A munkácsi rakétatámadás szertefoszlatta az eddigi biztonságérzetet Kárpátalján – a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány vezetőjével beszélgettünk
Csütörtökre virradóan Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen. Augusztus 21-én Kárpátalját is találat érte. Munkácson, a magyar határtól mindössze 30 kilométerre egy elektronikai gyárat ért robotrepülőgép-találat. Egyelőre 23 sérültről tudni.
A Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány egy civilekből álló, politikamentes közösség. Olyan állampolgárok csapata, akik úgy döntöttek, hogy segíteni szeretnének az Ukrán Hadsereg 101. önálló területvédelmi dandár 68. „Kárpátaljai Sárkányok” önálló területvédelmi zászlóaljának. Ez az a katonai egység, ahol több más magyar katona mellett a diákjainak a frontvonal lövészárkából is órákat tartó Sándor Fegyir professzor, az Ungvári Egyetem tanára is harcolt. Aki mára Ukrajna magyarországi nagykövete lett.
Az alapítvány 2022 novemberétől segíti a katonák mellett a civileket is: az elmúlt években nemcsak a fronton harcoló egyenruhásoknak vittek segélycsomagokat, hanem gyermekkórházat és könyvtárakat is támogattak, de óvodát is újítottak fel. A Kárpátaljai Sárkányellátó alapítójával Trautmann Balázzsal beszélgettünk a munkásságukról, a tapasztalataikról és arról is, miért annyira jelentős a Munkács elleni orosz támadás.
– Mesélnél az alapítványról? Mivel foglalkoztok pontosan?
– Mi magánemberekként kezdtünk el együtt dolgozni 2022. novemberében. Ez a csapat egy zártkörű, biztonságpolitikával foglalkozó Facebook-csoport tagjaiból verődött össze. Ebben a csoportban folyamatosan téma volt az orosz-ukrán háború. 2022 novemberében pedig az egyik csoporttag, Oláh Mihály - aki azóta már kollégám és barátom is - felvette a kapcsolatot Sándor Fegyirrel, aki egy ukrán–magyar származású egyetemi professzor, és az Ukrán Hadsereg 101. önálló területvédelmi dandár 68. „Kárpátaljai Sárkányok” önálló területvédelmi zászlóaljában harcolt. Megkérdeztük tőle, hogy tudunk-e segíteni valamiben, mire azt válaszolta, hogy töltőre lenne szükségük. Igen ám, csak ez a töltő nem egy egyszerű telefontöltő volt, hanem egy speciális, 15-20 kilós akkumulátor, aminek rengetegféle kimenete van, és a katonák a fronton is tudják használni. Egy ilyen ára nagyjából 330 ezer forint, és ebből három darab kellett. Nekünk nem volt pénzünk, ezért a zártkörű csoportban hirdettünk egy gyűjtést. Csináltam egy külön bankszámlát, 28 órán belül pedig összegyűlt az egymillió forint, amiből meg tudtuk venni a töltőket, és sikerült is kijuttatni ezeket Ukrajnába. Miután fotókat is kaptunk arról, hogy a fronton az általunk küldött töltőket használják a katonák, az emberek annyira fellelkesültek, hogy még több adományt kaptunk. Innen indultunk és egy hosszú fejlődési folyamat során eljutottunk odáig, hogy 2024 áprilisától hivatalosan is alapítványként működünk. Tehát teljes mértékben ellenőrizhetőek vagyunk bármikor, bárhol, bárkinek, ezzel pedig sikerült egy olyan bizalmat kiépíteni, hogy most már közel 480 millió forintot gyűjtöttünk össze.
– Csak katonáknak segítetek vagy civileknek is?
– A fő tevékenységi területünk alapvetően Kárpátalja. Az elsődleges célunk, hogy olyan katonai alakulatokat támogassunk, ahol magyar nemzetiségű katonák is harcolnak. Ugyanakkor vittünk már adomány gyermekkórháznak, újítottunk fel óvodát, és vittünk magyar nyelvű könyveket könyvtáraknak is. Fontos, hogy mi mindig olyan jellegű segítséget viszünk, amikor szükség van. A katonák főleg eszközöket kérnek, ruházatot, töltőállomásokat, drónokat, de vittünk éjjellátó szemüveget és távcsöveket is. Tehát olyan eszközöket, amik az eredményes önvédelmi harchoz szükségesek, és hangsúlyozom: nem ütköznek sem a magyar, sem az ukrán törvényekbe, nem robbanószerek vagy lőfegyverek.
– Többször is jártál az múlt 3 évben Ukrajnában. Mik tapasztalataid, milyen a hangulat, hogyan élnek az emberek?
– Sokat beszélgetünk katonákkal, civilekkel, és az a helyzet, hogy az emberek elfáradtak. 2022 februárja óta zajlik egy régóta nem látott, rengeteg áldozatot követelő háború. Úgy gondolom, ebben a helyzetben teljesen természetes, hogy az emberi psziché egy idő után belefárad.
A helyzet természetesen nem jó, ezt tudomásul veszik, de a civilek igyekeznek élni a mindennapjaikat, munkába járni, gyereket nevelni, intézményeket fenntartani. A katonák igyekeznek minél eredményesebben harcolni, minél kisebb veszteségeket szenvedni és minél nagyobb veszteségeket okozni a támadó orosz erőknek…összeszorított foggal, beletörődve abba, hogy ezt meg kell csinálni, de csinálják. Az egyik legelképesztőbb történtet számomra az volt, amikor adományokat vittünk egy olyan városba, ami 6 kilométerre volt a fronttól. Találkoztunk katonákkal is... egy park közepén egy működő kávéházban ülve beszélgettünk. Még egyszer mondom: 6 kilométerre a fronttól. Elképesztő volt.
– Csütörtökre virradóan a Kárpátalján található Munkácsot is komoly légi támadás érte. Mi a helyzet most ott?
– Az utóbbi években sokszor elmentünk azelőtt az üzem előtt, amit orosz támadás ért.
Az üzem viszont egészen biztosan óriási károkat szenvedett.
Azt viszont nem gondolnám, hogy ez a hétköznapokat alapvetően megváltoztatná. Egyébként önmagában az is érdekes, hogy a légiriadókra hogyan reagálnak, ezt többször is személyesen megtapasztaltam.
– Miért, hogyan reagálnak az emberek, amikor légiriadó van?
– Azt tudni kell, hogy Ukrajnában akkor is légiriadót rendelhetnek el az ország egész területére, hogyha felszáll egy olyan orosz vadászbombázó, aminek a rakétája képes az ország bármely területére elérni.
Az emberek egyszerűen megszokják ezt a helyzetet. Úgy gondolom, hogy Kárpátalján a tegnapi támadás kapcsán most ez a biztonságérzet inoghat meg.
– A Munkácsot ért légicsapás után érkezett hozzátok megkeresés, hogy sürgősen szükség lenne a segítségetekre?
– Nem érkezett emiatt plusz kérés felénk, de „szerencsére” egy üzem, ha jól látom, egy vagy két épületét érte a támadás a város ipari területén. Tehát ez komoly polgári károkat szerencsére nem okozott. Mindemellett az ukrán védelmi erők, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, a rendőrség elég jól felszerelt és rutinos már az ilyenfajta kárelhárításban. Tehát én most úgy gondolom, hogy nekünk nem lesz külön feladatunk ebben.
– Tudom, hogy az alapítványotok egyik fő alapelve, hogy nem politizáltok, ugyanakkor a jelenlegi helyzetben szerintem fontos kérdés: a béketárgyalások kapcsán hogyan gondolkodnak Ukrajnában? Természetesen a konkrét feltételeket nem tudjuk, de felmerült például, hogy Ukrajna nem csatlakozhatna az Európai Unióhoz, nem lehetne NATO-tag, esetleg területi veszteségeket szenvedne el. Erről mi az emberek véleménye?
– Bárki, akivel beszéltem, legyen szó katonákról vagy civilekről, mindenki nagyon-nagyon szeretne már békét, vagy legalább tűzszünetet. Azt szeretnék, ha végre elhallgatnának a fegyverek, de nem szeretnék, hogy ez Ukrajna vereségével járjon. Az alapítványt tavaly novemberben meghívták egy konferenciára, amelyet Ungvár mellett tartottak, a témája pedig az volt, hogy milyen lesz az élet a háború után. Az ottani beszélgetések alapján azt gondolom, hogy az emberek szerint ennek a háborúnak nem lesz vége ukrán területi veszteségek nélkül. Akkor ott a többség azt mondta, hogy szerintük Ukrajna nem lesz képes visszaállítani a nemzetközi szerződésekben elismert és Oroszország által is elismert határokat. Az EU-tagság egyértelműen egy megmásíthatatlan cél az ukránok számára, a NATO-tagság elérhetősége viszont már kérdőjeles.