„Alaposan megtisztítjuk a területet” – így oldaná meg Trump a Gázai övezet kérdését
Donald Trump egyelőre fáradhatatlannak tűnik a külpolitikai kérdések terén. A hétfőn hivatalba lépett amerikai elnök megoldási javaslattal állt elő a Gázai övezetet illetően is.
Trump Jordánia királyával, II. Abdullah-hal egyeztetett szombaton, és megkérte a jordániai államfőt, fogadjon be még több palesztin menekültet. Trump ugyanezt javasolja majd Egyipomnak, így vasárnap esz-Szíszi egyiptomi elnökkel is egyeztet.
Az elnök szerint összesen mintegy másfél millió emberről van szó, és úgy gondolja, valamit most már tenni kell, mert évtizedek óta tart a konfliktus azon a területen.
– fogalmazott Trump és hozzátette: a Gázai övezet gyakorlatilag egy bontási terület, az ott élők haldokolnak, ezért inkább bevonná a környező arab országokat, hogy új lakóházakat húzzanak fel a saját területükön, ahová átköltöztetnék a palesztinokat, „ahol a változatosság kedvéért talán békében élhetnének”.
Via 24.hu