SZEMPONT
A Rovatból

Amerikai elnök a tűzvonalban - Joe Biden példátlan kockázatot vállalt a kijevi úttal, kiszivárogtak a titkos részletek

Biden kilenc és fél órát vonatozott egy olyan területen, ami sem a földön, sem a levegőben nem áll amerikai ellenőrzés alatt. Ráadásul utoljára Abraham Lincoln járt ilyen közel egy aktív csatatérhez.


Joe Biden és felesége szombat este a washingtoni Georgetown egyetemen vettek részt egy misén. Ezután ellátogattak az amerikai történelmi múzeumba, végül vacsorázni mentek a Red Hen nevű olasz étterembe, ahol állítólag az amerikai főváros legjobb édesköményes-kolbászragus rigatoniját készítik. Ezután az elnöki pár visszatért a Fehér Házba, és a világ úgy tudta, hogy mindketten lefeküdtek aludni.

Ehelyett nem sokkal éjfél után az Andrews légitámaszponton megjelent egy különleges konvoj - írja a New York Times. Biden legszűkebb tanácsadói, biztonsági emberei, egy orvosi csapat, egy Fehér Házi fotós, és két újságíró ült a kocsikban.

A sajtóból egyedül a Wall Street Journal munkatársa, Sabrina Siddiqui, és az AP hírügynökség tudósítója, Evan Vucci tudtak arról, mi készül. Őket is egy nappal korábban értesítették, és a legszigorúbb titoktartásra kötelezték. Olyannyira, hogy az út részleteiről szóló e-mailnek a „További utasítások várhatók a golfmérkőzéssel kapcsolatban” címet adták.

Az Andrews támaszponton elvették a telefonjaikat is, és csak 24 órával később adták nekik vissza.

Nem a szokásos elnöki gépre, az Air Force One-nak nevezett Boeing 747-esre szálltak fel, hanem egy C-32-esre. Ez a Boeing 757-es katonai szolgálatba állított változata, amit rendszerint az alelnök és a first lady használ, főleg belföldi utakra. Mivel kisebb a Boeing 747-esnél, rövidebb kifutópálya is elég neki, és ami még fontosabb szempont lehetett: kevésbé feltételezik róla, hogy az elnök van a fedélezeten. Az AP szerint a hívójelet is módosították, a szokásos Air Force One helyett a SAM060-at használták.

Biden maga hajnali 4-kor érkezett meg, és a gép negyedóra múlva szállt fel, hogy átszelje az Atlanti-óceánt. Az elnököt Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó mellett Jen O’Malley Dillon, Fehér Ház stábfőnök-helyettese, és Annie Tomasini, az elnöki hivatal igazgatója kísérte el. A gép európai idő szerint reggel 5:13-kor szállt le a németországi Rammstein légibázison, majd a tankolás után kikapcsolt transzponderrel innen indult a lengyelországi Rzeszów-Jasionka repülőtérre, ahová 7:57-kor érkezett meg.

Bident ezután egy 20 kocsiból álló konvojjal, szirénák nélkül vitték keresztül Przemysl városán. Az egy órás út végén egy olyan vasútállomásra érkeztek, ahol több ezer ukrajnai menekült fordult meg az elmúlt évben.

Ezúttal azonban meglehetősen kihalt volt a környék. A konvoj egy bíbor színű vonathoz szállította az elnököt, amelynek néhány kocsiját az ukrán zászlóhoz hasonló kék-sárga színre festették. A vonat 9:37-kor hagyta el a pályaudvart és 10 óra körül lépte át az ukrán határt.

A Fehér Ház annyira titokban akarta tartani az eseményt, hogy négy órával azután, hogy Biden belépett Ukrajnába, kiadtak egy hamis jelentést, ami szerint az elnök a fővárosban tartózkodik, és hétfő estig nem is áll szándékában Európába utazni. Akkorra volt ugyanis hivatalosan bejelentve Biden lengyelországi útja.

Egyik kísérője szerint az elnök nemigen tudott aludni a hosszú vonatozás közben, ehelyett felidézte korábbi kijevi útjait, köztük az ukrán parlamentben mondott beszédét, és utolsó, 2017-es látogatásával kapcsolatos feljegyzéseit. Átolvasta Kijev rövid történetét is, egészen a város alapításától.

Biden tanácsadóival ugyancsak felidézte Volodimir Zelenszkijjel való tavaly február 24-i telefonbeszélgetését, amikor az ukrán elnök azt mondta neki: nem biztos, hogy még lesz alkalmuk beszélni.

Végül helyi idő szerint reggel 8 órakor érkeztek meg Kijev Pasazsirszkij állomására, amelynek peronjait előzőleg kiürítették. Az amerikai elnök kék öltönyt vett fel, ukrán nemzeti színű nyakkendővel.

Bident itt az Egyesült Államok kijevi nagykövete, Bridget Brink fogadta, és egy páncélozott járműkonvoj vitte tovább lezárt utakon keresztül a Zelenszkijjel való találkozójára. A konvojt előtte a legnagyobb titokban szállíthatták Kijevbe.

Az elnök öt órás látogatása során találkozott Zelenszkijjel a Mariinszkij palotában, majd együtt koszorút helyeztek el az Emlékezet Falánál az aranykupolás Szent Mihály-székesegyházban, ezután ellátogatott a kijevi amerikai nagykövetségre. Délután 13:10-kor már indult vissza a vonata.

Útban Lengyelország felé Biden több katonai, gazdasági és diplomáciai jellegű utasítást adott ki Ukrajna megsegítéséről. Este 20:45-re ért Przemysl-be, ahonnan Varsóba folytatta útját.

A New York Times szerint ez az út szinte példátlan volt az amerikai történelemben. A mindenkori elnököt gyakorlatilag folyamatosan egy olyan szuperbiztos védelmi falanx veszi körül, ami garantálja a biztonságát. Ezúttal azonban Biden kilenc és fél órán át vonatozott egy olyan területen, amit nem az amerikaiak tartanak ellenőrzésük alatt. Bár a vonat nyolc kocsija tömve volt biztonsági emberekkel, ez nem ellensúlyozhatta ezt a helyzetet.

A kockázatra jellemző, hogy Abraham Lincoln volt az utolsó hivatalban lévő amerikai elnök, aki ilyen közel ment a harctérhez, amikor a polgárháború idején Észak-Virginiába utazott.

Igaz, hogy Franklin D.Roosevelt elment Észak-Afrikába, Lyndon B. Johnson Vietnamba, Bill Clinton a Balkánra, George W.Bush és Barack Obama pedig Irakba és Afganisztánba, ahol egyébként Donald Trump is járt, de minden alkalommal vagy amerikai ellenőrzés alatt álló területre mentek, vagy pedig akkor érkeztek oda, amikor a harci cselekmények már végetértek.

Ukrajnában ellenben az amerikai hadsereg nincs jelen, és a légteret sem ellenőrzik.

Persze minden lehetséges óvintézkedést megtettek. Az utat hónapokon át készítette elő a Fehér Ház, a Pentagon és a különböző titkosszolgálatok. A lengyel-ukrán határ közelében amerikai gépek voltak a levegőben, hogy baj esetén az elnök segítségére siessenek. Egy E-3 Sentry légtérellenőrző gép és egy RC-135W Rivet Joint rádioelektronikai felderítő repülő is folyamatosan pásztázta a légteret. Ugyanakkor a határt nem léphették át, mert azt az oroszok esetleg háborús provokációként értékelték volna.

Moszkvát egyébként a Guardian szerint néhány órával az út előtt tájékoztatták arról, hogy Biden Kijevbe készül, nehogy véletlenül pont akkor mérjenek légicsapást a városra. Az oroszok szerint nem adtak garanciát az amerikai elnök biztonságára, és egy emlékezetes alkalommal a légvédelmi szirénák is megszólaltak, miközben az amerikai és az ukrán elnök Kijev utcáin sétált, mivel egy orosz MiG-31-es lépte át az ukrán-fehéroroszor határt, de támadás nem történt ez idő alatt.

„Úgy gondolom, nem szabad kétséget hagyni afelől, hogy az Egyesült Államok támogatja Ukrajnát a háborúban” – mondta Biden Kijevben. Az elnök felidézte, hogy épp egy évvel korábban az oroszok még az ukrán főváros elfoglalását tervezték.

„Azon az egy évvel ezelőtti sötét éjszakán a világ szó szerint Kijev bukására készült. Egy évvel később azonban Kijev áll, Ukrajna áll, a demokrácia még áll”.

– fogalmazott az elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Thuróczy Szabolcs: Ha 2026-ban is ebben a száraz szarban tapicskolunk, elhagyom az országot
A színész az Ördögkatlanon beszélt arról, mennyire felháborítja a luxus és a politikai közöny. Szerinte Rogán Barbaráék pénzéből akár tanárok béremelését is fedezni lehetne.


Thuróczy Szabolcs az Ördögkatlan fesztiválon ült le beszélgetni Veiszer Alindával. A színész elmondta, hogy Moszkva mellett van egy falu, ahol Aszadtól Janukovicsig mindenki megtalálható. Úgy fogalmazott, Orbán is elmehetne oda a több százmillióval együtt, és „mi meg boldogabban élnénk”.

A Telex által szemlézett beszélgetés elején Rogán Barbara luxustárgyairól beszélt. Szerinte a propagandaminiszter feleségének egyetlen karkötőjéből szinte az egész Ördögkatlan fesztivál kijönne. A Hermès táska ára 23 millió forint, amibe csak zsebkendőt és szájfényt lehet tenni. Azt mondta: „Amikor azt gondolod, hogy az elmebetegségnek nincs már határa! És megy be a Chanel boltba, hogy vesz még egy táskát.”

„A szekrényben lévő táskáiból egy teljes pedagógusi béremelés kijönne.”

Thuróczy szerint szeretne távol maradni a közélettől, de nem tud, mert a politika folyamatosan adja a témát, és ez nagyon feszült hangulatot teremt. „Félreállok az autóval, felordítok az égbe, nem marad bennem, nem leszek rákos. Kiordítom magamból” – mondta. Ha nem így vezeti le a feszültséget, akkor Bödőcs Tiborral sms-ezik. Szerinte a nagyjából 10 ezer üzenetükből akár 400-500 percnyi anyag is lehetne, ha egyszer kiadnák.

A rendszerváltás idején még a Fideszre szavazott, mert vidéki fiatalként nem érzett más pártot magához közel. Úgy látta, az SZDSZ túl budapesti volt, az MDF pedig kevésbé szólt a fiatalokhoz. Most úgy fogalmazott: „Az MDF már egy jó minőségű tokaji bor ehhez a koccintókultúrához képest, amit ma politikának nevezünk”. Torgyán József, Kuncze Gábor szerinte szórakoztató emberek voltak, Kupa Mihály pedig összetett mondatokban beszélt. Úgy érzi, a politika teljesen megváltozott, de „ennek egyszer vége lesz, mert csak a pénz érdekli őket, és csak erről tudnak beszélni”.

„Ma egy kurvajó országban Sára Sándor, Ungváry Krisztián meg Jankovics Marcell lenne a jobboldal” – mondta, hozzátéve, hogy ma ezt Bede Zsolt és Menczer Tamás képviseli.

A jövőjéről úgy nyilatkozott, nyugodtabb életet szeretne, „hogy kicsit felszabaduljon a társadalom, és fasza, fontos dolgokra lehessen koncentrálni”. A 2026-os parlamenti választásra és a lehetséges változásra is utalt: „Ha nem így lesz, akkor én biztosan elhagyom az országot, elmegyek Rijekába.”

Szerinte „ha jövőre megint ebben a száraz szarban fogunk tapicskolni, akkor végünk van”.

Szóba került Magyar Péter is, akiről Thuróczy azt mondta, „hihetetlen, amit kap” a Fidesztől és a holdudvarától, és „másfél év alatt meg is őszült a csávó”.

Színészként felháborítja, hogy a kormány milyen kulturális produkciókat támogat. „A tündöklő középszer dorbézol, égetik a pénzt, mintha nem lenne holnap” – mondta. A legtöbb kiemelt alkotást megnézi, így a Hunyadit is, de elaludt rajta. Szerinte „rengeteg ember van benne, akit szeretek, de ha én játszottam volna benne, röhögőgörcsöt kaptam volna magamon ebben a jelmezben”. A Tenkes kapitányáról viszont azt mondta, hogy jól volt megcsinálva, remek színészi játékkal. A Hunyadival kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Itt meg nyammogás van, nincs igazán brutál erejű, jó színészet. Szarok a szövegek, pedig lehetett volna ezt igazi, valós, jó párbeszédekkel csinálni.”

A beszélgetésben még szóba került a Pintér Bélához fűződő viszonya, nehezen induló pályája és az alkoholizmus is. Elmondta, hogy nagyon szereti az olyan feltörekvő előadókat, mint Beton.Hofi, Pogány Induló vagy Carson Coma. Úgy érzi, a hatalom „MSZMP KB, munkásőrhangulatban” áll hozzá a művészekhez, és „Azahriah számait elemzi a Mandiner”. Majka Csurran, cseppen című száma azért tetszett neki, mert sok emberhez eljutott. Szerinte a kormány felháborodása Majka főbelövős performanszán öngól, hiszen fél éve még azt mondták, a számhoz nincs közük, most viszont felvállalják, hogy róluk szól. „De ez már ebben az évben vagy a tizedik vagy huszadik öngól” – tette hozzá.

A teljes beszélgetést Veiszer Alinda csatornáján lehet megnézni és meghallgatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: