SZEMPONT
A Rovatból

„Amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt" - mondja az Irán-szakértő

Sárközy Miklós szerint ha talpon marad az iráni rezsim, kénytelen lesz újragondolni az 1979-es alapokat. Az Izrael-ellenességet például fel kellene adniuk. Ugyanakkor az ellenzék gyenge, és a hatalom összeomlása könnyen polgárháborúhoz vezethez.


Izrael már nemcsak katonai és nukleáris létesítményeket vesz célba Iránban, bombázott már kőolajfinomítót és üzemanyagtartályokat, hétfőn pedig az állami televízió egyik épületét rombolta le Teherán központjában, miután felszólította a helyieket, hogy hagyják el a kerületet. Az irániak tömegesen menekülnek, az autóikkal szinte eltorlaszolták a fővárosból kivezető autópályákat, aminek az egyik oka, hogy sokan úgy érzik, semmiféle segítséget, tanácsot nem kapnak a kormánytól, hol és hogyan vészelhetnék át az izraeli támadásokat.

Netanjahu már az iráni rezsim lehetséges bukásáról beszél, Trump pedig hezitál aközött, hogy tárgyalóasztalnál kényszerítse az irániakat az atomprogramjuk feladására, vagy Izrael rendelkezésére bocsássa azt a bunkerromoló bombát, ami egyedül képes lehet elpusztítani Irán legfontosabb és legvédettebb nukleáris létesítményét Fordóban. Mit gondolnak az irániak az egyre hevesebb izraeli támadásról, és arról, hogy az iráni rezsim láthatóan képtelen a hatékony védezekésre? Repedezhet-e az ottani rendszer? Erről beszélgettünk Sárközy Miklós iranistával, a Károli Gáspár Református Egyetem docensével.

– Masih Alinejad, az évek óta az FBI védelme alatt élő iráni aktivista üdvözölte Izrael akcióját, legalábbis a katonai és titkosszolgálati vezetők likvidálását. Ő, és más ellenzékiek abban bíznak, hogy eljött az Iszlám Köztársaság végórája. A kérdés csak az, hogy megvan-e ehhez a társadalmi bázis?

– Egy háború közepén vagyunk, amely csak három-négy napja kezdődött, de már most rendkívül drámai. Jelenleg még nem tudjuk, mi lesz a kimenetele. Tény, hogy izraeli oldalról több személy ellen irányuló, drámai likvidálás történt, de ez önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy kijelentsük: rendszerváltás lesz.

Az otthon élő irániak, főként a teheráni nagyvárosi lakosság most elsősorban az életéért aggódik, és nem a rendszerváltáson töri a fejét. Sokan éppen menekülnek a városból.

Ha a rendszerváltás kérdését vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy inkább az emigrációban élő, főként jómódú irániak között jelenik meg ez a gondolat, akik nyugatiasabb, kevésbé vallásos életre vágynak. Otthon is sokan elégedetlenek, anyagi vagy ideológiai okokból, de paradox módon az elmúlt napokban, a rájuk mért támadások hatására, amelyeket sokan nem a rendszer, hanem az országuk elleni támadásként értelmeznek, mégis összezártak a rezsimmel. Amikor városi célpontokat, például olajtározókat, gáztartályokat, vízvezetékeket bombáznak, azt már inkább a lakosság megfélemlítésének, terrorizálásának élik meg. Ez pedig szolidaritást vált ki.

Sokan nem a rezsimet, hanem Iráni nemzeti identitásukat érzik megtámadva.

Emiatt is korainak érzem, hogy rendszerváltásról beszéljünk.

– Az ottani nők azért biztosan nem hívei az Iszlám Köztársaságnak...

– Ezt így ebben a formában nem merném kijelenteni, szerintem ez túl sommás megközelítés. A városi, fiatal, értelmiségi nőkre ez nyilván igaz lehet, de Iránban nagyon sokféle társadalmi réteg él: város és vidék, vallásos és kevésbé vallásos, különböző etnikai csoportok. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági szankciók és a teokratikus szabályok sokaknak nem tetszenek. De ma reggel például láttam egy videót, amelyben egy csador és fejkendő nélküli fiatal nő, valószínűleg vidékről, követeli, hogy bombázzák Izraelt. Paradox helyzet:

egy emancipált nő, aki nem szereti a kendőt, most mégis a rendszer mellett áll, mert úgy érzi, hazáját támadják.

Ez mutatja a helyzet bonyolultságát.

– A számunkra anakronisztikusnak tűnő teokratikus rendszernek vannak még Iránban tartalékai?

– Irán egy nagyon sokszínű társadalom, sok etnikumból tevődik össze, és ugyanakkor egy nagyon modern társadalom is. Tehát egy olyan autoriter, teokratikus rendszerről van szó, amely legalább annyira sok lehetőséget is biztosít a lakosságnak. A Közel-Kelet egyik legmodernizáltabb, informatikailag legfejlettebb országáról van szó.

– Szabad az információáramlás?

– Nem egy nyugati liberális demokráciáról beszélünk, tehát nyilván vannak korlátozások. De az emberek többsége, különösen a fiatalok, technikailag meg tudják kerülni ezeket. VPN programok használatával pillanatok alatt bejutnak a letiltott oldalakra. Még a politikusok is jelen vannak az elvileg tiltott Facebookon. Irán ebben sem hasonlítható Észak-Koreához vagy Szomáliához.

Az országban hatalmas egyetemi rendszer működik. A diákok 60 százaléka nő, az egyetemi oktatók 40 százaléka nő.

Az elnyomás vagy a nők jogainak a korlátozása az inkább abban érhető tetten, hogy a városokban élő, tanult lányok, vagy diplomás nők inkább egy nyugati típusú életmód után álmodoznak. Ahhoz képest azonban, ahonnan jöttek, nagyon sok minden változott. 1979-ben a lakosságnak még 70%-a volt vidéki, falusi, és csak 30 százaléka volt városlakó, most fordított az arány. A 15 milliós Teherán nagyobb város lett mára, mint New York. A problémák is ebből adódnak, hogy a drámai társadalmi változások nyomán már nem lehet az 1979-ben megfogalmazott archaikus, teokratikus módszerekkel kordában tartani a társadalmat. Az történt, hogy az addig egyetemi oktatáshoz nem jutó falusi, mélyen vallásos, archaikus közösségek felbomlottak, mert a gyerekek elkezdtek egyetemre járni.

– Tehát az Iszlám Köztársaság ezzel a modernizációval a saját hatalmát ásta alá.

– Nem modellezték ezt le szerintem. Volt egy nagy lelkesedés, hogy mindenki járjon egyetemre, és felépítettek egy olyan rendszert, amiben szinte mindenkinek van esélye diplomát szerezni.

– Az ország legfőbb vezetői érzik ezt a problémát? Tettek kísérletet valamilyen reformra annak érdekében, hogy fenntartható maradjon az Iszlám Köztársaság?

– A probléma az, hogy az iráni elit még mindig nagyrészt azokból áll, akik 1979-ben kerültek hatalomra.

Nem volt generációváltás Iránban. A vezető posztokon még mindig olyan emberek vannak, akik 1979-ben is már érett férfiként vettek részt a forradalomban, akkor sem voltak alacsony rangú káderek.

Ráadásul Iránnak eléggé összetett és bonyolult a politikai rendszere, amelyben egy papi rend van fölül a legfelsőbb vezetővel, meg a szakértők gyűlésével, és az Őrök tanácsával, majd annak van alárendelve az elnök, a kormány, meg a parlament. Ez egy bonyolult, sakktáblaszerű döntéshozatali rendszer, ahol egy-egy változást csak brutális erővel lehetne végigvinni.

Az elit idős, és mindenki kénytelen elfogadni a 1979-es forradalom narratíváját. De ez az elit nem homogén. Vannak radikálisan nyugatellenesek, mérsékelt reformerek, és pragmatikus politikai körök is.

Az elit egy része liberálisabb értelmezést képvisel, ilyen volt Hatami vagy Rouhani, mások viszont ultrakonzervatívak, például Ahmadinezsád vagy Raiszi. És ne felejtsük el a papságot sem, amelynek élén Ali Hamenei áll, aki 86 éves, és gyakorlatilag teljhatalmú vezető. Emellett ott van a Forradalmi Gárda is, amiely állam az államban, saját hadsereggel. Ha Iránban tárgyal valaki, tudnia kell, hogy a kormány, a Forradalmi Gárda vagy valamelyik vallási alapítvány embereivel van-e dolga. Három külön hatalmi központ van egy országon belül.

– Ha a háborús csapások a társadalmat pszichológiai értelemben össze is rántották valamelyest, a legfőbb parancsnokok és atomtudósok megölése morálisan és politikailag is komoly csapás lehet. Vezethet ez bizalmi válsághoz?

– Erről még nem tudok biztosat mondani, hiszen csak három-négy napja tartanak az események. Egyetértek abban, hogy valamilyen változást kikényszerítenek a történések. Az izraeliek erősen megráncigálták az iráni kormányrudat, kérdés, meddig akarják ezt.

A rendszer, ha talpon marad, kénytelen lesz újragondolni az 1979-es alapokat. Az Izrael-ellenességet például fel kellene adniuk,

mert amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt.

– De vajon képes ekkora váltásra az 1979-es garnitúra?

– Egyelőre nem látni alternatívát.

– Az iráni sah fia, Reza Pahlavi felszólította az irániakat, hogy szakítsanak az Iszlám Köztársasággal. Ennek lehet bármi jelentősége?

– A sah fia 1978-ban járt utoljára Iránban, akkor 17 éves volt. Azóta, vagyis közel 50 éve az Egyesült Államokban él, jómódban. Emigráns monarchista mozgalmat vezetett, de nem fedi le az iráni emigráns ellenzéket. Egyáltalán nem biztos, hogy iráni ellenzék a sah visszatérését akarja. Ő leginkább egy protestfigura. Vannak, akik csak azért állnak mellé, mert a rendszerrel szembeni dühüket így fejezik ki, akár úgy, hogy a mobiltelefonjukon Reza Pahlavi a háttér. Hogy a trónörökös adott esetben kikre támaszkodna, milyen kormányzati előképzettséggel, az már kérdés. Az izraeli média maximálisan mögötte áll, hiszen a sah idejében Irán és Izrael szoros szövetségesek voltak.

De ha valaki izraeli vagy amerikai katonai háttérrel tér vissza Iránba, az az iráni történelem ismeretében inkább riasztó, mint vonzó az irániak számára.

Az gondolom, ezt még korai elemezni. Lehet, hogy egy-két hét múlva már mást mondanék, de most úgy látom, hogy ha valami elmozdul, az akár egy véres polgárháborút is jelenthet.

– Mi a helyzet az iráni ellenzék többi részével?

– Az iráni ellenzék nagyon töredezett, egymással is vitában álló csoportokból áll. Nem látok nagy ellenzéki megmozdulásokat. Nyilván elhangzanak ilyen vágyálmok, de napi szinten, óránként figyelem az iráni sajtót, és egyelőre nem látni ilyet. És minél véresebb ez az egész, annál nehezebb lesz valakit külföldről visszahívni vezetőnek. És mivel nincs erős egységes ellenzék, félő, hogy amennyiben mégis összeomlana a rendszer, újabb frakcióharcok és esetleg polgárháború következne.

– Tehát, ha jól értem, Iránban van egy főként fiatalokból álló, városi, angolul jól beszélő, nyugati orientációjú értelmiség, de ezek szerint ők nem elégségesek egy változáshoz?

– Az iráni városi fiatalok hangja nyilvánvalóan erős volt az elmúlt 3-4 évben a Mahsza Amini gyilkosság utáni tiltakozások idején. De nem felejthetjük el, hogy van egy réteg, amely a jelenlegi rendszernek köszönheti, hogy gyermeke iskolába vagy egyetemre járhat, van lakása, ingyenes orvosi ellátása, sőt, élelmiszerhez is támogatással jut. A lakosság minimum felét gyakorlatilag az állam eteti. A kenyér, a rizs, a tojás, a paradicsom, a csirkehús óriási dotációval kapható, és ezt a rendszerhez lojális, egyszerűbb emberek tömegeinek a túlélését adja.

Ha a rezsim azt mondja, hogy veszélyben van a ti havi ingyen kenyeretek, vizetek, vagy csirkehúsotok, akkor földindulás lesz.

Ez nagyon is valós fenyegetés számukra. Ugyanakkor ez a réteg csendes, nem beszél angolul, nem szerepel a nyugati médiában, viszont fontos bázisa a rendszernek. Tehát a helyzet összetett, nem lehet kizárólag a jól látható, hangos ellenzéki hangok alapján megítélni.

– Izrael azzal indokolta a támadását, hogy Irán a 24. órában van ahhoz, hogy működő atomfegyvert állítson elő. Van rá esély, hogy a csapásokkal leállítsák az iráni atomprogramot?

– Az iráni atomprogram már az 1950-es évektől létezik, még a sah idején kezdték el. 1973-ban indult a busehri atomerőmű építése. Ha most szét is bombáznak valamit, egy-két év alatt újjá lehet építeni. A szakértői konszenzus az, hogy az iráni atomprogramot teljesen felszámolni nem lehet. Ráadásul mai hír, hogy Irán fontolgatja kilépését az atomsorompó-egyezményből. Ha ez megtörténik, Irán teljes szabadságot kap az atomfegyver előállításához. Az izraeliek valószínűleg azt remélik, hogy a háborús nyomás alatt létrejön egy demokratikus, nyugatbarát iráni rezsim.

De elképzelhető egy olyan forgatókönyv is, amelyben egy még radikálisabb, ultrakonzervatív, nyugatellenes rendszer kerül hatalomra, amely azonnal atomfegyver-kísérletbe kezd. Ez az egész helyzet egy orosz rulett, és rendkívül veszélyes.

Jelenleg Iránban vallási tilalom van érvényben az atomfegyver előállítására, de az is szóba került már, hogy ezt a fatvát hatályon kívül helyezik. Sokak szerint az iráni rendszer jövőjét egyedül az atomhatalmi státusz biztosíthatná.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk