TUDOMÁNY
A Rovatból

„A hátamon feláll a szőr” – mondja a kínai vakcináról Duda Ernő immunológus

A szegedi professzor szerint nem jó, ha az állam nyomást helyez a gyógyszerfelügyeletre. Bízik benne, hogy január végétől az EU-s beszerzés is felgyorsul majd.


Az olcsó, elavult módszerrel készülő kínai vakcinák Kína külföldi térnyerését szolgálják, nekünk azonban nem szabad elkezdenünk oltani velük – mondta a Válasz Online-nak Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem orvosi karának professzor emeritusa.

A Sinopharm és a Sinovac inaktivált vírust tartalmazó vakcinái szerinte elavult módszerrel készülnek, a harmadik világ tömegei számára.

"Olyan technológiát használnak, amit Pasteur idejében is alkalmaztak már. Olyan, mintha a Nagykörúton most vezetnénk be a lóvasutat. Azon is lehet közlekedni, persze, de nehogy már a 21. században az 1800-es évek technológiáját alkalmazzuk!"

„A koronavírus nem influenza, a hátamon feláll a szőr attól, hogy inaktivált egész koronavírussal oltsunk!”

- fogalmazott a professzor. Majd elmagyarázta, hogy a koronavírus sokkal inkább hasonlít a Zika-vírusra abban a tekintetben, hogy „lopakodó” vírus. „Olyan molekuláris mintázatokat hordoz, amilyenek az emberben is előfordulnak, ezért potenciálisan autoimmun folyamatokat indíthat el.”

Vagyis előfordulhat, hogy hatására a szervezet önmagát kezdi el támadni. „Nem véletlen, hogy a nyugati cégek nem a hagyományos technológiát alkalmazzák, és csak azt az antigént akarják bevinni az oltással, ami feltétlenül szükséges a vírus elleni harchoz.”

„Ami felesleges, azt ne vigyük be, mert abból mellékhatás keletkezhet.”

Duda azt nem állítja, hogy a kínai vakcinától betegek lesznek az emberek, de azt igen, hogy a technológiából fakadóan ennek nagyobb a kockázata.

„Ön szerint miért vacakolnak mások mRNS-sel, tüskefehérjék más vírusokra való átültetésével, ha az egész olyan egyszerű lenne, hogy a régi technológiával milliószámra lehet gyártani az oltásokat? Minél kisebb részét tartalmazzák a vírusnak, annál kisebb a veszélye annak, hogy beindítják ezeket a folyamatokat. Az első két engedélyezett vakcinával a vírus egyetlen részét sem juttatják be a szervezetbe, a mesterségesen előállított mRNS-s négy-hat órával az oltás beadása után lebomlik, ezek a legbiztonságosabbak” - mondta a Válasz Online-nak a szegedi professzor.

Duda Ernő szerint a másik baj a Sinopharm oltóanyagával, hogy nagyon keveset tudunk róla. A kínaiak ugyanis a mai napig nem publikálták az úgynevezett harmadik fázis vizsgálatait, amelyek a vakcina tömeges kipróbálásának eredményeit rögzítik. Ezzel szemben a Pfizer és a Moderna eredményeit rangos szaklapokban tették közzé.

„Az biztos, hogy a világ két legtekintélyesebb gyógyszerhatósága, az amerikai és az európai engedélyét nem tudják felmutatni, mert a kínaiak nem kérnek ilyet. Valamit pedig mondaniuk kell az oltóanyagról.”

Annál is inkább, mert az oltási hajlandóságnál sokat számít a vakcinafejlesztő ország hitelessége is.

„Mennyire bízna meg egy – egyébként valószínűleg hatásos és biztonságos – orosz vakcinában, amit csak az orosz hatóság hitelesít? Az az Oroszország, ahol egy évtizeden keresztül állami közreműködéssel hamisították meg a doppingeredményeket? Vagy fogadna el egy olyan oltást, amelynek hatásosságát és biztonságosságát csak az a kínai állam ismeri el, amely vegzálta a járványt először leíró orvost?"

- tette fel a kérdést Duda Ernő.

A lap megkérdezte, nem kellene-e óvatosabban fogalmaznia, hisz így is magas az oltásellenesség Magyarországon.

A professzor szerint ha az embereknek kételyeik vannak, de közben a kínai és az orosz vakcina folyik a csapból is, akkor az valóban az oltási hajlandóság ellen hat.

„Miért nem arról beszélnek, hogy Magyarország számára az unió közel húszmillió oltást tett félre, és a veszélyeztetetteket nyárra be tudjuk oltani? Hogy májusra drasztikusan lecsökken a halálesetek száma?”

Duda Ernő szerint hiába szeretne mindenki minél gyorsabb megoldást, nem jó, ha politikusok nyomást gyakorolnak az engedélyező hatóságokra. A vészhelyzeti engedélyezésnél ugyanis nem a gyártó, hanem az állam vállalja a felelősséget az esetleges problémákért. „Nem szeretnék az engedélyező hatóság embereinek helyében lenni" - jegyezte meg.

A szegedi professzor szerint a nyugati engedélyezési eljárás átlátható, az engedélyezett oltóanyagok pedig hatásosak és biztonságosak, ezért nyugati vakcinákat kell használni.

Duda Ernő abban bízik, hogy január végén felgyorsul majd a tempó, hiszen akkortól jön az Astrazeneca/Oxford vakcina, amelyet normál hűtőszekrényben lehet tárolni, és több mint ötezer háziorvos tud majd oltani vele. Azután jön a Janssen egydózisú vakcinája, és még vagy három cégtől várnak rövidesen készítményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Újabb világjárvány kialakulására figyelmeztetnek: a Mpox vírus új módon és különösen gyorsan terjed emberről emberre
Az Egészségügyi Világszervezet a héten nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, az Európai Betegségmegelőzési Központ pedig megerősítette, hogy a vírus terjedése felgyorsult.


Az Mpox nevű - a majomhimlőként emlegetett, modern vírusváltozat - újabb mutánsai egyre több európai országban jelennek meg, és nagyon gyorsan terjednek.

A fertőzés elsősorban közvetlen fizikai érintkezéssel adódik át, és leginkább a 15–34 éves korosztály érintett. A betegség magas lázzal, bőrön és intim területeken jelentkező sérülésekkel járhat.

Berlinben a nyár közepén figyelmeztetést adtak ki, mert az év eleje óta több mint négyszer annyi fertőzést regisztráltak, mint az előző két évben összesen. A helyi egészségügyi hatóságok szerint ebben szerepet játszhattak a nagy nemzetközi rendezvények és fesztiválok is.

Az Mpox ugyanabba a víruscsaládba tartozik, mint a korábbi évtizedekben világszerte rettegett himlő, amely ellen az 1980-as évek oltási kampányai hoztak megoldást. A betegséget eredetileg Nyugat- és Közép-Afrikában írták le, és idén tavasszal brit kutatók arra figyelmeztettek, hogy globális egészségügyi fenyegetést jelenthet. A Frankfurter Rundschau szerint azt mondták, hogy a világjárvány pontos időpontja nem látható előre, de a kockázat nagyon magas.

Az Egészségügyi Világszervezet a héten nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, az Európai Betegségmegelőzési Központ pedig megerősítette, hogy a vírus terjedése felgyorsult. Kína emiatt szigorúbb határellenőrzést vezetett be, és a fertőzés Svédország után már Nagy-Britanniában és Németországban is gyorsan terjed.

A német Robert Koch Intézet kiemelte, hogy az Mpox állatoktól indult, de emberről emberre a IIb klad nevű variáns terjed a legkönnyebben. A betegség jellemző tünetei közé tartozik a láz, a testi fájdalom és a himlőszerű, gennyes bőrelváltozások. Bár általában enyhébb lefolyású, mint a himlő, előfordulhatnak súlyos esetek és halálesetek is.

Az intézet arra figyelmeztet, hogy zsúfolt helyeken, strandokon és szabadtéri programokon érdemes kerülni a bőrkontaktust, valamint nem szabad mások kiütéseit vagy sebeit megérinteni. A nemi úton történő fertőzés kockázata óvszer használatával csökkenthető. Különösen óvatosnak kell lenni olyan helyeken, ahol kevés ruhát viselnek az emberek, például edzőtermek öltözőiben vagy szaunákban.

A dpa német hírügynökség szerint a dán Bavarian Nordic már jelezte, hogy több mint 500 ezer adag Mpox elleni oltóanyag elérhető, és az idén összesen akár tízmillió adagot is le tudnak gyártani.

Forrás: economx


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
A Rovatból
Világrekord: 30 és fél éves baba született az Egyesült Államokban
A kis Thaddeus Ohio államban jött a világra Lindsey és Tim Pierce gyermekeként. A házaspár örökbe fogadta a még 1994-ben lefagyasztott embriót egy ismeretlen nőtől.


Egy igazi orvostudományi csoda történt az Egyesült Államokban: megszületett a világ eddigi legidősebb „újszülöttje”. A kis Thaddeus Daniel Pierce július 26-án jött világra, és nemcsak a szülei számára különleges, hanem az egész világ számára is – ugyanis egy 30 és fél éve lefagyasztott embrióból fejlődött ki.

A kisfiú Lindsey és Tim Pierce első közös gyermeke. A házaspár hét éven át próbálkozott a gyermekvállalással, mire eljutottak odáig, hogy örökbe fogadjanak egy embriót. Az embriót egy Linda Archerd nevű nő adományozta, akinek életében ez a döntés nem volt egyszerű.

A történet egészen 1990-ig nyúlik vissza. Linda és akkori férje nagyon szerettek volna kisbabát, de természetes úton ez nem sikerült. Mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek, aminek eredményeként négy embrió született.

Egyet beültettek Lindába, és egészséges kislányuk született. A másik három embriót lefagyasztották – ezek egyikéből lett most Thaddeus.

Az időközben elvált Linda sokáig nem tudta, mi legyen a megmaradt embriók sorsa. Nem szerette volna, ha tudományos célokra használják őket, de az anonimitás gondolata sem volt számára elfogadható. Úgy döntött, csak olyan szülőknek adományozza őket, akikkel személyes kapcsolatot is tud kialakítani. Így talált rá Lindseyre és Timre, akiknek a hosszú próbálkozás után végre valóra válhatott az álma.

A beültetés egyébként nem volt kockázatmentes. Az embriókat még egy régi, ma már elavult módszerrel fagyasztották le, így nem volt biztos, hogy a kiolvasztás után életképesek lesznek. Az egyik embrió sajnos nem fejlődött tovább, de a másik megmaradt – és kilenc hónappal később megszületett Thaddeus.

Azóta a kisfiú egészségesen fejlődik, és a család nagyon boldog. Linda Archerd, az embriók egykori „tulajdonosa” is meghatottan nyilatkozott: még mindig nehezen hiszi el, hogy az ő DNS-éből új élet születhetett ilyen hosszú idő után.

(via Technology Review, hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Ez történik a testünkkel, ha két hétre száműzzük az étrendünkből a cukrot
Egy TikTokon is aktív orvos részletesen elmagyarázta, mi játszódik le ilyenkor a testben. Az első napok kellemetlen tünetei után több energia és szebb bőr lehet a jutalom.


Részletesen elmondta egy orvos, mi történik az emberi szervezetben, ha két hétre teljesen elhagyjuk a cukrot, írja a LADbible. Egy szimuláció is megmutatta, milyen változások indulhatnak be ilyenkor a testben. Sokan tudják, hogy a túl sok cukor nem tesz jót, mégis nehéz teljesen lemondani róla. Ennek ellenére tömegek vágnak bele a cukormentes étrendbe, ami időről időre felkapott téma a közösségi médiában.

Nem minden cukor egyforma. A brit felnőttek és gyerekek például a hozzáadott cukrokból fogyasztanak túl sokat, melyeket ételekhez és italokhoz adnak hozzá. Dr. Eric Berg a TikTokon osztotta meg, mi történhet, ha valaki lemond ezekről.

Az első napokban erős cukorvágy jelentkezhet, de idővel tovább bírjuk majd étel nélkül.

„Sokkal több energiád lesz, mert a tested elkezdi a zsírtartalékaidat felhasználni az energia előállításához”

– magyarázta.

A dopaminszint csökkenése miatt eleinte hangulatingadozás is előfordulhat, de szerinte később jobb kedvünk lesz, ha korábban depresszióval vagy szorongással küzdöttünk.

Az ingerlékenység, fáradtság, fejfájás vagy hányinger enyhülhet, ha a cukrot nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan hagyjuk el. A GrowFit Health YouTube-csatorna szimulációjában így fogalmaztak: „[Ezek a tünetek] azért jelentkeznek, mert a tested méregtelenít és alkalmazkodik, ám ezek a tünetek idővel elmúlnak.”

Amikor a szervezet már hozzászokott, a koncentráció is javulhat. „Jobban fogsz gondolkodni, jobban tudsz majd összpontosítani” – mondta az orvos. Fizikai változások is észrevehetők, például felgyorsulhat a fogyás is:

„Észre fogod venni, hogy az egész testedben csökken a gyulladás és a fájdalom.” Emellett „a bőröd is sokkal szebb lesz. Egészséges ragyogása lesz.”

Az orvos videóját itt lehet megnézni:

@drbergofficial What Will Happen if You Stop Eating Sugar for 2 Weeks? Check out my YouTube channel to learn more! #sugar #whatif #sugarfree #nosugar #sugarfreediet #health #diet #drericberg ♬ original sound - Dr. Eric Berg

A szakértők szerint a túlzott cukorfogyasztás a bőrnek sem kedvez, és hozzájárulhat a pattanások kialakulásához. Ha valaki el szeretné hagyni a szabad cukrokat, fontos, hogy orvosi tanácsot kérjen, és a változtatást érdemes lassan, fokozatosan bevezetni. Arra is figyelni kell, hogy az étrend így is biztosítsa a szükséges tápanyagokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
A valaha talált legkockázatosabb meteor közelít felénk – szakértők árgus szemekkel figyelik a pályáját
A szakértők nemrég még úgy gondolták, hogy az YR4 minden eddig észlelt aszteroidánál nagyobb eséllyel csapódik a Földbe. Most már az a valószínű, hogy a Holdat találja el, ami szintén nem lenne veszélytelen, sőt.


A tudósok szerint a 2024 YR4 nevű aszteroida akár a Holdba is belecsapódhat 2032 végén. A legutóbbi megfigyelések alapján 4,3 százalék az esélye annak, hogy a kataklizma bekövetkezik, és ha megtörténne, a becsapódás körülbelül egy kilométer széles krátert vájna égi kísérőnk felszínébe, hogy aztán 100 millió kilogramm holdi kőzetet és port lökjön a világűrbe.

Az ütközés látványos fényvillanást okozna, amit szabad szemmel is látni lehetne, hiszen pont a Hold földi oldalára érkezne.

A 2024 YR4 átmérője a James Webb-űrteleszkóp mérései alapján nagyjából 60 méter. Julien de Wit, a Massachusettsi Műszaki Intézet bolygótudományi docense a CNN-nek azt mondta, „a méret egyenlő az energiával”, ezért fontos tudni, mekkora robbanást idézhetne elő.

A kisebb, városméretű pusztításra képes aszteroidákhoz hasonlóan a YR4 is komoly károkat okozhatna, ha a Földnek ütközne.

A 2024 végén felfedezett objektum kezdetben potenciális ütközési pályán volt a Földdel. A számítások alapján úgy tűnt, hogy 2032. december 22-én eltalálhatja a bolygónkat. Az ütközés esélye minden új megfigyeléssel változott, februárban 3,1 százalékon tetőzött.

Ez az arány a valaha felfedezett legnagyobb kockázatot jelentő aszteroidává tette.

A NASA szerint a június elején végzett megfigyelések közel 20 százalékkal pontosították a pályáját, és az új számok alapján kizárták, hogy a meteor ütközzön a Földdel.

A YR4 jelenleg túl van a teleszkópok látóhatárán, és a Nap körül kering. A tudósok azt vizsgálják, hogy egy esetleges holdi ütközés milyen hatással lenne az űrbeli infrastruktúrára és a Holdon lévő eszközökre. A Földet közvetlenül nem fenyegetné nagy veszély, de az űrszemét a műholdakat és az alacsony Föld körüli pályán lévő küldetéseket nagyon is érintheti. A Nemzetközi Űrállomást viszont a tervek szerint még azelőtt leszerelik, hogy a meteor a közelünkbe érne.

Dr. Paul Wiegert, a kanadai Nyugati Egyetem professzora szerint „kezdjük belátni, hogy talán egy kicsit messzebb is ki kell terjesztenünk a védőernyőt.

Most már van olyan értékünk, amit a Földtől távolabb is védenünk kell, így remélhetőleg a látókörünk is bővül.”

Az első számítások szerint az esetleges becsapódás leginkább a Hold föld felőli oldalát érheti. A csillagászoknak még soha nem volt lehetőségük élőben megfigyelni egy ekkora becsapódást a Holdon, hiszen ez lenne a legnagyobb hatású ütközés, ami az elmúlt 5000 évben történik az égitesten.


Link másolása
KÖVESS MINKET: