HÍREK
A Rovatból

A magyar származású Antony Blinken lett az Egyesült Államok új külügyminisztere

A szenátus jóváhagyta az anyai ágon félig magyar politikus külügyminiszteri kinevezését.

Link másolása

Jóvágyta az amerikai szenátus a magyar származású Antony Blinken külügyminiszteri kinevezését - írja a CNN.

A törvényhozás felsőházában 78-an szavaztak Joe Biden jelöltjének kinevezése mellett, 22-en ellene.

Az újdonsült külügyminiszter - aki Barack Obama elnöksége alatt nemzetbiztonsági tanácsadóként, majd külügyminiszter-helyettesként dolgozott - a múlt heti meghallgatásán azt mondta, olyan diplomáciai testületet állít fel, amely elkötelezett az ország biztonságának és jólétének előremozdítása mellett, méltón képviseli Amerikát, és a nemzeti önérdek helyett az együttműködés és a konszenzus kultúráját helyezi előtérbe. Korábban nemzetközi együttműködést ígért "a világ problémáinak megoldására", szerinte ugyanis ezeket nem lehet megoldani, ezért az Egyesült Államoknak együtt kell működnie más országokkal.

Antony Blinkennek magyar gyökerei is vannak, édesanyja ugyanis magyar, édesapja, Donald Blinken pedig Magyarországon volt amerikai nagykövet a kilencvenes években.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas meglepetés: Magyar Péterék az összegyűjtött aláírások ellenére sem indulnak el a megyei közgyűlési helyekért
A rövid idő alatt nem tudtak minden jelöltet ellenőrizni, és a politikus szerint sok a Fidesz és az ellenzéki pártok „trójai falova” a Tisza Párt jelöltjei között.

Link másolása

A Tisza Párt mind a 19 megyében összegyűjtötte a megyei közgyűlési helyekért történő induláshoz szükséges sok ezer aláírást – jelentette be Facebook-oldalán Magyar Péter.

Ezután azonban váratlan bejelentést tett:

„A közösségünk vezetése vállalva azt, hogy ezzel sok segítőnknek és támogatónknak is csalódást okozunk, úgy döntött, hogy a TISZA Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében nem indul a megyei közgyűlési listákért, nem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat.”

Az okokról szólva elmondta: „Az utolsó napon nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a TISZA Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat.”

„Sajnos a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni” – tette hozzá.

A szimpatizánsoknak Magyar Péter az üzente: „Sajnáljuk, hogy ezzel sokaknak csalódást okozunk, de bízunk benne, hogy a nagyobb cél, hazánk mielőbbi visszavétele érdekében mindenki el tudja fogadni a döntésünket. Köszönjük a rengeteg, hazaszerető, becsületes jelölt jelentkezését! A közös munkát mindenképpen folytatjuk”.

Azt is megígérte, hogy a két év múlva tartandó országgyűlési választásokra „a hazájukért dolgozni kívánó szakembereket találjunk és egy ütőképes és ütésálló csapatot” hoznak létre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Hibát találtak a matekérettségi egyik feladatában, nem tudni, mi lesz a következmény
A rendelés helyett a krémes szó szerepelt a 17-es feladatban.

Link másolása

A matematikaérettségi egyik feladatában elírtak egy szót - szúrta ki a Redditen valaki.

A 17-es feladat kérdésében a rendelés szó helyett a krémes szó szerepel, eléggé megzavarva a kérdést.

Az áll a feladatban, hogy a cukrászdában szerdánként akciós az isler, a zserbó és a krémes. Később egy mondatban a rendelés helyett a krémes szó szerepel.

A 24.hu az ügyben megkereste az Oktatási Hivatalt is, hogy terveznek-e bármilyen lépést az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Udvaros Dorottya a Nemzetiből való távozásáról: Nem is tudom felfogni, hogy lesz egy pillanat, amikor össze kell majd csomagolni
A színésznő 22 év után távozik a teátrumból, mert nem hosszabbították meg a szerződését. Azt mondta, hogy nincs benne harag, vagy kétségbeesés emiatt.

Link másolása

Udvaros Dorottya is részt vett hétfőn a magyar sportolók olimpiai formaruhájának bemutatóján. Itt kérdezte meg a színésznőt a Femcafé arról, hogyan érintette a Nemzeti Színházból való távozása.

„Nehéz erről összeszedetten beszélni, mert valahányszor belépek az öltözőmbe, és ott látom, mondjuk így, idézőjelben, az elmúlt 22 év hordalékát. Az embernek a színház a második otthona. A régi próbacipőim, a régi példányaim, a próbaruhák, a régi plakátok, szóval annyi minden kötődés van. Szerintem még nem is tudom felfogni pontosan, hogy lesz egy pillanat, amikor össze kell majd csomagolni.”

Udvaros Dorottya azt is hozzátette, hogy nincs benne harag, vagy kétségbeesés.

A színésznő múlt héten a Magyar Hangnak adott interjújában beszélt arról, hogy már nem tagja a Nemzeti Színháznak, mert Vidnyánszky Attila igazgató nem hosszabbította meg a szerződését. Udvaros távozása nagy vihart kavart a társulatban, később pedig kiderült, hogy többen is távoznak a teátrumból.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor az Üvegtigrisben járt, azt üzente, ízirájder
Egy meglepő találkozása is volt a miniszterelnöknek, aki megadja a módját a kampánynak.

Link másolása

Nem akárhol járt és nem akárkivel találkozott Orbán Viktor kampánykörútja során.

De hogy kevésbé legyünk titokzatosak: a miniszterelnök Facebook-oldalán a legendás Üvegtigris büfé mellől posztolt egy fotót, ami mellé stílszerűen annyit írt:

Ízirájder.

Posztszövegében hozzátette: „Öreg harcos nem vén harcos!” Hogy ezzel pontosan kire gondolt, nem tudni, a képen mindenesetre hárman láthatóak. A 40 esztendős Menczer Tamást, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatóját talán kizárhatjuk. Az idén 61 éves Orbán Viktor gyakran definiálja úgy magát mint utcai harcos: ha kellő önkritikát feltételezünk tőle, akár magára is gondolhatott.

A kép harmadik szereplője pedig nem más, mint az Üvegtigris filmek Gabenja, a Kossuth-díjas Reviczky Gábor.

A színész többször kifejezte már szimpátiáját az Orbán-kormány felé. Reviczky Gáborról legutóbb akkor adtunk hírt, amikor a hatodik kemoterápiás kezeléséről írt. Azt borzasztóan nehezen viselte, de rákbetegsége – részben emiatt – visszahúzódott.

Link másolása
KÖVESS MINKET: