SZEMPONT
A Rovatból

Anyám megkért, hogy öljem meg, amikor már csak feküdni tudott a rák utolsó fázisában

Elmondom, miért támogatom dr. Karsai Dánielt, akit egy ALS nevű halálos betegséggel diagnosztizáltak és az eutanáziáért küzd. Köszönöm neki, hogy az őt ért sorscsapásból erőt merít, és olyan harcra készül, amivel könnyebbséget hozhat szinte mindannyiunk életébe.


Anyám megkért, hogy öljem meg. Nem túl felemelő ezt a mondatot leírni. Rákos volt. Harmadszorra újult ki. És mire észrevették, megette a veséjét, a nyaki csigolyáját, és nagyon úgy nézett ki, hogy az agya fele tart a kórság. Csak feküdni tudott, és pelenkába tudta végezni a dolgát. Már ha tudta beöntés nélkül. Alig volt 58 éves.

Nagyon félt a fájdalomtól. Ezért kért meg, hogy ha elviselhetetlenné válnának a fájdalmak, szerezzek morfiumot, és adagoljam túl. Zsibbadnak az ujjaim, ahogy ezt most leírom, pedig már majdnem egy évtized telt el. Nem tudok elég hálás lenni a sorsnak, vagy a Jóistennek, hogy végül nem kellett ezt a döntést meghoznom. Mert valószínűleg meghoztam volna.

Ott és akkor, a húszas éveim elején, éppen felnőttként bevallom, nem igazán értettem egyet az eutanáziával. Mondjuk úgy, inkább a „nem” felé billent a mérleg. Anyámmal ellentétben. Ő mindig azt mondta, hogy amikor majd először kell egy szerettemet ápolnom, és végignéznem az elmúlását, máshogy fogom látni. Igaza lett.

De ott, amikor megkaptuk a Nagy Végső Diagnózist, és számolgattuk, hogy milyen évszak lesz, amikor letelik a megjósolt 3-6 hónap, még elveimmel ellentétes lett volna az, amit anyám kért. De engem úgy neveltek, hogy a szeretet igazsága felül kell, hogy írja az elméleti igazságokat. És mi szerettük egymást.

Furcsa, de talán a tagadás óvó-védő ködébe burkolva, nem is a tettől féltem elsősorban, hanem hogy ne kerüljek bajba. Joghallgató voltam. Tudtam, hogy idehaza nincs kivétel: az emberölés az emberölés, és kész. Pörgettem az agyamban, hogy honnan szerezzek morfiumot? Hogy magyarázzam ki, hogy több hiányzik? Ha boncolják, és felfedezik valahogy a túladagolás nyomait, mit mondjak?

Tagadjak? Fogjuk az ápolás okozta kimerültségre, hogy elszámoltuk? Adjam a hülyét, hogy azt hittem, ez még belefér? Találjunk ki valami kacifántos történetet, hogy mostohapám is beadott egyet, én pedig azt hittem, nekem kell, ezért „duplázódott” az adag?

Szoktak-e még boncolni? És egyáltalán mennyi morfium az „annyi”? Melyik az a pont, amikor már „ez nem lesz jobb”. Hisz a haldoklás nem egy egyenes vonalú dolog. Rémes és kétségbeejtően reményvesztett szakaszokat követ egy hirtelen javulás. Van-e orvos ismerősöm, akitől kérdezhetek, úgy, hogy nem keverjük bajba egymást? Ha a hospice nővért kérdezem, nem leszek-e gyanús?

Az meg se fordult a fejemben, hogy utána mi lesz? Kitől kérhetek segítséget, hogy feldolgozzam? Ha elmondom egy pszichológusnak, őt ilyen esetben is kötelezi a titoktartás? A barátok közül kire bízhatok egy ilyen titkot? Ott állok majd egyedül a gyászomban - életem végéig egy pusztító titokkal? De legalábbis az elévülési idő végéig?

Végül a csodálatos orvosoknak, és a lenyűgözően hatékony fájdalomcsillapítóknak köszönhetően anyám viszonylag fájdalmak nélkül, álmában ment el. A kemótól és a ráktól legyengül szervezete egy felsőlégúti bacival már nem tudott megbirkózni, és csendben megfulladt. Fel se ébredtem rá. Mert valami isteni sugallat miatt aznap éjjel nem bírtam a szobámban aludni, és befeküdtem mellé.

Mélyre temettem minden emléket. Azt is, amikor egy rettenetes fulladásos roham közben mentőt hívtunk. De mire kiértek, pont elmúlt az, amiről azt hittük, itt a vég. A mentők megértőek voltak, de azt mondták, ha még egyszer hívjuk őket, be kell vinni – pedig ő otthon akart meghalni.

És akkor eldöntöttük, hogy nem hívunk mentőt többé. Mi legyünk vele, ne idegenek. Szóval végig kell majd néznünk, ahogy megfullad. „Pokoli látvány lesz, de ki kell majd tartanod. Ki fogod bírni?” „Ki.”

Köszönöm Istenem, hogy kíméletes voltál mindkettőnkhöz, és nem volt mit kibírni.

Pár hónappal később anyám nagynénjét látogattam meg a kórházban. Búcsúzni mentem. Hónapok óta bent feküdt. Öreg volt már. Ami érdekes, hogy kora és súlyos betegségei ellenére, egész jó volt a vérképe. A lenyűgözően hatékony gyógyszeres kezelés tartotta életben.

Azt hittem, egy haldokló ápolása után nem lepődöm meg semmin. De ahogy beléptem a kórterembe, sokkot kaptam. A nagynéném, aki egy masszív, vastag, kerek asszonyság volt – Maci volt a beceneve – ott feküdt a magas ágyon. Vagyis csak a feje és a mellkasa. Valami „ZS” kategóriás horrorfilmbe illően fel volt püffedve és el volt folyva. Nem tudok rá jobb szót. Mint egy napon felejtett olvadó gyurma figura. Még anyámtól tanultam, hogy a fekvő betegeknek át kell masszírozni a lábát, hogy élénkítsük a vérkeringését. De hiába puhatoltam végig a takarót, nem találtam, hogy hol kezdődnek a végtagjai – kitakarni meg nem akartam. A keze és a lába összezsugorodott és szétaszott. Szinte négy csonk állt ki a töpörödött és püffedt testből. Magánál volt. Valamennyire. Kicsit észlelte, hogy ott vagyunk. A rokonai emiatt látogatták is minden nap. De a nap további 23,5 órájában riadt, kidülledt szemekkel bámulta a plafont. Kicsit megsimogattuk. Mutattunk képeket az unokákról, aztán eljöttünk.

A kórház kertjében elkezdtem fulladva zokogni. Dühös voltam. Dühös voltam legalább három dolog miatt – de persze akkor ezt nem számoltam.

Dühös voltam a büntetőjog tanáromra, aki egész meggyőzően magyarázta, hogy az eutanázia legalizálása miccccsoda jogtechnikai akadályokba ütközne. És mennyire megzavarna öröklésjogi viszonyokat, és még a legszabályozottabb jogi környezetben előállhatna – amúgy Agatha Christie regényekbe illően csavaros – eset, amikor egy gyilkosságot fednének el eutanáziával.

Én meg ott zokogtam, hogy hogyan lehet a jogtechnikával takarózni? Pedig ha adótörvényekről van szó, zokszó nélkül csinál a jogalkotó fából vaskarikát – kivételekkel, vélelmekkel, fikciókkal és egyéb jogi varázsigékkel. De ha az emberi méltóság a kérdés, akkor hirtelen jajj, de fontos a kristálytiszta jogegység és kivétel nélküli logika! Egyáltalán, hogy lehet öröklési jogi kérdéseket előrébb sorolni, mint a legfontosabb és legalapvetőbb emberi jogot: az emberi méltóságot. Anyagi-pénzügyi kérdések nem sérülhetnek az emberi jogok kárára?! És tényleg hagyunk évente sokezer kegyes halált választó haldoklót minden, emberi mivolt minimumát jelentő méltóságtól megfosztva szenvedni, hogy nehogy valami furmányosan ritka csavaros esetben visszaéljen valaki az eutanázia adta lehetőségekkel? Nem értem. Nem értem, hogy történhet ez meg.

Ami a jogi egyetem egyik poros előadójában olyan érthető, az a valóságban hogy lehet ennyire gyomorbavágóan más? Hol van itt kérem az Élet Szentsége? Ezentúl, aki erre mer hivatkozni, az menjen be egy elfekvőbe és keresse meg, hogy hol van, mert én nem találtam. Pedig vallásos emberként nagyon akartam látni.

És haragudtam azért is, mert minket, hozzátartozókat, magunkra hagynak. Hiába kéri a haldokló, hogy otthon szeretne meghalni, ritka, amikor ez békésen megy végbe. És az a nagy helyzet, ha valaki nem olyan szerencsés, hogy ne egy utolsó, nagy és látványos rohammal támadjon a betegsége, a szervezet ellen, akkor bizony lesz egy „csúnya jelenet”. Ám ha ekkor nem hívjuk ki a mentőt, az segítségnyújtás elmulasztása. Kettőtől öt évig tartó szabadságvesztés. Erre senki se készít fel, és nem is hallhattál ilyen történetekről, nem lehet párbeszéd része, nem kapsz tanácsot. Így hát reflexből tárcsázod a 112-t. Mert soha senki nem beszélt arról, hogy a mikor lehet még valóban „menteni”, és mikor „nyersz” csak 5-15 kórházi napot, ahol majd magányosan kell elmúlnia a szerettednek. Ott állsz egyedül. Magadra hagyva. És dönts, ahogy bírsz.

És haragudtam, mert úgy, hogy kegyes volt hozzám a Jóisten, és nem kellett se a lelki se a jogi következményeivel szembenéznem annak, hogy anyámat nem hagytam volna kínok közt elpusztulni, mégis hatalmas segítség volt a gyászcsoport, ahova jártam. És még ettől az őszinte megnyíláson alapuló feldolgozástól is megfosztottak volna a valami „életvédelmi” megfontolásból a törvények – ha máshogy alakul, és magányosan kell hordoznom egy „bűnös” titkot.

Évi sokezer méltatlanul haldokló – aki kérné a kegyes halált – még több gyászolót hagy maga után, akiket a jogi és lelki sötétségbe löknek. Ha megteszik, azért. Ha megtagadják, és végignézik a méltatlan kínlódást, akkor azért. Az ő emberi méltóságuk se számít. Viseljék. Az őrjítő lelki terhet egyedül. Örüljenek, ha nem kerülnek börtönbe…

Én nem így képzeltem el a Rendet.

Utólag, sok sorstársi történeteket végighallgatva haragszom azért is, mert emberségből jelesre vizsgázó orvosok és nővérek fölött lóg a szabadságvesztés damoklészi kardja, akik félrenézve nem számolják a felírt és elfogyott morfium injekciók számát. Akik nem kérdeznek, és nem írnak elő boncolást. Akik nem értik, mire mennek ki a kérdések. Akik elöl felejtik a gyógyszert a kórházban az ágy melletti éjjeliszekrényen. Aztán sose számolnak utána. Isten áldja őket, mert jobban védik az emberi méltósághoz fűződő emberi jogot, mint sok nagytudományú jogász, aki erre esküdött fel.

Ezért most szívből támogatom dr. Karsai Dániel Andrást, akit egy ALS nevű halálos betegséggel diagnosztizáltak – amitől Stephen Hawking is szenvedett. Ő most Strasbourghoz fordul, hogy ha eljön az a pillanat, amikor létezése már nem tartalmaz emberi méltóságot – de szenvedést annál inkább – emberhez méltóan fejezhesse be az életét. Anélkül, hogy szeretteit bajba keverné.

Köszönöm neki, hogy az őt ért sorscsapásból erőt merít, és olyan harcra készül, amivel könnyebbséget hozhat szinte mindannyiunk életébe. Mert hiába nem gondolunk bele, csak a legszerencsésebbek azok, akik így vagy úgy, de sose kell hogy találkozzanak a dilemmával – akár meg kell lépniük végül, akár nem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: A csontvázhullás megkezdődéséhez és az Orbán-párt népszerűségének bezuhanásához még az új kormány megalakulására sem volt szükség
Vidéki Prókátor egy friss posztban fejtette ki, hogy a választás utáni események, mint a Hankó-ügy, igazolják a korábbi forgatókönyvét. Szerinte a Fidesz népszerűségének bezuhanása már az új kormány megalakulása és az elszámoltatás megkezdése előtt beindult.


Vidéki Prókátor egy friss bejegyzésben vette sorra, hogy a választás utáni események, köztük a Medián egyik felmérése és a Hankó-ügy, az ő korábbi elméletét látszanak igazolni. A szerző szerint a történések „alátámasztani látszanak a kétlépcsős rendszerváltással kapcsolatos, választást megelőzően közzétett elméletem megalapozottságát és megvalósíthatóságát”.

Ennek a forgatókönyvnek az volt a lényege, hogy amennyiben a Tisza Párt nem szerez kétharmados többséget, a kormányváltást követően „rövid időn belül olyan mennyiségű csontváz fog kiesni a szekrényből”, hogy a Fidesz támogatottsága bezuhan. Úgy vélte, „ennek, meg a propaganda letekerésének köszönhetően az Orbán-párt népszerűsége nagy valószínűséggel levihető azon szint alá, mely a 2/3-os többség megakadályozásához szükséges”. A poszt írója szerint a második fázisban már könnyen elérhető lett volna a cél. „Ha pedig ez bekövetkezik, akkor a második lépcsőben, egy időközi választás révén már létrehozható az alkotmányozó többség.”

„Szerencsére azonban úgy alakult, hogy a gyakorlatban nem szükséges kipróbálni az elmélet megvalósíthatóságát” – írja a szerző.

Meglátása szerint a Fidesz népszerűségének csökkenése és a kellemetlen ügyek napvilágra kerülése már a kormányváltás előtt megindult.

„Amúgy ma már az is megállapítható, hogy a csontvázhullás megkezdődéséhez és az Orbán-párt népszerűségének bezuhanásához még az új kormány megalakulására és az új kormány intézkedéseire sem volt szükség”

– állítja.

A bejegyzést egy kérdéssel zárja, amely a jövőbeli kormányzati lépések lehetséges hatásaira utal: „MI lesz itt akkor, ha az új kormány elkezdi a munkát, elzárja a propaganda és a NER gazdasági hátországának közpénzcsapjait, nyilvánosságra hozza az Orbán-rendszer idején elkövetett bűnöket és nekiáll az elszámoltatásnak?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András: Orbán helyében inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat
A politikus Facebook-posztban bírálta Orbán Viktort az Európai Bíróság ítélete után. Fekete-Győr szerint "a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását”.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom alapítója a közösségi oldalán fejtette ki véleményét az Európai Unió Bíróság magyar „gyermekvédelmi” törvénnyel kapcsolatos ítéletéről és a leköszönő kormányfő arra adott reakcióiról. A politikus szerint szórakoztató figyelni a bukott miniszterelnök utolsó erőfeszítéseit. Úgy véli, a közvéleményt már egyáltalán nem érdekli, mit tesz vagy nem tesz a leköszönő kormány.

Fekete-Győr azt állítja,

a volt kormányfő „már a múlt embere, aki a saját összeomlott kártyavárának a romjain próbálja elhitetni magáról, hogy még mindig ő osztja a lapokat”.

A politikus szerint hiába levelezget Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, mert „a valóságban a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását”.

Levelezgethet Sulyok Tamással hajnaltól napestig, de a valóságban a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását.

A poszt írója szerint a korábbi kormány tizenhat éven keresztül próbálta megosztani a társadalmat „mesterségesen generált, »gyermekvédelminek« hazudott aljas uszítással”, és ezzel ártatlan embereket állított célkeresztbe. Fekete-Győr úgy látja, „ennek az undorító kirekesztősdinek vetett véget április 12-én a magyarok elsöprő többsége”.

Felidézte, hogy

a vitatott jogszabály „puszta politikai haszonszerzésből, a leghitványabb módon egy kalap alá vették a pedofil bűnözőket a meleg honfitársainkkal”.

Állítása szerint most, hogy az Európai Bíróság is kimondta az ítéletét, „végleg lerántotta a leplet erről az államilag szervezett, homofób megbélyegzésről”, Orbán Viktor még mindig egy „genderpropaganda nevű ócska fantommal viaskodva” igyekszik eljátszani a nemzetmentő szabadságharcost.

Fekete-Győr szerint ma már egyértelmű társadalmi akarat van egy olyan Magyarországra, „amely nem a megosztásra és a kirekesztésre, hanem az emberi méltóságra, az egyéni szabadság megkérdőjelezhetetlen tiszteletére, a magánélet szentségére és az európai szolidaritásra épül”.

A politikus a „most felálló rendszerváltó parlament” felelősségének nevezte, hogy a következő hónapokban törölje el a „putyini kottából átvett propagandatörvényeket”. Ezzel együtt egy olyan új gyermekvédelmi törvényt kell alkotni, amely szerinte „nem ártatlan kisebbségeket bélyegez meg, hanem tényleges védelmet nyújt a valódi szexuális ragadozókkal szemben”.

Innen is üzenem a bukott miniszterelnöknek: a helyében én mélységesen befognám a számat, és inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor a következő hónapokban végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat!

Végül Fekete-Győr azt írta, nem akarja megzavarni a volt miniszterelnököt a „politikai önfelszámolásban”, és nyugodtan írogathatja tovább „az értelmetlen leveleit a saját kis bukott bábjainak”. Azt tanácsolta neki, egy dolgot azonban jobb, ha az eszébe vés: „a történelem és a szabad Magyarország már túllépett rajta, a politikusbűnözők korszakának végérvényesen leáldozott!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vezető politikusok is börtönbe kerülhetnek a vagyonvisszaszerzési eljárások során az Ügyvédkör elnöke szerint
Dr. Horváth Lóránt szerint a vagyonvisszaszerzési eljárások elkerülhetetlenül letöltendő börtönbüntetésekkel fognak zárulni. A szakértő úgy véli, a felelősségre vonás a legmagasabb politikai szintig is elérhet.


Dr. Horváth Lóránt, az Ügyvédkör elnöke a Forbes Money podcastjában beszélt arról, hogy milyen jogi keretek között lehet visszaszerezni azokat a vagyonokat, amelyek az elmúlt években vitatott körülmények között kerültek ki az állami szférából. Az ügyvéd szerint a kulcs a jogszerűtlenség bizonyítása, ez ugyanis nemcsak európai uniós elvárás, hanem a társadalmi bizalom helyreállításának alapfeltétele is.

Horváth Lóránt szerint a legfontosabb tételmondat az, hogy valaki „jogszerűtlenül szerezte meg” a vagyont.

Úgy véli, a bizalom akkor áll helyre, ha ezeket a kérdéseket szakszerűen, jogszerű eljárások lefolytatásával rendezik.

Kiemelte, hogy az elmúlt 16 évben elképesztő mennyiségű állami pénz áramlott a magánszektorba és vesztette el közpénz jellegét. Bár voltak feltárások, a valódi felelősök gyakran kimaradtak az eljárásokból. Egy szakértővel folytatott beszélgetésére hivatkozva elmondta, a bírósági eljárások egyik fő problémája, hogy a valódi felelősök sokszor hiányoznak a vádlottak padjáról.

„A végső haszonélvezők vagy tényleges irányítók nem ülnek ott velünk. És úgy beszélgetünk ügyekről a bírósággal meg az ügyészséggel, hogy egyszerűen neveket nem lehet kimondani, vagy ha kimondjuk, akkor nincsenek az eljárásban” – fogalmazott.

Az ügyvéd szerint a problémakört ketté kell bontani: egyrészt az állami szereplők által elkövetett hivatali bűncselekményekre, másrészt az üzleti szereplők által elkövetett gazdasági bűncselekményekre. Az állami oldalon a legmagasabb korrupciós kockázatot az egyszereplős közbeszerzések és a kifejezetten egy szereplőre szabott pályázatok jelentik. „Kifejezetten valakire szabtak egy eljárást, úgy írták ki, hogy arra más jelentkező ne tudjon pályázni, vagy ne tudjon jelentkezni. És ezek az eljárások gyakorlatilag teljesen sínre rakták ezeknek a pénzeknek az elosztását” – mondta.

Számításai szerint mintegy 7-8 ezer eljárást kellene megindítani, ami olyan elképesztő mennyiség, hogy „gyakorlatilag a hatóságok megfulladnának ezeknek a vizsgálatoknak az elvégzésében”.

A helyzetet súlyosbítja a hatóságoknál tapasztalható ember- és szakértelemhiány. A rendvédelmi szerveknél 40-50 százalékos az állományhiány, és a fluktuáció miatt a tapasztalat is hiányzik. „Ha egy nyomozó, egy vizsgáló 20 éve ott van a szervezetnél, szinte matuzsálemnek számít” – érzékeltette a probléma súlyát. A komplex gazdasági bűncselekmények felderítéséhez olyan piaci tapasztalat kellene, amivel a nyomozók, ügyészek és bírók nem rendelkeznek. Horváth Lóránt szerint a megoldást a külső szereplők bevonása jelenthetné.

„Én azt gondolom, és nekem ez egy szilárd véleményem, hogy ezt a folyamatot nem lehet külső szereplők bevonása nélkül megcsinálni” – jelentette ki, példaként említve adótanácsadó cégeket, amelyek mesterséges intelligencia segítségével képesek nagy tömegű adatot feldolgozni és egyfajta „elkövetési térképet” készíteni a nyomozóhatóságok számára.

Az elévülési idő kapcsán elmondta, a büntetőügyekben ez viszonylag hosszú, akár 15 év is lehet, míg az adó- és polgári ügyekben jellemzően öt év. A bizonyításról szólva kifejtette, hogy a luxuséletmódról készült fotók és videók a közvélemény számára lehetnek beszédesek, de egy büntetőeljárásban nem bírnak bizonyító erővel. „Az, hogy egy büntetőeljárásban a bűnösség megállapítása kapcsán egy fotó, ami Dubajban a Burj Khalifa tetején készült, szerepet játszhat, azt gondolom, hogy nem” – állította.

Szerinte az üzleti oldalon elkövetett bűncselekményeket sokkal könnyebb lesz bizonyítani, mint a hivatali visszaéléseket, mivel a pénzügyi tranzakciók, pénzkivételek és okiratok nyomot hagynak. Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a Fidesz-kormány a kétharmados többségével lényegében legalizálhatta a korrupciót, Horváth úgy vélekedett, hogy magát a rendszert büntetőjogilag nem lehet felelősségre vonni.

„De azt, hogy a rendszer, a törvényhozás ilyen-olyan jogszabályokat hozott, ami lehetőséget biztosított arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el, azt szerintem nem fogjuk tudni orvosolni”

– mondta. Ez a probléma szerinte a második világháború utáni jogi dilemmákhoz hasonlítható, amikor egy állam a társadalom kárára hoz jogszabályokat.

A külföldre menekített vagyonok visszaszerzésével kapcsolatban úgy nyilatkozott, a banki tranzakciók szigorú ellenőrzés alá esnek, a készpénzmozgás azonban nehezebben követhető. A megoldás kulcsát a tanúvallomásokban látja.

„Szerintem ez lesz ennek az egész vagyonvisszaszerzésnek a kulcsa. Vagyis azok a személyek, akik egyébként kishalak vagy kis szereplők voltak ebben, azok fognak terhelő vallomásokat tenni a nagy szereplőkre vagy a kulcsszereplőkre, mert nem akarják helyettük majd elvinni a balhét” – jósolta.

Magyarország esetleges csatlakozását az Európai Ügyészséghez hatalmas előrelépésnek tartja. Úgy véli, a szervezetnek visszatartó ereje lenne, és komoly szakmai segítséget nyújtana a magyar hatóságoknak. „Azt gondolom, hogy ez egy fordulópont lesz Magyarországon, hogyha csatlakozunk az Európai Ügyészséghez” – fogalmazott.

Végezetül kijelentette, nem számít szimbolikus ítéletekre. A vagyon jelentős része – például ingatlanok, céges üzletrészek – viszonylag könnyen lefoglalható és pénzzé tehető. Az elkövetési értékek nagysága miatt pedig szerinte elkerülhetetlenek lesznek a letöltendő börtönbüntetések.

„Én azt gondolom, hogy ha ezeknek a bizonyítása megtörténik, elkerülhetetlen, hogy ezek az emberek börtönbe kerüljenek. Ezt nem tudom elképzelni, hogy bárki is ki tudja őket ebből szedni”

– mondta. Arra a kérdésre, hogy a felelősségre vonás milyen szintig terjedhet, egyértelmű választ adott:

„Legmagasabb szintig. Nem elképzelhető, hanem szerintem biztos, hogy vezető politikus is lesz benne.”

A teljes beszélgetés itt lehet meghallgatni:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Szabálytalan kérdés is volt a magyarérettségin a Magyartanárok Egyesülete szerint
Schiller Mariann a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a diákok és a magyartanárok egy része is úgy gondolja, hogy a korábbi évekhez képest nehezebb volt az idei írásbeli vizsga. Arról is beszélt, hogy az irodalmi feladatsor életrajzi kérdést is tartalmazott, ami nem felel meg a kritériumoknak.


A 2026-os magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsga komoly vitákat váltott ki. Az érettségi első felében a vizsgázók többek között Jókai Mór életpályájával és Wass Alberttel kapcsolatos kérdésekkel is találkoztak. A második, szövegalkotási részben a diákok vagy Arany János „A tölgyek alatt” című versét elemezhették, vagy a létösszegző versek témakörét mutathatták be, ami sokak szerint szűkítette a diákok mozgásterét. Nem sokkal a vizsga után elérhetővé váltak a feladatsorok nem hivatalos megoldásai is, azóta pedig a szakma is értékeli a feladatokat.

Milyen volt az idei magyarérettségi? Miért volt váratlanul nehéz az irodalmi feladatlap, és miért hiányzott belőle a kreativitás? Miért volt szabálytalan az egyik kérdés, és van-e esély a változásra a következő években? Erről beszélgettünk Schiller Mariann-nal, a Magyartanárok Egyesületének választmányi tagjával.

— Milyennek látja az idei érettségit a korábbiakhoz viszonyítva? Könnyű volt, vagy nehéz?

— Erre nagyon nehéz válaszolni. Már beszéltünk diákokkal, a sajátjainkkal, és ők egyértelműen azt mondják, hogy nehezebb volt, ahogy a kollégák egy része is így látja. Én egy picit árnyalnám a képet. Ez az érettségi ebben a formában csak két-három éve létezik, és ami igazán nehéz benne, az a szerkezetéből fakad. Az irodalmi feladatlap váratlanul nehéz lett, miközben voltak benne olyan elemek, amik elméletileg segíthették volna a diákokat, például volt, ahol lehetett elvileg választani – de hát miből...

Szóval nagyon sok volt a memóriateszt, aminek az irodalomértéshez nagyon sok köze nincsen.

És nem csak az fáj, ami bekerült a tesztbe, hanem az is, ami kikerült belőle. Nincsen benne gyakorlati írásbeliség vagy érvelés. Tehát olyasmi, ami a közvetlen irodalmon túl az életben maradáshoz segítség lehetett volna, ahogy a régi érettségiben volt. Az irodalmi feladatlap tehát nehéz volt, az szinte biztos.

A szövegértési feladatsor aránylag jó volt, a szöveg nagyon jól volt választva.

Irodalomról szólt, interjú volt, tehát könnyebb volt követni, és a feladatok nagy része is jó volt. Persze volt, amelyik kicsit lazán, puhán volt megfogalmazva, nem volt egészen egyértelmű. Egy csomó mindenre a holnapi javítási-értékelési útmutató ismeretében fogunk tudni válaszolni, hogy valójában milyen is volt, vagy mi az, ami elvárható. Volt benne néhány apróság, ami nem volt tökéletes, de összességében azt gondolom, hogy elfogadható volt.

Az igazából váratlan, a második, műértelmezési-szövegalkotási feladatlapban érhette a diákokat.

Amióta kétszintű érettségi van, emlékeink szerint nem fordult elő olyan, hogy egyik választható feladat sem tartalmazott prózát vagy legalább epikus művet.

A műértelmezés egy késői Arany János-vers, A tölgyek alatt volt, ami nehéz szöveg. A szempontok alapján lehetett róla írni, de

ez nagyon megdolgoztathatta azokat a diákokat, akiknek esetleg nem elsődleges iránya az irodalom.

Én nagyon hiányoltam néhány szómagyarázatot, lábjegyzetet a szöveghez. Arany Jánosnál jobban tényleg senki nem tud magyarul, de azért csak eltelt 150 év. A gyerekek ahhoz is hozzá vannak szokva, hogy a szöveggyűjteményben nagyon sok lábjegyzet, szómagyarázat, megjegyzés van. Hát itt most nem volt.

A másik feladat, a létösszegző versek, az pedig nagyon problémás.

Egyrészt nem nagyon lehet tudni, hogy melyik tanár, melyik tankönyv éppen mit tart létösszegzőnek, egyre több taneszköz mondja ezt egyre több mindenre. Másrészt az elmúlt években többször előfordult, hogy a feladat kiírása gyakorlatilag tartalmazza a megoldást. Tehát azok a diákok, akik maguktól rájöttek volna egy-két alapvetésre, nem tudnak, mert az már benne van a feladat instrukciójában. És ez egy probléma. Ahogy az is, hogy miért nem mondták azt, hogy itt van hat vers, ebből válasszanak ki hármat, és azon mutassák be, hogy milyen a létösszegző verstípus.

— Őszintén szólva nekem is szűknek tűnt ez a mozgástér. Ahogy elnéztem a feladatokat, az volt az érzésem, hogy nem szerettem volna idén érettségizni.

— Ezt az idén érettségizők is így gondolják, azt hiszem.

— Nem adta meg azt a szabadságot, azt a kreativitást, amit egy irodalom iránt érdeklődő diák elvárna.

— De drága uram, ez így van tíz éve.

Három éve biztosan, a kreativitás egyáltalán nincs előtérbe helyezve az elmúlt években.

— Hozzátenném, hogy nem csak az irodalomérettségin.

— Tehát a feladatlap első része főleg a lexikális tudást mérte?

Nem inkább, hanem csak: ahhoz semmit nem kell érteni az irodalomból.

— Ez egy olyan bebiflázandó anyag, amit az éppen leköszönő oktatási irányítás, vagyis a Belügyminisztérium tett be. Sokak ellenkezésére, de azt is hozzá kell tennem, hogy vannak, akik ennek örültek, mert ehhez tényleg nem kell semmit érteni. Ezt be lehet magolni, mint a periódusos rendszert vagy a nem tudom mit.

— Ez a vizsgán belül milyen súllyal szerepel?

— Ez száz pontból húsz.

— Ez a 20 százalék azt jelenti, hogy ugrott az ötös?

— Azt nem tudhatjuk, mert még van a szóbeli is. Elméletileg ettől még lehet ötös. Ha valaki az összes többi részét jól csinálja meg és jól is szóbelizik, akkor még meglehet az ötös.

— Az Eduline-on azt írták, hogy a diákok sírva jöttek ki, volt, aki egyenesen azt mondta,  hogy a leköszönő kormány bosszúja volt ez az érettségi.

— Én is szívesen mondanám ezt, de nem, mert ezt az érettségit jóval előbb összeállították, minthogy tudták volna, hogy ők leköszönnek. Ezt nem a múlt héten csinálták. De az az erős meggyőződés van benne, hogy az a jó diák, aki teljesen fölösleges adatokat bebifláz.

Az is igaz egyébként, hogy ebben a feladatsorban volt néhány olyan kérdés, ami még annak a kritériumnak sem felel meg, ami ezt a feladatlapot létrehozta.

Fel van sorolva pontosan, hogy milyen témakörökről szólhat a feladatlap, műfajok, műnemek, verselés, rímelés, és ezek között nem szerepel az életrajz. És ebben a feladatlapban volt életrajzi kérdés is. Ami eleve nem lehetne. Ebbe jogilag nem szeretnék belemenni, mert nem értek hozzá. Azt gondolom, hogy az egész érettségi mindenképpen érvényes, legfeljebb azt lehet mondani, hogy ezt az egy-két pontot kapja meg mindenki, ha valaki ezen a jogi hercehurcán keresztül akar menni. De ezt ráadásul irgalmatlan gyorsan kellene csinálni. Ahogy elnézem a magyar jogalkotást, ez nem nagyon fog menni. De lehet, hogy az Oktatási Hivatalban valaki, ha elég fellebbezés vagy megjegyzés érkezik, azt mondja, hogy jó, vegyük ki ezeket az életrajzi elemeket. Ami egyébként jó lenne, de azon már nem segít, hogy a gyerekek egy csomó időt eltöltöttek ezzel.

— Mennyire lehet ezt reparálni a szóbelin? Ott mekkora a szabadság?

— Vegyes. Abban nagyon szűkült a szabadság, hogy mik a szóbeli témakörök, de abban még van a tanároknak szabadsága, hogy pontosan mik a tételek és a feladatok. Például szintén három éve dőlt el, hogy Herczeg Ferenc ugyanolyan fontosságú író, mint Arany János vagy Kosztolányi Dezső, de hogy azon belül ki mit kérdez, és mennyire tanította, az még tanári szabadság kérdése.

— Ismerve a rendszer nehézkességét, van esély arra, hogy jövőre legalább egy kicsit közelebb hozzák az élethez az érettségit?

— A kérdések vagy a feladatok lehetnek kevésbé aprólékosak, de egy év alatt nem lehet megváltoztatni az érettségi rendszerét. Abban lehet talán bízni, hogy lehetséges egy kétlépcsős megoldás. Először csak egy kicsit fellazítani azt, ami van, és csak utána, nagyon hosszú távon valósulhat meg, hogy egy valóban új, 21. századi, szövegközpontú érettségi jöjjön létre.

Mert ahhoz új Nemzeti Alaptanterv kell, új kerettantervek kellenek, új taneszközök kellenek, és a kimeneti rendszert csak a végén lehet megcsinálni.

Tehát ez biztos, hogy évekbe kerül. Az átmeneti időben pedig kármentesíteni lehet. De az sem kevés.

— Amióta bevezették ezt a fajta rendszert, lehetett látni változást az eredményekben?

— Nem. Nagyjából ugyanannyi, mert az esszépontozás és a szóbeli pontozása valahogy kiegyenesíti ezeket a nehézségeket.

— Ez azért némileg megnyugtató.

— A diákok részéről némileg megnyugtató, a magyartanítást illetően viszont nem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk