„A mi mindennapjaink arról szólnak, hogy anyut ellássuk” – Edina évek óta otthon ápolja 74 éves édesanyját
Edina egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen nőtt fel, Nyíregyházától 40 kilométerre az ukrán határ felé. Egyetemistaként költözött el a családjától Budapestre, haza viszont már nem ment. Párjával az agglomerációban telepedtek le, Szigethalmon. A bátyja egy ideig még a szülőfalujuk környékén élt, de hét évvel ezelőtt ő is Budapestre költözött a családjával, mert ott kapott állást. Az édesanyjuk így egyedül maradt egy több mint 100 négyzetméteres családi házban, amihez nagy kert is tartozott.
„Ekkor kezdődtek az anyuval kapcsolatos megoldandó feladatok. Akkor már csak bottal tudott járni, az udvart és egy idő után már házat sem tudta elhagyni. A helyi egyházi szociális szolgálattól kértünk segítséget. Napi fél-egy órában elintézték neki a bevásárlást, vagy elvitték orvosi vizsgálatra, ha szükség volt rá. A téli időszakokban viszont már többnyire nálam volt, hiszen a nyugdíjából nem tudta gázzal kifűteni a házat, a bátyámék pedig már elköltöztek, így fával nem tudott tüzelni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy hozzánk költözik, a házát pedig eladjuk” - meséli Edina.
Egy ideig még egy szigethalmi ikerházban laktak, az édesanyja ugyanis bottal tudott közlekedni a lakásban. Két évvel ezelőtt azonban romlani kezdett az állapota, kerekesszékbe került, így másik otthont kellett keresniük. Olyat, ami nagyobb, akadálymentes és ki tudnak alakítani számára egy szobát, amihez közel van a mosdó és a fürdő is. Az is szempont volt, hogy a fürdő alkalmas legyen arra, hogy a mozgásában korlátozott, 74 éves asszonyt könnyen meg tudják fürdetni. Végül tavaly októberben sikerült találniuk egy házat, ami megfelelő volt számukra.
Mivel az édesanyja állapota folyamatosan romlott, Edina beiratkozott egy OKJ-s tanfolyamra, ahol kifejezetten azt oktatták, hogyan kell ellátni egy idős beteget. A gyakorlatát egy idősotthonban végezte, ahol mindent megtanítottak neki arról, hogy kell például mozgatni egy kerekesszékes beteget úgy, hogy fizikailag ő se roppanjon bele. Megtanulta, hogyan kell pelenkázni, fürdetni, és mivel demens idősek között is dolgozott, abba is beleláthatott, milyen foglalkozásokat tartanak nekik. Ugyanakkor nemcsak pozitív tapasztalatot és tudást szerzett, de sokkal jobban belelátott egy idősotthon működésébe. És ez is közrejátszott valamelyest abban, hogy az édesanyját inkább otthon ápolja.
Merthogy, miután az édesanyja már 24 órás felügyeletre szorul, náluk is felmerült, hogy esetleg keresnének neki egy bentlakásos otthont, ahol folyamatosan figyelnek rá. El is kezdett idősotthonokat keresni, de több akadályba is ütközött.
„Az első, amivel szembesültem, hogy nem igazán van egy összeszedett adatbázis, ami naprakész információkkal szolgálna az idősotthonokról. Egy-egy gyűjtőoldalt találtam, de ott sem voltak friss információk arról, hogy van-e férőhely és milyen típusú. Ezekről jelenleg egyáltalán nem lehet online tájékozódni” - mondja Edina, aki hosszas keresgélés után végül e-mailben és telefonon keresett meg több otthont is. Ám azt tapasztalta, hogy az e-mailre többnyire nem reagálnak az intézmények, így maradt a folyamatos telefonálgatás.
- meséli Edina.
Tapasztalatai szerint a magánotthonoknál valamivel jobb a helyzet, valamennyivel rövidebb a várakozás idő, vagy nincs is. De ettől függetlenül nehéz olyan helyet találni, ami az édesanyjának kerekesszékesként megfelelő.
“Volt olyan idősotthon, ahol közölték, hogy csak fennjárót tudnak fogadni, kerekesszékest egyáltalán nem. Volt olyan, aki azt mondta, hogy csak fekvőrészlegen tudnák elhelyezni, vagy teljesen demensek között. Anyunak viszont még nem olyan az állapota, ami ezt indokolná. Ha pedig sokkal rosszabb állapotú közegbe kerül be, akkor fennáll a veszélye annak, hogy ez felgyorsítja a leépülését, tehát ezt nem kockáztattuk meg. Illetve több olyan hely is volt, ahol azt láttam, hogy ki sem tudna mozdulni a szobából, mert az emeleten lenne csak hely és nincsen lift. De olyan tapasztalatom is volt, ahol omlott a fal a szobában” - mondja Edina.
Csalókkal is találkozott a keresgélés közben. Volt egy számára szimpatikus hely, ahol egy régi kastélyt építettek át idősotthonná, és azt állították, hogy két hét múlva megnyitnak, csak utalja el a belépti díjat, ami egymillió forint. Papírt sem akartak írni neki erről, az otthon pedig még hetekkel később sem nyitott meg.
A belépti díj egyébként önmagában nem meglepő. Sok idősotthonnál kérnek egy nagyobb összeget a családtól, amikor a hozzátartozójuk beköltözik. Edina tapasztalatai szerint ez általában 1-2 millió forint, de vannak olyan magánotthonok, ahol például apartmanokba költözhetnek be az idősek. Itt akár 15-20 millió forintot is kérhetnek. Az átlagos helyeken pedig az egyszeri belépti díj mellett havidíjat is fizetni kell, ami többszázezer forint is lehet.
- mondja Edina.
De ez még nem minden: Edina szerint a kisebb otthonoknál azzal is számolni kell, hogy ha a bennlakót például éves felülvizsgálatra kell vinni szakorvoshoz, akkor az útiköltséget is fizetni kell. Vagy a család vállalja, hogy elviszi a vizsgálatra.
Bőven akadnak olyan magánotthonok, ahol akár havi 1 millió forintot is elkérhetnek. Az ilyen helyeken viszont létezik olyan megoldás is, hogy nem véglegesen költöznek be az idősek, hanem csak egy átmeneti időszakra, például pár hétre, ha az őket ellátó család elutazik, vagy pihenésre van szükségük.
Márpedig egy idős ember gondozása nagy teher tud lenni a családnak. Edináéknak sem egyszerű, pedig azt mondja, hogy ők még szerencsések, hiszen mindketten tudnak otthonról dolgozni a párjával, így könnyebb a logisztika. De ettől függetlenül lelkileg és fizikailag is megterhelő a folyamatos készenlét.
„Az a legnehezebb, hogy teljesen le vagyunk korlátozva. Anyut 2-3 óránál több időre nem lehet magára hagyni. Azt is pontosan ki kell számolni, ha csak bevásárolni megyünk. Arról nem is beszélve, hogy kikapcsolódni abszolút nem tudunk. Még csak egy fél napra sem tudunk elmenni például egy plázába, moziba vagy színházba. ”
Végül több idősotthon várólistájára is felíratta az édesanyját. Jelenleg pedig otthoni segítséget keresnek, úgynevezett házi gondozót. De ez sem egyszerű, hiszen, mint mondja, a magánszolgáltatók többnyire csak Budapesten belül közvetítenek ki gondozókat, ők pedig Szigetújfalun laknak. Éppen ezért egyedül állt neki segítséget keresni. Facebook-csoportokban ad fel hirdetéseket, de azt mondja, nagyon nehéz leellenőrizni azokat, akik jelentkeznek. Ráadásul itt nemcsak az a kérdés, hogy valaki szakmailag megfelelő-e, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kit enged be az ember az otthonába, kire bízza rá a kiszolgáltatott helyzetben lévő családtagját. És az a kérdés is felmerül, hogy egy mennyi időre tervezhetnek azzal, aki elvállalja a feladatot. Ráadásul egy házi gondozó sem olcsó, Edina szerint itt is körülbelül 300-400 ezer forinttal kell számolni havonta.
„Ha nem találunk segítőt, akkor a mi életünk megy rá. Ha találunk ott a kérdés, hogy meddig, mennyi időre, és mi lesz utána” - fogalmaz Edina.
