SZEMPONT
A Rovatból

A befogadásról, a multikulturalizmusról és a nyitottságról beszélt a pápa magyar püspököknek

Ferenc pápa két utat vázolt: „vagy bezárkózunk mereven úgynevezett identitásunkba, vagy megnyílunk a másikkal való találkozásra, és együtt gondozzuk egy testvéri társadalom álmát.”

Link másolása

Magyarul is olvashatjátok a vatikáni honlapon Ferenc pápának azt a beszédét, amelyet a magyar püspököknek mondott vasárnap.

"Az Egyház életében mindig együtt kell látni ezt a két valóságot: őriznünk kell a múltat és a jövőbe kell tekintenünk. Meg kell őrizni vallásos gyökereinket és történelmünket, amelyből származunk, de nem tekinthetünk csak visszafelé: előre kell néznünk ahhoz, hogy megtaláljuk az Evangélium hirdetésének új útjait" - mondta Ferenc pápa.

"Mint főpásztorok, arra kaptatok elsősorban meghívást, hogy emlékeztessétek népeteket: a keresztény hagyomány, ahogyan XVI. Benedek pápa fogalmazott „nem dolgok és szavak gyűjteménye, mint egy doboz élettelen dolgokkal; a Szenthagyomány az új élet folyója, amely a kezdetektől, Krisztustól indul és elér egészen hozzánk, s belevon bennünket Isten és az emberiség közös történelmébe” - figyelmeztette a püspököket.

"Néha, főként amikor a minket körülvevő társadalom nem tűnik túl lelkesnek keresztény üzenetünk iránt, a kísértés abban áll, hogy bezárkózzunk az intézmények és struktúrák védelmébe. A ti országotokban manapság nagy változások zajlanak, amelyek általában egész Európát érintik.

A hosszú időszak után, amelynek során nem volt szabad megvallani a hitet, a szabadság elnyerésével új kihívásokkal kell szembenézni egy olyan közegben, amelyben a szekularizáció egyre erősebb és egyre kevésbé érzik át az emberek az Isten iránti szomjúságot. (...) Ezért a püspökök feladata elsősorban: nem a struktúrák bürokratikus irányítása, nem előjogok és előnyök keresése, hanem lángolóan szeressék az Evangéliumot, úgy, ahogyan van" - próbált irányt mutatni a magyar katolikus főpapoknak.

Olyan mondatok hangzottak el, amelyek nem jellemzőek hazai katolikus körökben:

"Legyetek a testvéri szeretet tanúi.

A ti országotok olyan terület, ahol régóta együtt élnek különböző népekből származó emberek. Különféle nemzetiségek, kisebbségek, vallási felekezetek, vándorlók alakították ezt az országot is multikulturális közeggé. Ez új valóság, amely kezdetben megriasztja az embereket. A különbözőség mindig kicsit félelmet kelt, mert veszélyt jelent a megszerzett biztonságra és kihívást hordoz az elért stabilitás ellen.

Ugyanakkor nagy lehetőség arra, hogy megnyissuk a szívünket az Evangélium üzenetére: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15,12). A kulturális, etnikai, politikai és vallási különbségekkel szemben kétféle magatartást tanúsíthatunk: vagy bezárkózunk mereven úgynevezett identitásunkba, vagy megnyílunk a másikkal való találkozásra és együtt gondozzuk egy testvéri társadalom álmát."

Budapestről ez jutott eszébe a Szentatyának:

"A városotokat kettészelő hatalmas folyó fölött ível át a gyönyörű Lánchíd, amelyet egy gyenge kis fahíd helyén építettek, hogy összekösse Budát és Pestet. Ha azt akarjuk, hogy az Evangélium folyója elérje az emberek életét, és itt, Magyarországon is testvériesebb és szolidárisabb társadalom alakuljon ki, ahhoz az szükséges, hogy az Egyház a párbeszéd új hídjait építse. Mint püspököktől, azt kérem tőletek, hogy a papokkal és a világi lelkipásztori munkatársaitokkal együtt mindig mutassátok meg az Egyház valódi arcát, amely mindenkit, a kívülről érkezőket is elfogadja, testvéri és nyitott a párbeszédre. Legyetek olyan főpásztorok, akik szívükön viselik a testvériséget. A nyájnak ne gazdái legyetek, hanem atyái és testvérei."

Szót ejtett a társadalmi problémákról is:

"A magyar Egyháznak a közelmúltban volt alkalma azt átélni, hogy mennyire ellentmondásos folyamat az átmenet a diktatúra időszakából az újra megtalált szabadság világába, mivel együtt jár az erkölcsi élet hanyatlásával, a bűnözés előretörésével, a kábítószer kereskedelem terjedésével, sőt a szervkereskedelem megjelenésével.

Vannak társadalmi problémák is: a családok nehézségei, a szegénység, a fiatalok világának gondjai egy olyan közegben, ahol a demokráciának még meg kell erősödnie. Az Egyháznak közel kell lennie az emberekhez, oda kell figyelnie rájuk és vigasztalnia kell őket, hogy ne tévesszék szem elől a reménység fényét. "

A végén egészen keményen fogalmazott, és még a Rubik-kockát is megemlítette:

"Ne hagyják el ajkaitokat olyan szavak, amely eltávolítanak embereket, ítéleteket hirdetnek, inkább segítsetek Isten népének, hogy bizalommal tekintsen a jövőbe, és segítsetek az egyes embereknek, hogy életük szabad és felelős főszereplőivé váljanak, mivel az élet kegyelmi ajándék és nem megfejtendő rejtvény.

A méltán híres mérnök, Rubik Ernő kockája egy zseniális játék, nem az élet modellje!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: