„A paranoiás hipochonder szemszögéből mindez egy rémálommal ér fel” – Karanténnapló 4.

Az amerikai hadsereg hat B-2-es lopakodó bombázója Missouri államból indult útnak, és közel 37 órát tettek meg megállás nélkül, hogy csapást mérjenek Irán legfontosabb nukleáris létesítményeire. Az amerikai tisztviselők elmondása szerint a bombázók 12 darab, egyenként 13 600 kilogrammos bunkerromboló bombát dobtak le a Fordóban található föld alatti létesítményre, miközben tengeralattjárókról 30 Tomahawk rakétát indítottak a Natanz és az Iszfahán ellen közelében található célpontok ellen.

A fegyver akár 61 méter mélyre is képes behatolni a megerősített föld alatti létesítményekbe, például a betonbunkerbe vagy egy hegy gyomrába, mielőtt felrobban. Mivel a fordói urándúsító létesítmény a hírszerzés szerint ennél is mélyebben volt, egymás után több bombát is ledobtak, így minden egyes robbantással egyre mélyebbre fúródhatott a következő bomba.

Az ENSZ nukleáris megfigyelő szervezete közölte, hogy az amerikai támadás után nem észlelt növekedést a három iráni nukleáris létesítmény környezetében a sugárzási szintben, de hozzátették, hogy tovább vizsgálják a helyzetet.

Fordóban az irániak több ezer modern centrifugát halmoztak fel, amelyek kulcsszerepet játszanak abban, hogy elérjék a fegyverminőségű, 90 százalékos vagy annál magasabb urándúsítottságot. 2023 márciusában a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség bejelentette, hogy a létesítményben 83,7 százalékos tisztaságú uránt találtak. Ugyanakkor az amerikai hírszerzés információi szerint Irán legfőbb vallási vezetője egyelőre nem adta ki a parancsot egy atombomba elkészítésére. Az Egyesült Államokban még a republikánusokat is megosztotta a beavatkozás ötlete, amit Izrael az elmúlt napokban egyre inkább sürgetett. A fordói létesítmény elpusztításához ugyanis kizárólag az amerikaiaknak volt megfelelő erősségű bombájuk, illetve olyan repülőjük, amely a fegyvert célba juttathatja. Trump kezdetben megpróbálta tárgyalásokra bírni az irániakat, de később már lehetségesnek nevezte a támadást, igaz, arról beszélt, hogy két hetet vár a döntéssel.

A szombat éjszakai bombázás így váratlanul érhette Iránt.

Trump teljes sikerről szóló beszámolójával kapcsolatban azonban kérdéseket vet fel, hogy a Maxar Technologies nevű műholdtechnológiai vállalat az amerikai csapásokat megelőző három napban szokatlan tevékenységet figyelt meg Fordónál. A műholdképek tanulsága szerint június 19-én az irániak 16 teherautót, valamint buldózereket sorakoztattak fel a bejáratként szolgáló alagutak előtt. Másnap ezek északnyugat felé elhagyták a telephelyet. A londoni Open Source Centre elemzése szerint elképzelhető, hogy Irán esetleg egy csapásra készítette fel a létesítményt.

Eslami szerint „amint a centrifugák telepítése és üzembe helyezése befejeződik, megkezdődik a dúsítás.” A nyugati hírszerző szolgálatok egyelőre nem erősítették meg Eslami állításait. David Albright biztonságpolitikai szakértő a New York Times-nak azt mondta, az új létesítmény valószínűleg Natanz-tól délre, a Kuh-e Kolang Gaz La nevű hegy alatt található, amely közel 1600 méterrel van a tengerszint felett – így majdnem 800 méterrel magasabb, mint a Fordót rejtő hegy. Az irániak oda a legújabb centrifugákat akarták telepíteni, amellyel három hónapon belül elegendő nagy tisztaságú uránt tudnának előállítani 19 nukleáris fegyverhez. Kérdés, hogy a projekttel meddig jutottak.

Az amerikai támadás után az irániak bejelentették, hogy válaszcsapásokra készülnek. A Forradalmi Gárda korábbi főparancsnoka, Mohszen Rezaei tábornok, aki tagja Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának, néhány órával a támadás előtt az állami televízióban figyelmeztetett: ha Trump belép a háborúba, Irán csapást mér a térségben található amerikai katonai bázisokra, tengeri aknákat robbant fel a Perzsa-öbölben, és lépéseket tesz a Hormuzi-szoros lezárására.

Utóbbival Irán súlyos károkat okozhat a globális energiaellátásban. A Hormuzi-szoroson keresztük ugyanis naponta körülbelül 20 millió hordó nyersolaj és olajtermék halad át.

A folyosót amerikai hadihajók védik, de az elaknásítását csak nehezen tudnák megakadályozni. Amerikának közben arra is fel kell készülnie, hogy közvetlen támadás érheti a térségben állomásozó 40 ezer katonáját. Az általuk használt bázisok mind az iráni rakéták hatósugarában vannak.

Iránnak ugyanakkor nagyon meg kell fontolnia, hogyan válaszol. Ha megtorolja az Egyesült Államok akcióhát, egy nagy háborút kockáztat, amely akár a rezsim összeomlásához is vezethet. Ha viszont semmit sem tesz, akkor oda a tekintélye. A legyengült haderejű, nukláris fejlesztések nélkül maradt ország érdekérvényesítő képessége a töredékére csökkenhet a térségben.

De sokat kockáztat Donald Trump is. Választási ígéretei ellenére egy újabb háborúba vezette Amerikát, aminek a következményeit egyelőre nehéz felmérni.

A NASA már egy reggeli közleményben jelezte, hogy a Crew Dragon gyorsabban halad a tervezettnél, és dél körülre már csak néhány kilométerre volt a Nemzetközi Űrállomástól. Nem sokkal később fizikailag is összekapcsolódtak. Azonban még jóideig eltart, mire az űrhajósok átlebeghetnek az ISS fedélzetére.

Nagy Szabolccsal, a Spacejunkie YouTube-csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk arról, mi történik pontosan az elkövetkező órákban és napokban a világűrben, mire kell felkészülnie a legénységnek, és egyáltalán: milyen körülmények között élnek, dolgoznak, pihennek az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomáson.

– Mi történik most pontosan?

– 28 órán keresztül „kergették” egymást, ez idő alatt a legénység is felkészült: hozzászoktak a súlytalansághoz. Ez azért fontos, mert nem mindenki ugyanúgy reagál rá. Ennek a jelenségnek az egyik neve az „űrbetegség”, angolul „space sickness”. Ilyenkor az ember dezorientált lehet, egyesek hányingerrel küzdenek, mások nehezebben szoknak hozzá. Ezért van szükség egyfajta pihenőidőszakra is, ami a Dragonnál kifejezetten előnyös. Persze közben felkészültek a dokkolásra, amelynek van egy meghatározott szekvenciája:

Ezek biztonsági protokollok, amelyeket minden emberes küldetésnél szigorúan betartanak. Ennek is köszönhető, hogy nem szokott probléma lenni a dokkolással.

– Ez automatikus folyamat, vagy manuálisan is ellenőrzik közben?

– Autonóm módon történik a dokkolás, de természetesen közben folyamatosan ellenőrzik. A Dragon magától repül, de bármikor közbe lehet avatkozni. Nincs rajta botkormány, vagy hasonló manuális irányítóeszköz, de a rendszerbe be lehet nyúlni. Szerencsére erre ritkán van szükség, mert a Dragon egy kiváló konstrukció. Mielőtt elkészült az emberes változat, a teherverzió már sokszor repült a Nemzetközi Űrállomásra, és

Nem szokott előfordulni, hogy ne tudna dokkolni, vagy hogy eltérne az előírt pályától: ez egy precíz, jól működő rendszer.

– Miután megtörténik a dokkolás, nem nyitják ki rögtön az ajtókat. Előtte még különféle ellenőrzések zajlanak. Mi történik ebben a körülbelül egy órában?

– A dokkolás után először ellenőrzik, hogy a kis karmok megfelelően tartják-e az űrhajót. Ezután az űrhajó magától közelebb húzódik az ISS-hez, egy mechanikus szerkezet segítségével. Ez a rendszer egy rugót is megfeszít, amely a leválásnál fontos: akkor csak elengedik a karmokat, és a rugó finoman eltávolítja a Dragon kapszulát. A következő lépés a szivárgásellenőrzés és a nyomáskiegyenlítés, hogy ne alakuljon ki kritikus nyomáskülönbség az űrhajó és az állomás között, azaz amikor kinyitják a zsilipajtót, ne legyen semmilyen probléma. Ezek az ellenőrzések elengedhetetlenek ahhoz, hogy minden rendben legyen, és ne legyen semmilyen anomália. Ezért tart ennyi ideig.

– Ha ez megtörtént, mi a következő lépés? Én például, ha megérkezem valahová, először beviszem a holmimat a leendő szállásomra, aztán kezdődhet a munka...

– Amikor átlebegnek a Nemzetközi Űrállomásra, az ott tartózkodó személyzet hivatalosan is üdvözli őket. Ez egy kicsit más, mint az operatív küldetéseknél, amelyek általában hat hónapig tartanak, és a NASA, a Roszkozmosz, az ESA vagy a JAXA szervezi őket, mert ez most egy privát küldetés, ami rövidebb, és más céljai vannak. Ettől függetlenül ez egy nemzetközi közösség, így természetes, hogy kicsit megölelik egymást, beszélgetnek. Aztán megkezdődik a munka: a tudományos eszközöket és anyagokat áthozzák a Dragonból az ISS-re. A Nemzetközi Űrállomás egy Föld körüli pályán keringő laboratórium, oda dolgozni mennek az emberek. Persze mindenkinek van szabadideje is, de Tibi ideje például nagyon feszített lesz.

főleg, ha azt nézzük, hány a NASA-é, hány az indiai vagy a lengyel kísérlet. Szóval egy kis akklimatizálódás után kezdődik a munka.

– Nézzük meg egy kicsit azok szempontjából, akik eddig nem nagyon érdeklődtek az űrkutatás iránt, de most mégis kíváncsiak. Például: hogyan alszanak ezek az emberek az űrállomáson?

– A Nemzetközi Űrállomáson folyamatos súlytalanság van. Ott nincs olyan, hogy „lent” vagy „fent”, „padló” vagy „mennyezet”. Minden irány egyforma, és bárhova lebeghetsz. Semmi sem marad egy helyben, ha nem rögzíted. Ha például letennél valamit egy asztalra, az egyszerűen elszállna, ha nincs leszorítva.

Az alvóhelyek általában kis fülkék, olyanok, mint egy mini szekrény, vagy zuhanyzó. Az űrhajós ott magára zárja az ajtót, bent is minden tépőzárral van rögzítve, és a hálózsákban lebegve alszik. Tibi esetében ez más lesz, mert most 11-en tartózkodnak az ISS-en, ami viszonylag sok. Neki a japán laboratóriumban alakítottak ki helyet, ott fog aludni.

– Az időzónáról is sokan kérdeznek. Melyiket használják? Nyilván nem lehet, hogy mindenki a saját nemzeti ideje szerint dolgozzon, és a nap állása sem segít, mert sokszor van napfelkelte és napnyugta.

– Igen, 16 napfelkelte és napnyugta van 24 óra alatt.

– Mint a Kis hercegben... De melyik időzónát használják?

– A Greenwich-i középidőt, tehát az UTC-t, vagy más néven klinikai időzónát. Ez velünk, magyarokkal viszonylag szinkronban van.

– Tehát az amerikai irányítóközpont személyzete is eszerint dolgozik, él alszik?

– Pontosan. Sőt, a karantén alatt is ehhez az időzónához szoktatják a legénységet, hogy minél kisebb legyen a jetlag. Ez azért sem mindegy, hogy a kéthetes küldetésből mennyi idő megy el akklimatizálódásra, amit felhasználhatnák akár kísérletekre is.

– Mennyi az alvásidő az ISS-en? 7-8 óra körül?

– Pontos adatot nem tudok, de valószínűleg 6–8 óra között van. Próbálják nem túlhajtani őket. Az űrutazás hajnalán, például talán az Apollo-7 küldetés során, a személyzetet annyira leterhelték, hogy fellázadtak: azt mondták, így nem hajlandók dolgozni. Azóta figyelnek a megfelelő egyensúlyra: legyen munkaidő, de legyen pihenő is.

– Régen tubusból ettek az űrhajósok, de most már sokkal változatosabban táplálkoznak. A mostani személyzet vitt fel magával ételt, vagy az ottani menüt eszik? Van lehetőség válogatásra? Például ha valaki vegán vagy vegetáriánus?

– Igen, komoly felkészítés zajlik minden küldetés előtt. Az operatív, hat hónapos küldetéseknél külön teherszállítmány megy: visznek vizet, élelmiszert, kísérleteket. Az ételek hosszan eltartható formában vannak. Egészen változatos a kínálat: tésztás ételek, pizza,

Szerintem most is vitt magával a legénység saját ellátmányt, a Dragon kapszula mérete ezt lehetővé teszi.

– Fog-e Tibor kapcsolatot tartani magyar diákokkal?

– Konkrét időpontot sajnos nem tudunk, de az biztos, hogy az oktatás központi szerepet kap. Például lesznek olyan kísérletek, amelyeket egyszerre végeznek el a Földön és az ISS-en, így szemléltetni tudják a különbséget a gravitációs és a súlytalansági környezet között.

A műsorunkban is elmondtam már: ez a küldetés egy egész generációra lehet hatással. Most nő fel az a nemzedék, amelyik láthatja: egy magyar mérnök is kijuthat az űrbe. Még ha nehéz is az út, de nem lehetetlen.

– Szerinted a következő magyar űrhajósra is 45 évet kell majd várnunk? 2070-ig?

– Remélem, nem. Az űripar fejlődése most már exponenciális, főleg a magánszektor térnyerése miatt. Tíz éve elképzelhetetlen lett volna, hogy magáncégek vásárolnak rakétaindítási lehetőséget más magáncégektől. Ma a SpaceX dominál a piacon: idén eddig 130–140 rakétaindítást terveznek, és ezek többségét ők végzik. Egyre több cég fogja felismerni, hogy az alacsony Föld körüli pálya tudományos és üzleti szempontból is óriási lehetőség. Ahogy Schlégl Ádám, a HUNOR program űrhajósjelöltje is mondta: Magyarországnak nincs ásványkincse, tengerpartja, de van tudása, és az űriparban ezt kamatoztatni lehet.

– Tehát érdemes saját űrhajóst feljuttatni, hogy a saját kísérleteinket elvégezze?

– Én úgy gondolom, igen. És ez még inkább igaz lesz a jövőben, különösen a Starship megjelenésével. Ez radikálisan csökkenti majd a kilóra vetített űrbe juttatási költségeket, a mai ezres nagyságrendről akár 100–150 dollárra kilogrammonként. Ezáltal már nemcsak űrállomások, hanem holdbázisok, és még grandiózusabb tervek is megvalósulhatnak. Az alacsony Föld körüli pálya pedig virágzásnak indul, és egyre reálisabb lesz saját űrhajóst küldeni oda.

A SpaceJunkie csapata itt közvetítette élőben Kapu Tiborék dokkolását és belépést az ISS fedélzetére:

A magyar űrhajós és társai érkezéséről itt írtunk:

Donald Trump elnök hétfőn este váratlanul bejelentette, hogy Izrael és Irán tűzszüneti megállapodást kötöttek. A New York Times úgy tudja, hogy Tamím bin Hamad ál-Száni sejk, Katar emírje is szerepet vállalt a tűzszüneti egyeztetésekben, és a bejelentés még Trump legfőbb embereinek egy részét is meglepte. A lap szerint először Izrael egyezett bele a tűzszünetbe, majd a katari emír segített rábírni az iráni vezetést, hogy rábólintsanak a javaslatra. A katariak korábban kulcsfontosságú közvetítők voltak az Izrael és a Hamász közötti közvetett gázai tűzszüneti tárgyalásokon is.

Trumpot a tűzszünet tető alá hozásában JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott segítette. Az amerikaiak csak annyit árultak el, hogy „közvetlen és közvetett” csatornákat használva jutottak el az irániakhoz.

A New York Times úgy tudja, hétfő reggel Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tartott, hogy megvitassa az Egyesült Államok elleni válaszcsapást, miután amerikai bombázók megtámadták Irán nukleáris létesítményeit. Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb vezetője egy bunker mélyéről utasította a hadsereget ellentámadásra. Ugyanakkor azt is parancsba adta, hogy korlátozzák a csapást, nehogy totális háború robbanjon ki az Egyesült Államokkal.

Ezért választották a katari al-Udeid légibázist: egyrészt ez a térség legnagyobb amerikai támaszpontja, másrészt Katar Irán közeli szövetségese, így a károk is korlátozottak maradhattak. A bázison egyébként 10 ezer amerikai katona állomásozik, és az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának regionális központjaként szolgál.

Néhány órával a rakéták indítása előtt Irán közvetítőkön keresztül előre jelezte, hogy támadás készül, így Katar lezárhatta a légterét, és az amerikaiak is felkészülhettek. A műholdfelvételek azt mutatták, hogy a bázist a támadás előtt gyakorlatilag kiürítették.

Irán hasonlóan járt el 2020-ban is, amikor megtorolta az ország egyik legbefolyásosabb parancsnokának, Kászim Szulejmáni vezérőrnagynak a megölését, akivel egy amerikai drón végzett a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében. Akkor is figyelmeztetést küldött Irakon keresztül, igaz, utóbb kiderült, hogy több mint 100 amerikai katona szenvedett traumás agysérüléseket az Al-Aszad légibázis elleni csapásokban.

A bemondók Irán dicsőségét és a birodalmi hatalmak felett aratott győzelmet magasztalták. A színfalak mögött azonban az iráni vezetés abban bízott, hogy a visszafogott csapás és az előzetes figyelmeztetés ráveszi Trumpot a visszalépésre, így Irán is visszavonulhat.

A New York Times szerint a Forradalmi Gárdához közel álló elemzők is a harcok lezárását sürgették. Karim Dzsaffari szerint Iránnak Izraelre kellene összpontosítania, és el kellene kerülnie egy többfrontos háborút az Egyesült Államokkal.

Teherán abban is reménykedett, hogy Washington rákényszeríti Izraelt a légicsapások beszüntetésére, amelyek még az amerikai támadás előtt kezdődtek, és hétfő estig tovább folytak. Az egyik iráni tisztviselő szerint a cél az volt, hogy ne legyen amerikai áldozat, mert bármely halálos kimenetelű támadás újabb megtorlást idézhetett volna elő.

Úgy tűnik, a terv bevált: Trump közölte, hogy a 14 iráni rakétából 13-at lelőttek, amerikai halott vagy sebesült nem volt, a kár minimális. Egy meglepő nyilatkozatban még meg is köszönte Iránnak, hogy „időben jelzett, így nem voltak halálos áldozatok”.

Nem sokkal ezután az amerikai elnök bejelentette, hogy küszöbön áll a tűzszünet Irán és Izrael között. J. D. Vance alelnök pedig azt nyilatkozta, hogy a háború „gyakorlatilag véget ért”, és hogy most lehetőség van „egy valódi békefolyamat újraindítására”.

Pár órával később Irán is megerősítette a megállapodást. Izraelt ugyanakkor hajnalban újabb támadás érte, Irán három hullámban lőtt rakétákat az országra, és négyen meghaltak meg a csapásokban.

Végül Benjamin Netanjahu is közleményt adott ki. A CNN szerint közölte, hogy beleegyezett az amerikai elnök tűzszüneti javaslatába az iráni katonai sikereket követően. „Izrael megszüntetett egy közvetlen és kettős egzisztenciális fenyegetést – mind a nukleáris, mind a ballisztikus rakéták tekintetében” - áll az izraeli közleményben.

Ali Váez, a Crisis Group iráni programjának vezetője szerint ha a tűzszünet tartós marad, mindhárom fél győzelmet hirdethet. „Az Egyesült Államok visszavetette Irán nukleáris programját, Izrael meggyengítette regionális ellenfelét, Irán pedig túlélte és visszaverte a nála erősebb hatalmak támadását.”

Hasonlóan látja a helyzetet a CNN katonai elemzője, Cedric Leighton ezredes is, aki arról beszélt, hogy az izraeli-iráni tűzszünet egy ideig fennmaradhat, mert Izrael úgy véli, hogy elérte céljait, Iránnak pedig időre van szüksége erői újracsoportosításhoz.

Ugyanakkor nem világos, hosszabb távon mit tesz Irán. Nem tudni, ténylegesen mi történt az ország uránkészletével, így kérdés, hogy folytatódik-e az urándúsítás, csak az eddigieknél is gyorsabban és nagyobb tikokban, vagy Teherán tárgyalásokat kezd a szankciók enyhítéséért. Ahogy azt sem tudni, hogy a történtek miatt mennyire gyengült meg, és képes lesz-e hatalmát stabilizálni az iráni rezsim.

45 évvel Farkas Bertalan 1980-as útja után ismét magyar űrhajós repül a világűrbe. Kapu Tibor űrhajóját a Nemzetközi Űrállomásrról lőtték fel, az Axiom–4 küldetés keretében. Az indítás helyszíne a floridai Cape Canaveral volt, ahonnan a SpaceX Falcon–9 rakétája emelte a magasba a Crew Dragon űrhajót, fedélzetén a második magyar asztronauta mellett Peggy Whitson parancsnokkal, Shubhanshu Shukla pilótával és Sławosz Uznański-Wiśniewski kutatóűrhajóssal.

Farkas Bertalan szerint a technológiai változások mellett a legnagyobb különbség a két magyar űrutazás között az, hogy amíg ő titkos kiképzésen vett részt, Kapu Tibornak és tartalékosának, Cserényi Gyulának a felkészülése nagy nyilvánosságot kapott. Mint mondta, hazánk első űrhajósaként már hosszú ideje várja, hogy legyen második magyar az űrben, és aktívan részt is vett Kapu Tibor felkészítésében. A nyomdokaiba lépő asztronautának olyan körülményekről beszélt, amelyeket nem lehet tankönyvből megismerni és képtelenség földi körülmények között szimulálni.

- Milyen érzések kavarognak önben most, hogy 45 év után újra magyar asztronauta indulhat a világűrbe?

- Én azt hittem, hogy erre a kérdésre borzasztó egyszerűen tudok majd válaszolni. Sok-sok évvel, néhány évtizeddel ezelőtt arra gondoltam, hogy esetleg én is fogok még a világűrbe kerülni, de nem adódott rá lehetőség. Aztán visszanéztem a különböző interjúkat, felvételeket, és világosan megfogalmazódott bennem, hogy ha újra utazni már nem is tudok, nagyon örülnék neki, ha segíteni tudnék a következő magyar űrhajós felkészítésében. Hát ez megtörtént. 75 múltam, és az, hogy elérhettem azt, hogy segíthettem a következő magyar űrhajós, Kapu Tibor felkészítését, számomra csodálatos érzés.

- Évtizedek teltek el. Mit gondol, melyek a legmarkánsabb különbségek a saját missziója és Kapu Tibor mostani küldetése között, illetve mi az, ami változatlan és ugyanolyan megélni odafent?

- Hát ami változatlan, az valóban változatlan. A fizika törvényszerűségei ugyanis nem függenek ilyen-olyan politikai elképzelésektől. A súlytalanság az súlytalanság, a túlterhelés az túlterhelés, a kozmikus sugárzás az kozmikus sugárzás, a mágneses tér pedig mágneses tér: ezek mind-mind olyan dolgok, amelyek ugyanúgy nehézséget okozhatnak az űrhajósoknak. A két kiképzési rendszer között viszont óriási különbség van. Először is, amikor mi két évet voltunk kint a Csillagvárosban, akkor úgynevezett „nagyon titkosított” felkészítésen vettünk részt. Nem igazán tudtak rólunk, nem nagyon sejthette a nyilvánosság, hogy 1979-ben vagy '80-ban megtörténhet egy magyar űrhajós repülése. Tibor és Gyula teljesen más rendszer szerint készült: nekik két év kellett ahhoz, hogy kiválogassák őket, és maradjanak négyen, aztán maradjanak ketten. Csak két ember kezdte a féléves felkészítést a kereskedelmi repüléshez szükséges módon, az amerikai Axiom cég segítségével.

Mi folyamatosan repültünk, hisz vadászpilóták voltunk. A Csillagvárosban is repülhettünk, de nem úgy, hogy egyszer csak lehetőséget kaptunk rá, hogy vadászgépbe üljünk és teleraktak minket különböző érzékelőkkel. Mi folyamatosan kaptuk a felkészítést és az orvosi ellenőrzés szintén folyamatos volt. Aztán van különbség a túlélési gyakorlatok között is. Ennek nálunk volt mocsaras változata, amikor igazi mocsárban gyakorlatoztunk és tengeri változata, amit a Fekete-tengeren kellett végrehajtanunk. Más most az elméleti felkészítés is. Tiborék kutatóűrhajós feladatokat fognak végrehajtani és eszerint is készítették fel őket azok a kutatóintézetek, egyetemek, akik a tudományos programot előállították számukra. Minket viszont még arra készítettek fel, hogy fedélzeti mérnökök legyünk, tehát kívülről-belülről ismernünk kellett az űrhajót, illetve a Szaljut-6 űrállomás belső berendezéseit, hisz azokkal is dolgoztunk, közben a tudományos kísérleteket szintén nekem kellett végrehajtani, amire ugyanúgy felkészítettek a magyar kutatók, szakemberek, mérnökök, orvosok.

- Jól értem-e, hogy annyiban talán „egyszerűbb” a mai űrhajósok dolga, hogy több minden van automatizálva körülöttük és így jobban koncentrálhatnak az űrutazás tudományos részére?

- Hát ez biztos, hogy nem így van. Inkább azt mondanám, hogy abban a szituációban, amiben mi voltunk, a Szaljut-6 űrállomás berendezései tették lehetővé azoknak a kísérleteknek a végrehajtását, amiért én egyáltalán a világűrbe kerültem, hisz a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha valakit a világűrbe küldenek tudományos program végrehajtása miatt, akkor nagyon-nagyon pontosan tudni kell, hogy milyen feltételekkel rendelkezik az űrállomás. A kutatómunkát ugyanis az űrállomás fedélzetén lehet végrehajtani, nem pedig az űrhajóban. Nekünk megmutatták a szakemberek, hogy mire alkalmas a Szaljut-6 űrállomás, a NASA pedig megmutatta Tiboréknak, hogy milyen lehetőségek vannak a tudományos kísérletek végrehajtására. Ezt nagyon össze kell hangolni, ezt nagyon össze kell egyeztetni.

- Biztonságosabb-e, könnyebb-e elhagyni a légkört most, mint az ön utazása idején? Hogyan változott a technológia, ami az űrhajósok testi épségére vigyáz?

- A technológia annyiban nagyot változott, hogy az az űrhajótípus, amivel Tiborék repülnek, akkor, amikor én repültem, még nem is létezett. Sőt, az amerikaiaknak egyáltalán nem volt űrhajójuk: csak később az űrsikló segítségével teremtették meg a lehetőséget arra, hogy nagy tömeget és nagy térfogatú blokkokat, illetve nagyon-nagyon sok űrhajóst a világűrbe juttassanak. És úgy gondolom, hogy a biztonság a legeslegfontosabb. A Szojuz típusú űrhajók rendszerbe állítása óta nyilván sok minden finomodott. Hála Istennek már azok is tökéletesen működtek, és még akkor is megmentették az űrhajósok életét, amikor arra már nagyon-nagyon kevés esély volt.

A Szojuz űrhajók egyike a Föld körül, 2006-ban. Forrás: Wikipedia

- Milyen tanácsokat tudott adni Kapu Tibornak a felkészülés során, amikor erre alkalma nyílt?

- Igyekeztem olyan dolgokat elmondani, amivel fent fog, élőben, a súlytalansági állapot következtében találkozni. Súlytalanságállapotot itt lenn a Földön nem lehet előidézni. Repülőgépek fedélzetén néhány másodpercre ugyan létre tudják hozni, de hát az nem az igazi súlytalanság. Erre nagyon oda kell figyelni minden űrhajósnak és

Nyilván a kísérleteket mások nem fogják helyette megcsinálni, neki kell elvégeznie őket. És a múltban voltak olyan űrhajósok, akik sajnos csak több hét alatt tudtak alkalmazkodni az ottani körülményekhez. Erre egy 14 napos űrrepülés során nincs lehetőség. Az első pillanattól kezdve hadra foghatónak kell lenni. Ezenkívül

Hosszú-hosszú éveken keresztül meg fogják tőle kérdezni, hogy milyen volt, hogy volt, „hogy érezted magad, milyen volt a munkavégző képességed?” Sok olyan dolgot is elmondtam, ami apróságnak tűnhet, de nagyon oda kell rá figyelni. Oda kell figyelni az étkezésre, oda kell figyelni a higiéniára, és nagyon-nagyon komolyan oda kell figyelni a kapcsolattartásra a többiekkel. Nekem egyszerűbb volt, mert én voltam egyedül külföldi, három szovjet űrhajós segítette a munkámat, de hát velük együtt képeztek, úgyhogy nálunk abszolút baráti társaság alakult ki, amiben könnyű volt dolgozni. Tibornak ebből a szempontból talán nehezebb lesz, mert először négyük között kell egy nagyszerű csapatot kialakítani, aztán fent, a Nemzetközi Űrállomáson ott vannak más nemzetek űrhajósai, és hét további emberrel fognak találkozni. Az már 11 embert jelent, és a 11 embernek, ha tetszik, ha nem – nyilván tetszeni fog neki –, de együtt kell dolgozni, meg kell, hogy értsék egymást.

- Összességében milyennek látja a Magyar Űrhajós Program jövőjét? Kapu Tibor elindít-e valamit, ön optimista-e a HUNOR jövője kapcsán?

- Én azt hiszem, hogy ez a program mindenféleképp nagyon fontos Magyarország és a magyar űrkutatás számára, hiszen ez a mostani űrrepülés újabb mérföldkő lehet, következő repülések felé. Abban bízom, hogy Kapu Tibor repülésével nem fejeződik be a HUNOR Program. Remélem, hogy valamilyen továbbfejlesztett változata erősíteni fogja a magyarok részvételét a nemzetközi, békés célú űrkutatás területén.