SZEMPONT
A Rovatból

„A heroinfüggő: menekülő” – interjú Csernus Imrével

„Én tiszteletben tartom a nagy egót, csak az nem a terápia része” – mondta a pszichiáter, aki mesélt a Toxikomáról, Szabó Győzőről és a saját függőségéről is.


Beszélgetésünk apropója Herendi Gábor Toxikoma című filmje és Szabó Győző azonos című könyve volt.

– Ha ez egy klasszikus A vihar kapujában-helyzet lenne, amiben mindenkinek megvan a maga igazsága – ha maga is írna Győző és az ön történetéről egy könyvet, az miben lenne más? És mondjuk mi lenne a címe?

– Nehéz így mondanom egy könyvcímet, amikor nem is gondolkodtam ezen. Győzőről nem írtam és nem is akarnék könyvet írni. Találkoztam körülbelül öt-hatezer ilyen emberrel, akik ugyanilyen szituban voltak. Miért kéne Győzőről írnom?

– Van olyan páciense, akiről írna?

– Nem. Miben különböznek? Az orvosi eskü eleve nem arról szól, hogy én most felesküszöm a Győzőre vagy bármelyik páciensre. Van egy orvosi esküm, az az emberről szól, és az összes könyvem az emberi önbecsapásról, menekülésről és az abból történő talpraállásról szól. Nem igazából értem ezt a felvetést.

– Mi indította arra anno, hogy a nőgyógyászat felől a pszichiátria felé forduljon?

– Kisasszony, ezt már lenyilatkoztam.

– Tehát unalmas válaszolni rá. Amúgy még mindig Adélnak hívnak.

– Nem unalmas, kisasszony, hanem, tudja, az interjú mindig olyan, mint a kérdező.

– Nem szoktam rossz interjúkat csinálni.

– Egyelőre ez nekem sablon.

– Szerintem ne az interjú minőségét elemezzük, hanem beszélgessünk.

– Ön irányít.

– Most jól kibillentett. Ebben azt gondolom, nagyon profi. Tényleg elhangzott az Ön szájából az a mondat egy függő páciens felé, amit Győző ír a könyvben, hogy „Meg fogsz dögleni”?

– Már rég észrevettem, hogy ha ebben a sokszínű és sok ingert adó világban, abban az éles helyzetben, amikor a másik ember esetlegesen nyitott arra, hogy meghallja, amiről én véleményt formálok, nem mindegy, hogy milyen szavakat használok.

Aki benne van a függőségben, így vagy úgy konfrontálódik a halállal, tehát ez neki igazából nem meglepetés. Ők ezt legtöbbször elhárítják, eltolják maguktól, mert azt mondják, hogy én kellőképpen okos, ügyes vagyok és ez rám nem vonatkozik.

A legelső és legfontosabb lépés az, hogy az illető elfogadja, hogy ő függő. Az emberek általában tiltakoznak azon felismerések ellen, ami fájdalmat generál bennük, legfőképpen, ha az illetőnek intenzíven magas az egója. A magas egóval bíró ember nehezen tudja elfogadni az emberi létét és a saját hiányosságát valamivel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy elhangzott ez.

– Ön magas egójú ember?

– Én elfogadom azt, hogy emberből vagyok, hogy öregszem, múlik az idő – nincs nekem ezzel gondom.

– Van ez a Hiperkarma szám, aminek ez a címe: Mindenki függ valamitől. A könyv végén a saját jegyzetében ön is megbocsátó a függőkkel kapcsolatban.

– Nagyon nehéz úgy beszélni bármiről, ami ki van emelve a kontextusból. Nem tudom, mire gondol, kisasszony.

– Nálam van a könyv, megmutassam?

– Nem kell.

– Azt figyeltem meg, hogy a könyvben lévő, ön által írt jegyzetek hideg fejjel végiggondoltak, tárgyilagosak, mondhatni kíméletlenek. A végén mégis olyan volt a zárójegyzete, mintha erősebb elfogadással viszonyulna a pácienshez.

– Ez a könyv a Győző könyve. Én sok olyan dolgot, amit a Győző máshogy gondolt, nem írtam bele, inkább egy óvatos narratívát vezettem bele.

– Orvosi konzultánsként jelölik meg a film vége-főcímében. Ez mit jelent?

– Annak idején elküldték a forgatókönyvet, jó párszor kommunikáltunk. És azzal a színésszel, aki engem játszott, sokat beszélgettem. Nem arról, hogy szerintem ő hogyan formálja meg Csernus Imrét, hanem arról, hogy én hogyan gondolkodom. Hogy a kognitív, paradox, disszonánsan hangzó terápiás módszer mit jelent, hogy hogyan feszítettem egymásnak a dolgokat, hogyan alakítottam ki kríziseket. Lehetséges, hogy ezért lettem az ő számára konzultáns.

– Ez a módszer, ami eléggé jellemző önre, egy meglehetősen erőteljes módszer. Belelátunk a filmben, milyen volt, amikor Győzőn is alkalmazta. Ma is ilyen a módszere?

– Nagyon régóta nem foglalkozom addiktokkal.

– És a terápia?

– Már öt-hat éve nem végzek terápiát.

– Pedig egy oldalon még ott a neve és a rendelési ideje. És nem hiányzik?

– Minek hiányozzon?

– Nem érezte a hivatásának?

– Dehogynem, csak másként csinálom.

– Hogyan?

– Ajánlatokat teszek. Könyvekben, előadásokban. Sok helyre járok az országban beszélve az érzelmi intelligencia fejlesztéséről,

arról, hogy mit jelent a félelmek megoldása, sorolhatnám… Hogy hogy lehet önbizalmat szerezni, mit jelent a tudatosság, mi a felnőttség. Ugyanazt csinálom tovább, csak nem egy emberrel ülök le, hanem sok emberrel találkozva mondom el mindezt.

– Hogy tetszett a film?

– A film filmnek jó, de az én életem nem ez a film. Az alkotói szabadság az, hogy Herendi Gábor és a forgatókönyvírók így gondolták és én ezt tiszteletben tartom. Nincs ezzel semmi baj, annak ellenére, hogy sok minden, ami a filmben megtörténik, az életben nem történt meg.

– A film egyik leghatásosabb jelenete, amikor Győző megkapja a gyógyszeres ampullát és már a kijáratnál rosszul lesz. Ezt ő a könyvben máshogy írta meg.

– Ez nem is így történt. A szobámban ültünk, láttam rajta, hogy drogozott. Ez egy olyan gyógyszer volt, egy opiátantagonista szer, ami azt jelenti, hogy az opiát-receptorhelyekről szinte azonnal lelöki az opiátmolekulákat, ezáltal nagyon súlyos megvonási tünetcsoportot idéz elő. Utólag beszéltünk erről, én mondtam neki, hogy ez mivel jár. Ő azt állította, hogy rendben van, plusz nem akarta elhinni, hogy ennek a gyógyszernek a hatása ilyen brutális.

– A függőséget mentális betegségnek nevezhetjük?

– A BNO szerint igen. Ez a betegségek nemzetközi osztályozása.

– Én úgy látom, hogy a mentális betegségek spektrumán nem élesek a határok, összemosódhatnak a dolgok, mégis, sokszor egyértelműen kijelentik valakiről, hogy ő bipoláris, vagy depressziós stb. Pedig mintha ez nem ilyen egyszerű lenne.

– Laikusokról beszélünk vagy professzionális véleményről?

– A professzionálisról, én laikusként kérdeztem. Nekem van egy ilyen érzésem.

– Az érzések azok érzések, kisasszony. Ez bennem sosem merült fel kérdésként. Mivel nem foglalkoztam ezzel, nem tudok válaszolni.

– Egy heroinfüggő az ön meglátása szerint betegnek tekinthető mentálisan?

– Menekülőnek gondolom.

– El tudná magyarázni ennek a filmben is ábrázolt gyógyszernek a működését? Szabó Győző a könyvében is leírja, hogy ha bevette, utána „nyugodtan” használhatott heroint, nem hat úgy a drog - viszont fordított sorrendben rosszul lett, mint ahogy láttuk is.

– Ha valaki nem használt heroint és tiszta, ez a gyógyszer hozzákötődik az opiátreceptorokhoz, ezáltal a heroin hiába jön be a szervezetbe, nincs hová kapcsolódnia. Ez olyan, mint amikor a zárban ott a kulcs és hiába próbálom az ugyanolyan kulccsal kinyitni, nem tudom kinyitni, mert benne van a kulcs. Nem tud kapcsolódni a heroinhoz. De ha nincs benne ez a gyógyszer és ő heroint használ, akkor a heroin hozzácsapódik ezekhez a kötőhelyekhez. Csak ez a gyógyszer olyan, mintha egy mágneses kulcs lenne, kiütné az előző kulcsot a helyéről és ő megy bele. És ez a hiányérzet okoz megvonási tüneteket.

– Fájdalmas szenvedésekkel jár leszokni ezekről a drogokról.

– Az öröm és a fájdalom együtt jár. Én azt nem értem, hogy a mai kor embere miért menekül a fájdalom megélése elől.

– Talán mert nem szeretnek szenvedni. Mindenben a könnyebb utat választják, nem?

– Az egy dolog. De együtt jár a kettő.

– Győző és önmaga között fedezett fel valami párhuzamot? A film úgy ábrázolta a két karaktert, mint amikor két nagy ego találkozik, akik valamiért szimpatizálnak is egymással.

– Győző azért feküdt kórházban, mert lezártam előtte a menekülési kiskapukat. Mert a Katona József Színház akkori igazgatója felhívta és azt mondta, hogy ha nem fekszik be, akkor ellehetetleníti a színészi pályáját. Én tiszteletben tartom a nagy egót, csak az nem a terápia része.

– Az ön módszere Győző esetében az egyetlen működő módszernek tűnt.

– Nemcsak Győzőnél, hanem a függőknél. Ha ők lettek volna a főnökök, akkor mit keresek ott? Akkor főnökösködjenek kint, a saját életükben. De nem tudták megoldani. Éppen ezért a terápia egy irányított vezetés.

– Mindenféle droggal kapcsolatban úgy gondolja, hogy érdemes nemet mondani rá, és hogy az „első osztályra”, a heroinhoz vezető út már akár a marihuánánál elkezdődik?

– Nagyon fontos tudni, hogy a drog egy molekula. Teljesen mindegy, milyen drogot nézünk. Ha valakinek olyan a személyiségszerkezete, alapjában véve a drog hatása vagy pozitív élményeket vált ki, vagy negatívakat. Nem a drog a jó vagy a rossz – a drog az drog. A hatás és a drog rövid és hosszú távú, személyiségre gyakorolt hatása az igazi gond.

– Deformál a személyiségen?

– Mindenkinek van egy személyiségzavara. Ki jobban kompenzál, ki kevésbé.

– Győző sikerélmény volt Önnek?

– Győző mellett még volt sok ezer más betegem. Egy segítő sosem kérdezi meg, mi vagy ki volt a legnagyobb sikerélmény.

– De az, hogy Ön segített, és sikerrel járt, az csak jó érzés…

– Kisasszony, én ajánlatot tettem. Az, hogy ő elfogadta, az ő dolga. Én csak ajánlattevő vagyok. Amit nem lehet megcáfolni, az egy ember érzése. Az ő percepciója. Az én dolgom az volt, hogy ajánlatot tegyek, lezárva a megfelelő kiskapukat. És ha ő így vagy úgy reagált volna, én annak megfelelően cselekedtem volna, konfrontáltatva őt a következményekkel. Banális példa: a gyalogátkelőhelyen az autóknak zöld van, és ha én átmegyek a piroson, feltehetőleg elcsap egy autó. Ez egy következmény. Ha türelmes vagyok, még így is elcsaphat egy autó, de akkor is körültekintően járok el, és akkor tudok átmenni relatív szabadon.

Ez volt a dolgom, hogy konfrontáltassam őt azzal, hogy ha hazudozik a családjának, a környezetének, ennek milyen következménye lesz. Vagy ha hazudik és menekül a valódi megmérettetés elől.

A másik ember élete az a másik emberé. Nagyon sokáig tartott, amíg kialakítottam azt, hogy tiszteletben tartom a másik ember döntését, még akkor is, ha tudtam, mi lesz a következménye. Ha én megtettem mindent, és már mondjuk orvosi szempontból nincs veszélyeztetett állapotban, és annak ellenére, hogy tudja, ez mit eredményez, mégis csinálja tovább – innentől kezdve ez az ő élete és az ő dolga.

– Nehéz lehetett azzal szembesülni, hogy sokan ebbe belehaltak. Mennyi időbe telt kialakítani, hogy érzelmileg távolságot tudjon valamennyire tartani?

– Sok évbe. Súlyos traumatikus élményeket cipeltem egy ideig, mindaddig, amíg meg nem értettem, hogy ha én megtettem mindent, az ő halála nem az én halálom.

– A könyv végén azt írja, akkor jön az igazi leszokás, amikor kijön a pszichiátriáról a beteg. Volt utánkövetés Győzőnél?

– Kijött, onnantól kezdve az ő élete az övé volt.

– Kapcsolatban maradtak?

- Találkoztunk, amíg még akut fázis volt, egy ideig talán, mert két hét alatt senki sem váltja meg a mennyországot. Már nem emlékszem, mennyi ideig járt még vissza.

– Ha a függő mindig függő marad….

– Ilyenkor legtöbbször bekövetkezik a cseberből vederbe. Tudja, mikor sikeres egy függőnél a terápia? Amikor az illető érzi, hogy megvan a belső békéje az adott pillanatban.

– Ön is fogyasztott heroint.

– Igen, volt idő.

– Mennyire volt nehéz lejönni róla?

– Pont ma mondtam egy barátomnak, hogy a Lipóton dolgozva vettem észre, hogy

azoknál az embereknél, akik kifejezetten motiváltak a változtatást illetően, a megvonási tünet nem olyan intenzív, mint azoknál, akik mondják, hogy abba akarják hagyni, de valójában csak a környezetnek akarnak megfelelni.

Ebből a szempontból Győző sakk-matt helyzetben volt és ezért jött be a kórházba. Utána visszamenni a heroinhoz neki önmagával szemben nagy bukás lett volna. Ritkán alakulnak így a dolgok.

– Ön segítséggel jött le a heroinról?

– Nem. Szintén a körülmények eredményezték. Ez nagyon rég volt és külföldről szereztem be a drogot, majd nem tudtam kimenni. Hála Istennek Magyarországon nem alakítottam ki semmilyen nexust, ez a nyolcvanas évek vége volt.

– Egyszer csak nem jutott hozzá?

– Dehogynem, csak úgy alakítottam, hogy ne jussak hozzá. Viszont motivált voltam, hogy abbahagyjam. Mivel külföldről szereztem be a drogot, ezért vizsgaidőszakban nem tudtam kiutazni. Az útlevelemet eláztattam.

– Azért áztatta el az útlevelét, hogy ne tudjon kimenni… És utána?

– Két hónap vizsgaidőszak. De motivált voltam. Viszont még azt sem tudtam, mit jelent az önismeret.

– De annyi önreflexió csak volt magában, hogy rájöjjön, hogy meg fog halni, ha nem hagyja abba.

– Nem, ez nem érdekelt.

– Akkor miért hagyta abba?

– Azért, mert rájöttem arra, hogy így nem fogom tudni elvégezni az orvosit.

– Szeret sok emberre hatással lenni? Sokan olvassák a könyveit…

– Nem foglalkozom vele.

– Most mi a legfontosabb, ami motiválja az életben?

– Amikor úgy érzem, hogy az alkotásban, vagy a teremtésben valamit elértem, és az, hogy ezt megőrizzem, tehát megmaradtam azon a szinten, másrészt, hogy ha valamiben lehetőségem nyílik megújulni. Hogy alkossak, amíg élek.

– Ki szokott mozdulni a komfortzónájából?

– Magamat akkor szoktam kimozdítani tudatosan, amikor egy olyan szitu elé keveredek, amire mások azt mondják, hogy lehetetlen. Az számomra nagyon izgalmassá válik.

Amikor lehetőségem van, tudatosan keresem azokat a dolgokat, amiktől a legtöbb ember ódzkodik. Keresem a megoldást. Mert mindig van megoldás.

– Fontos önnek a kedvesség, mint érték?

– Kedves kisasszony…

- Tényleg, fontos, hiszen kedvesnek nevezett végig...

– Ilyenkor azt szoktam mondani, lehet velem háborúzni, de a játszma a háború része. Jó vagyok benne. Tudja, miért tudtam ilyen eszközöket használni? Mert mindenkiben ott van az angyal és az ördög. Én azonnal tudom használni mindkettőt. Az előbb elkezdett provokálni, én is tudom ezt, de brutális leszek.

– Bevallotta, hogy elkövette azt a hibát, hogy Győzővel barátok lettek.

– Igen, mert abban a pillanatban megszűntem neki orvosnak lenni. De nem bánom. Sosem bánok semmit, ez így alakult.

– Érzett olyat, hogy sorsszerű volt a találkozásuk? Ha maga nincs, a Győző lehet, hogy már nem lenne?

– Elképzelhető. Szerintem véletlenek nincsenek, két ember találkozása is sorsszerű. Ebből mindenki azt bányászhatja ki, amit szeretne. Ezzel egy ponton túl nem foglalkozom ezzel.

– Győző megtanította valamire?

– Nemcsak a Győző, hanem sok mindenki más is. Ön is tanított engem ma.

– Mire?

– Hogy hogyan ne legyen hideg a kezem, amikor kezet fogok. A hideg kéz a meg nem oldott félelmek szimbolikája mindig.

– Volt olyan már, hogy hideg volt a keze, amikor kezet fogott?

– Ritka az olyan ember, akinek meleg a keze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk