HÍREK
A Rovatból

Akár 900 ezer menekült is érkezhet Magyarországra a kormány szerint

Bakondi György azt közölte, szerda délig több mint 432 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra.


Az előrejelzések szerint

akár a 900 ezret is elérheti az Ukrajnából, a háború elől Magyarországra menekülők száma

- jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Bakondi György közlése szerint szerda délig több mint 432 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra. Hozzátette: miközben a hadműveletek első időszakában a háború elől, ma már a háborúból menekülnek az emberek az Ukrajnával szomszédos biztonságos országokba.

Ez a megváltozott helyzet más minőségű erőfeszítéseket igényel a magyar hatóságoktól, a civil szervezetektől és az önkormányzatoktól egyaránt - fogalmazott, rámutatva, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van a különböző szervezetek, az ország erőtartalékainak összehangolására.

Bakondi György kiemelte, hogy folytatni kell a kárpátaljaiak támogatását is, mert a térségbe nagy számban érkeztek Kelet-Ukrajnából olyanok, akik mindenüket elvesztették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Amikor anya becsörög fotózás közben – Videó
A TISZA Párt vezetője az országjárása során a komoly beszédek után vidám pillanatokat is megélhet. Ilyen volt, mikor egy szelfi készítése közben hirtelen megszólalt a telefon.


Magyar Péter kampánykörúton van, ahol a komoly beszédek mellett előfordulnak vidám pillanatok is. Egy ilyen esetet videón is megmutattak. Az egyik esti rendezvényt követően a szokott módon a TISZA Párt vezetője épp szelfit készített egy lánnyal, mikor megszólalt a fiatal mobilja. A kijelző szerint "Anya" hívta a lányát.

A telefont azonban a politikus vette fel, és ő köszöntötte az asszonyt:

"Magyar Péter vagyok, Jó estét kívánok! Most le kell tennünk, mert fényképezkedünk. Mindjárt adom a lányát, minden jót"

- mondta a telefonba.

A kép végül elkészült, ahogy még sok másik is - derült ki a rövid felvételből.

VIDEÓ: Magyar Péter és "Anya"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiderültek „az oroszlán üvöltése” hadművelet részletei: így készült Izrael az Irán elleni támadásra
Az izraeli hadsereg hónapokig dolgozott a terven, a hírszerző tisztek több ezer órát töltöttek a művelet előkészítésével. A célpontfelderítés párhuzamosan zajlott az iráni parancsnokok és a felső vezetés pontos helyzetének követésével.


Ahogy arról már több cikkben beszámoltunk, Izrael szombat reggel az Egyesült Államokkal közösen összehangolt légicsapásokat mért Iránra, melyek több teheráni helyszínt is érintettek.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton egy héber nyelvű videóüzenetben jelentette be, hogy megkezdődött az „oroszlán üvöltése” nevű hadművelet, amelynek célja, hogy elhárítsák az Iszlám Köztársaság által jelentett egzisztenciális fenyegetést.

Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint a térségben iráni katonai célpontok százait támadták. A célpontok között viszont olyan épületek is voltak, „ahol Irán politikai–biztonsági vezetői rétegének magas rangú tisztségviselői gyűltek össze”

– írja a Times of Israel.

A hadsereg felvételeket is közzétett a nyugat-iráni rakétaindítók elleni csapásokról.

A hadsereg azt is elárulta, hogy a terven hónapokig dolgoztak, a támadást pedig a Hírszerzési Igazgatóság vezetésével végrehajtott, nagyszabású hírszerzési művelet előzte meg, melynek célja az volt, hogy „azonosítsa azt a műveleti lehetőséget, amikor a rezsim vezető tisztségviselői összeülnek.”

A közlemény szerint

a célpontfelderítés „párhuzamosan zajlott az iráni parancsnokok és a felső vezetés pontos helyzetének követésével.” A hírszerző tisztek több ezer órát töltöttek a művelet előkészítésével.

Szándékosan reggel, és nem éjjel csaptak le, noha számoltak az iráni felkészültséggel. Állításuk szerint ezzel „másodszor is sikerült taktikai meglepetést elérniük”, utalva a 2025 júniusában zajlott 12 napos háború nyitócsapásaira. A tavalyi, 12 napos háború során Izrael szintén meglepetésszerű támadásokkal indított, amire Irán nagyszabású rakéta- és dróncsapásokkal válaszolt.

Az izraeli hadsereg szerint az Egyesült Államok többek között azért csatlakozott a mostani művelethez, mert bízik az izraeli „hírszerzési és műveleti képességekben”, és meggyőzték őket a tavaly júniusi háborúban elért eredmények is.

Azt is közölték, hogy a célpontok számát több száz százalékkal növelték, így Izrael felkészült arra, hogy ameddig szükséges, csapásokat mérjen Iránban.

Az izraeli támadásra válaszul az iráni hadsereg bejelentette, hogy „több tucat támadódrónt” indított Izrael ellen.

Közleményükben azt írták, hogy ez az „első kiterjedt dróntámadó művelet”, amelyet „konkrét célpontok ellen a megszállt területeken és a cionista rezsim minden érdekeltsége ellen” hajtanak végre. A drónoknak több órába telik, mire elérik Izraelt. A korábbi, hasonló támadások tapasztalatai alapján a drónok túlnyomó többségét a vadászgépek még azelőtt elfogják, hogy elérnék Izrael határait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Izraeli tévé szerint valószínűleg megölték az iráni legfőbb vezetőt, az iráni külügyminiszter reagált: „amennyire én tudom” Hámenei még él
Hivatalos megerősítés még nincs. Egy másik izraeli tévé szerint egyszerűen nem tudják elérni, állapota ismeretlen. A külügyminiszter szerint pedig életben van a vezető.


Izraeli tévécsatorna szerint egyre több jel utal arra, hogy a szombati izraeli csapásban megölték Ali Hámeneit, Irán legfőbb vezetőjét. A hírt a Channel 12 közölte névtelen izraeli forrásokra hivatkozva, de hivatalosan egyelőre nem erősítették meg – írta a Times of Israel.

Izrael közszolgálati tévéje, a Kan azt közölte, hogy Hámeneivel „nincs kapcsolat”, és állapota ismeretlen. A Channel 12 percekkel korábban még arról számolt be, hogy az izraeli értékelés szerint Hámenei „legalábbis megsérült”.

A tévécsatorna szerint az értesülés nem műholdfelvételeken alapul, amelyek Hámenei elnöki rezidenciájának lerombolását mutatják, hanem névtelen forrásoktól származik.

A Channel 12 arról is beszámolt, hogy a mai csapások „nagyon jelentős kárt” okoztak az iráni rezsim vezetésének és katonai parancsnokainak, miután az Egyesült Államok és Izrael összehangolt csapásokat hajtott végre iráni célpontok ellen. Több vezetői és katonai objektumot is találat ért, izraeli források szerint pedig a műveleti célpontok között szerepelt az iráni legfelső vezetés is.

Válaszul Irán rakéta- és dróntámadásokat indított, többek között amerikai támaszpontok ellen a térségben, és kemény megtorlást helyezett kilátásba. A mostani eszkaláció előzménye a 2025-ös iráni–izraeli háború volt. Izraeli tisztségviselők már akkor jelezték, hogy a legfelső iráni vezetés elleni célzott likvidálást sem zárják ki.

Később Irán külügyminisztere reagált, ő azt közölte, hogy Hámenei még él, „amennyire én tudom”. Abbas Araghchi az NBC Newsnak adott interjújában nyilatkozott. Az élő adásban azt is elmondta, hogy két parancsnok meghalt a csapásokban, de a rezsim magas rangú tisztviselői túlélték.

„Minden magas rangú tisztviselő életben van” – közölte. „Tehát mindenki a helyén van, és kezeljük ezt a helyzetet, és minden rendben van"

- írja a Times of Israel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Melegparti, zsarolás, elterelés – Bese Gergő szerint kormányzati nyomásra függesztették fel a papi szolgálatát
A volt dunavecsei plébános egy kompromittáló videófelvétel miatt került a hatóságok látókörébe. Az ügy a papi szolgálat alóli felfüggesztéséhez vezetett, melyet az egyház az ügy nyilvánosságra kerülésével indokolt - interjút adott a Partizánnak a volt pap.


Kormányzati nyomásra függesztették fel a papi szolgálat alól – ezt állítja Bese Gergő, a Fidesz-közeli körök egykori sztárpapja a Partizánnak adott interjújában, másfél évvel a botrány kirobbanása után. Bese korábban a Fidesz fontos szereplője volt, a Karmelitát és a Megafon irodáját is ő szentelte fel, szerepelt a KDNP fizetési listáján, és rendszeres résztvevője volt a Békemenetnek, valamint a kormánypárti rendezvényeknek.

A botrány akkor robbant ki, amikor a Válaszonline 2026. szeptember 6-án megírta, hogy a legfelsőbb kormányzati körökig is eljutott egy akta, amely szerint a dunavecsei plébános melegpartikon vett részt és intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. A cikk megjelenése után azonnal felfüggesztették.

Bese a mostani interjúban arról beszélt, hogy március 17-én egy nyilvános szereplése után hívták meg egy VII. kerületi lakásba, ahol négy férfi tartózkodott. Elmondása szerint egyetlen whiskyt fogadott el, „és utána nekem az Almásy téren a pad, ennyi”.

Emlékezetkiesésére hivatkozik, és tagadja, hogy korábban lett volna kapcsolata férfiakkal. Ezzel szemben a melegparti egyik résztvevője korábban azt állította, Bese végig magánál volt, és tudta, milyen eseményen vesz részt.

Bese szerint az eset után egy évig zsarolták a felvétellel, majd július 29-én telefonhívást kapott az Alkotmányvédelmi Hivataltól. Augusztus 7-én

bement a hatósághoz, ahol állítása szerint közölték vele, hogy papi pályafutása véget ért, mert személye terhessé vált a védett vezetők számára. Bese szerint virágnyelven azt is a tudomására hozták, hogy vagy elhagyja az országot, vagy végez magával.

A hatóság emberei itt hozták szóba a kompromittáló videót, aminek a megtekintését Bese visszautasította.

Ezt követően a pap találkozót kért Nagy Jánostól, Orbán Viktor titkárától, akivel augusztus 11-én egy kávézóban találkoztak. Nagy állítólag azt mondta neki: „mi reformátusok vesztettünk egy Balogot, a katolikusok veszítenek egy Besét”, majd közölte, hogy többet nem fognak találkozni. A Partizán megkeresésére Nagy János elismerte a találkozó tényét, ahol közölte Besével, hogy tanácsot és segítséget sem tud adni, de imádkozni fog érte – írja a 444.hu.

Az érsekség augusztus 26-án még nem váltotta le Besét, aki egy általa kért pszichológiai vizsgálatra hivatkozva állította, nincsenek homoszexuális hajlamai.

Bese szerint azonban a kormányzat elégedetlen volt az ügy kezelésével, és egy sokkal nagyobb botrány elterelésére akarták felhasználni az ő esetét, utalva egy, a történtek után egy évvel kirobbant ügyre, megemlítve a „Szőlő utcát” és „Zsolti bácsit”.

Gulyás Márton műsorvezető erre úgy reagált, hogy Bese vagy a rendszerváltás utáni legsúlyosabb kompromat áldozata, vagy egy „ordas nagy kamut” ad elő.

Bese állítja, szeptember 3-án az Alkotmányvédelmi Hivatal újra kereste, és közölték vele, hogy felvették a kapcsolatot az érsekkel, aki fel fogja őt függeszteni. Szeptember 6-án ez meg is történt.

Ezzel szemben Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Partizánnak azt nyilatkozta, nem politikusi vagy kormányzati nyomásra döntöttek a felfüggesztés mellett, hanem azért, mert az ügy nyilvánosságra került, és innentől kezdve nem kezelhették az egyház belső ügyeként.

VIDEÓ: Bese Gergő: Az Alkotmányvédelmi Hivatalban közölték velem, hogy a papi hivatásom véget ér


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk