Úgy érzi magát az ember, mint egy kirabolt ridikül
Egyetlen e-mailből tudták meg március végén a Tévelygőkért Alapítvány munkatársai, hogy nem tarthatnak több Mesekört a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. “Ez óriási érvágás lehet, hatalmas csalódás” – mondta a 33 éves Kocka, aki három éve szabadult Balassagyarmatról, miután évekig járt a Büky Dorottya vezette Mesekörbe. Azelőtt el sem tudta képzelni, hogy valaha szabad lesz.
“Nem is érdekelt, milyen lehet kint lenni. Elfogadtam a rendszert, tettem a dolgom mindennap, de ahogy bekerültem a Mesekörbe, fokozatosan vágyni kezdtem a kintlétre, érezni akartam, mi van odakint. Addig nem is tudtam, hogyan kell emberekkel kommunikálni, annyira elszoktam tőle. Ennek köszönhetem, hogy ki tudtam jönni”.
Tavaly október óta ez már a harmadik civil szervezet, amelyet nem hagy tovább dolgozni a büntetés-végrehajtás. Korábban a börtönkörülményeket és a fogvatartottak jogainak érvényesülését vizsgáló Magyar Helsinki Bizottsággal és a börtönrádiókat működtető Adj Hangot Egyesülettel is felmondták az együttműködést
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön a Tévelygőkért Alapítványnak küldött levelében azt írta: “Mesekörünk létezését fel kell függesztenünk, szigorodtak a fogvatartottak mozgatására, életére vonatkozó szabályok, valamint a mi intézetünkben is elindult az elvándorlás a személyi állomány vonatkozásában”.
Az alapítvány szerint ebből a részletből is látszik, hogy az intézet magáénak érezte a programot, és a döntést magasabb szinten hozták meg. A program két korábbi résztvevőjével és az alapítvány munkatársaival beszéltük át, mire volt jó egy mesekör a börtönben.
Állva, sírva tapsoltak nekünk
A Mesekör programot Feldmár András pszichológus és Büky Dorottya, a Feldmár Intézet igazgatói dolgozták ki, és 2011-ben indították el Balassagyarmaton. A lényege, hogy a rabok a saját élményeikből állítanak össze mesejátékokat, amit színpadra visznek, és félévente egyszer előadnak a többi rabnak és a szeretteiknek.
Néhányan eleinte furcsán néztek a mesekörösökre, Kocka is tartott tőle, hogy mit szólnak majd a többiek, ha megtudják, hogy csatlakozott.
“Először nem akartam menni, úgy éreztem, hogy hülyének fognak nézni”. De ahogy teltek az évek, a Mesekör egyre népszerűbb lett, és már inkább kiváltság volt a csapat részének lenni. “Ahogy feloldódtam, húztak magukkal az emberek. Úgy feloldódtam, hogy már hiányzott, vártam a pénteket, a próba napját”.
Sokan voltak, akik szerettek volna, de nem fértek be, hiszen egy több mint 400 fős börtönről van szó. “Volt, hogy 25 emberrel dolgoztunk egyszerre, az brutális volt, mert 12-14 emberrel optimális” – mondta Büky.
“Két-három-négy hónapot melóztunk egy darabbal, és sikerünk volt. Ott volt több száz ember, és állva, sokan sírva tapsoltak. Ott nem elítéltnek, hanem embernek éreztem magam. Ez olyan élmény, amire nem voltam felkészülve, ez az ember csontjáig hatol” – emlékezett vissza Károly, aki kérte, hogy ne a valódi keresztnevén szerepeljen. A darabbal néha más börtönökben is felléptek. “Az egyik parancsnok azt mondta, nagyobb sikerünk volt, mint a kalocsai lányoknak” – nevetett.
Kockához hasonlóan ő is évek óta börtönben volt, amikor megismerte a Mesekört. “Majdnem egy évig lobbiztam, mire sikerült bekerülnöm. Elmentem a próbájukra, megnéztem az előadást, és irigykedni kezdtem, hogy az a heti három óra mennyire csodálatos tud lenni, kiszakít abból a környezetből. A börtön egy szürke, monoton dolog. A falak fehérek, a ruhák szürkék, a rácsok feketék, ennyi. Nincsenek színek és távolságok. Úgyhogy ez a lelkünknek olyan pontját érintette meg, amit semmi más nem tudott a felszínre hozni”.
“A másik része pedig, hogy a családnak is előadhattuk. Testközelből is megnézhették, az apák játszhattak a gyerekeikkel. Ez egy félórás történet, de mégis nagy élmény volt. Más, mint a beszélőasztalnál ülni, miközben ott áll mögötted az őrség, hogy egy hangos szó se hallatsszon. Azelőtt nem szerettem színpadra állni és szerepelni, meg kellett erőltetnem magam. Nem tudtam, hogy fog menni, de a szeretteimnél nagyon sikeres volt, és ez a mai napig sokat számít”.
Enélkül nem tudnék normális életet élni
Kocka szerint az előadásaik azért is voltak sikeresek, mert hitelesen tudták előadni a szerepeiket, amik igazából nem is szerepek voltak. “Ez nem börtönszínház, nem arról van szó, hogy eljátsszák az István, a királyt, vagy bármit” – mondta Huszár Annamária Mesekör-tréner.
“Kocka” Huszár Annamária Mesekör-tréner és Büky Dorottya a Feldmár intézet egyik igazgatója között. / Fotó: Hajdú D. András
Kész szerepek helyett mindenki a saját élményeiből táplálkozott, bármit belevihettek az előadásba, még ha elsőre hülyeségnek is tűnt. “Minden héten elmeséltük, hogy mit álmodtunk, beszélgettünk róla. Nekem van néhány álmom, ami egész életemben megmaradt, az egyiket el is játszottuk” – mesélte Károly. “Arról szólt, hogy az ördöggel kártyáztam, aki törökülésben ült, látta a lapjaimat, és akármit tettem, akármit húztam, mindig nevetett rajtam. Ez nagyon megmaradt bennem”.
Károly és Kocka szerint a Mesekör nélkül ma sem tudnának normális életet élni. “Nagyon sokat számított, hogy az utolsó években civilekkel kommunikálhattam.
Láttam, hogy a civil társadalomnak is van olyan szegmense, amely elfogad úgy, mint egy hétköznapi embert, és nem a múltamban turkálva próbálnak elemezni. Jobb volt kijönni úgy, hogy tudatosították, nem fog mindenki céltáblának nézni. Jó volt rövid időkre úgy érezni, hogy nem elítélt vagyok.
Ez sokat hozzátett ahhoz, hogy normális emberként jöjjek ki, és megálljam a helyem” – mondta Károly, aki a szabadulása óta munkagépek adásvételével foglalkozik.
A mesekörös rabok kezét a szabadulás után sem engedi el az alapítvány. A B-terv nevű programban segítenek azoknak, akiknek nincs családjuk, vagy ha van is, nem tudnak visszamenni hozzájuk. “Fedél, munka és olyan segítők kellenek nekik, akik ott vannak velük az átmeneti időszakban” – mondta Büky.
Kocka is részt vett a B-tervben, hiszen állami gondoskodában nőtt fel, onnan Tökölre került, majd Balassagyarmatra, vagyis egyik zárt rendszerből esett a másikba. Így érthető, hogy sokáig nem is vágyott a kintlétre, szabadulása óta viszont heti öt-hat napot dolgozik egy bisztróban. Szerinte a Mesekör nélkül ez most nem így lenne.
Egy újabb trauma
Márciusban tizenöt balassagyarmati rab járt a Mesekörbe, míg egyik napról a másikra ki nem derült, hogy többé nem engedik be a Tévelygőkért Alapítvány munkatársait. Büky Dorottya szerint óriási károkat okozhat ilyen hirtelen megszakítani egy hasonló programot. “Folyamatokról van szó, amelyekben odafigyelünk egymásra. Mindenki beleteszi magát, senkinek sem tesz jót, ha egyszer csak véget ér”. Arra sem kaptak lehetőséget, hogy felkészítsék a rabokat a program végére: az egyik pénteken még próbáltak, aztán egyszer csak jött egy e-mail, hogy vége.
“Az ilyesmi elkedvteleníti az embert. A csalódottság miatt ilyenkor térnek rá odabent a veszélyesebb útra” – mondta Kocka. Károly szerint úgy érezhetik magukat a mostani mesekörösök, mint a kirabolt ridikülök, vagy mintha “ugyanazon a napon hagyta volna őket ott az asszony, és rúgták volna ki őket a munkahelyükről.”
“Akik börtönben vannak, születésük óta hasonló traumákon mentek keresztül, sokan például akkor, amikor állami gondozásba kerültek. Egy ilyen döntés újra traumatizálja őket, megint át kell élniük, hogy valaki azt ígérte, jövő pénteken újra jön, aztán mégsem” – mondta Büky.
Európában vevők a projektre
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szerint nincs szó kitiltásról, a balassagyarmati börtön “csupán felfüggesztette az alapítvány által működtetett meseköri tevékenységet, tekintettel arra, hogy a két szervezet között korábban határozott időre kötött együttműködési megállapodás lejárt, és a további esetleges együttműködésről még nem kezdődtek meg az egyeztetések” – írták megkeresésünkre.
Bükyék szerint ez azért is furcsa indoklás, mert utoljára 2016 áprilisában volt szerződésük, akkor járt le a Norvég Civil Támogatási Alapnál elnyert pályázatuk. “Azóta szerződés nélkül, önkéntes munkában dolgoztunk. Ha ez volt a probléma, előbb is észrevehették volna”.
A korábbi években az országos parancsnokság kifejezetten nyitott volt a civilek és a sajtó felé is, a 2016 végén kinevezett új vezetés viszont sokkal szigorúbban képzeli el az ideális börtönéletet. Ebbe illeszkedik, hogy az utóbbi időben megszigorították a családi kapcsolattartást, és az ügyvédek is egyre rosszabb körülményekről számolnak be. Az alapítvány szerint ez a keménykezű felfogás érte utol őket is.
Bükyék szerint az előző országos parancsnok, Csóti András nagyon együttműködő volt velük. “Voltunk bent nála, és teljesen őszintén elmondta, hogy pénz nincs, de amiben tud, támogat, találjuk ki, hogyan tudunk együttműködni”.
Úgy emlékeznek, a parancsnok azt mondta nekik, ha a munkájuk miatt akár csak egy ember is máshogy fog viszonyulni a társadalomhoz a szabadulása után, az pont száz százalékkal több, mintha egy sem változna meg. “Ő adta nekünk ezt a szemléletet”.
Az alapítvány szerint egészen a 2016-os vezetőváltásig így ment, azóta szépen lassan szűkült a mozgásterük. Kezdődött azzal, hogy többé nem tarthattak elődadásokat külső helyszínen, aztán már a leveleikre sem válaszoltak.
Most azt sem tartják kizártnak, hogy a Mesekör-program előbb fog befutni Európában, mint Magyarországon. Úgy érzik, felfigyeltek rájuk nemzetközi szinten, meghívták őket egy stuttgarti konferenciára és egy svájci alapítványhoz is. Közben próbálnak lobbizni itthon, hogy újraindulhasson a program, ha pedig nem sikerül, kapcsolattartóként járnának be azokhoz, akik eddig a Mesekör tagjai voltak. Huszár Annamária szerint “ez is több lenne, mintha magukra hagynánk őket. Ha így alakul, erre még önkénteshálózatot is létrehozhatunk. De azt nem akarjuk, hogy a fiúk szívják meg odabent”.
