„A heroinfüggő: menekülő” – interjú Csernus Imrével

Szajki-Vörös Adél, fotók: Szajki Péter - szmo.hu
2021. szeptember 23.

Beszélgetésünk apropója Herendi Gábor Toxikoma című filmje és Szabó Győző azonos című könyve volt.

– Ha ez egy klasszikus A vihar kapujában-helyzet lenne, amiben mindenkinek megvan a maga igazsága – ha maga is írna Győző és az ön történetéről egy könyvet, az miben lenne más? És mondjuk mi lenne a címe?

– Nehéz így mondanom egy könyvcímet, amikor nem is gondolkodtam ezen. Győzőről nem írtam és nem is akarnék könyvet írni. Találkoztam körülbelül öt-hatezer ilyen emberrel, akik ugyanilyen szituban voltak. Miért kéne Győzőről írnom?

– Van olyan páciense, akiről írna?

– Nem. Miben különböznek? Az orvosi eskü eleve nem arról szól, hogy én most felesküszöm a Győzőre vagy bármelyik páciensre. Van egy orvosi esküm, az az emberről szól, és az összes könyvem az emberi önbecsapásról, menekülésről és az abból történő talpraállásról szól. Nem igazából értem ezt a felvetést.

– Mi indította arra anno, hogy a nőgyógyászat felől a pszichiátria felé forduljon?

– Kisasszony, ezt már lenyilatkoztam.

– Tehát unalmas válaszolni rá. Amúgy még mindig Adélnak hívnak.

– Nem unalmas, kisasszony, hanem, tudja, az interjú mindig olyan, mint a kérdező.

– Nem szoktam rossz interjúkat csinálni.

– Egyelőre ez nekem sablon.

– Szerintem ne az interjú minőségét elemezzük, hanem beszélgessünk.

– Ön irányít.

– Most jól kibillentett. Ebben azt gondolom, nagyon profi. Tényleg elhangzott az Ön szájából az a mondat egy függő páciens felé, amit Győző ír a könyvben, hogy „Meg fogsz dögleni”?

– Már rég észrevettem, hogy ha ebben a sokszínű és sok ingert adó világban, abban az éles helyzetben, amikor a másik ember esetlegesen nyitott arra, hogy meghallja, amiről én véleményt formálok, nem mindegy, hogy milyen szavakat használok.

A legelső és legfontosabb lépés az, hogy az illető elfogadja, hogy ő függő. Az emberek általában tiltakoznak azon felismerések ellen, ami fájdalmat generál bennük, legfőképpen, ha az illetőnek intenzíven magas az egója. A magas egóval bíró ember nehezen tudja elfogadni az emberi létét és a saját hiányosságát valamivel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy elhangzott ez.

– Ön magas egójú ember?

– Én elfogadom azt, hogy emberből vagyok, hogy öregszem, múlik az idő – nincs nekem ezzel gondom.

– Van ez a Hiperkarma szám, aminek ez a címe: Mindenki függ valamitől. A könyv végén a saját jegyzetében ön is megbocsátó a függőkkel kapcsolatban.

– Nagyon nehéz úgy beszélni bármiről, ami ki van emelve a kontextusból. Nem tudom, mire gondol, kisasszony.

– Nálam van a könyv, megmutassam?

– Nem kell.

– Azt figyeltem meg, hogy a könyvben lévő, ön által írt jegyzetek hideg fejjel végiggondoltak, tárgyilagosak, mondhatni kíméletlenek. A végén mégis olyan volt a zárójegyzete, mintha erősebb elfogadással viszonyulna a pácienshez.

– Ez a könyv a Győző könyve. Én sok olyan dolgot, amit a Győző máshogy gondolt, nem írtam bele, inkább egy óvatos narratívát vezettem bele.

– Orvosi konzultánsként jelölik meg a film vége-főcímében. Ez mit jelent?

– Annak idején elküldték a forgatókönyvet, jó párszor kommunikáltunk. És azzal a színésszel, aki engem játszott, sokat beszélgettem. Nem arról, hogy szerintem ő hogyan formálja meg Csernus Imrét, hanem arról, hogy én hogyan gondolkodom. Hogy a kognitív, paradox, disszonánsan hangzó terápiás módszer mit jelent, hogy hogyan feszítettem egymásnak a dolgokat, hogyan alakítottam ki kríziseket. Lehetséges, hogy ezért lettem az ő számára konzultáns.

– Ez a módszer, ami eléggé jellemző önre, egy meglehetősen erőteljes módszer. Belelátunk a filmben, milyen volt, amikor Győzőn is alkalmazta. Ma is ilyen a módszere?

– Nagyon régóta nem foglalkozom addiktokkal.

– És a terápia?

– Már öt-hat éve nem végzek terápiát.

– Pedig egy oldalon még ott a neve és a rendelési ideje. És nem hiányzik?

– Minek hiányozzon?

– Nem érezte a hivatásának?

– Dehogynem, csak másként csinálom.

– Hogyan?

– Ajánlatokat teszek. Könyvekben, előadásokban. Sok helyre járok az országban beszélve az érzelmi intelligencia fejlesztéséről,

– Hogy tetszett a film?

– A film filmnek jó, de az én életem nem ez a film. Az alkotói szabadság az, hogy Herendi Gábor és a forgatókönyvírók így gondolták és én ezt tiszteletben tartom. Nincs ezzel semmi baj, annak ellenére, hogy sok minden, ami a filmben megtörténik, az életben nem történt meg.

– A film egyik leghatásosabb jelenete, amikor Győző megkapja a gyógyszeres ampullát és már a kijáratnál rosszul lesz. Ezt ő a könyvben máshogy írta meg.

– Ez nem is így történt. A szobámban ültünk, láttam rajta, hogy drogozott. Ez egy olyan gyógyszer volt, egy opiátantagonista szer, ami azt jelenti, hogy az opiát-receptorhelyekről szinte azonnal lelöki az opiátmolekulákat, ezáltal nagyon súlyos megvonási tünetcsoportot idéz elő. Utólag beszéltünk erről, én mondtam neki, hogy ez mivel jár. Ő azt állította, hogy rendben van, plusz nem akarta elhinni, hogy ennek a gyógyszernek a hatása ilyen brutális.

– A függőséget mentális betegségnek nevezhetjük?

– A BNO szerint igen. Ez a betegségek nemzetközi osztályozása.

– Én úgy látom, hogy a mentális betegségek spektrumán nem élesek a határok, összemosódhatnak a dolgok, mégis, sokszor egyértelműen kijelentik valakiről, hogy ő bipoláris, vagy depressziós stb. Pedig mintha ez nem ilyen egyszerű lenne.

– Laikusokról beszélünk vagy professzionális véleményről?

– A professzionálisról, én laikusként kérdeztem. Nekem van egy ilyen érzésem.

– Az érzések azok érzések, kisasszony. Ez bennem sosem merült fel kérdésként. Mivel nem foglalkoztam ezzel, nem tudok válaszolni.

– Egy heroinfüggő az ön meglátása szerint betegnek tekinthető mentálisan?

– Menekülőnek gondolom.

– El tudná magyarázni ennek a filmben is ábrázolt gyógyszernek a működését? Szabó Győző a könyvében is leírja, hogy ha bevette, utána „nyugodtan” használhatott heroint, nem hat úgy a drog - viszont fordított sorrendben rosszul lett, mint ahogy láttuk is.

– Ha valaki nem használt heroint és tiszta, ez a gyógyszer hozzákötődik az opiátreceptorokhoz, ezáltal a heroin hiába jön be a szervezetbe, nincs hová kapcsolódnia. Ez olyan, mint amikor a zárban ott a kulcs és hiába próbálom az ugyanolyan kulccsal kinyitni, nem tudom kinyitni, mert benne van a kulcs. Nem tud kapcsolódni a heroinhoz. De ha nincs benne ez a gyógyszer és ő heroint használ, akkor a heroin hozzácsapódik ezekhez a kötőhelyekhez. Csak ez a gyógyszer olyan, mintha egy mágneses kulcs lenne, kiütné az előző kulcsot a helyéről és ő megy bele. És ez a hiányérzet okoz megvonási tüneteket.

– Fájdalmas szenvedésekkel jár leszokni ezekről a drogokról.

– Talán mert nem szeretnek szenvedni. Mindenben a könnyebb utat választják, nem?

– Az egy dolog. De együtt jár a kettő.

– Győző és önmaga között fedezett fel valami párhuzamot? A film úgy ábrázolta a két karaktert, mint amikor két nagy ego találkozik, akik valamiért szimpatizálnak is egymással.

– Győző azért feküdt kórházban, mert lezártam előtte a menekülési kiskapukat. Mert a Katona József Színház akkori igazgatója felhívta és azt mondta, hogy ha nem fekszik be, akkor ellehetetleníti a színészi pályáját. Én tiszteletben tartom a nagy egót, csak az nem a terápia része.

– Az ön módszere Győző esetében az egyetlen működő módszernek tűnt.

– Nemcsak Győzőnél, hanem a függőknél. Ha ők lettek volna a főnökök, akkor mit keresek ott? Akkor főnökösködjenek kint, a saját életükben. De nem tudták megoldani. Éppen ezért a terápia egy irányított vezetés.

– Mindenféle droggal kapcsolatban úgy gondolja, hogy érdemes nemet mondani rá, és hogy az „első osztályra”, a heroinhoz vezető út már akár a marihuánánál elkezdődik?

– Nagyon fontos tudni, hogy a drog egy molekula. Teljesen mindegy, milyen drogot nézünk. Ha valakinek olyan a személyiségszerkezete, alapjában véve a drog hatása vagy pozitív élményeket vált ki, vagy negatívakat. Nem a drog a jó vagy a rossz – a drog az drog. A hatás és a drog rövid és hosszú távú, személyiségre gyakorolt hatása az igazi gond.

– Deformál a személyiségen?

– Győző sikerélmény volt Önnek?

– Győző mellett még volt sok ezer más betegem. Egy segítő sosem kérdezi meg, mi vagy ki volt a legnagyobb sikerélmény.

– De az, hogy Ön segített, és sikerrel járt, az csak jó érzés…

– Kisasszony, én ajánlatot tettem. Az, hogy ő elfogadta, az ő dolga. Én csak ajánlattevő vagyok. Amit nem lehet megcáfolni, az egy ember érzése. Az ő percepciója. Az én dolgom az volt, hogy ajánlatot tegyek, lezárva a megfelelő kiskapukat. És ha ő így vagy úgy reagált volna, én annak megfelelően cselekedtem volna, konfrontáltatva őt a következményekkel. Banális példa: a gyalogátkelőhelyen az autóknak zöld van, és ha én átmegyek a piroson, feltehetőleg elcsap egy autó. Ez egy következmény. Ha türelmes vagyok, még így is elcsaphat egy autó, de akkor is körültekintően járok el, és akkor tudok átmenni relatív szabadon.

A másik ember élete az a másik emberé. Nagyon sokáig tartott, amíg kialakítottam azt, hogy tiszteletben tartom a másik ember döntését, még akkor is, ha tudtam, mi lesz a következménye. Ha én megtettem mindent, és már mondjuk orvosi szempontból nincs veszélyeztetett állapotban, és annak ellenére, hogy tudja, ez mit eredményez, mégis csinálja tovább – innentől kezdve ez az ő élete és az ő dolga.

– Nehéz lehetett azzal szembesülni, hogy sokan ebbe belehaltak. Mennyi időbe telt kialakítani, hogy érzelmileg távolságot tudjon valamennyire tartani?

– Sok évbe. Súlyos traumatikus élményeket cipeltem egy ideig, mindaddig, amíg meg nem értettem, hogy ha én megtettem mindent, az ő halála nem az én halálom.

– A könyv végén azt írja, akkor jön az igazi leszokás, amikor kijön a pszichiátriáról a beteg. Volt utánkövetés Győzőnél?

– Kijött, onnantól kezdve az ő élete az övé volt.

– Kapcsolatban maradtak?

- Találkoztunk, amíg még akut fázis volt, egy ideig talán, mert két hét alatt senki sem váltja meg a mennyországot. Már nem emlékszem, mennyi ideig járt még vissza.

– Ha a függő mindig függő marad….

– Ön is fogyasztott heroint.

– Igen, volt idő.

– Mennyire volt nehéz lejönni róla?

– Pont ma mondtam egy barátomnak, hogy a Lipóton dolgozva vettem észre, hogy

Ebből a szempontból Győző sakk-matt helyzetben volt és ezért jött be a kórházba. Utána visszamenni a heroinhoz neki önmagával szemben nagy bukás lett volna. Ritkán alakulnak így a dolgok.

– Ön segítséggel jött le a heroinról?

– Nem. Szintén a körülmények eredményezték. Ez nagyon rég volt és külföldről szereztem be a drogot, majd nem tudtam kimenni. Hála Istennek Magyarországon nem alakítottam ki semmilyen nexust, ez a nyolcvanas évek vége volt.

– Egyszer csak nem jutott hozzá?

– Dehogynem, csak úgy alakítottam, hogy ne jussak hozzá. Viszont motivált voltam, hogy abbahagyjam. Mivel külföldről szereztem be a drogot, ezért vizsgaidőszakban nem tudtam kiutazni. Az útlevelemet eláztattam.

– Azért áztatta el az útlevelét, hogy ne tudjon kimenni… És utána?

– Két hónap vizsgaidőszak. De motivált voltam. Viszont még azt sem tudtam, mit jelent az önismeret.

– De annyi önreflexió csak volt magában, hogy rájöjjön, hogy meg fog halni, ha nem hagyja abba.

– Nem, ez nem érdekelt.

– Akkor miért hagyta abba?

– Azért, mert rájöttem arra, hogy így nem fogom tudni elvégezni az orvosit.

– Szeret sok emberre hatással lenni? Sokan olvassák a könyveit…

– Nem foglalkozom vele.

– Most mi a legfontosabb, ami motiválja az életben?

– Amikor úgy érzem, hogy az alkotásban, vagy a teremtésben valamit elértem, és az, hogy ezt megőrizzem, tehát megmaradtam azon a szinten, másrészt, hogy ha valamiben lehetőségem nyílik megújulni. Hogy alkossak, amíg élek.

– Ki szokott mozdulni a komfortzónájából?

– Magamat akkor szoktam kimozdítani tudatosan, amikor egy olyan szitu elé keveredek, amire mások azt mondják, hogy lehetetlen. Az számomra nagyon izgalmassá válik.

– Fontos önnek a kedvesség, mint érték?

– Kedves kisasszony…

- Tényleg, fontos, hiszen kedvesnek nevezett végig...

– Ilyenkor azt szoktam mondani, lehet velem háborúzni, de a játszma a háború része. Jó vagyok benne. Tudja, miért tudtam ilyen eszközöket használni? Mert mindenkiben ott van az angyal és az ördög. Én azonnal tudom használni mindkettőt. Az előbb elkezdett provokálni, én is tudom ezt, de brutális leszek.

– Bevallotta, hogy elkövette azt a hibát, hogy Győzővel barátok lettek.

– Érzett olyat, hogy sorsszerű volt a találkozásuk? Ha maga nincs, a Győző lehet, hogy már nem lenne?

– Elképzelhető. Szerintem véletlenek nincsenek, két ember találkozása is sorsszerű. Ebből mindenki azt bányászhatja ki, amit szeretne. Ezzel egy ponton túl nem foglalkozom ezzel.

– Győző megtanította valamire?

– Nemcsak a Győző, hanem sok mindenki más is. Ön is tanított engem ma.

– Mire?

– Hogy hogyan ne legyen hideg a kezem, amikor kezet fogok. A hideg kéz a meg nem oldott félelmek szimbolikája mindig.

– Volt olyan már, hogy hideg volt a keze, amikor kezet fogott?

– Ritka az olyan ember, akinek meleg a keze.

Jásper Ferenc írása - szmo.hu
2021. október 16.

Megjelent egy cikk ma a Telexen, amely azt boncolgatja, hogy ki mennyit költött a közösségi médiában az előválasztással kapcsolatban. Meglepő, de az, aki nem is vett részt benne, illetve csak befolyásolni akarta: a kormánypárt, Illetve Orbán Viktor. Most hagyjuk is, hogy ki milyen pénzből kampányolt, az egy másik cikk témája lehetne, ehelyett azt vizsgáljuk, hogy

Hogy győzhet, vagy legalábbis hogy emlegethetjük ma esélyesként Márki-Zay Pétert, aki pár millió forintból, fizetett kampánycsapat nélkül, tulajdonképpen lelkes önkéntesekkel és rengeteg befektetett munkával tört egyre előrébb a sorban?

Ha megnézzük az előválasztást megelőző közvélemény-kutatásokat, MZP-nek még szeptemberben se mértek komoly esélyt, sőt, az előválasztást megelőző egy hétben se gondolta szinte senki, hogy meglepetést okozva megelőzheti Jakab Pétert, a Jobbik elnökét, és befuthat 3. helyen a második fordulóba.

Csődöt mondtak volna a kutatók? Egyrészt igen, másrészt pedig olyan gyors volt a változás, hogy lehetetlen volt lekövetni, pláne az előválasztás hónapjában. Az egyikük be is jelentette, hogy nem fog mérni már, mert képtelenség ilyen változó választói magatartást mérni, amikor hétfőn még esélytelen harmadikból csütörtökre esélyes jelölt válik.

A választás előtt Márki-Zay volt a legkevésbé ismert jelölt, ezen sokat segített az intenzív kampány, ahol a többiekkel együtt gyakorlatilag napi szinten szerepelt a legfontosabb független médiumokban. Többet, mint előtte bármikor. Korábban kevésszer ütötte át a média ingerküszöbét a hódmezővásárhelyi politikus, akkor is inkább a botrányosabbnak számító nyilatkozatai körül pörögtek pár napig, de azt, hogy mit akar, és ki is ő valójában, csak azok tudhatták, akik a Partizán- vagy az Osváth-interjút megnézték az interneten.

Mondhatjuk azt, hogy MZP majdnem kizárólag csak a YouTube-on volt közismert szereplő, ott viszont a legnagyobb nézettségeket hozta. Kihez lehetne hasonlítani a karrierjét? Trump? Hisz ő is a közösségi médiában "csinálta meg magát" - na de Trumpnak ott volt a nagy nézettségű Fox News, a Breitbart és még sok alt-right médium, valamint kb. korlátlan mennyiségű pénz állt rendelkezésére akár a magánvagyonából. Mindez MZP-nek teljesen hiányzott.

Az establishmenten kívüliséggel sok mozgalom ért már el sikereket, ez volt a szélsőbal sikerének alapja az Öt Csillag mozgalommal Olaszországban, a Podemosszal Spanyolországban, és a szélsőjobb is sikeresen operál ezzel sok helyen, ám egyrészt ezek a pártok mind jelentősen populisták is. Márki Zay-Péterre ez éppenséggel nem mondható el, ha hallgatjuk őt a gazdaságról, klímaváltozásról beszélni, épp az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: mérsékelt liberális-konzervatív nézetei vannak, nem osztogatna, messze van a balos populizmustól is, és vélhetően józan, kiszámítható gazdaságpolitikát követne.

Talán a legközelebb akkor járunk, ha már hasonlítgatni akarunk, amikor Macron mellé állítjuk a magyar ellenzék legújabb üdvöskéjét. Természetesen Macron csak szőrmentén volt elitellenes, hiszen maga is ott szocializálódott, és előtte miniszter is volt a kormányban, de mégis, nagyon rövid idő alatt fel tudott építeni egy, a korábbi bal-jobb szembenálláson kívüli politikus-imázst, és ehhez nagyon sok támogatót tudott szerezni az országban.

2018 decemberében csak a barátai, ismerősei tudták róla, hogy kicsoda, évtizedek óta nem is dolgozott Vásárhelyen, sok évig nem is élt a városban. Ahogy december közepén elvállalta a jelöltséget a Fidesz által legyalult városban, azonnal kirúgták a munkahelyéről, de így lett ideje kampányt csinálni. Nulla számú médiumban volt szereplési lehetősége, minden a Fideszé (Lázár Jánosé) volt, és egy választása maradt: a közösségi média. Bő egy hónapja volt rá, hogy a személyes fórumok, találkozók mellett felépítse magát a Facebookon, és ennek az erejét akkor láthattuk igazán, amikor a vásárhelyi választás éjjelén 10 ezer embernél is több követte élőben a Facebook-oldalán a győzelmét.

De mindez még nem magyarázná meg ezt a villámgyors felemelkedést. Kellett hozzá a Fidesz és a vetélytársak kampánya, illetve az a flow, amibe ennek az oldalvizén bekerült. A Fidesz iszonyú pénzt elköltve lőtte Gyurcsányt és Karácsonyt már tavasszal és nyáron is, közben az is kiderült, hogy a kampányuk fő csapásiránya - jobb híján - a gyurcsányozás lehet. Az sem zavarta őket, hogy rég köztudott, hogy Gyurcsány és Karácsony közt nem felhőtlen a viszony.

Kiderült ugyanis, hogy MZP-nek lett igaza: az emberek nagy részének nemcsak Orbán kleptokráciájával és lebontott jogállamával van gondja, de annak ellenére, hogy támogatják az ellenzéki összefogást, valóban nem akarják, hogy 2010 előtti arcok jöjjenek vissza, és Karácsonyt is az elitek foglyának vélték, nem alaptalanul. A főpolgármester arcáról már régóta azt lehetett leolvasni, amit ő maga is bevallott a visszalépése után, hogy a háta közepére nem hiányzott ez a kampány, és csak az őt támogató pártok miatt vállalta el, láthatóan nagyon megkönnyebbült, amikor lekerült róla ez a teher.

- mondta Karácsony, és ez is nagyon fontos volt ezalatt a pár hét alatt a választók meggyőzésében. Sajnos vagy sem, a hatalmat bizony akarni kell, másképp nem fogják a kezedbe adni, és ezt megértette Márki-Zay. El tudta hitetni a választókkal, hogy ő tényleg akar kezdeni valamit ezzel az országgal, ami ráadásul több, mint a haverok pozícióba juttatása, a lopás, és az, hogy elzavarjuk Orbánt, aztán majd lesz valami.

A legkeményebb falat nem Jakabék legyőzése, nem is Karácsony bedarálása volt, a fentiek ezt bőven megmagyarázzák. Dobrev és a DK ugyanis nagyon sok magyar ellenzéki számára jelentenek valódi alternatívát az Orbán-rendszerrel szemben, a párt lefedi Magyarország nagy részét, jól szervezett helyi csoportokkal, aktivistákkal, 12 éve építkeznek, Dobrev se idén került a középpontba, profi a kommunikációjuk, a jelöltet kiválóan készítették fel, szóval minden megvolt ahhoz, hogy kis részvétel esetén akár már az első fordulóban nyerjen.

és folyamatos volt a mellé vándorlás, nézzük meg, hogy az addig őt ellenző baloldali kispártok is sorban beálltak mögé, amint látszott, hogy jól szerepel a második fordulóban. Nincs pártja MZP-nek? Most már van mögötte sok, több is tán, mint elég, de neki is ugyanazokkal kell majd együtt kormányoznia, mint Dobrev Klárának. Csak tán a többsége lesz nagyobb, aminek egyebek közt annyi a jelentősége, hogy míg szűk többség esetén kis pártoknak is nagy a zsarolási potenciáljuk, nagyobb különbség esetén ez lecsökkenhet.

A vásárhelyi polgármester ráadásul megérezte a vérszagot, és harcias-agresszív nyilatkozataival elvitte a show-t a későn ébredő Dobrevvel szemben, aki nem is nagyon tudott a flow ellen tartani a vitákon sem, bár nagyon jól szerepelt ő is - egyébként rég láttunk ilyen színvonalas vitákat a magyar politikában. Ez nagyon fontos a jövőre nézve is, olyan emberek vannak az ellenzéki térfélen, akik nem félnek bármikor kiállni vitázni, nem bújnak el, kimennek pultozni az utcára, beszélgetnek emberekkel, kezet lehet velük fogni. Ahogy az egyik ismerősöm mondta: az ő életében először fordult elő, hogy akire szavazni akar, kezet fogott vele, és válthattak pár mondatot.

Az emberek jelentős része viszont úgy látszik, azt gondolja, hogy csak balról nem fogják tudni leváltani a Fideszt. Ez az üzenet nagyon átment, és még az is lehet, hogy sokkal több baloldali és liberális hajlandó átszavazni Márki-Zayra, mint azt bárki feltételezte.

Ha MZP győz, akkor az átrajzolhatja a pártrendszert is az ellenzéki oldalon (talán el is kezdődött ez már), a Fideszt pedig nagy feladat elé állíthatja, és ha az előbb említett flow kitart áprilisig, akkor könnyen ellenzéki győzelmet is hozhat. Az fog ugyanis dönteni, hogy elég sok ember elhiszi-e, hogy Orbán verhető, és nemcsak az ellenzéki oldalon, hanem a kormánypárt támogatói közt is.

Fél év sincs már a választásokig, permanens kampányra számíthatunk, és akárki is győz a ma záruló előválasztáson, egy perc pihenésre nem jut majd ideje, hiszen egy teljesen új politikai térben kell olyan kampányt vinnie, amelyben a korábbi szabályok nem biztos, hogy érvényesülnek. Kevesebb kidobott pénz, sok munka és door-to-door módon odamenni az emberekhez: ez lehet az ellenzék esélye a Karmelita elefántcsonttornyában egyre gondterheltebben ülő Orbánnal szemben.

Fotó: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2021. október 18.

A nagyon ritkán megszólaló politológus a Partizán választási műsorában azt mondta, súlyos konfliktusokhoz vezet, ha a választásokon az egyik fél egy hajszállal többet szerez, és átlép minden szabályon. Szerinte ugyanis ezt jelentené, ha valóra válna az ellenzék javaslata, és feles győzelemmel hatályon kívül helyeznék a jelenlegi alaptörvény bizonyos szabályait.

Tölgyessy szerint ebben az esetben, amennyiben nem függesztik fel az alkotmánybíróságot, az alkotmánybíróság ezt azonnal hatályon kívül fogja helyezni. "Ha felfüggesztik, akkor is" - tette hozzá.

Az alkotmánybíróság szerint akár egy magánlakásban összegyűlhet, és kimondhatja, hogy a szavazás alkotmányellenes. "És felszólítja a rendőrséget, hogy lépjen fel. És a régi alkotmány szerint abszolut jogos a fellépés, mert szabálytalan volt a megszavazása."

Tölgyessy Péter szerint olyan szembenálláshoz vezethez, ami még élesebbé változtatja a két oldal ellentétét.

Emellett szerinte azt is számításba kell venni, hogy "a rendszerváltás ritka drága dolog."

1916 óta 11 rendszerváltásunk volt. "Ott rengeteg emberi egzisztencia megsemmisül, új kezdetek vannak. Magyarországon például a legutolsó rendszerváltásnál megsemmisült a téesz vagyon, régi állami gazdaság, az egy drága dolog."

"Az Egyesült Államokban a nagy alapító atyák megcsinálták az alkotmányt, és azóta nem volt rendszerváltás. Az Egyesült Királyságban még előtte volt. Magyarországon pedig ha ezt elindítjuk, akkor lesz egy újabb rendszerváltás. Az ellenzék szerint nagyszerű dolog. Csakhogy miért ne lenne a következő választásokon megint egy? Ha győz ott valaki, és nem ez az ellenzék győz, hanem mást választanak meg, az miért ne mondaná azt, hogy ez szabálytalanul elfogadott alkotmány volt, megint jön egy rendszerváltás."

Szerinte ha rátérünk erre a polgárháborús útra, az teljesen kiszámíthatatlan következményekkel jár ez.

Tölgyessy Péter úgy gondolja, hogy az ellenzék mondanivalójának 80 százalék olyan, ami nem tartható. "Vagy nem szabad megcsinálni, vagy nem lehet, mert nincs hozzá erőforrás."

Az ellenzék ugyan a saját közegét "hallatlanul megnyerte", de szerinte ez a szükséges szavazóknak csak legjobb esetben is az egyötöde.

- fogalmazott.

Ezen túl szerinte az látszott, hogy Márki-Zay Péter elképesztő ügyesen játszott az emberek reményvágyaival, és az összes ellefelét ezzel győzte le. "Csakhogy rögtön eszébe jut az embernek: a politika egyáltalán nem csak a győzelemről szól, hanem a kormányzásról is. Sőt, döntően a kormányzásról. Annál szörnyűbb nincs, mintha győz valaki nagy arányban, és utána nem tudja kormányozni az országot."

Márki-Zay Péter fő titka Tölgyessy Péter szerint ebben a kampányban az volt, hogy nem tudjuk kicsoda. "Ő olyan megmentő, aki azt mondja magáról, hogy Hódmezővásárhelyt megmentette, de ott is nagy vita van, nincs igazán múltja. Ilyen megmentők jöttek most mindenütt, politikai előélet nélküli megmentők. Trump is ilyen volt, Márki-Zay Péter is ilyen. Nagyon hatásosan felmondja az ellenzéki közönség vágyait, ugyanakkor nem látszik, hogy ebből hogyan lenne valódi kormányzás. Dobrev Klára szövegéből inkább látszott ilyesmi. Márki-Zay Péteréből megítélhetetlen, hogy egyáltalán van-e kormányzati alkalmassága" - mondta.

Szerinte nem az a fő veszély, hogy az ellenzék összeveszik, a választásokig nem fog. "A fő probléma az, hogy meg tudja-e oldani azt a rengeteg bajt, ami összegyűlt Magyarországon. Kettő, ki tud-e lépni ebből a polgárháborús logikából. A magyar politika eddig egyetlen egyszer sem tudott ebből kilépni. Tudom, az ellenzéki vezetők mind azt mondják, a szeretet hatalma, de őszintén szólva ezeknek a valóságtartalmáról engem nem győzött meg."

"Az egyetlen dolog, amit tudnak a másikról, hogy bűnözők, és a vezetőjüket börtönbe kell zárni, ennyi. Az ellenzék nem győzött meg arról, hogy a gesztusaik valódiak" - mondta Tölgyessy Péter a Partizánban.

Fischer Gábor, fotó: MTI/Vajda János - szmo.hu
2021. október 19.

Elakadt az oltási program. Sokszor és sokan mondták már ezt. A védekezés hatékonyságát persze nem ez az egy szám méri. Átoltottság tekintetében a jelenlegi 66 százalékunkkal csupán öt százalékkal maradunk le Ausztriától. Csak ez az egy adat nem is annyira tragikus. Más színben tűnik fel a dolog, ha azt is összehasonlítjuk, hogy a sokkal jobb egészségügyi rendszerrel rendelkező nyugati szomszédunknál az egymillió lakosra jutó eddigi halálos áldozatok száma csupán 1258 fő, míg nálunk 3098. Így nézve, ha a túlélés esélyeit a leamortizált kórházaink csaknem harmadára csökkentik, akkor egy reményünk marad mégis: a megelőzés, azaz az oltás. Ebben a korai felfutás után mégiscsak rosszul állunk.

A megtorpanás szociológiai hátteréről Sík Endre szociológust, a pszichológiai, szociálpszichológiai problémákról pedig Németh Erzsébet pszichológust kérdeztem.

– Itt állunk a negyedik hullám előtt, az oltakozás meg megrekedt. A lakosság egyharmada nem oltatta be magát. Köztük vannak nyilván azok, akik sosem fogják, de sokan lehetnek olyanok, akik elérhetőek lennének. Mi az oka a megtorpanásnak?

– Jelenleg nagyon bizonytalan mindaz a tudás, amivel nemcsak az orvosi, a genetikai, de a szociológiai is, amivel a témában rendelkezünk. De példamutató volt a tudósok gyors reagálása és az a nemzetközi együttműködés, amivel a járványra reagált a világ. Ha ez lesz a járvány egyetlen pozitív hozadéka, azt ne becsüljük le.

Amit látni lehet, az annyi, hogy miközben mi is küzdöttünk a járvány ellen, a magunk módján, s egy darabig erősek is voltak a pozícióink, küzdöttek mások is. Kicsit más eszközökkel. De ha a lemaradásunk okait keressük, annyi történt csupán, hogy a helyünkre kerültünk.

A be nem oltottak sokasága egy nagyon összetett csoport. Abban egyetértünk, hogy a bolondokkal nincs mit csinálni. És ebben nem is Magyarország a durva példa, hanem mondjuk az Egyesült Államok, ahol erre intézményesen ráépül a politika. Ez nálunk nincsen meg. Azonban a tudatlanság nagyon is jelen van nálunk. Az iskolázatlanság, a tájékozottság alacsonyabb mértéke. Ezzel együtt a társadalom iránti felelősségvállalás is alacsony szintű. Miközben az a durva individualista mondat, ami Németországban, Franciaországban nagyon erős, és sokakat visszatart az oltakozástól, hogy az én testem, és rendelkezem felette, nálunk nem jellemző, viszont inkább az van, hogy nem törődnek vele. Nekem jó így, kit érdekel, hogy mi lesz. A közérdek semmibevétele. Az bizony Magyarországon, a magyar kultúrában eléggé elterjedt, más vonatkozásban is.

És a harmadik csoport, nemcsak az öregek, de az ország elmaradott, lepusztult részein élő roma és nem roma emberek, akiknek ezermillió egyéb baja van. Rettegni ők is rettegnek, de nincsen intézményes elérésükre mód, nem folyik felvilágosítás, nem fontos senkinek sem, hogy rábeszélje őket, akkor bizony kimaradnak.

– Hogyan érhetnék el őket?

– Sehogy. Nincs meg az az intézményi tudás, az az áttekintés, ami segítségével elérhetik őket, ha bármi baj van. Nemcsak a mostani járvány. Hanem bármi baj. Ha indul a háború, akkor ők nem fogják megtudni, hogy már háború van, csak amikor már ott van az ellenség. Ők sajnos kívül vannak a társadalmon. Alul és kívül. Persze, hogy nem lehet őket elérni. De hát komoly kísérletek nincsenek is erre, hogy elérjék őket. Bár nem vagyok ennek a szakértője, de amennyire ismerem a magyar gazdaság- és társadalompolitikát, az nem a legszegényebbeknek a gyors és hatékony felemelésén dolgozik.

– Mi lehet ennek az oka? Biztos van emögött valami számítás, vagy hagyomány. Vagy ez a félperiféria sajátossága?

– Jó kérdés. Szerintem egyértelműen a félperiféria jellemzője. A periférián egyértelműen nem törődnek vele, pénzük sincs, nem is érdekli őket. Itt azért vannak kísérletek. Ha lassabban is, nem olyan hatékonyan, de azért jutnak olyan javak a közösségi újraelosztásból, melyek valamilyen védelmet biztosítanak a leszakadók számára. Nemcsak járványügyben, egyéb ügyben is. Itt azért ez megtörténik, csak elég esetlegesen, kiszámíthatatlanul. Jó példa erre a sokat vitatott közmunka. Ez biztosan nem egy hatékony dolog, gazdasági értelemben. De másfelől, a semmivel szemben egy minimális megélhetésre mégis jó megoldás, átmenetileg. De ha ez intézményesen kiépül és ez lesz a fő megélhetési mód, ráadásul helyben ennek a gazdasági, sőt politikai hasznát a helyi hatalmasságok kihasználják, akkor ezzel több negatív dolog jár. Ezek igazi félperifériás torzulások. Megvannak a lehetőségek, de azok valahogy elhalnak és torzan működnek.

– Német és angol tudományos körök azt pedzegetik, hogy, amennyiben az átoltottság jól alakul, akkor jövő tavaszra már csak rossz emlék lesz a járvány – náluk. De nálunk, vagy máshol, ahol elakadt az oltási ütem, mi lesz? Lehetséges, hogy a világ kettéválik, egy tiszta, és egy járvánnyal folyamatosan sújtott részre?

– Nem. Ez elképzelhetetlen. Kezdettől fogva azt gondolom, hogy nem lehet “legyőzni” ezt a járványt. Biztos voltam benne, hogy velünk fog maradni, megtanulunk vele együtt élni, ez nem az emberiség vége. Ez morális pánik: “a járvány után már sosem lesz ugyanolyan a világ” – mondják. Hát naná! És akkor mi van?

– Visszatérve a futóbolondokra. Ez sem egy homogén társaság. Vannak a menthetetlenek, a chipekkel, és egyéb hajmeresztő ötletekkel, de vannak olyanok, akik ugyan hajlamosak az összeesküvés-elméletekre, de ezeket a nyilvánvaló sületlenségeket azért nem osztják.

– Ez nagyon így van. Például a New York Timesban egy publicisztikában is szóvá tették, hogy igenis másként kell beszélni azokkal, akik nem oltatják be magukat, de nem is tartoznak az elkötelezett oltásellenes-táborba. Mert az emberekhez sok esetben sem a tudósok, sem a politikusok nem találják meg a megfelelő hangot. Mögöttes érdekeket sejtenek sok esetben az ilyen-olyan magatartások mögött, pedig az egyáltalán nincsen. Nagyon nagy feladat az “átlagemberrel” (ami természetesen nincsen) úgy beszélni, hogy érzékelje, hogy ez az ő problémája, ez róla szól elsősorban. Hogy elhiggye, hogy rá most tényleg figyelnek, tényleg az ő érdeke a fontos az adott politikusnak, tudósnak, és hogy jó lesz ez. Ez nehéz szakma. A kommunikációnak az a könnyű része, amelyik az összeesküvés-elméleteket gyártja. A közösségi média jeleskedik is ebben. De jól beszélni a sokféle “átlagemberhez”, az egy nagyon nehéz feladat.

– Ha lett volna Facebook és internet az ötvenes években, még mindig lenne gyermekbénulás.

– Mondjuk az UFO-hit az internet előtt is szépen elterjedt. De alapvetően igaza van. Lehetett tudni, bár egy ideig nem erről szólt a diskurzus, hogy egy ilyen alapvetően új, a kommunikációt új alapokra helyező technológia kapcsán, hogy annak azért negatív hatásai is vannak. Először mindenki azt ünnepelte, hogy ez demokratizálni fogja a médiát. Hát demokratizálta is. Na de ki mondta, hogy a demokráciát azt csak okos emberek, értelmes dolgokra használják? De a hagyományos médiában is lehet tudni, hogy a nyereségorientált média, az hírt akar. A hír nagyobb eséllyel negatív, mint pozitív. Akkor negatív hírek fognak dominálni a médiában és a média fog maga rossz híreket gyártani. Ezek szükségképpen így vannak. Viszont a példában említett gyermekbénulással kapcsolatban az is igaz, hogy a második világháború után az volt az az időszak világszerte, amikor nagyon megerősödött az állam szerepe,nemcsak a szocialista világban.

Arra viszont figyeljünk, hogy ezeket a nagyon negatív dolgokat, amiben egyetértünk, ne próbáljuk úgy orvosolni, hogy az intézkedések okozta károk végül a demokrácia rovására menjenek. Mert lehet, hogy akkor járvány nélkül élnénk de abban a társadalomban, ahol a járványt ilyen módon akadályozzák meg, nem biztos, hogy baromi jó lesz az élet.

– A szociálpszichológusokat is meglepte ez a dolog. A társadalomnak vannak olyan tagjai, akik ellenségesen viszonyulnak az intézményekhez, a vezetéshez. Alacsony a bizalom az intézményekben. Egy szűkebb csoportnál paranoid jelenségeket is megfigyelhetünk. Ez végképp ritka, voltaképpen ez már kórkép. Tehát, amikor az ember azt gondolja, hogy chipezik, vagy mérgezik, lehallgatják, és még sorolhatnám.

Azt gondolom, hogy az, amit a szociálpszichológia vizsgált ezzel kapcsolatban, azt újra meg kell vizsgálni, hiszen annyira tömeges ez a jelenség. Mi lehet ennek az oka? Ez a társadalom mentális egészségét mutatja, hogy ez a bizalom akár egymás,akár magunk iránt, a felelősségtudat meggyengült. Miért, és miért vált ennyire tömegessé?

– De azt nyilván nem feltételezhetjük, hogy ilyen nagy arányban vannak komoly pszichológiai problémákkal rendelkező emberek?

– Ezt az egyharmadot, amelyik nem oltatta be magát, most már megrögzött ellenzőnek kell tekintenünk. Sőt, azt kell mondanom, hogy az ezzel kapcsolatos meggyőző kommunikációra immunissá váltak. Ha kaptak volna oltást, a fertőzésre lennének immunisak. Mivel sok rábeszélés, meggyőzés, könyörgés stb. történt a saját környezetükben az orvosok, vagy a kormányzat részéről, olyan erővel álltak ellent mindennek, hogy mára azt kell mondani, ez a rész homogén.

Az emberek az attitűdjüknek megfelelően gyűjtik az információkat, sőt az algoritmusok is a megfigyelt attitűdnek megfelelően szelektálják az egyes egyéneknek. Mindenesetre ez az egyharmad nagyon sok, ez társadalmi szempontból nem egészséges.

– Ha lett volna közösségi média a gyermekbénulás idején, még mindig létezne a betegség?

– Ha megfelelő mennyiségű oltás lett volna, és kötelezővé teszik az oltást, ugyanúgy, mint a gyermekbénulásnál, akkor nem alakult volna ki ez a fajta rendkívüli és immunis ellenállás. Akkor kialakult volna a meg nem változtathatóság pszichológiája. Ha egy ember lehetőséget kap arra, hogy válasszon, hajlamos a félelmei és a bizonytalansága szerint választani. Viszont, hogy ha időben kötelezővé tesszük az oltást, akkor ezt a magatartását kezdi igazolni, a saját önképének a fenntartása érdekében. Ezért van az, hogy a Sabin-cseppekkel utólag is egyetértenek. Hiszen megkapták, a gyerekeik is megkapták. Közben nem is veszik észre, hogy ez kötelező volt. A harmadik hullám letörésének időszaka tette megrögzötté az ellenállást.

– Az oltást ellenzőknél megfigyelhető egy vakság a saját érvrendszerükkel szemben, sokszor egymásnak ellentmondó érveket is képesek hangoztatni, holott valószínűleg más esetben észrevennék az inkoherenciát.

– Az érvek egy része érzelmi indíttatású, ezek állnak szemben a tudományosan alátámasztott kemény tényekkel. Tudni kell, hogy az emberek a lelküket, szívüket, érzelmeiket megmozgató történésekre sokkal inkább reagálnak, illetve a félelem az emberek viselkedését jobban mozgatja, mint a pozitív hír. Például, ha egy híres ember azt mondja: “megkaptam mind a két oltást, most mégis milyen beteg vagyok”, akkor sokkal jobban terjed, mint egy olyan hír, ami arról szól, hogy statisztikailag milyen elhanyagolható az oltás után megbetegedők aránya. Sőt még inkább elenyésző a komolyabban megbetegedők aránya. Ott van ugyanis egy hús-vér ember, akivel azonosulni tudnak. Ezért érzelmi érvelést kellene használni (most már immunis a társaság, persze).

– Ha azt mondom, amióta felvettem az oltást, sokkal nyugodtabban élem az életem, nem elég erős érzelmi érv?

– Az, hogy nyugodtabb vagyok, nem olyan erős érzelmi töltés, mint az, hogy akár egyetlenegy ember meghalt az oltás ellenére. Ráadás, ha mindezt képekkel is illusztrálják. Viszont be lehetne mutatni olyan eseteket, mint például, amit ma hallottam: egy orvost eljárás alá vontak, mert lebeszélt egy kismamát, hogy beoltassa magát, és a kismama a gyermekével együtt meghalt. Itt bizony be lehetne mutatni a síró rokonokat, nagymamát, férjet, árva testvéreket, hogy milyen szörnyű mindez. Amikor a chip beültetéstől rettegnek, nem elég érv az, hogy én megnyugodtam az oltástól. Ráadásul nem biztos, hogy van még tér és idő a nyomásgyakorlásra. Eldönthetjük azt, hogy különböző csoportoknak fokozatosan kötelezővé tesszük az oltást, bár ennyi idő után a kötelezővé tétel is furcsán hangzik.

De működnek a finom célzások is. Én például megkérdeztem a hallgatóimat az egyetemen, hogy ki az, aki nem oltatta be magát. Szégyenlősen kettő-hárman feltették a kezüket, mire én annyit mondtam: azért vagyok most nagyon zavarban, mert ők azok, akiket meg kell védenünk. Ők veszélyhelyzetben vannak. Hogyan tudjuk megvédeni őket? Négy órát leszünk együtt egy kis teremben. És ha csak egyetlen vírushordozó van, akkor azt ők el fogják kapni. Mit csináljunk? Üljenek egymástól távol. Kinyitjuk az ablakot. Nagy zaj van, de elviseljük a zajt, az ő érdekükben. Mit tehetünk még, hogy megvédjük őket, hiszen magunkat mi már megvédtük. Ezen elgondolkodtak, elcsöndesedtek. Erre nem tudtak mit mondani.

– És történt valami változás?

– Persze. Beoltatták magukat.

– Jó történet.

– Az az érdekes, hogy ha nem akarja az ember szidni, bántani őket, hanem csak annyi történik, hogy felteszi néhány ember a kezét, hihetetlen csönd van, mindenki rájuk néz. De senki egy rossz szót nem mondott. Azért hatott, mert nagyon-nagyon más volt, mint amivel korábban próbálkoztam, szintén sikeresen.

Illetve később lehetett volna kemény érveket is mondani, hogy most már pár milliárdan beálltunk kísérleti nyúlnak, most már elég. Számított az is, amikor a lezárásoknál volt különbség azok között, akik be voltak oltva, illetve akik nem. Persze ez már nem meggyőzés. Ez már kényszerítő erő.

Furcsa nekem az, hogy a harmadik hullám idején volt kijárási tilalom, bezárták a boltokat, szolgáltatókat, színházakat. Mindenütt kellett maszk. És az államhatalom intézkedései egészen mélyen érintették a mindennapokat, sőt, sokszor a megélhetést is. Ehhez képest az államok tartózkodnak attól, hogy az oltást kötelezővé tegyék. Furcsa dolog ez.

Ezt meg lehetett volna csinálni, de ezt nem csinálták meg. Ez is egy betegségtünet, hogy ezt nem merték meglépni. Számos korlátozást bevezetnek, de az igazán hatékony védekezést nem merik meglépni.

– Mi ennek a kifutása?

- Jóslást kér tőlem, szívesen jósolok. Újabb lezárások nem lesznek. Nem is indokolt, hiszen van elegendő oltóanyag, bárki bármikor beoltathatja magát. Az egész társadalmat egy újabb korlátozással sújtani talán nem szükséges. Kivétel, ha az egészségügyi kapacitások az összeomlás felé közelednek, akkor persze be kell avatkozni.

De olyan lehet, hogy újra megkülönböztetjük a védetteket a nem védettektől. Az még bejöhet. Illetve, fel lehet hatalmazni a munkáltatókat, hogy kötelezzék a munkavállalókat, akik munkájuk során emberekkel érintkeznek arra, hogy felvegyék az oltást. Ilyenek elég sokan vannak. Például ne legyen olyan, hogy egy hatalmas gyárcsarnokban olyan emberek vannak, nem is tudjuk hányan, akik nem oltatták be magukat. Nem beszélve a szolgáltatásokban és a kereskedelemben dolgozókról. Ezek az intézkedések, korlátozások, differenciált korlátozások még növelhetik az átoltottságot.

– Akinek meggyőződése, hogy a beoltottak pár éven belül meg fognak halni, ő ennek ellenére sem fogja felvenni az oltást.

– Így van. Mégsem hiszem azt, hogy általánosan kötelezővé teszik. Egyre nehezebb lesz az oltatlan élete. Egyre kevésbé kap munkát. Egyre kevésbé tudja a különböző szolgáltatásokat igénybe venni, nem mehet színházba, moziba. Sok minden miatt el fog gondolkodni ezen, persze nem azok, akik megrögzöttek.

– Vannak azért “átállók”, akik egy családi, vagy ismeretségi körben történő tragédia hatására meggondolják magukat, de akkor ez csak elszigetelt jelenség marad?

– Nem. Amiket az előbb elmondtam, azok be fognak következni, és

Most is vannak első oltást felvevők, napi pár ezer körül. Szerintem ezt fel lehet tornászni, ha kicsit összevonjuk a szemöldökünket, akár munkaadóként. Vagy az összes közalkalmazottnál meg lehet tenni. Az nagyon sok ember. De nem is lehet másként: például egy ügyfélszolgálatosnál. Nem lehet, hogy miközben elintézem az igazolványod megújítását, közben veszélyeztetem az életedet. Lehet terhes például az ügyfél. Erre sok jó érvem lenne, hogy elmondjam, érzelmileg, hogy “nem tudod, hogy egy terhes kismama áll előtted, nem tudod, hogy annak az embernek van-e esetleg valamilyen rosszindulatú daganata, életeket veszélyeztetsz, miközben elintézed mondjuk a jogosítványát”. Tehát érzelmekre kell hatni.

hf. Fotó: Markovics Z. Kristóf/SZMO - szmo.hu
2021. október 18.

Miközben tegnap este ezrek skandálták Budapesten, az Anker közben a győztes ellenzéki miniszterelnök-jelölt lassan becenévvé magasztosult monogramját: “MZP, MZP, MZP”, Orbán Viktor színházban járt, és olyan vehemenciával szelfizgetett az ott hadra fogható fiatalokkal, mint aki a vesztét érzi. Teleszórta vele az üzenőfalát, pedig ez a nép közé vegyülő, digitális politikai celebkedés határozottan nem a műfaja. A Facebookja szerint az utóbbi hetekben szokott rá úgy igazán, szerintem nem véletlenül.

Ha a vesztét nem is érzi – nem ismerem, de ahhoz túlságosan, hogy úgy mondjam, gránitszilárdságúan rögzült személyiségnek tűnik, hogy a hatalomra való egy és oszthatatlan jogosultságát önnön magának valaha is megkérdőjelezze –, a veszélyt szinte biztosan érzékeli. Ez a veszély szinte tapinthatóan hömpölygött tegnap Budapest utcáin, sok helyen vidéken is, a lassan mindenhatóvá váló, digitális térben pedig mindenképpen: reménynek hívják. Ritka jelenség, egy tömeg, sőt ország esetében még ritkább. De ahogy Az éhezők viadalában mondta a teljhatalmú Snow elnök: egy kicsi mindig kell belőle, de a túl sok már veszélyes. Márpedig Magyarországon tegnap este reményből “túl sok” volt.

A kukta fedelét egy olyan ember emelte le, akit, lássuk be, senki nem látott jönni. Se Orbán Viktor, se az eddigi politikai elit, se az elemzők, közvéleménykutatók, újságírók meg netes megmondóemberek. Egyetlen régi róka sem. Egy hónappal ezelőtt a hódmezővásárhelyi polgármestert még senki nem tekintette másnak, mint egy jóindulatú “statisztának” – csak hogy a Rogán-narratívából lopjak egy kicsit –, egy afféle jó gyereknek, aki nem sok vizet zavar, de egye fene, “futottak még”-nek elmegy.

Az előválasztás első fordulója után kezdett szálkává válni a jól bejáratott ellenzéki establishment szemében, majd csúnya, hólyagos törést okozó kavicsdarabbá a cipőikben. Véleményem szerint Karácsony Gergely volt az első, aki meglátta benne azt, ami valójában: az úthengert. És a budapesti főpolgármester tudta, hogy az Orbán-rezsim ellen egy ilyen habitusú, mindent letaroló, udvariaskodás és kérdezés nélkül előre nyomuló “gépezet” kell, aki örömmel meginvitál mindenkit maga mellé a sofőrfülkébe, de ha valaki az útjában áll, nos..., az inkább ne álljon az útjába. És igen, mire észbe kaptunk, letarolta a teljes ellenzéket, szintén meglepően meggyőző választói fölénnyel az élükre állt, és – most itt tartunk.

Úgy az elmúlt húsz-huszonöt évvel en bloc, de az utóbbi nyolc-tízzel biztosan. Akik unják, hogy soha, semmiben nincs harmadik választásuk. Vagy talpnyalók lesznek, vagy azok, akiket a talpnyalók rugdosnak. Vagy zsíros állásért eladják a lelküket és hülye propagandát mantráznak, vagy nem lesz állásuk. Vagy megszoknak, vagy megszöknek. Vagy lemondanak a jövőképről, vagy külföldre iszkolnak jövőt építeni, amibe igen, sokaknak beletörik a szíve. Vagy befogják a pofájukat, vagy...befogják a pofájukat.

Márki-Zay Péterben eddig százezrek látták meg – és szerintem óriási részben fiatalok, akik eddig magasról tettek a politikára, épp a reménytelenség miatt –, lehet egy országban úgy is élni, hogy van több választásod. Hogy lehet véleményed. Hogy akkor is ember vagy, ha nem állsz be a sorba. Hogy élhetsz nyugodt életet, megmaradhat a méltóságod, a tudásod, a tehetséged, az, amiért tanultál, nem szűkül le a jövőképed az osztrák vagy német McDonald’s-ok felmosóvödreire.

Márki-Zay Péterre most ez a sok százezer, egyelőre bátortalan, kétkedő, de akkor is létező reményfoszlány vetül rá. Nem, én nem tartom messiásnak meg népmesei hősnek, és azt gondolom, hogy ez a fiatal, rafináltan felturbózott úthenger még sok-sok úthengerrel fog szembemenni a következő hónapokban. A régi establishment nem fogja könnyen adni magát. Ne feledjük, ott is bőven vannak, minden oldalról, akiknek a bőrére megy a dolog. És miközben előre dübörög és küzd, az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek hálózatot kell építenie. Egyezkedni, ha kell, kompromisszumokba belemenni, ha kell, ellent mondani, ha kell, és emberek millióit maga mellé állítani. Meggyőzni őket, hogy lehet változás. Jó változás. Mert az tényleg kell.

Tavasszal pedig egy olyan erővel fog szemben állni, amelynek tizenkét éve volt arra, hogy pénz-paripa-fegyverrel szinte kimozdíthatatlanná erősítse magát. Na az lesz az igazi úthenger. Régi típus, de jól bejáratott, és igen kíméletlen fajta. Sokakat ledózerolt már. Tele van “extrákkal”.

Egyetlen extra van, ami ebben a régi gépezetben már nincs meg: a remény.