prcikk: A halál árnyékában - méhen kívüli terhesség miatt életmentő műtét lett a vége | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

A halál árnyékában - méhen kívüli terhesség miatt életmentő műtét lett a vége

Eszter ikreket várt volna. Az egyik embrió a méhén kívül kezdett el fejlődni - ha két órával később kerül kórházba, valószínűleg tragédia történt volna.


Az Eszti-Téka egy blog az anyaságról, az anyává válásról és az első évek nehézségeiről. Őszinte, belsőséges gondolatokat és jó tanácsokat olvashatsz, amiket talán még a legjobb barátnődtől sem mernél megkérdezni.

Elájultam. Férjem hangja olyan távolinak tűnt, miközben azt mondta: "Itt vagyok, Szívem, már itt vagyok!" Valaki mosta az arcomat. Aztán kitoltak egy ajtón. Furcsa, az előbb még a folyosón voltunk, és háttal húztak ki kerekesszékben a vizsgálóból. Mintha azt mondta volna a nővér, nem tud velem megfordulni, mert szűk a hely. Milyen érdekes, hogy mégis szemből megyünk ki az ajtón! De nem gondolkodtam rajta tovább, nem sikerült megoldanom a talányt... Szaladtak velem a folyosón. Akkor már nem fájt. Akkor már nem kérdeztem semmit. Azt hiszem, ilyen lehet meghalni... Amikor már az előtte érzett bénító fájdalom sem fáj tovább. Már nem gondolkodtam semmin. Nem kérdeztem semmit, még azt sem, hogy hol a férjem, csak engedtem, hogy a dolgok megtörténjenek. Már nem számított, mit tesznek, hova visznek. Már mindegy volt, már nem féltem! Csak voltam. De azt tudtam, hogy valami nagy baj van. Az őrzőn keresztül azonnal a műtőbe vittek.

Reggel 8-kor keltünk. Noel jól aludt. Hagyott aludni. A férjem ágyba hozta a reggeli kávét. Felültem az ágyban, és elkapott a hányinger. Pár korty után már éreztem, hogy a napok óta tartó hányingert végre feloldja a hányás, ami visszafordíthatatlanul tört ki belőlem. Átkozott terhességi hormon! Elhalt a terhességem a méhemben, de még mindig érezteti ezt a szerencsétlen hatást! Két hete még boldogan vártuk második babánkat. Láttuk az ultrahangon, csak szívhang nem volt még. Aztán kiderült, nem fejlődik. Kedden pedig megtudtuk, hogy összeesett, és elkezdett felszívódni a méhemben. Pár nap, és egy erős vérzés kíséretében távozik végérvényesen, örökre. Megfájdult a hasam. Tompa menstruációszerű érzés. Elkezdődött a vetélés - gondoltam. Dani levitte Noelt a nappaliba. Visszafeküdtem, és vártam az elkerülhetetlent. Egyre erősödtek a fájások. Aztán sugárzott minden irányba a fájdalom. De annak azért örültem, hogy ma vége lesz ennek a rémálomnak örökre! És jöhet egy új remény. Jöhet majd egy új élet. Közben elaludtam. Álomtalan alvás volt, amiből a fájdalom ébresztett. Még mindig nem véreztem. Dani feljött megnézni: "Lassan itt az ebéd ideje". Megcsinálta. Jött fel Noellel, Noel mondogatta: "Anyi! Nyam –nyam." Nem voltam éhes. Ebéd után jöttek vissza. Altatni kellene Noelt. Akkor már tudtam:

Valami baj van! Ez mégsem a vetélés lesz! Ez a fájdalom már túl sok! Már az egész hasüregem fájt. Inkább gondoltam egy perforált vakbélre most már, mint arra, hogy mégis a vetélés ideje jött el.

ambulance-1318437

Hívtunk mentőt. Vártunk. Sokat vártunk. Nem találták túl súlyosnak a helyzetet. Nem is szirénáztak. Közben hívott a nőgyógyászom telefonon. Megvan az új vérvétel eredmény. A HCG-szint még mindig emelkedik. Valószínű méhen kívüli terhességem van. Dani beszélt vele. Mondta, hogy reggel óta nem vagyok jól, és már a mentőben ülünk. A doktornő hívta a kórházat, hogy tudják, érkezünk mentővel. Méhen kívüli terhesség. Műteni kell. Hosszasan álltunk a dugóba. Én eddig azt hittem, hogy a mentő, ha beteget szállít, akkor mindig szirénázva halad. Most már tudom, hogy nem.

Beértünk. "Tud ülni?" - kérdezték a mentősök. A mentőautó ágyáról átültettek a váróba a székre. Beadták a papírt a sürgősségi ambulanciára, és otthagytak. Várjunk. Majd jön valamikor egy orvos.

Jött egy nővér: "Menjen be a vizsgálóba, vetkőzzön le, majd jön az orvos." De utálom ezt az egészet. Csoda, hogy sose akarok ide önszántamból jönni... A férjem nem jöhetett velem. Egyedül voltam, teljesen kiszolgáltatva. Majd megérkezett az orvos.

Talán a rideg érzéketlenség az, amivel a legjobban le tudom írni az ambulancián megtapasztaltakat.

Megkezdődött a vizsgálat. Közben beért a szülésznőm, aki Noel születésénél ott volt velünk. Az doktornőm hívta fel telefonon, hogy jöjjön be hozzám, mert ő anélkül, hogy mondtam volna neki bármit, pontosan tudta, mennyire félek, és mennyire szükségem van valaki támogatására ebben a helyzetben. Ő sajnos Debrecenben volt konferencián, így küldött maga helyett valakit, akiről tudta, hogy a jelenléte megnyugtat. Elmondhatatlanul örültem Enikőnek, a szülésznőmnek. Végre nem voltam egyedül. Így biztonságban érezhettem magam, ennek a vadidegen dokinak a kezei között.

Méhen kívüli terhesség. Belső vérzés. Műtét lesz. Ennyit felfogtam.

"Öltözzön fel, és jöjjön át a másik szobába." Leszálltam a vizsgáló ágyról. Leültem egy székre átöltözni, adtak hálóinget. Szédültem. Nem tudtam felöltözni, nem tudtam felállni. Egyedül hagytak. A szülésznőm is kiment. Ő nem tudom mikor ment ki... Nem volt bent senki. "Kész van már?" - jött vissza a nővér. "Nem. Szédülök". „Ülve szédül? Ennyire rosszul van?" Legszívesebben vissza kérdeztem volna: "Miért, nem látszik?"

Hozott kerekesszéket. Üljek át. Háttal tolt ki a vizsgálóból, mert nem volt hely megfordulni.

surgery-1662204_960_720

Ezek után már csak arra emlékszem, hogy két ájulás között a férjem szólítgatott, aztán pedig a nővér szaladt velem a folyosón, be az osztályra, be egy szobába. Átmásztam az ágyra, még be sem takaróztam, jött vissza, azonnal megyünk az őrzőbe. Visszamásztam a kerekesszékbe, és szaladtunk újra. Be az őrzőbe, vénát szúrtak, vért vettek, és mentünk tovább egyenesen a műtőbe. Egy hölgy hajolt fölém, bemutatkozott! "...doktornő vagyok. Én vagyok az altatóorvos. Van pár kérdés, amire válaszolnia kell." Csak a megdöbbenésre emlékszem, hogy lám-lám, pedig orvos, és mégis képes így hozzáállni egy beteghez... Először éreztem, hogy partnerként és emberként kezel valaki ebben az iszonyatos helyzetben. Elaltattak!

"Ébredjen! Végeztünk". Visszatoltak az őrzőbe. Otthagytak. Akkor jutott először eszembe, hogy hol van a férjem. A nővér megnyugtatott, ő már beszélt vele, mindjárt bejöhet hozzám. És majd jön az orvos is, és mindent elmond. Tovább tartott a műtét, mint gondolták.

Az orvos, aki jött, és beszélt a férjemmel, megint ugyanaz a doki volt, akivel az ambulancián találkoztunk. Ő műtött meg? Az ágyamtól pár méterre állt a férjemmel, ott beszélt vele, elmondott neki mindent. Volt, amit már felfogtam a hallottakból. De még az altatásból nem egészen tértem magamhoz. "Ha két órával később érkeznek, meghal a felesége. A hasüreg tele volt alvadt vérrel. Méhen kívüli terhesség volt. A jobb petevezetéket ki kellett vennünk." Azt hiszem, akkor kezdtem felfogni, hogy valójában mi történt. Volt egy méhen belüli terhességem, ami magától elhalt, de ezzel párhuzamosan volt egy méhen kívüli terhességem is, amit az ultrahanggal nem lehetett észrevenni, hiába keresték. Amikor emiatt perforált a petevezetékem, elkezdett belülről elönteni a vér, és végül ezért kerültem kórházba, és ezért volt szükség az életmentő műtétre. Istennek hála, az én életemet sikerült megmenteni, viszont két gyermek halt meg bennem. Ikreket kell elgyászolnom.

Másnap felkerültem az osztályra. Vártam, hogy hazaengedjenek. Délután bejött hozzám a doki, aki műtött. Kezében volt az aznap reggeli véreredményem. Rosszabb volt, mint reméltük. Így ugrott a hazamenetel. Vér kell! Súlyos az állapotom!

"Nézze, ilyen vérképpel már nem szoktak élni. A fizikai állapota azonban sokkal jobb, mint amit a vérképe mutat. Délután kap vért."

A doki látogatása után jöttek a nővérek, hirtelen mindenki körülöttem sürgölődött. Vérnyomásmérés, infúzió. "Bármi van, nyomja meg a nővérhívót, és jön valaki." Gondoltam magamban, dehogy nyomom! Történjen bármi, biztos nem szólok azért, hogy lecsesszenek, mit akarok. Az énvédő mechanizmusaim ezerrel pörögtek. Úgy látszik, akit egyszer traumatizál az egészségügy, az legközelebb már mindenhonnan veszélyt lát. Eljött az a pont, amikor csengetnem kellett volna, de mivel nem csengettem, a szobatársam megtette helyettem. Gyenge kifogásnak bizonyult az, hogy nem érem el a nővérhívót. De így ismét sok minden átértékelődhetett.

Ez a 3 nap kicsit enyhített az eddigi rémes kórházélményem traumatikus emlékén. Itt a nővérek meglepő módon készségesek voltak. Tényleg jöttek. Tényleg segítettek. Tényleg figyeltek rám. Tényleg lehetett rájuk számítani. Nem éreztették, hogy teher nekik az, hogy jönni kell, hogy segíteni kell. Emberségesen és kedvesen bántak velünk. Az egyik nővér segített lefejni a mellemet, nehogy begyulladjon, mert Noel a kórházban töltött napok alatt a közelembe sem volt hajlandó jönni. Így telítődött a tej a mellemben, és a nővér egy szóval nem mondta, hogy: "Ne haragudjon, oldja meg, ez nekem nem feladatom...", hanem azt mondta: "Lefejem magának, amíg lefolyik a vér, hogy utána már nyugodtan tudjon aludni!"

A doki, aki műtött, az első alkalommal, amikor meglátogatott, kezet nyújtott, bemutatkozott és rám mosolygott. Igen, azt hiszem, egy orvos-beteg kapcsolatot is helyre lehet hozni, amennyiben az orvos is megfelelő érzelmi intelligenciával rendelkezik. Ő képes volt a kezét nyújtani, és belátni, hogy nem a kellő empátiával állt hozzám az első találkozás alkalmával.

Utólag bevallotta, ő maga is megijedt attól, amennyire rossz állapotban voltam, amikor behoztak a kórházba.

Ez a gesztus elindította bennem a megbocsájtás folyamatát! A hét végére, azt hiszem, sok mindent sikerült átértékelnem. És végül az is kiderült, hogy abszolút biztonságban voltam a kezei között, és a gyors felépülésben is számíthattam rá. Minden nap benézett hozzám, és kiderült, ő szintén azok közé a ritka kivételek közé tartozik az orvosok között, aki nem csak elvégez egy beavatkozást, hanem felügyeli is a gyógyulást. Orvos, akit érdekel a betege! A hazaengedés előtt nem csak letette a zárójelentést a nővérpultra, hanem szánt időt arra is, ráadásul a szabadnapján, hogy átbeszélje velem a történteket, a kezeléseket! Megtudtam a műtétről is minden részletet, ami érdekelt. Ő egy újabb orvos, akinek bizalmat szavaztam. Amikor itthon összegeztem a férjemnek a gondolataimat, viccesen hozzátette:

"Lehet, hogy bocsánatot kellett volna kérned tőlük, hogy így rájuk ijesztettél!"

syringe-1763909_960_720

Az első bent töltött délután meglátogatott a doktornőm is, majd ő is jött hozzám minden nap. Ő az, aki végigkísért az elmúlt hetek nyomorúságos, rögös útján. Végre minden kérdésemet feltehettem! Hosszan ott maradt, és idejét nem kímélve türelmesen és teljesen érthetően mindent elmagyarázott. És újra remény töltött el, hogy még nincsen minden veszve! Lehet még gyermekünk! Lesz még pár vizsgálat, és legkésőbb 3 hónap-fél év múlva újra próbálkozhatunk! Ez a beszélgetés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy lélekben is megkezdődjön a felépülés. És elindult a gyászfeldolgozás, miközben reményt kaptam a jövőre vonatkozóan. Segített a Noellel kialakult helyzet feldolgozásában is, hogy megértsem, az ő pici lelkében mi zajlódik most, hogy miért utasít el most teljesen, és valójában min megy keresztül a kisfiam. És még abban is számíthattunk rá, hogy minél előbb rendeződhessen Noel lelkecskéje! Ő az IGAZI ORVOS, aki nem csak az adott problémát, hanem magát az embert is látja, sőt még annak gyermekét is!

A teljes felépülésem eltart még egy darabig. Jön 10 alkalom vénás injekció, ami segít a vérképem teljes helyreállításában. Lesz még egy vérvétel kontroll, és ki tudja, mi minden áll még előttünk. Egy dologban azonban biztos vagyok. Ha felépültem teljesen, kéz a kézben a férjemmel elmegyünk a véradóba, és életemben először én is vért adok! Eddig sosem szembesültem a véradás fontosságával, és azzal, hogy a véradóban valójában mennyire kevés a vér! Ugyanis nem volt biztos, hogy tudnak annyit adni, amennyit a doktor úr kért nekem. És kedves Olvasóm, számítok rád is! Adj vért! Ments vele te is életet! Fogjunk össze! Az én életemet megmentették, mentsünk mi is életeket!

És most kivételesen hadd említsem név szerint azokat az orvosokat, akikről írtam. Az elmúlt napokban egyre több posztot láttam arról, hogy ki melyik orvost miért nem ajánlja a nőgyógyászok között. De olyan poszt valahogy sehol nem születik, ahol azokról írnánk, akik pozitív példák ezen a területen az orvosok között! Pedig vannak!

Köszönöm Dr. Rácz Krisztina doktornőnek, hogy minden helyzetben számíthatunk rá, hogy mellettünk van, és biztonságban tudhatom magamat, és a következő várandósságomat is. Bár mindenkinek ilyen orvosa lenne mint a doktornő! Köszönöm Dr. Karászi Gyula doktor úrnak, a gyorsaságát, a laparoszkópiás műtét elvégzését, és hogy a felépülésemben is számíthattam rá. Köszönöm Szilágyi Enikő szülésznőnek, hogy mindig, minden körülmények között számíthatok rá. Köszönöm Baloghné Kovács Ildikó asszisztensnőnek a kedvességét és segítőkészségét.

A nyíregyházi nőgyógyászati osztály összes nővérének köszönöm az emberséges bánásmódot, törődést és segítőkészséget, a rendelkezésre állást, amit megtapasztalhattam a bentlétem ideje alatt. Ez felbecsülhetetlen, és szerintem nagyban hozzájárult a gyors felépülésemhez. Köszönöm dr. Pap Károly osztályvezető főorvos úrnak a látogatást, ez a pár nap összehasonlíthatatlan volt azzal, amit Noel születése ideje alatt átéltem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kéri László: Orbánék pitiáner tolvajbandaként végzik, miközben az újkori magyar történelem legnagyobb esélyét játszották el
A politológus élete legnagyobb csalódásának nevezte, mi lett a volt tanítványaiból. Szerinte a Tisza Pártnak a kétharmadra is esélye van, és a 2026-os voksolás kimenetelének globális hatásai is lehetnek.


Kéri László politológus, szociológus a Szélsőközép nevű YouTube csatornán azt mondta, életének legnagyobb közéleti csalódása az, ami a Bibó Kollégiumban egykor általa is tanított Fidesz-alapítókból lett.

Azt állítja, ennél szerencsésebb korosztály és csapat nem volt az újkori magyar történelemben, mert húsz évük volt felkészülni a kormányzásra, nem tapadtak a Kádár-rendszerhez, rengeteg nemzetközi tapasztalatot gyűjtöttek, és egy viszonylag békés, gazdaságilag konszolidálódó időszakban, dőlő uniós pénzek mellett vették át az országot.

„Ehhez képest szerintem az, hogy csalódás, az nem eléggé erős kifejezés. Tehát, ha arra gondolok, hogy milyen peremfeltételek mellett kapták az országot, és hogy hagyják itt, akkor ez az újkori magyar történelem leginkább eljátszott és soha vissza nem térő esélye, alkalma” – mondta Kéri, aki szerint ezt a bélyeget és kollektív bűnt soha nem fogják magukról lemosni.

„Szerencsés világgazdasági, szerencsés politikai konstelláció mellett egy ilyen végtelen, pitiáner tolvajbandaként végzik” - fogalmazott.

A politológus úgy véli, a Fidesz-alapítók bukásának egyik oka a kollégiumi múltjukban keresendő. A Ménesi úti intézmény egy olyan eszméletlen zárt világ volt, amely hihetetlenül erős közösségteremtő erővel bírt, és ez a szoros kötelék elnyomta a belső kritikát.

Kéri szerint Orbán Viktor sorozatosan „dupla vagy semmit” játszott, és ezekből rendre győztesen került ki, ami tovább erősítette a tévedhetetlenségének mítoszát a csoporton belül. A másik okot Lord Acton híres mondásával magyarázta: „A hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút korrumpál, ezeket az embereket egytől egyig mind megrontotta a kontroll nélküli hatalom.”

Szerinte a kontroll hiánya miatt az egykori jó tulajdonságaik elsorvadtak, és elhatalmasodott rajtuk a démonuk. Példaként Gulyás Gergelyt hozta fel, aki Kéri szerint egy „szégyellős ministránsból” vált olyanná, aki folyamatosan hazudik, még ha láthatóan nem is esik neki jól.

Kéri László szerint Orbán Viktornak „nem volt soha ideológiája, pillanatnyi érdekei voltak, és a pillanatnyi érdekéhez kapott mindig valamilyen álideológiai hátteret.”

A politológus több személyes anekdotát is megosztott a Fidesz korai időszakából. Felidézte a párt ötödik születésnapját 1993-ban, ahol Lévai Anikó a férjéről azt mondta: „Tudod, a Viktort az emberek vagy szeretik, vagy utálják. És ezzel én is így vagyok.”

Egy másik alkalommal, amikor Orbán azon bosszankodott, hogy az emberek félnek tőle, Kéri felesége, Zita megjegyezte, hogy ezen el kéne gondolkodnia. Orbán erre azt válaszolta: „Aki fél tőlem, az menjen orvoshoz.” Kéri feleségének replikája így hangzott: „Ennyi orvos nincs ebben az országban.” Kéri szerint Orbán ezt tíz évvel később is felemlegette neki.

A politológus elmesélte azt a történetet is, amikor 1983-ban a Bibó Kollégium alakuló ülésén azzal keltett botrányt, hogy kijelentette, ő kiköltözne egy olyan kollégiumból, ahol három ember – Simicska, Varga Tamás és Orbán – felszólító módban beszél a többiekkel. Amikor Orbán számonkérte, Kéri azt vágta a fejéhez: „Az a baj veletek, hogy rosszabbak vagytok a Kun Béla-féle Lenin-fiúknál.” Tizenöt évvel később a már miniszterelnök Orbán a parlament folyosóján odaszólt neki:

„Azért a Kun Bélázásért egyszer még elszámolunk.”

Kéri szerint Orbán Viktor legnagyobb politikai és személyes kudarca a 2002-es választási vereség volt. „A 2002-es választás elvesztését az soha nem fogja megbocsájtani az országnak. Tehát én azt láttam rajta, hogy az az igazi törés” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Fidesz egyáltalán nem volt felkészülve a vereségre, és ezt a kudarcot a miniszterelnök a mai napig nem heverte ki.

A politológus úgy látja, a magyar demokratikus kísérlet 2006-ban siklott ki, és az azóta eltelt időszakban az ország négy legfontosabb alrendszere – a gazdaság, a politikai rendszer, a társadalmi szerkezet és a kultúra – is tévútra került. Szerinte a gazdaság csődben van, a jogállamiságot felszámolták, a társadalmi polarizáció drámaian megnőtt, a kulturális életet pedig tönkretették.

Úgy véli, a 2026-os választás igazi válaszút lesz, mert az Orbán által létrehozott rendszer nem reformálható.

A globális politikáról szólva Kéri azt mondta, a világban 2008 óta halmozódó válságok – pénzügyi, klíma, migrációs, kiber – kedveznek az olyan „erős embereknek” és „szélhámosoknak”, mint Trump, Putyin, Hszi Csin-ping vagy Orbán, akik azt hitetik el, hogy univerzális problémamegoldók. Ennek fényében a 2026-os magyar választásnak hatalmas nemzetközi tétje van.

„Egy Orbán-győzelem ennek a tábornak elég komoly segítség lenne. Ha itt megbukik, akkor az pont ennek a típusnak és ennek a típusú berendezkedésnek az inverze is lehet, tehát meg is fordítja” – fejtette ki.

A választási esélyeket latolgatva Kéri László azt mondta, a pártlistás versenyt már eldőltnek tekinti, szerinte azt a Tisza Párt nyeri. A választás azonban a 106 egyéni körzetben dől el, ahol a helyzetet sokkal nehezebb modellezni.

Saját, az országot bejárva szerzett tapasztalatai alapján úgy látja, a Tisza Párt jelöltjei hatalmas energiával dolgoznak, míg a Fidesz jelöltjei mögül elfogyott a korábbi bázis, és sok fideszes polgármester is inkább kivár.

Szerinte minden esély megvan nemcsak a Tisza győzelmére, hanem a kétharmados győzelemre is, ehhez elég, ha 65-öt megnyernek a 106-ból egyéni kerületből.

Az értelmiség felelősségével kapcsolatban Kéri azt mondta, mindenki csak a saját nevében beszélhet. Ő és a felesége azzal tették meg a magukét, hogy az elmúlt másfél évben 103 helyen jártak az országban a Tisza Pártot segítve.

„75 éves létemre ennyit tudtam tenni azért, hogy változás legyen. Azt gondolom, hogy a kortársaim, vagy a hasonló felkészültségűek közül jó néhánynak még ezt meg kellett volna tenni” – mondta, kritikával illetve azokat, akik megelégedtek azzal, hogy „idióta tévéknél vitatkoznak”.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András hamis zászlós akcióra figyelmeztet: orosz provokátorok jöhetnek
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia egy ukrán álláshirdetésre hivatkozva készíti elő a terepet egy provokációnak. Rácz András szerint a cél az, hogy egy esetleges erőszakos tömegoszlatást később „ukrán beavatkozásként” lehessen beállítani.


Rácz András szerint a kormánymédia tudatosan készíti elő a terepet egy lehetséges provokációnak a közelgő választásokra. A szakértő azt állítja, hogy „a kormánymédia épp előkészíti szláv anyanyelvű provokátorok lehetséges érkezését a választásokra”.

Úgy véli, ez a narratíva egy olyan, hamis zászlós akció alapja lehet, amelynek keretében orosz provokátorok érkeznének Magyarországra.

Rácz András szerint a kormányközeli sajtóban napok óta szerepel egy hír, amely egy ukrán álláskereső oldalon megjelent, azóta már lezárt hirdetésen alapul. Ebben a „Mi Büszkeségünk” nevű civil szervezet állítólag jó fizikai állapotú embereket keresett magyarországi nyilvános eseményeken való részvételre. A szakértő szerint a történet több ponton is sántít.

Egyrészt gyanúsnak tartja a hír forrását, egy Mario Nawfal nevű libanoni-ausztrál bloggert, aki a magyar kormány számára kedvező témákban már korábban is feltűnt. A bejegyzés szerzője szerint „nem túl nagy az esélye, hogy éppen ő böngészne ukrán nyelvű álláshirdetéseket”, valószínűbbnek tartja, hogy valakik elküldték neki az információt.

Rácz András a gyakorlati megvalósítást is kétségbe vonja, szerinte a hirdetés nem számol az ukrajnai realitásokkal. „Ukrajnában a hadiállapot miatt a katonakorú férfiaknak gyakorlatilag lehetetlen külföldre utazniuk” – állítja, hozzátéve, hogy egy civil szervezet valószínűtlen, hogy elegendő kiutazási engedélyt tudna szerezni.

Emellett a hirdetésből hiányoznak az EU-ba való beutazáshoz szükséges feltételek, mint a biometrikus útlevél vagy a vízum. A felajánlott fizetést is irreálisnak tartja, mivel a 100 ezer hrivnyás díj a fronton harcolók harci pótlékának felel meg, nem pedig egy civil megbízásnak.

A bejegyzés szerint nem ez az első eset, hogy a választások előtt felmerül egy esetleges hamis zászlós művelet gyanúja. Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő korábban a Török Áramlat gázvezeték közelében talált robbanószerek ügyét nevezte egy előre megtervezett akciónak, amelynek célja a választások befolyásolása lehetett. Az ügyre reagálva Aleksandar Vučić szerb elnök visszautasította, hogy az incidenssel a magyar választásokba akartak volna beavatkozni.

Az „ukrán provokáció” vádja sem új, Magyar Péter korábban egy konkrét ügynökséget nevezett meg, amely szerinte egy ukrán zászlós provokációért volt felelős.

„Ergo, ha például a választások utáni esetleges ellenzéki tüntetéseken nagyszámú, igen, erőszakos, szláv nyelvet beszélő tüntető/provokátor bukkanna fel, akkor a NER média erre a sztorira alapozva mondhatná, hogy lám, lám, itt az ukrán beavatkozás, az ukrán erőszak, stb.”

Rácz szerint a mostani történet arra lehet alkalmas, hogy ha a választások után erőszakos cselekmények történnének, a kormánymédia azokat ukrán beavatkozásként tálalhassa. A szerző hozzáteszi, hogy az átlagember egy tüntetés zajában nem tudja megkülönböztetni az orosz és az ukrán beszédet.

A bejegyzés szerint Ukrajnának nem állna érdekében egy ilyen akció, Oroszországnak viszont annál inkább. „Valójában persze Ukrajnának mindez egyáltalán nem érdeke. Az viszont nagyon is elképzelhető, hogy Oroszországból akár százas nagyságrendben is érkezzenek provokátorok.”

Rácz András szerint erre már több példa is volt a posztszovjet térségben, például Moldovában. A logisztika sem lenne bonyolult, állítja: Szerbián keresztül be lehetne utaztatni az embereket, főleg, ha a magyar hatóságok félrenéznek.

Az Oroszország-szakértő végül a hatóságok felelősségét hangsúlyozza. „FONTOS részlet, hogy mindezt csak akkor lehet megcsinálni, ha a magyar hatóságok félrenéznek. Ergo, mind a rendőrségnek, mind a nemzetbiztonsági szerveknek kulcsszerepük van/lenne egy ilyen forgatókönyv megakadályozásában” – zárja gondolatait Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Buda Péter: Választási puccsról szóló orosz álhírek árasztották el a netet, kritikus napok jönnek
A „Matrjoska” nevű orosz dezinformációs hálózat koordinált kampányban terjeszt hamis videókat a magyar választási kampány utolsó napjaiban - állítja a nemzetbiztonsági szakértő. A tartalmak más platformokon már közel 300 ezer megtekintést gyűjtöttek össze.


Két nappal a vasárnapi választás előtt az orosz és a magyar kormánybarát médiában is egyre többet emlegetik a „magyar Majdan” lehetőségét, miközben elemzők szerint egy hamis zászlós művelet következő, akár erőszakos szakasza is előkészítés alatt állhat - írja Buda Péter legújabb Substack bejegyzésében.

A dezinformációs kampány egyik eleme szerinte egy, a „Pravda Magyarország” nevű csatornán április 6-án közzétett videó, amelyen állítólag ukrán katonák egy budapesti akciót készítenek elő.

Bár a konkrét klip független hitelesítése nehézkes, a módszer illeszkedik a hálózat által használt mintázatokhoz.

A felvétel több ponton is gyanús: az „akciótérkép” közepén feltűnően nagy betűkkel szerepel a BUDAPEST felirat, ami egy titkos műveletnél életszerűtlen. A rejtett kamerás felvétel látszatát keltő snittek is beállítottnak tűnnek, az eligazítás szövegét pedig nyilvánvalóan felolvassák.

Buda Péter szerint a narratívát a hazai közéletben is felerősítik, az Alapjogokért Központ főigazgatója, Szánthó Miklós például arról beszélt:

„Minden egyes nappal egyre egyértelműbb, hogy az ukránok és az őket kiszolgáló Tisza már arra készülnek, hogy a választási vereségük után puccsal kíséreljék meg átvenni a hatalmat.”

Mint arról korábban írtunk, Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró már felhívta a figyelmet a „Matrjoska” nevű orosz bothálózatra, amely vélhetően az orosz katonai titkosszolgálathoz köthető, és ismert médiumok arculatát ellopva terjeszt ukránellenes álhíreket.

A hálózat működéséről és a magyar kampányról részletesen írt a Kyiv Independent. Elemzésük szerint a hálózat rendszeresen hamisít médialogókat és koordináltan posztol feltört közösségi média fiókokból. Bár a videók elérése az X-en egyenként alacsony, más platformokon a kapcsolódó Ukrajna-ellenes tartalmak összesen közel 290 ezer megtekintést értek el.

A mostani orosz beavatkozási kísérlet Buda Péter szerint március 23-án indult, amikor Vlagyimir Kornyilov Kreml-barát propagandista egy Telegram-posztban bedobta a „magyar Majdan” narratíváját, azt írva: „Mindenki érti, hogy Ukrajna Maidanra készül Magyarországon.” Két nappal később az orosz állami RT hírcsatorna már arról cikkezett, hogy egy Orbán-győzelem kiválthat-e egy „szteroidon pörgetett Majdant”.

A LetsData nevű elemzőcég kutatói szerint a kampány célja egyértelmű.

„Ez a narratíva azt célozza, hogy hiteltelenítsen minden lehetséges tiltakozást, és delegitimálja Orbán ellenzékét” – közölték.

A dezinformációs műveletben a Kreml-barát és a magyar kormányközeli narratíva lényegében megegyezik: Brüsszel és Kijev beavatkozik a választásba, Orbán Viktor győzelme esetén pedig zavargások vagy puccs jöhet. Ezzel szemben független elemzők egy koordinált orosz dezinformációs műveletet látnak, amelynek célja az ellenzék és a lehetséges tiltakozások hiteltelenítése.

Az elkövetkező napok Buda Péter szerint kritikusak lehetnek.

A műveletek legvalószínűbb forgatókönyve szerinte valamilyen közintézmény megtámadása vagy tömegrendezvények felhasználása olyan tömegriadalom keltésére, amely erőszakba fordulhat át és amely aztán a résztvevők fizikai épségét is fenyegetheti.

„Képzeljünk el például egy súlyos pánikot egy zsúfolt tömegrendezvényen, ahonnan mindenki menekülni próbál” - írja a nemzetbiztonsági szakértő.

Mindez szerinte ürügyet adhat olyan propaganda-tevékenység kifejtésére vagy vészforgatókönyvek alkalmazására a kormány részéről, amely alapjaiban befolyásolhatja a választást vagy akár annak elhalasztását is eredményezheti, nem beszélve a választást követő időszak történéseinek befolyásolásáról egy hamis zászlós narratíva mentén.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bendarzsevszkij Anton: Putyin és környezete számára a szovjet összeomlás nem lezárt múlt, hanem jóváteendő trauma
Az idei választási kampány központi témájává vált Oroszország. De hogyan jutott el az elmúlt 16 évben Putyin irányítása alatt odáig, ahol most tart? Korszakértékelő sorozatunk egy sajátos világpolitikai kitekintéssel folytatódik.


A ma zajló háborúk és válságok nem a semmiből érkeztek: a 2010-es évek látszólagos nyugalma mögött már ott sorakoztak a globális törésvonalak. Egy rendkívül nyitott gazdaság számára - mint amilyen hazánk is - a blokkosodás és a háború a legrosszabb forgatókönyv. Magyarország a német tőke, az amerikai tech-cégek, az orosz energia és a kínai beruházások metszéspontján építette fel modelljét – ám ez a törékeny egyensúly most a globális viharok középpontjába került. Hol rontotta el a Nyugat a válaszadást az orosz és kínai közeledésre, és milyen mozgástere marad egy kis, tengerpart nélküli országnak a nagyhatalmi szembenállások korában?

A korszakértékelő sorozatunk rendhagyó részében Bendarzsevszkij Anton kül- és biztonságpolitikai szakértővel arról beszélgettünk, mit jelenthet mindez egy olyan kis és nyitott országnak, mint Magyarország.

— Úgy emlékszem, hogy 2010-ben, amikor elkezdődött ez a bizonyos 16 éves korszak, Magyarország körül, sőt Európában és a világban is viszonylag nyugodt helyzet volt. Nem gyülekeztek még igazán viharfelhők az égen, bár túl voltunk Putyin müncheni beszédén és a grúziai háborún is. Mondhatjuk, hogy egy kiegyensúlyozottabb külpolitikai helyzetben indult ez a 16 év?

— Igen is, meg nem is. A maihoz képest valóban nem volt ennyire súlyos a globális helyzet, de sok mai probléma gyökere éppen a 2011 és 2014–15 közötti időszakban keresendő. Ott volt a 2008-as világgazdasági válság, amelynek hatásai 2010-ben még erősen érezhetők voltak, és 2011-ben jött az arab tavasz is, amely destabilizálta a Közel-Keletet és Észak-Afrikát, később pedig hozzájárult az európai migrációs válsághoz. Obama és Merkel politikájának is nagy szerepe volt a későbbi problémák előzményeiben. Obama nevéhez kötődik a resetpolitika:

az Egyesült Államok a grúziai háború után nem reagált erőteljesebb fellépéssel Oroszországgal szemben, hanem újrakezdést hirdetett. Ennek később következménye lett a krími annexió és a mostani háború is.

2011-ben történt a fukusimai katasztrófa is, ami felgyorsította a német atomerőmű-bezárásokat. Ennek egyik későbbi következménye lett a 2022 utáni energiaválság, mert a zöld átállás még nem tartott ott, hogy kiváltsa a kieső olcsó energiát. Emellett a német migrációs politika is hibásnak bizonyult, és a krími annexió után Berlin nem visszafogta, hanem tovább mélyítette az orosz energetikai együttműködést az Északi Áramlat-projektekkel. Angela Merkel azt gondolta, hogy a kölcsönös gazdasági függés pacifikálja Oroszországot, de utólag látjuk, hogy ez nem működött.

A 2010-es években tehát olyan világpolitikai és világgazdasági környezet alakult ki, amely megalapozta a mai gazdasági, energetikai és biztonságpolitikai válságokat.

Ekkor indult el az orosz–kínai közeledés is, a BRICS ekkor kezdett geopolitikai jelentőséget kapni, és ekkor kezdődtek az orosz integrációs törekvések a posztszovjet térségben is: vámunió, Egységes Gazdasági Tér, majd 2015-től az Eurázsiai Gazdasági Unió. Mindezekre a Nyugat nem adott megfelelő választ.

— A migrációs válság, amely az első nagy megrázkódtatás volt, az arab tavaszt követte, az ottani destabilizáció miatt. Putyin szíriai beavatkozása a humanitárius katasztrófát mélyítette. Mennyiben járult hozzá az orosz katonai szerepvállalás a migráció elindulásához? Ez azért is fontos, mert 2015 elején, a Charlie Hebdo elleni merénylet idején Orbán Viktor már a migrációt nevezte meg a legnagyobb problémának.

— Az biztos, hogy Oroszországnak minden kedvez, ami destabilizálja a Nyugatot. De nem látom azt, hogy a migrációs válság közvetlenül az oroszokhoz kapcsolódott volna. Oroszország 2015 szeptemberében avatkozott be Szíriában Aszad oldalán, és néhány évre stabilizálta a rezsimet, de a migrációs válság előzményei már korábban kialakultak. Aki figyelte a térséget, az az arab tavasz után is láthatta, hogy súlyos humanitárius válság körvonalazódik, nemcsak Szíriában, hanem Líbiában, Egyiptomban és másutt is. Először a menekültek a szomszédos országokba mentek, de ha a válságok elhúzódnak, előbb-utóbb Európa felé indultak tovább

.

Ebben nemcsak az oroszoknak, hanem az Egyesült Államoknak, Törökországnak és a térség más szereplőinek is volt szerepük.

Törökország például nem akadályozta meg a továbbhaladást, később ezért kellett az EU–Törökország-megállapodás. A nemzetközi jog szerint a háború elől menekülőknek az első biztonságos országnak kellene menedéket nyújtania. Ez az esetek többségében nem Magyarország vagy az Európai Unió, hanem Törökország vagy a válságrégió körüli államok lettek volna. Az oroszoknak nyilván érdekük volt a helyzet elhúzódása és Európa destabilizálása, de a válságot nem ők okozták.

— Mi tette Oroszországot évről évre kitapinthatóbban ellenségessé a Nyugattal szemben? Miért fordult el Putyin Oroszországa Európától, amikor a 90-es években, sőt még a 2010-es évek elején sem éreztünk ilyen fenyegetést?

— Szerintem az, hogy az orosz revanspolitika visszatér, csak idő kérdése volt. Oroszország évszázadok óta hasonló ciklusokat jár be. Van egy megerősödési szakasz, amikor gazdaságilag és politikailag megerősödik, majd ezt az állam nem az állampolgárok jólétére, hanem központosításra és katonai erősödésre fordítja. Ebből következik egy expanzív szakasz, amely végül összeomlásba torkollik, majd újraindul a ciklus. Ha a Szovjetunió összeomlását vesszük kiindulópontnak, akkor a 90-es évek a túlélésről, a 2000-es évek a megerősödésről, a 2010-es évek pedig már az orosz expanziós kísérletekről szóltak. Oroszország agresszívabb lett a környezetében és azon túl is: beavatkozott Szíriában, afrikai támaszpontokat épített ki, a Wagner-csoport is ekkor lett aktív. Ehhez korábban nem volt elég ereje. Ez azért is volt beleprogramozva a rendszerbe, mert az orosz elit jelentős része a Szovjetunió alatt szocializálódott, és a széthullását történelmi veszteségként élte meg.

Putyin és környezete számára a szovjet összeomlás nem lezárt múlt, hanem jóváteendő trauma.

Ezt sok ország pontosan látta, ezért akartak a közép- és kelet-európai államok minél gyorsabban belépni a NATO-ba. Úgy látták, hogy Oroszország egyszer vissza fog térni, és az egyetlen biztonsági garancia a nyugati katonai szövetség. Közben volt egy ellentétes folyamat is: miközben sokan felismerték ezt a veszélyt, túlságosan ráhagyatkoztunk az Egyesült Államokra és a NATO-ra, és közben leépítettük a saját fegyveres erőinket.

— Amit ma Oroszországban látunk, az csupán megkésett fejlődés, vagy mélyebb kulturális gyökerei vannak?

— A történelmi folyamatok egészen másképp alakultak Nyugat-Európában, mint Oroszországban. Nyugat-Európában évszázadok alatt kialakult a demokratikus kultúra és intézményrendszer. Oroszországban ez nem történt meg. A jobbágyfelszabadítás is későn jött, aztán a cári birodalom után következett a szovjet rendszer, amely újabb mély nyomot hagyott a társadalomban. A 90-es években volt kísérlet a demokrácia kiépítésére, de ez megbukott. Ebben nagy töréspont volt az 1996-os választás, amikor a kommunisták visszatérésétől tartó oligarchák és a Nyugat erősen beavatkoztak Jelcin újraválasztása érdekében. Ez az egyébként sem erős orosz demokrácia hitelességét tovább roncsolta.

Azóta beszélhetünk irányított demokráciáról: vannak választások és többpártrendszer, de a rendszer úgy van kialakítva, hogy a valódi hatalom ne kerüljön veszélybe.

A Nyugat gyakran azért nem érti Oroszországot, mert demokráciák logikájával próbál értelmezni egy nem demokratikus rendszert. Nem arról van szó, hogy az oroszok „másképp működnek”, hanem arról, hogy a történelem mély nyomot hagyott rajtuk. Egy ilyen hosszú történelmi pálya nem fordul át egyik napról a másikra.

— Volt-e olyan pont, amikor Ukrajna csatlakozhatott volna a NATO-hoz, és ezzel talán meg lehetett volna előzni a mostani katasztrófát?

— A probléma kétoldalú volt. A NATO-tagsághoz kellett volna az ukrán társadalom és politikai elit támogatása, valamint a NATO-tagállamok beleegyezése is. Szerintem nem volt olyan pillanat, amikor ez a két feltétel egyszerre teljesült volna. A 2000-es években a NATO részéről még lett volna nyitottság, de Ukrajnában a társadalom megosztott volt, és a többség elutasította a NATO-tagságot. Az ország egyszerre akart jó kapcsolatot a Nyugattal és Oroszországgal, és sokan attól féltek, hogy a csatlakozás konfliktust idézne elő.

Amikor később az ukrán társadalom többsége már a NATO-tagságot kezdte támogatni, addigra a NATO-tagállamok lettek óvatosabbak, mert Oroszország megerősödött, és világossá vált, hogy az ukrán csatlakozás komoly konfrontációt jelentene.

2008-ban, a bukaresti NATO-csúcson ez különösen élesen látszott. Putyin személyesen próbálta lebeszélni a NATO-tagállamokat Ukrajna, Grúzia és Moldova közeledésének támogatásáról. Akkor az amerikai adminisztráció még próbálta győzködni az európai partnereket, de Merkel és a francia vezetés ellenállt. Ma részben fordított a helyzet: Európában nagyobb lenne a hajlandóság, de az Egyesült Államok, sem Biden, sem Trump alatt nem látott reális utat az ukrán NATO-tagságra. Ehhez egy meggyengült Oroszország kellene, a jelenlegi geopolitikai helyzetben ez nem látszik lehetségesnek.

— Megérkeztünk a jelenbe: háború a szomszédban, háború Iránban, egy rendkívül instabil korszak. Ezek szerint mindennek megvoltak a látható jelei már a 2010-es években, sőt korábban is. Milyen reális hatások érték Magyarországot egy ilyen viharos korszakban?

— Magyarország rendkívül nyitott gazdaság. A különböző mutatók szerint a világ leginkább globalizált gazdaságai közé tartozunk. A GDP-nk nagyon jelentős része a külkereskedelemhez kötődik, vagyis különösen ki vagyunk téve a globális folyamatoknak.

Tehát a magyar gazdaság akkor működik jól, ha békés időszak van, ha nincsenek válságok, és a szereplők kereskednek egymással.

Mi kis gazdaság vagyunk, szemben például Lengyelországgal, amely nagy belső piaccal rendelkezik. Nálunk nincs ilyen belső tartalék, nincs tengerpart, nincsenek kikötők, jobban rá vagyunk utalva a környezetünkre és a globális folyamatokra.

A Covid-válság, majd a szomszédban zajló háború, most pedig az energiaválság és az iráni háború mind súlyos csapásokat mértek egy ilyen nyitott gazdaságra.

Az energiaárak mindenre hatnak: a szállításra, a műtrágyára, az élelmiszerárakra, az inflációra. Egy olyan ország számára, mint Magyarország, az lenne a legkedvezőbb, ha a konfliktusok mielőbb véget érnének, nem mélyülne tovább a blokkosodás, és fennmaradna a korábbi, nyitottabb világgazdasági környezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk