szerint boltok zárhatnak be, elbocsájtások jöhetnek.

Közben a kormány kiterjeszti a teljes SZJA-mentességet a három-, majd a kétgyermekes anyákra is, óriási lyukat ütve a következő évek költségvetésén, úgy, hogy a gazdaság alig nő, viszont az ország eladósodottsága egyre nagyobb. A gazdaság helyzetéről Bod Péter Ákos közgazdászprofesszorral, a jegybank volt elnökével beszélgettünk.

– Kijött az újabb inflációs adat, amiből az derült ki, hogy hiába az árrésstop, az infláció újra emelkedésnek indult.

– Azt lehetett volna várni, hogy az árrésre vonatkozó állami szabályozás visszafogja az élelmiszerár-növekedést, és ezzel együtt az árindexet, de ez nem következett be. Azok számára nem meglepetés, akik tisztában vannak azzal, hogy az élelmiszer csak egy kategória a fogyasztói kosáron belül, nem is a legnagyobb, a szolgáltatások teszik ki a többséget. Másrészt a néhány kiválasztott termékre vonatkozó hatósági beavatkozás csak tüneti kezelés. Az érintett vállalkozók, akik szeretnének nyereséggel működni, más termékeken akarják behozni a veszteséget, így tehát a szabályozás miatt egyéb termékek drágulnak meg. A szabályozott termék ára ugyan marad, mivel arra vonatkozik a hatósági beavatkozás, de az összkép ettől nem változik érdemben. Fontos tudni, hogy bár magyar viszonyok mellett az 5–6 százalékos infláció nem tűnik kiugrónak, az eurózónában az áremelkedési ütem ennek körülbelül a fele jelenleg.

– Miért ilyen nagy nálunk?

– A kormányzati beavatkozás is ok. Ha nem lenne, akkor jelenleg olyan piac működne, ahol szerény a kereslet, az embereknek nincs túl sok fogyasztásra költendő pénzük. A magyar gazdaság idei teljesítményéről még nincsenek végleges adatok, de biztosan nem fog nőni a hivatalosan tervezett 3,4%-kal, sőt, még a néhány hónapja módosított 2,5%-kal sem.

Valószínűleg 1%-os vagy az alatti növekedés lesz, már ha egyáltalán érdemes növekedésnek nevezni ezt a helyzetet.

Tavaly körülbelül fél százalékos volt a növekedés, előtte pedig majdnem egy százalékos csökkenés. Vagyis már harmadik éve nincs érdemi gazdasági bővülés, ami önmagában is súlyos probléma. Ha egy gazdaság nem növekszik, akkor kizárható a túlfűtöttség, mint inflációs tényező. Például a román gazdaság évente 3–4 százalékkal bővül, túlfűtöttségi jeleket mutat, ennek megfelelően ott az árszint is emelkedik.

– De akkor nálunk miért ragadhatott be az infláció?

– Erre már nehezebb válaszolni, mert a szokásos gyanúsítottaknak alibijük van. Az árfolyam nem omlott össze, a forint meglepően stabil: hetek óta 402 körül van az euró. Importoldalon tehát nincs nyomás. A jövedelmek sem nőttek látványosan.

Így marad a költségoldal: az adóterhek és azok a beavatkozások, amelyek adószerűen működnek. Ezek mind árfelhajtó tényezők.

Egy vállalkozó, aki kalkulál, és azt látja, hogy bármikor a nyakába kaphat egy újabb iparági különadót vagy egyéb beavatkozást, a következő tárgyalások során már eleve magasabb áron köt szerződést, azaz előre beárazza a bizonytalanságot. Sok oka van az árszintváltozásnak, de az állam minálunk mindenképpen inflációs tényező. Az állam sajátos működésén kívül nincs nyomós ok, ami miatt ne térhetnénk vissza az évi 2% körüli inflációhoz, mint Nyugat-Európában.

– Ha jól értem, ha a kormány nem foglalkozna gazdaságpolitikával, jobb lenne a helyzet?

– Ez bizony így van. Mint amikor a szülő fölöslegesen beleszól a gyerek dolgaiba, holott lehet, ha békén hagyná, Pistike saját ütemében, egészségesebben fejlődne. Árrés-stop, kamatstop és egyéb intervenciók: ezek jórészt látszatintézkedések, ám közös bennük, hogy mind bizonytalanságot keltenek. A Balatonnál járva a lángos áránál is éreztem a drágulást. Annak sok oka lehet, de a tényből nem következik, hogy akkor legközelebb a lángos-árus árrését kellene államilag szabályozni.

A kormányzat sokkal jobban tenné, ha békén hagyná a gazdaság szereplőit. Inkább teremtsen olyan környezetet, amelyben a versenyfeltételek nem sérülnek: könnyű legyen piacra lépni és működni, viszonylag egyszerű adózási feltételek mellett.

Ha sok szereplő van a piacon, a közgazdaságtan régi megállapítása szerint a verseny biztosítja, hogy a legalacsonyabb, de még termelést ösztönző árszint mellett működjön a gazdaság.

– Riasztó információ, hogy az eredeti nettó 838 milliárd helyett most már 1685 milliárdra, tehát duplájára emelkedett a devizafinanszírozási terv. Ez kétszeres eladósodást jelent, amiből előbb-utóbb megint infláció lesz?

– Ha az ember a magyar árszintemelkedés okait keresi, nem kerülheti meg a tényt, hogy

az állam rendszeresen többet költ, mint amennyi a bevétele.

A piacon fizetőképes vevőként jelenik meg, a pénze pedig hitelből van. Így a jelen vásárlásait a jövő rovására fedezi. Ez egyszerre növeli a keresletet, azaz az adott kínálat mellett az árszintet is, továbbá, mivel a bevételénél többet költ, az adósság a jövő generációját terheli majd. Az idei esztendő sajátossága, hogy megelőzte öt olyan év, amikor az államháztartás hiánya jóval meghaladta az EU által megengedett szintet. Még az is tudja, aki nem foglalkozik gazdasággal, hogy az unióban közösen elfogadott hiánymaximum a tagállami bruttó hazai termék 3 százaléka. Nálunk ez egy ideje nem 3%. 2020-ban, 2021-ben, 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben és most 2025-ben is ennél sokkal több, néha a duplája. A kormányzat sorozatos túlköltekezése tehát az infláció egyik mélyen fekvő oka. Mivel rendszeres a deficit, a kormány hitelt vesz fel forintban és devizában.

A legújabb hírek szerint 2025 második felében még a korábbiaknál is nagyobb eladósodást tervez a kormány.

Ez pedig aggodalomra ad okot: vajon nem választás előtti költekezésről van-e szó? És ki fogja ezt megfizetni?

– 2022-ben is volt egy olyan osztogatás, ami után, talán nem kizárólag amiatt, de jelentős infláció következett. Ez kimutathatóan az akkori költekezés következménye volt?

– A 2022-es választást valóban egy sor állami intervenció és példátlan mértékű költekezés előzte meg. 2021 novemberében beavatkoztak az üzemanyagárakba, 480 forintban rögzítették a literenkénti árat. Nagyarányú fizetésemelések jöttek, „fegyverpénz” a rendvédelmi dolgozóknak. A Nemzeti Bank pedig olcsó hiteleket öntött a vállalatokra. A megnyert választás után aztán nem sokkal, megemelték a kisadózók terheit, ágazati adókat vetettek ki, kezdtek beruházásokat leállítani, például a vasúti közlekedésben, vagyis elkezdték visszaszedni a költekezés árát. Csakhogy minden adóemelés inflációt gerjeszt, tehát ezzel hozzájárultak az infláció gyorsulásához. A győztes választás árát a társadalommal fizettették meg. Ez roppant cinikus, a gazdasági racionalitást nélkülöző taktika.

– Vajon 2025 végén újra megpróbálják?

– Nem kellene. De a jelek szerint megint megpróbálkoznak vele. Talán még emlékszünk a miniszterelnök évindító beszédére, ahol elhangzott, hogy a nyugdíjasok nem fognak áfát fizetni zöldségre, vagy visszatérítést kapnak. Na, abból éppenséggel nem lett semmi a mai napig. Nem lep meg. A propaganda-szöveg előbb hangzott el, mintsem a szakapparátus kitalálta volna, hogyan lehetne megvalósítani. Holott

az értelmes sorrend az lenne, hogy az államapparátus előkészít megoldási javaslatokat, a politikus dönt a kivitelezhető változatok között. Itt ismét fordítva történt: jött a politikai megrendelés, de a megvalósítás elmaradt.

Ehelyett most hallottunk egy másik ígéretet: egyszeri 30 ezer forintos támogatási utalványt a nyugdíjasoknak. Gondolom, hogy ez sincs még rendesen kigondolva, de ha megvalósul, önmagában nem vágja földhöz a költségvetést. Sokkal nagyobb tétel, hogy a gyermekes nők mentesülnek az SZJA alól: először egy szűkebb csoport, majd a teljes populáció. A bevétel-kiesés a következő kormányra nehezedő teherként fog megjelenni.

– Ez kikezdi az SZJA-rendszer alapjait, és ezzel együtt az adófizetői öntudatot is, ráadásul visszafordíthatatlanul. Ki mer majd olyat mondani, hogy „vissza az egész”?

– Nagyon cinikus, és tudatosan kárt okozó lépés. Nehéz elképzelni olyan kormányt, amely, hacsak nincs pénzügyi vészhelyzet, azt merné majd mondani, hogy egy már bevezetett, komolyan vett kedvezményt megvon több millió választótól. Valószínűleg nem is fog ez bekövetkezni. De az államháztartásnak bevételre mégis szüksége lesz, így más formában, más módon fogja finanszírozni az állampolgár az államot, valószínűleg a fogyasztási adókon keresztül. Ám ha a fogyasztásra terhelik az állam működtetési költségeit, akkor azok tovább terjednek magasabb piaci árak formájában, azaz növelik az árszintet. A nagyobb infláció csökkenti a reálfogyasztást. Ha a vállalatokra pakolják az adókat? A cégek egy ideig működhetnek veszteségesen, ám nem sokáig, megpróbálják tovább hárítani a többlet terhet. Ha csődbe mennek, az új helyzetet teremt. Még ne szaladjunk ennyire előre, de

az biztos, hogy 2026-ban bárki is lesz kormányon, ezzel az óriási hiánnyal valamit kezdenie kell majd.

Emlékszem, hogy 1990-ben is az új kormány azzal szembesült, hogy fenntarthatatlan, csődközeli állapotot örökölt. Nem irigylem azokat, akik jövőre kormányozni fognak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Hamarosan visszatérsz Iránba, és a gyilkosok sírján fogunk táncolni” - egy ellenzéki újságíró szerint sokan ünnepelni kezdtek az országban az izraeli támadás után
Masih Alinejad újságírót évekig üldözték, most végre igazságot érez. Cikkében arról írt, hogy az iráni rezsim vezetőinek halálhíre felszabadult örömet hozott sok családnak.


Masih Alinejad iráni újságíró és emberi jogi aktivista az elmúlt években folyamatos fenyegetettségben élt. A thefp.com portálon megjelent írása szerint az iráni Forradalmi Gárda többször megpróbálta elrabolni, illetve meggyilkolni az Egyesült Államok területén. Alinejadot egy alkalommal Svájcban is követték, ahonnan helikopterrel menekítették ki. Az FBI védelme és az elmúlt években használt több mint húsz biztonságos ház tette lehetővé, hogy továbbra is életben maradjon.

A pénteki izraeli légicsapások során több magas rangú iráni katonai vezető is meghalt – köztük Hoszein Szalami, a Forradalmi Gárda főparancsnoka, Amir Ali Hadzsizadeh, aki a ballisztikus rakétaprogramot vezette, valamint Mohammad Bageri, az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke. Alinejad azt írta:

sokaknak ezek a nevek idegenül hangozhatnak, de az iráni emberek számára ők azok, akik elnyomták és elszegényítették a családokat.

Az újságíró szerint miközben a szankciók miatt egyre nehezebben működött az egészségügy, a Forradalmi Gárda vezetői fényűző körülmények között éltek. A közösségi oldalakon perzsa nyelvű bejegyzések tucatjai jelentek meg, amelyek fotókon mutatják a parancsnokok tetőtéri medencéit, penthouse lakásait és külön liftrendszereit – ezek egy része a légicsapások során megsemmisült.

Alinejad azt írta:

ezek a parancsnokok nem Irán védelmében cselekedtek, hanem a rezsim érdekeit szolgálták.

Hozzátette: az országért azok áldoztak, akik a legkiszolgáltatottabbak – a szegények, a nők és a fiatalok.

A történtek után sokan az országban ünnepelni kezdtek.

Alinejad saját elmondása szerint több ezer üzenetet kapott Iránból: egyesek utcai táncokról, mások konyhai örömujjongásról számoltak be. A parancsnokok neve sokak emlékezetében összeforrt a tiltakozások leverésével, fiatal lányok bebörtönzésével és a titkos fegyverkezéssel.

Egy teheráni édesanya, akit 2019-ben börtönöztek be gyermeke halála miatt tartott tiltakozása után, így írt az újságírónak: „Amikor meghallottam, hogy Szalami meghalt, örömömben sikítani kezdtem, hogy végre igazságot látok.” Majd hozzátette: „Hamarosan visszatérsz Iránba, és a gyilkosok sírján fogunk táncolni.”

Egy másik nő, akinek édesanyját 2022-ben lőtte le a Forradalmi Gárda a Mahsza Amini halála miatti tüntetések során, azt írta:

„Örülünk, hogy eltűnnek azok, akik megölték a szeretteinket.

A háborúnak ára van. Ártatlan emberek is meghalhatnak. De tudjuk, kit kell hibáztatnunk: az Iráni Iszlám Köztársaságot.” A nő korábban leborotválta a fejét édesanyja sírjánál – ez a kép később az iráni ellenállás jelképévé vált.

2022-ben, Mahsza Amini halála után világszerte figyeltek az iráni fiatal nők bátorságára, akik fegyveres katonák előtt vállalták a tiltakozást. Alinejad szerint ez a mozgalom nem ért véget, hanem tovább él otthonokban, iskolákban és börtönökben, csendesen és kitartóan.

Alinejad úgy látja: a világ most válaszút elé került. Vagy kizárólag a geopolitikai történésekre figyel, vagy felismeri az emberek történetét is – egy olyan népét, amely szeretne kitörni az elnyomásból.

A szerző szerint Izrael légicsapásai megsemmisítették a katonai vezetők egy részét, de „az igazi győzelem még hátravan: az a nap, amikor az Iráni Iszlám Köztársaság saját bűneinek súlya alatt összeomlik, és azoknak az embereknek az ereje győz, akiket oly sokáig próbált elnémítani és megfojtani.”

Alinejad azzal zárta írását: az iráni rezsim véres elnyomásra építette hatalmát, de most repedések jelentek meg a rendszerben. Az irániak figyelik, mi következik, és azt remélik, hogy a világ is figyelemmel kíséri a történéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András beszólt Novák Katalinnak: Kiknek falaz, „elnök asszony”?
Az egykori köztársasági elnök 444-nek adott villáminterjúja után akadt ki a Momentum korábbi elnöke. Fekete-Győr szerint Novák soha nem vállalta a felelősséget a kegyelmi botrányért.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 18.



Kétszer is megnézte Novák Katalin 444-nek adott interjúját Fekete-Győr András, mert azt hitte, hogy rosszul hall. A politikus ezután egy bejegyzésben osztotta meg a gondolatait a kegyelmi ügybe belebukott egykori köztársasági elnökkel.

„Komolyan azt mondta, hogy „pokoli másfél év” van ön mögött? Tényleg volt képe ezt a szót használni, miközben továbbra is havonta ötmillió forintot vesz fel, amit a magyar emberek fizetnek önnek – élete végéig? Miközben az adófizetők pénzéből tartják fenn a luxusvilláját, sofőrös szolgálati autóját és háromfős titkárságát? Ezek után még van bátorsága „pokolról” beszélni?”

A Momentum korábbi elnöke ezután a posztban kitért arra is, hogy szerinte kik a kegyelmi ügy valódi áldozatai.

„Tudja, mi a valódi pokol? Az, amit annak a bicskei fiatalnak kell átélnie, akinek a vallomását még a kegyelmi botrány kirobbanása után is megpróbálta megváltoztatni az a Kónya Endre, akit ön a védőszárnyai alá vett. Akinek újra és újra át kell élnie a traumáit, mert egy elnöki tollvonással semmissé tette az igazságszolgáltatást, és szabadon engedett egy embert, aki aktívan segédkezett egy pedofil bűnözőnek a bűncselekmények eltussolásában. Ez a pokol. És amit azok a fiatalok élnek át, akiket önöknek kellett volna megvédenie. Amíg maga egy légkondicionált irodában ülve sajnáltatja magát, az igazi áldozatok napról napra küzdenek azzal a pokollal, amit ön idézett elő.”

Fekete-Győr szerint nem véletlenül kérdezik egyfolytában arról az újságírók Novákot, hogy miért adott kegyelmet a pedofil bűnsegédnek.

„Talán ha egyszer az életben méltóztatna egyenes, őszinte választ adni, akkor nem kellene újra meg újra feltenni ugyanazokat a kérdéseket. De ön továbbra is menekül a felelősségvállalás elől.

Kiknek falaz, „elnök asszony”? Netán valaki más parancsát teljesítette, amikor aláírta azt a szégyenletes kegyelmet?

Ne reménykedjen: egészen addig fel fogjuk tenni ezeket a kérdéseket, amíg választ nem kapunk rájuk. Egészen addig kérdezni fogjuk, amíg bele nem fárad a mellébeszélésbe és hazudozásba.”

A politikus végezetül arra is kitért, hogy szerinte Novák Katalin hiába sulykolja, valójában egyszer sem vállalta a felelősséget tettéért.

„Azt állítja, már vállalta a felelősséget. Csakhogy a felelősségvállalás nem abból áll, hogy csendben félreáll, továbbra is élvezi a luxust, és reméli, hogy majd elfelejtjük, amit tett. Nem abból áll, hogy továbbra is hallgat arról, kik álltak a botrányos kegyelmi döntés mögött. Felelősséget akkor vállalna, ha végre kiállna az emberek elé, és tiszta vizet öntene a pohárba. Ha végre megadná az áldozatoknak azt a tiszteletet, amit megérdemelnek. Amíg erre nem hajlandó, addig minden egyes nap, amit a hallgatással tölt, csak tovább mélyíti a szégyent, amit magára és a köztársasági elnöki hivatalra hozott” - olvasható a szerdai bejegyzés végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET: